Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-27 / 52. szám
GYERMEKEKNEK^ ígéretek és beteljesedés Csel Jézus megszületését, az Üdvözítő eljövetelét Isten már jó előre előkészítette. Többször is megígérte, hogy egyszer meg fog születni a világ Üdvpzítője, aki nem csak líráéi népét, hanem az egész emberiséget megszabadítja a bűn rabságából. AZ ELSŐ' ÍGÉRETET ISTEN AKKOR TETTE, amikor az első emberpárt, Adámot és Évát engedetlenségük miatt azzal volt kénytelen megbüntetni, hogy kiűzte őket az Eden kertjéből. Ekkor megígérte Évának, hogy utódai közül egyszer majd születni fog valaki, aki „a kigyó fejére tapos”, vagyis megtöri a gonosz hatalmát (1 Móz 3,15). Hogy ezt az ígéretét Isten megvalósítsa, később kiválasztott magának egy embert. Ábrahámot és megígérte neki, hogy nagy nép atyjává teszi és az Q utódai közül fog megszületni a világ Üdvözítője (1 Móz 12, 1—3). Ábrahám utódaiból alakult ki Izrael népe, amelyet Isten saját népévé fogadott és hosszú időn át nevelt, hogy alkalmas legyen terve megvalósítására. Izrael népéből egy törzset, Júda törzsét, majd e törzsből egy családot, Dávid király családját választotta ki Isten, hogy ebben családban szülessen meg az Üdvözítő. ..Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéből” — ígérte Ézsaiás próféta által Isten, azaz Dávid családjából (Isai Dávid apja volt) születik majd meg az Üdvözítő (Ézs 11,1). MÉG SOK MINDEN MÄST IS MEGÍGÉRT ISTEN az Üdvözítővel kapcsolatban. Mikeás próféta által még azt is megígérte, hogy áz Üdvözítő Betlehemben fog 13,23 megszületni (Mik 5,1). Azt is ígérte Isten, hogy majd kiárasztja reá Szentlelkét, és ez által igazi békét fog megvalósítani az emberek között (Ezs ,11,1—-9). Isten ígérete azonban szólt arról is, hogy az Üdvözítőt az emberek nem fogják felismerni, hanem üldözni és bántalmazni fogják, és ő mint ártatlan bárány, magára veszi az emberek bűneit (Ézs 53). MIKOR JÉZUS MEGSZÜLETETT, Isten a betlehemi pásztoroknak üzente meg, hogy ígéretei Jézus megszületésével teljesedtek be. Az emberek közül azonban csak kevesen ismerték fel Jézusban a megígért Üdvözítőt. Még magát Keresztelő Jánost is elfogta a kétség, hpgy valóban Jézus-e a megígért Messiás. Pedig Jézus maga is elmondta ezt az embereknek. Amikor a názáreti zsinagógában Isten ígéreteiről prédikált, azt mondta, hogy most teljesedett be Isten ígérete. Mikor Kajafás főpap megkérdezte tőle, hogy ő-e a Krisztus, ünnepélyesen kijelentette, hogy ő a megígért Szabadító. MÉG A TANÍTVÁNYOK IS csak akkor lettek bizonyosak abban, hogy Jézusban Isten régi ígéretei teljesedtek be, amikor Jézus feltámadott. A tanítványok ekkor elkezdték hirdetni ezt a meggyőződésüket az embereknek, s egyre több ember ismerte fel Jézusban a megígért Üdvözítőt. Ml is bizonyosak lehetünk abban, hogy Jézusban Isten ígéretei teljesedtek be és hogy Jézus Krisztus nem csak Izrael Szabadítója. hanem a mi Üdvözítőnk is. S. J. Kérdéseink „írok nektek, ifjak. Mennyit nőttünk? VANNAK CSALADOK, AHOL A GYERMEKEK NÖVEKEDÉSÉT úgy tartják nyilván, hogy időnként odaállítják őket az ajtófélfához és ceruzával megjelölik magasságukat. Rendszerint születésnapok alkalmával, vagy óév estéjén szokták ezt a mérést elvégezni. így szemmel láthatóan is lehet követni, mennyit nőnek a gyermekek esztendőről esztendőre. Ezt a mérést és értékelést nemcsak a test magasságára vonatkozóan, hanem szellemi és lelki fejlődésünk terén is hasznos ilyenkor az esztendő utolsó napjaiban elvégezni. Időnk is van rá, hiszen a legtöbb fiatal a karácsonyi szünet boldog nyugalmát élvezheti ezekben a napokban. A sportolás és szórakozás mellett arra is szakíthatunk egy kis időt, hogy egy kicsit elgondolkozzunk azon, mennyit is nőttünk az elmúlt esztendőben. Szellemi ismereteink növekedéséről nemsokára okiratot is kapunk, amikor február első napjaiban megkapjuk a félévi értesítőt. Hogy az iskolában mennyi ismeretet sajátítunk el, az életünk szempontjából nagyon fontos, mert elsősorban ez határozza meg, hogyan boldogulunk majd életpályánkon és hogyan tudunk megfelelni azoknak a feladatoknak, amelyek az életben várnak ránk. A karácsonyi szünet talán arra is jó. hogy egy-egy területen pótoljuk iskolai mulasztásainkat. JÖVÜNK SZEMPONTJÁBÓL AZONBAN az is nagyon fontos, hogy mennyi ismeretet szerzünk az iskolán kívül. Az iskolán kívül szerzett irodalmi, művészeti, vagy politikai ismereteink talán éppen olyan mértékben befolyásolják emberré válásunk fejlődését, mint iskolai tanulmányaink. Ilyenkor, esztendő végén nagyon hasznos számba vennünk, mennyit növekedtünk ezen a területen is. Mennyi jó filmet láttunk, milyen emlékezetes színházi előadásokon, vagy hangversenyeken vettünk részt? Vagy milyen jó könyveket olvastunk, milyen emlékezetes új tájakat ismertünk meg az elmúlt esztendőben? Jó mindezt számba vennünk, nemcsak a mennyiségi regisztrálás érdekében, hanem azért is, hogy értékeljük, milyen hatást gyakoroltak ránk, hogyan formálták gondolkodásunkat, milyen irányba indították fejlődésünket olvasmányaink, művészi élményeink, kirándulásaink. Régen szokásban volt, hogy olvasmányaikról és egyéb élményeikről rövid feljegyzéseket, vagy naplót írtak a fiatalok. Ezek a naplók, vagy feljegyzések nagy segítséget nyújtottak a fiataloknak fejlődésük, szellemi növekedésük tudatosításában. Talán nem halt ki egészen ez a régi divat, talán ma is vannak fiatalok, akik ilyen módon tudatosítják élményeiket, olvasmányaikat. Az esztendő utolsó napV Baptista Teológiai Szeminárium 75. évfordulója A Baptista Teológiai Szeminárium, amelynek feladata a Magyarországi Baptistcj. Egyház gyülekezetei számára lelkipásztorok felkészítése, a közelmúltban ünnepelte 75. évfordulóját. A hazai baptista egyház, amely a felszabadulás óta jó testvéri kapcsolatokat épített egyházunkkal is, több kiemelkedő alkalommal ünnepelte a jubileumot, amelyeken hazai és külföldi vendégek között jelen volt Bai László, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője és dr. Nagy Ferenc főelőadó is. Egyházunkat dr. Nagy Gyula, a Teológiai Akadémia dékánja képviselte. A jubileum alkalmával dr. Somogyi Barnabás szerkesztésében Emlékkönyv jelent meg, amelynek ismertetésére lapunk egy későbbi számában még visszatérünk. Dr. Makkni László a Teológiai Akadémián December 1-én, a heti „Fórum” keretében, előadást tartott és megbeszélést vezetett az Evangélikus Teológiai Akadémia tanára és hallgatósága részére dr. Makkai László egyháztörténész- akadémikus, a debreceni Reforjaiban ajánlatos és hasznos ezeket a feljegyzéseket újra elolvasni, s ezáltal újra végigélni azokat az élményeket és hatásokat, amelyek az elmúlt esztendőben értek bennünket. Vagy ha eddig nem vezettünk ilyen olvasó es élménynaplót, akkor talán e sorok olvasása arra indít bennünket, hogy a következő esztendőben mi is bevezessük ezt a jó módszert. AZ IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS POLITIKAI ISMERETEK MELLETT azonban arra is jó figyelnünk, hogy növekedtünk-e valamit az elmúlt évben Isten ismeretében. Itt elsősorban nem is a bibliai és egyháztörténeti ismereteink bővítésére gondolok, hanem arra. hogy növekedtünk-e valamit lelkiekben és a hitben. Ilyenkor, esztendő végén jó azt is számba vennünk, hogy vannak-e olyan barátaink, vagy van-e olyan közösségünk, ahol arról" is el tudunk beszélgetni, hogy mi a végső értelme életünknek és hogy ebben a vonatkozásban mennyi segítséget és útmutatást kaphatunk Isten igéjéből. Akik részt vettek az elmúlt nyáron a gyenesi ifjúsági konferenciákon, vegyék számba és tudatosítsák, mit is kaptak ott és hogyan befolyásolták és irányították gondolkodásukat, és fejlődésüket az ottani élmények. De jó, ha azt is számba veszik, tudtak-e tovább adni ezekből az élményekből és gondolatokból olyanoknak, akik nem vettek részt a konferenciákon. Vannak olyan ifjúsági közösségek, ahol az esztendő utolsó estéjén a derű és a jókedv mellett ezekről a kérdésekről is beszélgetnek a fiatalok. Van abban valami jó és segítő, hogy őszinte közös beszélgetésben állunk oda Isten elé és így próbáljuk megállapítani, hogyan is állunk, mennyit nőttünk lelkiekben és Isten ismeretében az elmúlt esztendőben. S ha azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy ebben a vonatkozásbán megálltunk a növekedésben, vagy éppenséggel visszafejlődtünk, akkor sem kell kétségbe esnünk. Az őszinte bűnbánat bizonyára arra indít bennünket, hogy a jövőben szorgalmasabban és tudatosabban keressük a találkozások alkalmait Istennel és Isten gyermekeivel. Ezek a találkozások növelnek és erősítenek majd bennünket a hitben, mert a hitbeli növekedésnek a legbiztosabb alkalma a keresztyén testvérekkel való találkozás és beszélgetés. Selmeczi János Bizonyára van olyan állami szerv, vagy hivatal, amelyik számon tartja, hogy a hazánkban évente megforduló sok millió külföldi turista között mennyi a finn, s talán Suomiban is számon tartják, hogy a közel ötmillió finnből hányán jártak már Magyarországon. Annyit mindenesetre magam is észlelek, hogy a budai várnegyedben, ahol nyaranta annyi a külföldi, hogy az ember néha azon csodálkozik a Halászbástyán, ha magyar szót is hall, gyakran megüti a fülemet a finn szó. AZT VISZONT KÖZELÍTŐ PONTOSSÁGGAL . IGYEKSZEM FELMÉRNI, hogy ebben az áramlásban mennyi az olyan finn csoport, amely kifejezetten egyházi érdeklődéssel néz körül közöttünk. A finnek számát otthonom vendégkönyve részben regisztrálja is, s ez évente több száz. Budavári templomunk a maga háromszáz ülőhelyével nem tartozik a nagy templomok sorába. Épp ezért híveink megszokott arca mellett felfigyelünk a kórus alatti mozgásra, amikor turisták néznek körül a gyülekezet éneke közben. Ezek között olykor megjelenik egy vagy kéttucatnyi szőke fej. Igaz, ezek nemcsak nézelődve álldogálnak, hanem be is ülnek a padokba. Peskó György ilyenkor bele-beleszövi a prelúdiumba a Finlandia dallamát. A szőkék felkapják a fejüket. Valóban finnek. Ürvacsoraosztás közben náluk a kehely mozdulatánál csak úgy ösztönszerűleg kimondom a „Jeesuksen Kristuksen veri”-1 (Jézus Krisztus vére), a felpillantó szemcsillogásból tudom, hogy jó helyt mondtam ki. AZ ILYEN CSOPORTOK ISTENTISZTELET UTÁN rendszerint feljönnek a parókiára s tájékoztatót kérnek egj'házunk életéről. Olykor több órás beszélgetés alakul ki közöttünk. Mögöttünk a nyár, már télbe fordult az időjárás is. Hadd pillantsunk vissza egy kis számadásra. Gondolom, télen nem igen jönnek. Az ott fenn szebb. AZ IDÉN ELŐRE BEJELENTETTEN nyolc ilyen csoportom volt. Velük évek hosszú során kialakult gyakorlat szerint hármas programunk van. Az említett általános tájékoztatás mellett megmutatjuk nekik a budai szeretetotthont s egy-két egyházi látnivalót, főképpen Múzeumunkat (ahol már finn nyelvű prospektusunk is van), s a Teológiai Akadémiát. Egy, lehetőleg vasárnapi napon pedig elvisszük őket valamelyik vidéki gyülekezetünkbe egész napos kirándulás keretében. A nyolc között volt gyülekezeti énekkar, gyermekbibliakör vezetők csoportja, gyülekezeti őregek. valamely egyházi lap hirdetéssel toborzott turistái, gyermekkórus, stb. Nincs helyem mindegyik csoport útját felsorolni, de ízelítőül hármat kiemelek. A Ruotsalainen Pál nevéhez fűződő történelmi ébredési mozgalom szervezésében negyvennégyen jöttek el. A mozgalom főtitkára, Paavo Maunula Volt a vezetőjük. Útimarsalljuk Paavo Kettunen, az évekkel ezelőtt nálunk tanult fiatal lelkész. Vidéki utunk Bakonytamásiba vezetett. Barátainkat, akiknek többsége most először járt nálunk s hazánk képéhez eddig azonnal a pusztát kapcsolták, lenyűgözte az út a Bakonyon keresztül: Zirc és Csesznek vára láttán ámulni kellett. De mék jobban lenyűgözte az. amit a gyülekezetben tapasztaltak. Legnagyobb élményük ezeknek a csoportoknak az, ha gyülekezetközeibe s népközeibe kerülnek. Itt teljesen ez történt. A Tatav Sándor könyveiből országszerte ismert falu kibontotta a szívét. Az istentisztelet erőteljes éneklése, a szinte méltóságteljes falusi arcok, maid a végtelenül közvetlen szeretet, amely- lyel a hívek belekaroltak egy-egy finn vendégbe s vitték otthonukba a terített asztal mellé — s micsoda terített asztalok mellé! — a szivbeli találkozás nagy élménye volt. Kíváncsiság és szorongás élt a finnekben a látogatások előtt. Hogyan élnek egy magyar faluban, milyen az otthonuk, a háztartásuk —, de miként fognak tolmács nélkül szót érteni egymással? Aztán megtanultak látni, és kézzel-lábbal érteni. A visszainduláshoz már alig lehetett összevárni őket. Vitték a szívükben az utolsó képet: integető falubeliek, akik keresték szemükkel a buszban iménti vendégüket, hiszen úgy összemelegedtek. A finnek kipirult arccal, csillogó szemmel énekeltek, énekeltek. — Milyen volt a vendéglátás? — kérdeztem egyiküktől. Csodálkozó ámulatra emelt karok: „tudod, a végén rágni még csak tudtam, de nyelni már nem”. Különös szeretettel fogadtuk őket, hiszen ez az a mozgalom, amely ötven éven át bábáskodott kapcsolataink felett. Valamit talán visszatükröztünk szeretetük- ből. A MÁSIK FONTOS CSOPORT AZ VOLT, amit régi barátunk, Voipio Marci vezetett. Külön élmény volt őt látni'. Negyvenöt évvel ezelőtt teológiai hallgatóként jött egy évre Sopronba. Ő volt az egyetlen finn ösztöndíjas, aki nem végzett lelkészként, hanem még nem is absolvált teológusként tanult nálunk. Azóta számtalanszor járt itt — és számtalan magyar vendég járt nála. Évtizedeken át biztos tanácsadója, olykor irányítója, sőt szervezője volt kapcsolatainknak. A haja megőszült. Szociális tanácsos és esperesként nyugdíjba ment.. Utoljára a finn antialkoholista szervezetek országos csúcsszervének főtitkára volt. Nyáron egyik mozgatója volt az iisalmi lelkészkonferenciának. Külön kis magyarbarát kör alakult körülötte, akik rendszeresen művelik a testvérkultúrát. Most is ezekből szervezett turistacsoportot s hozta el őket. Többen közülük a „Konvik- ti” lakói, stipendiánsaink állandó szálláshelyén. Velük volt a Konvikti háziasszonya, Mirkku is, aki évek óta pótmamája ösztöndíjasainknak. A KÉT RÉGI UTÁN EGY LÉGÜJABB „TERMÉS” a harmadik. Iisalmiban nyáron, a lelkészkonferencián, komoly barátság fejlődő,t ki a kontiolahti lelkész és Keveházi László pilisi esperes között. A gyümölcs: két hónap múlva itt volt a gyülekezet csoportja lelkészük vezetésével, akiket a pilisi gyülekezet látott vendégül. Amikor Múzeumunkban s a Szeretetotthonban vezettem őkét, áradozva beszéltek a pilisi vendéglátásról. Mire visz- szaértünk a szállodába, egy ruháskosár alma várta őket. „Üdvözlet Pilisről.” Kuren Emil Finn turisták között 1. Hogy nevezzük Isten első ígéretét az Üdvözítő megszületéséről? 2. Sorolj fel néhány embert, aki még Jézus földi életében felismerte, hogy ő a megígért Üd- vözítő! 3. Keresztelő János honnan Üzente meg Jézusnak ezt a kérdést: „Te vagy az Eljövendő, ■vagy mást várjunk?” 4. Ki mondta Jézusról: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra Jézusban van az igen és általa van ámen is?” Aki tud rajzolni, próbálja meg az Üdvözítő eljöveteléről szóló valamelyik ígéretet ábrázolni! Válaszaikat és a rajzokat is 1982. január 10-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. mátus Teológiai Akadémia dékánja. Előadásának témája ez volt: „A türelem az egyház múltjában és jelenében.” Az előadást követően a vendég előadó baráti megbeszélésen találkozott az Akadémia tanáraival.
