Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-08 / 10. szám
1 Szép álmokat! K. A. elaludt a templomban. Ez magában véve nem említésre méltó. Mert K. A. dolgozhatott éjszakai műszakban is, s akkor érthető, hogy fáradt volt másnap reggel. Az is lehet, hogy K. A. magas vagy éppenséggel alacsony vérnyomásban szenved. Érzékeny lehet a frontbetörésekre, fájhatott a foga is, vagy álmatlanság ellen altatót vett be az előző este, s annak most jelentkezett a hatása. Sok oka lehet annak, hogy valaki elaludjék. De — és ezért teszünk említést erről az esetről — K. A. 50 esztendős, egészséges férfi, aki állandóan egy műszakban dolgozik, nem ismeri a vérnyomás-ingadozás panaszait, jól alvó, életvidám ember. Amiért most nyilvánosságot adunk K. A. esetének, az csak azért van, mert K. A. a templomban az igehirdetés alatt aludt el. Tulajdonképpen csak a lelkész vette észre a szószéliről, hogy emberünk feje mintha öntudatlanul közelíteni kezdene az énekeskönyv felé. És azalatt történt mindez, amikor ő prédikált. Ez kihívó sértés volt. Pedig nem volt rossz a prédikáció. Érezni lehetett, hogy a lelkész erre az igehirdetésre valóban komolyan készült. A textust szakszerűen boncolgatta. A szürkének tartott magyar szöveget részletesen összevetette a görög eredetivel, majd — mivel a téma a megtérés volt —, visszautalt jó néhány ószövetségi textusra is. Augusztinus Vallomásai és Luther idézetett csak erősítették a prédikációt. De itt nem állt meg. Amikor észrevette, hogy K. A. feje előredőlt, akkor éppen egy. rövid bekezdést olvasott fel Barth, egyik cikkéből, majd Bonhoeffer egyik megnyilatkozását idézte kellő átéléssel erről a témakörről. A megtérés fontosságát még alátámasztotta, a napokban érkezett egyik könyvből vett idézetekkel. Igaz, hogy ezt a forrást nem jelölte meg, hanem mint saját gondolatát adta tovább, de ez mit sem rontott az igehirdetés egészén. S miután a lelkész kifogyott a témából, s különben szépnek, kereknek érezte a mondanivalóját, különös tekintettel K. A.-ra az áment jól megnyomta. Elégedetten nézett szét gyülekezitetén, szeme megakadt a felocsúdó K. A.-n, rápillantott feleségére, aki egy apró fejmozdulattal gratulált neki jó igehirdetéséért. Nem kell aggódnunk K. A. egészségéért. Ő valóban teljesen egészséges férfi. Evangélikus keresztyén, aki munkaerejét örömmel áldozza oda mások boldogulásáért is. Ezért üzenjük neki, hogy további szép álmokat. Mert ezen a vasárnapon álomba ringatta őt az igehirdetésnek mondott „szentbeszéd”. —r—n íj könyvvel gazdagodtunk Dr. Cserháti Sándor szegedi, és Balikó Zoltán pécsi lelkészek értékes könyvet teszhek le asztalunkra. A könyv címe: „A megrepedt nádat nem töri el.. HOGY MI A KÖNYV CÉLJA, azt a bevezető szavak mondják el: „Miért szántuk magunkat erre a munkára? Jézus Krisztus szeretetének eszközeiként sokszor kellett betegágy mellé állnunk, hogy Isten igéjét és vigasztalását nyújtsuk beteg testvéreinknek. Nem egyszer kénytelenek voltunk azonban megelégedni néhány szóval, mert a beteg állapota vagy a látogatók nagy száma miatt a helyzet nem volt alkalmas csendes, elmélyülő beszélgetésre. Ilyenkor szerettünk volna beteg testvéreinknek egy olyan könyvet átnyújtani, amely a legközelebbi találkozásig folytatja a beszélgetést közte és közöttünk.” Tehát egy csendes pásztoroló könyv! örömmel köszöntjük ezt mi lelkészek, de minden bizonynyal nagy áldással forgatják majd beteg és szenvedő testvéreink is. A szerzők világosan látó teológusok, akik Isten igéjének alapján helyesen szólnak Isten szeretetéröl, s a megpróbáltatásokról. Igei bizonyságtevésük mellett gazdag', eszméltető idézetanyagot találunk a könyvben a világirodalomból. Külön kiemelem azt, hogy a könyvben megtaláljuk a pszichológia pozitív meglátásait is. Az igéből fakadó vigasztalás mellett nagyon hihető- en csengenek a józan lélektani megállapítások. Például az, hogy a beteg belső közreműködése nélkül nagyon nehéz a gyógyítás munkáját végezni „A küszöb előtt” címmel nagyon reálisan ír a halálfélelemről. Sok keresztyén azt gondolja, hogy szégyellni kell a halálfélelmet. Sokat vitatott, izgalmas probléma, hogy „reménytelen” esetben mondjuk-e a súlyos igazságot, vagy eltitkoljuk. Fontos igei üzenet van a „Mi vár reám a halálban?” című szakaszban. Az ember legalább egy kis kulcslyukon szeretne belesni az ismeretlen világba. De nekünk Istent kell megismernünk legfőképpen és mindenekelőtt — s akkor a halálról is lehull a titokzatos lepel. Ír a könyv az ugyancsak vitatott „eutanázia” kérdéséről is. A 102 OLDALAS KÖNYVECSKE nagyon hasznos, praktikus tanácsokat is ad. Az „eltartási” problémán kívül beszél a végrendelet készítéséről is. Megka- póan reális testvéri tanácsokat sorol fel azzal kapcsolatban: hogyan nézzünk a kórteremben betegtársainkra, akiket nem mi válogatunk össze, de sorstársaink. Vannak közöttük súlyosabb betegek, vannak szemérmesebbek, sokat beszélők. Szól arról a könyv, hogy a keresztyén» ember sokféle segítséget nyújthat betegtársainak. Gyakran azzal is, hogy felfedi előttük nyugalmának és békességének titkát. Jó gondolatot olvasunk a látogatókkal kapcsolatban. Helyénvaló, amit az orvosokkal kapcsolatban ír: egyfelől nem emberfeletti lények, másfelől tudnunk kell, hogy ők is lehetnek fáradtak. Szót ejt még a „hálapénzről” is. A könyv írói gondolnak arra is, hogy a betegség alatt kiesünk a gyülekezet istentiszteleti életéből. Ezzel kapcsolatban ad jó lelkipásztori tanácsokat. A könyv végén egy kitöltendő oldalt találunk^ Ezt a beteg lelkésze tölti ki a kórházba indulás előtt, s rákerül erre a lapra a kórház területén szolgáló evangélikus lelkész neve, címe, telefonszáma. Nagyon jó gondolat ez, hiszen falvakból sok blteg kerül városi kórházakba, s legalább van az ilyen „hazátlan” betegnek valami kapcsolódási pontja a városi lelkész felé. A KÖNYV RÖVIDEBB MÁSODIK RÉSZÉBEN egy lelkész őszinte, megrendítő vallomása található a szenvedésről. A „mi- ért”-re nagyon sokszor az a feleiét: „Nem tudom!” Egyet azonban tudni kell a szenvedőnek: a szenvedés nemcsak elvesz, kifoszt, hanem a szenvedő Jézus társaságában meg isj újít, gazdagságot acl „Kereszt nélkül senki sem tartozhat Jézushoz.” Egy könyv mikor lesz jó barátunkká? Ha újra és újra leül mellénk, és elcsendesít, eszméltet. Sajtóosztályunk ezzel a könyvvel sokaknak ajándékoz most egy jó barátot! Görög Tibor Beteljesült próféciák Vakok látnak, süketek hallanak Éss 35,5-6 - Mt 11,2-6 Nagy magyar festőnk Benczúr Gyula képet festett gyermekeiről, amikor azok még egészen kicsinyek voltak. A művész édesapa azonban meg tudta ragadni, sőt előre megérezte azok egyéniségének legfontosabb vonásait s így a gyermekkori képről felnőttkorukban is jól megismerhetők voltak, csak jó, mély relátó szemek kellettek hozzá. A Jézus-korabeli vallásos zsidók szinte mindent tudtak már a messiási korról, az érkező Megváltó munkájáról, hiszen sok prófécia foglalkozott ezzel és ők szívükben forgatták a próféciákat. Mégis, . amikor Jézus életében egyre-másra ismerhették volna fel a beteljesülő próféciákat — vakok, süketek érzéketlenek és tudatlanok maradtak, amíg csak Isten Szentlelke meg nem nyitotta lelki értelemben érzékszerveiket. A böjti hetekben, melyekben mindnyájan megpróbálunk egy kicsivel több csendet teremteni önmagunkban és jobban figyelni értünk legnagyobb szolgálatát előkészítő és végző Jézusra, lapunknak ezen a helyén sorra veszünk néhány olyan próféciát, amelyek Jézus életében valóra váltak, visszatükröződtek. AZ ELSŐ ILYEN PRÓFÉCIÁT Jézus Ézsaiás próféta könyvéből idézi és ezzel Keresztelő János kérdésére válaszol. Keresztelő János alakja itt jelképessé válik. O az, aki a „próféták korának” utolsó nagy képviselője, már egy időben él azzal, Akiről prófétái, csak egyet kellene lépnie, hogy átlépjen a beteljesülés csodálatos korába — de ő erre az egyetlen lépésre képtelen. Marad egy lezáruló korszak utolsó embere, pedig lehetne egy új korszak első boldog bizonyságtevője is, Alakja azért jelképes, mert példájává lesz mindazoknak, akik Jézus megszületése után élnek és mégsem lótják-hallják-értik azt, amit Jézus elhozott számukra is, vakok, vagy legalábbis^ rövidlátók, — HALÁLOZÁS. Kelemen Sándor Pál, aki a csengődi gyülekezet megszervezésében tevékenyen vett részt és évtizedeken át gondnoka, majd felügyelője volt, 89 éves korában Kiskőrösön elhunyt. Temetésén, Kiskőrösön január 28-án Nagybocskai Vilmos igazgató-lelkész szolgált a csengődi és a kiskőrösi gyülekezet tagjainak nagy részvéte mellett. sülietek, vagy nagyothallók maradnak, noha a Világ Világossága és az Életnek Beszéde már eljött. Ezért kell a beteljesült próféciákra ma is jól odafigyelnünk. Jézus nem „csodadoktorként” járta a különböző vidékeket, hanem Isten tiszta üzenetét és irgalmas szeretetét hirdette és cselekedte. Ahol ennek megértését testi vakság vagy süketség akadályozta, ott meggyógyította a testi bajokat is (ma is vannak csodálatos orvosi eljárások a látás és hallás javítására, egyes esetekben visszaadására!), de szolgálatának döntő része abból állt, hogy a lelki vakságot és süketséget próbálta gyógyítani. Jézus mai követői és sok más jóakaratú ember a világon ugyanezen kell, hogy fáradozzanak. Mi, keresztyének, Jézus élete és az ebből fakadó ma is időszerű üzenetek alapján hirdetjük és gyakoroljuk ezt. LÁSSUNK ÉS ÉRTSÜNK. Keresztelő János nem tudta átlépni „saját árnyékát’!, gondolatainak korlátáit. Sok ma élő keresztyén ember is régi gondolatok, elképzelések határai között él egyházról, keresztyénség szerepéről, az evangélium szerepéről saját életében. Nem tudja vagy nem akarja átlépni e határvonalakat és észrevenni, hogy forrongó, állandóan megújuló, új helyzeteket teremtő korunkban és világunkban a jézusi világosság és szó úi utakat mutat, állandó megtérésre és megújulásra hív, a bűnök elhagyásának, a szolgálat lehetőségeinek és kötelezésének új távlatait nyitja meg. Amikor Jézus üzen ‘Keresztelőnek és a beteljesedő próféciára utal. nemcsak Jánost, de az üzenetet vivő jánosi tanítványokat is meg akar ja győzni: el ne menjenek a nyilvánvaló jelek mellett érzéketlenül, vaksi módra. A korunkban tapasztalható hidegségek, közöny, önzés, másik élete, boldogsága,' igazsága, iránti érzéketlenség, a közösségi érzés lanyhulása — mind-mind rövidlátásról, nagyothallásról ta— Zana István a szentetornyai gyülekezet tiszteletbeli felügyelője, ötven éven át hűséges presbitere,, 89 éves korában csendesen elhunyt. Koporsója mellett Koszorús Oszkár orosházi lelkész, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese hirdette az igét. A ravatalnál és a sírnál imádságot mondott Megyaszai László ambróz- falvi lelkész, és Kis János orosházi segédlelkész. núskodnak. A frissen hangzó jézusi üzenet ezeket is gyógyítani akarja, látóvá és érzékennyé tenni szíveinket. GYÓGYULTAN ÉLJÜNK. Nemrégen vetített a televízió filmsorozatot korunk első számú közellenségéről, a szívinfarktusról. A három adás közül az egyik kizárólag azzal foglalkozott, hogy mi történjék a beteggel a veszélyes bajból való gyógyulása után: hogyan lehet visszatérni a közösségbe és ismét teljes értékű életet 'élni?! Szörnyű lenne, ha a gyógyulás után valaki élete végéig félelmek között, tehetetlenül és mindenben korlátozva élne, rettegve a baj ismétlődésétől. A gyógyulás új erőket és energiákat kell, hogy felszabadítson az emberben. Amit eddig természetesnek tartott, annak most különösen tud örülni, amit lekicsinyelt, azt most értékelni kezdi. Hályogműtét után mondta lelkendezve egy ismerősöm: azelőtt nem is tudtam, hogy ilyen szép ez a világ, ilyen csodálatosak a színek és ilyen jó bizonytalan bo- torkálás helyett bátran lépni az utcán... A vakságból és süketségből, érzéketlenségből meggyógyuló ember új színeket és távlatokat fedezhet fel az addig csak felületesen és körvonalaiban ismert életből. Megtanulni örülni Isten kegyelme jeleinek, a másik embernek, a bűnbocsánatnak, a benne levő tetterőnek. JÉZUSTÓL SOKAT VÁRUNK. Akik szemüveget viselnek, azoknak időnként új, erősebb üveget kell kérniük, hogy egyformán jól lássanak. Jézus nemcsak meggyógyítani tudta a rászorulókat, hanem mindig ellátta őket tanácsokkal is, erősítette, imádkozásra biztatta és végül biztosította tanítványait, hogy a világ végezetéig elérhető marad számukra. Csak így, Jézussal állandó kapcsolatban maradva lehet „nyitott szemmel” és „nyitott füllel” élni. Ezért lehetünk bizakodók a jelen feládatai között és a jövőre nézve is, mert ez a prófécia nem egyetlen alkalommal teljesedett be Jézus földi pályafutása alatt, hanem szüntelenül beteljesülőben van. Ma is igaz: „boldog, aki nem botránkozik meg énbennem”, ma is időszerű a küldő parancs: „menjetek és mondjátok el...” Jézus gyógyítja látásunkat és hallásunkat, egyéb bajainkat is, hogy teljes értékű emberek, tanítványai lehessünk. Szirmai Zoltán Századik születésnap áldott örökséggel EZ ÉV JANUÁR 2-ÁN ÜNNEPELTE 100. SZÜLETÉSNAPJÁT özv. Lipták Aurélné, szül. Toper- tzer Margit Sopronban gyermekei, unokái körében, ahol már 50 éve él. Ezen a napon meglátogatta otthonában a gyülekezet egyik lelkésze, felügyelője és néhány presbiter. Pár nappal később ezt tették a városi tanács vb képviselői is, melyről a megyei napilap fényképes hírt közölt. Gyülekezetünk legidősebb tagja üdvözlésünkre így válaszolt: Erős vár -a mi Istenünk! Majd a „Jer dicsérjük Istent” elénekelése után e sorok írója a Zsolt 103,1—2 verséhez kapcsolta a gyülekezet köszöntését DE HONNAN JÖTT IDE Sopronba jubiláló testvérünk, hol ringott bölcsője és mi az az áldott örökség, amit magával hozott? Egyik fia, Lipták Aurél „A lőcsei evangélikus egyházközség történeté”-bői kitűnik, hogy a 100 évvel ezelőtt elhunyt Topertzer Lajos volt a nagyapja 100. évébe érkezett testvérünknek, mint a lőcsei gyülekezetnek egykori lelkésze. Ö volt az, aki a reformkorszak idején, amikor a magyar nyelv behozataláért lelkesedtek, 1840-ben a VI. t. c. meghozatala után magyarul vezeti az anyakönyveket. Az abszolútizmus kormánya alatt, válságos idők/közepette a lőcsei egyháznak nagy szolgálatot tett- s egyházának autonóm jogait mindenkor védte és értük síkraszállt. 1853-ban a császári kormány kinevezi a tiszai kerület adminisztrátorává és így végzi az összes szuperintendensi vizsgálatait, különös gondot fordít az eperjesi teológiai főiskola és más kerületi iskolák fejlesztésére. Szolgálata idején, 1857-ben egy szepessegi összejövetel kapcsán tekinti meg a császár a lőcsei evangélikus templomot, az elsőt a hazai protestáns templomok közül. De amikor Késmárkon az 1859-ben megtartott kerületi gyűlésen, mint társelnök az evangélikus és református egyház autonómiájának néhány pontjára sérelmes pátens és ezzel összefüggő rendeletet a leghatározottabban visszautasította, ezért Lőcsén, majd Kassán hatszor idézték törvény elé, amire kimondották rá az internálást. Később a „késmárki kerületi gyűlésen való részvétele miatt” a tiszai kerület adminisztrátori hivataláról való lemondásra kényszerítették, „a közrend háborításá- nak bűntettéért” vétkesnek mondták ki, s egyszersmind igazolásra szólították. Ennek engedve az ügykezelést, abbahagyta, azonban a főtárgyalást és az ítéletet legfelsőbb rendeletre beszüntették. Ugyanis figyelmeztetések érkeztek Angliából, Hollandiából és Poroszországból, mire a pátenst visszavonták, Toper- tzerrel , szemben a bírói eljárást is beszüntették es ezzel a protestáns egyházak önállósága (autonómiája) ismét visszaállhatott. Szuperintendensi tisztségre is jelölik. A 60-as években többszöri betegeskedése arra kényszer! tette, hogy lelkészi állásáról leköszönjön és nyugdíjaztatását kérje. Áldást hozó életét 1880. április 1-én fejezte be Lőcsén, 75 éves korában. JUBILÁLÓ SOPRONI TESTVÉRÜNK személyesen nem ismerte már nagyapját, hiszen halála utáni év első napjaiban látta meg a napvilágot, de lelki örökségét szívében, hitében hordta hosszú élete során. Szolgálta egyházát soproni gyülekezetében. Egyik esti látogatásom után így bocsát el figyelmesen: „Tessék vigyázni, mert a járdán jeges az út!” Ö mondja ezt, aki oly sok telet átélt ugyan, de most csak ablakából kitekintve, de inkább hallásból tudja, hogy síkos az út, melyen mór nem jár. Bennem hazafelé egyik énekünk sorai zson- ganalc: „Lelkem, vigyázz serényen, Buzgón fohászkodjál, Hogy a síkos ösvényen Meg ne csusza- mod j ál.” Amikor tekintetünk közel három évszázadot ívelt át két testvér életívében, arra gondolunk; olyan örökséget kaptunk ma élő gyülekezetek, mely segít végezni szolgálatunkat a diakónia biztos utján. Szimon János
