Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-10-25 / 43. szám
Evangélikus Elet XLVI. ÉVFOLYAM 43. SZÁM 1981. október 25. Ara: 4,50 Ft EVAN GELIKUS HETILAP Járom az utat... Nem a slágerben említett „macskaköves utat”, hanem a hazánkat pókhálóként átszövő országútjainkat. Való igaz, hogy esztendőnként egyszer vagy kétszer keresztiil-kasul járom hazánkat. Nyáron nem szeretek utazni, nagy a forgalom. Ekkor úgy rohannak el mellettem a falvak és városok, hogy nem is látom őket. Szemem — és ezt tudja minden autóstársam — csak az utat pásztázza, hogy lassuló reflexeimmel kitérhessek egy-egy nehéz helyzetből. De ilyenkor ősszel nagyon örülök, hogy egyházi munkaterületem össze van kötve „országjárással”. Ilyenkor már lelassul az országutak forgalma, s van időm kissé nézelődni is. Mert nagyon szeretem hazámat. Szeretem az autóm mellett elrohanó földeket, a kis falukat, az útszéli kereszteket, városainkat. Az elmúlt néhány hét alatt az ország különböző vidékein jártam. Voltam Kemenesalján, a Ság-hegy oldalán, újra és újra elcsodálkoztam a somogyi dombok lankáin, „megmásztam” a Mátra csúcsait, keresztülutaztam a bükki fennsíkon, s a békési tanyavilág szétszórt tanyái közt messzire tágult előttem a horizont. MENNYI VÁLTOZATOSSÁG! MINŐ GAZDAGSÁG! Mostani utazásom az őszi betakarítás közepére esett. A magtárakban és szárítókban levő gabona már jó helyen várja fehér kenyérré való feldolgozását. A széles ölelésű gabonaföldek most sötétbarnák. A frissen szántott földek szorgalmas kezek, gyors gépek, okos munkaszervezés együttes harmóniáját tükrözik. Bármerre jártam, napraforgót betakarító, kukoricát vágó kombájnok lassú mozgása ragadott meg. A nógrádi domboldalon olyannak tűnt az egyikük, mintha a távolban valaki — és ez nem Sziszifusz volt —, egy sziklát görgetne fel a dombra. A gépnek ez az erőlködése az ember sikerét, a munka szeretetét és hazánk gazdagságát hirdette. Bennem, az utakat járónak pedig imádságot jelentett mindez. Mert amit emberi szóval már nem lehet kifejezni, azt meg kell vallani annak, aki szülőföldül adta át ezt a drága földet. JÁROM AZ UTAT... s mindig a templomtornyot veszem észre először. Még ma is a témplomtorony emelkedik ki a völgyben vagy éppenséggel a domboldalon megbúvó falu emeletes házai közül. Nem tudom, észrevette-e már más is, hogy nálunk milyen szépek a templomok. Szépek és csinosak. A legtöbbjük friss színével, tornyának égbenyúló fényességével az élő egyházakról prédikálnak. Utaztamban nemcsak a mi templomainkat szoktam megnézni, természetesen azokat elsősorban. De a többi templom is érdekel. Mert valamit bizonyítanak ezek a falusi és városi templomok. Hiszen nyilvánvalóan csak ott tataroznak, csinosítanak, gondoznak egy templomot, ahol élnek olyanok, akik ezeket a templomokat második otthonuknak tekintik. És ezek a csinosított, frissen tatarozott templomok hirdetik az utazónak és a csodálkozónak, hogy a hazánkban élő egyházak élő egyházak, élnek egészen a templomot rendbetevő szerétéiig. És mindez a felszabadulás után harminchat esztendővel. De sokan voltunk kishitűek, amikor a háború pusztítása után megláttuk templomainkat. Romhalmazt láttunk magunk előtt, s nem megújulást. S ma ezek a gyorsan tovatűnő templomtornyok — legalábbis nekem — nagyon igazat prédikálnak. Valamikor azt suttogtuk, hogy „még a kövek is prédikálhatnak”, ma pedig ezt az igét így fogalmazhatjuk: „a templomok is prédikálják hitünket, egyházi életünket, a keresztyén egyházak szabadságát”. r JÁROM AZ UTAT... s keresztülutazom kisebb-nagyobb településeken. Nézem a díszes, kovácsoltvas kerítéseket, az emeletes falusi házakat. Esténként leállók az útpadkára, hogy a hazatérő csorda elférjen mellettem, esti lámpagyújtásnál, lelassítva a kocsit, beleske- lödöm a falusi szobákba. Diszkréten lelassítok, ha egy fiatal pár egymás szemébe- éppen az úttesten feledkezik bele, s egyszerre úgy érzem, hogy nem vagyok fáradt. Hiszen élő tanúja vagyok egy újnak a születésénél. Megújulnak falvaink, s ez magával hozza, hogy bizonyos értelemben megújulnak annak lakói is. Tudom, hogy „új” betegség rágja a mai embert, a kapzsiság, a mindenáron való gyűjtés szenvedélye, s tudom, hogy ennek vannak szociáletikai problémái is, s hogy ebben a „tévelygésben” egyházunk tagjai „nyakig” benne vannak. Mégis örülök annak, hogy a földes szobákat a parkettás váltotta fel, a petróleumlámpát a villany, a tüdőbajt a túltápláltság. Mi tudjuk, hogy Isten ezt a földet magáénak tudja minden kincsével együtt. Mi nem hiszünk abban, hogy valamikor is ezen a földön beteljesedik a Kánaán, hiszen az ember bűnössége emberi életünk velejárója. De azt is tudjuk, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy az ember — mert ez Isten akarata — itt a földön békében és jólétben éljen. JÁROM AZ, UTAT... s örülök, hogy járhatom, azaz dolgozhatok. Béke van, s esténként nem kell leoltanom a kocsi reflektorát. A fénycsóvában néha ijedten néz rám egy megriadt nyúl, messziről autóstársam jelez, csendesen duruzsol a motor, s fejem a holnapi nap terveivel van tele. S messziről elkerül minden nosztalgia, ami ma annyira divatossá vált. Mert mire kellene nekem nosztalgiával emlékeznem? Arra, hogy tizenévesen bombatámadások közt, bunkerekben tölthettem oly sok „szép" esztendőt? Arra, hogy kopottan és rongyosan nélkülöztem a felnőtté válás éveiben? Arra, hogy lelkészi szolgálatom elején egy megbolydult egyházban feleslegessé váltam? Engem s kortársaimat messze elkerül minden mosztalgiahullám. Mi, az ötven elején járók, járjuk az utat, s imádkozunk a jelenünkért és könyörgünk a holnapért. Számunkra a béke nem a fegyvertelen világ képében jelenik meg, hanem az emberi igazságosságban, az élet szeretetében és védelmében tett mindenfajta cselekedetben. Karner Ágoston SVÉD ÚJSZÖVETSÉG MINT KÖNYVSIKER Mentsük meg a pusztulástól magát az életet Világvallások képviselői a békéért PIMEN őszentsége, Moszkva és egész Oroszország patriarchája ez év augusztus közepén felhívást intézett a világ valamennyi vallási közösségéhez, hogy az emberiség létét fenyegető nukleáris veszedelem elhárításáért rendezzék meg a világvallások képviselőinek békekonferenciáját Moszkvában 1982 tavaszán. Egyben előkészítő értekezletet hívott össze Moszkvában 1981. október 1—2-re a világ- konferencia megtervezésére. Hívására mintegy száz vallási személyiség jött össze az öt kontinens 29 országából, valamint nemzetközi vallásos szervezetek és világi békemozgalmak — az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája, a Keresztyén Békekonferencia, a Lutheránus Világszövetség, az összaíri- kai Egyházak Konferenciája, az Ázsiai Buddhista Békekonferencia, a Béke-világtanács stb. — képviselői. FILARET metropolita az Orosz Orthodox Egyház külügyi ííivatá- lának elnöke, Pimen patriárcha megnyitó beszéde után előadásában arra a nem könnyű feladatra vállalkozott, hogy a vallások békemunkájának közös alapjait kimutassa. Abból indult ki, hogy a Gondviselő szándéka és a világ léte a jó megvalósítására irányul. A jó megvalósulása pedig az élet és a béke védelmével történik a gonoszság pusztító hatalmaival szemben. Az élet védelme, a gonoszság legyőzése és a béke megteremtése olyan egyetemes emberi eszmék, amelyek különböző megfogalmazásban megtalálhatók minden világvallásban. Ebből a közös alapból táplálkozó vallásos-etikai erőket kell mozgósítani és összefogni most, amikor nemcsak a béke, hanem egyáltalában az emberiség léte van veszélyben: ez volt a metropolita előadásának másik csomópontja. Az összefogást és a közös cselekvést sürgette a világpolitika veszélyt jelző fényeinek felsorolásával, különösen kiemelve, hogy a neutronbomba gyártására vonatkozó határozat minőségileg új helyzetet teremtett, mivel közel hozta a nukleáris háború lehetőségét és ezzel a nukleáris végpusztulás veszélyét A HOZZÁSZÓLÁSOK egész sora — több, mint negyven — követte az előadást egy egész napon át. A felszólalók a különböző vallások, a buddhizmus és a keresz- tyénség, az iszlám, a zsidóság és a lamaizmus megközelítésében, a különböző népek, országok és kontinensek nézőpontjából szóltak a nemzetközi politika, a fokozódó feszültség, a gyorsuló fegyverkezési verseny, a nukleáris fenyegetettség, valamint a leszerelés, a kölcsönös bizalom, a béke és biztonság kérdéseiről. Az érdekes sokszínűség mellett sok volt a beszédekben az ismétlés is, és ez szinte fárasztó lett volna, ha nem kellett volna arra gondolni, hogy éppen ez az ismétlés tanúsította mindennél világosabban, milyen széles körű az egyetértés a vallások képviselői és hívei között. KÖZÖS NYILATKOZATBAN fejezték ki az értekezlet résztvevői ezt az egyetértésüket. Egyebek között ezt állapították meg: „A vallásos emberek az életet Isten értékes adományának tekintik: olyan adománynak, amelyet őrizni és fejleszteni kell, nem pedig elpusztítani vagy eltorzítani. Ogy gondoljuk, minden embernek és vallásos közösségnek tudatosítania kell ezt, és meg kell tennie minden lehetőt, hogy megmentsük a pusztulástól magát az életet. Erre gondolva örülünk annak, hogy Keleten és Nyugaton és a világ minden részén vannak olyan férfiak, akik egyértelműen állást foglalnak a béke és a leszerelés mellett, és világos javaslatokat tettek az emberi élet megmentésére a nukleáris világégés veszedelmétől. De ugyanakkor mélységes aggodalommal emlékeztetünk arra, hogy más vezető emberek a béke és az enyhülés munkál ása helyett szakadék felé viszik a világot a katonai erőfölény politikájával és az olyan veszedelmes nézetek védelmezésé- vel, mint az, hogy a „korlátolt” nukleáris háború megnyerhető, vagy hogy a harmadik világháború kikerülhetetlen. Kis országok nukleáris felszerelése is növeli az aggodalmat és a bizonytalanságot.” ELHATÁROZTA az értekezlet, hogy az Orosz Ortodox Egyház meghívását elfogadva a világvallások békekonferenciáját Moszkvában 1982 tavaszán rendezik meg. Azért akkor, mert az ENSZ- közgyűlés leszerelés ügyében tartandó második rendkívüli ülése várhatólag 1982 májusában kezdődik, és a vallások világkonferenciájával szeretnék támogatni az ENSZ erőfeszítéseit a béke érdekében. A konferencia címe: „Vallási vezetők az élet megmentéséért a nukleáris katasztrófával szemben” Főtéma: A nukleáris leszerelés világlávlatai. Altémákr (1) Az új nukleáris fegyverrendszerek kifejlesztésének és alkalmazásának veszélyes következményei (2) A pusztítás modem módszerei és a „kdrlátozott” nukleáris háború értelmetlensége. (3) A nukleáris fegyverek elvetésének politikai és katonai összefüggései. (4) Az atommentes országok hatása a nukleáris leszerelés stratégiájára. És bizonyára elhangzik egy előadás a vallások közös békemunkájának közös alapjairól és lehetőségeiről is. A VILÁGKONFERENCIA ELŐKÉSZÍTÉSÉRE az értekezlet 46 tagú nemzetközi előkészítő bizottságot alakított, amelynek elnöke Filaret metropolita, alelnö- kei: Richard Andriamanjato ma- dagaszkári keresztyén, a Béke Világtanács alelnöke, Ahmed Kef- taru sejk, Szíria főmuftija, Kus- hok Bakula laddakai főláma Indiában, Mar Gregorios szír orthodox metropolita Indiában, Rai- mond Boor belgiumi római katolikus kanonok és Tóth Károly református püspök, a KBK elnöke. Kacziba József címzetes püspököt az előkészítő bizottság tagjává választották. Rajtuk kívül részt vett a tanácskozáson Szakács József adventista lelkész, szabadegyházi elnök, Viczián János baptista lelkész, szabadegyházi főtitkár és Prőhle Károly professzor, az ökumenikus Tanács főtitkára. „KÉRÜNK MINDEN VALLÁSOS HÍVŐT és minden jóakartú embert, támogasák szerény kezdeményezésünket, és tartsanak velünk menetelésünkben a háború nélküli világ felé” — ezzel a felhívással fejeződik be az előkészítő értekezlet nyilatkozata. Prőhle Károly Reformációi emlékünnepély A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa október 25-én, vasárnap este 6 órakor a Kálvin téri református templomban REFORMÁCIÓ EMLÉKÜNNEPÉLYT rendez, amelyre mindenkit szeretettel hív és vár AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS ELNÖKSÉGE Az emlékünnepély rendje: 1. „Erős vár a mi Istenünk ...” 1. vers. Énekli a gyülekezet. 2. Igét olvas és imádkozik Viczián János baptista lelkész, a Szabad- egyházak Tanácsának főtitkára. 3. „Mint a szép híves patakra...” 1. vers. Énekli a gyülekezet. 4. Igét hirdet Molnár Miklós református lelkész. 5. Gárodnyi Zoltán: Zsoltárkantáta. Előadja a Kálvin kórus, vezényel Máté Jánosné, orgonán kísér Máté János. 6. Ünnepi beszédet mond dr. Nagy Gyula, a Teológiai Akadémia dékánja. 7. J. S. Bach: Singet dem Herrn. 1. számú motteta. Előadja a Luthe- ránia énekkara, vezényel Weltler Jenő. 8. Befejező imádságot mond Hecker Frigyes metodista szuperintendens. 9. „Tebenned bíztunk eleitől fogva..1. vers. Énekli a gyülekezet. ELŐRELÉPÉS AZ AMERIKAI EVANGÉLIKUSOK EGYSÉGÉBEN Miután hónapokig ellenezte három amerikai evangélikus egyház egyesülését (Lutheránus Egyház Amerikában, Amerikai Lutheránus Egyház. Evangélikus- Lutheránus Egyházak Szövetsége), dr. David Preus, az Amerikai Lutheránus Egyház püspökelnöke. elismerte, hogy az egyesülés olyasmi, amit a legtöbb egyháztag kíván, s őmaga is támogatja. A Lutheránus Egyház Amerikában közgyűlésen mondott üdvözletében a kis Öle és Sven történetét idézte, akik a ház előtti tornác két végében ülve egy kórus énekét és tücsökzenét hallgatnak egyszerre. „Nem gyönyörű?” — mondja Öle.. „Hát még ha belegondolunk, hogy hátsó lábaik összedörzsölésével csinálják” — válaszolja Sven. „Néhányan közülünk más muzsikát hallanak, ha az egyesülésről van szó” — mondta Preus —, „de a Lutheránus Egyház Amerikában lelkesedésével, és nyilván az Amerikai Lutheránus Egyházéval is, kész vagyok nekilátni.” A próbaszavazás során 200 delegátus állt az egységes evangélikus egyház gondolata mellé. Csupán néhányan nem akartak változtatni a jelenlegi helyzeten. Senki sem akarta meghagyni a három egyházat, de közös vezetéssel. Első kiadásában 300 000 példányban került árusításra az Újszövetség új svéd fordítása és rövidesen el is fogyott. Most készül a második kiadás 200 000 példányban. Ez talán elég lesz a pillanatnyi igény kielégítésére. Annyi már bizonyos, hogy ez a kiadvány lesz az év könyvsikere a svéd könyvpiacon. Az Ószövetség új fordítása előreláthatólag 1990-re. készül eL
