Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-11 / 2. szám

„Akiket pedig- Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Rom 8,14).

VASÁRNAP. — „Nem bocsátják el, amíg meg nem áldasz engem” (1 Móz 32,27 — ApCsel 3,26

— Mt 3,13—17 — Zsolt 4). Az Istenbe halálos komolyan belekapaszkodó ember nagy vágya, hogy eddigi élete mássá legyen. Az értelmetlen, csak önmagának élő élet helyett Isten Jézus Krisztus bűnbocsánata által áldottá, másoknak hasznossá tudja tenni az életünket. Azért kell mindennap imádkoznunk, hogy életünk áldás legyen. „Áldj meg minket, Űristen A te jóvoltodból” (425. ének 1. verse).

HÉTFŐ. — „Az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé” (Fii 4,6 — Zsolt 27,8

— Józs 3,5—17 — Luk 5,1—11). Imaéletünk egyik nagy nyomorúsága, hogy oly sokszor elfelejtkezünk a hálaadásról. Jézus, aki tanítványait is imádkozni tanította, mindig hálaadással kezdte imádságait és gyógyító munkáit. A hálás szív kap bizonyosságot az imameghallgatásra. Tanuljunk meg hálaadással kérni, és könyörögni. „Tenéked, Uram, hálát adok, Hozzám való jóvoltodért, És teljes szívemből vigadok Rám árasztott áldásodért; Mert ím meghallgattál” (56. ének 1. verse).

KEDD. — „Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett. Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halálból is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett” (Zsid 11,17. 19 — Jer 32.27 — Jn 1,29—34 — Lk 5,12—16). A feltámadáshitünk tulajdonképpen egész keresztyén hitéletünk próbaköve. Nem kevesebbet, és nem kisebbet vár tőlünk Urunk, mint hinni az emberileg lehetetlenben. Hinni abban, hogy Krisztust nem hagyta a halálban, és minket is feltámaszt az utolsó napon. Ezen áll vagy bukik hitünk. „Uram, hiszem, remélem, hogy eljövend napod” (5Ö1. ének 1. ’verse).

SZERDA. — „Jó és igaz az ŰR, ezért megmutatja 'a vétkesnek a jó utat” (25 Zsolt. 8 — AoCsel 13.28 — Jn 3.22—30 — Lk 5,17— 26). Isten iósága és igazsága abban jelentkezik, hogy nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjen» és éljen. Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretete által jó útra vezérel. Elfordít önmagunktól, és odafordít a felebarát szolgálatára. Jézus megtanít arra, hogy Istent szolgálni csak az embertárson keresztül lehet. Ezen az úton számunkra Jézus élete a modell. „Megmutatom, hogy szíveteket A bűntől miként óvjátok” (430. ének 3. verse).

CSÜTÖRTÖK. — „Tőletek terjedt tovább az Űr beszéde, mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hiteteknek híre” (1 Thess 1,8 — Zsolt 51,17 — Mt 4,12—17 — Lk 5,27—32). Isten népének a feladata, hogy terjessze az igét, és hitével, áldozatos szeretetével bizonyságot tegyen élő Uráról, és annak világot átölelő szeretetéről. Az evangélium, a jó hír, ha Krisztus akarata szerint hirdetik, akkor szárnyakon jár, és hitelessé a hit akkor válik, ha ott van mögötte az élet aranyfedezete. Az evangélium szava, és a hit munkálkodó keze elválaszthatatlan. „Add, terjedjen szent igéd, És ismerjen minden nép” (278. ének 1. verse).

PÉNTEK. — „Vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és. megdicsőítem őt” (Zsolt 91,15 — ApCsel 27.25 — 1 Kor 1,26—31 — Lk 5,33—39). Isten ígéretei megbízhatóak. Teljes szívvel rábízhatjuk magunkat. Tudatában kell lennünk, hogy nincsen olyan mélysége az emberi nyomorúságnak, hogy abból ki ne tudjon emelni minket. Sohasem szabad arra gondolnunk, hogy elhagyott minket. A hit útja mindig mélységekből vezet felfelé, mert Isten nevelő iskolájához hozzátartozik, hogy a nyomorúságban kitartó hitet dicsőíti mea. „Légv velem Istenem” (32. ének 1. verse).

SZOMBAT. — Jézus elkezdett beszélni, de először csak tanítványainak: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a.kémnu- tatástól” (Lk 12,1 — Jer 5,3 — ín 5,19—24 — Lk 6,1—11). Legutálatosabb dolog a keresztyének között a képmutatás. Az egyházban ez a bűn tud nagyon sok .kárt okozni. Jézus a kovász hasonlatot használja, annak rossz értelmében. Poshadást, erjedést okoz. A képmutató ember fertőzi a környezetét, és lejáratja Krisztus ügyét az emberek előtt, és kiábrándítja a kívül állókat is. „Ha mondom is Uram, Uram! Képmutatók módiára, Nem használ, nem segít rajtam, Ha majd hív számadásra” (437. ének 5. verse).

Garami Lajos

Kettős örömünnep Újpesten

Bizony, akik ádvent 2. vasárnapján reggel kitekintettek az ablakon, mindent hólepetten láttak. Öröm volt ez a gyerekeknek, de a templomba igyekvőknek, különösen az idősebbeknek komoly nehézséget jelentett. „Lapátra magyar” — szólt a rádió reggeli biztatása, és valóban sokunknál nem is maradt más megoldás, meg kellett a környékünket tisztogatnunk, hogy elindulhassunk. Ugyanígy a kis templomunk járdája és bejárata sem „hótalano- dott” magától, hanem csak szorgos testvérkezek munkájától. A javakorabeli felügyelőnek még arra is kiterjedt a figyelme, hogy a megtakarított, de mégis legcsú- szósabb útrészt egy kiszolgált szőnyeggel fedje a bejárat előtt.

Mert ezen a napon sokan vágytak a templomba, hogy a kettős örömünnepen együtt lehessenek — nem is maradt üres a templom, de megtelt mind délelőtt, mind délután.

A délelőtt

Az istentiszteleten Malakiás 3, 14 és következő versei adták az alaphangot ahhoz, hogy a gyülekezet a mai keresztyén emberi szolgálat értékéről kapjon tanítást. „Nincs hiábavaló szolgálati Mindén szolgálat érték, ha az az emberért, a jóért, az előrehaladásért történik. De egyben minden igaz, becsületes, helytálló munka egy kicsit történelem is” — szólt a lelkészi biztatás az ige alapján, majd megemlékezett arról, hogy „ma is egy jó szolgálat gyümölcsét kapta ajándékba az újpesti gyülekezet, amikor két család különleges áldozatos szeretetének bizonyságául mostantól kezdve elektromos meghajtással működnek harangjaink. Az egyik család

Advent 3. vasárnapián zsúfolásig megtelt templomban: jól sikerült. hangulatos zenés áhítaton vehettünk részt. A zene -— Gum- pelzhaimer, Pachelbel, Bach, Franck, Kodály és Gárdonyi művek — szolgálni akart, a gyülekezet számára érthető nyelven szólni, a-gyülekezetei hitben építeni. Az elhangzó zeneszámokhoz magyarázó szöveget olvasott fel Gáncs Péter, a gyülekezet lelkésze.

Trajtler Gábor az orgonászá- mckban mesterien bontakoztatta ki az általa tervezett kis hangszer szín- és hangzásbeli lehetőségeit. A gyülekezet ének- és zenekarát, Bálint József kitűnő szaktudással és technikai biztonságelhunyt édesanyja emlékére tett erre a célra jelentős alapítványt, és ezen felül személyes szakmunkával a teljes elektromos felszerelést az ígért időpontra elvégezték. A másik család pedig ugyancsak olyan jelentős anyagiakkal járult hozzá a villamosításhoz, hogy az csak a hit igaz gyümölcseként érthető meg. A hozott nagy áldozatok is külön öröm a számunkra” — és az emlékezés perceiben előbb a kis lélekharang zengett hosszan, majd a Miatyánk elmondása alatt a nagy harang ünnepélyes kongása hallatszott.

A harangok gyakori felirata: Vivos voco, mortuos plango, ful- gura frango — hívom az élőket, megsiratom a holtakat, megtöröm a villámokat Kérjük Isten, hogy a két villamosított harang töltse be hivatását a gyülekezetben: hívogasson a templomba, emlékeztessen az előre mentekre, és — jelképesen szólva — hárítson el minden villámot a mai nyugtalan égboltról egyházunk, népünk, az emberiség javára.

A délután

A délelőtti örömünnepünk délután folytatódott az őszi szeretet- vendégség keretében, amelynek első része a templomban a Homérosz kórus műsora volt Peskó György orgonaművész közreműködésével, és vezényletével. Sem a művészt, sem a kórust nem kell bemutatnunk: itt csak annak az örömnek akarunk ismételten hangot adni. amelyet első újpesti szereplésükkel a gyülekezetnek okoztak. Ezen az együttléten a testvérgyülekezetek vezetői és tagjai is szép számmal részt vettek, és elkísérte a kórust lelkigal készítette fel és vezényelte. Külön említést érdemel a hatalmas vállalkozás, Bach 106. kantátájának előadása, amely ragyogóan sikerült. A gyülekezet ifjúságából álló együttest teológusok egészítették ki. Dicséretes, hogy a kórus tagjaiból kerültek ki a nagyszerűen éneklő szólisták is. A kis zenekar is kiváló teljesítményt nyújtott. A kontinuót Trajtler Gábor játszotta.

Gáncs Aladár János 3, 29—30 alapján arról beszélt, hogy az egyházi zene Keresztelő Jánoshoz hasonlóan az eljövendő Krisztusra mutat.

A gyülekezet szép, maradandó karácsonyi ajándékot kapott ezen az estén.

gondozójuk, Jakab Miklós református lelkész is.

A Fesztivál-díjas kórus műsorán Bruckner, Schütz, Hassler kó- rusművein kívül, Eszterházy Pál: Puer natus-a, valamint Mozart művek, néger spirituálé, finn népdal, Brahms kórusmű, valamint Kodály: Ádventi dala és Esti dala szerepeltek. Peskó György külön orgonajátékával is megörvendeztetett: Bach: E-moll preludium és fúgája előadásával. Mindezzel az újpesti gyülekezet és vendégei olyan széles ívelésű műsor részeseivé lehettek, amely méltó volt a kórushoz és Peskó Györgyhöz. — A kórus szigorú fegyelme, a szárnyaló szólók, a tiszta összhang, a brilliáns orgonajáték fe-‘ ledhetetlen élményt adott a hallgatóságnak. Köszönet a szolgálatukért!

És az estbe hajlóan

A hangverseny után a gyülekezet a jelenlévőket a szomszédos gyülekezeti terembe hívta szere- tetvendégségre, amelyet asszonyaink készítettek minden vendégünk számára. Így ott folytatódott a kedves gyülekezeti együttlét és más felekezetű testvéreinkkel, a gyülekezet barátaival.

Késő este indultak el őrállóink kis csomagjaikkal, hogy a szere- tetvendégségről a távollevőknek, betegeknek hírt vigyenek, és apró figyelmesség jeleként a süteményekből részeltessék.

Epilógus

Mindazok, akik e napon szolgáljak, anélkül, hogy tudták volna — úgy, ahogy a gyülekezet lelkésze az igehirdetésben mondta — egy kicsit „történelmet” csináltak. És ebben az a szép, hogy erre akkor senki sem gondolt, csak önfeledten csinálta, amit szíve diktált: adakozott, harangot villamosított, szeretetvendégségre terített, havat lapátolt, orgonáit, énekelt — semmit sem önmagáért. hanem mindig másért. Ez így van csak rendjén, mert semmit sem ér az olyan szolgalat, amit nyűgnek érez aki végzi! Mindany- nyian a szeretetüket szórták szét, mert érezték, hogy az

„természete szerint oszthatatlan; mikor másnak nem jut, magadnak sem marad belőle,”

Mai költőnk versét érezte mélyén át a gyülekezet minden tagja e napon, mert azt akarta, hogy az oszthatatlan szeretetből neki is jusson bőséggel! Mert a ma gyülekezeteiben csak így lehet, és csak így szabad élni, és szolgálni.

Ö. I.

RÓMAI KATOLIKUS TEOLÓGIA A ZÜRICHI EGYETEMEN?

Zürich kantonban (Svájc) ismételten vita tárgya az állam és egyház szétválasztása, és ezzel kapcsolatban vetődött fel az a gondolat, hogy a zürichi egyetem református teológiai fakultásán, ahol az evangélikus-lutheránus teológia, is erőteljesen érvényesül, nem kellene-e helyet adni a római katolikus teológiának is. Hanno Helblingek a „Neue Zürcher Zeitungéban megjelent cikke szerint pillanatnyilag háromféle elképzelés szerepel a megfontolásokban: 1. római katolikus teológiai tanszék a fakultás keretein belül egy római katolikus dosmatikanrofesszorral; 2. egy római katolikus teológiai' előadó, aki

felváltva lenne dogmatikus, biblikus, egyháztörténész, »stb., hogy megismertesse a hallgatókkal a római katolikus teológia jelenlegi irányait: 3. tanszék „római katolikus világnézet” címmel a filozófiai fakultáson belül.

Az említett cikk szerint nincs sző arról, hogy belátható időn belül római katolikus teológusok képzése indulna meg Zürichben. Ezzel szemben a római katolikus teológia bizonyos fokú ismeretét kötelezővé kellene tenni a protestáns teológiai hallgatók részére. Ennek megvalósításában nyújthatna segítséget az elképzelések valamelyike, (epd Svájc)

EGYHÁZI NYILATKOZATOK A FESZÜLT NEMZETKÖZI HELYZETBEN

Dr. Glen Garfield Williams, az Európai Egyházak Konferenciája főtitkára úgy véli, hogy a jelenlegi nemzetközi feszültség nem rendítette meg az európai egyházaknak azt a közös akaratát, hogy teljes súlyukkal a béke megőrzésén, és a bizalmon alapuló nemzetközi kapcsolatokon fáradozzanak. Bár az egyházak a jelenlegi helyzetet elég eltérően értékelik, mégis következetesen ragaszkodnak ahhoz a meggyőződésükhöz, hogy feladatuk a béke közös szolgálata.

A főtitkár kijelentéseit alátámasztja az a 108 oldalas kiadvány, mely „Iratok a veszélyről”

(Dossier1 on Danger) címmel adja közre az európai egyházak nyilatkozatait, állásfoglalásait a jelenlegi feszült helyzetről.

A 14 ország 41 egyházából ösz- szegyűjtött levelek, táviratok, üzenetek, nyilatkozatok és határozatok — melyek mindegyikének hivatalos jellege van —, kitűnő képet adnak az egyházak helyzet- értékeléséről, és megoldási kísérleteiről. E dokumentumok puszta léte is az egyházak széles ölelésű békemunkájáról tanúskodik, és jele „az egyházak figyelemre méltó közéleti tudatának és lelki elkötelezettségének, mely fejleszthető, és fejleszteni kell”.

Medgjyessy Ferenc

1881. JANUÁR 10-ÉN SZÜLETETT Debrecenben és vált a magyar szobrászat legjelentősebb alakjává. A város, ahonnan elindult fényes pályájára, azzal állít emléket nagy szülöttének, hogy emlékmúzeumot létesít Medgyessy centenáriumára.

Addig is, amíg az épület elkészül, mintegy ízelítőként, vagy előzetesként láthatja a közönség Medgyessy alkotásait a Déri Múzeum nemrégiben megnyílt kiállításán és a művész születésének százados évfordulóján kívül ez is indokolja, ■ hogy méltassuk Debrecen nagy fiának munkásságát.

Művészi készségét aligha örökölte Medgyessy a szüleitől, hiszen a Bethlen utcai lakás, ahol született, kispolgári levegőt árasztott. Az apja egyszerű foglalkozása — pénzügyi fogalmazó volt — nehezen hozható kapcsolatba a művészettel. Örökölte azonban alkotásainak tisztaságát kiváló ősétől, Medgyesi Pál református prédikátortól, a magyar puritánus eszmék élharcosától. Ez a kálvinistapuritán szellem hatott rá a debreceni Református Kollégiumban is, ahol Móricz Zsigmonddal együtt és egyidőben formálódtak és nőttek fel később a magyar irodalom és szobrászat nagyjaivá. Bár útjuk az iskolai pádból kettévált: Medgyessy az orvosi egyetemre, Móricz a teológiai akadémiára iratkozott be, a baráti szálak azonban nem szakadtak el. Móricz írja Medgyessyről: „Mi Ferkóval ketten nem hagytuk magunkat. Mi debreceni virtussal verekedtünk a sorssal, mely néha-néha egy kis cirógatással hájlik ide. De nem ez a fő, hanem az, hogy vadul egészséges vért kaptunk az ősöktől, s ez az egyetlen betegségünk, ahogy szegény Ady mondotta rám.”

Medgyessy hamarosan félretette az orvosi diplomát és előbb rajzolgatni, festegetni kezdett. Döntő módon meghatározta pályafutását a Párizsban töltött (1903-07) tanulmányút, amely a szobrászat irányába terelte érdeklődését. Jóllehet, hatással voltak rá a görög és római mesterek alkotásai,

a francia kortársak Maillol és Despiau művei, de ő eredetivé fejlődött. Nem utánzóit és másolt senkit, nem kötötte magát zárt stílusokhoz. „Med- gyessj» az első magyar szobrász, akinek életműve egyetemes, az egész emberiséghez szól” — mondotta róla Ferenczy Béni.

MEDGYESSY SZOBRAINAK legfőbb ihletője a paraszti szépségideál. A debreceni és hortobágyi embertípus karakteressége, az asszonyalakok masszivitása, vaskossága, munkára teremtettségé- nek hangsúlyozása jutott érvényre legjobb szob- raih. (Magvető, Súroló nő, Szoptató anya) Többször megmintázta a hortobágyi csikósokat, pásztorokat. Mások tájhoz, eseményekhez hűségesebbek, konkrétabban kötődnek az Alföldhöz, Debrecenhez, a paraszti világ lényegét azonban Medgyessy látta, láttatta Tornyaihoz, Kosztéhoz, Hollóhoz, Kodályhoz, Veres Péterhez hasonló elementáris erővel. A jelenség és a lényeg egységére Medgyessy legjobb kritikusai utaltak. Rabinovszky Máriusz így elemzi ezt: „Munkáiban soha tárgyat nem hangsúlyoz, soha etnográfiai jegyet ki nem emel: de van valami rusztikus közvetlenség, súly és szilárdság munkáiban, valami ösztönösen egyszerű és látszólag problematikus.” Maga a művész így vall a debreceni motívumok és a népművészet hatásáról: „Ha nézegetem... a Debrecen és környékbeli díszítőművészetet, annak puritán és egyszerű formáit és vonalait, rálelek a mentői egyszerűbb formákat kereső saját magamra.” Debrecenről így ír: „Szeretem szülővárosomat. Utóvégre mégiscsak vagyok, és szobrász vagyok. Tudom azt is, hogy hoztam onnét hazulról valamit, aminek örülök, hogy hoztam. Sőt meggyőződésem szerint: csakis onnét hozhattam.”

Medgyessy Ferenc 1958. július 19-én halt meg

Budapesten. Azzal a kiállítással, amelyet Sz. Kürti Katalin rendezett városunk nagy szülötte emlékére, a művész végleg hazatért Debrecenbe.

Dr. Takács Béla

Zenés áhitat Rákoscsabán