Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-13 / 50. szám
Kork — a templom JLátogatás aa epileptikus betegek butleni otthonában Áldozatkészség Körmenden és íiliáiban MIG a RAJNA PARTJÁN SÉTÁLTUNK és szótlanul figyeltük a hatalmas folyam sima tükrén erőlködő tolóhajókat, Kehi felől az alkonyi nap sugarai tükröződtek a csendes hullámokon. A folyamon átívelő híd a túlsó parton már Franciaországban áll, Strassburg határában. A páramentes levegőben a székesegyház tornyának csúcsát is látjuk. Tekintetünket a túlsó part vonzza s gondolataink Elsas fővárosának kontúrjait keresi. Ez a vonzó, a szép. Ideát egyhangú a táj, síkság, alföld. Maga a kisváros Kehi új település, melynek gyökerei a falusi jellegű Korkba nyúlnak. Kork miatt utaztam ide. Középkori házai, gerendaszerkezetű építményei, szűk utcái ősrégi boltocskákkal, cégérekkel a középkort idézik. A földbe süppedt parasztházak legtöbbje ma már múzeum, mégis elmúlt századok életét idézik. KORK — KIRCHE — TEMPLOM VAGY EGYHÁZ. Nem lenne méltóbb hely az intézmény részére, amely itt létesült 1892-ben és azóta is itt él és gyarapodik: „Korker Anstalten” néven ismerős. Gondozó intézmény epileptikus gyermekek részére a bádeni tartományban. Így indult el s azóta ma már Dél-Németország legnagyobb intézményévé nőtt, sőt világszerte hírt és nevet szerzett. 1904 óta gyermekeken kívül felnőtt betegek gondozását is vállalják. 1930 óta külön otthont nyitottak öreg epilepsziás betegek részére. A fájdalmas seb, amely 1939—1940-ben érte az intézményt, máig sem hegedt be. A náci erőszak kiürítette az otthont. Betegeket gondozóikkal együtt áttelepítettek s e folyamat közben elpusztítottak sokat. Az irtó hadjáratnak ezt a nevet adták euthanásia — jótékony halál. De 1945 óta ismét éled, növekszik az intézmény. Ma, alig járható be egy teljes hét alatt az intézmény egész területe. A „TORONYHÁZ”-TÖL INDUL EL AZ ÉRKEZŐ, ez a bejárat fogadóhelyiségekkel, irodákkal, központi étkező helyiségekkel és a hozzátartozó konyhával. Itt dolgozik a legfelsőbb emeleten a komputer, szigorúan ellenőrzött helyiségben. Fények villódzanak. surrogások figyelmeztetnek arra, hogy itt tervezik és ellenőrzik a gépek az egész intézmény gazdasági működését. A kórház betegfelvételi irodájához vezet az út. Belgyógyászati és sebészeti osztályain 51 ágy áll a betegek rendelkezésére. A gyermek-ideggyógyászati klinikának három osztályán 44 ágy várja a betegeket. Hat szakorvos, három pszichológus látja el a szolgálatot és minden gyermekre egy ápolónő jut. Az epilepsziás betegek klinikáján felnőttek részére 25 ágy áll, két szakorvossal és egy pszichológussal. Ha csak ezt látjuk, meggyőződünk róla, hogy ez az intézmény valódi epilepsziás beteg centrum. Klinikák, kórházak önmagukban nem oldják meg az epilepsziás betegek életkérdéseit. Kell, hogy ezekhez csatlakozzanak foglalkoztató intézetek, műhelyek, amelyek munkára készítik fel a betegeket, alkalmazkodva képességeikhez. Ootthonokra van szükség a műhelyek mellett, ahol a súlyos betegek elhelyezést találhatnak. Iskolák kellenek még, ahol gyógypedagógiai módszerekkel képezhetik az erre szorulókat. AZ OTTHONLAKÓ GYERMEKEK KÖZÜL 153 iskolába jár a részükre szervezett 26 osztályba. Otthonuk, több épületben, egy- kettő személyes szobákból áll s 11—12 gyermek képez egy lakócsoportot. Csoportonként 7—8 gondozó foglalkozik a gyermekekkel. Az iskola speciális szerkezete alkalmazkodik a betegekhez. Az osztályok egyik része ún. korrekciós feladatokat lát el, másik része az értelmi fogyatékos epileptikus betegekkel foglalkozik, harmadik része pedig a legsúlyosabb értelmi fogyatékos epileptikus betegeket oktatja, mintegy öt osztályban. A bentlakókon kívül Kork környékéről sok bejáró tanuló keresi fel az iskolát. A nagy cél, a páciensek foglalkoztatása érdekében szervezték meg a műhelyeket. Fémmunkával, textil és papír munkával foglalkoznak a műhelyekben dolgozók. Mintegy 150 gyermek és felnőtt korú beteg dolgozik a műhelyekben. 12 betegre jut egy oktató. a kiképzésük alatt azonban hat beteget oktat egy szakember. 32 órás munkahéten dolgoznak, s ebből napi négy óra terápia. Ebben az időben tornáznak, zenét hallgatnak, kikapcsolódnak. Keresetüket teljesítményük határozza meg. AZ INTÉZET TERÜLETÉN RÉGI ÉS ŰJ ÉPÜLETEK állnak egymás mellett, vagy egymáshoz támaszkodva. A modern vonalú házak között felúiítva és teljes értékükben állanak még a régi ,.Fachwerkek”. Az intézményt országút szeli át s „odaát” van az intézet temploma. Körülötte a kertészet üvegházai és termőföldjei. A templom mögött pedig a diakonissza testvérek lakóháza áll. s fogadia magába az alig 50 tagú csoportot. Javarészük már nyuedíiaskorban és státuszban. A szolgáló, még aktív nővérek részére külön lakóházat építettek, melynek hatalmas, sima falu tömbje a klinikák, kórházak, otthonok. műhelyek között húzódik meg. Pázsitos felületek, fák és virágágyak választiák el az épületeket eevmástól. F.lválasztiák és összekapcsolják a különböző feladatokat ellátó építményeket. Szinte e terep geometriai középpontjában. a nővérotthon és a gyermekklinika közelében' alacsony épület bújik meg, óriás testvérei tövében, fur^a tetraéder plakű tomvával. Tde tartottunk. M. Geiger lelkésszel, az inAZ EREDMÉNY ÉS A TELJESÍTMÉNY korunk döntő szempontja. A tények és adatok önmagukért beszélnek. A konkrét igazságok mindenkit meggyőznek. Erről van szó most Körmenden és íiliáiban, amikor a fellendülés jelei kétségtelen tényekben tükröződnek. ŰJ LELKÉSZLAK ÉS GYÜLEKEZETI TEREM épült Körmenden. Ehhez a gyülekezet korábbi tőkéje is fedezetül szolgált, de a hívek áldozatkészsége is. Volt olyan magányos nyugdíjas öregasszony, aki / megtakarított pénzét, 4000 forintot adott az építkezésre. Az egyház nem a gazdagok pénzéből, hanem az egyszerű, hűséges gyülekezeti tagok hitből hozott áldozatkészségéből él. Ez látszott meg abban is, ahogyan a hívek önkéntes munkát végeztek az egyház javára. Az egyik filia gondnoka feleségével együtt 60 munkanapot teljesített a papiak és gyülekezeti terem építésénél. Mindig jöttek a hívek segíteni, őszi esőben, téli hidegben, tavaszi verőfényben és nyári kánikulában. Olykor'10—12-en jöttek, a „rekordot” pedig akkor érték el, amikor egy napon 28-an dolgoztak, gondnokok, presbiterek, férfiak, asszonyok. AZ ISTENTISZTELETI HELYISÉGEK BERENDEZÉSÉRE is nagy gondot fordítottak. Már a felsorolás is jelzi, mennyi munka, pénz. egyházszeretet van az egyes tárgyak mögött. Körmenden a gyülekezeti teremben megújították a harmóniumot, fehér és lila oltárterítőt csináltattak. A körmendi templom oltára új zöld és fehér oltárterítő készletet kapott. A filiákban Hegyháthodász- ban új harmonium működik, Ka- tafán új zöld oltárterítőt és gyertyatartókat vettek, Szarvasken- den új az oltári felszerelés. A FELSZENTELÉSI ÜNNEP SZOLGÁLATÁT dr. Ottlyk Ernő püspök végezte Fehér Károly vasi esperessel. A püspök 1 Thessz 5, 16—20 alapján tartott igehirdetése négy felszólításban foglalta össze az ige üzenetét: „Mindenkor örüljetek! Szüntelenül imádkozzatok! A Lelket ne oltsátok ki! A prófétálást ne vessétek meg!” Az ünnepi istentisztelet után a gyülekezet kivonult a napsütéses őszi időben a lelkészlak udvarára, ahol gyülekezeti ének, a püspök imádsága és áldása keretében ment végbe az épület átadása szent rendeltetésének. A gyülekezeti terem egyben isten- tiszteleti helyiség is a téli hidegben, amikor a gyönyörűen megépített, hatalmas légterű templom hideg ahhoz, hogy a hívek ott hosszabb ideig tartózkodhassanak. . A GYÜLEKEZETI KÖZGYŰLÉSEN Szerdahelyi Pál lelkész ismertette a lelkészlak, a gyülekezeti terem építésének rövid történetét. Beszámolt a filiák népének hűségéről és arról a nagy áldozatkészségről, amely a sokféle gyarapodást lehetővé tette. Nemcsak a vasi gyülekezetek, hanem a reformátusok, katolikusok képviselői is szeretettel köszöntötték a körmendi gyülekezetét. (Folytatása a 6. oldalon) (Folytatása a 6. oldalon) Simon István: Decemberi ködben Reggel nem látszanak a fák, olyan sűrű a köd. S köd fekszi meg az éjszakát, csillagot a vidék fölött. Mintha a világűrben járnék, lábamnál a tejút remeg. Elmaradt hű kutyám, az árnyék, szemem se tudja, hol megyek. Csak szívem tud eligazodni, a szív mindig hazatalál, ahogy a lég milliónyi útján a költöző madár. (Megjelent a költő GYÖNYÖRŰ TERHEM című kötetében 1976-ban) Az új gyülekezeti terem Valahol azt olvastam, hogy az ádvent a karácsony előszobája. És ahogy az előszoba a készülődés, a várakozás helye, így a várakozás helye és ideje az ádventi idő is. Jó ilyenkor egy kicsit ösz- szeszedni a gondolatainkat, önmagunkat, jó úgy tölteni ezeket a heteket, hogy előre nézünk, karácsony ünnepére, és úgy készülünk Urunk születése napjának méltó megünneplésére. Lapunk november 29-i számában leírtam azt a kis történetet — „És akkor ki hozza a karácsonyfát?” címmel —, amit még a nyáron hallottam. Azóta is bennem motoszkál a gondolat, amit a történetbeli kislány olyan egyszerű és mégis elgondolkozó szívvel megkérdezett. Az ádvent heteit jó alkalomnak tartom, hogy egy kicsit „megforgassuk” ■ önmagunkban a kérdést, egy kicsit elgondolkozzunk róla. Hiszen ott vannak a családunkban a gyermekeink, az unokáink, s biztosan nekünk is felteszik az ismerős kérdést: „ki hozza a karácsonyfát?” „Jézuska-mese” Ezen nőttünk fel mi magunk is, szüléink, nagyszüleink a karácsony előtti hetekben egyre többet beszéltek a „Jézuskáról”, az „angyalkákról”, akik ilyenkor készítik és majd karácsonykor hozzák a karácsonyfát. Vajon jó-e, helyes-e ez így? Mert az az érzésem, hogy a „J^zuska”-meséKi hozza a karácsonyfát? vei a könnyebb végéről fogjuk meg a dolgot. Valami mesevilágba helyezzük a karácsonyt, s úgy érezzük, hogy a mesebeli tündérek között jól megfér a „Jézuska” is. Nem szeretném összeborzolni a „lelkivilágunkat”, de van egy olyan érzésem, hogy nem jó ez így. A karácsony nem a mesék világába való — még gyermekeink. unokáink számára sem. Egy — ma már felnőtt — ifjú mesélte nekem egyszer, hogy őt is a „!ézuska”-mesével tartották a szülei gyermekkorának karácsonyai táján. És szinte egy világ omlott össze benne, amikor rájött arra — ahogy ő maga fogalmazott —, hogy a szülei hazudtak neki. És folytatta: ez volt az első hazugság, amit azóta több is követett. Ismerek viszont olyan embert is, aki annak idején, gyermekkorában — bár túljutott önmagában a „Jézuska”-mesén —, tartotta magát később is ahhoz a romantikához, amit a szülei adtak neki. ,,Jézuska”-mese? Első hazugság? Ügy érzem, hogy egyik se jó. Valami más úton kellene járnunk. Sok lehetőség Jól emlékszem, amikor a fiam hároméves volt, egy tiszta nyári estén a Mátrában együtt láttuk az első szputnyikok egyikét. És akkor, amikor ezután elkövetkezett a karácsony, s elmondtuk a hároméves gyermekünknek a karácsonyi történetet, a betlehemi csillagról már úgy beszélhettünk, amint vezette a pásztorokat, hogy ezzel kapcsolatban már volt közös „tapasztalatunk”. A karácsony sok lehetőséget tartogat számunkra. Természetesen nagyon sok függ attól, hogy mi van a szívünkben. Mert a nyári kis történetben minden olyan „logikus” volt. A kisleány látta az út menti feszületet, biztosan hallott már valamit Jézus Krisztus megfeszítéséről. Ha egyszer Jézus meghalt — logikus a kérdés — ki hozza a karácsonyfát? Valóban, sok függ attól, hogy mi van a szivünkben. Vajon mi magunk meddig jutottunk a keresztyén hitben? Hallottunk Jézus Krisztus születéséről? Kereszthaláláról? És itt megálltunk? Halott Krisztusunk van? Nem jutottunk tovább? Vagy talán eljutottunk a húsvéti üres sírhoz? Odáig, hogy Urunk eltűnt? És nem tudjuk, hogy hol van? Nem lehet más szívvel karácsonyra készülni, gyermekeinket, unokáinkat karácsony megünneplésére felkészíteni, csak olyan hittel, amelyik tudja, s éli is azt, hogy feltámadott, élő Urunk van. Aki naponként közösséget teremt velünk és embertársainkkal igéje és az imádság által. Jó lehetőséget tartogát az ádvent arra, hogy gyermekeinket, unokáinkat elindítsuk, tovább vezessük a hitben. De ez csak akkor lehetséges, ha mi magunk is hitben élünk. Vajon tudunk-e úgy beszélni a karácsonyról, hogy az a Jézus Krisztus, Aki az első karácsonyon megszületett, bennünket is felhasznál arra. hogy „angyalai” legyünk? Hogy készítsük és hozzuk a karácsonyfát. Nem „Jézus- ka”-mese kell a mai gyermekeknek, hanem valami egészen más. Vajon tudjuk-e ezt a mást adni? Elkötelezés Kinek-kinek önmagának kell megragadnia a jó lehetőséget a gyermekek karácsonyi örömével kapcsolatban. Az a Jézus Krisztus, Aki eljött a világra, elkötelez minket erre. Elkötelez, hogy széppé, igazi örömmé tegyük számukra a karácsonyt. Vajon képesek. alkalmasak vagyunk-e erre? Vagy arra hivatkozunk, hogy fáradtak vagyunk és csak pihenni szeretnénk a közelgő ünnepek alatt? Ismerek egy fiatal leányt. Az édesanyjával, a nagyanyjával él. Évek óta ő készíti a karácsonyfát azoknak, akiket szeret. Nem is lehet lebeszélni róla. Sokszor ő is fáradt, hiszen dolgozik, mint a többi ember. De a szíve már hetekkel előbb megtelik a karácsonyra készülődés tiszta-örömével. Évről évre felidézi nagyapja alakját, aki a háborúban halt meg, s £kit 5 maga nem is ismert. Felidézi, hogy milyen is volt a gyertyagyújtás annak idején a családban. Hogyan fogott be a nagyapja a szánba, hogy elvigye a családot a templomba. Hogyan csilingelt a csengő a lovak nyakában, hogyan ropogott a csillogó fehér hó a csöndes estében. Elkötelezés? Igen. Ez van ennek a fiatal lánynak a szívében. Elkötelezés, hogy továbbadja a szeretetek amit ő kapott. Hogy széppé, a nagy csendben csillogóvá tegye a karácsony estét. Vajon megvan-e bennünk az elkötelezés, hogy továbbadjuk azt a szeretetek amit mi is kaptunk? És akkor nem megválaszolhatatlan kérdést tesznek fel számunkra a gyermekeink, az unokáink. És akkor nem kell „Jézuska”- mesét mondanunk nekik. Ki hozza a karácsonyfát? Az édesanyák, az édesapák, a nagyanyák és a nagyapák. Mi, akik a kapott szeretetet szeretnéfik továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak. Harkányi László
