Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-07-11 / 28. szám

GYERMEKEKNEK „írok nektek ifjak 99 Mária és Marta Lk 10.38—42 Mária és Márta testvérek vol­tak. Betániában, ebben a Jeru­zsálemhez egészen közel eső kis faluban éltek együtt bátyjukkal, Lázárral. Jézus gyakran megfor­dult náluk. Szerette a három testvért, akik minden alkalom­mal szívesen látták őt. JÉZUS EZEN A NAPON ÚJRA BETÁNIÁBAN JÁRT. A nővérek nagy örömmel fogadták a váratlan vendéget. Hellyel kínálták. Keleti szokás szerint rögtön hoztak egy tálban vizet, és megmosták a lá­bát. Hiszen egész nap úton volt — égette a nap, törte a kő, lepte a por — jólesik ilyenkor a víz. Nagy sürgés-forgás, lótás-futás kezdődött a házban. Csörömpöl­tek, zörögtek az edények, tyúkok futottak ijedten szanaszét az ud­varon. Behallatszott a kézimalom zúgása, a kemencében égő tűz pat­togása, és nemsokára érezni lehe­tett a frissen sült kenyér illatát. Márta kezei között égett a mun­ka. Az elkészített ételeket sorban felvitte a ház lapos tetejére. Egész nap nagy volt a meleg, ezért bent, a kicsi vályogház ablak nél­küli szobájában megült a hőség. Nem lehetett volna ott kibírni. Ezért ők is', mint az izraeliták ál­talában ilyenkor, a háztető friss levegőjét keresték. A tető a bal­esetek elkerülése végett korláttal volt körülkerítve. Ide terített Márta. KÖZBEN A VENDÉG KÉ­NYELEMBE HELYEZKEDETT az egyik széken. Mária gyékényt terített a földre és odatelepedett' ORGONAMUZSIKA J. S. BACH müveiből a Bécsikapu téri templomban július 9-én, pénteken este fél 7 órakor. Közreműködik: Peskó Gvnrgv ... orgonaművész Előadók: Fasang Árpád • és Meixner Mihály Három korálelőjáték Esz-dúr preludium és fúga Dór toccata és fúga g-moll fantázia és fúga e-moll preludium és fúga Jegyek ára: 30,— Ft. a lába elé. Csendben várta, hogy a mester megszólaljon. Sokszor hallgatta már őt. Szavai felka­vartak benne mindent. Komolyak voltak, szelídek, csendesek, mégis érezni lehetett a belőlük sugárzó erőt. Beszélt az Isten dol­gairól, a saját küldetéséről. Most is, ahogy tanítani kezdett, Mária rászegezte a tekintetét és figyel­mesen hallgatta. Mindent meg szeretett volna jegyezni. Meg­szűnt számára világ. így azt sem vette észre, amikor a testvére megállt mellettük. Egy darabig hallgatott, majd rosszallóan meg­csóválta fejét és szemrehányó hangon megszólalt: „Uram, nem törődöl azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” Jézus azonban szelíden így vála­szolt neki: „Márta, Márta sok- mindenért aggódol és nyugtalan- kodol, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jobbik részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.” ITT VÁRATLANUL VÉGETÉR A TÖRTÉNET a Bibliában. Nem tudjuk, hogy mi történt ezután. Esetleg Márta is leült Mária mel­lé, hogy hallgassa a mestert? Vagy talán Mária szégyellte el magát, csatlakozott Mártához és ketten szorgoskodtak tovább? So­ha nem fogjuk megtudni a folyta­tást. De ez nem is baj. Inkább próbáljuk azt megérteni, miért mondta azt Jézus amit mondott? Mit jelentenek a szavai? Miért Máriának adott igazat és miért Mártát dorgálta meg? Pedig Márta éppen azon fáradozott, hogy neki készítsen jó ételt. Má­ria ezzel szemben cseppet sem vi­selkedett úgy, mint egy vérbeli háziasszony. Mégis, bár Mártá­nak mindenre volt gondja, de a sok munka mellett nem ért rá mással is törődni. Nem vette ész­re, milyen ritka alklom az, ami­kor hallgathatja Jézust. Sőt még Máriát is el akarta vonni ettől. Pedig Isten igéje mindegyikünk számára nélkülözhetetlen. Épfcien annyira, mint a mindennapi étel. Meg kell tanulnunk Rá figyelni. Csak az igéből ismerhetjük meg őt, és tudhatjuk meg azt, hogy mi a célja az életünkkel. Sőt még ar­ra is csak Jézus tud megtanítani, hogy mikor van ideje a hallgatás- tásnak és mikor a „felszolgálás­nak” a mások körüli sürgölődés- nek. Aki hallgatja Jézus beszédét, hogy azután megtegye, az válasz­totta a jó részt. Hanvay Mária Két év után Beszélgetés egr fiatal lelkésszel Az Evangélikus Teológiai Aka­démia IV. évf, hallgatója volt Varsányi Ferenc, amikor először találkoztam vele. Mint elsőéves tudatlan „baglyok” akkor mohón ittuk felsős társaink, az „atyák” szavait. így az övét is. Azóta Feri gyülekezetbe került, s én lettem negyedéves. Mégis ahogyan most munkájáról faggatom megint „szent irigység” fog el. Ö már is­merheti, élheti, amire én még csak készülök. Számomra a gyüle­kezet, lelkészi munka még álmo­dozás tárgya, számára élő valóság. — Erről azonban kérlek beszélj Te magad! Két évvel ezelőtt az Akadémia befejeztével kerültem ide Tolna- némedibe. A Kapos és a Sió fo­lyó találkozásánál fekszik ez h község. Lakóinak száma ugyan közel kétezer, az evangélikus gyü- leke -e t mégis elég kicsi. Nem­csak Tolnanémedi tartozik azon­ban hozzám, hanem a környező közelebbi, távolabbi falvak soka­sága. Egy-egy vasárnap legalább 5—6 istentiszteletet keli tartanom. Szolgálati Trabantom kilométer számlálója jól érzékelteti: havon­ta 1800—2000 km-t ugrik. — Bizonyára ismered azt a mondást: az megy csak papnak, aki nem akar dolgozni .. . Azt hiszem a felsoroltak önma­gukért beszélnek. Pedig ezek csak a szokásos, vasárnapi programok. Vannak hétköznapok is. Biblia-' órák — gyermekeknek, felnőttek­nek, temetések, látogatások. A szerda például kórház-nap. Ilyen­kor beutazom Szekszárdira, vagy Pincehelyre, hogy beteg testvére­inket meglátogassam. Aztán min­dig akad valamelyik templomon, vagy lelkészi lakáson toldozni-fol­tozni való ... Szóval van mit dol­gozni. Bár annyiban a mondás is igaz,-' hogy0, mint minden más munkát, a lelkészi szolgálatot is lehet lelkiismeretlenül végezni. — Idősebb lelkészek hangoztat­ják: az ifjúsági munka a fiatalok feladata. Neked, hogyan sikerült kapcsolatot teremtened a gyüle­kezeted területén élő fiatalokkal? Egy olyan gyülekezetben, ahol nagyon sok szórvány van, rendkí­vül nehéz a személyes kapcsola­tok felvétele és tartása. Ha őszinte akarnék lenni, így jellemezhet­ném szolgálatomat: állandó roha­nás. Egy-egy istentisztelet végez­tével épp csak a legfontosabb dolgokat beszélhetjük meg, s már mennem is kell a kövvetkező gyü­lekezetbe. Így nem lehet a szó igazi értelmében vett lelkipásztori szolgálatot végezni. Ez vonatko­zik az ifjúság körében folyó mun­kámra is. A faluban alig van fia­tal. Ki Pesten tanul, ki pedig a környező városokba ment el dol­gozni. Csak a hétvégeken vannak itthdn. Nekem meg akkor a leg­több a munkám- Amennyire kö­rülményeim engedik feltétlenül megpróbálom építeni, tartani a kapcsolatot a fiatalokkal is. — Nős vagy, s egy pici kislány boldog édesapja. A család milyen szerepet tölt be életedben, szol­gálatodban? Feleségem, Ildikó, aki most az ősszel fejezi be az Akadémia le­velező tagozatán tanulmányait, nagyon sok segítséget jelent a gyülekezeti munkában. Nem egy­szer őt kértem meg a gyermek- bibliaórák tartására. Amíg Lenke lányunk pici, addig természetesen ritkábban számíthatok az ilyen jellegű „beugrásaira”. A kapcso­latok ápolása terén azonban mint ifjú mama, nagyon jó szolgálatot tud tenni. Amíg a picit sétáltatja, az utcán sokakkal találkozik, csa­ládok, idősek, fiatalok gondjai­ról, bajairól értesül... A család új élményekkel gazdagította a szolgálatomat. Érzékenyebb let­tem mások problémái iránt, hi­szen azok sokszor hasonlóak az enyéimhez. Mióta van egy kislá­nyom, azóta a keresztelő is egé­szen más. — Feleségeddel együtt várpa­lotaiak vagytok. Budapesten ta­nultál. Nem érzitek a városi, nyüzsgő élet hiányát? A Színházakra, múzeumokra gondolsz? Igen, ezek. valóban hiá­nyoznak. Leltet azonban pótolni őket. Például'olvasással. 13 lUVtl — Lakásotokban roskadoznak a polcok a könyvek súlya alatt. Fiatal házasoknál nem megszo­kott látvány. Nagyrészükét még diákkorunk­ban gyűjtöttük, de ma sem saj­náljuk a pénzt egy-egy jó könyv­re. A lelkészeknek azt hiszem kü­lönösen nagy gondot kellene for­dítaniuk az önképzésre. — Arra gondolsz: A jó pap hol­tig tanul? Igen, egy lelkész nem marad­hat le. Az ideális az lenne, ha nemcsak a maga szakterületén, hanem más kérdésekben is ottho­nosan mozogna. Ha nincs is ideje mindig könyveket olvasni, ügyel­nie kellene, hogy a napi újságo­kat áttanulmányozza. — Térjünk vissza gyülekezeti. munkádhoz. Nehéz feladatok há­rulnak rád. Vajon ilyennek kép­zelted leendő szolgálati helyed? Még teológusként jártam ezen a vidéken. Megszerettem. Amikor idejöttem, tudtam mire vállalko­zom. — És az üres padsorok? Min­den fiatal úgy érzi, hogy 6 fogja „megváltani” a világot. Aki a foghíjas padokra néz, az ne legyen lelkész. Menjen el in­kább asztalosnak. Nem siránkoz­nunk kell, hanem csinálnunk, ami a dolgunk. A többi úgysem a mi feladatunk. Lelkészi szolgála­tot csak a Jézusban való remény­séggel, hittel szabad végezni. Kü­lönben nem ér az egész semmit­— A hiten kívül szerinted mi a lelkészi munka nélkülözhetetlen tartozéka? Az emberség. A lelkészben meg kell lennie a készségnek, hogy gyülekezete tagjaival együtt tud­jon örülni és szomorkodni. Azok problémáit egzisztenciálisan ma­gára tudja venni, át tudja élni. — Ma népszerű dolog a pszi­chológia és a teológia kapcsolatá­ról beszélni. Te magad is lelkes hive voltál a Teológián ennek a kapcsolatnak. A mai napig az vagyok. Azt azonban be kellett látnom, hogy a pszichológia nem „mindenható” Éppen az emberekkel való együtt­érzés hiányzik belőle. Objektív tudomány, amelyik a teljesít­ményt méri — ez messze van a Megváltástól. Krisztusi empátiára van szükség. Egy lelkész ember­telensége viszont akadálya lehet annak, hogy gyülekezet? eljusson az emberré lett Isten Fia igaz megismerésére. — Megköszönve a beszélgetést, mi mást kérhetnénk Feri és csa­ládja életére, minthogy Isten te­gye őket alkalmas embereivé, hogy minél többeket vezethesse­nek az emberré lett Krisztushoz. Pintér Márta Egyszer Mostarban, amelynek magaslatain Tito partizánjai szinte mesemmisítették a német Déli Hadsereget, az augusztusi kánikulában — fürödtem a Ne- retvában. Majdnem az életembe került. Búvópatak a Neretva. Jég­hideg karsztvíz, sebesfolyású. A város kellős közepén nyeli el a karszt alvilága. Fuldokolva csör­tet az ismeretlen sziklák hasadé- kaiba, s aztán valahol felbukkan, kék vizével a Napra mosolyog, s mintha mondaná: „ezt csináljá­tok utánom, emberek 1” Persze az emberek ezt aligha tudnák utána csinálni. De valami hasonlót mégis. Mert amíg itt két napon keresztül bóklásztam a za­lai szórvány „karsztvidékén”, mintha a sziklák hasadékaiból elő-előbukkant volna egy-egy evangélikus. Szinte hallani vél­tem, amint mellére csapva azt mondja: „emberek idenézzetek, itt áll előttetek egy evangélikus”. Büszkén, öntudatosan, az ősök mi’ >den keservét, üldöztetését kínját egyetlen mondatba sűrítve: „itt állok, másként nem tehetek!” AZ ORSZÁGÜT ÉS GÖCSEJ SZÉLÉN fekszik Petrikeresztúr. Barlahidától 6—8, Zalaegerszeg­től pedig mintegy 20 km-re. Meg- kapóan szép tájékon, takaros községeken robogtunk keresztül. Életemben nem jártam ezen a vi­déken, nem is kutattam soha ere­detét, múltját. Most sem a múlt­ja vonzott, hanem, hogy itt, ezen a vidéken szórványban élnek evangélikusaink. Gyötört a kér­dés. hogyan tudják megőrizni evangélikus hitüket, identitásu­kat, mit jelent számukra az evan­gélium, hogyan élik meg társa­Rédey Pál riportja Búvópatak dalmunkban, környezetükben evangélikus hitüket? Veretes kér­dések! Hozzá kellene férkőznöm a göcseji evangélikusok szívéhez. De ismerve a falusi emberek zár­kózottságát, ösztönös lelki szemér­mességét, tudtam, hogy'csak ma­tatni fogok a lényeg körül, s a fantáziámra kell hagyatkoznom. Áprilisban, a „csinnyekre friss” hónap végén és délután érkez­tem. Lassan abbahagyják az em­berek a házkörüli munkát, 'kezet mosnak, kötényükbe törlik, s be­húzódnak a melegre. Gérczey De­zső portája nagy, rendezett. Már néhány szál virág is nyílik a ker­ti út mentén, vacognak az áprili­si csípős szélben. Szívesen invi­tál, túl van a nap fáradságán. Asztalhoz ül az egész család. Két pap is, Pintér János, meg én. Gérczey felügyelője a barlahidai filiának. Nyugdíjas főművezető, értelmes, hivő ember. Szép kert ölén áll három szobás háza, az" ablakok az országúira néznek. Itt él feleségével, özvegy édesanyjá­val. Gyermekei már „kiröppen­tek”. Győrben, Zalaegereszegen élnek, egy még otthon. Bort hozat a kamrából, musko­tály illat tölti be a helységet. Jó magyar szokás szerint sűrűn és szívesen kínál. Saját termése. Napszámost alig kap, s ha vi- szontsegítséggel nem oldja meg a szőlőművelést, alig győzné a munkát. Gond és derű keveredik benne, optimizmusa azonban kö­vetkezetesen felülkerekedik. Böködöm kérdéseimmel. — Hogyan látja egyházunk jö­vőjét? Mi van az ifjúsággal? Mi­ért csak az öregekre lehet számí­tani az egyházban? A falusi la­kosság többlet munkavállalása, törődése hogyan hat ki az egyházi életre? Gérczey nyugodt, semmiféle za­vart nem tanúsít. A parasztosok szilárd hitével válaszolgat. ■— Munkahelyemen, — útépí­tőknél dolgozott —, megfigyeltem, hogy akiknek hitük, vallásuk volt, becsületesebben álltak helyt. Érteni kell ezt. Évek tapasztala­tai állnak mögöttem. Akiknél csak az ital, lógás, dologkerülés dominált, azoknál hiába firtat­tam vallást vagy hitet. Volt olyan élményem, nem is egyszer, hogy szívesen hallgatták, ha bibliai tör­téneteket meséltem. Ha az eső beszorított fedél alá, rendszerint „mesébe” fogtam. Mintha sohase hallottak volna ilyen története­ket. Itták szavaimat. Újra tölt: — Fogyasszák, sut­ját termésem! — Az asszonyok hallgattak. És Gérczey folytatja: — Valami csodában is hiszek. A jövő egyházán valami csodának kell végbemennie. Még nem tu­dom, milyennek, de eljön az idő, amikor nagy lesz a keletje. Most sok minden elvonja az embereket az egyháztól. Hajtanak, loholnak, mintha versenyben állnának egy­mással. De majd lehiggadnak. Mint az ifjúság. Mert az a vélemé­nyem, há kitombolta magát, Visz­szatalál az egyházba. És akkor egy nagy erkölcsi változás áll be. Gérczey szavai őszinték, át­gondoltak. Optimizmusa úgy tö­ri át a valóságot, mint kiscsirke a tojás héját amikor világra akar jönni. Tojáshéj a jelen burka, hit és reménység törögeti. Még­is úgy érzem, szavai mögött lap­pang valami a kudarcokból. Hogy ez munkatársai hitbeli passzivitá­sából, alkoholizmusából, embe­rekben való csalódásából fakadt, e rövid beszélgetésből nem derült ki. Viszont örültem, hogy ilyen vezetője van egy kicsiny filiának. KÜLÖNBEN EZ A FILIA: BARLAHIDA. A 250 lelkes köz­ségnek éppen egyharmada, 96 lelke evangélikus. Tipikus göcseji község. A göcsej szó a dunántúli nyelvjárásban többfelé a vízjárá­sok által felszabdalt dombvidék megjelölésére szolgált. Ebből lett a tájnév is. Göcsej területe mély völgyekkel tagolt, agyagos tala­jú, szubalpin éghajlatú, erdővel, jelentős részén fenyvesekkel bo­rított. Az Árpád-korban hason­lóan az Örséghéz, határőrvidéke­ink közé tartozott. Sovány, termé­ketlen, könnyen vizenyőssé váló, rossz adottságú talaján archaikus jellegű szántógazdálkodást foly­tattak. Jellegzetes tájegységünk, sajá­tos nyelvjárással. A 2—300 m magas dombvidék a Zala, Ker- ka és a Válica patakok közé esik. Ezen a völgyekkel felszabdalt dombhátakon mintegy 90 telepü­lés helyezkedik el, s becslések szerint 20—25 éve még 150 ezer ember élt. A községek karnyúj­tásnyira vannak egymástól. A lakosság állattenyésztéssel, gyü­mölcs-, gesztenyetermesztéssel, fakitermeléssel foglalkozott a fen­tebb említett gazdálkodás mellett. Zárt néprazi egység is. Jelleg­zetes a keresztbe rakott szálfák­ból (boronyákból) épített házak színes homlokzata. Népviselete, tájszólása erősen megkülönböz­tette az ország más vidékétől. A „főszedett kötin, puruszli, lajbi, ümögbáttya, alsóümög, köcöle, lajbiszoknya, pacsa (kontytakaró kendő) stb” a színes népviselet, rég nincsen már, díszes régi há­zat sem láttam, tájszólásával is alig vagy egyáltalán nem találko­zik' az ember. VALAHA A „SÖTÉT GÖCSEJ” lealázó nevet hordta. Talán mert a villany hiányzott a falvakból, vagy mert egyszerű, naiv társa­dalma kevésbé volt iskolázott. Földhöz tapadt voltukban babo­náknak hódoltak, de az is lehet, hogy az agyagdombok caplatói ősztől tavaszig megközelíthetet- tenné tették a völgyekben és dombhátakon elbújt kis falvakat. Mondják, hogy a törökök nem merészkedtek be Göcsejbe, lova­ik bennragadtak a sárba, de a re­formáció is elakadt e vendég­marasztaló vidéken. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, mert Kálvin hite erősen meggyökere­zett jó néhány faluban, úgy any- nyira, hogy az ellenreformáció sem tudta megritkítani sorait. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents