Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-02-08 / 6. szám
öKumené öKumené öKumené ^ Hírközlés az egyházban Európai evangélikus egyházak tanácskozása A Lutheránus Világszövetség európai kisebbségi egyházainak kommunikációs bizottsága által rendezett tanácskozáson tizenegy ország tizennyolc tagegyházából negyven egyházi újságíró és egyházi vezető vett részt január 11. és 16. között a Strasbourg melletti Liebfrauenbergben, Franciaországban. A tanácskozás újabb nagy lépés volt az európai kisebbségi egyházak növekvő együttműködésének útján, amely 1977-ben Güstrowban (Német Demokratikus Köztársaság) kezdődött. Egyházunkat dr. Vámos József teológiai akadémiai tanár, a bizottság tagja képviselte, aki felolvasta dr. Káldy Zoltán püspök-elnök „Információ és igehirdetés” című előadását, és január 18-án Hagenauban vasárnapi istentiszteleten igehirdetéssel szolgált. ELŐADÁSÁBAN DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK először a Biblia informatív, vagyis hírt adó, hírközlő jellegét hangsúlyozta. A Biblia ugyanis arról a nagy eseményről beszél, ami Jézus Krisztus által történt ebben a világban. Isten Jézus Krisztust a próféták által megígérte, ígéretét karácsonykor beváltotta. Az ígéret beteljesülését híradás kísérte: ......hirdetek néktek nagy örömöt, am ely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma néktek ...” (Lk. 2,10). Ez a Jézus Krisztus életét adta a kereszten a világért, majd Isten a halálból feltámasztotta és megdicsőitette. Ez a jó hír egyetlen keresztyén újságból sem maradhat el. Isten népe azonban azt is tudja, hogy felelős a, világért, ezt jelenti az Isten képére való terem- tettség. Ezért a keresztyén újság sohasem vonulhat vissza a lelki élet területére, és nem állhat meg az egyház határainál. Nem, mert Istennek a világ iránti szereteté- röl kell hírt adnia, és így ösztönöznie az olvasókat, hogy osztozzanak a világ gondjaiban. „1. A kommunikáció az egyházban sokféleképpen történik, formáit meg kell különböztetnünk egymástól. A tanácskozás különösen is a tájékoztatás és az igehirdetés viszonyának kérdéseivel foglalkozott. Áz egyház hírközlési szolgálata egyúttal igehirdetés is. Az információt és az igehirdetést egymástól meg kell különböztetnünk. Helytelen információ miatt könnyen hitelét veszti az igehirdetés is. Az olyan igehirdetés, amely csak tájékoztatást nyújt, nem tanúskodik Jézus Krisztusról. Ez nem jelenti az igehirdetés és a tájékoztatás szétválasztását, mivel ezek kölcsönösen feltételezik egymást. Az igehirdetés nem nélkülözheti az információt, hiszen adott helyzetben csak így lehet érvényes. 2. A tömegtájékoztatási eszközök lehetővé teszik az egymással való találkozást. Vagyis az egyházban nem intézmények, csoportok, vagy egyének szócsöveként használják a rendelkezésre álló .eszközöket. Bennük sokkal inkább az egyház sokféle hangjának kell megszólalnia. Ebben a sokféleségben azok is szóhoz jutnak, akik az egyház hiányosságai miatt szenvednek. Az egyházról felelős és nyílt tájékoztatással alkotott kép az egyház bizonyságtételének hitelességét erősíti. 3. Az egyházi újságíró számára ebből az köyetkezik, hogy szolgálatát az egyház szolgálatának részeként végzi, úgy mint más egyházi munkaágak. 4. A felelősségteljes és nyílt tájékoztatás azt szolgálja, hogy az egyház ne gettóba vonuljon visz- sza, hanem kommunikáljon, tartson kapcsolatot azzal a világgal, amelyben él. Engedi, hogy a világ kérdéseket tegyen fel, és maga is tesz fel kérdéseket a világnak. A hírközlés eszközeinek fontos feladata, hogy megmutassa, kik azok az emberek, akikhez az egyház igehirdetésének szólni'a kell. 5. A tanácskozás résztvevői fontosnak tartják az európai egyházak közötti kölcsönös információ- cserét, amely a kommunikáció területén 1977 óta új lendületet vett. A tényszerű információval az egyházak így tudják a jobb megértést elősegíteni. és az előítéleteket legyőzni. Együttműködésük is a közelebbi találkozásra ad lehetőséget. így bár szerényen, de mégis valóságosan az Európán belüli megértéshez járulnak hozzá a Helsinki Záróokmány szellemében.” Összeállította és fordította: If j. Szentpétery Péter Mátyás Ferenc: Ami kimondhatatlan Oly nehéz a ki nem mondott szó, s ami kimondhatatlan, a koponya böytönébep viaskodó, a citerahúíokon zokogo, a leírhatatlan, mint lélek, hogyha hontalan vagy, csatamezőn a kicsorbult kard, — oly nehéz, akár a meglőtt madár, _ ki vérzőn gubbaszt a fán, — s mint a láncra vert medve, rémület a szívekben. AZ EGYHÁZI ÜJSÄG AZ IGEHIRDETÉS EGY FAJTÁJA. Ez az igehirdetés azonban sokkal kötetlenebb, a mai embert így gyakran könnyebben el lehet érni. Ebben az igehirdetésben arra kell törekedni, hogy az az olvasóval való párbeszéd legyen. Nem kell minden cikknek kerek egésznek lennie, mint egy templomi igehirdetésnek, hiszen az egyes lapszámok „igehirdetései” kiegészítik egymást. Bármely pontján is történik valami világunknak, az valamilyen formában az egész emberiséget érinti. Ezért nem is kell arra gondolnunk, hogy az információk szabad áramlását megakadályozzuk. Ez az egyházakra is vonatkozik. Sajnos az is előfordul, hogy bizonyos információkat szándékosan „áramoltatnak”. így azok romboló, káros hatásúak. A Jézus Krisztusról szóló örömhír, „információ” szabad áramlásának kérdése is témánkhoz tartozik. Az örömhír nem maradhat titokban. Az egyházaknak — bármilyen társadalmi rendben éljenek is — meg kell találniuk azokat az eszközöket és módoka*, amelyek által minél több embert elérhetnek. Még pontos tájékoztatás esetén is fennáll a veszély, hogy az olvasó nem azt olvassa ki, amit az újságíró közölni akar. Ezért a hírközlőnek bizonyos mértékig ismernie kell azt a hátteret, kör- nvezetet, amelyből a hír származik. „Az egyházi híreket úgy kell terjeszteni, hogy a hírközlőnek tudnia kell: Jézus Krisztusban testvérek vagyunk, ugyanazt az evangéliumot hirdetjük. Ezért az egymás iránti bizalom nélkül nincs egyházi hírközlés, vagy ha van is, nem „egyházi”. A KONFERENCIA RÉSZTVEVŐI a tájékoztatással kapcsolatos szempontokat az alábbiakban fógalmazták meg: Mondd el hát, ami fáj, kiáltsd az egek felé, mint borújukat a fellegek, munkasebüket a tenyerek, ne legyen nehéz a muszáj, vágjon szavad lélek-közelbe, amit nem szabad, azt is mérjed kimondani, hogy megbecsüljenek. (Megjelent a költő EGYETLEN MENEDÉK című kötetében 1979-ben.) AZ ETIÓP ORTODOX EGYHÁZ MEGSEGÍTÉSE Az Etióp Ortodox Egyház ve- dox Egyház megsegítésére ado- zetőinek meghívására, dr. Tóth mányozott összeget, amelyben Károly püspök, a Keresztyén Bé- benne van a Magyarországi Egykekonferencia elnöke, január házak ökumenikus Tanácsa tag- 15—20. között látogatást tett Ad- egyházainak, így egyházunknak az disz Abebában. Ez alkalommal adománya is. Tárgyalásokat foly- átadta a Keresztyén Békekonfe- „tatott a püspök a Keresztyén Bé- rencia elmúlt évi „Afrika-vasár- kekonferencia afrikai terveiről. nap”-ja keretében az Etióp Orto- Dr. Tóth Károlyt etióp állami vezetők is fogadták. DAN MARTENSEN WASHINGTONI TEOLÓGIAI TÁRSULÁS VEZETŐJE LESZ Dr, Dan Martensen, aki eddig a Lutheránus Világszövetség- fele- kezetközi kutatással és dialógussal foglalkozó tanulmányi titkára volt, megbízást kapott, hogy Washingtonban (Egyesült Államok) tíz teológiai főiskola ökumenikus társulásának (konzorciumának) igazgatója legyen. Június 30-án hat és fél évi szolgálat után válik ki a Lutheránus Világszövetségből. Martensen elmondta, úgy látja, új megbízatásában az ökumenikus mozgalom előbbrevitele a feladat: „Amire ma és az elkövetkező évtizedekben szükség van, az a középszintű ökumenikus szervezetek, vagyis olyan szervezetek, melyek összekapcsolják a helyi ökumenikus kezdeményezéseket a kiterjedt, de csak szakemberek által folytatott világszintű ökumenikus tevékenységgel. Egyházi vezetők, teológiai főiskolák, de laikus férfiak és nők is meglepő mértékben ném tették még magukévá szolgálatukban az- élmúlt hétvén év ökumenikus mozgalmának előrehaladását. Ügy érzem, hogy a washingtoni teológiai konzorcium különösen is alkalmas ennek az alapvető szükségnek a kielégítésére.” Martensen elmondotta még. hogy „szomorúsággal” hagyja el a Lutheránus Világszövetséget. „Megtiszteltetésnek érzem, hogy együtt lehettem azokkal az egyénekkel és egyházakkal, akik részt vesznek a Lutheránus Világszövetség, a többi keresztyén világközösség és az Egyházak Világtanácsa életében. Nehéz lesz elhagyni azokat az embereket, akik velem együtt kívánják Krisztus egyházának egységét és összetartozását.” A washingtoni teológiai társuláshoz tíz teológiai főiskola tartozik összesen 1500 hallgatóval és 250 professzorral. A különböző felekezetekhez tartozó tíz főiskola hallgatói részt vehetnek egymás előadásain, ez összesen 600 előadássorozat évente, és kölcsönösen használhatják egymás könyvtárát. „ Összkomfortos terrorizmus MÁR RÉGÓTA FOGLALKOZTAT AZ AZ EGYENLŐTLEN KÜZDELEM, amely a terroristák és az olasz hatósági szervek között folyik. A terroristák elrabolnak, túszul ejtenek prominens személyeket, közlik feltételeiket, s ha nem teljesítik azokat, öntörvényű igazságszolgáltatásuknak vetik alá s kivégzik áldozataikat. Ez történt az elmúlt évben Aldo Mórával és közel száz társával. Az akciókat magára vállalja egy láthatatlan szervezet, a Vörös Brigádok szervezete. Természetesen az elrabolt, túszul ejtett személyek jelentőségétől függően kisebb vagy nagyobb hajtóvadászatot indítanak a Vörös Brigádolp szervezete ellen és természetesen csak a kész tényeket konstatálták, vagyis a gyilkosságokat. Ha itt-ott nyomára bukkannak is egy-egy gyanúsítottnak, bizonyítékok nem kerülnek napvilágra, az elfogottakat börtönbe csukjak, s az a paradox helyzet bontakozik ki, hogy a szabadon tevékenykedő társak a következő cselekménynél feltételül szabják elengedésüket. Ördögi kör ez. De az egyenlőtlen küzdelemnek van még egy tárgyi alapja. Az olasz igazságszolgáltatásban nincs halálos ítélet. (Magam sem vagyok híve a halálos ítéletnek.) S amíg a Vörös Brigádok titkos szervezete könyörtelenül végrehajtja áldozatain c halálos ítéletet, addig elfogott társaik legfeljebb 10—15 évi szabadságfesztéssel ússzák meg bűnös tevékenységüket és ráadásul olyan lehetőségek birtokában, hogy bármely pillanatban megnyílik előttük a börtön ajtaja, mert társaik feltételei között szerepel szabadon bocsátásuk. Az olasz terroristák gyöngyéletét biztosítják az olasz törvények, terrorizmusuk összkomfortos, a közállapotok kezükre játszanak. VAN AZUTÁN MÉG ÉGY FONTOS DOLOG, amelyre Horváth János hívta fel a figyelmet az Élet és Irodalom január 17-i számában. Az tudniillik, hogy a terrorizmus lényegében a sajtó publicitására vadászik — a sajtó az egyetlen közvetítő a Vörös Brigádok és a hatóság között —, s ezáltal majd, hogy nem elismert, hivatalos tényezőként szerepelnek a köztudatban. Giovanni d’Urso főbíró elrablásának ügye hozta ezt napvilágra. A főbírót elrabolták, majd közölték a feltételeket, melyek között első helyen szerepelt, hogy vezető lapok tegyék közzé nyilatkozatukat. Ellenkező esetben kivégeznék d’Ursot. A hosszantartó alkudozások alatt a szocialista Avanti megtört és az első oldalon lehozta a terroristák kiáltványát. Igen, ezzel a lépéssel új helyzet bontakozott ki Olaszországban. ARRÓL RÉGÓTA SUTTOGNAK A ROSSZNYELVEK, hogy a terroristáknak beépített embereik vannak a közigazgatásban, állam- apparátusban, parlamentben, talán még a miniszterek között is. Mindenesetre feltűnő, hogy alapjaiban egy kis' csoport féktelen vakmerőségével rettegésben tart egy egész országot, anarchikus állapotokat idéz elő, s tehetetlenek velük szemben a hatóságok és a társadalom. Természetes, hogy felvetődik a kérdés, miért ez a tehetetlenség. A közbiztonságot anarchiára változtató terrorhullám évek óta gyakorolt szabadsága sok gyanúra ad alkalmat. Itt bizonyosan többről van szó, mint bravúrus emberrablásról, s kegyetlenül végrehajtott emberölésről, illetve a közvélemény nyugtalanításáról. S ez az, ami másfelől foglalkoztatott engem. Mert a Sterilben az elmúlt évben olvastam, hogy mi lett a sorsa az NSZK-ban a Bader—Meinhof ultrabalos csoportnak. Akkor azonnal feltettem a kérdést magamban, az olasz és spanyol Vörös Brigádok szervezete kikből is állhat. Vajon egyszerűen az alvilág tömörülése ez egy jócsengésű névvel takart szervezetben, vagy valami másról lehet szó? Az eddigiekből s a gyanús elnevezésről világossá válhat előttünk, hogy nem a maffiával, hanem egy. politikai szervezettel állunk szemben. Az olasz kommunista párt kezdettől fogva elhatárolta magát ettől a szervezettől, módszerét határozottan elitélte, sőt újra, meg újra figyel meztette a kormányzatot, ne bocsátkozzék alkuba veié, hasson oda, hogy a társadalom segítségével felszámolja e politikai terrorizmust. NEKÜNK KERESZTYÉNEKNEK IS VAN MONDANIVALÓNK ezzel kapcsolatban. Az egyik a felelősség kérdését veti fel. Felelőtlen az a kormányzat, amely a társadalmi rendet, az élet- és vagyon biztonságát nem tudja megteremteni és polgárai számára állandósít egyfajta életbizonytalansági, félelmi állapotot. Mert itt tudnunk kell, hogy amikor fényes nappal kiszemelt áldozatra vadásznak a terroristák, amikor pokolgépeket helyeznek el pályaudvarokra, közhivatalokba és szórakozóhelyiségekbe, akkor e tekintetben ártatlan emberek százainak élete forog kockán. Az olasz és spanyol (az utóbbinak a múlt évben 139 halálos végű akciója volt) terrorhullámnak alig lehet már számon tartani áldozatainak számát. A módszer pedig végzetesen hasonlít egy letűnt rendszer, a fasizmus módszeréhez. Gondoljunk a „kristály éjszakára” vagy a magyar nyilasok terrorakcióira, Nemcsak módszerében, de politikai kiértékelésében is egyre több jel mytat arra, hogy a Vörös Brigádok fedőneve alatt fasiszta lelkületű, érzelmű és politikai felfogású csoportok húzódnak meg. (Az sem véletlen, hogy olyan országokban toborozhattak maguknak híveket, ahol ennek az embertelen ideológiának hagyománya van.) AZ BIZONYOS, HOGY ITÁLIÁBAN súlyos társadalmi, gazdasági kérdésekkel birkózik a kormányzat. Az is bizonyos, hogy ezt a belső válságot tovább mélyíti a terrorizmus. S az még bizonyosabb, hogy valami fantasztikus cél érdekében hajtja végre gyilkos tevékenységét. Vajon milyen cél vezetheti Mussolini vagy Franco mai epigonjait? És ezzel kapcsolatos a másik mondanivalónk. Félő, hogy a lehetetlen kormányzat kezéből kicsúszik a vezetés, és akkor csak egyetlen alternatíva marad, katonák teremtenek rendet, önmagában ez is pozitívum lenne. Csakhogy ez a fegyveres testület semmi hajlandóságot nem mutattt arra nézve, hogy a polgári demokrácián belül segítene a kérdés megoldásában. Akkor pedig azt kell feltételeznünk, hogy cinkosok és a junta-megoldás hívei. Ez azután drámai kimenetelű vállalkozás lenne. Majdnem azt mondhatnám, a fasizmus útjára kanyarodás történne. Ez pedig a lelkiismeret s a vallás kérdésére súlyos kihatással lehet. Mert mi idősebbek, ugye emlékszünk a „barna egyház” szabadságára, meg arra az egyházi állapotra. amelyet a fasizmus diktált. A jelenlegi polgári demokrácia agyaglábakon áll ugyan, de még mindig „demokrácia”. Ha azonban katonák veszik kezükbe az irányítást, akkor nyilvánvalóan új helyzet áll elő Európa, de a lelkiismeret térképén is. Erkölcsi érzékünk az ember és a társadalom érdekében veti el a terrorizmus minden válfaját, politikai érzékünk pedig egy beláthatatlan következményekkel járó államvezetéstöl félti az olasz és európai társadalmat. r' p. „IMÁDSÁGOS KERT” AZ OLAJFÁK HEGYÉN Jeruzsálemben, az Olajfák he- gyón kevés van a hegyén. A ker- gyén úgynevezett „imádságos tét VI. Pál pápa kívánságára te- kertet” telepítettek azért, hogy a lepítették! aki ezt először Harc protestáns és római katolikus za- Boegner francia evangélikus lel- rándokok zavartalan áhítatát le- késznek említette. Étienne Boeg- hetővé tegyék. A mintegy fél ner, a lelkész fia alapítványt tett hektárnyi területét olajfákkal ül- érré a célra, amely így valósul- tétték bé, ámélyekböl már na- hatott még.
