Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-22 / 8. szám

99ISenósietn* csak úgy...” Istentiszteleti rend Vannak helyek, ahova rendszeresen járok — máskor is „benézek, csak úgy”. Ilyen a Me­gyeri temető, ahol szeretteink és sok kedves ismerősünk pihen. Ilyen az utolsó munkahelyem, ahol hosszan dolgoztam, és ahová még ma is vissza-visszatérek „csak úgy”. Ilyen az újpesti tem­plomunk, amely mellett nem tu­dok úgy elmenni, hogy egy simo­gató pillantást rá ne vessek, be ne kopogtassak a lelkészhez „csak úgy”. ILYEN — „BENÉZTEM, CSAK ÜGY” — HELYEM a másfél éve megnyílt, és eddig már közel hu­szonöt ezer látogatót fogadott múzeumunk, fővárosunk szívé­ben: az „ország temploma” mel­letti Evangélikus Országos. Mú­zeum. Mindenkitől könnyen meg­közelíthető, helyen, autóbusz, kis földalatti és metróállomások ta­lálkozásánál úgy kínálja magát, mint egy szép „gyöngyszem” — és valóban az is. Ezt nem én mondom, aki (a többszöri részle­tes megtekintés után) ma is gyak­ran „benézek, csak úgy”, de so- kan-sokan mások; mindazok, akik itt tanulják a múltat, amely csak akkor értékes, ha előremuta­tó. Evangélikus egyházunk itt be­mutatott tanúságtétele — és eb­ben népünk történelme is életre kel' — valóban előremutató. MÁR AZ ÖTÖDIK VASTAG VENDÉGKÖNYV van betelőben; alig tíz napja, hogy ott jártam, akkor a 70. oldal körül, ma pedig már a századik oldalon túliak a bejegyzések, amelyek egyben val­lomások is! De szóljanak helyettem inkább maguk a beírások: nem sorolom a szokványos írásokat, mint „na­gyon tetszett”, „értékes kiállítás”, inkább olyanokat idézek, ame­lyeknek személyes, egyedi, külö­nös élményízük van. Mert a so­rok — vallanak a hittestvéri öröm- ifő'l, evangélikus öntudatunkról, amikor ilyeneket olvasunk, hogy „nehéz szavakban kifejezni a ki­állítás szépségét és evangélikus tartalmi mélységét”, vagy .. és megható élmény volt számomra őseink tanúságtételeit itt gyűjtve látni”, vagy „... így ezen a kiállí­táson sok mindenre figyeltem fel, ami eddig elkerülte figyelmemet”. De nem folytatom. Inkább azon I. I. I. Dimitriosz konstantinápolyi pátriárka I981-et a második öku­menikus zsinat évének nyilvání­totta. így emlékezik az 1600 éve lezajlott konstantinápolyi zsinat­ra, amely a Niceai Hitvallást (Niceno-Constantinapoli-ta- num) végleges formájában fogal­mazta meg. „Az idei év alkalmat gondolkozom, vajon mit jelentett az itteni látogatás — más vallású emberátrsaink számára; a beírások erről is val­lanak. íme egy benyomás rögzíté­se: „Katolikus laikus szemünknek és szívünknek is bensőséges, szép a kiállítás.” Vagy egy másik: „Az ökoménia szellemében a ... csa­lád,” és ez is bizonnyal idetarto­zik: „ — mielőbbi keresztény egy­séget kívánva ...” Van, akinek az az ígérete, hogy „mindenki fi­gyelmét felhívom erre az értékes kiállításra ... habár nem ennek a hitnek a követője vagyok”. DE VANNAK NAGYON SZE­MÉLYES JELLEGŰ bejegyzések is, amelyek nyilván az ott látot­tak alapján fogamzottak meg. így: „megdöbbentő szép élmé­nyekben volt részünk”, és ,,... pá­ratlan ritkaságú gyűjteményt tar­talmaz”; de ez is „új gondolatokat ébresztő a kiállítás”. Vagy egy öröm kifejezése imigy: „Örülök, hogy férjem és családja hitét itt közelebbről megismerhettem.” Egy gondolkodó, elcsendesedő va­laki pedig így fogalmaz: „nyitott szívvel, szemmel, füllel hallgat­tam itt; szeretnék valamit to­vábbadni az evangélikus egyház egyszerűségéből, tisztaságából.” Vajon mit mond a kiállítás a nem hívők számára? Erről né­hány bejegyzés: — így tanúskodik, érezhetően őszinte szóval: „Nagyon sokat hallottam, de nem érdeklődtem az egyház iránt: sokat tanultam, itt.” Egy másik beírás szerint” ,.. a vallásról sajnos elég keve­set tudok, ezért is tartom nagyon érdekesnek.” Egy határozottan nem hivő írása „Ateista vagyok, aki nyitott az emberi szellem minden megnyilvánulása iránt. Örömmel tekintettem meg az ér­tékes kiállítást” — ez őszinte és tiszteletet érdemlő megnyilatko­zás: köszönjük a bejegyzőjének. SOKAN CSAK ÜGY VÉLET­LENÜL tévedtek be, mert a De­ák téri pihenőpadok előtt sze­mükbe ötlött a többnyelvű csillo­gó réztábla a múzeum feliratával. Többüknek a szövegében szere­pel az „ide máskor is visszaté­rünk ígéret, de az a kritikai meg­jegyzés is, hogy „ez a kiállítás sokkal nagyobb propagandát megérdemelne”. Odor István (Folytatjuk) ad a megosztott keresztyén egy­háznak, hogy együtt újra hűségét fejezze ki az egyetemesés apostö» li egyház hitvallása iránt, aho­gyan azt Krisztus osztatlan egy­házának atyái megfogalmazták” — mondotta Dimitriosz pátriárka, akit az ortodox egyházak mint „primus inter parest” névlegesen vezetőjüknek ismernek el. Budapest, 1981. február 22-én Deák tér: de. 9. (úrv.) Takácsne Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Ifj. Föl- tin Brúnó, du. (i. Haíenscher Károly. Fasor: de. 11. Szirmai Zoltán, du. 5. Szeretetvendégség. Dézsa György út 7.: de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24.: de. fél 11. Ruttkay Levente. Kará­csony Sándor u. 31—33.: de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b.: de. 9. (szlo­vák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28.: de. 11. Rédey Pál. Kőbánya: de. 10. Bogya Géza, du. 5. Szeretetvendég­ség. Vajda Péter u. 83.: de. fél 12. Bo­gya Géza. Zugló: de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosfaivá: de. 8. Matúz Pál. Gyarmat u. 14.: de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22.: de. 11. Benczúr László, du. 5. Szeretet­vendégség. Váci út 129.; de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Fran- gepán u.i de. 8. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üjpest: de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet: de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjteiep: de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc: de. 10. Matúz Lász­ló. Kispest: de. 10. Bonnyai Sándor- Kispest-Wekerle-telep: de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely: de. fél 10. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota-MAV-telep: de 8. Rákpspalota-Kistemplom: de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály: de. fél 11. Karner Áepston. Sashalom: de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföldedé. 9. Cinkota: de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa: de. 9. Rákoscsaba: de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy: de. 9. Ko­sa Pál. Rákosliget: de. 11. Ferenczv Zoltán. Rákoskeresztúr: de. fél 11. Ko­sa Pál. Bécsikapu tér: de. 9. (úrv.) Koren Emii, de. fél li. (német), de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő, dű. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér: de. fél 9. Ottlyk Ernő. Óbuda: de. 9. Görög Tibor ,de. 10. Gö­rög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11.: de. 9. Takács József, de. 11. Takács Jó­zsef, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Buda­keszi: de. 8. Ruttkay Elemér. Kelen­föld: de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de'. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Im­re. Németvölgyi út 138.: de. 9. (úrv.) Donáth László. Nagytétény: de. fél 9. Rőzse István. Kelenvölgv: de. 9. Bu­dafok: de. 11. Rőzse István. Budaörs: du. 3. Rőzse István. Törökbálint: du. fél 3. Rőzse István. Csillaghegy: de. fél 10. Csepel: de. fél 11. Mezősi György. — MEGVÉTELRE keressük az Evan­gélikus Teológiai Akadémia könyvtára számára az Üj Harangszó 1946. és 1947. évi. évfolyamait, továbbá ..A beszélő kréta Isten szolgálatában” című köny­vet. Ajánlatokat Evangélikus Teológiai Akadémia Dékáni Hivatala, 1147 Buda­pest, XXV., Lőcsei út 32. címre kérünk. evangélikus elet a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának, lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésén, felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség es kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 510—20 412—VIII Előfizetési ár: egy evre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0138—1S02 81.0280 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomas Felelős vezető: Sopron: Béla vezérigazgató (Múzeumi mozaikok) bár 1981 — A MÁSODIK ÖKUMENIKUS ZSINAT ÉVE „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szívete­ket” (Zsid 3,15). VASÁRNAP. — „Kérdezősködr jetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek!” (Jer 6,16 — Lk 22,35 — Lk 8,4—15 — Zsolt 19). Az aggodalmaskodás madarai mindig azokat az igéket kapkodják fel leghamarabb, me­lyek Isten gondviselő szeretetében való bízálomra ébresztenének. Pedig, ha csak eddig eltelt éle­tünkre gondolunk, akkor is meg- szégyenülten azt kell mondanunk: sosem volt semmiben hiányunk. „Az Űr gondot’visel, Rám gyakran derít fel Nyugodt, víg napot” (371. ének 2. verse). HÉTFŐ. — „Istenünk az Ür hajlítsa magához szívünket, hogy, mindig az ő útjain járjunk” (1 Kir 8,58 — Kol 2,6 — 5 Móz 32,44—47 — Lk 12,22—34). Hogy a szívünk igazán a helyén legyen, az Ürban, és így magunkon visel­hessük mindenben a hozzá való hasonlóságot, kevés ehhez, a mi odaadásunk. De odaadóan kérjük, Isten győztes Báránya, győzzön rajtunk és bennünk, hogy sem szóban, sem cselekedetben ne ellenkezzünk vele többé. „Töltsd belém szép világodat, S szerete­ted lángját; Add mindenkor ma- lasztodat, Űzd el bűnöm ho­mályát” (431. ének 8. verse). KEDD. — „Akinek életútját kedveli az Ür, azt még ellensé­geivel is összebékíti” (Péld 16,7 — 2 Tessz 3,16 — Róm 10,9—17 — Lk 12,35—48). Nincs jobb annál, mint hogy még ellenségeinkkel is megadja Isten a kibékülést. Nincs rosszabb annál, mint hogy vala­kinek tőlünk kell szenvedni békét­lenséget és könyörtelenséget. Ez annak rossz, aki üt. Lehet, hogy késik az Űr, de nem késik el. idő­ben számon kéri egymás iránt ta­núsított magatartásunkat. „Mind­jét szétválasztja: Menny örömét adja Örökül híveknek. És a gyöt­relemnek Helyén szomorú bért vesz, ki gonoszul élt” (724. ének 8. verse). SZERDA. — „Ne csalja meg senki honfitársát. Féld Istenedet” (3 Móz 25,17 — Zsiú 13,16 — Zsid 3,12—4,1 — Lk 12,49—59). Támad­nak helyzetek, amikor minden igyekezetünk ellenére sem lehet elkerülni emberekkel, néha még családon belül is, a meghasonlást. Nem lehet mindig és minden mó­don együtt menni. Bennünket köt Isten törvénye, aminek inkább kell engedelmeskedni. A megha- sonlás oka mégsem lehet soha a mi keményszívűségünk. A köte­les jószívűségről sosem feledkez­hetünk meg. „Eljöttél értem vé­rezni, Hogy vállalj terhet, vétkét. Te szenvedsz, Jézus, szívesen, Hogy üdvöt adhass énnekem” (729. ének 5. versek CSÜTÖRTÖK. — „Isten ruház föl engem erővel” (Zsolt 18,33 — Kol 1,29 — ApCsel 16,8—15 — Lk 13,1—9). Mindennap kapunk mó­dot és lehetőséget, hogy minden szavunkkal és cselekedetünkkel dicsőítsük az Urunkat. Ö a forrás is, akitől a napi parancs teljesíté­séhez az erőt is kapjuk. A módot, a lehetőséget és ai érőt gyümöl- .csöztetni kell. Ha útközben mel­lettem kidől valaki, ez lehet figyel­meztetés: holnap már én is így .járhatok, gyümölcstelenség ese­tén. „Mentsd meg a kevélységtől, Uram híveidet, Ints, hogy sokkal tartozunk” (459. ének C. verse). PÉNTEK. — „Mindaz, amit Isten tesz, örökké ' megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle el venni, való” (Préd 3.14 — 1 Kor 7,31 — 2 Kor 12,1— 10 — Lk 13,10—17). Nem baj, ha nem állhatunk másképp Isten előtt, mint görnyedtem Nem baj, ha időnk eliramlik, és éveink sietnek. Tudjuk, hogy minden el­múlik. Csak az Ür változatlan kegyelme újuljon meg rajtunk minden reggel. Ez elég ahhoz, hogy majd megálljunk előtte. Eh­hez nem kell semmit hozzáten­nünk. „Te, aki meghaltál értem, Ó. enyhítsd meg lelkemet, Hogy ne legyen kimúlásom, E világtól megválásom Bűn miatt kárhoza- tos” (318. ének 2. verse). SZOMBAT. — „Ha tiszta szív­ből. akartok megtérni az Űrhöz, akkor távolítsátok el magatok közöl az idegen isteneket” (1 Sám 7,3 — Lk 21.34 — Zsid 6,4—8 — Lk 13,18—21). Megtérni, ez nem egy különleges hangulatnak, ha­nem egy mindenekfelett való en­gedelmességnek, a kezdete. Annak kezdete, hogy az Űr, és csak ő uralkodik felettem, rajtam, és bennem. Annak ,a kezdete, hogy már ő áll. őrt mellettem, más már nem férhet hozzám, és nem fog­lalhatja el szivemet. A megtérés csak kezdet, növekedni naponta kell. „Ó, egy a szükséges dolog! Add, Uram, megértenem. Minden más akärmint ragyog, Csak súlyos teher nekem” (432. ének 1. verse). Kari Béla — ÁLLANDÓAN vásárolok bélyeg- gy uj lem ény eket, 1947 előtt használt képes levelezőlapokat, ievélboríiéko- kat és tábori postát. Cornides Sándor bélyegkereskedo. Budapest, )067 Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589, t TEOLÓGUS házaspár albérleti szobát keres. Budapesten vagy kör­nyékén” jeligére a kiadóhivatalba. — Jó napot kívánok! Ihol megint csők irt a Péterke! — Jaj, János bácsi, az Isten áldja meg magát, maga csak mindig megörvendeztet bennünket! — Együtt élek én mindenkivel, ahová csak viszem a postát. — Akkor nagy családja lehet, János bácsi! — Nagy. Azt elmondhatom. Ismerem ügyes-bajos dolgukat, mert nekem el­mondják. Már azzal is könnyebbednek, ha meghallgatom őket. Negyven év nagy idő. Azóta járom ezt a kerületet! Sok mindent megtapasztaltam ezalatt az idó alatt! Maguknál is a kicsi Ildi még az imént csecsemő volt, most meg már férj­hez adjuk! Elöbb-utóbb rám is sor ke­rül, aztán mennem kell. — Jó napot kívánok, majd holnap me­gint hozza a János a jó hírt! Azzal rán­tott egyett a válltáskáján, benyomta a csukoját és már ott csengetett a 4-esben, ahol az öreg Teri néni lakott. — Kezicsókolom, csak benéztem. Ma nincs semmi, de karácsonyra biztos jön üdvözlet valakitől. — Nincs nekem már senkim. Mind elhaltak. Lassan nekem is menni kell. — Sebaj, majd a mennyországban ki­pihenhetjük maguhkat, ott meglelünk minden jó barátot is. — Nagy kópé maga, János, hogy az Isten tartsa meg a jókedvét sokáig. — Köszönöm szépen! — válaszolta es már ment is lefelé az emeletről a lépcső­kön. Teri néni hosszan utánanézett és úgy találta, hogy nem olyan fürge már mint azelőtt, mintha egy kicsit hajlottabb is lenne, meg mintha húzná a jobb lábát. De hát az ilyesmit csak az öregebbje veszi észre, a fiatalok egymást nézik, mit néz­zenek. egy öreg postáson, — Janika, ti már az iskolából jöttök? Hát hol van még egy óra? Csak nem a ti- ' losban bujkálsz? — Ezt az első emeleti kisdiáktól kérdezte a János bácsi, de vá­laszt nem kapott, Janika eliszkolt, talán János bácsi ráfapintott az igazságra? A futó gyerek után nézett, arcán jó­indulatú volt a mosoly. Majd megembereli magát később — gondolta és ment to­vább, mert sokfelé várták. Karácsony táján megnövekedett a mun­ka és vele együtt a kihordandó posta. Megnehezült a táska, talán több súlya is volt ilyenkor a mondanivalónak. Több­ször meg-megállt, a táskát egyik vállá­ról a másikra váltogatta, de igyekezni kell, hogy mindenki megkapja az ünnepi postát. Jaj, csak az a reuma ne szaggat­ná a vállát! Azt mondta a doktor túr: mit akar, ezzel a lábbal? Még táncolni? Nem akar ö táncolni, csak Isten tudja, úgy fáj a szive, hogy elsején ott kell hagyni a munkahelyét, azt a sok kedves embert, akikhez naponként járt. Hiába minden, a szolgálati idő lejárt, nyugdíjba kell m.en- ni. Hogy az ilyesmi hogy tud fájni? Ki hitte volna? Hát annyira a szívéhez nőt­tek azok az emberek, hogy most szinte úgy érzi, hogy nem tud nélkülük élnii A kollegái viccelődnek: most kezdődnek az igazi szép évek! Meg kell nősülni, akkor majd nem lesz magányos. Ki kell használni a hátralévő időt! — Bárcsak mar én mehetnék nyug­díjba — sóhajtott egy kis sürgönyhordó fiatalember! János csak hallgatott és elindult utol­jára, hogy kivigye a postát. — Jo napot kívánok, itt a János bácsi a szép rózsás üdvözlőlappal! Holnap mar úgy sem jövünk, elmegyünk nyugdijba. így, többesbe mondta, ez valahogy jobban hangzott, nem fájt annyira. — Holnap nem leszünk itthon, majd tessék a szomszédba leadni a postát! — Jo napot kívánok, erővel egészség­gel! , — Jajaj, csak egészség lenne! Amióta nyugdíjba meniem csak fogy az erőm. — Nem szabad nyugdíjba menni mondta János és mosolygott is hozzá, bár a szívét úgy elszorította valami: — Jó napot kívánok, pénz áll a házhoz! Holnap már nem a János hozza a pénzt, szépen elmegy nyugdíjba! — Majd tessék szólni a kővetkezőnek, hogy amikor nem vagyunk itthon, lead­hatják a házfelügyelőnek! Minden jókat! János ment a többi lakásba, de csak köszönt. A nyugdíjazásról már nem tett említést. Indult lefelé a lépcsőn, egy hi­úsít húzta a ball lábát, meg a szíve is ne­héz Volt, nehezebb, mint a táskájában az ünnepi köszöntések. ' — Csókolom János bácsi — köszönt egy kisfiú a házból. Tessék nekem hol­nap bélyeges levelet hozni, mert gyűj­töm a bélyeget. — Holnap már nem jöhetek, mert nyugdíjba megyek, de ma még ... várjál csak — leült a lépcsőre, előkereste gyű­rött pénztárcáját és egy bélyeget vett elő selyempapírból és a fiú tenyerébe tette. A bélyegen egy kifiú volt, aki tolóko­csibari ült. — A nyomorékok éve van, azt mondja ez a bélyeg — kisfiam. ,A gyerek nézte a bélyeget. — Nem tud járni? — kérdezte. — Wém, szegény. Nagyon vigyázz rá. ez különkiadás! Látogasd meg néha a negyediken a Teri nénit, mert az öregek eve is most van. — Majd meglátogatom! — ígérte a gyerek— Te olyan jó vagy, hogy nekem adtad á bélyegedet — mondta és örömé­ben megölelte az öreg postást. — Es ha holnap nem tudsz jönni, majd én segítek és elmegyek hozzád. — Várlak! bólintott csendesen az öreg postás és egyszerre úgy erezte, hogy csodálatosan szép az élet. És mennyi min­den van még a világon, mennyi öröm. mennyi szépség, amit még érdemes meg­keresni. és hogy erre a jó Isten ad meg időt és erőt. Gyarmathy Irén Vár la k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents