Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-01 / 31. szám

to Levelesö M'eológia i Tanfolyam Úgy igaz9 még akkor is... Az elmúlt három évben sok­szor jelent meg lapunkban olyan cikk vagy hír, amelyben ez a név szerepelt. Azokban a gyülekeze­tekben, ahonnan hallgatói van­nak a Tanfolyamnak, természe­tesen jobban tudják, hogy miről van szó, mint másutt. Most, hogy az első ilyen tanfolyam végéhez közeledünk, szerkesztőségünk jónak látta, hogy egy cikksoro­zatban részletesebben tájékoz­tassuk erről olvasóinkat és egy­ben bővebb beszámolót is ad­junk róla. Hogyan is kezdődött? MAR RÉGÓTA JELENTKE­ZETT RÁ IGÉNY, méghozzá két irányból is. Voltak gyülekezeteink tagjai, presbiterei között, akik szerettek volna többet tudni egy­házunk tanításából, jobban is­merni a Bibliát, egyházunk éle­tét és mai szolgálatát. Ugyanak­kor egyházunk vezetősége és a lelkészek is szerették volna, ha azok, akik részt vesznek az egy­ház életében és szolgálatában, alaposabb teológiai ismeretekkel rendelkezzenek. így találkozott a szolgálatra való készség azzal a szándékkal, hogy azokat, akik er­re vállalkoznak, alaposabb kép­zésben részesítsük. A TANÍTÁS ÉS A TANULÁS AZ EGYHÁZBAN MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ. Mindig is úgy volt, hogy a hivő emberek igyekez­tek ismereteikben is elmélyülni, azok pedig, akik az igét hirdet­ték, igyekeztek továbbadni. Er­ről már Pál apostol Timóteushoz és Titushoz írt levelei is tanús­kodnak. Kellő ismeretek nélkül a hit is bizonytalanná válhat, azok­nak pedig, akik valamilyen szol­gálatot végeznek az egyházban, tudniok kell, mit tanítanak. Bár az ilyesféle tanítás min­dig is folyt egyházunkban, gyüle­kezeti és magasabb szinten, az igény mindkét oldalról egyre erő­södött: meg több, alaposabb is­mereteket szerezni és adni. Ami­óta egyházunk megtalálta a he­lyét társadalmunkban, és új úton, a diakónia útján halad, még na­gyobb szükség van arra. hogy a hivő emberek ismerjék ezt az utat és értsék az egyház szolgá­latát. Így érett meg a helyzet ar­ra. hogy az addiginál magasabb fokú képzés induljon meg, amely­ben nagyobb mértékben, maga­sabb színvonalon tanulmányoz­zák és ismertetik a Szentírást és a Hitvallási Iratokat, az egyház történetét, tanítását és életét! va­lamint helyzetét, felelősségét és feladatát hazánkban és a világ­ban. TERMÉSZETES. HOGY AZ ILYEN SOK IDŐT, ENERGIÁT IGÉNYEL. Csak azok vállalkoz­hattak rá, akik hajlandók voltak és képesek is voltak nagy áldoza­tot hozni: mindennapi munkájuk mellett, szabad idejük feláldozá­sával újra diákká válni, ráadá­sul az addigi Ismereteikhez ké­pest egészen másirányú tanulmá­nyokat folytatni. Ezt a fajta tanu­lást nem lehetett másképpen foly­tatni, csak úgy. hogy a szabad szombatok feláldozásával havon­ta egyszer kétnapos konzultáción résztvenni. ahol a tanárok adnak tájékoztatást, és ahol meg lehet beszélni a könyvek és jegyzetek tanulmányozása során felmerült kérdéseket. Az is természetes volt, hogy egy ilyen képzésben elsősorban azok tudnak résztvenni, akik már elő­zőleg is aktív tagjai voltak a gyü­lekezetnek. Valójában arra van szükség, hogy a gyülekezet küld­jön tagjai sorából Olyanokát, akik alkalmasak a tanulásra és a még több szolgálat végzésére. Elsősor­ORGONAEST lesz augusztus 14-én, szomba­ton este 8 órakor a soproni templomban. Műsor: N. Bruhns: G-dúr preludium és fúga Clerambault: Suite !er Ton J. S. Bach: Jesus Christus unser Heiland (Korálelőjáték BWV 688.) M. Duruflé: Preludium és fúga L. Vierne: Impromptu G. Litaize: Noel variation Orgonái: Hock Bertalan ban is olyanok továbbképzésére van szükség, akik látják, hogy a gyülekezeti munka nem lehet egy embernek, a lelkésznek a mun­kája, hanem abban minél több embernek részt kell vennie. Így született meg Teológiai Akadémiánkon a Levelező Teo­lógiai Tanfolyam. A célkitűzés világos volt: azok számára kell ilyen tanfolyamot indítani, akik elsősorban gyülekezeti munka­társi szolgálatra készülnek, hogy szolgálatukat hitükben is isme­reteikben elmélyedve végezhes­sék. Olyan embereket kerestünk, akik előtt ez a cél lebeg, és akik hajlandók és képesek ilyen áldo­zatot vállalni. TALÁLTUNK IS ILYENEKET. Több mint 200 000 svéd fiatal keresztyén, az ország valamennyi felekezetéből, hatalmas békeme­netet kezdeményezett, mely sta- fétaszerűen egész Svédországot be fogja járni, mielőtt békefel­hívást nyújtana át a jövő év áp­rilisában Uppsalában összeülő béke-világkonferenciának. Bármely keresztyén ifjúsági szervezet részt vehet a menetben és mindegyik hozzájárulást ad­hat a maga jelmondatával. 1982 nyarán a menet sorra keresi föl az ifjúsági táborokat és a gyüle­Istennek legyen hála, félszáz olyan testvér jelentkezett az első felhívásra, aki hajlandó és képes is tanulni azért, hogy jobban vé­gezhesse szolgálatát. Hogy ez ho­gyan sikerült, nekik személyesen mit jelentett, arról ők maguk fog­nak beszámolni ebben a cikksoro­zatban. EZEKBEN A NAPOKBAN GONDOLJUNK RÁJUK SZERE­TETTEL ÉS IMÁDSÁGBAN. Mert ők nyári szabadság idején most a szeptemberi záróvizsgákra készülnek. Isten adjon erőt nekik, hogy buzgóságukban ne lankadja­nak, eredményesen vizsgázhassa­nak és még hűségesebben, jobban végezhessék szolgálatukat. M. A. kezeteket. 1983 újévtől 1983 áp­rilisig a menetek megszakadnak, majd újraindulnak és április 20- án átnyújtják felhívásukat, jel­mondataikat a nemzetközi béke- konferenciának. Uppsalából a menet továbbindul az Egyházak Világtanácsa Vancouverben tar­tandó 1983 júliusi nagygyűlésére. Egyházi emberek ezt a béke­menetet páratlan ökumenikus akciónak tekintik. Maguk a fia­talok kezdeményezték bármiféle felülről jövő segítség nélkül. (■arai Gábor: Anya föld (Részlet) Én szállók el tőled az űrbe, édes szeretőm, Anyaföldem, mint éles ezüst-hal úszom szivárvány-pikkelyű gömbben; a sötét, időtlen közegben meteoritok követnek, kilépek a súlytalanságba, röptiben-rögzített cseppnek; kilépek az örökkévalóságba, a kísérleti megsemmisülésbe, ibolya-köd úszik alattam, • " ibolya-köd, földem szeme-fénye; földem szeme-fénye a hálóm, ha lehullok, szövedékibe essem, ha lehullok, a sejt-nevelő könny-sós tekenő tengerszemébe vesszem, ha lehullok — 1? De köldökzsinórom a világba vet és nem ereszt el, a mindenség fiaként szüleiek meg, időm közeleg, szívem sebesen ver. — A mindenség fia lesz a fiad. portyázva az égi körökben, — de csak tőled és általad s érted. édes nevelőm. Anyaföldem. És visszatalálok minden örvényen, meteor-záporon át, hozzád, haza-föld. hozok tenéked fürtös méz-ízű csodát, hozok neked harmat-italt a szilaj színese förgetegéből, ostort a szelek tornyából, fehér hold-tükröt az égből, hozok kezes űr-szörnyeket: mérleget, rákot, vízöntőt, és bolygók gyűrűs sörényét, s oroszlánt, nap-köszöntőt: s elmondom: cet-fogú titkok villognak az égi vizeken, ha most nem férünk össze mi, egy anya sarjai, nem lesz kegyelem; ha most nem fogunk össze a végtelen s a parányi galakszis nyers törvényeit megzabolázni, fölzengenek a föld felett az ítélet harsonái, — Mert csak tebenned lakhatunk, csak te vagy humusza a múltnak, s rügye a jövőnek, Anyaföld, csíráink belédszorultak; ó, légy szilárd kikötőnk, rendet ragyogó, igazság réve, hatalmas, összeterelő pásztor, enyhet adó szállás, diadalmas őrtüze fáklya-lelkek megőrző tiszta hitének, milliárdok lakása, hol fényben fogamzik az élet, ez az egyetlen emberi lét, mely szép értelem is, nemcsak kannibál sejtek háborúsága . .. Lőjj föl az égbe, nomád-csillag-terelő Anyaföld, s végy visszá öledbe, hazámba. (Megjelent a költő VÉGTELEN MEG EGY című kötetében, 1981- ben.) BÉKEMENETEK SVÉDORSZÁGBAN SÉTÁLOK A VILÁGHÍRES EGYETEMI VÁROS FÖ UTCÁJÁN. Az üzleti negyed ez, ahol nyitástól zárásig hullámzik a tömeg — fő­leg turisták —, hogy azután ki-ki közülük betérjen az áruházak vala­melyikébe. Nekem nincsenek vásárlási szándékaim; a Lutheránus Világszövet­ség ösztöndíjasa vagyok, aki lelki-gzellemi értékek után kutat, s eze­ket gyűjtögeti magába. Így, ezzel a szándékkal figyelem a járókelő­ket is; vajon kik lehetnek, a világ melyik tájáról jöttek el ide, Heidelbergbe, és miért éppen a Fő utcába, amelynek megtekintését minden valamirevaló turistakalauz nagyon melegen ajánlja. EGYSZER MEGLASSÜBBODNAK A LÁBAIM': a szemem látja, a fülem hallja, ahogy az egyik utcasarkon egy magamkorú asszony sír, hangosan panaszkodik. Jól öltözött valaki, a karján bevpsárlóalkal- matosság (látszik, hogy idevalósi), és ömlik a szeméből a könny, árad a szájából a panasz. A másik — ugyancsak jól öltözött — asszony pe­dig hallgatja, s közbe-közbeszól, azzal a részvéttel, amely mindenkit megillet, akinek valamiféle panasza, vagy bármiféle fájdalma van. A panasz a férjről, a családról árad. A férjről, aki elhagyta, a csa­ládról, amely cserbenhagyta, s ő — a síró, a panaszkodó — egyedül maradt. Legalábbis ezt hallom az alatt a néhány méternyi idő alatt, amíg elvisz mellettük a lábam. MEGDÖBBENTŐ ÉLMÉNY EZ ÍGY; emberi tragédia néhány mé­teren, néhány mondatban, és úgy tűnik, hogy megoldhatatlan. Nekem a legmegdöbbentőbb mégis az. hogy mindez ott, abban a világhíres egyetemi városban, annak is a feltétlenül megnézni ajánlott Fő utcá­jában magyarul hangzott el... Úgy igaz, még akkor is az, ha gyakran másképp látszik, hogy van­nak olyan helyzetek, amikor emberek — a Föld bármely részén — csak a szülőföldön tanult magyar anyanyelven tudják kiönteni a szí­vüket ... Hogy miért1 van ez így, az már Isten teremtésbeli titkainak egyike. SZOMBAT DÉL VAN, ÉS MEGINT CSAK A FÖ UTCA KÖVEIT KOPTATOM. Ilyenkor álmosabb ez a városrész; az egyetemisták — mert szünnap ez a számukra — nem nyüzsögnek ide-oda, a turis­ták pedig éppen ebédelnek. Az egyik kirakat előtt, ahol egy pillanatra megállók, belém karol valaki. Visszanézek: egy öreg ember, szemmel láthatóan nagyon be­teg. Így, betegesen lélegezve kezdi is szavait: elnézést kérek, szívbe­teg vagyok és ez a mostani időjárás, a hirtelen meleg nagyon megvi­sel. Arra kérem, hogy kísérjen el az előttünk levő utca sarkáig; ott majd valaki mást kérek meg erre, valaki olyat, aki majd továbbvisz a következő egy-kétszáz méterig. Nem szokták elutasítani ezt a kí­vánságomat. ne utasítsa ön se el! Ettől kezdve csak vánszorogtunk, kettesben, s én előbb a megle­petéstől. majd az öreg úr mondataitól megkötözve szinte mindvégig hallgatok. PEDIG AZ ÖREG ÚR SZORGALMASAN FAGGAT: alaposan ki­kérdezi tőlem, hogy ki vagyok, hol lakom, hogy miért tartózkodom ebben a városban, s ebből a szokványos kérdezősködésből csak az bil­lenti ki, hogy bevallom, evangélikus lelkész, teológiai tanár, és mind­ezeken felül: magyar is vagyok, akkor megelevenednek a szavai. Amiket e szűkszavú tények hallatán kezdett el mondani, azt hadd ne jegyezzem fel, hadd ne írjam le, s egyszerűen azért, mert tiltja a hivatásomból és magyarságomból fakadó jó ízlés. Ezért ezekből a bő­ven folyó mondatokból csak annyit, hogy sétápartneremet a háború alatti náci rendszer a politikailag megkülönböztetettek közé hurcolta. Eközben súlyosan megbetegedett, s betegségében két — hozzá ha­sonlóan ugyancsak megbízhatatlannak tartott és ezért egészségügyi szolgálatra beosztott — német evangélikus lelkész és egy magyar evangélikus tábori lelkész segített rajta. Ezt ő — mondotta —, soha­sem tudja elfelejteni, még akkor sem, ha különösen nem hisz sem az egyházban, sem a lelkészek szavahihetőségében. EKÖZBEN VÁLTOZATLANUL TŰZÖTT A NAP, az öreg egyre nehezebben bírta erővel, egyre többször kellett megállnunk. Fárasztó volt az út, aminek a fizikai terheit csak az enyhítette, hogy ismeret­len szolgatársaimról ettől az ismeretlen embertől csak jót hallottam, és az, hogy a fejemben forgott Jézusnak az a megfellebbezhetetlen követelménye, ha egy mérföldnyire kényszerítenek, akkor menj ve­lük kettőre. — S volt bennem egy olyan érzés is — amely, ha hosz- szabb ideig távol vagyunk a családunktól, az anyaföldtől, a családtól, akkor ez törvényszerű —, hogy ha én bajba kerülök, akkor az ilyen emberi szolgálatok fejében én is számíthatok valakinek a segítségére. Végül egyórai vánszorgás után, megérkeztünk oda, ahová úiitár- sam elérkezni akart, s szépen — úgy, ahogy ez illik — elköszöntünk egymástól. ESTE, ÜGY TÍZ ÓRA TÁJBAN, PERCEK ALATT KITÖRT AZ ITTENI KÖRNYÉKRE JELLEMZŐ, IRTÓZATOS VIHAR; a hőmér­séklet 15 fokot csökkent, s én. aki — sokunkkal együtt — hatása alá kerül az időjárás változásainak, azt vettem észre, hogy a percnyi ér­verésem kettőszáz fölött „zörög", és azt, hogy a kétemeletes kollé­giumban — mivel hétvége van — csak ketten vagyunk, és a másik is olyan, aki szinte egy szót sem tud németül. Gyógyszerem az ilyen esetre nincs, tehetetlen vagyok. Segítség nélkül való vagyok, és még az sem segít, hogy „jó cselekedetként” gyakoroltam aznap délelőtt Jézus teljesíthetetlennek mondott és mégis teljesíthető követelmé­nyét. Úgy igaz, még akkor is, ha mi gyakran másképp gondoljuk: Isten nem hajlandó „fizetni” egy az egyben, hanem csak kegyelmezni — mindnyájunknak. Hogy miért van ez így, az már Isten megváltói titkainak egyike. Vámos József) ÉLET ÉS BÉKE: UPPSALA 1983 Élet és béke, ez a két szó lesz témája annak a béke-világkon­ferenciának, melyet az északi egyházak vezetői terveznek Upp­salában (Svédország) a követke­ző év tavaszára. A konferenciára 1983. április 20—24-ig kerül sor, s részt vesz rajta valamennyi keresztyén fe­lekezet: római katolikus, orto­dox, protestánsok, hogy a nuk­leáris pusztítás veszélyéről tár­gyaljanak. Olof Sundby evangélikus érsek az irányító bizottság elnöke, míg a Svéd Szövetségi Egyház veze­tője, Gösta Hedberg az alelnök. A szervező bizottság elnöke öllé Dahlén nagykövet, alelnöke pe­dig a Svéd Egyház Információs Központjának vezetője, Sfen Höglund. A tervek szerint 150 egyházi vezetőt hívnak meg mint delegá­tust. valamint a keresztyén egy­házak olyan képviselőit, akik a leszerelés kérdéseiben megfelelő szakismeretekkel rendelkeznek. ORGONABARÄTOK TÄRSASÄGA Az orgonaépítők, -művészek és (NSZK) tartja augusztus 1—7-ig. -kedvelők nemzetközi szervezete, A konferencián részt vesz Trajt- az Orgonabarátok Társasága (Ge- ler Gábor országos egyházzenei Seilschaft der Orgelfreunde) idei igazgató, konferenciáját Düsseldorfban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents