Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-04-19 / 16. szám
UúsYctf 2. napjának igéje „Vígan ujjongjatok mindnyájan!” Ézsaiás 52, 7—9 örvendezést parancsolni nem lehet. Vagy feltör belőlünk a spontán ujjongás, vagy hiábavaló minden felszólítás. Húsvét most mégis azzal az igénnyel ,lép fel, hogy örömre hívása nem lesz hiábavaló. A feltámadott és élő Jézus Krisztus nemcsak parancsolja az örömöt, hanem ajándékozza is. Amit az ótestamentumi próféta hrdetett, azt Jézus Krisztus megvalósította: feltámadásával örömöt hoz szomorú, vagy közönyös életünkbe. MERT SOKAN VANNAK HÜSVÉTKOR IS SZOMORÚSÁGBAN. Vajon nem tartozunk közéjük? Az ünneplés nem változtat a helyzeten: a külső csillogás mögött a szívben, megmarad a kilátástalan csüggedés. Rengeteg oka van a szomorúságunknak. Nemcsak testiek, mint a betegség, vagy megfáradás, hanem pl. a békétlenség. Családban, munkahelyen, de népek és társadalmi rétegek közt is sok keserűséget okoz a gyűlölet, egymás meg nem értése. A külső békétlenség békétlenné teszi a szívet, vagy a szív békétlensége hat ki az emberi kapcsolatokra. Mindenképpen gyötrő állapot a békétlenség. Ezenkívül a próféta tud megkötözöttekről, akik a szenvedélyek, vagy félelmek, illetve külső elnyomás, leigázottság rabságában sínylődnek. A húsvéti ünneplés reflektorfényében csak fokozódik a belső szomorúság. Még az ígéret — „Istened uralkodik” — sem vigasztalást, hanem fokozódó megrettenést jelent a csüggedésben levőknek, Égetően szükséges tehát, hogy szomorúságukban megrekedt embereknek hangozék a teremtő ige: „Vígan ujjongjatok mindnyájan!” KÖZÖNYÖSSÉGBEN IS SOKAKNAK TELIK EL A HÚSVÉTI ÜNNEPLÉS. Mindegy, hogy ünnep, vagy hétköznap, az esetleges külső ünneplés mögött változatlan a lelki mozdulatlanság. Vajon nem tartozunk közéjük? Megszoktuk, hogy évről évre elkövetkezik húsvét, éppen úgy, mint a hétköznapok sorozata, amikor sokszor gépies munkában, egyhangú életfolytatásban peregnek napjaink. Meg is fáradtunk ahhoz, hogy valami újat kezdjünk, kényelmesebb is nem változtatni megszokott életvitelünkön, még akkor sem, ha az újrakezdés több örömöt tartogatna. A közöny nemcsak saját életünket teszi sivárrá, hanem alkalmatlanná tesz az örömszerzésre, a másik ember iránt való szeretetre is. Sok család, munkahely, de más közösség életét is bénítja a közöny. Fagyos légkört teremt, visszahúzó erővé válik a társadalomban, mérgezi minden vonalon az emberi kapcsolatokat. Égetően szükséges tehát, hogy a húsvéti örömhír felrázzon közönyünkből: „Vígan-ujjongjatok mindnyájan!” DE HÁT MIBEN TALÁLHATJUK MEG HÚSVÉTI ÖRÖMÜNKET: nemcsak látszatra, hanem valóságosan, és nemcsak két napra, hanem állandó jelleggel? Akik a feltámadott, élő Jézus Krisztusban fogadják el a próféta ígéretét — „Istened uralkodik” —, azok a szomorúság legfőbb okát, a halált legyőző Krisztus evangéliumában tapasztalják meg kézzelfogható örömüket. Mint annak idején a meggyógyult sánták és vakok, és bocsánatot kapott bűnösök, vagy az a néhány — addig közönyös — halászember, akik Jézus hívására otthagyták mindenüket, és követték Jézust. Ezek az örvendező emberek sohasem önmagukban, egyedül örültek, hanem „együtt”, ahogy a próféta is hangsúlyozta ígéretében. Az együtt örvendezés növeli az örömöt, összekapcsol a szolgálatban, erősít a munkában, kitágítja a lehetőségeket, alapja az igazi diakóniának. Csak így lehet továbbadnunk azt, amit „saját szemünkkel” láttunk, azt az örömöt, ami nem húsvéti „hittétel”, hanem boldog tapasztalat, amit így ígért a próféta: „Visszatér az Űr Sionra.” Nemcsak ajándékozza tehát Urunk az örömöt, hanem továbbadására is késztet. Fel akar használni bennünket teremtő igéje megvalósulásában: „Vígan ujjongjatok mindnyájan!” HÉTKÖZNAPOK KÖVETKEZNEK ÚJRA. Nem mindegy, hogyan folytatjuk munkánkat, szolgálatunkat, életünket. Marad-e továbbra is minden a régiben: szomorúságban, vagy közömbösségben. Akik meghallották a húsvéti örömhírt, akik a feltámadott, élő Jézussal folytatják útjukat, bizonyságtevő örömükkel Jézus békességét, sza- badítását és vigasztalását sugározzák maguk körül húsvét után is. Bárány Gyula Imádkozzunk! Urunk! Magasztalunk azért, hogy legyőzted a halált, és feltámadásod örömhírével beragyogod az életünket. Add, hogy ennek az örömnek gyümölcseit teremjük mindennapi életünkben. Bénító szomorúság és közöny helyett tudjuk munkálni a békességet, hirdessük szabadító hatalmadat és vigasztaló szeretetedet. őrizd meg húsvéti örömünket, s adj erőt, hogy tudjuk azt továbbadni mások örömére. Amen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1981, április 20-án, húsvét 2. napján Deák tér: de. 9. (német — úrv.), de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. ifj. Foltin Brúnó. Fasor: de. 11. (úrv.) Muntag Andor, du. 6. Gáncs Aladár. Üllői út 24.: de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33.: de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b.: de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Tbaly Kálmán u. 28.: de. 11. Rédey Pál. Kőbánya: de. 10. (úrv.) Bogya Géza. Vajda Péter u. 33.: de. fél 12. (úrv.) Bogya Géza. Zugló: de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14.: de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22.: de. 11. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üj- pest: de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet: de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep: de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc: de. 10. Matúz László. Kispest: de. 10. Bony- nyai Sándor. Kispest-Wekerle-teleo: de. 8. Bannyai Sándor. Pestújhely: de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota- MAV-telep: de. 8. Rákospalota-Nagy- temnlom: de. 10. Bolla Arnád. Rákosszentmihály: de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom: de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld: de. 9. Cinkosa: de. fél 11. Szalpy Tamás, du. fél 3. Kist.arcsa: de. 9. Rákoscsaba: de. 9. Ferenc^y Zoltán. Rákoshegy: de. 9. Kosa László. Rákosiidét: de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr: de. fél 11. Kósa Pál. Bécsikapu tér: de. 9. (úrv.) Donáth László, de. 11. (úrv.) Donáth László, du. 6. Donáth László. Torockó tér: de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda: de. 10. (úrv.) Reuss András. XII., Tartsay Vil- mis u. ll.: de. 11. Takács József. Budakeszi: de. 8. Csengődy László. Pesthi- degkút: de. fél 11. Csengődy László. Modori ú. 6.: de. 10. Kelenföld: de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138.: de. 9. Bencze Imre. Nagytétény: de. fél 9. (úrv.) Rőzse István. Kelenvölgy: de. 9. Budafok: de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy: de. fél 10. Benkő Béla. Csepel: de. fél 11. Mezősi György. — SURD. Március 22-én Farkas Róbert III. évű. teológiai hallgató végzett szupplikációs szolgálatot a gyülekezetben. Ez ajkalommal az anyagyülekezet (5590,— Ft, a Li- szó leágygyülekezet pedig 1600,— Ft adománnyal támogatta a lelkészképzés ügyét. — PILIS. A Pest megyei Egyházmegye által kezdeményezett „gyűjteményi napok” keretében március 15-én dr. Fabiny Tibor teológiai akadémiai tanár, az Evangélikus Gyűjteményi Taná'cs ügyvezetője tartott vetítet képes előadást. A gyülekezet 1500,— forint offertóriummal nyújtott támogatást az Evangélikus Országos Múzeum fenntartásához. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 < Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 81.0640 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „És az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1, 18). HÜSVÉTVASARNAP. — „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon” (Ap Csel 4, 33 — Jer 30, 20 — Mk 16, 1—8 — Lk 24, 1—12). Jézus él! A bénultságból felszabadító erő. Az apostolok szívét is képes megújítani a megtapasztalt kegyelem. Van most már miről beszélni. A feltámadás hite csodálatos erő a küldetés betöltéséhez. Húsvét úgy kell, hogy éljen az egyházban, hogy mindennek van értelme. Nem elveszett ügy szolgálatában áll az, aki vállalja, vele járok, róla beszélek. „Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség királya, Benne nyugta van. Ö a diadalmam, pajzsom, életem, Azért nincs szívemben semmi félelem. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott ! Örök nagy dicsőség a diadalod!” (773. ének 3. vers). HÚSVÉTHÉTFŐ. — „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül” (Kol 3, 1 ■— Ezs 47, 13 —1 Kor 15, 12—20 — Lk. 24, 13—35). Krisztus feltámadott! Életünk ennek megfelelően kell, hogy átrendeződjön. Az egész emberben életújulásnak kell bekövetkeznie. Az „odafenni” valókkal törődés áthatja gondolkodását és minden életmegnyilvánulását,. Fentről él és közben keresi, mivel teheti mások életét gazdagabbá. Az élet jó ízét és illatát árasztja egész lénye. „Jézus él! Ó, nincs kétség: Nem szakaszthat el őtőle Sem magasság, sem mélység, Sem szerencse, sem bűn tőre, Ö erőm, és oltalmam. Ez az én bizodalmám” (216. ének 5. vers). KEDD. — „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok” (1 Kor 15, 17 — Ézs 53, 6 — Ján 20, 1—10 — Lk 24, 36—53). A húsvéti hit értéke és értelme éppen abban van, hogy élő Krisztusunk van. A tragédia nem következett be. Az ő győzelme a miénk is. A húsvéti hit nem üres, erőtlen, van értelme benne bízni, reá hagyatkozni. Szolgáló élete tanít a másokért való elégés szépségére és örömére. „Él Krisztus, hát mit bánkódom! Szívből szeret, azt jól tudom, Ha mind e világ megtagad, Elég, ha ő velem marad” (212. ének 1. vers). SZERDA. — „Hát nem ezt kel- lett-e elszenvedni a Krisztusnak és így megdicsőülnie?” (Lk 24, 26 — J Sir 3, 31—32 — Jn 20, Ills — Kol 1, 1—8). A szolgálat útját járta végig. Tökéletes engedelmesség volt élete és útja mindvégig. Az isteni „kell.” maradéktalan vállalása és betöltése hozta meg a kiutat és a szabadulást mindnyájunk számára. Kész-e a szívem másokért vállalni ilyen ön- önzetlen szolgálatot. „A mi vétkeinkért Álnok tetteinkért Szenvedsz, kínhalált, Világ gonoszsága Vert a keresztfára, Ki mennyből leszállt, Szíved mégis megbocsát, Sőt halálod üdvösségünk, Megváltás minékük” (193. ének 2. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket” (Ézs 66, 13 — 1 Thessz 4, 17—18 — 1 Kor 15, 20— 28 — Kol 1, 9—14). Az édesanyának szinte mindig sikerül megvigasztalni gyermekét. Ä szeretet melege, mely átöleli megnyugvást hoz. Szava és jelenlétének közelsége biztonságot jelent. Az édesanyai hivatás szépségét vállalja Isten, amikor feladatának tekinti igéjével vigasztalni. „Isten nékem erőm, bizodalmám, Nyugodalmam, Sújtson bár sok fájdalom. Én hatalmában Bízom s oltalmában, Éltem folytában” (778. ének 1. vers). PÉNTEK. — „Én veletek vagyok! — így szól az Or” (Hag 1, 13 — Róm 8, 34 — 1 Kor 35—49 — Kol 1, 15—18). Sokszor érezzük magunkat gyengének a feladatok elvégzéséhez. Szükségünk van erősítésre. A njegtorpanástól, meghátrálástól ment meg. Menynyi biztatás van ebben „veletek vagyok”. Kérésem hallja, keze karnyújtásnyira. E gazdag ígéret elegendő minden út végigjárásához és vállalásához. „Éltem rád bízom, Drága Jézusom. Bár göröngyös úton járok, Erőt, vigaszt tőled várok. Aki híven fut, Mennyországba jut” (785. éhek 4. vers). SZOMBAT. — „Megtértetek a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok” (1. Thessz 1, 9 — Jón 2, 9 — 1 Kor 15, 50—58 — Kol 1, 19—23). Isten munkálja életünk megújulását. Magunktól sokszor ki se tudnánk mondani: múltam hátam mögé! Ö cselekszik lehajló szere- tetében, hogy ez a csere bekövetkezzen. Az így átértékelődött élet kész Isten szolgálatára, de kész minden jó ügy szolgálatára ebben a világban. „Űj teremtés vagy: vetkezd le a régit! Ördög ha üldöz e világ ha rémít, Csak meg ne hátrálj, maradj meg az újban, Véled az Ür van!” (788. ének 6. vers). Halasy Endre — BUDÁN, Kosztolányi térnél, távfűtéses albérleti szobába csendes, vidéki evangélikus egyetemista szobatársnőt keresek. Érdeklődni özv. Mi- halecz Bertalanná, 1113 Budapest XI., Ulászló u. 39—41. címen ledet. — EXTRÉM Szolgáltató Polgári Jogi Társaság vállalja templomok és hasonló magas építmények karbantartását, veszélytelenítését stb. állványozás nélkül, speciális (hegymászó) technikával rövid határidővel. Ügyvezető elnök: Soltész József. Telephely: 120t Budapest, Jósika u. 103. Megrendeléseket a fenti címre kérünk. — ÁLLANDÓAN vásárolok bélyeg- gyűjteményeket, 1947 előtt használt képes levelezőlapokat, levélborítékokat és tábori postát. Cornides Sándor bélyegkereskedő. 1067 Budapest, Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. — LESZERELT orgona minden része, villanyfújtató eladó. „Príma” jeligére a kiadóhivatalba. HA FESTENI TUDNÉK, milyennek ábrázolnálak? Van-e szín és melyik lenne méltó Hozzád? Ha faragni tudnék, milyen fa adna vissza a leghitelesebben? Ha szoborba öntenélek, milyen anyagot választhatnék? Csillogó aranyat, sápadt fényű ezüstöt, fehér vagy mélyfekete márványt? Milyen szavakba öltöztetnélek, hogy úgy lássanak, ahogy szívemben élsz? Van-e olyan hang a zenében, amely közvetíteni tudná a Te hangodat? Hányféleképpen ábrázoltak! Aszkéta soványnak, fehérbe burkolva és ruhádtól megfosztva, keresztet hordozva és keresztre feszítve, pálmaágak között, jászolbölcsőben és a templom bölcsei között, térdre rogyva és töviskoronával, Mária karján, tanítvásyid körében, ahogy meghalsz és ahogy mennybe mész. Milyen lehettél a valóságban világ Megváltója!? Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy Téged testi valóságodban nem is lehet igazán ábrázolni. Nincs aki pontos leírást adna Rólad. De nem is fontos tudnunk, hogy alacsony voltál vagy magas, szakállt hordtál vagy sem, úgy érzem, Vá ltozatlan sokkal több vagy semhogy ábrázolni lehessen. EGY KÉPSOROZATOT LÁTTAM, amely Krisztus életét ábrázolta Krisztus alakja nélkül. Ebben a képsorban az volt a csodálatos, hogy Krisztus láthátat- lanul mégis ott volt a képeken. A körülötte állá emberek arcáról le lehetett olvasni, Ezek az emberek mai, modern emberek ruháit hordták, mai emberek voltak. A művész talán azért öltöztette őket mai ruhába, hogy emberi mivoltunk változatlanságát dokumentálja a Mester örök érvényű tanításával szemben. ökölbe szorított kezek a magasban: Ma is vannak, akik ezt teszik. Pedig ma is ott állsz közöttük egyenesen, megingathatatlanul. — Pilátus előtt hadonászó kezek, sötétségbe vesző mutatóujjak ... fekete tömeg közepéből feltör a fény. Te állhatsz ott. — Mária és József jászolbölcső fölé hajolnak. Te fekhetsz benne, mutatja a csillag. — Alvó tanítványok öntudatlan mélységbe hullva fekszenek és egy kő- hajításnyira világos lesz az ég. Te imádkozol ott. — Döbbent írástudók tekintete egy pontra szegeződik. A Te bölcsességedet csodálják. — Megdőlt hatalmas kereszt, mögötte szomorú és kíváncsi emberek. Téged kísérnek a Koponyák hegyére. -L- Döbbent asszonyok tekintete az üres sírra vetődik. Téged keresnek. — A Tanítványok az Űr asztalánál. Az áruló eltakarja a Mester alakját. AZ ÖRÖK EMBERI GYENGESÉGEK FELVONULÁSA ez a képsorozat a mozdulatok és tekintetek visszatükröződésében. Felvonulnak előttünk a múlt és jelen embereinek vétkei. És látjuk a Tanítás örökkévaló maradandóságát és még inkább, hogy ő élt. Járunk a világban két évezred óta készen a kövezésre, hazugságra, árulásra, ölünk és keresztre feszítünk, igaztalanul vádolunk és nem adunk szállást egy kisgyermeknek. Szenzációra éhesen lessük a megkorbácsoltak szenvedését, a tövisko- ronázottak kicsorduló vérét, fogadko- zunk, hogy ébren vagyunk és pillanatok alatt elalszunk, hűséget esküszünk és 30 pénzért árulók leszünk. Nem változtunk? Talán mégis? Járok az emberek között és néha egy szembejövő tekintetből azt olvasom ki, hogy Krisztus vele jár. Bete- tegek, elhagyottak fölé hajlók arról szólnak, hogy van könyörületes szív. Kéz, mely elfáradt öreget felemel, a megértésről beszél. Egy imára kulcsolt kéz a hit erejéről vall, egy felépülő, egy megújuló templom az Isten-keresés tükrt, a megtelt padsorok az evangélium utáni vágyról tesznek tanúbizonyságot. Valamennyiben láthatóan benne vagy Te, Uram! Benne van a Te tanításod: ... ahol .. .összegyűltök az én nevemben ... aki nincs velem, ellenem van ... az Isten országa tibennetek van... a szeretet nem keresi a maga hasznát... amely érettetek és sokakért kiontatott... és valamennyi között a legjobb a szeretet.. .ti pedig így imádkozzatok ... miképen mi is megbocsátunk. Járok az emberek között és sokszor találkozom Veled, ahol a legkevésbé gondolom. Mert itt vagy ma is közöttünk. Rádcsodálkozunk és megtagadunk, 30 pénzért eladunk és hitet teszünk Melletted. Halljuk szavadat és elálmélkodunk bölcsességeden, elbukunk, de Benned talpra állunk ... élő Űr! „ ,. . . Gyarmathy íren