Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-14 / 46. szám

Haza. és Iialaslás

Dr. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának ünnepi beszéde

Ezekben a napokban nemcsak Sopronban, nemcsak Nyugat-Ma- gyarországon, hanem az egész országban nagy figyelemmel és tisztelettel gondolnak az alapítókra, akik 425 évvel ezelőtt a lutheri réiormáció hatásara Magyarországot egy új, szellemi építkezésre alkalmas intézménnyel gazdagították. Ezekoen a napokban itt v a városoan is, de az országban is örömmel idézik fel ennek az iskolának az egykori evangélikus lyceumnak a történetét. Ezért az ünnepi szónok megteheti, hogy ennek a történelemnek csak leg- . fontosabb tanulságaira hivatkozzon.

Mindenekelőtt és legfőképpen arra gondolok — és talán erre sokan gondoltak —, hogy a tudatlanság és tanulatlanság tengerén, a XVI. századi Magyarországon, hogyan jöhettek létre ilyen intézmények Debrecenben, Mezőtúron, Patakon, Pápán, Sopronban és másutt, a kevésbé emlegetett, de hasonlóan megbecsülendő vidékeken. Én azt hiszem, hogy nemcsak tudatlanság, nemcsak tanulatlanság volt ebben az országban, hanem — miként Sopron példája tanúsítja — erős, sziklaszilárd közösségek, olyan közösségek, amelyekre ezeket az iskolaszigeteket építeni lehetett.

találkoztak Sopronban, az evangélikus lyceumban.. Az ország politikuma, benne ennek a városnak a politikuma, érthetően csak a nyelvújításban, csak az irodalmi mozgalmakban, művészetekben fejeződhetett ki, hiszen kelet-európai megkésettségünk és az osztrák hegemónia árnyékában valódi politikai intézményeket nem tudtunk teremteni.

dani itt, ennek az iskolának az ünnepén. Hogyha azt mondtuk, Sopron a középkor végén, a reformációban,. itt ezen a helyen az evangélikus hitvallásban megtalálta a neki legmegfelelőbb kifejezési formát, akkor ma az egész országról elmondhatjuk, hogy itthon vagyunk, mert a szocializmusban megtalálta ez az ország létformáját, alkotó erejének kifejezési lehetőségeit. Megtalálta úgy, hogy zavartalanul emlékezhet évszázados intézmények tradícióira, szellemi hagyományainkra, erkölcsi tartásokra. Az ország, a nép, a nemzet a szocializmusban megtalálta igazi létformáját, de a mai világ fenyegetései alatt csak akkor lehet biztos jövőjében, hogyha a mai útkeresés állapotában, a szocializmus felé vezető reformon, a szocialista demokrácián keresztül megtalálja saját újabb és újabb kifejezési és életformáit, a társadalmi egység és együttműködés lehetőségeit. Alattvalói tudatból, elmaradott, földhöz ragadt szellemiségből még nem nőtt ki demokrácia. Csakis a vállalkozó kedvű és erkölcsileg is emelkedett társadalomból, felelős állampolgárok közösségéből lehet demokrácia. Ezt tudni és tanítani szintén az iskola egyik dolga.

AZ ELSŐ TISZTELGŐ SZŐ ÉPPEN EZÉRT A VÁROSNAK SZÓL, a város civil,társadalmának és eklézsiájának, annak a gondolkodásnak, amelyik a XVI. századi Magyarországon, itt ezen a helyen 425 évvel ezelőtt ilyen, mindannyiunk javára szolgáló intézményt tudott teremteni.

A másik — még mindig Sopronnak szólva —, hogy ez a város — amennyit történelméből ismerünk, és 700 év történelméből sok mindent ismerünk —, nos, ez a város valamiképpen még a viszontagságos évszázadokban is önmaga kifejezésének legszerencsésebb formáit tudta mindig megtalálni.

MÁRPEDIG SOPRON SOHASEM VOLT EGYSZERŰ HELYZETŰ VÁROS. Bonyolult társadalmi és nemzeti viszonyai ellenére képességei mégis békés építőmunkában fejeződtek ki. Az iskola akkori vállalása, alapítása is ezt jelzi. Érthető — és ma is tisztelettel gondolunk az elődökre —, hogy a XVI. században legadek- váltabb, legkifejezőbb formának ezen a tájon az evangélikus vallást, a nép lelküietét és a többféle nemzet — németek és magyarok — együttélését leginkább kifejező formát találták meg. Ezt ma is — mint eredetet és mint tradíciót —, tisztelettel kell emlegetnünk. Aki erről megfeledkezik, az történelmünk legszebb lapjait akarja kitépni könyveinkből.

Magyarok és németek együttélése ezen a tájon — olyan körülmények között, amikor egy türelmetlen német hegemónia akarta az ország jussait elvitatni — igazán dicső példája a népek közötti kapcsolatnak. Itt a németek is azonosulni tudtak a magyar nemzeti törekvésekkel, s ez a másik tanulság, amire ezen az ünnepen fel kell hívni a figyelmet.

A VALLÁSI PROGRESSZIŐ ITT A TÜRELEM PROGRESZ- SZIÓJA VOLT, az együttélésé. A népek találkozásának kifejezési eszköze volt. A soproni evangélikus lyceumnak nagyon fontos szerepe volt a nyelvújítás kezdeményezésében. Hivatott szakemberek nálamnál bizonyára jobban tudják, mit jelentett ez a XVIII. században, de a politikai munkás ehhez még valamit hozzágondolhat: azt ugyanis, hogy az ország politikuma ekkor a nyelvújításban és az irodalmi mozgalmakban fejeződött ki. Ha tehát itt nyelvújítási mozgalom, majd irodalmi mozgalmak és a Deák-kúti Vármegye címén önkormányzati mozgalmak keletkeztek, akkor ez azt is mutatja, hogy a város, az iskola légköre a politikai haladás légköre volt. Vagyis az akkori kortársak nagy gondolatát idézve „Haza és haladás” szerencsésen

Dr. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára ünnepi beszédet mond

Politikát is csinált tehát Magyarországon a XVI. századtól kezdve az, aki iskolát alapított, iskolát épített és szellemi építkezésre adta a fejét. Ez a politikai tartalom ebben az iskolában a felszabadulás után is kifejeződött. Kifejeződött a nagyszerű NÉKOSZ-mozgalomban, kifejeződött az új társadalmi célokkal való azonosulásban, az iskola államosítása utáni tantervi kezdeményezésekben, azokban a tartalmakban, amelyekben ez az iskola évszázadokon keresztül mindig is gazdag volt, mert nagyszerű embereket, a mindennapokban is helytálló embereket nevelt. Mert — mint szirtek vagy tornyok — a jól ismert és ezekben a napokban olyannyiszor emlegetett kiválóságok jelzik az iskola értékét, de nem kevesebb értéket hordoznak azok, akiknek nevét talán csak az iskolanaplók őrzik. Hiszen mindennapjaikban tudásukkal együtt azt a becsületet és azt az erkölcsi tartást gyakorolják, amire az iskola tanított.

MIT TEGYEN EGY 425 ÉVES .INTÉZMÉNY, EGY 425 ESZTENDŐS ISKOLA és annak gazdája a város a legújabb kori Magyar- ország viszonyai között?

Magyarországról manapság szépen szokás írni, beszélni. Hazánk becsülete megnőtt a világ szemében, megnőtt polgárai szemében, de nem idilli ország. Nem gondtalanul és főleg nem önhitten élő ország. De valamit el lehet monÉN AZT HISZEM, HOGY A SOPRONI BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM ennek a demokráciának is iskolája volt; ennek a demokráciának, a szocialista demokráciának még inkább iskolája lehet. Ennek az iskolának tehát a szerepe az erkölcs, a közösség, a haza és a haladás egységének a megteremtése a jövőben is mindig a tudás alapján, mindig a követelmény alapján, mert hiszen iskola és követelmény, iskola és tudás azt hiszem, egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ahol olyan törekvések jelentkeznek, amelyek ezt el akarják egymástól választani, azok demokráciáról, jövendőről és minden emberi teljesítményről rosszul gondolkodnak.

Ezt szerettem volna elmondani ezen az ünnepi alkalmon — tisztelegve az alapítók előtt, az iskola országos és világnagyságot is jelentő kiválóságai előtt, a mindennapokban helytálló egykori . diákok, a mindennapok terheit majd vállaló mostani diákok, ta nárok, nevelők előtt. Még szebb jövendőt, még jobb feltételeket kívánok. Az egész táj felemelkedését szolgáló intézmény álljon és hasson itt a jövőben is.

ÉS HA MÉG A SZEMÉLYES VALLOMÁST IS MEGENGEDIK, akkor az iskola tanulóinak, nevelőinek azt kívánom, érezzék jól magukat Sobronban, mert ez a város valóban közösséget teremtő város, nem csupán itt lakók laza gyülekezete. Közösséget teremtő város, és ha az ország kincseit és jövőjét sáfárkodásra városoknak kellene adni, közöttük jeles helyen Sopron is ott lenne.

Ethuwtfßt tir. Szelényi Gusztáv

Dr. Szelényi Gusztáv, a természettudományok doktora, c. egyetemi tanár, az Országos Növényvédő Intézet ny. osztájyvezetője, a Tudományos Akadémia kutató munkatársa és tanácsadója, számos tudományos kutatás elindítója és munkálója, 78 éves korában, október 14-én éjjel, íróasztalánál ülve — amint gyászjelentésében olvassuk —, csendesen átsuhant az örökkévalóságba.

Késmárkon született, s ott szívta magába a magyarok körében izzó hazaszeretetét. Hitét nemcsak neves teológiai tanár apjától vette át, de egész életében érlelte benne Isten. Bizonyságtevő személyisége mindenhol és minden körben sugárzott róla. Egv- házszeretetét szüntelen szolgálatban tanúsította. Presbitere, sokáig felügyelője volt a budavári gyülekezetnek, majd felügyelője a Fejér-Komáromi Egyházmegyének, ahol egy időben, Szendén, fiatalon elhunyt fia lelkész is volt. Az Északi Egyházkerületben a világi főjegyzője volt.

A Farkasréti temetőben családja, sok száz barátja, tisztelője, munkatársa és tanítványa mellett a Fejér-Komáromi Egyházmegye s budai lelkészek Luther-kabátos csoportja állták körül koporsóját. A temetés szertartását dr. Koren Emil esperes, az Északi Egyház- kerület püspökhelyettese végezte Madocsai Miklós lelkésszel együtt, dr. Szelényi Gusztáv kedves igeszakasza, a 90. zsoltár alapján amely a maga egészében híven rajzolja meg az eltávozott egész életét és lelki arculatát. Emlékét, szolgálatának gyümölcseit az egyházban is hűségesen őrizzük.

— SZÉKESFEHÉRVÁR. Októ bér 24-én szupplikáció volt a gyülekezetben. A szolgálatot Mekis Adám V. évf. hallgató végezte. A gyülekezet a szupplikáció alkalmával 11 164.— Ft offer tóriummal támogatta lelkészképzésünket. A kimagaslóan szép adományért ezúton is köszönetét mondunk.

Káldy Zoltán:

Humanitás, honestás és tolerancia

Igen tisztelt jubileumi ülés!

Ügy is, mint az evangélikus egyház képviselője, úgy is, mint volt licista mély megindultság- gal, hálával és tisztelettel köszöntöm fennállásának 425. évét ünneplő volt evangélikus Líceumot, a mai Berzsenyi Dániel Gimnáziumot. Teszem ezt nem nosztalgiával, hanem a múlt megbecsülése mellett a Gimnázium 1948 óta folyó munkájának nagyrabecsülésével is. Magam büszke vagyok arra, hogy az evangélikus Líceumnak nyolc éven keresztül diákja, a Magyar Társaságnak tagja, a Soproni Fiatalok Körének és a Nyugati őrszem című diáklapnak egyik alapító tagja lehettem. Amikor 10 éves koromban Somogyországból szüleim felvittek Sopronba és ott hagytak egyedül az iskola lépcsőházában, úgy sírtam, mint egy fészekből kiesett, repülni nem tudó madár. Nem tudtam megérteni, miért nem vittek inkább Iharosberényhez közelebb eső Csurgóra, Kaposvárra vagy Nagykanizsára. Csak később, amikor egyre jobban megismertem a Líceum légkörét, a diákokat egyenként számontartó figyelmét, helyes etikai magatartást megkövetelő fellépését, izzó hazafiságot — de nem sovinizmust belénk oltó lelküietét —, akkor jöttem rá arra, hogy édesapám miért is hozott Sopronba és nem egy szülőfalumhoz közelebb eső várasba. Bár a soproni évek óta — beleértve a Hittudományi Karon töltött időt is — igyekeztem sok mindent tanulni, lélekben és tudományban gazdagodni, de az ott kapott hatások benne vannak sejtjeimben, befolyásolták állásfoglalásaimat és melegítik hazánk iránti szerete- temet.

Átlapozva az iskola 425 éves történetét, próbáltam megkeresni azokat a szellemi erővonalakat, amelyek végighúzódtak, mint vörös fonalak az iskola életén és munkáján. Természetesen az évszázadok folyamán többféle hatás érte ezt az iskolát is, mé'gis három vonal egészen világos: humanitás, honestás és tolerancia. Ezek azt jelzik, hogy mindig hangsúlyt tettek ebben az iskolában a tudományos műveltségre, az erkölcsösségre és a türelem gyakorlására. Ezek a szempontok érvényesültek az egymást követő rektorok, Schremmel Ábrahám, Kövesdy Pál, Fridelius János, Deccard János, Hajnóczy Dániel, Ribini János, Kralo- vánszky E ndre tanterveiben és nevelési célkitűzéseiben. Az sem lehet vitás, hogy e célkitűzésekben elsősorban a lutheri reformáció ■ hatását kell látnunk. Luther írásaiban igen sokszor hangsúlyozta a világi műveltségért való felelősséget. Egyik iratában arról ír, hogy egy város felvirágzása nemcsak attól függ, hogy mennyi kincset gyűjt vagy milyen erős fallal veszi magát körül, hanem attól, hogy mennyi művelt, tudós, értelmes polgárt nevel a társadalomnak. Ezért sürgette az iskolák és könyvtárak létesítését. Javasolta annak idején, hogy az emberek minél többet olvassanak függetlenül attól. hogy a könyvek írói keresztyének vagy nem keresztyének.

Mivel a soproni iskola rektorai közül sokan Wittenbergben tanultak, nem nehéz kimutatni, honnan ered a tudományos műveltség hangsúlyozása. Ezért kerülhetett ki ebből az iskolából a tudósok hosszú sora. Erőltetés nélkül húzhatjuk meg a vonalat a máig és mondhatjuk ki, hogy ma is azok a középiskolák szol- iák leginkább népünket, melyek magas fokú tudományos műveltséget adnak és ahol a diákok kedvet kapnak a mélyreható tudományos kutató munkához. Ez a vonal érvényesült a Berzsenyi Dániel Gimnázium munkájában Prőhle Jenőn, Kozák Lajoson keresztül egészen a jelenlegi igazgatóig, Baráth Zoltánig.

A másik erős vonala volt mindig ennek az iskolának az erkölcsösség igénylése, tanítása és arra való buzdítása. Az intellektuális célkitűzések mellett mindig ott voltak a morális célkitűzések is. Így a becsületesség, a munka szeretetére, a lelkiismeretességre, a kötelességek teljesítésére, a család megbecsülésére, a szülők tiszteletére, a haza felvirágzásának előmozdítására való nevelés. Ezért írhatta meggyőződéssel a volt soproni licista Berzsenyi Dániel: „Mert minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Mely ha megvész Róma ledül s rabigába görbéd.” A mai iskolák sem tehetik lejjebb a mércét: a tudományos műveltségnek erkölcsösséggel kell párosulnia.

A harmadik világos vonal volt mindig a tolerancia, a türelmes- ség gyakorlása. Bár a Habsburg jezsuita ellenreformáció türelmetlensége kétszer is elűzte az evangélikus lelkészeket és iskola- mestereket, előbb 1584-ben, majd a protestáns gyászévtized idején (1671—81) az iskola, amikor működött mindig a tolerancia, a tü- relmesség szellemét táplálta. A fanatizmus, a vagbuzgóság, az elvakultság kenyerét nem ette. A két világháború közötti időben, . a, társadalmi igazságtalanságok és gyakran a fajgyűlölet világában a soproni evangélikus Líceumban én együtt ültem paraszt- és munkás gyermekekkel, római katolikusokkal, reformátusokkal és zsidókkal.

Legjobb tudomásom szerint az iskola ma is türelemre, toleranciára tanít a különböző világnézetű, ideológián, vallásos és nem vallásos emberek között. Ennek érvényesülése ma az egész társadalom és a zavartalan közös építömunka érdekében elengedhetetlen.

Kívánom, hogy a nagymúltú, szépjelenű és reményteljes jövőjű iskola jól töltse be gyönyörű tanítói és nevelői feladatát szocialista társadalmunkban. Adjon magyar népünknek jól. képzett, munkaszerető, erkölcsös, jelle- mes embereket, akik szeretik hazájukat és kedvvel, lankadatlan szorgalommal építik társadalmunkat és a béke világát.

Az iskola munkáján, tanárokon, tanulókon és a „Hűség Vá- ros”-án legyen Isten gazdag áldása.

(Elhangzott a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium 425. jubileumán a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ dísztermében tartott ünnepi ülésen)

Ezért... emberség, szeretet és megint szeretet

(Folytatás az 1. oldalról)

volt látva. Ezt mondta: Nézze, Püspök Űr! Szőnyeg, képek, külön szoba — csak nem szeretnek a gyerekeim. — Szívvel kell szeretni az embereket, érzelemmel kell szeretni, azután értük cselekedni. Az életünket értük odaadni, mert azért vagyunk — az egyház azért van Magyarországon — az evangélikus egyház is, hogy odaadja az élétét, önmagát a másik emberért. Ennél kisebb szeretet nem szeretet. Megismétlem: bűn.

Be kell fejeznem.

A BERZSENYI GIMNÁZIUM 425. ÉVFORDULÓJÁN hálát adunk Istennek, a mi Urunknak,

hogy úgy megajándékozott ben-' nünket minden ajándékával, és nekünk adta ezt a Gimnáziumot. És most mi, evangélikusok, nosztalgia nélkül azt tudjuk mondani, hogy legyen áldás az iskola mai szolgálatán, mai tanárain, a mai igazgatóján, a mai tanítványain. És tanítsák igaz emberségre, önuralomra, minden ember iránti halálos szeretetre a tanítványokat.

Néktek pedig mondom —• Krisztus népe!: „Ezért a hitben mutassatok igaz emberséget, az igaz emberségben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvérszeretetet, a testvérszeretetben pedig minden ember iránti szeretetet!”