Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-25 / 43. szám

• • Ünnep Tápiószelén Hálaadás, köszönet és emlékeztető Meleg őszi vasárnapon, szep­tember 20-án' nagy ünnepre ké­szültek Tápiószelén. DÉLUTÁN ADTAK HALÁT a kívül-belül megújult templomért. Az évtizedek óta pergő vakolat, a vizesedés nyomai, a beázás folt­jai teljesen eltűntek és a temp­lom méltóságteljesen áll megújul­tan a házak között és tornyával Isten felé pnutat. Sokan osztoztunk a környékről is a szeleiek örömében. De az ün­nep ünnepélyességét az fokozza, hogy ennek a hálaadó istentiszte­letnek igehirdetője dr. Káldy Zoltán püspök volt. A virágcsok- ros köszöntés után zsúfolt temp­lomban az igehirdetés igéje a 84. Zsoltár 5. és 8. verse volt, amit az ünnepi meghívón is olvashattunk. AZ IGEHIRDETÉS BEVEZETŐ RÉSZÉBEN történelmi visszapil­lantás tágította a hallgatóság lá­tókörét, hiszen 150 éves a temp­lom. Ebben a másfél évszázadban sok minden történt. Különösen is döntő jelentőségű a ma élők szá­mára a felszahadulással bekövet­kezett új korszak. Jelentős szere­pet kapott ebben a keresztyénség is, és sokan felismerték, hogy az új rendet támogatni kell; azok, akik hittek az egyház jövőjében —• mondotta a püspök. „Boldogok, akik házadban lak­nak.” Azt a kérdést tette fel az igehirdető, hogy mit jelent ma a templomban lakni? Rövid törté­neti leírás után — hogy annak idején valóban ott laktak a jeru- zsálemi templom körül a szolgá­latot végzők — a kérdés aktuali­zálása következett: nyilvánvaló, ma senki sem gondol szó szerinti lakozásra. Ez ma azt jelenti: Isten jelenlétében élni mindenütt: úgy cselekedni, úgy viselkedni, úgy gondolkodni! Vonatkozik ez a családi életre és a munkahelyre egyaránt. Nem lenne-e tisztább a családi élet, és nem lenne-e be­csületesebb a munkavégzés, ha az Isten jelenlétének tudatában tör­ténne? Mi lenne, ha Isten jelen­létében élnénk? Pedig azok a bol­dogok, akik az Ö jelenlétében tudhatják az életüket, mert je­lenléte megszentel — hangzott a szószékről. Az igé második1 részé, a 8. vers alapján az újult erőről szólt. Jó és örvendetes, hogy a templom meg­újult. Történjen akárhol, akármi­kor egy templom megújítása, öröm az mindenkinek. De nem elég! Többre van szükség! A gyü­lekezetnek is — itt és mindenütt — meg kell újulnia. Az ünneplés­nek akkor van igazán értelme, ha a gyülekezet lélekben megújul: lesz új hite, új szeretete. új re­ménysége, új jövőlátása, új mun­kaetikája. Ehhez kapcsolódóan fogalma­zódott meg a nagyon is aktuális kérdés: mitől vagyunk fáradtak? Sokan panaszkodnak, hogy fárad­tak. Egyesek és gyülekezetek pa­nasza ez. Mibe fárad bele az em­ber? Válasz: nem a munkába! A hi­tetlenség fáraszt! Itt ebben az esetben nem szűkíthető a hit csak a vallásos hitre, mert minden élet­terület szerves tartozéka a hit. Még az ún. világi vállalkozásba sem érdemes belefogni úgy, hogy valaki ne higgyen annak a vál­lalkozásnak az értelmében, hasz­nában, jövőjében. Ha pedig egy gyülekezet fáradt, akkor annak az oka, hogy a Jézus Krisztusba vetett hite zsugorodott, fogyatko­zott meg. Nem az fárasztja el a gyülekezeteket, hogy tatarozni kell, hanem a hitetlenség. A gyü­lekezeten belül a hit meggyengü­lése a fárasztó. Hasonlóképpen fárasztó még a szeretetlenség is. Sokan nem tud­ják, hogy mi Jézus új parancso­lata, Jn 13.35: „Arról fogja meg­tudni mindenki, hogy az én tanít­ványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” S még fárasztóbb a re­ménytelenség, s ennél aligha le­het csüggesztőbbet elképzelni. Ha tömören kell az elfáradás okát összefoglalni: a bűn! Ez tesz bennünket halálosan fáradtakká. De Isten nem azt akarja, hogy ilyen fáradt életű emberek és gyü­lekezetek legyenek. Frissíteni akar azzal, hogy megszabadít a bűne­inktől: az evangéliummal, a bűn­bocsánat jó hírével. Ennek a sza- badításnak az elfogadása felfris­sítheti az életünket. A felfrissült életre pedig szükség van a csa­ládban, a faluban, városban, ha­zánkban és a nagyvilágban. A KÖZGYŰLÉSEN Deme Ká­roly szelei-farmosi h. lelkész ol­vasta fel. a jelentését, amiben részletesen beszámolt a tatarozás történetéről. Megtudhattuk, hogy kb. 500 000 forintba került mind­ez, de ebben a lelkészlakás meg­újítása is benne van. Megköszön­te a tetemes közegyházi segítsé­get, és külön köszönetét mondott a kondorosi evangélikusoknak, akik pénzzel és fizikai munkával segítettek. Függetlenül a famili­áris szálaktól, szép példája volt OKTOBER 3-a, SZABAD SZOMBAT VOLT. Kora reggel­től szemerkélt' az eső majd egész Budapesten. Kicsit szorongva néztük a Magyar Nemzeti Múze­um kertjében felállított színpa­dokat, a budapesti Múzeum utcá­ban ázottan álltak a pavilonok. A Hazafias Népfront. Buda­pesti Bizottsága a VIII.. kerületi bizottsággal együtt rendezte ezen a napon nagygyűlését. Az egész napos rendezvénysorozat célja a népek közötti barátság erősítése, a náború és a fegyverkezési haj­sza elítélése. És az erkölcsi cél mellett egy közvetlen gyakorlati is, a hanglemez, a könyv és a képzőművészeti alkotások bevé­telével, s az egyéni felajánlások­kal szeretett volna sok száz em­ber hozzájárulni egy kambodzsai gyermekváros felépítéséhez. DÉLELŐTT TÍZ ÓRÁRA MEGTELT A MŰZEUM KERT. A színpadokon neves együttesek, előadóművészek léptek fel. A „Bakfark Consort”-tól a Magyar Néphadsereg Művészegyütteséig, regtime zenétől bábelőadásig mindenki megtalálhatta azt a szórakozási fajtát, amely a leg­jobban érdekelte. Délután a Kossuth Klubban „Nyugtalan Világ” címmel öt külpolitikai fórumon neves új­ságírók válaszolak az érdeklő­dők kérdéseire. Ázsia, Fekete- Afrika, Közel- és Közép-Kelet, Latin-Amerika, Nyugat-Európa kérdései szerepeltek itt. Igen nagy volt az érdeklődés, majd minden termet megtöltöttek azok, akik nyitottak az emberi­ség nagy problémái iránt. A Lengyel ökumenikus Tanács 1974 óta tart fenn hivatalos kap­csolatokat a lengyelországi római katolikus egyházzal. Akkor ve­gyes bizottságot állítottak fel, mely tizennégyszer ülésezett. A vegyes bizottság legutolsó ülé­sét április .29-én tartották Varsó­ban. A következő kérdésekről tár­gyaltak: állam és egyház viszo­nya, külföldről érkező egyházi se­gélyszállítmányok elosztásában való részvétel. Kifejezésre juttat­ták azt a meggyőződést, hogy az ország jelenlegi helyzetében kö­zös erőfeszítésekre van szükség olyan területeken, mint az erköl­ez annak, hogy az erősebb hogyan segítheti a kisebb testvért. A közgyűlés hozzászólói között Keveházi László esperes köszön­tötte a püspököt, a falu vezetősé­gét és a gyülekezetei. Az igehir­detés hatása alatt a megújulásra biztatott. Kiss Pál egyházmegyei felügyelő a békét méltatta, mert építkezni, tatarozni csak békében lehet. Köszöntő szót mondott még a helyi római katolikus plébános. Pest megye több gyülekezetének a lelkésze — mendei, tápiószent- mártoni, irsai, péteri, ceglédi — egy-egy igével köszöntötte a gyü­lekezetei. Az ünnpeség befejezé­seként a széliek terített asztallal várták vendégeiket. Ribár János GAZDAG, SOK SZÍNES ÉL­MÉNNYEL TELI VOLT az az októberi szabad szombat. Szá­momra a legizgalmasabb és egy­ben a legtanulságosabb élmény a gyermekek razjversenye volt. Eredetileg aszfaltrajzverseny lett volna, de hát esett az eső. A gyerekek és a verseny zsűrije bevonult a múzeum kőtárába. A kőtár hosszú folvosóin egy régen eltűnt világ köbe vésett emlékei — sírkövek és győzelmi felira­tok. A halott kövek között gyer­mekek színes csapata, földre ku­porodva, izgatott zsivajban raj­zolt a békéről. A neutronfegyver jutott eszembe, az a szörnyű ha­dieszköz, mely a köveket és a feliratokat meghagyja. De egy­szer s mindenkorra véget vet a gyermekzsivajnak, a gyermekek életének. Színes házakat rajzoltak, asz­talnál ülő családokat, harmóniát gyerekszemmel. Egy nemrég látott másik gyermekrajz-kiállí- tás jutott eszembe. Kambodzsai gyerekek rajzait láttam. Alapszín a piros volt. vér és tűz. Levágot' fejű emberek, síró gyermekek szörnyű látványa. Azok a kicsik még nem tuíiták kiheverni a Pol-Pot rezsim szörnyű népirtá­sának sokkját. AZ Ö SZÁMUKRA ÉPÍTÜNK GYERMEKVÁROST. Akiknek szüleit megölték. Olyan gyermek- várost, ahol harmónia lesz, ahol talán évek múlva — ha nem is családokat — de békét rajzolhat­nak a gyermekek. R. L. esi megújulás, az alkoholizmus elleni haró és diakóniai munka. Kedvezően ítélték meg az öku­menikus imahét közös alkalmait. Hasznosnak ítélték azt is, hogy a római katolikus egyház és az öku­menikus tanács kölcsönösen meg­küldték egymásnak hivatalos ál­lásfoglalásaikat. 1979-ig az evangélikus delegá­tus volt a vegyes bizottság társel­nöke ökumenikus részről. Akkor azonban a Mazuri területen tör­tént jogtalan templomfoglalások nyomán az evangélikus egyház — tiltakozásul — felfüggesztette részvételét a vegyes bizottság munkájában. Ügy gondolom, hogy elég so­kan vannak közöttünk olyanok, akiknek valamilyen módon al­kalmuk volt megtapasztalni vagy átélni: a magyar evangélikus egyházunk egységesen egyértel­mű teológiája, egyöntetűen jó rendje mellett, milyen sokszínű a gyülekezeteink élete, istentisz­teleti és kegyességi gyakorlata. Ebből a sokszínűségből ez alka­lommal az aratási hálaadó ün­nepet szeretnénk kiemelni, és mindnyájunk tanulságára egy kicsit „körüljárni”. KEZDJÜK TALÁN AZZAL, hogy ennek az ünnepnek nálunk nincsen az egyházi esztendő rendjében minden gyülekeze­tünkre érvényesen meghatározott időpontja, és nincsenek olyan, írásban is rögzített ünneplési formái (a liturgiái előírásokon kívül), amelyeket minden gyü­lekezetünkben azonosan, egy­azon módon gyakorolnánk. AZ ÜNNEP MEGTARTÁSÁ­NAK IDŐPONTJÁT TEKINTVE, elegendőnek látszik annak a meg­említése, hogy vannak hazánk­ban olyan vidékek, ahol a gabo­na betakarítása, és vannak olya­nok, ahol a szüret befejezése után adnak hálát az erre az al­kalomra egybegyűlt hívek az Is­tentől kapott ajándékokért, a két kezük munkájának gyümölcsei­ért. Ezek az idöpontbeli eltérések nagyon érthetőek. A régi, mező- gazdasági foglalkozású gyülekeze­teinkben az aratás volt az év leg­fontosabb (egyben: a leggyötrel- mesebb) eseménye. Olyan éjjelt és nappalt nem ismerő munka, amely meghatározta egy-egy kö­zösség további sorát — a bőség vagy a szükség hosszú hónapokig tartó idejét. S ugyanezt lehet mondani azokról a gyülekeze­teinkről is, ahol a gyümölcs- és a szőlőszüret volt és maradt az anyagi biztonság alapja. Másképp fogalmazva: ma azért és úgy adunk hálát Istennek a minden­napi kenyérért, az asztalunkra kerülő legkülönfélébb javakért, ahogyan ezt a hitben és a szor­galmas munkábap elődeink tet­ték. S ezt a szép hagyományt átvették a városi gyülekezeteink is, noha ezeknek a tagjai igen ritkán vesznek részt a föld mű- velésébenek munkájában. ÉRDEKES ÉS ÉRDEMES LEN­NE ARRÓL IS BESZÁMOLNI hogy az aratási hálaadó ünnepe­den .az tgyts gyülekezetek mi­lyen változatossaggal díszitik fel terítik meg az oltárt; színekber pompázó virágokkal, kenyérrel kaláccsal, gyümölcsökkel, szőlő­vel, s - a városokban — még „gyári termékekkel”, konzervek- kel is. Sióval mindazzal, amive Isten ajándékoz meg bennünket és amiért ugyanakkor köszöneté; kell mondanunk azoknak, akik­nek a munkája, a számunkra ész­re sem vehető fáradozása ered­ményeképpen élhetünk emberhez méltó életet. Mert ez az ünnep így volt és így lesz szép s kerek egész: Istennek adunk hálát azért, amiért hálával tartozunk neki, és köszönetét mondunk azoknak, akik sokféleképpen gon­doskodnak rólunk; akik vigyáz­zák nemcsak elemi szükséglete­ink kielégítésének ágas-bogas dol­gait, hanem békés, megelégedett életünk mindennapjaira is ügyel­nek. Így és ezért, az aratási HALAADÖ ÜNNEPI ALKAL­MAK egyszerre kapcsolnak egy­ségbe bennünket, különbözően különféle munkában álló evangé­likus embereket az Isten iránti hálában, és összekötnek azokkal is, akik ugyanolyan hűséggel lát­ják el a maguk hivatását — bár­melyik egyházhoz tartozzanak, vagy világnézetet valljanak is —, mint mi magunk. Még valamit: cikkünk címében három szót írtunk le; a hálaadás és a köszönet szavak mellé oda­írtuk az emlékeztető szót is. S tettük ezt azért, mert akkor, mii­kor a magunk terített asztaláért, tisztes jólétéért hálát és köszöne­tét mondunk, akkor meg kell em­lékeznünk azokról is, akik na­gyobb hazánkban, a Földön, éheznek, akik nyomorogva, nap­ról napra tengetik az életüket. Sokan vannak, mérhetetlenül so­kan : az egész emberiség mintegy kétharmada! Meg kell emlékez­nünk róluk, de nem valamiféle olcsó sajnálkozással, hanem azzal a felelősséggel, amit hitünk és emberségünk egyaránt megköve­tel tőlünk. S ha így cselekszünk, akkor volt igazán szén ez az ün- nen, s teli.es szívünkből,,,való az a Miatyánk, amelvben ..nekünk", azaz: mivdunáitinknak kérjük a mindennapi kenyeret! Vámos József A munka Az élet tartalma a munka. Igazi, emberi élet elképzelhetetlen a munka nélkül. Ha voltak, és sajnos vannak ma is, olyan emberek, akik másokat kihasználva munka nélkül akarnak élni, mégis igaz, hogy minden egészséges gondolkodású ember világosan látja: a tét­lenség üressé, értelmetlenné teszi az életet. Ma már azt is tudjuk, hogy azokon, akik bármi okból megrokkannak, a testi gyógyuláson kívül legjobban az segít, ha megtalálják azt a munkát, amit rokkan­tán, fogyatékosán elvégezhetnek. Ezenkívül a munkáséletben tanul­juk meg a legjobban azt is, hogy az emberi élet teljességéhez hozzá­tartozik a közösségért, a mások javáért való fáradozás. Mi, keresztyének tudjuk, hogy a munka a teremtő Isten akarata. A Bibliában is azt olvassuk, hogy a „paradicsomi” állapot se a tét­lenség volt. az ember életéhez kezdettől fogva hozzátartozott a mun­ka (lMóz 2,15), amikor pedig a boldog jövőről szólnak a próféták, természetesnek tartják, hogy ahhoz is hozzátartozik az örömmel végzett, eredményes munka (Am 9,13—14). A cél, ami felé az ember halad, nem a tétlenség, hanem az értelmes, munkás élet. Ezen a vasárnapon úgy készülünk a munkás hétköznapokra, hogy Isten igéje tudatosítja bennünk: munkánkkal egymás javát, a kö­zösséget szolgáljuk. Ezt az emberekért szüntelenül munkálkodó Isten­től tanuljuk, attól, akit Jézusban ismertünk meg (Jn 5,17). Pályázati felhívás Az Országos Evangélikus Egyház a Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti nagygyűlésével kapcsolatban pályázatot hirdet a nagy­gyűlés emblémájára vonatkozóan. Az embléma egyszerűen, a nyelvi, kulturális háttértől függetlenül, érthető módon fejezze ki, hogy „Krisz­tusban — reménységgel a világért” a nagygyűlés témája; hogy luthe­ránus világgyűlésről van szó; hogy a nagygyűlés Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre. A megtervezés formai szempontja* hogy kabáthajtókán viselhető emblémaként ugyanúgy felhasználható legyen, mint plakát vagy transzparensként: kisebb és nagyobb mé­retben egyaránt érvényesüljön. A pályázatokat A/4-es (21X30 cm) méretben, lehetőség szerint színes és fekete-fehér változatban kérjük december 1-ig a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatala címére (1088 Budapest, Puskin u. 12.) beküldeni. A pályázat első díja 6000 Ft, a második 4000 Ft, a harmadik 2000 Ft. Fodor András: Pünkösd Minden tavasszal újra élem a reggel gyönyörét: a lucfenyők, a kertek magasában, keserves, hosszú, boldog szaggatással burukkolnak a gilicék. És fölcsattan a gyermekének, fölbúg az orgona: Jövel Szentlélek! — vigyél el a nyárba, hol égig ér a játék palotája, szabadság otthona. Már jön. értem apám az állomásról, futok elébe ki, — a kanyarból is látom szívdobogv'a: örömöt ír felém a sétabotja, föl-fölbuktatja, lengeti. (Megjelent a költő KÉLT ÜJRA JEL című kötetében — 1979-ben) Gazdag szabad szombat ÖKUMENIKUS PÁRBESZÉD LENGYELORSZÁGBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents