Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-18 / 42. szám

Rohanunk9 rohanjunk

A hétköznapok lélektana című sorozatúban tárgyalja ezt a kérdést az Élet és Tudomány okt. 2-i száma egy rövid, de nagyon elgondolkoztató cikkben. Általános jelenséggé vált az emberek életében az időhiány. „Valóban rohanunk: gyerekekkel, munkába, gyerekekért, haza, intézni ezt-azt, s rohanunk szórakozásainkban, egymással való kapcsolatainkban is.” Az okát legfőképpen abban látja a cikkíró, hogy „megnövekedtek a lehetőségeink meg az igényeink is”. Ügy gondolom, ennél bonyolultabb a rohanó élettempó indítékainak a magyarázata, de most ne ezt kutassuk, hanem vegyük át a cikk ellenszerként kínált tanácsát: „meg kellene tanulnunk rangsorolni”. S helyesen mutat rá, hogy a dolgok rangsorolását már a gygermekkorban meg kell kezdeni megtanítani és megtanulni. Hiszen a gyermek idejének percnyi pontosságú beosztásával azt érheti el a szülő, hogy „a gyermekből majdan örökké rohanó, igazán semmire sem ráérő felnőtt alakuljon ki.”

Azért a lélektani hatásért is szükségesnek mondja a reánk váró tennivalók közötti ranksorolást, mert az eredményes nap jó közérzetet kelt bennünk, s a „sikerült”-ség élménye, érzete testi-lelki fáradságot, borút oszlat. A lazábban szőtt napok módot adnak arra is, hogy „gyönyörködjünk a hétköznapok apróságaiban, s a lassan elfeledett természetet is fölfedezzük”. Sőt, a tevékenységeink napi rangsorolásán túl azt is meg kellene tennünk időnként életbeosztásunk felülvizsgálatát.

Érdemes lenne megfogadnunk a tanácsot, és felmérni, mérlegre tenni: zsúfolt életünkben mi a fontos és mi a kevésbé fontos. Ezer példát lehetne rá felhozni, de bizonyára így is érti mindenki: próbálja megállapítani a maga élethelyzetében a napi feladatok, teendők értéksorrendjét, s e szerint alakítani napjait. Eközben kiderülhet, hogy mennyi kacattól megszabadíthatjuk időnként. Persze adódhat olyan hivatásbeli és otthoni, meg az emberi kapcsolatainkat illető feladatsűrűsödés, kötelességhalmaz — például két- három kisgyermekes édesanyáknál, de nemcsak náluk! —, amikor a feladatok rangsorolása, az életbeosztás nem megy kompromisszumok nélkül: fájdalmasan, de tudatosan félre kell tennünk egyébként fontos teendőket, hogy életünk egyensúlyba jöjjön a szüntelen kapkodás, szétzilálódás helyett.

A rohanó életet nem szabad ellátni az áldozathozatal gyakran hamis címkéjével, hiszen a vele járó idegeskedés, türelmetlenség, esetleg megrokkanás vagy korai halál nem válik sem szeretteink, sem hivatásunk vagy a köz hasznára. Pál apostol a Filippi-levél 1,9—10-ben azért könyörög, hogy a gyülekezet tagjainak a szeretete „el tudjon igazodni a tennivalók útvesztőjében és elérhesse célját. Gazdagodniok kell a tennivalók felismerésében, a megvalósítás legalkalmasabb módjára vonatkozó tapasztalatokban, hogy megítélhessék, mi a lényeges, és mi lényegtelen, hogyg szeretetü.k valóban hatékonnyá válhasson”. (Cserháti Sándor magyarázatából.)

A rohanó időben is rangsoroljuk hát dolgainkat — hol a hivatásbeli teendők, olykor az emberi kapcsolatok, máskor a kedves időtöltésünk rovására, és próbálkozzunk meg a harmonikus életbeosztás szinte megvalósíIhatatlannak látszó fel-- adatával!

V. I.

BAPTISTÁK A SZOVJETUNIÓBAN

A Baptista Világszövetség legújabb adatai szerint a Szovjetunióban 545 000 baptista él, 5000 gyülekezetben.

A Baptista Világszövetséghez 87 államban 122 országos és regionális szövetség tartozik és összlétszámúk 30 457 millió, de nem

minden baptista gyülekezet tagja a világszövetségnek.

Az Egyesült Államokban 26 millió, Indiában 772 486 a baptisták száma, ezután következik a Szovjetunió. Európában 529 000 baptista keresztyén él 4798 gyülekezetben.

Két testvérgyülekezet többszörös ünnepe

Ostffyasssonyfán és Csöngén

A KÉT GYÜLEKEZET ÖSSZETARTOZIK a pár kilométeres közelség miatt is, de a múltban gyökerező hagyományok miatt is. A lutheri reformáció már az 1540- es években is nyitott szívekre talált Ostfíyasszonyfán. A reformáció kora óta volt itt evangélikus gyülekezet. Az ellenreformáció pusztítása következtében a gyülekezet első temploma odaveszett, de nem halt ki a hit és az istenfélelem. Amint lehetett, újraéledt a gyülekezet. Amikor 1774-ben elkészült a celldömölki templom, oda jártak a hívek. 1786-ban az ostffyasszonyfai és csöngei hívek együtt építették fel a csöngei templomot, s azt mindkét részről sajátuknak érezték. Sem a távolság, sem az időjárás viszontagságai nem akadályozta a híveket, mert Isten igéje, fontos volt számukra. így lett Ostffyasszonyfa Csönge filiája az önállósulásig, 1919-ig. Előtte két évvel építették a mostani templomot.

MAI TEMPLOMSZERETÉTÜK

bizonyítása az a közel 300 ezer forint, amit az alig 500 lelkes gyülekezet tagjai saját erőből összeadtak. Ez azt jelenti, hogy nem volt ritka az 5000 forintos családi adomány sem. Mindez az egy- házszaretetet is mutatja, de a falu jólétét is, mert volt miből adakozni. Mindkettőért hálát adott a gyülekezet. A közegyházi segély sem maradt el, de helyes elhatározása volt a presbitériumnak, hogy a gyülekezet saját anyagi erejére épített elsősorban, s csak kiegészítésként kérte a Gyülekezeti Segély támogatását. Kiemelkedő volt az önkéntes fizikai munka aránya is, amit ingyen, áldozat- készségből végeztek a gyülekezet tagjai, férfiak, nők, fiatalok.

A HÁLAADÓ ISTENTISZTELETEN szeptember 13-án, a templomnak, az Isten házának a szolgálata állt dr. Ottlyk Ernő püspök igehirdetésének középpontjában. A templom abban a különleges és egyedi értelemben Isten

Az ostffyasszonyfai templom

házat, hogy ez az a hely, ahol Isten teremtő, megújító szava megszólal, ahol a gyülekezet élete lüktet, ahol a keresztségtől az úrvacsoráig Isten embert elhívó és formáló ereje megnyilvánul. A templomból, a hitnek, vigasztalásnak, erőnek, bűnbánatnak, új életnek a házából indul el a keresztyén ember a másoknak való szolgálatra, az ember megbecsülésére és szeretetére. Az istentiszteleten csaknem az egész gyülekezet úrvacsorát vett. Külön öröm

Pályázati felhívás

A Déli Egyházkerület Püspöki Hivatala a Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti nagygyűlésével kapcsolatban pályázatot hirdet a nagygyűlés, emblémájára vonatkozóan. Az embléma egyszerűen, a nyelvi kulturális háttértől függetlenül fejezte ki. hoggygéin—jggnrgl „Krisztusban — reménységgel a világért” a nagygyűlés témája; hogy lutheránus világgyűlésről van szó; hogy a nagygyűlés Magyarországon, Budapesten kerül megrendezésre. A megtervezés formai szempontja, hogy kabáthajtókán viselhető emblémaként ugyanúgy felhasználható legyen, mint plakát vagy transzparensként: kisebb és nagyobb méretben egyaránt érvényesüljön. A pályázatokat A—4-es (21X30 cm) méretben, lehetőség szerint színes és fekete-fehér változatban kérjük november 1-ig a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatala címére (1088 Budapest, Puskin u. 12) beküldeni.

és biztató erő, hogy több megye gyülekezeteiből jöttek össze a hívek és lelkészek, hogy együtt ünnepeljenek az ostffyasszonyfai testvérekkel.

A FIATAL LELKÉSZHÁZASPÁR az az új típusú egységet képviseli, amelyben mindketten gyülekezti leszkészek. Deme Dávid, ostffyasszonyfai lelkész a „motorja” a templom megújításának, de a gyülekezet lelki megújulásának is. Az ifjúsági énekkar az ünnepi istentiszteleten több számmal is szerepelt az ő vezetésével. Deméné Smidéliusz Katalin Luther-kabátos lelkésszé avatása és csöngei lelkészi beiktatása ugyanaznap délután volt.

„ISTEN HOZOTT” — ez a színes őszi virágokból kirakott mondat köszöntötte mindazokat, akik átlépték a csöngei templom küszöbét. Dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Muntag Andor teológiai tanár és Fehér Károly vasi esperes, egykori csöngei lelkész, léptek az oltárhoz, hogy elvégezzék a lelkészavatás szolgálatát. A püspök igehirdetése arról az erőforrásról szólt, amely Isten igéjéből táplálja a hivőt is, az evangélikus lelkészt is. Az új lelkésznő két gyermek anyja, az evangélium hirdetője és megélője, a gyülekezet minden gondjának hordozója — ott állt Jézus színe előtt, hogy tőle nyerjen új szívet és új lelket minden feladatához.

DEMÉNÉ SMIDÉLIUSZ KATALIN 1 Thess 2,2—9 alapján tartott igehirdetése mélyen átélve tárta fel az evangélium örömhírét, amellyel Isten elhívta őt a gyülekezeti lelkészi szolgálatra. „Isten arra méltatott, hogy üzenetének hírvivője legyek”. Ennek az evangéliumnak az átadása a szolgálat központi feladata. Isten küld az evangéliummal mindnyájunkat szolgálatra a család körébe, az othonba, a munkahelyre, az emberi közösségekbe.

AZ EGYHÁZ JÖVŐJE ÉS MEGÜJULÁSA irányába mutat az a tény, hogy amíg korábban az idős papok egyházmegyéje volt Vas megye, most viszont néhány év alatt átalakul fiatal lelkészek szolgálati területévé, ahol új erőkkel és friss lendülettel folyik a gyülekezeti élet. Erre kaptunk bizonyítékot az ostffyasszonyfai és csöngei gyülekezet örömünnepein is!'

Ottlyk Márta

Dömötör Tekla, könyve

A magyar nép hiedelemvilága

NÉPI HIEDELEMVILÁGUNK hogyan alakult az évszázadok folyamán, melyek a néphit összetevői, milyen hiedelmek, hiteleinek maradtak fenn, és élnek meg ma is, mi magyarázza a szívósságukat, hogyan fonódott össze a, keresztyénség a régibb hiedelemvilággal — ezekre a kérdésekre nyújt választ hiányt pótló monográfiájában a tudós etnográfus, Dömötör Tekla.

A magyar néprajzkutatás kibontakozásával a néphitkutatás is fejlődésnek indult a XIX. század folyamán. Leírások, részmonográfiák jelentek meg kisebb közösségek és nagyobb csoportok hiedelemvilágáról. Egyes tájegységek, népcsoportok (Szeged környéke, a Székelyföld) hitvilága teljességében is kitárult előttünk. Az utóbbi évek folyamán napvilágot látott néhány összefoglaló jellegű monográfia. Sikeres összegezést nyújt Dömötör Tekla a „nem szükebben vett szaktudományoknak” szóló, nemrég megjelent jelentős művében.

Mit ölel magába a népi hiedelemvilág? Az emberi életre (születés, házasságkötés, halál), az ember mindennapos életvitelére, környezetére, használati tárgyaira, termelőtevékenységre, a természeti világra (eső, szél, növények, ásványok), a világmindenségre (nap, hold, világfa), a lélekre és a túlvilág! életre vonatkozó mitikus-mágikus képzeleteket, rítusokat, szokásokat. A születéstől a halál szertartásáig különféle babonás vélekedés, gesztus, a mágikus erőknek való engedelmesség kísérte az életet.

A magyarság ősi, pogány hiedelemvilágától napjainkig követi nyomon a könyv lényegre mutatóan a népi hitvilág alakulásának történeti folyamatát.

FIGYELEMRE MÉLTÓ a szerző összehasonlító néprajzi kutatásainak eredménye: a magyar néphit — valóban — nem gazdag mitikus természeti lényekben. A

környező népek, sőt, az uráli népek (a finn nép is) számos ősi szellemlényt ismernek. A magyar szellemvilág alakjai — sajátos történeti (vallástörténeti) és földrajzi okoknál fogva — jelentéktelenebb szerepet játszottak. E mitikus lények közül elemzőbb ismertetést nyújt a könyv a tüzes alakban megjelenő lidércről. a férfit, nőt, gyermeket egyaránt rontó szépasszonyról, a sírjukban nyugalmukat nem lelő hazajáró halottakról, a kísértetekről, a kettős arculatú Lucáról (a katolikus egyház apokrif szentje, protestáns vidékeken boszorkány). Szellemlényeinkhez fűződő számos fennmaradt hiedelem, rítus őrzi emléküket: viharban, jégesőben szépasszonyok táncolnak, be- tegségnevek. helységnevek (pl. az egri szépasszonyok völgye) mutatnak félelmetes hírükre, rossz álmot lidércnyomásnak mondj uk, a Luca-szék segítségével karácsonykor az éjféli misén felismerhetők a boszorkányok, keresztelés előtt a gyermeket az „elválástól”, az elcserélés- től a melléje tett olló, kés óvja, a karácsonyi asztal kiszórt morzsáiból fehér virág nő ki.

A mitikus lényekben való hitnél — a szerző tanúlságos megfigyelései alapján — általánosabb és mélyebb az ún. tudományosokban való bizalom. Különleges tudással, erővel felruházott, élő emberek ők. akik bajt, veszedelmet hozhatnak, de segítséget is nyújthatnak, gyógyíthatnak is. Tudományukat örökölhetik, tanulhatják, szerezhetik révülés (transzba esés) útján is. A tudományosak közül a magyar néphitben kiemelkedő szerepet játszanak a táltosok, a halottlátók, a boszorkányok, a bábaboszorkányok és a különféle gyógyítók (füvesek, javasok, kuruzslók). Se szeri, se száma a velülí kapcsolatos, nem egy esetben modern világunkban is élő mágikus hitnek és szokásnak. A részletezően bemutatott jellegzetes hiedelmek közül álljon itt egy-két kifejező példa: a táltosok szabályozhatják az időjárást, a boszorkány aszályt okozva „megkötheti” az esőt, eső hivogatására eredményes a kakas megfürösztése, az újszülöttet máig is „megkopik” az igézés (a szemmel verés) ellen, vagy ha már megigézték, ráolvasással, a homlokra szenes vízzel rajzolt kereszttel vagy első levágott hajának meg- füstölésével szabadíthatják meg, varázsszavak mondása vihar idején, kenyérsütés közben, a jó szerencsét nem szabad „el- kiábálni”, mert mágikus úton rosszra fordíthatják.

A mitikus lényekben és a varázserejű emberekben hitt népünk, hatottak reája, befolyásolták mindennapi életében. A köréjük szövődő hiedelmek és hiedelemmondák át- meg átfonták a nép életét, behálózták életének minden területét. Bárhogy küzdöttek is a keresztyén egyházak, a pogányság megnyilatkozásai ellen, e mágikus elemek szinte érintetlenül maradtak fenn a XIX.—XX. század fordulójáig, a katolikus vidékeken éppúgy, mint a protestáns helyeken, ha némileg módosultán is.

Kár, hogy a népi vallásos kultusz isiryer- tetésekor nem ír a szerző árnyaltabban a katolikus és a protestáns népi vallásosság sajátos, eltérő megnyilvánulásairól. A protestáns laikus vallásos kultusz jellegzetes református és evangélikus vonásait legtöbbször nem különíti el egymástól. Általában sokszor ír protestáns megnyilatkozásokról, elmosva az ezen a területen mégiscsak egymástól eltérő különleges jegyeket. Igaz, ennek a mi mulasztásunk is oka. Nem gyűjtjük össze és nem dolgoztuk fel ugyanis az evangélikus néphit, népi vallásosság világát, még résztanulmány sem igen jelent meg, pedig ennek ismeretét hasznosíthattuk volna a gyülekezeti munkában is.

A hiedelemvilág és a vallás

ÖSSZEFONÓDASARÖL több helyütt elemzően ír a szerző. Sajátos kevertséget észlelhetünk itt. A keresztyén hitélet felszíne alatt évszázadokon át tovább éltek a népi hiedelmek, magyarázatot és megnyugvást adva a népnek mindennapi élete válságos helyzeteiben. Nemegyszer szét- bogozhatatlannak látszik a keresztyén hitélet, a népi vallásos kultusz és a hiedelemvilág összefonódása. Tanulságos lohet számunkra a nagyrészt evangélikus Bakonycsernye (Fejér megye) hitvilágának rajza. (Kardos László: Egyház és vallásos élet egy mai faluban, 1989.) Karácsonyt ünnepelnek a gyülekezetben otthoni imádkozással, házi ájtatossággal, az istentiszteleteken való buzgó részvétellel, úrvacsoravétellel, böjttel (dec. 24-én. az ún. karácsony böjtjén, Jézus-fejet ábrázoló, házi sütésű ostya fogyasztásával), ünnepi viselettel, a lakás díszítésével. E vallásos megnyilvánulásokhoz szervesen kapcsolódnak a karácsonyi népszokások (pl, a gyermekek és legények csoportos utcai éneklése, családlátogatása), sőt, többféle mágikus, babonás tevékenység is társul az ünnephez (pl. karácsonyi jóslás, gyógyító és egészségvédő eljárás).

„A néphit iránt érdeklődő olvasóknak szól” a bevezető szavak szerint az értékes monográfia. Érdekfeszítő „olvasmány” a könyv egy olyan világról, amelynek ismerete tudatosabbá teszi evangélikus keresztyén hitünk éltékeit.

Vajda Aurél