Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-24 / 43. szám

Elhunyt Walter Lüthi Ki vagy a , becsukom csendesen az ajtómat, a zajok, gondok világának ajtaját. Kinyitom Előtted a szívemet. Itt erezlek egészen magam mellett és magamban. Olyan jó, hogy Hozzád tartozom és Te énhozzám. Édes­apa és a gyermek kapcsolata a mienk. Atyám vagy! Tudom, nem a szavakon múlnak a dolgok. Azt akarod, hogy egész lényemmel átél­jelek, átéljem szeretetedet, közelségedet. Azt is olyan jó tudnom, hogy Te, aki a „mennyekben” vagy, — nem trónolsz „odafönn”, valahol távol, elérhetetlen messzeségben. Csak annyit jelent a „menny”, hogy a láthatatlan világban vagy, de vagy, s hatnak rám erőid. Letörlőd könnyemet, oda ülsz betegágyam mellé, mellettem lépdelsz az úton. Azt is köszönöm, hogy elfogadsz engem úgy, ahogy vagyok. Abban a kettősségben, hogy „akarom a jót, de a rosszat teszem”. Van ben­nem egy fényes, szeretettel, hűséggel teli „én”, — és ott van bennem egy negatív árnyék-én haragtartásokkal, hűtlenséggel. Köszönöm, hogy Te elfogadsz, amikor én magamat is nehezen tudom elfogadni, és mások sem fogadnak el. Elfogadsz, és munkába veszel, változást indítasz el bennem. Köszönöm, hogy mindennap átélhetem azt a pillanatot, amit átélt a messziről hazaérkezett fiú: atyai kezek ölelnek át, és csókjaiddal indulhatok a problémák közé. Aki nagyon mélyen volt, egészen lent, kétségbeesetten, magára hagyottan, — annak csodálatos érezni meleg kezedet, fellélegezni, újból kezdeni szeretni, remélni nevetni! Űr Jézus Krisztus, — köszönöm Neked a Miatyánkot. Drága aján­dékod. Évszázadokon át hányán mondták el örömben, megpróbálta­tások között, cserepes szájjal haldokolva harctéren, kórházban, Bib­liájuk mellett és templomokban. Ilyen egyszerűen, bensőségesen, gyermekien alig lehet más imádsággal Hozzád menni. Én is hálás vagyok Neked ezért az imádságért, — mikor más imádság nem jön elő szívemből, ezt az imádságot mondom, ízlelve minden szavát, gondolatát. Kimeríthetetlen forrás, naponként új meg új friss cseppek érintik belőle szívemet. Ne engedd, hogy egyszer is únottan, gépie­sen szajkózzam el. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben! Mi Atyánk! 82 ÉVES KORÁBAN Adelbo- denben (Svájc) elhunyt Walter Lüthi lelkész. Személyében ko­runk egyik legjelesebb és legál- dottabb hatású igehirdetője távo­zott a földön élők sorából. Neve a hazai idősebb lelkésznemzedék előtt is jól ismert, könyvei — pré- dikációskötetek jórészt — ott ta­lálhatók lelkészek, de németül olvasó gyülekezeti tagok könyves­polcán is. Művei némelyikét ma­gyarra is lefordították. Parasztszülök gyermeke s első szolgálati helye is egy falusi gyü­lekezet, valahol a svájci hegyek között. Ennek a falusi szolgálat­nak gyümölcse első, máris nagy feltűnést keltett és sok kiadást megért könyve: „Das ewige Jahr (Werktagspredigten)” — „Az örök esztendő (Hétköznapi prédikáci­ók).” Nem szokványos értelem­ben vett templomi igehirdetések ezek. A naptári esztendő, a négy évszak menetében, a paraszti élet és munka mindennapi esemé­nyeihez szól a bibliai üzenet. ízes, erőteljes, képekkel gazdag, kife­jező nyelvét, életközei és ember­közel stílusát későbbi szolgálatá­ban, igehirdetésében és könyvei­ben is megőrizte Lüthi. Végigpré­dikálta a Szentírásnak igen sok könyvét, fejezetről fejezetre ha­ladva s ezek mind nyomtatásban is megjelentek. Közülük is ki­emelkednek a Római levél, János evangéliuma, a Hegyi beszéd, A Tízparancsolat, Dániel, Habakuk, Malakiás, Nehemiás könyveiről írt prédikációs kötetei. Irt min­dennapra szőlő áhítatos könyvet is, s több kötet prédikációt közö­sen adott ki régi barátjával, Edu­ard Thurneysen baseli lelkésszel, teológiai tanárral. A háború után az elsők között volt, aki megláto­gatta az akkor romokban heverő Németországot s útjáról izgalmas beszámolót írt „Deutschland zwischen Gestern und Morgen” címrríel. 1931---1946-ig a baseli Oeko- lampod-gyülekezet lelkésze, 1946 —1968, nyugalomba vonulásáig a berni Münsteré. Ezután sem tét­lenkedett, így többek között a né­metországi Egyházi Napok (Kirch­entag) gyakori előadója. írásma­gyarázatait sok ezren hallgatták, aminthogy Bázelben és Bemben is zsúfolt templomokban prédi­kált. Sokáig szerkesztette és írta a „Basler Predigten” sorozat füze­teit is. 1949-BEN EDUARD THUR- NEYSENNEL EGYÜTT hazánk­ban is járt, a Református egyház meghívására, többször prédikált és előadásokat tartott. Ittlétéről az „Űj Harangszó” 1949. június 19-i számában „A reménység pré­dikátorai” címmel hosszú cikkben számol be Veöreös Imre szerkesz­tő. Ebből idézünk néhány, ma is igen időszerű mondatot: „Papok egyháza vagy élő gyü­lekezet. — Erről a kérdésről be­szélt Lüthi, aki a leghíresebb ige­hirdetők egyike ma a világon. Ab­ból a jelenségből indult ki, hogy a reformáció egyházai nyomatéko­san hangsúlyozták ugyan az egye­temes papság gondolatát, mégis az idők folyamán a gyülekezet életében a lelkész személye került túlsúlyba s a gyülekezet tagjai tétlenekké váltak. Pedig igazában nem lehet a gyülekezetnek egyet­len olyan tagja sem, akinek csak adnia kellene, de olyan sem, aki­nek csak kapnia kellene, hanem a gyülekezetnek minden tagja, lel­kész és nemlelkész, lelkiekben adó és elfogadó fél egyaránt. Nem elég, ha lesznek a papok mellett a gyülekezet szolgálatában „lai­kus” (nemlelkész) munkások, hanem az egész gyülekezetnek élő és szolgáló közösséggé kell válnia — mondotta Lüthi.” Mindazok, akik sokat kaptak — s ilyenek bizonyára nálunk sem kevesen vannak — Lüthi igeszol­gálatából, hálával gondolnak az ige e hűséges szolgájára. Legyen emlékezete közöttünk is áldott. Groó Gyula Jézus araméi nyelven beszélt, s amikor az atya nevét így mon­dotta: „Abba”, — a kisgyerek közvetlenségét utánozta, mintha azt mondta volna: Apu, papa. Az araméi nyelven beszélni kezdő gyerek legelső két szava ez volt: abba, imma — apu, anyu. Istenre az „atya” megjelölést már Krisztus előtt a sumérok, a görögök, a rómaiak, indiaiak, zsi­dók is használták, — hiszen Isten minden embernek kijelenti ma­gát valami módon. De senki sem A Német Demokratikus Köz­társaságban működő Luther-Aka- demie (Sonderhausen) ez évben a Berlinbtől nyugatra fekvő iparvá­rosban, Wittenberge-ben tartotta országos tanácskozását. Az elő­adások különböző oldalról világí­tották meg Luther Márton refor­mátor! művének jelentőségét. A merte volna Istent ilyen bizalmas „apu”-nak szólítani. Az első szá­zadban néha ez a kérés is előjött a keresztyén gyülekezetekben: „Add, hogy merjük mondani Ne­ked: Atyánk!” Apu! Ez a „legjézusibb” lelkü- letet tükrözi. Jézus a legteljesebb istenismeretet bírta. Minden sza­va, mozdulata arra biztatta az embert, hogy teljes bizalommal legyen a láthatatlan, de közel le­vő mennyei Atya iránt. Elfogad! —ez az Ő lényege. Jézuson kívül NDK-BAN LUTHERRŐL felkért külföldi élőadók közül Hägglund svéd professzor, a lun- di teológiai fakultás dékánja, va­lamint Fabiny Tibor, Teológiai Akadémiánk dékánja tartott elő­adást. A magyar referátum a lu­theri reformáció délkelet-európai kihatásairól és a magyar protes­tantizmus jelentőségéről szólt. nem lehet tudni pontosan, hogy milyen az Isten. Az Újszövetségben két helyen találjuk meg a Miatyánkot (Máté 6, Lukács 11). Nem azonos a két szöveg. Az első gyülekezet tehát nem a szavakra ügyelt kínos pre- cízséggel, — bár az ószövetségi szövegeket betű szerint idézték. A Miatyánk átélést, lelkületet ajándékozott a tanítványoknak, s az első keresztyéneknek, nem „szent szöveget”. Kimutatták, hogy a zsidó imák, a „kaddis”-ok nagyjából tartal­mazzák a Miatyánk mondatait, — mégis egészen új, egészen más, ahogyan Jézus szívéből jönnek elő ezek. Az ószövetségi Istenhát­tér az Ö fensége, félelmet keltő mindenhatósága. Ahol Ö megje­lenik, villámok cikáznak, füstöl a hegy, roegremeg a föld. Jézus Istene amikor közel jön hozzánk, gyógyulást, örömöt, erőt áraszt. Persze, mi is érezzük azt, hogy milyen csodálatos a világmin­denség Urát a porszem Földöp, a porszem embernek Atyának hívni. Rab Zsuzsa Miatyánk-verse így kezdődik: Mi Atyánk! Ki vagy a mennyekben! Ott vagy, igen, de jönnél le egyszer a földre, Lépdelnél végig közöttünk, lehelne rád nyirkos kapuboltok szemátszaga, néznél be udvari ablakon a szobákba, ahol feldöntött pálinkásüvegek közt egy pontra merednek az asszonyok! Megrázó, reális kérés. De jó, hogy Ö lejött hozzánk Jézusban és itt maradt mellettünk, s azt munkálja a világban, hogy ne le­gyenek nyirkosak a szobák, s ne a mámorba meneküljön üressé­gében, nihiljében az ember. Kedves nekem az áldott Bo- delschwingh visszaemlékezése. Mikor kisgyerek volt, éjszaka nagy rémülettel ébredt fel szo­bájában. Kiugrott ágyából és megállt hálóingben a még dol­gozó apja íróasztala mellett. — Mit akarsz, kisfiam? — Semmit, apa, csak közeled­ben szeretnék lenni! Az „imádságok imádsága” ilyen közel visz minket szerető meny- Ayei Atyánkhoz. Görög Tibor Meghívó A Magyarországi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiája levelező teológiai tanfolyamának záróistentiszteletét október 23-án, szombaton délelőtt 11 órakor tartjuk a zuglói templomban (XIV., Lőcsei út 32.). Az istentisztelet szolgálatát DR. KALDY ZOLTÁN püspök-elnök végzi. Erre az alkalomra minden érdeklődőt szeretettel várunk. MAGYAR ELŐADÁS AZ A NAGYVILÁG ez év március 22-én emlékezett Goethe halála 150. évforduló­jára. A mi kis világunkat pedig ez év október 22-e emlékezteti — a nyelvünk­be zárt zseni: — Arany János halálának 100. évfordulójára. S mivel Arany hazai tárgyú művei és tősgyökeres nyelvhasz­nálata miatt szinte csak a miénk, ki ol­vassa, becsülje, szeresse, ha nem mi, ha­tárainkon inneni és túli magyarok. Mivel Arany immán örökre „letette a lantot”, ránk, örököseire vár a feladat életművét fölmérni, értékelni, tovább ad­ni. „Toldi Miklós képe úgy lobog fel né­kem ...” — idézte hősét, akinek emlékét „szülőhelye, Szalonta” is őrizte a „Cson­ka-toronnyal”. Arany-kutatásaim révén egy októberi estén érkeztem először Szalontára. A ' hold kereke alatt pillantottam meg a vá­roska házai fölé emelkedő Csonka-tor­nyot, melyet egykor Petőfi is lerajzolt. Aki napjainkban Romániában jár és el­jut Nagyváradig, keresse fel Szalontát Csonka-tornyával, benne az Arany János Emlékmúzeummal. Arany László édesap­ja szobájának teljes berendezését, hasz­nálati tárgyait a szülővárosnak ajándé­kozta. Itt őrzik sok mással együtt Árany- tól sógorának, Ercsey Sándornak írt le­veleit, valamint könyveinek egy részét is. Aki a költő szülőházára is kíváncsi, azt maga Arany igazítja útba: Híre pora sincsen már az öreg háznak, Honnan elindultam földi utazásnak ... A Kölesér patakkal párhuzamos — mai Arany János utcában — az egykori szü­lőház helyén kétablakos házacska, falán emléktábla. A városkában ma is élnek Arany János Sára nénjének leszármazot­tai; egyikükkel haláláig leveleztem. Arany nővére anyai korral volt idősebb öccséhél; szüleik kettőjük közt nyolc gyermeket temettek el, hét fiút s egy leányt. így érthető, amit Arany utóbb ön­életrajzi levelében írt: „így hát én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza, szerettek is az öregség minden vonzal­mával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám Arany János is korán elragadt: az ének és szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a bogárhátú viskó szentegy­ház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott... Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben.” A szalontai temetőben nyugszik a költő leá­nya, Arany Juliska, Szél Kálmán szalon­tai református lelkész félesége. Sírversé­be Arany, leánya búcsúsóhaját is bele­szőtte: „A lélek él, találkozunk!” Első Arany-kutató utam során Temes- vdrott egy olyan idős hölggyel is talál­koztam, aki még személyesen ismerte Arany Jánost. Dr. Popovitsné Rozvány Gabriella édesapja: Rozvány György ugyanis Arany barátja, szalontai éveinek krónikása lett, míg húgát, Erzsébetet, Bettit tízéves korában Arany magánúton tanította s „Egykori tanítványom emlék­könyvébe” címen verset is írt neki. Betti és az Arany-család levelezését az unoka- hug Rozvány Gabriella őrizte meg, s e sorok írója adta ki 1960-ban Arany Já­nos és Rozvány Erzsébet címen. Rozvány Gabriella — lánya közlése szerint — valósággal megvárta a könyv megjelené­sét. 1961-ben halt meg 99 éves korában. ARANY JÁNOS ÉLETMŰVÉNEK tel­jes feltárása összes Művei kritikai kiadá­sával a felszabadulás után indult meg. I—IV. kötetét, a költői műveket Voino- vich Géza rendezte sajtó alá, kísérte jegyzetekkel. Voinovich, felesége, Arany László özvegye révén birtokolta az Arany-hagyaték családi részlegét. Ennek alapján írta meg a 30-as években Arany János élete rajza című háromkötetes munkáját, melyben családi levelekből is idéz. Műve immár forrásértékű, főleg mert a második világháborúban, Voino- vichék budai villájában Arany családi hagyatéka elpusztult a családjának írt levelekkel, bejegyzéses könyveivel, ere­deti Zichy-féle balladaillusztrációkkal. nyomában... Arany irodalmi jellegű levelezését — 1331 darabot — fia az Akadémiai Könyv­tárnak ajándékozta; ott őrzik ma is. Arany László ezekből jelentette meg Arany János Levelezése Író-Barátaival című kétkötetes gyűjteményét. Ennek kö­zel 100 esztendeje már. Azóta Arany le­velezéséből gyűjteményes kötet nem lá­tott napvilágot. E hiányt pótolni jelenik meg a mostani évfordulóra Arany János Levelesládája című kötet, a teljes élet­művet felölelő 250 db Arany-levéllel' e sorok írójának válogatásában. A megindult Arany János összes Mű­vei kritikai kiadást Voinovich Géza ha­lála óta Keresztury Dezső szerkeszti, Barta János lektorálja. A sajtó alá ren­dezés eléggé nem méltányolt nagy mun­káját a következők végezték, illetve vég­zik: Bisztray Gyula, Dánielisz Endre, Gergely Pál, Keresztúry 'Mária, Kövendi Dénes, Németh G. Béla, Ruttkay Kál­mán, Sáfrán Györgyi, Sándor István, Törös László. — Mit jelent ez a mun­ka? A müvek összevetését a kézira­tokkal, szövegváltozatokkal, a megjelenés idejének, helyének megállapítása, a mű keletkezési körülményeinek, forrásainak feltárása a szakirodalom, a korabeli le­velezések, folyóiratok e tárgyat érintő anyagainak feldolgozásával. EGY PÉLDA E MUNKA ÉRDEKES­SÉGEIBŐL: Arany Családi kör című versét a szabadságharc leverése után, 1851-ben írta: „Este van, este van: kiki nyugalomba!” A meghitt körbe „béna harcfi” kopogtat be. A vers kritikai ki­adásának jegyzetei érdekes körülménye­ket tárnak fel. A 85. sorral kezdődő hat sor eredetije: Beszél a szabadság véres napjairul, S keble áttüzesül és arca felpirul, Beszél azokról is — szemei könnyben ásznak — i Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak. ^Elbeszéli vágyát hona szent földére, Hosszú terhes útját amíg hazaére. A szerkesztő véleménye: „A béna harcfi beköszöntése még megjárná, hanem utá­na azon négy sor, mely így kezdődik: „Beszél a dicsőség véres napjairul” — semmi esetre sem láthat napvilágot... a forradalmi dicsőség és nyomorúságról még csak említést se lehet tenni.” Arany tehát ezt a részt így módosította: Az idősb fiú is leteszi a könyvet, Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed; És mihelyt a koldús megáll a beszédben: „Meséljen még egyet” — rimánkodik szépen. „Nem mese az gyermek” — így feddi az apja, Rátekint a vándor és tovább folytatja: Régen ezt a változatot ismertük, ma az eredetit közük, tanítják. Arany János összes Művei kritikai ki­adása a költői művek, tanulmányok, mű­fordítások mellett közli Arany kenyérke­reső munkáinak iratait, így a jegyzői, ta­nári, szerkesztői, akadémiai főtitkári ira­tokat. Ez utóbbi kötet közel 800 oldalas, benne a külföldi tagoknak írt német, an­gol, francia, olasz levelekkel. (E munkák miatt maradt sok alkotása — töredék.) A kritikai kiadás záró négy kötete 2000 da­rabot meghaladó levelezését tárják fel. A most megjelenő, az 1856-os évvel zárul s még két kötet anyaga van már össze­gyűjtve. Arany János összes Művei ösz- szesen tehát 18 kötetet igényelnek. A rádió négyrészes „Az életet már megjártam ...” című adásában, levelezé­se nyomán követem Arany életét, alko­tói pályáját. Arany utolsó születése napján, 1882. március 2-án írta e kis „szösszenet”-ét: Életem hatvanhatodik évébe’ Köt engemet a jó Isten kévébe, Betakarít régi rakott csűrébe, Vet helyemre más gabonát cserébe. Próféciája teljesült. Az év december 16- án megszületett Kodály Zoltán. Sáfrán Györgyi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents