Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-05-02 / 18. szám

Felelősség és szolgálat a béke érdekében

A VILÁGVALLÁSOK május 10—14. napjain Moszkvában tartandó Békekonferenciájának Nemzetközi Sajtótitkársága a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa, yalamint a Magyarországi Római Katolikus Egyház, továbbá az Unitárius és az Izraelita Felekezet meghívására április 5. és 8. között Budapesten ülést tartott. A tanácskozás célja és feladata a nemzetközi kommunikációs munka előkészítése es megszervezése volt, a Világvallások Békekonferenciája előtt, alatt és után.

A gyűlésen 4 kontinens 10 országából (Angola, Csehszlovákia, NDK, NSZK, Finnország, India, Magyarország, Libanon, USA és Szovjetunió), 15 külföldi, továbbá 20 magyarországi, összesen 35 keresztyén, közöttük római katolikus, ortodox, különféle protestáns, így református, evangélikus és szabadegyházi, valamint izraelita, mohamedán és buddhista kommunikációs szervezet, s számos magyarországi és külföldi hírügynökség képviselője vett részt.

A TANÁCSKOZÁS PROGRAMJÁN szerepelt a nemzetközi helyzet és a társadalmi békeerők, közöttük a vallásos emberek, valamint a kommunikáció, különösen a- vallásos kommunikáció szerepének elemzése a béke védelmében, a feszültség csökkenésében, az enyhülés és a bizalom légkörének kialakításában, elmélyítésében és megszilárdításában.

Ennek keretében Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, a Béke Világtanács elnökségi tagja „A békemozgalom lehetőségei és feladatai a jelenlegi nemzetközi helyzetben” címmel, dr. Lakatos Ernő, a Magyar Távirati Iroda hírügynökség vezérigazgatója a kommunikáció, dr. Gottfried Mierau (NSZK), és dr. Günter Wirth (NDK) a vallásos kommunikáció szolgálatáról tartott előadást a béke érdekében. Pityirim volokalamszki érsek, az Orosz Ortodox Egyház Kiadó Hivatalának vezetője pedig a Világvallások májusban tartandó Békekonferenciájának előkészületeiről, és a tervezett kommunikációs munkáról tartott tájékoztatót.

A TANÁCSKOZÁS RÉSZTVEVŐI kifejezésre juttatták érdeklődésüket és elkötelezettségüket az emberiség békéjével, a világvallások képviselőinek fáradozásaival kapcsolatban, az élet szent ajándékának a nukleáris katasztrófától történő megmentésére irányuló erőfeszítéseivel, valamint a fenti célkitűzésekkel összefüggő kommunikációs tevékenységére vonatkozóan, továbbá azt a meggyőződésüket, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben fennforgó szükség, és az egyidejűleg meglévő lehetőségek láttán a vallásos embereknek, és az őket tájékoztató és képviselő nemzetközi vallásos kommunikációs munkának vállalnia kell a felelősséget és a szolgálatot a béke érdekében.

A NEMZETKÖZI SAJTÓTITKÁRSÁG vezetőit — Pityirim érseket és dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsost —, akik látogí^tást tettek dr. Lékai László bíboros érseknél, a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar elnökénél, és dr. Bartha Tibor püspöknél, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának, és az ökumenikus Tanács elnökénél, hivatalában fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke.

A tanácskozás alkalmából dr. Bartha Tibor, az ökumenikus Tanács elnöke fogadást adott, amelyen a konferencia résztvevőin kívül megjelentek a magyarországi vallásfelekezetek vezetői, valamint az állami és társadalmi szervek kiemelkedő képviselői.

A Nemzetközi Sajtótitkárság budapesti ülése nemzetközi sajtókonferenciával ért véget, ahol a tanácskozás résztvevői találkozhattak a magyarországi, valamint a nemzetközi sajtó, és számos hírügynökség képviselőivel.

— OSTFF Y ASSZONYF A- CSÖNGE. Március 20—21-én ifj. Szabó Lajos pécsi másodlelkész szolgált a gyülekezetekben. Mind az igehirdetéseket, mind pedig a szeretetvendégségen, illetve a gyülekezeti esten elhangzott vetítettképes élménybeszámolóját nyugat-németországi tanulmány- útjáról, élénk érdeklődés kísérte.

— KECSKEMÉT. A gyülekezet szokásos tavaszi szórvány-napját március 21-én tartotta meg. Ezen a varásnapon igehirdetéssel, úrvacsoraosztással és hitmélyítő előadással Táborszky László békéscsabai lelkész, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese szolgált. — Április első hétfőjén a helyi református és evangélikus gyülekezet közös estéjén dr. Nagy Gylla dékán, püspökhelyettes tartott előadást a világ evangélikusságá- nak helyzetéről és az 1984. évi budapesti Nagygyűlés előkészületeiről. A diavetítéssel egybekötött előadás mindkét gyülekezetből sok érdeklődőt vonzott.

Találkozásaink az egyház szolgálatával

Egy különös keresztelő

Jó néhány évvel ezelőtt történt ... A kislány, akit annak idején megkereszteltem, már általános iskolába jár. Pedig annak idején a keresztelője nem volt éppen a legegyszerűbb, a legmagá- tólértődőbb a számomra. De hogy is történt?

Jó barátságban voltam egy igen magas beosztásban levő mérnökemberrel, akinek harmadik házasságból született egy kisleánya. Többször voltam náluk, ők is nálunk. A kisleány igazi, babaarcú, mosolygós tekintetű gyermek volt.

Egy alkalommal, amikor náluk jártam, azzal a kéréssel hozakodtak elő, hogy azt szeretnék, hogy a kisleányt megkereszteljem. Első pillanatra meghökkentett a kérés, mivel tudtam, hogy nem templomba járó emberek. De tudtam azt is, hogy nem evangélikusok. Tudtam, hogy a férfi eredetileg római katolikus, az asszonyról pedig szinte csak akkor derült ki, hogy református. Így a kisleány — a régi szokásnak megfelelően — tulajdonképpen református. És kiderült az is, hogy az asszony sem tartja egyházával a kapcsolatot, s csak gyermekkori emlékei vannak az egyházi életről. A férfi még elmondta, hogy a második házasságából született három gyermeke közül az egyiket a budavári Mátyás templomban keresztelték meg, s

— ahogy visszaemlékezik reá — a keresztelő pap „nagyon jókat” mondott. Ezt várja most tőlenrös

— mondta a kisleány keresztelé- se kapcsán.

Igyekeztem gyorsan kibúvókat keresni. Tulajdonképpen az lenne rendjén, ha elvinnék a gyermeket a lakásuk szerinti református lelkészhez. Szó sincs róla — volt az elutasító válasz. Ragasz— Húsvét után a 3. vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 2, 11—20; áz Igehirdetés alapigéje: Jn 16,16—23a.

— OROSHÁZA. A gyülekezet meghívott új lelkészét. Gyarmati Istvánt május 2-án, vasárnap délután 3 órakor istentisztelet és ünnepi közgyűlés keretében iktatja be szolgálatába Benkö István mb. esperes.

— TAB. Április 24—25-én Harkányi László, a Sajtóosztály tördelő szerkesztője szolgált a gyülekezetben, valamint Torvajon, Bábon.vmegyeren és Somogy- meggyesen. Igét hirdetett és előadást tartott egyházunk sajtó- munkájáról.

— PESTÚJHELY. Május 2-án, vasárnap délután 5 órakor szere- tetvendégség lesz a gyülekezetben, amelyen Madocsai Miklós budavári lelkész tart előadást.

kodtak hozzám, bármennyire is szerettem volna megszabadulni ettől a keresztelőtől.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak az eszembe: miért éppen nekem kell ezt a gyermeket megkeresztelni. Vagy a református lelkész lenne „illetékes”, vagy a római katolikus pap. De a legnagyobb lelkiismereti problémát az jelentette a számomra, hogy egyáltalán nem láttam biztosítottnak, hogy ez a kisleány eljusson templomba, valami módon is részesüljön az egyház munkájából, szolgálatából. Bár a keresztapa evangélikus volt, ennek ellenére sem láttam biztosítva azt, amit Ágendánk szerint kérdésként teszünk fel a keresztelések alkalmával a keresztszülőknek: „Vállaljátok-e, hogy a szülőkkel együtt az evangélikus egyház segítségével gondoskodtok e gyermek hivő keresztyénné neveléséről?” Hű, de nehéz volt ez a probléma a lelkiismeretem, a hitem számára!

A családom is „puhított”, szinte naponként előkerült otthon a kérdés. Nágyon meg voltam kötve, lehet, hogy csak önmagam által?! Semmiképpen nem tetszett a fel-» adat. Miért éppen nekem kell ezt a kisleányt megkeresztelnem?

Végül is — ma már nem is tudom hogyan — sor került arra egy következő látogatás alkalmával. hogy megbeszéljük a keresztelés időpontját és azt, hogy a keresztelés otthon, a lakásukon lesz. Engedélyt kértem a területileg illetékes református lelkésztől, s a keresztelés után az adatokat be is jelentettem — anyakönyvezés céljából.

Addig, amíg idáig eljutottam, maga Isten készített erre a szolgálatra. Valahogy meg kellett alázkodnom az addig is olyan is— KELENFÖLD. A gyülekezet szeretetvendégségét kivételesen a hónap második szombatján, május 8-án, délután fél 6 órakor tartják. Előadást tart Pintér Károly Deák-téri lelkész „Az egyház szolgálata az ország északi részein” címmel.

— BELED. A gyülekezet közgyűlése március 28-án egyhangúlag megválasztotta lelkészének Bence Imre segédlelkészt. Beiktatása május 2-án, vasárnap dél- utár 4 órakor lesz ünnepi isten- tisztelet keretében. A szolgálatot Bárány Gyula, a Győr-Soproni Egyházmegye esperese végzi.

— DUNAEGYHÁZA. A gyülekezet kántora, Varjú Elekné a ke- resztelőkútra vörösréz borítót készíttetett. A szép ötvösmunka értéke négyezer forint. Ezt a szép ajándékot húsvét ünnepén kapta a gyülekezet.

merős krisztusi elkötelezés előtt: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megke- reszelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében ...” Milyen sokszor hallottam, milyen sokszor mondtam már én is ezt az igét, de most valahogy minden szava még hangsúlyosabbá lett. Elkötelezés -*- személy szerint. Elkötelezés nekem, az én számomra.

Elővettem Luther Nagy Kátéját is, s többször is végigolvastam a keresztségről szóló szakaszt. Eddig is ismerős volt számomra szinte minden sora, de most, ebben a helyzetben, szinte minden „átértékelődött”, igazi értékké, drága ajándékká lett.

Luther ilyeneket ír: a keresztség Isten parancsa és rendelése ... komolyan és szigorúan el is rendelte...” Később: „elrendeli a keresztséget... nem ember, hanem maga Isten keresztel meg ...”

Engedetlen, önfejű szolgája lennék Istennek — akárcsak Jónás, aki mindent szívesebben tett, csak Isten akaratát nem?! Hiszen Isten kifejezett szolgálatommá, feladatommá tette a keresztelést! Erre a szolgálatra kötelezett el! Ha pedig ez így van, én nem lehetek a mértéke annak, hogy az egyik gyermeket megkeresztelem, a másikat pedig nem. Mert nem római katolikusnak, reformátusnak, vagy evangélikusnak keresztelünk. Isten fogadja gyermekévé azt a gyermeket, akit én — Krisztus elkötelezése szerint — megkeresztelek.

De Luther, tovább is így tanít: „ . . . kötelességed nagyon nagy becsben tartani a keresztséget. .. mivel... a keresztség ... nem a mi cselekedetünk, hanem Istené... a keresztségben mindenkinek az ajtaja elé viszik a kincset ...”

így kell néha odaalázkodnunk Isten keze alá. A számunkra talán olyan nagyon ts ismerős igék és a Szentlélek munkája alá. Hiszen — és ezt ismét Luther mondja — „Isten igéjén és parancsolatán fordul meg minden ...” Tehát nem az én engedetlenségemen, vagy éppen engedelmes szolgálatomon.

Én pedig nem tehettem mást, mint azt, hogy ezt az igazi, babaarcú, mosolygós tekintetű kisleányt megkereszteltem.

És hogy mi lesz ezzel a kisleánnyal? Én nem tudom, de hiszem azt, amit Luther így fogalmazott meg: „ . . . elvisszük a

gyermeket abban a tudatban és reményben, hogy hisz. Kérjük, hogy Isten adja meg neki a hitet ...”

És én nem tehettem mást akkor, csak azt, hogy kértem Istent, adja még neki a hitet... És ezt kérem most is! Harkányi László

EZZEL A CÍMMEL vehettük kézbe Mezei Mária színművész könyvét a Református Sajtóosztály jóvoltából. A dokumentumszerű életrajzi írást a szerző azzal indítja útjára, hogy megvallja: „hasznos, sőt szükséges, általános érvényű, az egész életemmel megpróbált igaz- ságú üzenet hordozója vagyok”. S valóban, ezt támasztja alá könyvének minden sora.

A beteg, oxigénpalackhoz kötött művésznő, hosszú, mégis szép és izgalmas útra invitál vallomásaival. Ahogy végigkísérhetjük útján a gyerekkorától kezdve, egyre jobban úgy érezzük, labirintusba jutottunk. Sokszor visszatér egy-egy eseményhez, mintha keresné a labirintusból kivezető utat. Néhányszor az a benyomásunk, hogy egyetlen fal választ el a célba vezető úttól, mégis visszafordulásra, esetleg vargabetűk leírására, bejárására kényszerít a labirintus.

Ezt az utat nemcsak a hivatását szerető és az emberekért áldozatot is válalló színésznek kell végigjárni, hanem szinte minden embernek, aki igazi célba akar érni. Az emberi élet sok fölöslegesnek tűnő útvesztőt tartogat, az Istent kereső ember számára is, de megmutatja azt is, hogy a keresztyén ember útja egy kicsit a csodák útja is. Amikor egy ajtó bezárul, helyette egy vagy kettő célravezetőbb ajtó nyílik. Amit csak utólag értékelhetünk igazán.

AZÉRT IS NAGYSZERŰ az illusztrációkkal ékesített könyv, mert valóban „riasztó”, ahogy szerzője is nevezi. Riasztja, ébreszti és bátorítja olvasóit, hogy

lehet újra kezdeni, lehet újra lelkesedni, és lehet naponta újra bízni, minden élő Urában és emberekben is. S ezt a mindig újra éledő bizalmat még akkor se hagyja el a biztos cé] felé igyekvő, ha a pályatársak megfeledkeznek róla, akkor sem, ha mellőzik, és akkor sem, ha sokan lemondanak róla.

Ilyen, az évszakoknál is gyorsabban újuló bizalomról az tud bizonyságot tenni, aki megismerte Krisztus kegyelmét, és érzi, hogy ez a kegyelem rákapcsolja az erőtlen ember „derekára a Szeretet acélból és Szentlélekből készülő, ég s föld közé lassan kifeszülő mentőkötelét Ha egyik szál elszakad — erpber nézz rám! — előbb-utóbb lezuhansz!” Ez a mondat valóban az Istennel való kapcsolatfenntartásra szólít, és felkiáltásként ébreszti azokat, akik hanyagolják ezt a kapcsolatot.

Megdöbbentő az az áldozatvállaló szeretet, mellyel a tehetséges „zongoracsoda” Cziffra György hóna alá nyúlt, és egyengette útját a siker, az érvényesülés felé. Belső kényszer vezette és vonzotta azokhoz, akiknek szükségük volt rá. De nagy szeretettel és hálával ír. emlékezik azokról is akikre neki volt szüksége. Ilyen ember volt az apa, akiről mint: „Egy igaz ember életé”-ről ír. Megérezheti mindenki, hogy színész lányát rajongva szerette és csodálta.

MEZEI MÁRIÁT a betegség a hegyekbe szólította és ahogy ő megfogalmazza: „Találkám volt a Jóistennel”, és amit tőle kapott, hazahozta. „Hazahoztam a hitemet — mondja — mint egy nagy jószagú, meleg kenyeret, s azt éreztem, jó lenne szétosztani, mindenkinek adni belőle.” Azt hiszem, az örömhír amit a hegyekből hozott, igazán csak most érte el azokat, akiket már évekkel ezelőtt szeretett volna. Végre hosszú keresés után, megtalálta az igazán lényegeset, a legfontosabbat, amit ember megtalálhat. Amivel használni tud másoknak, és saját életét is célegyenesben tudhatja. Az út azonban még mindig rejtett váratlan meglepetéseket. „.. . változatos volt. Meredekek és szakadékok — sikerek és megalázások — nagy örömök és nagy csalódások váltogatták egymást színesen és szélsőségesen.”

A „Bujdosó Lány” néha napján mégis meglelte az otthonát az emberi szívekben. A reménykedő, bizakodó és mindig újra éledő hit csodákra képes, ahogy Jézus mondta. Ugyanezt tapasztalta, hiszen erről tesz tanúbizonyságot a Vallomástöredékek színész-írója. Kilátástalan helyzetben, egy kis lengyel falu fogdájában is történhet csoda. Életben maradt, és hitet kapott. S a könyv a hitvallás mellett a szeretet megvallásáról is szól. Hiszen színészi álarcait levetve a hit, remény, szeretet lett az igazi arca, mely űzte, hajtotta, és igazmondásra késztette. Ez az igazmondás nem mindig hozott sikert, de a művésznő megtalálhatta belső Istentől kapott békességét. S ezzel a békességgel járja a még előtte lévő utat.

AZ ŐSZINTESÉG ÜTJÁN találkozott „Az izgága Jézusok” szerzőjével, Latino- vits Zoltánnal. Akivel — mint a könyvben közre adott levelezése is bizonyítja — a mindig kereső hit és a baráti szeretet szálai fűzték össze. A tehetséges barátot már elszólította közülünk egy mélypont. amiből csak tragikus kiutat talált. A művésznő megkésett levele azonban imádságos életéről, felelős és sokunk szemében nagyon értékes emberről tesz bizonyságot. Figyelmeztet arra is, hogy a meg nem értés, az igazságtalanság milyen kegyetlen zsákutcába sodorhat, „jaj édes Jézus: Kegyelmezz nekünk! Tégy minden embert a másik jóakarójává, hogy ne kelljen elmenekülni közülünk többet senkinek, mert több — jobb-iga- zabb-Krisztusibb a többinél.”

Mezei Mária könyvével feltárta előttünk Isten csodával határos útjait egy ember életében. Könyvét nem mint a színházi életet jól ismerő olvastam sokakkal együtt, hanem úgy mint aki szintén labirintusban jár. Egyik nap jobbak a kilátások, a másikon rosszabbak. Nem a hivatás határozza meg az ember útját, hanem az, hogy mennyire hallgat a belsejéből is megszólaló, embereken keresztül is vezető Istenre. Köszönjük a művésznőnek, hogy rámutatott: az életben nemcsak labirintus van, hanem harcokkal tarkított, mégis boldog kivezető út is létezik.

Smidéliuszné Drobina Erzsébet