Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-07-25 / 30. szám
99 Az Isten szeretet ®>í Wr. Káldig Zoltán püspök-clnök látogatása Debrecenben Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök látogatása Debrecenben. Hosszú hetek készülődése, szervezése nyert értelmet, amikor június 13-án pár perccel % 10 előtt megállt a püspöki autó a debreceni evangélikus egyházi épületek — a templom és a Lelkészi Hivatal — előtt. Szabó Gyula espereslelkész meghívására dr. Káldy Zoltán egyházunk püspök-elnöke Debrecenbe érkezett, hogy meglátogassa a helyi evangélikus gyü- lenezetet és ott igehirdetéssel és előadással szolgáljon. a vasárnap délelőtti ISTENTISZTELETEN ÍJn 4,16— 21 alapján hirdette Isten igéjét a püspök: „Égy jubileumi ünnep beharangozása is szeretne lenni ez az igehirdetés. Száz esztendős a Debreceni Evangélikus Gyülekezet és ennek az évnek a második telében a gyülekezet meg fogja ünnepelni- ezt a jubileumot. Van is mit ünnepelni, mert a gyülekezet létre jötte, száz éven keresztül való megmaradása, jelenlegi léte, élete egyértelműen Isten szeretetéről és hűségéről beszél. Ugyanerről a szeretetről van szó textusunkban; amelyik a debreceni gyülekezetei létrehozta, megtartotta, megtartja, élteti, gazdagítja, bátorítja. Az Isten szeretet — mondja János apostol. Ez így nagyon általánosan hangzik. Éz így egy nyitott értelmű filozófus rendszerébe is beleférne, ha sokat gondolkodik Istenről, világról, emberről. De János másról beszél: egy személyes vallomásról! Mi ismerjük és hisszük az Isten irántunk való szere tétét. Ez több, mintha azt mondjuk: valakinek lennie kell, aki kormányoz. Ez nem filozófia, ez nem bölcselkedés, ez nem logika, ez nem okoskodás! Ezt most nagyon nyersen fogom mondani: a bőrünkön is tapasztaljuk az Isten irántunk való szeretetét. Ez az ismeret nem egyszerűen a tapasztalat dolga, hanem a hit dolga. Van úgy, hogy minden ellene mond annak, hogy szerét. Aki ilyenkor azt mondja, hogy annak ellenére, hogy sok minden ellene mond az életemben, tudom, hogy szeret — ez a hit döntése. Ezt a szeretetét a kereszten keresztül mutatta meg az Isten. És itt a golgotái keresztnél soha el nem fogy a szeretet. Az Isten szeretet. Itt nem általános istenfogalomról van szó. Sokan azt mondják, hogy a szeretet az Isten és aki a szeretet- ben hisz, az Istenben hisz. Nem arról beszél János, hogy a szeretet az Isten, hanem arról, hogy az Isten szeretet. Az Isten lényege a szeretet! Ez azt is jelenti, hogy a szeretetben van jelen az Isten. Még élesebben mondom: ahol szeretnek az emberek, ott van jelen az Isten, letagadhatatlanut, lera- dírozhatatlanul, személyesen, igazán. valóságosan. Valaki azt mondja: szeretné, ha családjában, otthonában ott volna az Isten. Ahol szeretik egymást az édesanyák és édesapák, ahol a gyermekek szeretik az édesanyát és édesapát, ahol az unoka szereti az őszhajú nagymamát és nagyapát, ott van az Isten. Valamit egész modernül szeretnék mondani. Hivatalban gépírók, gyorsírók, hivatal főnökök, beosztottak, iskolapadban diákok, bányászok, gyárban rettentően zakatoló gépek között munkások. Ott azon a helyen, ahol vannak, ahol azt hiszik, hogy kibírhatatlan ez a hely, borzalmas ez a hely, fülsiketítő, idegőrlő a hivatalban is és hullaként megyek haza. ott a hivatalban is benne élhetek az Istenben, ahol az Isten atmoszférája vesz körül. Mert aki a szeretetben marad az Istenben marad. Képzeljetek el olvan családi otthonokat. hivatalokat, ahol komolyan vennék, hogy itt, most az Isten jelenlétében élünk. Képzeljétek : hány durva szót nem mondana a férj a feleségnek, a feleség a férjnek, hányszor nem hallanának a gyerekek botrányos ki- feiezéseket az édesanyjuktól és édesapjuktól, és hányszor beszélnének tisztességesebben a gyerekek a szülőkkel, ha tudnák, ha éreznék, hogy jelen van az Isten Azt lehetne mondani: szép dolog ez kérem de honnan veszem ezt a szeretetet? Aki ismeri az emberi szívet az tudja, hogy onnan nem! Elhatározhatom reggel, hogy ma mindenkit szeretek — nem megy! Maga az elhatározás nem elég. Jól figyeljetek mit mond János: mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Elénk jön szeretetével és lángra gyújtja a mi önző szívünket. Ekkor tudunk igazán szeretni. Házastársak! Higgyétek el: nem kell a házasság 30. vagy 40. évét megszokásban élni, lehet friss szeretettel élni egymásért. Ez azt is jelenti, hogy szeretnünk kell egymást is. Nemcsak a szűk családban, a gyülekezetben. Szélesebb az Isten szeretetének köre! A más világnézetűeket, a más vallásúakat az Istennel,szemben negatív álláspontot elfoglalókat — őket is szeretni kell. De ezen túlmenően gyakorlatilag az éhezőket, a háború sújtottakat, a kínlódókat, az elnyomottakat szerte a világon, akiknek korog a gyomruk, akiknek nincs orvosságuk! Mert a szeretet több mint szép szó! Átöleli a világot és cselekszik a világért, annak jó rendjéért, igazságosságáért, kenyeréért és békéjéért — mert a szeretet ez. Ámen” AZ ISTENTISZTELET UTÁN Szabó Gyula esperes-lelkész meleg szavakkal köszönte meg a püspöknek a szolgálatot és azt, hogy abban a munkatempóban, amiben dolgozik, vállalta, hogy lejön Debrecenbe. Majd felkérte a püspököt előadása megtarására. A püspök „Egyházunk összefüggésben a Luther jubileummal és a Lutheránus Világszövetség 1984-ben Budapesten tartandó nagygyűlésével” címen tartotta meg előadását. Az Evangélikus Élet hasábjairól már jól ismert tények és tervek elevenedtek meg, ahogy a püspök beszámolt a naggyűlésre való felkészülésről és a jövő évben esedékes Luther jubileumról. Majd így fejezte be a beszámolót a püspök: „Most ebből visszaforgatva még néhány szót. Hogy várja ezeket a dolgokat a Magyarországi Evangélikus Egyház? Mit tud nyújtani azoknak, akik idejönnek? Ha az ember vendéget hív, jó ha a lakása, otthona rendben van. Különben nem kell vendéget hívni! Rendben van a magyar evangélikus egyház otthona belülről? Lehet itt vendéget fogadni? Szabad? Tényleg tanulni fognak vagy elcsüggedni, akik idejönnek? Kiábrándulni fognak vagy megbátorodni? Mit tudunk adni Magyar- országi Evangélikus Egyház a nagygyűlésre vagy a Luther jubileumra ideérkezőknek? Vagy milyen tartalommal ünnepeljük Luther Márton 500. születésnapját? Az én látásom, meggyőződésem szerint nagyon sokat tudunk nyújtani azoknak akik ide fognak jönni. Tényleg új oldalról tudjuk bemutatni az egyházat: új körülmények között, egy forradalmi helyzetben éspedig a marxista-leninista ideológia alapján ma is folyó forradalmi helyzetben. Tudunk tanúskodni arról, hogy az egyház ebben a helyzetben hisz a maga jövőjében, mert megtalálta magát, jó fundámentumokon nyugszik, tudja mit akar, van becsületes, bibliai, hitvallási alapokon nyugvó teológiája, amelyik áthatja a gyülekezeteket, a papokat és presbitereket egyaránt, és ezadiakóniai teológia. Rendezett az államhoz való viszonyunk, amelyik őszinte és gyümölcsöző. Tudunk mutatni ifjúsági munkát, ifjúsági konferenciát, tudunk mutatni lelkészképzést, 18 szeretetotthont, amelyekben 600 öreget és fogyatékos gyermeket ápol 240 gondozó és gondozónő. Tudunk mutatni sajtót: Evangélikus Életet. Lelkipásztort, Diakóniát. Ugyanakkor vannak nehézségeink is. Van lemorzsolódás, van el- kedvetlenedés. Van olyan érzés, hogy ez nekem nem jön jól, ha az egyházzal kapcsolatot tartok. Van olyan nyomorúság is, hogy nem olvassák az Evangélikus Életet. Van olyan gyengeség is, hogy míg sok helyen óriási áldozatokkal új épületeket építenek, máshol nem nagy az áldozatkészség. De nem a nehézségek jellemzőek. Ha vendéget hívunk, nem a szemétkosarat döntjük ki eléje először, de nem is tagadjuk le gyengeségeinket, mert nem volna reális. Mert ak kor kitűnne. hogy a magunk erejéből élünk nem az Isten kegyelméből, amelyre naponta rászorulnak.” EZZEL MÉG NEM ÉRT VÉGET a vasárnapi program. Este 6 órára érkeztek Debrecenbe a Haidú-Sza- bolcsi Egyházmegye lelkészei, hogy beszélgetést folytassanak a püspök-elnökkel. A nagyon családias egvüttlét — amelyen előkerült szinte minden olyan kérdés, ami ma egyházunkat érinti — 9 óráig tartott, s ezzel a vasárnap is véget ért. Laborczi Géza Garai Gábor: Vernek egy embert A söntésben vernek egy embert A fejét ütik kitartóan ököllel Nem kiáltoz védekezni se próbál Arcán a vér is halványan folyik szét Verik tovább A mutatványt csupán Egy hang kíséri: — Alighanem cigány ez! Verik tovább Most a csapos előjön térdével rúgja ki a véresarcút Az utcára Egy emberfej fagyos Hórögbe koccan — Menj az anyádba! Kezet mos a csapos — Nincs semmi vész! Aki verte a véiest újra rendel: — Egy rundót a krapekoknak sört kicsi rummal A kiszolgálás folyik zavartalan. A söntésben vannak még vagy húszán Ok mit tesznek eközben? Ok csevegnek tovább rendületlen közönyben. Közönyük alatt émelyítő ivások fejgyülölő rögeszmék lombtalan ölelések népirtó önkéntesek közveszélyes családi házak kallódó hidrogénbombák elkapart embercsírák hús-trösztök ágyúgyárak álnok istenkedések ne-szólj-szám-árulások ál-érvek érdekek kések bilincsek kalodák kulcsok kígyókként összehurkolt vírdíjak s rettegések lappangnak jégbe fagyva. Mi lesz ha egyszer ez a fagy fölenged? (Megjelent a költő VEGTELEN MEG EGY című kötetében 1981- ben.) Vermek essz heirt Nem tévedés, pontosan azonos címmel jelenik hieg ugyanebben a számunkban Garai Gábornak egy költeménye: Vernek egy embert. Tőle vettem át a címet, nem fordítva történt. S szeretettel ajánlom, hogy most még egyszer, tüzetesen, figyelmesen olvassuk el a költeményt. Söntésben játszódik le az esemény és senki se tegyen könnyelmű kijelentést: „minek iszik az olyan, aki nem bírja", se így: „lényegében a saját baját, vesztet kereste, s most megkapta a magáét”. Ne kutassuk az okot sem, amiért véresre verték. Hogy adós maradt tán egy „runddal”, vagy sértegette alkoholos mámorában a „szesztestvéreket", vagy ki tudja, mi váltotta ki a majdnem lincselésig fajult esetet. Garai sem ad választ ezekre a kérdésekre. A költő arra a pillanatra idéz bennünket tanúként az esemény elé, amikor „vernek egy embert". Igen, tanúként, hogy lassúk egyfelől vérébe fagyva az „embert”, másfelől, amint poharába mélyed végtelen közönnyel húsz tekintet, borvirágos hangon dicsérve az alkohol kiválóságát. Távolról sem állítjuk, hogy élményanyagunkat a csapszékek, sön- tések, talponállók, „kocsmahivatalok" alkoholgőzös, füstös, piszkos, gyakran mocskos helyiségeiben szerezzük be. Azt sem, hogy a részvét, megértés, együttérzés itt, éppen itt nyerjen kihívást. Mert úgy véljük, hogy Garai is lényegesen többet akar versével mondani. Számára is csak fogantyú, egy megragadható, villanásnyi esemény ahhoz, hogy az általános emberi magatartást, a közönybe merevült lelki habitust, a fagyossá dermedt részvétlenséget tetemre hívja. Ez az ember nem csak a csapszékekből penderül ki, de az életből is, ez az ember nem csak a kocsmák tölteléke, de valahol itt liheg, verejtékezik és kapaszkodik körülöttünk, ez az ember a 20. század embere, aki mellett elmegyünk. Es e pontnál üt szíven bennünket a költemény. VAGYIS A DOLGOK MELYÉN KELL ÖT ÉSZREVENNÜNK. A kirívó eset az „a propos”, amely ezer és egy változatban ismétlődik körülöttünk, mind megannyiszor görcsbe merevült ujjait nyújtja felénk segítségért Ez az az ember, akit félrelöktek vagy csak egyszerűen félresodródott az úton, nem bírván az élet diktálta iramot. Ez az az ember, akit kitettek a kapualjba, mert senki sem vállalta a szülői szeretetet, ez az az ember, aki mellett e.lmegyiink. ha összeesik az utcán, cserben hagyjuk, ha elgázoljuk, ez az az ember, aki a nyári kánikulában vízbe fúl, és primitív újsághírré devalválódik. Soroljam? Végső soron vernek egy embert, s mi nyugodtan isszuk kávénkat vagy esszük vacsoránkat, miköben félszemmel a képernyőre sandítunk, s nézzük az „embert", akit a világ valamelyik szögletében bombák vetnek szét, golyók vernek át, vérben fetreng. Arcizmunk se rebben, a világ legtermészetesebb módján rágjuk a csirkecsontot. Azzal a közönnyel, amiről Garai ir. VERNEK EGY EMBERT. Amikor először olvastam a vers címét, — és de jó, hogy a költemény helyet kapott a lap hasábjain! — három történet jutott eszembe. Kain verte Ábelt Nem söntésben, kinn a mezőn. De verte. Addig, míg Abel vére az egekre kiáltott. Mert éppen ebben volt a „verésnek" vége. Az irgalmas samaritánus példázatában is vertek egy embert. Félholtra. Ugyancsak nem söntésben. Egy úton, közelebbről a Jeruzsálemet Jerikóval összekötő országúton. Csak a lényeg azonos, s így a példázat megrendítően 20. századbeli. S a harmadik történet egyenesen drámai. Jézust verték. Véresre, félholtra (?). S az emberi cinizmusnak csúcspontja, hogy Pilátus a megostorozott. megvert Krisztust úgy állítja a közönyös, rideg, lelkületé- ben áthangolt jeruzsálemi csőcselék elé: „íme, az ember". Verték tehát a Biblia tanúsága szerint szinte az első laptól az utolsóig az embereket. sőt az Isten fiát is. Az út elég hosszú Ábeltől Krisztusig, Krisztustól napjainkig, a Garai-költemény ihletéséig. De persze mindezek nem azért írattak meg számunkra, hogy azt mondjuk, amíg a világ forogni fog keserű levében, mindig így lesz. Sőt éppen azért, hogy okulva a dolgokon, valami más erkölcs váljék uralkodóvá. Az emberiség históriája viszont éppen attól a szótól harsog, hogy „nem” és „nem”. Verték az embert kőbaltával, lándzsanyéllel, kereszttel, verték szóval, méreggel, máglyával, fegyverrel. Verték az ókorban, középkorban újkorban. S amikor azt hittük, a huszadik század végre a világosság, humanizmus százada lesz. akkor süllyedtünk legmélyebbre. Vertük az embert a haláltáborokban, börtönökben, gázkamrákban, krematóriumokban. • VERNEK EGY EMBERT. Ábelt, Krisztust, zsidókat, cigányokat, keresztyéneket, más hiten lévőket Hol így, hol úgy, hol ezt, hol azt, hol itt, hol ott. Húsz ember közönyösen a pohara mélyére néz. Milliók hallgatnak. Ez a vers egyéttelmű tanulsága. A bibliai történetekben azonban valakik nem hallgattak. Abel esetében maga az Isten teszi fel a kérdést Az irgalmas samaritánus példázatában Jézus, s a megfeszítés történetében Pilátus, aki érzi. hogy életében még ilyen igazságtalanul nem ítélkezett. De én szeretném hallani a huszadik századnak a kérdését, amikor verik az embert. Szeretném hallani, — és jólesik hallanom, ha hallom — az egyházam kérdését, amely mint a konzervbontó feszíti fel a légmentesen zárt szíveket: „hol van a te atyádfia’ ,„ki az igazi felebarát", „a ti királyotokat feszítsem meg?” Egyszóval ezekre a kérdésekre újra választ kell adnunk. A söntések- ben és az utcán, az országutakon és odahaza, a hivatalokban, üzemekben és mezőkön egyaránt. De feleletet kell adni még szélesebb dimenziókban is. a földkerekség határáig. Mert nem veszhet el nyomtalanul, nem vérezhet el szemünk láttára az ember. A csapos kezet mos. m.int Pilátus. De jaj a közönyös, kezet mosó Pilátusoknak! A „mi közünk hozzád" emberkéknek A kaparó, karmoló, rúgó, vágó, taposó emberkéknek, akik számára csak egy szentség van, az EN szentsége. AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS PÉLDÁZATÁT egykor Jézus egy törvénytudónak mondta el. Jegyezzük jól meg: törvénytudónak, aki a mózesi és az általános emberi törvényekkel tisztában volt. A példázat szerint papot, levitát, tehát olyan embereket vezetett a félholtra vert útjára, akik szintén ismerték a törvényeket. Nem véletlenül. Es most tegyük szívünkre a kezünket! Ki az, aki a huszadik század utolsó évtizedeiben nem ismeri a törvényt? Garai verse éppen azoknak szól, akik kifogástalanul tudják a humanizmus, de ha úgy tetszik a keresztyén etika törvényeit. Es ha véletlenül nem ismerné valaki, akkor van meg egy fórum: a szív fóruma. En e pillanatban — a söntés okán legalábbis a szívre apellálok S talán e sorok nyomán annyi adódik. hogy amikor vernek egy embert, a szánalom, együttérzés megdobbant ja szívünket. Rédey Pál TEOLÓGIAI HALLGATÓINK DIAKÓNIAI GYAKORLATA AZ NDK-BAN Az elmúlt évek rendszeressé vált lehetősége szerint idén is tíz teológiai hallgató utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. hogy ott diakóniai intézményekben dolgozzék és közben a német nyelvet gyakorolja. A munkához idén is csatlakozik kiértékelő megbeszélés, valamint esvháztörténeti jelentőségű látnivalók megtekintése. A gyakorlaton, mely július 1-én kezdődött és július 25-ig tart, a következő hallgatók vettek részt: Koczor Tamás, Pintér Mihály, Piri Magdolna. Hüffner Györgyi, Puskás Sára, Szeker Éva. Tóth Márta, Bakay Péter, Hepke Zsuzsa és Schreiner Tamás. A záró megbeszélésen résztvett dr. Selmeczi János, otthonigazgató is
