Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-29 / 48. szám

Csend Gyakran mondjuk és tapasz­taljuk, hogy rohanó világban élünk. Ezzel a rohanással együtt jár a zaj, a lárma, a ricsaj, ami körülveszi életünket. Reggel már szinte fel sem ébredünk, már szól a magnó, a rádió. Zaj vesz körül utcán, munkahelyen — néha már a fület is sértő módon. Már megszoktuk, talán hiányozna is, de azért néha eszünkbe jut, de jó lenne egy kis csend, egy kis nyugalom. Ha máskor nem is, de az esz­tendő egy estéjén mégis elérke­zik a várva várt csend. E ez az este á karácsonyest. Amikor ki­gyulladnak a gyertyák a kará­csonyfán, amikor szétszórjuk a családban és megkapjuk a csa­ládtól ajándékainkat, amikor egyszer végre nyugodtan leülünk, akkor csend, nyugalom vesz kö­rül. Olyan csend, ami elsősorban befelé fordít. — Hogy honnan ez a csend, ez a nyugalom, most ne azzal foglalkozzunk. Jézus születésére, Isten szeretetére em­lékezhetünk — Inkább azzal foglalkozzunk, mit ad ez a csend. Nem egyszerű megnyugvást a „zajban”. Olyan alkalom, szüksé­ges alkalom ez, amikor az em­ber végre egyszer (!) felmérheti magában, esetleg társával' együtt, hol áll, hogyan áll az élete, ho­gyan végzi, vagy nem végzi, szolgálatát szerettei körében s hivatásában, a világban. Mert a karácsonyi csend, békesség be­felé fordít és egyúttal a másik­ra tereli a figyelmet. Az önvizsgálat alkalma és le­hetősége ez, amikor végig gon­dolhatjuk mivel lettünk meg­ajándékozottak — Istentől és emberektől — és mi milyen ajándékot adtunk! Ha máskor nem, de ilyenkor a „belső szoba” csendje erőfor­rássá, erőgyűjtéssé válhat, hogy az a szeretet, mely megállásra, csendre késztet, indítson felelős életre magam és mások felé. Sokszor viszont szinte mene­külünk ettől a csendtől, félünk tőle — és nem is mindig a ma­gány vagy a régi kedves emlé­kek miatt. Saját magunktól, éle­tünktől, mulasztásainktól vagy megcselekedett bűneinktől fé­lünk. — De éppen Ilyenkor még- inkább szükség van a csendre. Végre egyszer rendezzük dolga­inkat magunkban és induljunk a karácsonyi csöndből rendezni másokkal is. Karácsony mindig csendre, békességre, nyugalomra int és indít. Sok szép és jó elhatározás születik ilyenkor — egvszer vég­re valósuljon is életünkben, szolgálatunkban az angyali üze­net: ,,a földön békesség, és az Karácsony előtt bertársainkhoz. A szeretetet nem lehet sablonos mondatokba bele­nyomorítani, mert az szétfeszíti ezeket a kereteket. A szeretet azt diktálja, hogy érdeklődésün­ket és együttérzésünket monda­tokban foglalt gondolatokon és szavakban kifejezett érzéseken keresztül juttassuk el keresztyén testvéreinkhez, felebarátainkhoz, olyanokhoz is, akik nem is szá­mítanak erre. Szerezzünk több örömet egy­másnak. Örömmel töltheti el szívünket, ha valaki gondol ránk. Számontart bennünket. Érdeklődik sorsunk iránt. Mi le­gyünk azok, akik törődünk gon­dok. betegségek között vergődő embertársainkkal.. Mi legyünk azok, akik ádvent heteiben is bekopogtatunk sorainkkal ma­gukra maradottak otthonába. Mi legyünk azok, akik utána nyú­lunk levelünkkel is a megtán- torodottaknak, hogy visszave­zessük őket a tiszta élet iaaz örömébe. Ezzel teszünk jó szol­gálatot keresztyén testvéreink­nek, felebarátainknak, és ezzel szolgáljuk hozzánk érkező Krisztusunk igaz ügyét. Pintér János Látogatás Karácsony táján egyre rövideb- bek lesznek a nappalok. Alighogy hozzákezdünk valami munkához, egyszerre öreg este lesz. Hiába toldiuk meg a nappalokat a mes­terséges fénv sokféle eszközével, az az érzésünk: kevesebb az időnk, mint nváron. Karácsony előtt gyakran köszönt be hirtelen a tél: hideggel, dérrel, hóval. Fázósan húzzuk össze a ka­bátunkat, s lobban meegondolh'k. hogv kilépjünk-e az otthon mele­get sugárzó, védett,ségéből. Karácsnnv közelében megszapo­rodnak otthoni gondjaink. Mennvi mindenre kell még sort keríteni az ünnenek előtt! Ott van a- csa­lád: gyermekek.. unokák, kereszt­gyermekek. szülők . . . Számba kell venni: int-e mindenkinek aián- dék■> Flkésznl-e* a kedvenc süte­mény? Rencjben lesz-e .ünnepek­re minden a lakásban? Hiszen a rsalád tinnene a karácsony! Ilyen­kor igyekszik az emberek többsé­ge tösödni a családiévá,,1. Rövid nappalok között, hideg­től beszoritottan. meenövekedett otthoni teendők mellett, iut-e időnk másokra? A szűk családon kívül állókra? Talán tőlünk nem messze — a szomszéd uteában vagy n°hánv villamosmegállónyira — lakik egy emberekhez jóakarat”. Indítson ennek valósítására, élésére a karácsonyi csend. ifj. Kend eh György Levél A távollevő rokonokhoz, barát­hoz vagy ismerőshöz gondolata­ink eljuttatására jó eszköz a levél. Már az ókorban levelez­tek az írás ismerői. Jóval ké­sőbbi eredetűek a képeslapok. A folytonos időzavarral küszkö­dő ember jó segítséget talált ezekben. Már a rajtuk levő rajz vagy kép jelzi az alkalmat. Az üdvözlet szövegét pedig gyakran rá is nyomtatják. így vagyunk a karácsonyi lapokkal is. Szinte mindegyiken karácsonyfa, vagy csak egy fenyőág, karácsonyfa- díszek, gyertya. Karácsony lé­nyegétől távoli jelképek. Rajtuk a sablonos szöveg: „Kellemes karácsonyt!” Nincs vele különö­sebb gondunk. Csak alá kell ír­ni a nevünket és már le is tet­tük az írás terhét. Nem kell ki­tárnunk magunkat, nem kell belekérdeznünk mások életébe. Az elvárásnak mégis eleget tet­tünk. Sőt megnyugtatjuk ma­gunkat, hogy ezek a lapok mu- tatósabbak az egyszerű kis leve­leknél, de még drágábbak is. Az ádventi várakozásban élő ember ezzel csakugyan eleget tett Krisztus irántunk való elvá­rásának? Ö nemcsak egy pilla­natra lépett be világunkba, hogy azután letegye a gondun­kat, hanem részt vállalt éle­tünkből. hogv mi is részesüljünk az övéből. Ezzel Jézus az egy­máshoz való viszonyunkban is indításokat ad. Legyen több időnk egymás számára. Az üdvözlő lapok kap­csolata csak annyi, mint amikor gyorsvonaton utazunk, és az egyik állomáson, amelyen átro­han vonatunk, kitekintünk. Va­lakit észreveszünk, akit Isme­rünk és üdvözlésre emeljük ke­zünket. Barátunk vagv ismerő­sünk látja a mozdulatunkat, de tudja, hogy nem vettük észre örömtől sugárzó szemét vaav gondterhelt arcát. A levél sok­kal több ennél. Rajta keresztül betérhetünk szeretteink, ismerő­seink otthonába, elidőzhetünk náluk. Részt vehetünk örömük­ben vagy bánatukban, és osztoz­hatunk gondjaikban. Nyújtsunk több szeretetet egy­másnak. Istentől kapott szerete­tünk, amely átjárja érzéseinket és gondolatainkat, a levélírás tettén keresztül is eljuthat em­1" Dr. Bukovszky Ferenc A gyászoló család, rokonok, ba­rátok, tisztelők népes serege vett búcsút november 11-én a Buda- pest-Farkasréti temetőben Bukov- szky Ferenctől. Hosszú, gazdag életpálya ért végállomáshoz: Bu- kovszky Ferenc, az egykori kősze­gi evangélikus leánygimnázium volt tanára, majd utolsó igazgató­ja, műegyetemi professzor, a fizi­kai tudományok kandidátusa, bő­kezűen szórta szét tudása kincse­it s kitörölhetetlen emléket ha­gyott azokban, akik katedrája alatt ülhettek. Nemcsak itthon: Kőszegen, Nagykanizsán, Buda­pesten, szolgálati helyein, hanem a tengeren túl is. Kilenc évig ta­nított állami kiküldetésben az af­rikai Ghana és Nigéria egyeteme­in. Pedagógus volt a javából, a szív embere is, a bölcs mosolyé s A ROMAN PÁTRIÁRKA LÁTOGATÁSA GENFBEN Justin pátriárka, a Romániai Ortodox Egyház feje svájci tar­tózkodása során október 21. és 25. között látogatást tett az Egy­házak Világtanácsánál, a Luthe­ránus Világszövetségnél, a Refor­mátus i Világszövetségnél', és . az Európai Egyházak, Konferenciá­jánál. A pátriárka még mint moldo­vai metropolita aktív, szerepet látszott abban, hogy a romániai ortodox egyház 1961-ben belé­pett az Egyházak Világtanácsá­ba.. 1977-ben választották meg az egyház felévé, amikor a 17 millió lelket számláló egvház korábbi pátriárkája, Justinian elhunyt. Justin pátriárka látogatása során elmondotta, hogy Romá­niában közel 2500 szerzetes és apáca él 100 kolostorban, a két teológiai fakultásnak és hat sze­mináriumnak pedig összesen több mint 2000 hallgatója van. A jiátriárka ' hangsúlyozta az ortodoxia ökumenikus elkötele­zettségét és elismeréssel szólt arról a folyamatról, melyben az egyházak látható egységbe nő­nek az Egyházak Világtanácsa keretében — nem centralizálás­sal. hanem sokkal inkább alapos kutatással és tanulmányi mun­kával. A pátriárka kíséretében volt Theoctist metropolita és Anto­nie püspök. Az utóbbi tagja az EVT központi bizottságának. Sánlha György testamentuma „Boldog, aki találkozik Véle” KECSKEMÉT KÖLTŐJÉT, Sántha Györgyöt nem kell olvasóinknak bemu­tatnunk. Költeményei és azok méltatá­sa többször szerepeltek már lapunkban. Legutoljára az 1979. évi 2. számban, amikor „Naphívás” c. kötete megjele­nése után „a napbarnított alföldi no­mád” tálat és embereket, a Duna-Tisza közi „aranyhomok” világát ábrázoló költeményeit mutattam be. Akkor Kecs­keméten ünnepélyes méltatás is volt, és ott hangzott el Varga Mihály ünnepi beszédében egy fél mondat: „a kötetből kimaradtak jelentős, nagy versek.” A költő élete utolsó szakaszának istenes verseire, bibliás hitének betűkbe ön­tött vallomásaira gondolt ennél a mon­datnál. A hét éve elhunyt költő család­ja — elsősorban is özvegye — hozta meg a nem kis áldozatot azért, hogy kiegé­szüljön a költői hagyaték és nyomtatás­ban is megjelenjenek ezek a „jelentős nagy versek”. A kötet elején Veöreös Imre — aki a szerkesztés munkáját végezte — emlé­kezik a költőre. Az egykori keckeméti lelkész személyes élménye, lelkipásztori múltjából előtűnő emlék kapcsán mu­tatja be a költőt, hiszen egy konfirmá­ciókor elhangzott igehirdetése ihlette az első bibliás verset 1954-ben. „Atya-Fiú- Szentlélek” a címe, és arról szól, hogy „a Biblia nem mesekönyv, hanem lám­pás”.. Ezután két bő évtized alatt szü­lettek a többiek, melyeknek legiavát tették asztalunkra a „Testamentum” cí­men megjelent kötetben. Pomogáts Béla utószavában az egész irodalmat értő és látó szemmel rangso­rolja a költőt, amikor így ír: „A magyar irodalomtörténet igazolja, hogy költésze­tünk, egész népünk számára milyen ha­talmas szellemi forrást jelentett a Bib­lia. Hivatkozni lehet a törökellenes har­cok költőire, a reformáció prédikátorai­ra, Adyra és Babitsra, sőt az új magyar lírából Pilinszky Jánosra és Juhász Fe- rencre. Mindannyiuk költészete elkép­zelhetetlen lenne a Biblia ihlető hatása nélkül. Ilyen módon a magyar biblia- fordítás, különösen a Károli Gáspár-féle protestáns Biblia szervesen hozzátartozik irodalmunk és kultúránk történetéhez. Ezt a történeti és irodalmi hagyományt követi Sántha György költészete Is, mi­dőn szinte két évtized költői termését építi a Biblia szövegeire, történeteire és alakjaira.” Az Új Ember hasábjain r. 1. aláírás­sal olvashattuk a méltatást. E szerint a költő „életének utolsó két évtizedét meghatározó érvénnyel szőtte át a szent­írási szemlélet és a protestáns misztika. ... Sántha György ehhez adta hozzá a maga rokonszenves, egyre mélyülő sze­mélyiségét és gondolatvilágát, melyben az archaikus nyelvi ízeket és zamatot sajátosan ellenpontozza a modern tudo­mány nyelvének pontosságra és elvont­ságra való törekvésével.” A költő célja természetesen több volt, mint bibliai panoráma megmutatása. „Vallásos meggyőződését fejezte ki val­lásos élményeiről tett vallomást. A val­lásos meggyőződés az ő számára etikus tartást és mély humánumot, jelentett. . . Biblikus ihletét szüntelenül, áthatja az emberszeretet, a magvar nép és kultúra iránt érzett őszinte hűség, az emberi­ség sorsán érzett aggodalom ... Érző­dik, hogy a költő hitbeli meggyőződése következtében is igaz szolidaritással fordul embertársaihoz s nem elvont mó­don szereti nemzetét és az emberisé­get.” (Pomogáts Béla) Nem lehet egy rövid cikkben részle­tesen méltatni, elemezni a kötet ver­seit. Az egy hijján nyolcvan költemény nagyobb részé Jézus szemelve köré fo­nódik. és ez már maga vallomás a költő Jézus-hitéről. De megjelennek az Ö- és Üj-testamentum prófétai alakjai, egyes verseket bőségesen átszőnek a bibliai apokaliptika képei. Magam arról tehe­tek bizonyságot, hogy teológusnak sem könnyű eledel. Az Ó- és Űj-testámen- tum világában, az ókori klasszikusok­ban, a mitológiában vagy a modern fi­lozófia berkeiben egyformán otthon kell lennie annak, aki e verseket olvasva egy akar lenni a költővel. De a leghaszno­sabb. ha hitben azonosulva meditálja végig az olvasó a költeményeket. SOKAN VETTÉK MAR KÉZBE a kö­tetet a költő barátai és tisztelői közül. Versei visszhangot keltettek, gondolato­kat inspiráltak. Sokan papírra vetették ezeket a gondolatokat. Beletekintettem ebbe a levélsorba és néhány jellemzőt emelek ki belőle. Görög Tibor lelkész, aki ugyancsak ihletője volt a költőnek kecskeméti szolgálata idején. így vall: „Mi, akik abban a kiváltságos helyzet­ben voltunk, hogy hallhattuk verseinek felolvasását — fülünkbe cseng Isten szavára rezonáló érces, férfias hangja, s magunk előtt látjuk egy-egy sornál felemelt ujját. Áldott hangszer volt ő Isten kezében.” Keresztúry Dezső iroda­lomtörténész szerint „a versek fontos kordokumentumok, azon túl. hogy egy érdemes szellem szép nyilatkozásai, tele mély érzéssel, nvelvi gazdagsággal. Örü­lök. hogv könyveim közé tehetem a kü­lönös művet.” Király István akadémikus „a kötetet tiszta, szép emberi dokumen­tumnak” tartja, „egy nem mindennapján nemes egyéniség van jelen a költemé­nyekben”. Kettős tanulságot talált a kötetben Rab Zsuzsa: „A költőnek kisujjában van az egész ókori és újabbkori filozófia, s mindezt nem „leegyszerűsíti” a hit nyelvére, hanem éppen megsokszorozza, még gazdagabbá teszi, ú.i fényben ra- gyogtatja fel. Ez az egvik tanulsága a könyvnek. A másik: alátámasztotta az én rég hangoztatott rögeszmémet, amely szerint: a „modernség” nem zavaros komplikáltsás, hanem éppen, hogy tisz­taság és egyszerűség, nemes puritán formák, világos beszéd.” Heltai Nándor újságírónak „főleg azok a versei tetsze­nek. amikor a minden titkot kötplessés- szerűen kutató embert nem a kísérlete­zéstől. tudástól, az anyagi világ megis­merésétől. hanem — csak — tudásának túlértékeléséről, az ész gőgjétől félti.” Így nyilatkozik egy tanár: „mindig ér­dekelt a más világnézetű emberek véle­ménye. örömmel olvastam S. Gy. köte­tét. amelyből egy mély gondolkozású vallásos ember véleményét és hitét is­merhettem meg. Erősen megfogott az, ahogyan a modern természettudományos felfedezéseket beépítette verseibe”. Vé­gül egy egyetemista fiatal vallomása: „S. Gy. biblikus versei hozzájárultak hitem megerősödéséhez olv módon, hogv újra értelmezhettem a hit fogalmát a modern élet esvéb jelenségeihez való viszonyában. Különlegesen sokat jelen­tett számomra, hogv az engem egzisz­tenciálisan érintő témáról elvan költő, verseiben olvashattam, aki töHhszö>-ö-- összetett gondolatokat a XX. századi líra sok úi poétikai eszközét felhaszná­ló verselésben feiezi ki.” Zárja e sorokat, a költő szava: „Bol­dog, aki találkozik Véle.” Tóth-Szöllős Mihály távoli idős rokon vagy ismerős. Jól esne neki, ha rányitnánk az ajtót. Nem karácsonyi ajándékra vár. Csupán arra, hogy látogatá­sunk egy kis időre megtörje magá­nyát. Máskor is jól esik a látoga­tás, ilyenkor különösen. Hiszen összekötő szál lehet, mely bekap­csolja a magáramaradottat az ün­nepre készülés örömébe és várako­zásába. Vannak, akiket betegségük zár ki a karácsonyra készülők lázas forgatagából. Gondolunk-e rájuk? Egy-egy rövid látogatás — amit kis áldozattal mégis ki tudnánk szorítani szűkreszabott időnkből — nem vonná be őket is a kará­csonyi örömbe? Dickens Ismert kisregényében, a Karácsony Énekben egy fiatal-. ember így emlékezik a karácsony­ra: „valahányszor csak eljött a karácsony, mindig úgy gondoltam rá mint az egyedüli napokra az esztendő hosszú során, amikor minden ember mintha csak közös elhatározással nyíltan kitárná be­zárt szívét...” Így van-e, így lesz-e ezen a ka­rácsonyon? Rajtunk is múlik! Hogy is szólt az angyali hír­adás? „ ... hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz...” Senki nincs kizárva belőle! Mindenkinek szól! Angyalok helyett mondjuk-e to­vább a jó hírt, adjuk-e tovább az örömet? Sárkány Tiborné a csendes derűé — ezért búcsúztak most tőle könnyes szemmel egy­kori kőszegi tanítványai. A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet presbitere vasárnapról vasárnapra ott ült a templomban s hétről hétre részt, vett a biblia­órákon. Magyarul és angolul ol­vasta a Bibliát, megújuló kereső szenvedéllyel s hivő alázattal. Na­gyon szerette Jézust, ezért tudott az utolsó nehéz próbatételekben is Benne békességét találni. Utolsó kórházba indulása előtt úrvacso­rát vett, ezzel' az útravalóval ké­szült fel a nagy útra. Ravatalánál a maga választotta igével búcsúz­tunk tőle: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”. S kedves énekével: „Megyek már óh Uram, megyek feléd . ..” G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents