Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-01 / 44. szám
XLVI. ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1981. november 1. Ära: 4,50 Ft OR SZÁGO S E VA N GEL1KUS I L Három kérdés a reformáció ünnepén 1. De lsecsfllils-e az iáét? A reformáció ünnepe mindig „kihívás” az ünneplőkhöz: mit csináltak a reformáció ajándékaival? Azt is mondhatjuk, hogy az évről- évre visszatérő október 31-e provokálja a reformáció népét: hagyta-e veszendőbe menni azokat az igazságokat, melyeket Isten a reformátorokon keresztül felfedett vagy élt belőle a maga és mások javára. Ez a „provokáció” mindig önvizsgálatra szólít és ezzel együtt „naponkénti megtérésre”, amelyről Luther Márton a 95 tételben olyan hangsúlyozottan beszélt. Most a Szarvasi Énekeskönyv egyik Tranoscius énekén keresztül történik ez a „provokáció”: „de megbecsülik-e az igét”. Nyilván a reformáció utáni nemzedékhez szól ez a kérdés. Az Isten igéje volt a lutheri reformáció középpontja. Az „újra felfedezett evangélium” indította el a reformációt. Nemcsak elindította, de mindvégig a forrása is maradt. Természetesen a reformációnak voltaik társadalmi, gazdasági és politikai okai is — ezt tagadni tudatlanság — mégis nem ezek indították azt el, hanem az a nagy esemény, hogy Luther az gyelmes Istent, aki „hit által” üd- evangéliumból megismerte a ke- vözít. Éppen ebben van az igének mindenek felett való értéke, hogy benne és rajta keresztül Isten önmagát ismerteti meg. Ha nem állna rendelkezésünkre az Istennek az O- és Újszövetségbe foglalt igéje, nem ismerhetnénk meg igazán Istent. Csak egy elmosódott „istenarcot” láthatnánk. Magunknak kellene képzelődnünk arról, hogy ki és milyen az Isten, hiszen a természet világa, a történelem és a lelkiismeretünk csak egy-egy vonását — azt is gyakran torzul- Um “ tudná elénk vetíteni. Csak az igében, közelebbről az evangéliumban „leplezi le”, mutatja meg önmagát. Csak az evangéliumból tudjuk meg, hogy Ö nekünk Jézus Krisztus által szerető mennyei Atyánk, aki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Ezt a természet csodálatos világából nem tudhatjuk meg, de még a legérzékenyebb lelkiismeretből sem. Ezért mondja Luther: „Ahol nincs evangélium, ott lehe-i tet.len az Istent megismerni”. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy ahol nincs evangélium, ott nem lehet az Istent Szeretni sem, mert csak az Ö megismerése ébreszt bennünk szeretetet Iránta. Mi csak azért szerethetjük Öt, mert az evangéliumból megismertük, hogy • „ő előbb szeretett minket”. Isten igéje azért is olyan felbecsülhetetlen érték, mert Isten rajta keresztül munkálkodik bennünk, az egyházban és a világban. Az evangéliumon keresztül ajándékoz hitet.' Evangélium nélkül nincs igazi hit, legfeljebb csak valamiféle „hiszékenység”. Hiszen a hit „hallásból” van, a hallás pedig „Isten igéje által” és pedig a prédikált ige által. Ebből az is nyilvánvaló, hogy Isten az egyházat is az evangéliumon keresztül teremti és tartja fenn, mert a Szentlélek — aki „hív, gyűjt, megvilágosít” — sem a „levegőn keresztül” működik, hanem az igén keresztül. Az üdvösségünk elnyerése is az igén keresztül történik, mert abban kínálja fel Isten és az ige által ébresztett hit fogadja azt el. A hétköznapi kenesztyénségün- ket a családban, a társadalomban, a nemzetben való magatartäspn- kat, tevékenységünket is az ige határozza meg és az igén keresztül kapunk erőt, hogy „Isten munka- társai”-ként fáradozzunk igazságosságért, békéért, az emberiség holnapjáért. Mivel ilyen összehasonlíthatatlanul nagy érték az Isten igéje, jogos az énekköltő kihívó kérdése: „De megbecsülik-e az igét?” Hogyan becsüljük meg az igét? Elsősorban úgy, hogy azt hirdetjük. Nem elég az igét a Biblia két kemény lapja között tartani, hanem azt hirdetni, prédikálni kell. A prédikációban, a bizonyságtételben lesz „élő”-vé az ige. Ez az „élő ige” szólítja meg, hívja bűnbánatra, megtérésre, új életre és üdvösségre az embert. Ezért hirHárom kérdés a reformáció ünnepén 2. Őrzik-e még a hit szent tüzet? detjük ezt az igét magyarországi evangélikus egyházunk több száz anyagyülekezetében, társgyülekezetében, filiájában és szórványában. Évente sok tízezer igehirdetés hangzik el templomainkban. Ennek érdekében ugyancsak sok tízezer kilométert tesznek meg lelkészeink gyülekezeti munkásaink. Azért tartunk fenn Teológiai Akadémiát, hogy képzett igehirdetők szolgáljanak a szószéken, az oltárok előtt és bibliaórákon. Ügy tűnik, hogy egyházunk „megbecsüli az igét”. Most mégis felteszek néhány provokatív kérdést: A Teológiai Akadémia hallgatói valóban felelősségük tudatában készülnek az igehirdetés szolgálatára? Kihasználnak minden órát és percet arra, hogy jobban és egyre jobban megértsék Isten igéjét? Vagy abban a szektás gondolatban élnek, hogy majd „az adott esetben a Szentlélek megtanítja őket a mondanivalóra”? A Szentlélek semmire sem tanítja meg a lusta teológusokat, legfeljebb arra, hogy készületlenül ki se nyissák a szájukat! És a lelkészeink? Fáradoz- nak-e azért, hogy „megnyíljon előttük az ige ajtaja” a Szentlélek segítségével? Készülnek-e az igehirdetésekre „időt és fáradságot nem kímélve”? Munkálkodnak-e azért, hogy ne egyszerűen „recitálják” a textust, hanem azt szembesítsék a mai ember és a mai világunk égető kérdéseivel? Szembesülnek-e a templomban ülők a prédikáción keresztül az élő és kegyelmes Istennel vagy pedig csak „néhány szép költői gondolattal”? Hívnak-e ezek az igehirdetések megtérésre, élő hitre és diakóniai életre vagy pedig „élő víz” helyett csak „langyos víz”-zel itatják a hallgatókat? Az ige megbecsülését, nemcsak felkészülten való hirdetése, hanem annak meghallgatása is jelenti. Hála legyen Istennek, evangélikus egyházunkban nem kevesen hallgatják vasárnapról-va- sárnapra, bibliaóráról-bibliaórára az Isten igéjét. Mindenesetre általában többen, mint nagyon sok külföldi egyházban, örülünk a gyermekbibliakörök, a hittanórák, az ifjúsági órákon részt vevők szép számának is. Mégis ... mégis ... sokkal több ember fülébe csengenek vasárnaponként a templomok harangjai! Sokkal több hívás hangzik el a szószékekről gyermekek, ifjak és felnőttek felé. Nem ismétlődik-e meg százszor és ezerszer mind az, ami annak idején Samária és Galilea között történt, ahol Jézus tíz bél- poklost gyógyított meg és csak egy ment vissza megköszönni a gyógyítást? „Nem tizen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?” Hol vannak hát egyházunkban a „kilencek”? Miért üres nagyszerűen, sok százezer forintért megújított templomokban igen sok hely? Az üres helyek nem az ige megbecsüléséről, hanem annak „becsmérléséről” beszélnek! Nem a „külső körülmények” morzsolják a gyülekezeteket, hanem gyakran a „belső körülmények”: az ige megvetése, a közömbösség, a „pénznek a szerelme”, a „hajtás”. Pedig az „ősök hite” nem fogja megtartani az egyházat Magyarországon sem, de másutt sem ... Az ige megbecsüléséhez tartozik annak olvasása. A reformáció kézbe adta a Bibliát. Ma már sokan azt hiszik egyházunkban, hogy csak „kegyesek”, a „pietis- ták”, az „evangélizációsok” olvassák azt. Meg is látszik ez az életünkön! Luther egyszer ezt írta: „Elég öreg doktor és igehirdető vagyok,; mégis újra gyermekké kell; válnom, s naponként kora reggel fennhangon elmondani a Miatyánkot, a Tízparancsolatot, a Hitágazatot és néhány kedvenc zsoltárt, meg egyéb igét”. Az igét úgy becsüljük meg, ha újra kézbe vesszük, naponta olvassuk és éljük. Az ige legszebb megbecsülése a „megélt ige”, a szeretetben, békességben örömben, reménységben gazdag élet. Erre segíts minket szerető Atyánk! Káldy Zoltán De ó, becsülik-e az igét, Miként hajdan az ősatyák? Örzik-e még a hit szent tüzet, Megtartják-e az Űr szavát? Ahol elhagyják a hitet, Siralmas ott minden ünnep! (Szarvasi énekeskönyv 494. ének 2. v.) (Dallam: Ki dolgát csak Istenre hagyja) AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS NAGYGYŰLÉSE AZ ELŐZŐ KÉRDÉSHEZ SZERVESEN KAPCSOLÓDIK a második. Hiszen Isten „azért rendelte az igehirdetés szolgálatát, hogy hitre jussunk!” Pontosan arra a hitre, hogy Isten kegyelmébe fogad bennünket ingyen a Krisztusát. Ezt a hitet támasztja azokban, akik hallják az evangéliumot. A „világ istene” megvakította gondolkodásunkat, hogy ne lássuk Krisztus evangéliumának világosságát. Teremtő erejével Isten fényt gyújtott szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten ismerete a Krisztus arcán (2 Kor 4,4—6). Ez az esemény életünk fordulópontja. Lutheri örökségünket így foglaljuk össze tömören: „egyedül hit által!” Szerintünk a reformáció Luther szívében „a hit szent tüze” fellob- banásával kezdődött és indult hódító útjára. Enélkül érthetetlen a magyar reformáció szolgálata népünk életében a közművelődéstől kezdve a nemzeti szabadság és függetlenség programjáig. Enélkül megmagyarázhatatlan őseink hűsége és áldozata az ellenformáció és elnyomatás korában. Múltunkat a „hit szent tüze” ragyoj a át. Jelenünkben is erre szorulunk rá. Hiszen minden egyéb, amire szívünk vágyódik, a hit másodtermése: becsületes munka, szép házasélet, meleg otthon, társadalmi rend és törvénytisztelet, tiszta erkölcs és jóízű kenyér, piros betűs hétköznapok és szép ünnepek, ígéretes tavasz- és gyümölcstermő ősz, értelmes élet és könnyű halál... ÍGY EMLÉKEZÜNK ŐSEINKRE, akik „hit által” indultak útjukra, nem tudva, hová vezet, akik várták a várost, amelynek szilárd alapja van, akik kész szívvel építették áldozataik oltárát és megtapasztalták Isten erejét, akikre nem volt méltó a világ (Zsid 11). Hitük olyan volt mint víz a pusztában, velő a csontban, szárny a föld porán, tűz a hideg éjszakában, lobogó szeretet meghidegült szívek között, fellebbezés Istenhez emberi elmarasztalások idején. Atyáink hite nélkül megmagyarázhatatlan templomaink és gyülekezeteink története. Egyfelől a nagy nélkülözés világa. Másfelől Isten kimeríthetetlenül gazdag tárháza. Közbül a nyíló ajtó és kinyújtott kéz, a szabadulás és birtokbavétel egyedül a hit műve. Hit nélkül betűrengeteg a bibliád, kötött szövegek pergetése az imádságod, vallásos embercsoport a gyülekezet, robot a mindennapi munkád. Hit által viszont meghallod mennyei Atyád jóságos szavát, belső szobád dolgaid megbeszélésének és elrendezésének helye, a gyülekezet testvéreid közössége és gyorsan folyó életed a megtalált küldetés betöltése. EZÉRT OLYAN SÜRGETŐ a második kérdés: „őrzöd-e még a hit szent tüzet?!” Mint táborozások estéin, rakni kell a tüzet, nehogy kialudjon. Ha az evangélium gyújt tüzet szívünkben, akkor szükségünk van újra és újra az Ő szavára. Az őrzi a tüzet, aki naponta friss igevételhez jut. Régi emlékek nem táplálják a tüzet. Változó világunkban és életünk forgatagában Isten kenyeréből friss szeletet kell kérnünk. De legalább is egy-egy morzsát. Ne nyugodjunk addig, amíg meg nem kaptuk. Ha alszik a hit szent tüze, minden veszendőre jut. Isten azonban megígérte, hogy aki kér, az kap. Nem akármit, hanem az evangéliumban a Lélek ajándékát friss hitre, tiszta lángra, Ezért sem szabad elszakadnunk a gyülekezettől. Elképzelhetetlen, hogy legalább egyetlen testvérnek szívéből ne csapna át a „szent tűz” hamvadó szívekbe. Lehet, hogy hiteddel lobbantja másokét. Lehet, hogy mások hitéből csap új lángra szíved hunyó parazsa. Ezért ne hulljon ki kezedből bibliád. Ne mondd, hogy nincs időd. Búsásan megtérül friss igevételre szánt órád. Belső szobádban elsősorban ezért könyörögj. Hiszen csak vele és általa minden a tiéd! A FENTIEKHEZ MÉG EGY „KIVÁLTKÉPENI” UTAT tanácsolok. Vállalj szolgálatot gyülekezeti és társadalmi környezetedben. Urunknak az a szokása, hogy ajándékait „haszonra” adja. Nagyon szeret téged. Ebben sohase kételkedj. De magához akarja ölelni azokat is, akik még nem az övéi. Nagyon kévésük vagy semmijük sincsen. Szolgálatba hív és vár a szüntelenül szolgáló Urad. Kezd el kicsiben. Gondolj arra, hogy egy kisgyermek uzsonájábóí sokan jóllaktak. Egy csepp olaj s már nem nyikorog az ajtó. Néhány kedves, meleg szó és kisimul egy gyötört emberarc. Egy vacsorameghívás széttöri valaki számára a magány börtönét. Pársoros levél, telefonhívás vagy egy „váratlan” látogatás a gyógyulás útját jelenti a betegnek, mert érzi, hogy valaki szereti őt, pedig talán csak az ötödik veréb a nagyvilágban. Mondogasd magadban Jézus felejthetetlen szavat: egy pohár víz, egy kis szere- tetcsomag, néhány jó szó, egy látogatás. Bár megértenéd végre reformáció ünnepén, mit is jelent az unos-untig emlegetett lutheri vallomás: egyedül hit által! A szolgálat útján lobog a szent tűz és áraszt meleget. Miközben másoknak örömöt szerzesz, telik meg örömmel szíved. Másokat etetsz s közben te is jóllaksz. Vigasztalsz és vigasztalódsz. Idegen terheket vállalsz a magadéhoz és könnyebbül a tiéd. Másokért imádkozol és közben meghallgattatásra találsz. Tovább adod a friss igét és akkor vésődik szívedbe kitörölhetetlenül ... A HIT SZENT TÜZÉT ez a négy őrzi és táplálja: az ige, az imádság, a közösség és a szolgálat. Ne válaszd el őket egymástól, de ne is rangsorold. Isten szerkesztette ezeket egybe, hogy a hitnek szent tüze ki ne aludjon, hanem törjön meg bűnnek-halál- nak ereje, oszoljon a sötét, hulljanak bilincsek, meneküljön az ördög és omoljanak a válaszfalak véglegesen. Hit által megtaláljuk egymást, szívünkben árad a békesség, hűségesen szolgálunk helyünkön és reménységgel nézünk magunk és az emberiség jövendőjére. Bizony, ez a fordulópont. Eljutni erre a hitre és ebben a hitben megmaradni most és halálunk óráján! Balikó Zoltán MEGBESZÉLÉS A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG TANULMÁNYI TITKÁRAIVAL Az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács idei nagygyűlését Lisszabon mellett (Portugália) tartja. Egyházunkból dr. Görög Tibor, a végrehajtó bizottság tagja és iíj. Szentpétery Péter segédlelkész, a Külügyi Szolgálat előadója vesz részt. Dr. Eckehart Lorenz (NSZK) és dr. Harmati Béla, a Lutheránus Világszövetség Tanulmányi Osztályának titkárai szeptember 24—27. között Budapesten tartózkodtak. Megbeszélést folytattak lelkészek egy csoportjával dr. Kál- dy Zoltán püspök-elnök vezetésével az LVSZ tanulmányi munkájáról.
