Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-25 / 17. szám

Kérdöjeles mondatol: Ef 5,19 AZ IGÉBŐL ADÓDÓ CÍM^. ha kissé belegondolunk, mosolyt .fa­kaszt ajkunkon. Énekes társal­gás? Az operában, ahol ehhez hozzászoktunk, még talán nevetés nélkül fogadjuk, hogy az utolsó pillanatait élő haldokló hős bra­vúrosan kivágja a magas cét. De a mindennapi életünkben komi­kusán hat. Ólykor, amikor a jó­kedv hulláma ragadja magával a családot, előfordul, hogy, mond­juk, a „Kékszakállú herceg vá­rát”-! idézve, énekelve fordulunk a ház asszonyához: „Add ide a pincekulcsot, Judit!” — és jót de­rülünk az egészen. Ami azonban a családban még elmegy, a gyü­lekezet közösségében, keresztyé­néi-e kapcsolatában furcsán hatna,, ha nem a szentségtörés határát súrolná. De akkor mire bíztat minket az apostol intése: mondjatok egy­másnak zsoltárokat, dicséreteket lelki énekeket? A feleletet az előző versben találjuk meg. Ott az alkohol kísértésétől óv min­denkit. Az alkoholnak pedig ab­ban rejlik a vonzereje, hogy „fel­oldja a gátlásokat akár a keserű­ség, akár a kitörni készülő öröm útjából. Hatására az ember ki­békülhet önmagával, a világgal, azonosulhat énjével, teljes em­bernek érezheti magát. A felol­dódás azonban nem hoz megol­dást. Csömör, kiégettség, testi­lelki leromlás, közösségi életünk fokozódó kuszáltsága jár egy-egy átdorbézolt éjszaka nyomában. Az alkohol hazug ígéretével szemben az apostol mégsem a hűvös józanságot állítja szembe, hanem egy másfajta megitta- sultságot. Amikor .az ember vegy­szerek megterséges, múló és ártó hatása helyett isten Lelkének megtisztító és üdítő italától talál önmagára, szabadul meg töredé­kességétől*, ÍS !es^; t-9r,^$ä.el^m]t)en és . örömében azzá . gz eipberrg, akinek Isten teremtette. S természetes, hogy a megin­dult, csordultig telt szív alkal­mas kifejező eszközt keres ma­gának. A puszta szó egyébként csodálatosan hajlékony adomá­nya kevésnek, szegényesnek tűnik számára, hiszen lényének olyan titkos rekeszei nyílnak fel, amelynek tartalmát nem lehet szóval kifejezni. A költészet már nagyobb segítségére van, de még ez sem az igazi. Egyedül a mu­zsikával párosult költészet az, amely szinte maradéktalanul for­mába öntheti mindazt, ami be­lülről, ellenállhatatlan erővel fe­szíti az embert. A primitív népek munkadalai, harci énekei bizo­nyítják, hogy ez a „találmány” ősrégi, alighanem egyidős az em­berrel. ISTEN NÉPE MINDIG SZÍVE­SEN ÉNEKELT. Az Ószövetség­ben csupán a Zsoltárok könyve 150-et őrzött meg énekeiből, az- Üjszövetségben pedig számtalan himnusztöredék' bizonyítja, hogy a Krisztus ismerete az éneklés olyan új forrásait fakasztotta fel, amely azóta sem apadt el, sőt széles folyammá terebélyesedett. Nem is lehet ez másképp! Ha a szapora toroköblítés-bizonyos „at­moszféra nyomás” után — elke­rülhetetlenül sírvavigadásba vagy féktelen nótázásba torkollik,, mennyivel inkább kívánja ének­be önteni szívét az Isten megújító szeretetétől megittasult ember! Persze ehhez szöveg és dallam szerencsés találkozására van szükség. Ha éneket választhatnak, konfirmandusaim biztos érzékkel nyúlnak azok után az énekek után, amelyekben szó és dallam egymást támogatják [pl. „Erős vár a mi Istenünk...” (256); „Hadd áldlak ..' ” (714) vagy „Én Istenem én bűnös ember,,..” (325)]. De ez még mindig. nem az az. „énekes társalgás”, zenei párbe­széd. amelyről most szó van. Az ember dúdolgathat önmagában, énekelhet szólót' közönség nélkül is. s ez önmagában nem is baj. Az ilyen „magánszám” ugyan­csak nagy segítségünkre lehet a boldog napokban éppen úgy, mint egy-egy nehéz órán. De a keresztyén ének elsősorban kö­zösségi műfaj, mert közösség az éltető eleme. Hitéletünk terén minden azzal kezdődik, hogy Isten kapcsolatba lép velünk úgy, hogy igéjével megszólít, megismerteti magát és meg nem érdemelt 'szeretetét velünk. Ez a beszéd válik párbeszéddé azután, amikor Isten szavára szavakban egészen soha ki nem fejezhető bűnbánatünk és ujjongó örö­münk énekbe öntve válaszol. Mi­vel azonban Istennek úgy tet­szett, hogy a keresztyén testvér szolgálatán keresztül szólítson meg és gazdagítson minket, a ke­resztyének énekének is szükség­szerűen párbeszéddé kell válnia, amelyben az egyik felel, vall és segít énekével a másik énekben elmondott fájdalmára és örömére. ' Éppen ma mondta él nekem egy idős. beteg asszony, hogy az utóbbi időben állandóan a „Térj magadhoz drága Sión” kezdetű ének jár' az eszében. Az úrva­csora vétele ulán, szakítva az ed­digi gyakorlattal, el is énekeltük ezt' a szép énekünket. Lám, így beszélgethetnék egymással _zsol- tárokkal, lelki énekekkel olyan keresztyének, akiket időben szá­zadok választanak el egymástól. DE MÉG KÖZVETLÉNEBBÜL- JUT KIFEJEZÉSRE a kéresztyén ének párbeszéd-jellegé az ún. reszpónzőriumokban, a váltakozó felelgetős énekekben. Ebben az irányban volt előre lépés isten­tiszteletünk negyven évvel ezelőtt bevezetett liturgiás része. Pedig ezt is milyen ellenkezéssel fogad­ták gyülekezeteink, s tartok tő­le, hogy ma is idegenkedéssel fo­gadnák sokan a hasonló kezde­ményezéseket! Ez a nehézkesség nem minde­nütt jellemző a keresztyénekre. Tudjuk, hogy az amerikai négerek spirituáléik egy-egy megragadó igehirdetés, gyülekezeti együttlét hatására a helyszínen keletkez­tek és keletkeznek ma is. Máig is ható élményem az a svédországi este, amikor David, a fiatal angol tanító több strófás dalt rögtönöz­ve Jónásról adta meg válaszun­kat a réggeli áhítatok alapigéjé­re. Érezhettük, hogy az „énekes társalgás” forgatókönyvét maga a lüktető, eleven keresztyén élet írta. Tudom, az ilyen párbeszéd­hez a zenei talentum és lelki tar­talom ritka egybeesésé szükséges, de néhány ötlet és több oldóttság máris eleven társalgássá tenné éneklésünket. önmagában az oldottabb forma nem fogja megeleveníteni a gyü­lekezeteinket. De olyan sok régi látást, mondanivalót elevenített fel számunkra Isten, és olyan sok újat is adott! Olyat is, amit csak énekben mondhatunk el egymás­nak. Csak ne éreznénk kötelező­nek a merevséget. Reméljük, ké­szülő új énekeskönyvünk ezen á téren is segíteni fog nekünk! Cserháti Sándor Siereletet a szenvedőnek! Muntag Andor: Jób könyve magyarázata Igen, szeretetet! Ne leckézte- tést, „bíbliás” fejbeverést, kegye­sen kegyetlen ledorongolást, mint akire rá akarják szakítani az eget, ha már a föld úgyis meg­mozdult alatta — valahogy így hallja ki- Jób könyvének alap- mondanivalóját dr. Muntag An­dor teológia» tanár Sajtóosztá­lyunk legújabb kiadványában. A személyes diakónia . látószögéből válik ilyen élesen tisztává az ért­hetetlen megpróbáltatás üzenete, ahogyan elénk rajzolódik a szen­vedés ószövetségi ősképe, Jób alakjáról. TUDOMÁNYOS ALAPOS­SÁGGAL adja elénk a szerző a héber eredetit, a költői, szöveget szepgn tükröző, ékes .magyar nyelven. Ugyanily híven tartja szem előtt a közel két és fél ezer évvel ezelőtti- Mezopotámia vilá­gát, amelyben először szólalt meg e könyv intő <js gyógyító monda­nivalója, .mégíJejdife ß *3pl?Msség teológiáj4hgk?| tú|í séépt é^fijlé/ nyes tanait bírálva. Nem olyan egyszerű a helyzet — szemlélteti az ismeretlen szerző Jób esetén — hogy a jó okvetlen elnyerné méltó jutalmát, a rossz pedig büntetését, s hogy olyan alapön lenne érdemes iste­nesnek lenni, ahogyan érdemes pénzt beruházni egy biztosan jö­vedelmező üzletbe. „Ok nélkül”, emberi szemnek érthetetlenül próbálja meg az Isten Jóbot igen keményen. S mindezek tetejébe „vigasztaló ba­rátai” is inkább gyötrik, sem­mint együtt tusakodnának-szen- vednének vele. Pedig páholyból senkit sem lehet vigasztalni! S nem lelkigondozás az. amely fe­lülről lefelé, ráprédikálásszerűen történik. A SZENVEDÉS KOHÓJÁBAN .nem segítenek az előregyártott vigaszok, magasztos eszmék. A kínlódó ember gondolatai kiszá­míthatatlanok, az előtte megnyíló mélységek felmérhetetlenek. Jog­gal fakad ki Jób: „Nyomorult vi­gasztalók vagytok mindnyájan!” Ok ugyanis nem látják a szenve­dőben az. embert és szeretet he­lyett cizellált bölcsességeik, „aranymondásaik” tömegét zúdít­ják rá Isten nevében, s nem óhajtják észrevenni, menyire melléfognak- a konkrét esetben. Igen: az „átalány-lelkigondozás” nemigen figyel páciensének egye­diségére, speciális helyzetére, ha- ,’nepv „ráolvassa” az odaillőnek tartott bibliai, vagy dogmatikai szakaszt — s ha attól sem lesz jobban, ő lássa! A szenvedés nem lett kevesebb a földön Jób napjai óta. Ezer fronton kell küzdeni ellene, ön­magunkban is! Jób könyvéből többek között megtanulhatjuk, hogy a szenvedőt csak az értheti meg. aki maga is szenvedett hit­tel és. emberséggel, és csak az vi­gasztalhatja, aki szeretettel-meg- értássel melléáll, őrá, a senki mással össze nem cserélhető, egyedi embertársra figyelve. Mi- „kor, melyikynk .kerül sorra s ki hülfen- szeriveáéSTkerólíen kell megtegyen ki tudja hány keserves fordulót. Aki még nem volt soron, vagy nem tanult belőle, az csak „odaprédikál” a szenvedőnek va­lami csudanagy bölcsességet, ami töl annak nem lesz kisebb a ter­he, inkább csak keserűsége nő. Pedig de elkelnének a valódi vi­gasztalók! Csak ítélkezők és „ma­gasztos” lefetyelők vannak fölös számban, mint Jób könyvéből is kiderül. EGYHÁZ- ÉS KEGYESSÉG- KRITIKUS könyv a Jóbé. Minket kritizál, hogy senki szenvedésé­vel ne fölényeskedjünk, bátorít, hogy küzdjük ki a szenvedésből az érlelő érőt, int, hogy jól figyel­jünk a küszködöre — az egész vergődő világra. Köszönet Muntag Andornak ezért a könyvért, aki bizonyára a maga életében is rhegküzdött ezért a mondanivalóért. S köszö­net Sajtóosztályunknak is, hogy ilyen minden tekintetben níéós művet tett le egyházunk aszta­lára. Bodrog Miklós — MALOMSOK-CSIKVÁMD- TAKÁCSI. Március 28-án dr. Fa- b iny Tibor teológiai akadémiai tanár vezetésével- teológus nap volt a gyülekezetekben. Dr. Fa- biny Tibor Malomsokon és Csik- vándon igehirdetéssel, Gecsén és Takácsiban előadásával szolgált. Nagy Edina I. éves hallgató Sze- recsenyben, Vető István I. éves hallgató Takácsiban, Zólyomi t ................... . M átyás III. éves hallgató Gecsén prédikált, s mindegyikük ének­kel és szavalatokkal szolgált a böjti esteken. E Pápa környéki gyülekezetek buzgóságát, egyház- .szeretetét és a jövendő lelkésze­kért érzett felelősségét mutatja, hogy a teológusnap lelkészkép­zésre szánt adománya 20 270,- Forint volt, E ritka és példamu­tató áldozatkészségért hálás kö­szönetét mondunk. mm A ■ VASAUNA P IGEJ E A pásztorolt gyülekezet János 10,11—16 PÄSZTOROLTAK-E GYÜLEKEZETEINK, VAGY NEM? A kérdés mindig izgalmas volt egyházunkban. Ma azonban különösen is azzá lett. Egyrészt ,el kell mondanunk, hogy nem azonnal, és nem minden gyülekezetnek jut pásztor. Előfordul, hogy várni kell, máskor pedig a szolgálat elvégzése érdekében gyülekezeteket össze kell vonnunk. Ilyenkor az istentiszteletek idejét is változtatni kell valahol, s ez sem könnyű. Az is igaz, hogy annak a lelkésznek, akinek egy, esetleg több gyülekezete is van, nem tud mindenütt annyit látogatni, amennyit kellene. — Másrészt azonban elmondhatjuk, hogy az említett kérdé­sek ellenére is pásztoroltak gyülekezeteink. A múlt esztendei szór­ványév is erre akart ösztönözni, amikor mindenkit fel kellett keresni szórványainkban is. Nem tudom, hogy volt-e magyarországi evan­gélikus egyházunk életében olyan szakasz, amikor az alkalmakat olyan komolyan vettük volna, mint napjainkban, annyit látogatunk, mint most. Mindehhez hozzátartozik, hogy mintha presbitereinkben, gyüleke­zeti tagjainkban is jobban ébredezne a felelősség, mint régen. Tu­dunk gyülekezetről, ahol a presbitereknek körzeteik vannak, vagy egy-egy körzetnek látogatói is, akik tudatosan és komolyan végzik pásztori munkájukat. A pásztorolt gyülekezetnek azonban nemcsak lelkipásztora, presbi­tere, és felelős tagjai vannak, hiszen ezek mind a „nyájhoz” tartoz­nak. Jézus a pásztor, egyedül. A gyülekezet akkor pásztorolt, ha hoz­zá ragaszkodik. A jó Pásztor vasárnapján nézzük meg igénk alapján: mik is a pásztorolt gyülekezetnek az ismertetőjelei? HITVALLÁSUK: JÓ PÁSZTORUNK VAN. Amikor Jézus kimond­ta: „én vagyok a jó pásztor”, akkor ez a szó ismerős volt. Ugyanakkor viszont hallgatói azt is érezték, hogy Jézus ezt valakikkel szemben mondja magáról. A nép vezetőit kezdettől fogva pásztoroknak nevez­ték. Dávid is pásztora volt nemzetének, a királyok és főpapok mind pásztori hatalmukat gyakorolták. Jézus kijelentéséből azonban ép­pen ez a hatalmi vonás hiányzik. Jézus nem méltósággal uralkodni, hatalmi szóval parancsokat osztogatni, hanem szolgálni jött. Élete egyetlen szolgálat volt, legnagyobb szolgálatát pedig maga fogalmazta meg: „életemet adom a juhokért”. Egy másik szembeállítás is van Jézus szavaiban: ő pásztor és nem béres. S a béres magatartásában nem a bérért való munka a döntő, hanem az, hogy a kritikus helyzet­ben. a bajban nem hagy magunkra, sőt magát áldozta fel értünk. Jó pásztorunk van, ez azt jelenti: életünket a szó legmélyebb értelmé­ben neki köszönhetjük. TAPASZTALÁSUK: NAGY PÁSZTORUNK VAN. Mi azt is el­mondhatjuk, amit másutt így olvasunk: „Isten kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, a mi Urunkat...” (Zsid. 13,20.). Feltámadt pásztorunk pedig évszázadok óta nyája előtt halad, terelgeti és együtt tartja népét. Nélküle bizony régen széthullott volna a nyáj, „elszé- íedtek” volna a juhok. Pásztorunk azonban soha nem hagyott cser­ben, bajokból kihozott, bűneinkben sem hagyott el. Magyarországi evangélikus egyházunk is neki köszönheti, hogy négy és fél évszáza­don át megtartott. Minden egyes gyülekezetünk neki köszönheti létét. O vezetett minket mai htunkra is, a szolgálat útjára, ő megy előttünk ma is,, ez a mi tapasztalásunk is. — S hogyan gyakorolja ezt a hatal­mát? Nem. erőszakai. A szeretet erejével. „Ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem” — ez a mondat a legmélyebb és kölcsö­nös szeretetközösség kifejezése. Ezen a földön a legerősebb közösség a szeretet közössége, s ahogyan ő közösségben van az Atyával, úgy le­hetünk mi is vele — ez a megtartó ereje egyházunknak. REMÉNYSÉGÜK: TALÁLKOZNAK A FÖPÁSZTORRAL. „Más ju- haim is vannak . . . azokat is vezetnem kell ... és lesz egy nyáj, egy pásztor” olvassuk. Ígéret az a mondat. Egy eredményes világmisszió ígérete, melynek nyomán egyre nő a nyáj? Annak ígérete, hogy jön az idő, amikoi; a felekezetek egyetlen egyházba tömörülnek? Voltak és vannak, akik félreértik Jézus szavát. Talán olyan egyház is van, amelyik azt várja, mindenki térjen hozzá. — Mindenesetre Jézus sza­va figyelmeztet: nemcsak mi vagyunk, ő pedig válogatás nélkül min­denkit szeret, ezért végezzük az igehirdetés munkáját. Azt is tudhat­juk. hogy pásztorunk átvezetett minket egy ökumenikus korba, tanít egymás szeretetére. De itt a földön soha nem lesz mindenki keresz­tyén. és soha nem lesz egyetlen egyház, ez délibáb. Jézus szavában az üdvösség ígérete van: eljön országa, amikor övéi vele találkozhatnak,, együtt magasztalhatják őt. aki megtartotta, megmentette őket. A re­ménység szava ez, s gyülekezeteinkben ennek a reménységnek kell erősödnie. Szavát komolyan hallgatva, egymást felelősen hordozva. Jézushoz, a jó, nagy. és főpásztorhoz ragaszkodva mondja a pásztorolt gyüleke­zet: „Az Ür az én pásztorom.” *• Keveházi László Imúdkozznnk! Mennyei Atyánk! Köszönjük Jézust a jó pásztort, aki életét adta ér­tünk. Hálát adunk nagy pásztorunkért, aki megtartja és vezeti ma is népét. Dicsérünk a főpásztorért, aki pásztorok felett áll, és összegyűjti népét örök szeretetében. Segíts, hogy mi is jobban pásztoroljuk egy­mást, észrevegyük, aki hiányzik, felkeressük, aki rászorul szolgála­tunkra. Áldd meg mindenütt népedet, hogy pásztori, megtartó és éle­tet feláldozó szereteted tanúja legyen világunkban. Ámen. SAJTÓVASÁRNAP A húsvét utáni második vasárnap egyházunk rendelkezése szerint már évtizedek óta sajtóvasárnap. Ezen a vasárnapon nemcsak az of- fertórium áldozatát kérjük gyülekezeteinktől, híveinktől, hanem azt is. hogy vegyék számba azt a szolgálatot, amelyet egyházunk a sajtó területén végez. Adjanak hálát Istennek azért, hogy az Evangélikus Élet hetenként megérkezik gyülekezetükbe, otthonukba. De emlékez­zenek meg a Lelkipásztor című havi folyóiratunkról és a Diakónia cí­mű. évente kétszer megjelenő lapunkról. És jusson eszükbe az Evan­gélikus Naptár, az Ütmutató, és minden olyan kiadvány, amelyet saj­tóosztályunk megjelentet. Ezen a vasárnapon megköszönjük mindazok szolgálatát, akik sajtó­munkánkat segítik, szolgálják, legyenek azok lelkészek, városi vagy vidéki iratterjesztők. Kérjük gyülekezeteinket és híveinket, hogy fogadják szeretettel saj­tómunkánkat. hordozzák azt imádságaikban, érezzenek érte felelős­séget, olvassák kiadványainkat, és hozzanak érte áldozatot is ezen a vasárnapon. Énekes társalgás?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents