Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-18 / 42. szám

Protestáns-marxistát párbeszéd Debrecenben HAZÁNKBAN A KERESZ­TYEN-MARXISTA PARBE- SZÉQNEK hosszú előtörténete és több, egymástól formailag, tartal­milag megkülönböztethető, szaka­sza van. Ez a párbeszéd — de mondhat­juk ebben az esetben így is: ez az együttműködés — lényegében né­pünk történetének abban a szo­morú időszakában kezdődött el, amelyet fasizmusnak szoktunk nevezni. Ekkor — ha kevesen is — voltak az egyházakban, a ma­gukat tudatosan keresztyéneknek valló, a hazájuk sorsát féltő em­berek között olyanok, akik az ellentétes világnézeti kérdéseket félretéve vállalták a minden em­berit elpusztítani akaró emberte­lenségek elleni közös küzdelmet, e harc minden kockázatát. S voltak, akik ezt a harcot életük feláldozásával fejezték be; köztük ott van az evangélikus Bajcsy- Zsilinszky Endre is, aki a kivég­zése előtti utolsó óráiban nagy alázatossággal vette magához az Úrvacsorát. A FELSZABADULÁSUNK UTÁN EGYHÁZAINKBAN a túl­élőkre, az élőkre várt az a fel­adat, hogy a nehéz években ki­alakult együttműködés eredeti célját: népünk — benne egyháza­ink — jobb jövendőjének terve­zését, építését elősegítsék. Ezt a feladatot vállalva lettek megha­tározó személyiségekké, mint a politikusként és egyházpolitikus­ként is kiváló Mihályjí Ernő, s nagyban nekik köszönhetjük, hogy a kezdeti bizonytalanságok után, 1948-ban a két protestáns és az izraelita hitfelekezet, majd 1950-ben a római katolikus egy­ház olyan egyezményeket kötött államunkkal, amelyeknek érvé­nyessége azóta nem hogy csök­kent, volna, hanem egyenesen megnőtt. Megnőtt abban az érte­lemben, hogy a megkötött egyez­mények alapjává lettek az egy­házak, a keresztyének és a mar­xisták közötti további párbeszéd­nek és egy olyan sajátságosán gya­korlati együttműködésnek, amely egyszerre biztosítja, az egyházak hi télé ti tevékenységét és megbe­csült helyüket a szocialista társa­dalmunkban. A KÖVETKEZŰ ÉVEK KE­RESZTYÉN-MARXISTA PÁR­BESZÉDÉT úgy lehet jellemezni, hogy a dialógus egy időre mono­lóggá lett, amikor mind a két fél a maga álláspontjának, követen­dő magatartásának tisztázására törekedett. Különösképpen is áll ez az egyházakra, köztük evangé­likus egyházunkra: egyházi veze­tőinknek, teológiai „szakértőink­nek” fel kellett mérniök azokat a lehetőségeket, szervezeti és teo­lógiai teendőket, amelyek kaput nyithatnak a szocialista társada­lomban való, zavartalan utunk előtt. (Ekkor születik meg egyhá­zunk történetében először törvény az intézményes diakóniáról és ek­kor figyelhetők a bibliai megala­pozású elvi-teológiai tisztázódás első kísérletei; azok a kísérletek, amelyek átvészelték az ellenfor­radalmi próbálkozásokat is.) A NAPJAINKBAN KITELJE­SEDŐ PÁRBESZÉD ÚJ SZAKA­SZÁT a hatvanas évek jelentik. A protestáns egyházakban s ki­alakulnak egy olyan teológiának a körvonalai, amely teológia a S/enti fásban gyökerezve, méltó­képpen folytatja a „mindig meg­újulni” reformációs hagyományo­kat. Egyházunkban — dr. Káldy Zoltán püspöknek köszönhetően — ekkortól kezdve lesz irányt mu­tatóvá az a diakóniai teológia, amely az „Űr és szolga” Krisztust állította az igehirdetés közép­pontjába és amely ennek a Krisz­tusnak a felmutatásával jelölte meg az egyház, az egyház tagjai­nak szolgáló helyét társadal­munkban és a világban. Az országunkat vezető, társa­dalmukat irányitó marxista— leninista párt ugyanezen az években hirdette meg azt a szö­vetségi politikáját amelynek summázatát Kádár János előbb a „az, aki nincs ellenünk, az velünk van” kijelentésében, majd abban a megállapításában találhatjuk meg (amit a tavalyi, legutóbbi pártkongresszus programként fo­gadott el), hogy a mi viszonyaink között nem a hívők és a marxis­ták között húzódik meg a válasz­Simon István: Pacsirtaszó Poros utadon állj meg, utazó, hallgasd — az égen víg pacsirta szól. Fekete szántások fölött lebeg, s nem hagyja el az édes éneket. Ahol szántanak, mintha mindig ott fújna világgá trillás dallamot, olyan szívből, mint síró muzsikán szerelmeseknek dalt húzó cigány. Sárga a nup és hüsen kék az ég, de csivitolja fönt az énekét. Széltől a tépett nyírfa nyekereg, a folyó tükrén fűzfalevelek. Messze északon csillan már a hó, de zeng magasan a pacsirtaszó. Hallgatja, aki szánt és aki vet, kocsisok, csőszök, őrző-gyerekek, • s pereputtyostul, rozzant kocsiján, lyukas kalapban a teknőscigány; én is, szomjasan, messzi utazó; milyen gyönyörű a pacsirtaszó. Jön már a hó, de elmegy majd a tél, és ez a dal is újra visszatér; csípős tavasz lesz, fodros vadvizek, s fönt az égen, mint pici jancsiszeg, pacsirta áll, — hisz újra szántanak, vetők járnak a tág egek alatt, s hozzájuk mindig van szava, dala, akkor is, ha a május madara. (Megjelent a költő GYÖNYÖRŰ TERHEM című kötetében 1976-ban.) ÉRZÉKENYSÉG A JÖVÖ IRÁNT Csorváson nyolcvan éve szentelték fel a templomot Az. évfoxdulónól szeptember 13- án szép ünnepséggel emlékezett meg a gyülekezet. Több éven ét. tervszerű munkával készültek er­re az alkalomra. Próbára is tette a gyülekezetét ez a feladat áldo­zatvállalás és felelősségvállalás terén. Egy templom renová lás hoz hit kell ma is, mint az egykori templomépitőikban volt. AZ EVANGÉLIKUS GYÜLE­KEZET CSORVÁSON 1374-ben alakult meg, és 1901-ben építette ezt a második templomát. Meg­alakulásának 100. évfordulóján 1974-ben teljes egészében renovál­ta templomát a gyülekezet. Az idő viszontagságai miatt azonban most újbóli festésre szorult a homlokzati rész és a torony. Az elavult templomkerítés helyébe közmunkával állítottak a meg­szűnt temetőtől kapott színes sor­kerítést. Nagyobb renoválást kel­lett végezni a templomtól öre­gebb papiakon. A szigetelésnél és az azt követő munkáknál önzet­lenül nagy részt vállalt a gyüle­kezet vezetősége. A társadalmi munkák mellett adományaival is jelentősen támogatta a gyülekezet az épületek megújítását. Ehhez járult egy telek értékesítése, va­lamint egy kisebb - kölcsön felvé­tele is. öt asszony új oltárterítőt adományozott a gyülekezetnek; A templomépítéskor szolgáló kán­tortanító és felügyelő utódai pe­dig az építkezők neveit Megörö­kítő márványtáblával járultak az évforduló szebbé tételéhez. A templomépítés dokumentumait, valamint a gyülekezet egyéb em­lékeit egy alkalmi kiállítás tette közkinccsé. A TEMPLOMÉPÍTÖKET ÉS A FELÚJÍTÓKAT volt hivatva ösz- szekapcsolni az ünnepi istentisz­telet kezdő, templomszentelési éneke is. Ez az alkalmi ének fel­tehetően az akkori kántor műve. Dr. Káldy Zoltán püspök szol­gálatába három alkalom fonódott, bele ezen az ünnepen: hálaadás a niyolcvanéves templomért, vala­mint a többi épületen is elvégzett megújításért; új tisztségviselők iktatása és oltárterítő szentelés. A püspök igehirdetése a Zsolt 84,5— 8,11. alapján hangzott. „A csorvá- si gyülekezet vasárnapi jelenléte vajon igazolja-e a zsoltárírót? — Jobb egy nap a templomban, mint máshol ezer. Ez izgalmas kérdés egy templom jubileumán. A temp­lomban köztük az Isten. Teljesen adja magát az igében, a szentsé­gekben, az ének és az imádság ál­tal. Istenem lesz személyesen és az egész életem teszi gazdagab­bá. Boldogok, akik a templomban laknak. Koptatni lehet küszöbét, de ez úgy lesz igaz, ha az otthon, a munkahely, a mező válik temp­lommá. Boldogok azok, akik Isten, jelenléíébén élnek. Jobban meg- , becsülnék, szeretnék egymást a keresztyén emberek, ha az Isten előtt tudnák magukat. Boldogok, akiknek te vagy az ereje — vallja a zsoltáríró. Erre a mondatra nem csak az öregeknek van szükségük. Ha az Isten a mi erőnk, nagyobb terheket is el tudunk hordani, mint amire a legizmosabb ember képes. Pál apostol írja, hogy min­denre van erőm a Krisztusban. A zsoltár szerint a templomozó em­berek olyanok, akik hasznosak egész környezetüknek. „Forrássá” teszik magukat munkájukkal, örömükkel, szeretetükkel, re­ménységükkel. Végezetül pedig nem a halálnál állunk meg, hanem az Istennél. Általa jöttünk az életre és általa megyünk az élet­re, a Sionra.” AZ ISTENTISZTELETET ÜN­NEPI KÖZGYŰLÉS követte, ame­lyet Paulik Péter felügyelő nyitott meg. Brebovszky Gyula lelkész beszámolt a gyülekezet életéről és az elvégzett munkákról. A kö­szöntések sorát dr. Kiss István egyházmegyei felügyelő nyitotta meg, és az eddig sokat fáradozó presbitereknek a Diakónia útján című könyvet nyújtotta át. Kö­szöntötte a gyülekezetei a Kelet- .Békési Egyházmegye nevében Tá- borszky László esperes. Náfrádi Sándor Nagyközségi Tanács Haza­fias Népffoht Bizottság titkára a Megyei Tanács, a helyi Nagyköz­ségi Tanács és a Hazafias Nép­front üdvözletét, valamint együtt­működési készségét tolmácsolta. Dr. Tömöry Lajos csorvási refor­mátus lelkész és Sóki Károly csorvási római katolikus plébános köszöntését Huley Alfréd, Székács Sámuel, Kis János, Gyarmati Ist­ván lelkészek, köszöntése követte. Ezt a sort zárta be dr. Káldy Zol- ff tán püspök köszöntése és közegy-»Arf házi tájékoztatója; Az ünnepen való részvétellel tisztelte meg az evangélikusokat a csorvási görög­keleti és baptista egyház küldött­sége. * Munkatársi megbeszélés színhe­lye volt ebéd után a lelkészlakás a püspök és a lelkészek között. Az ünnepi programot egy délutáni áhítat zárta be, amelyen Tábor- szky László esperes hirdette az igét, s amelyet az ifjúság versek, hangszeres és énekszámok előadá­sával tett gazdagabbá. Gyarmati István Ä békéért keményen meg kell küzdenünk Romesh Chandra, a BVT elnöke sajtótájékoztatója Hittel és optimizmussal ismételjük, hogy a háború nem elkerülhe­tetlen és a béke elérhető. A béke-vilúgmozgalmat újra és újra len­dületbe hozó, a mozgalmon belül tevékenykedőket és a mozgalom célkitűzéseit támogató szervezeteket újabb tettekre, határozott ál­lásfoglalásokra, szélesebb összefogásra sarkalló belső motorjára mu­tatott ezekkel a szavakkal a Béké-világtanács elnöke. Ez a meggyőző­dés és clkötelezés állítja csatasorba a béke híveit világszerte az ENSZ által október 24—31. között rendezendő második leszerelési ülésszak alkalmából. Eddig soha nem tapasztalt erejű és tömegű megmozdulá­sokra. került sor az elmúlt hetekben világunk nyugati felén is a meg- növekedett nukleáris veszély felismerése nyomán. Az emberiséget, a világ közvéleményét rendkívüli módon aggasztja a nemzetközi hely­zet romlása. A Bcke-világtavácsnak ezért meg kell sokszoroznia erejét, az eddigieknél nagyobb akciókra kell felkészülni a Pershing 2,, a szár­nyasrakéták, a neutronbomba elleni tiltakozásokkal kapcsolatban. A november végére tervezett genfi szovjet—amerikai rakétatárgyalá­sok előestéjén nem egyszerűen azt reméljük, hogy a fegyverkezés a mai szinten marad meg, hanem, annak csökkentéséért széliünk síkra. A madridi európai konzultációtól pedig előrehaladást, az enyhülés se­gítését várjuk. ' A békéért keményen meg kell küzdenünk összefogva mindazokat akik a háború ellen vannak. Számításba kell vennünk azt a propagan­dát is, amely az Egyesült Államok részéről a katonai fölény igazolása érdekében történik és amellyel meg akarja osztani a béke erőit, amelynek erősödése egyre komolyabb gondot jelent számára. A BVT elnöke tájékoztatójában rámutatott többek között a béke ügyét segítő szándékok és megnyilatkozások erősödésére és hatá­sára az egyházak részéröl, végül a magyar békemozgalom és társada­lom segítségét kérte az őszi békeoffenzívához. Ez az offenzíva je­lentős hozzájárulás lehet ahhoz, hogy az j,rány megforduljon és a fegyverkezés helyett leszerelés legyen. M. Gy. tóvonal, hanem azok között, akik „semlegesen” figyelik a közös társadalomépítő erőfeszítéseinket. Nem, mert a tisztességesen gon­dolkodó, a becsületesen dolgozó hívők és marxisták — különböző, sőt: ellentétes alapelvi kiindulás­ból ugyan — egyformán szolgálj jak hazánk, szocialista rendünk és az egész emberiség javát, a békét, az egész világra kiterjesz­tendő" igazságos társadalmi-gaz­dasági rend ügyét. Ezek az évek megelevenítették a tudományos jellegű párbeszé­det is: tanulmányok, cikkek so­ra jelent meg a teológiával foglal­kozók és a marxista valláskuta- tók tollából. Olyan cikkek, olyan tanulmányok, amelyek a helyes emberi magatartásról, az erkölcs­ről, az emberről, az emberség­ről, az emberi élet céljáról, az egyház társadalmi szerepéről, és hasonló, közös érdekeltségű kér­désekről szóltak, azt keresve, hogy mi ezekben az, ami előbbre viszi társadalmi céljainkat, erősíti társadalmunk egységét. MINDEKÖZBEN A SZÉLE­SEBB KÖZVÉLEMÉNYT IS EL­ÉRŐ ALKALMAKRA is sor ke­rült. Élőbb, a múlt év nyarán, a Kritika című folyóirat rendezett egy kerekasztal-beszélgetést a hu­mánum kérdéseiről (a résztvevők között volt Káldy Zoltán püspök­elnök és Prőhle Károly profesz- szor), majd, az idén, a Magyar Televízió második programja su­gározta a „Párbeszéd a dialógus­ról” című műsorát (evangélikus résztvevő: Nagy Gyula profesz- szor). S a legutóbbi hetek esemé­nye: Poór József profeszor köny­ve: „Századunk és a magyar pro­testantizmus”, amelyben marxis­ta szempontból értékeli (tegyük hozzá, hogy nagyra) diakóniai teológiánkat is. AZ ELŐBBIEKBEN FELVÁ­ZOLT FOLYAMATTAL ÉS KÉR­DÉSEKKEL foglalkozott a Debre­cenben, az ottani Akadémiai Bi­zottság székházában, szeptember 25—26-án megtartott valláselmé­leti szimpozion, valamint a pro­testáns teológiai tanárok, teoló­giai szakértők és marxista protes­tantizmus-kutatók dialógusa. Az első napn — népes marxis­ta és protestáns résztvevő előtt — Lukács József akadémikus tartott előadást „A marxizmus és a ke- resztyénség korunkban” címen, amit Gecse Gusztáv „A hit és a tudás kapcsolata a mai keresz­tyén tanításokban”, Poór Jőzsej professzor „Ember- és személyi- ségfeifogás a mai keresztyén taní­tásokban”, Kónya István pro­fesszor „A mai keresztyériség tár­sadalompolitikai tanításai” című előadása követett. A nap további részében tizenkét hozzászólás hangzott el a javarészt a fiata­labb nemzedékhez tartozó mar­xista valláskutatók részéről. A második nap tanácskozását — amelyen jelen volt és felszó­lalt Bartlia Tibor református püs­pök, az ökumenikus Tanács el­nöke is — Miklós Imre államtit­kár, az Állami Egyházügyi hiva­tal elnöke nyitotta meg, majd hat protestáns teológiai professzor és két marxista egyetemi tanár tar­tott előadást. — Egyházunk részé­ről Nagy Gyula és Prőhle Károly voltak a dialógus előadói. Nagy professzor a párbeszéd nemzetkö­zi és ökumenikus vonatkozásairól Prőhle professzor pedig az együtt­működés és együttgondolkodás le­hetőségeiről szólott. (A résztvevős sorában ott voltak találhatók Fabiny Tibor, Vámos József pro­fesszorok. Selmeczi János otthon­igazgató és Nagy István esperes is.) A zárószót Lukács József aka­démikus mondotta el, kihangsú­lyozva azt, hogy amit hazánkbar a keresztyének és a marxisták kö­zös erőfeszítéssel eddig elértek azt kinek-kihek, a maga helyér és a maga módján tovább lehet és tovább is kell folytatnia. Ezt e folytatást várja el tőlünk a sa­ját népünk s ezt követeli meg a; a világ, amelyben mindnyájai élünk és amelynek békéjét, javál — világnézeti különbözőségre va­ló tekintet nélkül — minden jó- akaratú embernek szolgálnia kell V. J Hans von Keler württembergi evangélikus püspök (Stuttgart, NSZK) a „fegyevrek nélkül élni” (Ohne Rüstung leben) elnevezésű mozgalom jelszavát szükséges fi­gyelmeztetésnek, de nem a prob­léma megoldásának tartja. Az „Evangelische Kommentare” című lap szeptemberi számának adott nyilatkozatában annak a benyomásának adott hangot, hogy a békemozgalom jelentős ponthoz érkezett, melynek belpolitikai kö­vetkezményei is lehetnek, mivel a fiatal generáció mindig nagy érzé­kenységet tanúsít a jövő iránt „Hallatlan feszültség” tapasztal­ható: a védelem adott esetben megsemmisítheti azt, amit védel­meznie kell. Másrészt védelem nélkül a béke és az értelmes em­beri élet veszélyeztetése még sú­lyosabb. Ma új magatartásformák szükségesek. Keler püspök a hei- delbergi tézisek elnevezésű nyi­latkozatra utal,' mely „egyértel­műen a háború ki kapcsolását em­líti hosszú távú célként.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents