Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-14 / 46. szám

GYERMEKEKNEK.

Hála, engedelmesség, szolgálat

Lk 17,11—19

Jézus tanítványaival Jeruzsálem felé tart. Beérnek egy kis faluba. A falu csendes, az utcán senkit sem lehet látni. Mintha kihalt volna az egész falu. Mikor a falu közepe felé érnek, messziről kiáltozást hallanak: „Leprá- sok vagyunk, vigyázzatok!” Lassan fel is tűnik egy embercsoport és a kiáltozás egyre közelebbről hangzik. Így volt ez előírva. A leprásoknak, ha az utcára mentek, valamivel jelezni kellett jöt- tüket, hogy az emberek kitérhessenek előlük. Ezért legtöbbször több leprás állt össze, és csoportban ment ki az utcára.

A LEPRÁSOK ÉSZEREVE- SZIK A KÖZELEDŐ JÉZUST és tanítványait. Megállnak. Az egyik így szól a többihez: „Ez Jézus, a názáreti próféta! Talán minket is meg tudna gyógyítani!” Még jóformán ki sem mondja ezt, már az egész csoport kiáltozni kezd: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Jézus is megáll tanítványai élén. Szomorú szívvel nézi a szegény leprásokat. A ruhájuk csupa rongy, a testük tele van kiütésekkel, gennyes sebekkel. Megesik rajtuk a szíve. „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papnak!” — kiált feléjük. A pap volt kijelölve ugyanis arra, hogy megvizsgálja a leprásokat és megállapítsa, ha már meggyógyultak. A pap adta az engedélyt, hogy most már bátran mehetnek az emberek közé. A leprások elindulnak a pap háza felé. Még nem is sejtik, hogy mire odaérnek megtisztulnak a leprától.

JÉZUS KÖZBEN A FALU KÖZEPÉN tanítványaival együtt leül a kút mellé. Vizet isznak, pihennek és csendben beszélgetnek. Egyszer csak látják, hogy egy ember rohan lélekszakadva ^feléjük. Amikor hozzájuk ér, le- Dorúl Jézus lábai előtt. A sietségtől jóformán beszélni sem tud, mégis nagy lelkesen mondja a kővetkezőket: „Köszönöm, Uram, hogy meggyógyítottál! Dicséret és dicsőség Istennek mindezért!” Jézus nézi az örvendező embert és így szól hozzá: „Nem tízen gyógyultatok meg? Hát a többi kilenc hol van? Nem akadt köztük egyetlenegy sem, aki visszajött volna dicsérni Istent, csak

ez az idegen samáriai?” Meleg tekintettel néz az előtte térdelő emberre és így folytatja: „Kelj fel, menj el békességgel, hited megtartott téged!” Nem tudjuk, mi történt később ezzel a meggyógyult emberrel. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy soha nem felejtette el ezt a nagyszerű pillanatot, amikor Jézus meggyógyította őt. Egész életében emlékezett erre és hálásan szolgált Istennek.

A HÁLA NEM GYAKORI TULAJDONSÁGA az embereknek. A jót, a segítséget elfogadják, de a háláról igen gyakran megfeledkeznek. A legtöbb ember nem szeret emlékezni arra, mi mindent köszönhet szüleinek, ezért, ha felnő, nem sokat törődik édesanyjával vagy édesapjával. Istennel kapcsolatban még gyakrabban szoktunk megfeledkezni a háláról. Pedig neki még többet köszönhetünk, mint szüléinknek. Hiszen ő teremtett minket, ő viselt gondunkat, ő véd és oltalmaz meg minket minden veszedelemtől. Ha komolyan vesszük Istennek ezt a bennünket segítő atyai szeretetét, akkor mi is olyan hálásak leszünk, mint az a meggyógyult leprás. Isten iránti hálánkat és szeretetünket úgy fejezhetjük ki, hogy dicsőítjük őt, engedelmeskedünk és szolgálunk neki. Mindezt elsősorban az istentiszteleten tehetjük meg. Ott van alkalmunk énekkel és imádsággal dicsőíteni őt, ott hallgathatjuk meg akaratát.

HA HÁLÁNK ŐSZINTE, akkor követjük is Isten akaratát. Szeretjük az embereket és segítünk nekik, ahol csak tudunk. Így szolgálunk igazán Istennek. Luther Márton az Apostoli Hitvallás magyarázatában ezt mondja: „Istennek mindezért hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom.”

Selmeczi János

— SZÜLETÉS. László Jenőnek

es feleségének, sz. Házi Magdolna pusztaföldvári lelkésznek október 4-én, az édesapa születésnapján, gyermekük született: Neve: JENŐ, CSABA. „Hatalmas dolgot tett velünk az Űr, ezért örvendezünk.”

gr ok nektek, ifjak..

Evangélikusok a képzőművészetben

EGYETLEN KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSON SINCS FELTÜNTETVE AZ, hogy az alkotó művész milyen világnézetű vagy — ha keresztyén — melyik felekezethez tartozik. Nem is tekinthető művészi alkotásnak az olyan kép, szobor vagy kisplasztikái munka, amely részletes felirattal rendelkezik alkotójáról. Azért van állandó értéke és azért emekledik ki a hétköznapi tárgyak sorából a művészi értékű alkotás, mert önmagában is van ereje és hatást vált ki a nézőből.

Mégis ott van mögötte az alkotó, aki érez, ‘gondolkodik és épp úgy él, mint bármelyikünk ezen a földön. Benne él egy családban, hisz és épít egy világnézetre, elkötelezettje egy eszmének és egy művészi iskolának, barátai vannak és társadalomban él.

EGY-EGY ALKOTÁS NEM MÁS, mint egy nagy „ünnepi kivetítés”. Amit látott, érzett, tapasztalt, azt belefoglalja az anyagba, és keze munkájával, gondolataival és érzéseivel önmaga belső világát láthatóvá formálja. Amikor mi egy kiállításon megnézzük vagy az utcán elmegyünk mellette vagy templomainkban figyeljük. :akarva-aka- ratlan is kirajzolódik előttünk egy személy alakja. A művészé, aki megalkotta. Milyen egészségesen jó érzés egy külföldi kiállításon vagy múzeumban felfedezni egy honfitársunk alkotását! Egy árnyalattal másképp

rezdül a szemünk és dobban a szívünk, mert ő ugyanott született és nőtt fel, ahol mi. Egy bibliai témájú képnél vagy szobornál sokszor kimondjuk a vallomást: jobban prédikál Jézusról, mint egy igehirdetés. Ha egy kicsit utánanéznénk, hamar kiderülne esetleg, hogy az alkotó művész komoly, megalapozott hitű, gyakorló keresztyén ember volt. Ha még tovább elemezzük a művet, talán eljuthatunk odáig is, hogy egy-egy felekezeti sajátosság kifejezését is felfedezzük. Nyilvánvaló, hogy a római kato- kus teológia hátteréből induló művész alapos gonddal formálja ki Mária alakját, a gyermek Jézus arcvonásait vagy az apostolok megjelenítését. A reformáció erősebb puritán vonalát képviselő egyházban alig-alig képzelhető el szín-forma, megjelenítés, hiszen éppen ez tiltja a Krisztus-ábrázolást a művészetnekriek.

Luther alapállását egy rövid idézettel rajzolhatjuk meg, amit akkor mondott, amikor tiltakozott a törvényeskedő módon egyszerűsíteni akaró irányzatok ellen: „Méghogy az evangélium által az összes művészetet a földhöz kell vágni és veszni hagyni — ahogy egyes túl leikiesek javasolják! Sőt inkább minden művészetet szívesen látnék annak a szolgálatában, aki ezeket adta és teremtette.”

ÍGY GYAKOROLHATOTT HATÁST ÉPPEN A LUTHERI REFORMÁCIÓ olyan művészek életére és alkotására, mint DüA SVÉD EVANGÉLIKUS EGYHÁZ SZERVEZETI MEGÚJULÁSA

Miután a svéd evangélikus egyház országos gyűlése elfogadta a kormánynak az országos egyházi gyűlés átformálásáról szóló javaslatát, egy 120 éves gyakorlat fejeződött be.

Az új országos gyűlésnek 251 tagja lesz (az eddigi 96 helyett) s a delegátusok mindegyikét választják. — Claes Gunnarson, a linköpingi egyházkerület világi küldötte, kinyilvánított véleménye szerint az új országos közgyűlés a svéd egyház történetében először dönthet majd a hit és az egyházi alkotmány kérdéseiben.

(Erre eddig a svéd parlament volt hivatva.) Évenként egyszer ül össze; eddig csak öt évenként. Megválasztja a maga központi elnökségét — ami teljesen új a svéd egyház számára. Ez az elnökség lesz az egyház vezetőszerve és képviselni is fogja az egyházat. Eddig a svéd evangélikus egyháznak nem volt olyan tekintélyszerve, amely az egyház eljárásait és álláspontját kifejthette volna. Ez a tény hallatlanul nagy előbbrehaladást jelent a svéd evangélikus egyház számára, (lwi)

ver vagy Lukas Cranach. Személyes barátság éppúgy összekötötte Luthei’t kora művészeivel, mint az a forradalmi hangulat, amely az egyszerűségért, tisztaságért és az emberközeliségért vívott harcra volt jellemző. Szélesre tárta éppen Luther teológiai nézete a kaput a művészetek előtt, de a tudomány és technika számára is. A reformációval valósult meg alkotó és alkotás részére egyházi területeken a nagyobb szabadság.

Bár legtöbbször irodalmárok, zeneszerzők életénél és alkotásainál gondolunk a közös evangélikus háttérre, feltörhetne ez az érzés a képzőművészetek területén is. Ahogyan közel érezzük magunkhoz Petőfit, Berzsenyit vagy Reményik Sándort, annyira árván hagyjuk azokat, ákiknek képei, szobrai örök vallomásként tanúskodnak templomainkban, múzeumunkban, temetőinkben vagy egyházi sajtónkban. Pedig elég betérni csak a fasori templomunkba és megcsodálni Benczúr Gyula oltárképét, vagy a déli országrészen a magyarbólyi vagy a pécsi templomba és Madarász Viktor festményeivel találkozni. Egészséges büszkeség tölthet el minket akkor, amikor azokra a festőművészekre, szobrászokra, grafikusokra gondolunk, akik evangélikus egyházunk szereteté- ben, szolgálatában nevelődtek, éjtek, alkottak. Hiszen éppen nekik köszönhetjük azt, hogy sok sajnos ízléstelen templombelsőnk mellett vannak egységes, tiszta evangélikus templomaink művészi értékű belsővel és világos teológiai tartalommal.

így Állhatnak előttünk NEVEK, amelyek mögött olyan életek hirdetik az evangélikus hitet, amelyre mi, mai evangélikusok, joggal lehetünk büszkék.

Benczúr Gyula, Domanovszky Endre, Dunaitzky Lőrinc és László, Glatz Oszkár, Haan Antal, Henszlmann Imre, Madarász Viktor, Krausz János, Lux Elek és Kálmán, Sándy Gyula, Schu- lek Frigyes, Ruzicskay György vagy Tichy Kálmán. Amikor neveikkel , műveikkel találkozunk, megállhatunk egy pillanatra és megköszönhetjük Istennek, hogy ilyen értékes életekkel gazdagította evangélikus egyházunk életét.

Szabó Lajos

„Szellemi arculata mindig haladó irányban változott”

Iskola kiállítás Sopronban

Szeptember végén, október elején 425 éves iskolát ünnepelt Sopron városa; de ünnepelte az evangélikus egyház is, mert a mai Berzsenyi Gimnázium jogelődje az evangélikus Lyceum a magyar evangélikusság legpatinásabb nevelőintézménye volt.

AZ, ÜNNEPLÉSSOROZAT EGYIK ÉRDEKES, ANYAGGAZDASÁGÁVAL IS megragadó része volt az az iskolatörténeti kiállítás, mely áttekintette a a több mint négy évszázad sok fényes, de időnként a szorongatta- tásokból adódó fekete lapjait.

1557-ben a Sopronban már teljesen megerősödött reformáció hatása alatt a polgárság, élén Hummel Kristóf polgármesterrel, aki korábban maga is tanító volt, új iskolaépületet emelt, amelyben a négy osztályosra bővített latin iskolát helyezte el. Valójában a középfokú humanista szellemű műveltséget adó iskolát az öntudatosodó városi polgárság művelődés igénye, és a reformációban kifejeződő politikai törekvései hozták létre. Elsősorban a városi polgárok gyermekeit készítette fel felsőbb iskolára, de vidéki nemesek is voltak tanítványai között; sőt — nyilván az ^kkori Ausztriában érvényesülő vallási üldözés következtében — Bécsből és más osztrák területről is akadt egy-két tanítvány.

Az iskola fenntartója az első évtizedekben Sopron városa volt. 1682-től 1851-ig a soproni evangélikus gyülekezet, majd ezt követően — amikor már sokrétűvé terebélyesedett iskola fenntartása a gyülekezet erejét meghaladja — a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület tartotta fenn

1948-ig, amikor az egyház az államnak adta át.

ÉRZÉKELTETI A KIÁLLÍTÁS AZ ISKOLA FEJLŐDÉSÉT, bemutatta egyes állomásait: hogyan lett a négyosztályos latin iskolából hat, majd nyolcosztályos gimnázium. Megmutatta a sanyargatások éveit, amikor az ellenreformáció vésztörvényszéke Pozsonyba idézte az iskola tanárait, majd egy időre be is záratták az iskolát.

A 100 éves fennállás jubileumát 1657-ben ünnepelték, s ekkor került az iskola a mai helyére. 1824/25-ben új épületet kap az iskola, 1829-ben tanítóképzőt, 1836-ban reáliskolát szerveztek melléje. A tanítóképző azután 1858-ban önálló épületet kapott és szervezetileg is független lett a Líceumtól, bár az együttműködés sok formája megmaradt. 1894-ben a Lyceum épületét, is bővítették: kétemeletes udvari szárny és tornaterem létesült, ezzel elnyerte mai alakját.

Külön teret szentelt a kiállítás Lackner Kristófnak, aki maga is tanítványa volt az iskolának. A humanista tudós, író, művész, a város polgármestereként határozott irányítást mutatott az iskolai művelődés számára. Az általa alapított Soproni Tudós Társaság szellemi és anyagi támogatást is nyújtott a diákoknak.

Sopron polgársága, a környék evangélikus nemessége alapítványok sorával támogatta az iskolát. A XVIII. században már kialakult az a szociális intézményrendszer, amely az államosításig működött (ösztöndíjak, kedvezmények, alumneum — tápintézet, menza —, s ebben a rászorulóknak és az arra érdemeseknek kedvezményes, esetleg ingyenes ellátás).

A KIÁLLÍTÁS IS BIZONYÍTOTTA, milyen korszerű, haladószellemű oktatás-nevelés folyt a századok folyamán a Lyceum- ban. Schwanshof fér Kristóf már a XVII. század elején bevezette a természettudományok, a fizika tanítását. Látható volt az iskola kiváló rektoi-ának, Kövesdi Pálnak „Grammatika Hungarica” c. magyar nyelvtana (1686-ból), melyet mintegy száz évig használtak tankönyvként. Hajnóczy Dániel • verstana 1741-től évtizedeken át szolgálta az oktatást. Ribini János rektor székfoglaló beszéde évtizedekkel megelőzte a reformkor későbbi eszméit, célkitűzéseit.

E haladó szellemből fakadt az is, hogy az alsó osztályokban anyanyelven — magyarul, németül — folyt a tanítás már az első évtizedekben, s csak a felső osztályokban volt a tanítás nyelve latin. De egy 1885-ből való fénykép, melyen szlovák tanulók egy csoportja látható, szintén azt bizonyítja, hogy magyar, német, szlovák tanuló egyaránt alma maternek tekintette az iskolát.

Az iskola tanárainak haladó szelleme termékeny talajra talált a tanulóifjúságban. A „genius loci”, a hely, az iskola szelleme hatalmába kerítette az ifjúságot. Ennek is láthattuk egy-két tárgyi emlékét a kiállítás tárolóiban.

1790-ben Kis János — a későbbi költő és püspök — kezdeményezésére megalakult a Magyar Társaság, az első magyarországi diák önképzőkör, amely azután a hamarosan gyulafehérvári kollégiumban is megalakult hasonló diákkörrel .szoros kapcsolatot tartott. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Kis János mellett Németh László, Potyondi László, Hrabovszky István és Halasy Mihály voltak a társaság alapítói. A Magyar Társaság /.evéhez fűződik az első magyar nyelvű színielőadás tartása 1792-ben, melyről a Magyar Hírmondó számolt be.

1827 is nevezetes dátum a Lyceum életében. Ekkor alapította még a Lyceum ifjúsága a Deákkúti vármegyét, mely a reformkor szellemében vármegyei szervezetbe tömörítette a tanulókat, s a magyar nyelv, a magyar zene és tánc ápolását tűzte ki célul.

1848-ban az ifjúság üdvözölte a forradalmat. Müllner Mátyás ta- ngr vezetésével az idősebbek nemzetőrnek jelentkeztek. 1851- ben felfüggesztették az iskola nyilvános jogát, amit azután .csak két év múlva, 1853-ban kaptak vissza. ,

A kiállítás utolsó tárolója elvezetett a mába: a Berzsenyi Gimnázium első érettségiző osztályának tablóját láthattuk.

A KIÁLLÍTÁST VÉGIGNÉZVE KIRAJZOLÓDOTT A LYCEUM TÖRTÉNETÉNEK KÖZEL NÉGY ÉVSZÁZADA, melyre igen jellemzőek Markó Józsefnek, Sopron város tanácselnökének. a Jubileumi Emlékbizottság elnökének a 425 éves évforduló programját tartalmazó emlékfüzetbe írt szavai:

„Szellemi arculata mindig haladó irányban változott, ezért amikor 1948-ban az evangélikus egyház átadta az iskolát az államnak, fenntartások nélkül vállalhatta nemcsak a halhatatlan tanítvány. Berzsenyi Dániel nevét, hanem megszakítás nélkül szolgálhatta azokat a haladó eszméket. amelyeket a Lyceum képviselt.”

Hunyadi Zoltán