Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-05-16 / 20. szám

P. I c:í ay bemenetel ünnepének igéje

„Az Úr pedig

együtt munkálkodott velük..

Mk 16, 19—20

Ha Jézusnak meg kellett feddenie tanítványait keményszívűségük és hitetlenségük miatt, amiért nem hittek feltámadása tanúinak, mennyivel inkább szemünkre vethetné nekünk ugyanezt. Nem tagadhatjuk, sokan vannak ma is, akik tétovák és bizonytalanok Jézus feltámadásával kapcsolatosan. S éppen azért, mert a tanúk, a bizonyságtevők kétezer éves láncolata túlságosan is próbára teszi a hitüket. A Feltámadottal „találkozni” pedig csak hitben lehet. Aki hisz az evangéliumnak: Jézus él! — csak azt követik a „jelek”,.az élő Ür bizonyságai, jelzései önmagáról, hatalmáról.

DE MA NEM HŰSVÉT, HANEM A MENNYBEMENETEL ÜNNEPE VAN. Miért kell ma Jézus feltámadásával foglalkozni? Egyszerűen azért, mert ha nem hiszem, hogy Ö él — nincs mit ünnepelnem a mai napon. A feltámadott Jézus Krisztus lett részese az Isten hatalmának. A mennybemenetel lezárta megjelenéseinek és övéivel való találkozásainak a sorát. Elbúcsúzott tanítványaitól, hogy ígérete szerint most már ne csak azé a szűk kis tanítványi köré legyen, akik megismerték őt és hittek benne, hanem mindenkié, mindenütt a világon, akik hallják a róla szóló evangéliumot, és befogadják azt. „Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához...” — mondta Jézus a tanítványoknak, amikor a Szentlélek ígéretéről beszélt nekik.

Így ez a mai ünnep egyrészt visszautal húsvétra, de ugyanakkor már pünkösd felé is fordít minket. Arra tanít: legyünk bizonyosak abban, hogy a feltámadott, élő Űr jelen van Lelke által ebben a világban. S akik hisznek az evangéliumnak, azok hatalmáról megbizonyosodhatnak a „jelekből”, amelyek őket követik.

Márk az evangéliumában ezekből a jelekből olyan felsorolást ad, ami ámulatba ejtő: ördögűzés, nyelvekén szólás, csodás életben maradás, gyógyítás adománya .. . Aki ismeri egy kicsit is az Újszövetséget, az tudja, hogy ezek azok a karizmák — kegyelmi ajándékok — melyekről Pál apostol is ír a korinthusiaknak. S ezek voltak az apostolok szolgálatának kísérőjelenségei, ahogyan arról az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben olvadunk.

JÉZUS ÍGÉRETE ÉRVÉNYES-E MA IS? Urunk ad-e nekünk is ilyen „visszaigazolást”, megtapasztalást a hitünkre? Ilyen, vagy ehhez hasonló kérdéseket mai igehallgatásunk vagy igeolvasásunk bennünk is ébreszt. Annál is inkább, mert egyre többet hallunk keresztyén körökben a karizmákról. Híveink kezébe is eljutnak olyan kiadványok, amelyekben csodás gyógyulásokról, rendkívüli imameghallgatásokról, a nyelveken szólás Szentlélek-keresztségének nevezett „csodálatos” jelenségéről olvashatunk. Ezeket hallva, olvasva gyülekezeteink sok tagjában zavar és bizonytalanság támad. Ügy gondolják, ha ezek a jelenségek nincsenek meg az életükben, vagy a gyülekezetben, akkor nem „igazi” a hitük, valamiképpen „fogyatékos” a keresztyán- ségük, és a gyülekezetükben sem hirdettetik a „teljes” evangélium. A kiadványokkal nem vitázunk. Nincs módunk, sem jogunk ítélni, de megbizonyosodni sem az olvasottak igazsága felől.

Érdemes felfigyelni: aura, i hogy- olyan „gyógyító istentiszteletek”, megmagyarázhatatlan események, amelyekről ezek a könyvek tudósítanak, környezetünkben nemigen találhatók. S azok az emberek, akik hevülten bizonygatják ezek igazát, s ezzel közülünk sokakat megzavarnak, a legtöbbször maguk sem élték át, tapasztalták meg ezeket a dolgokat. Sokszor úgy tűnik ennek az egész kérdésnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

MÁSRÉSZT NEM SZABAD KÉTELKEDNÜNK ABBAN, hogy aki hisz a Feltámadottban, azt valóban jelek követik. S nem élünk Isten hitünket erősítő és megbizonyító jelei nélkül. Hitetlenség lenne azonban azt gondolni, hogy csak a látványos és meghökkentő karizmák az igazi bizonyságok, csak azok amelyekben jelen vannak „csodatévő erők”. Olvassuk el milyen adományokról ír Pál az első Korinthus-i levél 12. fejezetében. Ezeket találjuk: tanítás ajándéka, vezetés képessége, ismeret, bölcsesség, irgalmasság, hit, szeretet... Ha ezekről elfeledkezünk, igen nagy a veszélye annak, hogy az evangélium helyett a csodák kerülnek életünk középpontjába.

Figyelnünk kell mai igénk befejező mondataira: „Az Ür pedig együtt munkálkodott velük”! Miben? Az igehirdetésben! A feltámadott és Isten láthatatlan világába távozott élő Ür, elsősorban igéjében cselekszik ma is. S ahol az evangélium tisztán és igazán hirdettetik és ahol azt befogadják nyitott szívvel, ott vannak „jelek”. A legnagyobb jel, hogy emberek hitre jutnak, elnyerik bűneik bocsánatát, békességüket és üdvösségüket. Elkezdődik az életükben a változásnak egy folyamata, egy új isteni természet bontakozik ki bennük. Elfordulnak önmaguktól, és magukra vállalják a szolgáló szeretet életformáját.

Pintér Károly

Találkozásaink az egyház szolgálatával

Keresztelés titokban ?

A lelkipásztori beszélgetés nem fejeződik be akkor, amikor a vendég becsukja maga után az ajtót. Folytatódik az esti imádságban vagy az éjszakai ébrenlétben. Isten előtt újra átgondoljuk a hallottakat és a tanácsokat. Különösen akkor, amikor szokatlan dologról volt szó.

AZ IDŐSEK HONAPJA ALKALMÁBÓL a gyülekezet öregjeit kerestem. Amikor bekopogtattam Erzsi nénihez, örömmel fogadott. Hellyel kínált, térült-for- dult, nozta a feketét s a magyar vendégszeretet jeleként a vasárnapi süteményt. Végre, amikor leült, tudtunk beszélgetni. Először az egészségről, amivel meg van elégedve, azután a gyerekei előmeneteléről, aminek igen örül, végül az unokákról, akiknek a képeit is megmutatja. Megkérdezem, miért csak karácsonykor látjuk a templomban? Azonnal kész a magyarázat, mi nem vagyunk római katolikusok, ahol kötelező a miselátogatás. Isten Lélek, őt a templomon kívül is lehet imádni. Arra a kérdésre, hogy olvassa-e a Bibliát, azt feleli, hogy a szemüvege rossz, s ezért nem látja a könyv kis betűit. Azután hirtelen ő veszi át a beszélgetés irányítását:

— „Tisztelendő úr, nem említettem. hogy a legkisebb lányomnál megszületett a kis Ildi. Tudja azoknál, akiknek nem volt templomi esküvőjük. Már hathónapos a kicsi, de nem akarják

megkereszteltetni. Arra gondoltam, hogy egyszer sétáltatás közben elvinném magukhoz a

templomban, hogy megkereszteljék. Ne legyen egy kis pogány a mi családunkban. Mit is szólt volna édesanyám — legyen áldott az emléke is —, ha nekünk annak idején a gyerekkel nem a templom lett volna az első utunk! A tisztelendő úrék meeg úgyis titoktartók, így meg se tudja a le- • ányom. Esetleg majd később meg lehet neki mondani. Akkor talán már örülni fog neki. A tisztelendő úr is örülhet, hogy most megkeresztelheti a kis Ildit”.

MELEGEM LETT —, DE NEM AZ ÖRÖMTŐL. A keresztség jelentőségét az első kereszteléskor, amit én végeztem, éreztem át. Egy hét hónapra született, vattába csomagolt kicsit kereszteltem. A szülők egyenesen a kórházból hozták a templomba, s utána mentek vidékre haza. Milyen óvatosan tartotta az anya a gyerekét, a gyerekre ráhajolva a boldogságtól sírva mondta a Mi- atyánkot. Most viszont képzeletemben magam $lőtt láttam a templomhoz közeledő Erzsi nénit, amint körülnéz, hogy nincs-e a látóhatáron a leánya, besurran a templomudvarra, s a keresztelési szertartás közben az óráját figyeli, hogy ne tartson hosszú ideig az egész.

— Miért kereszteltetné meg Ildit? — kérdezem Erzsi nénit.

— Hát hogy ne legyen pogány, mert ilyen még nem volt a mi családunkban! — mondja határozottan.

— Kik a pogányok? — kérdezem.

— Hát akik nem hisznek Istenben vagy Jézus Krisztusban —, mondja kissé bizonytalanul.

— Hogy lesz a kis Ildi keresztyénné, ha még az édesanyja sem tudja, hogy meg van keresztelve? Ki tanítja meg a karácsonyi történetre vagy a Miatyánkra?

— Hát talán majd én — mondja Erzsi néni tétován.

— De Erzsi néni nem olvassa a Bibliáját, mert nincs évek óta megfelelő szemüvege, s az isten- tiszteletre is csak karácsonykor jön el. Az ilyen keresztyénséggel csak olyan vallásosságot lehet elérni, amilyen a leányának van, aki kerüli a templomot.

— Hát már a tisztelendő úr is ellenem fordul, s nem akarja megkeresztelni a kis unokámat?

— Téved Erzsi néni, én nagyon szeretném megkeresztelni az unokáját, de úgy, hogy a leánya tartaná! Mit fog gondolni a leánya, ha később megtudja, hogy megkeresztelték a. gyerekét? Azt, hogy becsapták, kijátszották. Mit fog gondolni a lelkészéről? Azt, hogy hajlandó „ellene szövetkez- zi”. Megtalálja majd a leánya a templomhoz vezető utat, ha az anyja életében nem látja az isten- tiszteleti közösség áldását, a bibliaolvasás fontosságát, az imádság erejét? A gyereke számára mindenki azt akarja átadni, amit az életben fontosnak talált.

HOSSZÚ CSEND KÖVETKEZETT. Magamban imádkoztam Erzsi néniért és azért, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat Számomra a keresztség fontos, Erzsi nénit sem akarom bántani, de a leányát is szeretném Jézushoz szeretni.

— Ügy gondolja a lelkész úr, hogy én a leányomnak nem adtam át, amit fontosnak találtam?

— De Erzsi néni, maga mindent átadott, amit fontosnak és lényegesnek tartott. Ezért dolgozott éjt nappallá téve. A hitet azonban nem sorolta ezek közé, amit át kell adni, amit eléje lehet élni, amit kívánatossá lehet tenni. Ezért nem kereszteltette meg a leánya a kis Ildit. Felelősségünket most azzal nem lehet letenni, hogy titokban elvisszük a templomba, s megkereszteltetjük. A keresztség ajándékához csatlakozni kell Luther szavaival élve a hit karjának is. Ha a hitet nem akarjuk átadni a gyerekeknek, hiába keresztel- tetjük meg őket, mert nincs mivel megragadniok az isteni ajándékot

— Szóval az én életem az akadály Ildi keresztelőjénél? — kérdezte Erzsi néni döbbenten.

Még sokáig beszélgettünk.

Vasárnap Erzsi néni eljött a templomba, noha még nem volt karácsony.

Missura Tibor

Meghívó

A Műemléki Felügyelőség által felújított 250 éves nemeskéri templomban NEMESKÉRI NAP

lesz május 16-án, vasárnap.

Program:

Délelőtt 11 órakor:

Istentisztelet, igét hirdet és úrvacsorát oszt D. dr. Ottlyk Ernő püspök. Énekel az oroszlányi gyülekezet énekkara, Nagy Dániel karnagy vezetésével.

Délután 3 órakor templomi ünnepély

1. Bárány Gyula esperes megnyitója.

2. Dr. Kneffel Pál ny. főigazgató-főorvos előadása „Egyiptomban

és a Sinai hegyen” címmel, színes diapozitívokkal.

3. Énekel az oroszlányi gyülekezet énekkara, Nagy Dániel karnagy

vezetésével.

5. Dr. Balázs János egyetemi tanár előadása „Sylvester János”

címmel.

6. A Sopronbánfalvai Fúvószenekar előadása.

7. Jánosy István költő, műfordító előadása „Az evangélikus Berzsenyi” címmel.

8. Énekel az oroszlányi gyülekezet énekkara Nagy Dániel karnagy

vezetésével.

9. Foltin Brúnó lelkész zárószava.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

t

Keresztury Dezső:

A magyar irodalom képeskönyve

A MAGYAR HELIKON ÉS A MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ az elmúlt esztendő végén újra megjelentette Keresz- túry Dezső könyvét. Az első — negyedszázaddal ezelőtti kiadást ismerő olvasó a borítót megpillantva talán meglepetést érzett, lapozás közben azonban öröm fogta el. Az aránylag kicsi, könnyen kezelhető könyv tartalmában jóval gazdagabb vaskos elődjénél. Nemcsak a közelmúlt magyar irodalmának képeivel bővült, hanem a második világháború előtti anyag tekintetében is komoly gyarapodást mutat. A szerző és segítőtársa, Szántó Tibor, szemlátomást arra törekedett, hogy a terjedelmi korlátok mellett a lehető legnagyobb teljességet valpsítsa meg. Ilyen próbálkozásnál állandóan kísért a zsúfoltság veszélye, a könyv mégsem vált levegőtlenné, a képek az aránylag kis méretek ellenére sem silányulnak jelentéktelenné. Egy-egy szebb képet szemlélve talán sajnáljuk az 1956-os kiadás hasonló tárgyú fotójának impozánsabb méreteit, de ez semmiképpen sem jelentős ahhoz a többlethez képest, amit az új kötet hozott. Ismét egy könyv, amelynek fő erénye, hogy valóban az, amit önmaga mond önmagáról: a magyar irodalom képeskönyve. S mert ilyen, azért merünk jósolni: időtálló mű. Érték. Amit a lelkiismeretes munka és a jó arányérzék eredményez. Ami nem máról holnapra nyújt

valamit, és amit felnőtt és gyermek, szakképzett és műkedvelő egyaránt haszonnal és élvezettel forgathat.

Vizuális lények vagyunk, örülünk az olyan műveknek, amelyek reálisan építenek a látáson alapuló emberi tapasztalásra, és — ami nem kevésbé fontos — az asszociációs képességre. Ehhez persze az kell, hogy a könyv csakugyan képeskönyv legyen, vagyis meg kell valósulnia a szöveg és a képek olyan harmóniájának, amelyben a magyarázat szerényen meghúzódik a látvány mögött: csak azt közli, amit közölnie kell, azt viszont elmondja.

Bizonyos, hogy az irodalom szereteté- nek nem nélkülözhetetlen része az a művelődéstörténeti anyag, amelyet a könyv tartalmaz. Ahhoz, hogy a Melyik talál?-t szeressük, nem kell ismernünk Arany botos-kalapos arcképét, amelyre az ismert sorokat írta. Mégis: a müvekben is lakik emberközelség, akár megérezzük ezt, akár nem. De jobb, ha megérezzük. A magyar irodalom képeskönyve segít abban, hogy irodalmunk történetét ne az „egyszer volt, hol nem volt” szférájában lássuk. Literatúránk a bemutatott tárgyi emlékeken át földre száll, de nem lesz földhözragadt. A középiskolás észreveszi, hogy a Nova Posoniensia egészen másként festett, mint például a Népszava. S ez nem csekélység. Az ilyen apró meglátásokból idővel összeállhat valami, amit művelődéstörténeti vagy irodalomtörténeti intelligenciának nevezhetnénk, s amiben meglehetősen szűkölködünk — nemcsak a középiskolások között.

RÉGI TAPASZTALAT, hogy az irodalomba olyan utak is elvezethetnek, amelyeknek önmagukban nincsen művészeti vonatkozásuk. Ha az unokaöcsém verset ír, elolvasom, akkor is, ha történetesen botfülü vagyok a költészethez. Érdekel a dolog a személyes kapcsolat révén, s így lehetőség nyílik, hogy egykor esetleg esztétikai szempontból is érdekeljen a vers. Végeredményben hasonló lehetőséget hordoz A magyar irodalom képeskönyve is. A bemutatott anyag itt régiségével, kuriozitásával fölkelti az egészséges kíváncsiságot, amely egyáltalán nem biztos

hogy átnő, de szerencsés esetben átnőhet az esztétikai érdeklődésbe. Ezért Keresz- túry könyvének mindenkinél helye lehet. Kincsek vannak benne. Aki már érzi: miért azok, az áhítattal, aki még nem, az kíváncsian szemlélődhet benne, de mindkettőjük szemlélődhet.

Mostanság sok szó esik az azonosság- tudat zavarairól. Mit lehet kezdeni egy néppel ilyen esetben? Legalább: jó könyvet kell a kezébe adni. Minden olyan mű, amely segít abban, hogy egy magyar az előzményeit, gyökereit föllelje, jótéteményszámba megy. És különösen is ilyen A Magyar irodalom képeskönyve.

A képeken át megélni a magyar irodalomtörténet folyamatosságát, a folyamatosságon át megélni, hogy hozzátartozunk, az odatartozáson át megszeretni — végeredményben ez Keresztúry Dezső könyvének célja. Nemes cél.

Méltatlan dolog lenne azon töprenked- ni, mi maradt ki a válogatásból, mi kerülhetett volna bele. A szerző — mint az előszóból kicsendül — nagyon is tisztában van vállalkozása nehézségeivel. Tárgyilagos volt, amennyire egy ember — vagy általában: az ember — tárgyilagos lehet. A többi a jövendőre, még inkább: az Istenre tartozik.

Mányoki János