Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-22 / 47. szám

A saját pénzen AZ ALKOHOLÓGIA című fo- lyóiat éventve négyszer jelenik meg az Alkoholizmus Elleni Or­szágos Bizottság kiadásában. El­sősorban orvosok, egészségügyiek számára íródik, de néhány sűrűn előforduló fogalom megértése után haszonnal forgathatja a lai­kus érdeklődő is. Fordulatos re­génynél izgalmasabb, döbbenetes olvasmány. Tematikája sokrétű, a szerkesz­tők az „alkohológia” fogalmának tágabb értelmezését tartják szem előtt, e fogalomba „beletartoznak mindazok a termelési forgalma­zási (tehát gazdasági), kultúrant- ropológiai, szociálpszichológiai (tehát klinikai) rendszerek, folya­matok, jelenségek — s ezek el­lenakciói — amelyek a szeszes ital előállításával, forgalmazásá­val és fogyasztásával (oki vagy következményes) kapcsolatban állnak ..Ide tartozik hát — eb­ből a nézőpontból — az egész élet, hiszen az „alkohol termelése és fogyasztása ... egész társadalmun­kat átszövi”. A KÜLÖNBÖZŐ TÉMÁJÚ CIKKEK egyben megegyeznek: a tárgyilagosan megállapított tudo­mányos igazságok nyomán szen­vedéllyel harcolnak az alkoholbe­tegek megmentéséért, népünk „el­ső számú közellensége”, az alko­hol, annak pusztítása ellen. A tények ismeretében az olva­só sem maradhat közömbös. Évről évre növekszik alkohol- fogyasztásunk. Megváltozott tár­sadalmi és gazdasági feltételek között tovább élnek régi ivószo­kások ... Lakosságunk minden ré­tegében megtalálhatók a korai ha­lál felé sodródó alkoholbetegek. Csaknem félmillió a nagyi vő, 150 ezer a súlyosan veszélyeztetett al­koholbeteg. Ez a szám az aktív keresőképes lakosság 10—13%-át jelenti... „Bizonyított tény, hogy a mér­téktelen szeszfogyasztás a külön­féle halálokok — a mújzsugor, a súlyosabb keringési légúti, ideg- rendszeri és egyes daganatos meg­betegedések, valamint az öngyil­kosság és a baleseti halál — lé­nyeges rizikófaktoraként a leg­főbb halálokok egyike” (Fekete).' Nőtt az alkoholbeteg nők szá­ma- A nők alkoholizmusa viszont meddőséget, koraszülést, fokozott magzati vagy csecsemőhalált, ve­le született rendelleneségek sorát okozza. Az elmúlt években „megfiata­lodott” a hazai nagyivók tábora, az új betegek egyötöde huszon­éves, s nagyon sok a még fiata­labb ..., társadalmunk egyik leg­veszélyeztetettebb rétege a város­ba kerülő ipari tanulók, akiknek túl sok pénzük és idejűik van az jvásra ... Pedig egy 15 éves fiatal rendszeres italozással már 5 hó­vett betegségről nap alatt alkoholbeteggé válhat, alkoholbeteggé: olyanná, aki már nem tud nem inni! AZ ALKOHOLIZMUS HA­ZÁNKBAN már elérte a népbe­tegség szintjét! Annyi áldozatot szed közöttünk, mint valamikor a „morbus Hungaricus”, a TBC. Milliókat költünk gyógyításra, kezelésre és utókezelésre — már többet mint az alkoholból szár­mazó jövedelem — az elvonókú­rák hatásfoka viszont alacsony, sok a visszaeső, az elvonókúrából hazatérőt sokszor már nem várja, nem fogadja vissza a család, el­fordulnak tőle barátok és mun­katársak ... Amíg a folyóiratot forgatom, folyton azt kérdezem magamban, miért beszélünk keveset minder­ről egyházon-gyülekezeten belül. Az alkoholbetegek között evan­gélikusok is vannak, de ha nem lennének is, társadalmunkat gondjaiban segíteni Istentől ka­pott feladataink közé tartozik. Amikor egyházunk szolgálata hi­tet ébreszt és szolgáló szeretetre neveli a ránk bízottakat — ugyan­akkor közvetve és közvetlenül — gátat épít az alkohol ellen is. De a már beteg alkoholisták, az alkoholbetegek megmentéséért is — ezen túlmenően — van felada­tunk, egyszerre missziói és diakó- niai feladatunk. MISSZIÓI EZ A FELADAT azok felé, akik éppen csak elin­dultak lefelé, akiknek „Én-erői” még mozgósíthatók, hogy hallják meg Jézus hazahívó szavát, hogy törődjenek a rájuk bízottakkal.. Így is mondhatom: magvetés felé­jük, Urunktól tanult pazarló mó­don, hogy befogadják az igét, s a „tövis” — esetültben az alkohol — megerősödve, el ne fojtsa azt. És diakóniai a feladatunk azok fe­lé, akiket az alkohol már az árok­partra fektetett, kétvállra ..., s a hozzátartozók felé, akik kifosz- tottságukban szenvednek, s nem tudják betegüket talpraállítani. Beszéljük, írjunk erről többet — aztán cselekedjünk! Minnél hamarabb, ha lehet, azonnal, mindenesetre idejében! Sokak életében ez már a huszonnegyedik óra! Zászkaliczky Pál — NAGYKANIZSA. Novem­ber 1-én este zenés áhítat volt a templomban szépszámú gyüle­kezettek Az emlékezés, elmúlás, bizodalom, ítélet és az örök élet reménységének hangja szólalt meg J. S. Bach és J. G. Wolter műveiből, korálelöjátékaiból or­gonán, hegedűn és fuvolán. Or­gonáit Győri Gábor iharosberé- nyi, igét hirdetett Fónyad Pál nagykanizsai lelkész. Veszprém megyei kis gyülekezetekben jártunk KERTA-VESZPRÉMGALSA TÁRSGYÜLEKEZET, de már évek óta nem lehet oda lelkészt találni. Háromszor jelent meg hirdetés lapunkban, de eredmény­telen maradt a lelkészi állás be­töltése. Természetesen így sem gondozatlan a hét kis gyülekezet­ből álló egyházközség, mivel há­rom lelkész látja el a környező helységekből a szolgálatokat a püspök által kiküldött helyettes- lelkészi minőségben: Boros Lajos, somlószöllősi, Győr Sándor ajkai, Jankovich Béla bobai lelkészek, természetes mégiscsak az lenne, ha a lelkészállás nem állna üre­sen, s a tipikusan szórványgyü­lekezetnek saját lelkésze lenne. Mariska néni törődik az üres pa­rókiával, télen Is fűti, hogy min­dig készen álljon a lakás. Ennyi­re várják az új papot. KARAKÓSZÖRCSÖK AZ EGYIK FÍLIA a kerta-veszprém- galsai egyházközség területén. Temploma régi, 1784-ben kezdték építeni, az akkori korlátozó ren­delkezéseknek megfelelően torony és harang nélkül, úgynevezett „oratórium”, imah'áz formájára. Csali 1826-ban építhettek tornyot és vehettek harangot. A falu né­pének annyira szívéhez nőttek a harangok, hogy amikor az első világháború idején 1917-ben a második harangot is el akarták vinni ágyúöntésre, a gyülekezet közgyűlése kimondta, hogy „az Istennek szentelt harangunkat pusztításra és vérontásra nem ad­juk”. ORGONASZENTELÉSRE gyü­lekeztek egybe nemcsak a karakó- szörcsökiek, hanem a környék evangélikusai is. Az 1911-ben ké­szített orgona már évek óta hasz­nálhatatlan volt. Most felújított állapotban jelenlegi értéke fél­millió forint. Dr. Ottlyk Ernő püs­pök, Síkos Lajos esperessel vé­gezte az istentiszteleti szolgálatot. A püspök igehirdetése és imádsá­ga után hangzott a liturgikus mondat: „Most pedig szólaljon meg az új orgona Isten dicsősé- ére.” A mély csendből, a feszült várakozást követően Ádám József szombathelyi orgonaépítő mester megszólaltatásával felujjongott a hangszerek „királynője”, s vezet­te a gyülekezeti éneket: „Dicsérd én lelkem dicsőség örök kirá­lyát!” RITKA. MINT A FEHÉR HOL­LO, hogy valaki kétszázezer fo­rintos adományt adjon a gyüleke­zetnek. De Kiss István karakó- szörcsöki egyháztag ezt tette. Eb­ből az adományból újították fel az orgonát, építettek új ravatalazót az evangélikus temetőben, megcsi­náltatták a temetői vaskaput és kerítést, s a még fennmaradó ösz- szeget bankba tették a gyüleke­zet további céljaira. AZ ÚJ RAVATALOZÓ FEL­SZENTELÉSÉRE kivonult a gyü­lekezet a temetőbe. Mint sok fa­lusi temető, korábban ez is szo­morú képet mutatott, de most minden megfelel a közegészség- ügyi előírásoknak és a holtak meg­becsülését szolgáló kegyeletnek. Ma már a kis falvakban sincs „háztól való” temetés. Ottlyk Er­nő püspöknek a 90. Zsoltár alap­ján tartott avató szolgálata után Isten iránti hálával vette körül a gyülekezet az új temetői kápol­nát, s énekelte a Krisztus által való feltámadás reménységének, énekét. SOMLÓVECSE a somlószöllősi anyagyülekezethez tartozik. A re­formáció kora óta élnek itt evan­gélikusok. Az 1848—49-es szabad­ságharc és vele .a vallásszabadság elismerése adta a biztatást a sa­ját templom építéséhez. A falu Petőfi Sándorra adta szavazatát a „táblabirói” tiszt betöltéséhez. A templomot 1851-ben szentelték fel. A harangot 1869-ben szentel­ték, és akkor még 240 evangéli­kusból állt a vecsei fília, de ma már csak 60-an alkotják a gyüle­kezetét. Megtörtént az elvándor­lás az Ajka körüli bányákba, gyá­rakba. A gyülekezet megmaradt mai magja viszont hittel vesz részt az egyházi életben és a terhek áldozatkész vállalásában. KÉT ÚJ OLTÁRTERlTOT ava­tott most a vecsei templom részé­re a kerület püspöke, az isten tisztelet keretében. Szent rendel­tetésüknek e naptól fogva tesznek eleget az értékes, franciabársony oltárterítők, amelyeket a helybe­li asszonyok jó ízléssel készítet­tek. Ezzel lett teljessé az oltárte­rítők sora. A püspök most har­madszor járt Somlóvecsén, mert harangszentelésre, a templom kül­ső és belső renoválásának hála­adó ünnepére hívták. A fűtési le­hetőségek felújítása, új tölgyfa padok jelzik az adni akarást és mutatják az igényt az Isten házá­ban folyó szolgálatra, Boros La­jos somlószöllősi lelkész fáradha-- tatlan hűséggel járt elöl mind­ezekben a munkákban. Solti Károly 1913-1981 Nyolc éve' tartó egyre súlyos­bodó betegség után, mindössze tizenegy napos kórházi kezelés ideje alatt október 3-án, 68 éves korában hunyt el. Hosszas be­tegségé ideje alatt piliscsabai ctlákóníáí Intézményünk szolgá­lati lakásában élt. Felesége hű­ségesen gondozta és ápolta. A Budapesti Evangélikus Gimnázium egykori tanulója már kora ifjúságától készült a lelkészi szolgálatra. Családja nem tudta fedezni az egvetemi költségeket és ezért maga sze­rezte meg a szükséges pénzösz- szeget. A régi Goldberger textil­gyárban festőinasként évekig dolgozott s mint szakmunkás hagyta el a gyárat, hogy beirat­kozzék a soproni Teológiára. Negyvenegy évi házasságukat Csite Máriával. Isten két fiú­gyermekkel áldotta meg s ma már több unoka teszi szélesebbe a családi kört. Solti Károly egyházunk nehéz posztján, a szórványban töltötte szolgálati idejének javarészét. Cinkotai segédlélkeszi beosztása után hitoktató lett. majd később Gömörpanyitban, Tállyán szol­gált és húszéves abaújszántói gyülekezeti munka után 1965- ben került a piliscsabai Egész­ségügyi Gyermekotthon lelkésze és vezetőjeként utolsó szolgálati helyére. Szolgálatától betegsége miatt 1975-ben meg kellett vál­nia. Ravatala mellett Benkő Béla csillaghegyi lelkész hirdette az igét a Filippi levél 4 részének 13. verse alapján: „Mindenre van erőm abban, aki engem megerősít.’’ AZ EVANGÉLIKUSOK NAGY RÉSZE törpegyülekezetekben él Veszprém megyében. A lemorzso­lódás veszélye fenyegetne, hanem látnánk a hithűségnek oly sok biztató jelét. Az itt szolgáló lel-, készekre sok teher hárul, mert vasárnaponként egymást érik a szolgálatok. De munkájuk gyü­mölcsének látható jele, hogy igényük a saját lelkészt minde­nütt; hogy kell az evangélium, az örömhír Jézusról, hogy a hívek ragaszkodnak evangélikus egyhá­zunkhoz. Ottlyk Márta — APOSTAG. Október 25-én teológusnapi - szolgálat volt a gyülekezetben. Az igehirdetést dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója végezte, Me- kis Ádám IV. évf., Zólyomi Má­tyás III. évf., és Vető István I. évf. hallgatók pedig énekszá­mokkal és szavalatokkal szolgál­tak. A HAZAFIAS NÉPFRONT PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA már sok szép programot nyújtott a megyében élő lelkészeknek. Tervei szerint évről-évre biztosít egy-egy olyan kirándulást, amely betekintést nyújt valamilyen üzem életébe. Ezek az alkalmak mindig jelentősek, mert egy-egy üzem, gyár ■ életével kapcsolatban voltaképpen hazánk termelési keringésébe kapcsolódunk be ilyenkor. Az idei kirándulás azon­ban — október 15-én — kiemel­kedő volt a sorban: mintegy 30 református és evangélikus lelkész a fóti Gyermekváros vendége volt egy délelőttre. „Ha emberről van szó, akkor nekünk könnyű szót értenünk” — mondotta dr. Barna Lajos, a Gyermekváros igazgatója a lelkészeknek. Ez a mondat két okból is megmaradt bennünk. Egyrészt azért, mert a gyermekek gondozásának és neve­lésének ügyében valóban könnyen szót érthetünk. „Az ember-ügy”, az emberek élete, annak minden gondja és öröme közös ügyünk szocialista társadalmunkban, ezt egyre világosabban látjuk. Más­részt pedig: ha valahol „ember­ről van szó”, akkor itt Foton csakugyan így van. A cél, hogy az itt élő gyermekekből és fiatalok­ból emberek legyenek a szó leg­szebb értelmében. A FÓTI GYERMEKVÁROS 40 hektáron, óriási területen fekszik. Aki csak idelátogat, az eligazod­ni sem tud rajta, de talán mégis its otthon tűinMt oh otthonában Népfront-kirándulás a fóti Gyermekvárosban a központja egy régi, szép és fel­újítás alatt levő múemlékkastély. Ennqk „márványtermében” foga­dott minket az igazgató és szólt igazi belső melegséggel munká­járól. Ebben az épületben termé­szetesen sok minden van még: kü­lönböző kulturális és művelődési célokat szolgáló helyiségek, a nagy konyha és étterem is. A ha­talmas parkban azonban egyik új épület a másikat éri, mi az óvo­dákba, az iskolákba, a gyerme­kek szobáiba néztünk be. De be­szélhetnénk arról a ragyogó, mo­dem épületről, ahol a szakokta­tások folynak, és ahol nagyon sok gyakorló műhely is van. Szólhat­nánk a saját kórházi épületről és a különböző lakásokról is. Való­ban egy „városban” éreztük ma­gunkat. A hatalmas intézetben 920 gyermeknek van férőhelye és ezt a sereget 370 gondozó veszi körül szolgálatával. TALÁN „FÓTI SPECIALITÁS” az emberréválás szolgálatában az a néhány vonás, amiket az igaz­gató kiemelt előttünk. Ebben az intézetben a testvérek együtt van­nak. Nem mindenütt van ez így, sokszor távol vannak egymástól, vagy alig tudnak egymásról. Itt ahány testvér van, azok együtt vannak, s ez is erősítheti a „csa­ládi közösséget”. Itt kisgyermek- kortól az életbelépésig egy helyen vannak az itt élők. Máshol inkább korcsoportok szevirnt élnek kü­lönböző otthonokban. Fótra „mi­nél előbb, annál jobb” elve alapján óvodáskorban kerülhetnek, itt lesznek általános-, középiskolások, .sőt főiskolások, itt válhatnak dol­gozó emberekké. A Gyermekvá­ros idén 24 éves. Ha jól éltettem eddig 1200 fiatal került ki innen kerek számmal, ebből 600 szak­munkás, 400 középiskolát és mint­egy 200 főiskolát is végzett, meg­lehetősen sok köztük a pedagógus is, ami szintén „jelzés” arra, amit itt kaptak, fgy lehet az intézet „otthonná” ahová vissza is járnak, november 15. az intézet „születés­napja”, amikor nagy találkozók vannak. AZ ITT ÉLŰ PEDAGÓGUSOK IS hosszú időre vállalják a szol­gálatot. „A fluktuáló felnőttek nem pótolhatják a családot” — hallottuk. S az itt dolgozó neve­lők valóban együtt élnek a gyer­mekekkel, szolgálati lakások ab­ban az épületben is vannak, ahol gyermekeik is élnek. Dr. Barna Lajos igazgató jár persze élen e tekintetben is: 24 éve vezeti ezt az intézetet, s ez az ötödik ilyen jellegű szolgálati helye. Sok részletkérdés is előkerült. Döntő itt is a tanulás és munka. A cél, hogy akik innen kikerül­nek, művelt, becsületes munkás emberekké váljanak, abban a tár­sadalomban, amelyben megsérül­tek! Idetartozik a szabad idő he­lyes felhasználásának kérdése is, „nem jó, ha a gyerek unatkozik” — hallottuk, s ez nemcsak az in­tézetre vonatkozik. Könyvtár, sportlehetőségek, 70 „hobby-kör” biztosítják a szabad idő tartalma- sítását, s a szép és sok esetben díjazott kiállítási tárgyak ennek bizonyítékai: textil-, famunka, festmények és rajzok, agyagmun­kák egészen az égetett zománco­kig. S az élet mégsem „katonás rendben” folyik, a szabadság is fontos tényező. „Ébresztő” példá­ul még az óvodásoknál sincs, aki mikor ébred, kel, s így a torló­dás megoldott. A szobák bútorhu­zatát a szoba lakói választják ki, a falfestés színeit és mintáit is, ezzel is az otthonosságot szeret­nék biztosítani. Mégis állandóan érezhető, hogy a Gyermekváros­ban, ahol mintegy ezer fiatal él, a tisztaság és becsületesség, fe­gyelmezettség súlyos és tartalmas fogalmak. Mégsem családban élnek itt a gyermekek hazáinkban a többi 35 000 állami gondozottal együtt A Gyermekváros egy közepesen jó légkörű családdal sem tud kon- kurrálni minden erőfeszítés elle­nére sem” — hallottuk az igaz­gató őszinte és elgondolkoztató szavait, s ez a gondok gondja itt, mert „erre a munkára sokáig szükség lesz, nem javul gyorsan a társadalmi légkör”. AZ EVANGÉLIKUS LELKÉ­SZEK köszönetét és köszöntését már csak néhány gyors szóval volt lehetőség tolmácsolni, az igazgatónak sietnie kéllett, újabb feladatok várták. Érdekes módon, azonban a köszönetét az Evangé­likus Elet akkor legutóbbi számá­val húztuk alá, amely számnak „Akiknek nincs igazi otthonuk” című cikke éppen az ő szavaival fejeződik be, s most újra idekí­vánkoznak hitvallásként: „A gyer­mekeknek a vérszerinti családban a legjobb. Ennél egyelőre sehol sem tudunk alkalmasabbat kita­lálni, nyújtani. Fáj, hogy azt lá­tom, hogy a családi élet keretei­nek lazulása a gyermekeket fenye­geti. Ezért szeretném, ha az én gyermekem és a Foton felnőtt fia­talok valamennyien szentségnek érezzék a családot.” Köszönjük a Hazafias Népfront­nak a látogatás megszervezését, Lukács József Pest megyei Ta­nács V. B. egyházügyi titkár és Sípos Árpád HNF Pest megyei Bizottsága titkárhalyettese veze­tését és kíséretét. Kcveházi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents