Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-18 / 42. szám

„írok nektek, ifjak...” GYERMEKEKNEK. A nagy párbaj 1 Kir 18 HÁROM ÉVE LAKOTT MÁR ILLÉS AZ ÖZVEGYASSZONY. Véleményünk az ifjúsági konferenciáról NÁL, amikor Isten így szolt hoz­zá: „Menj el Áháb királyhoz, mert esőt akarok küldeni a föld- re!” Illés engedelmeskedett és el­indult Áháb királyhoz, aki őt ha­lálra kereste. Nem félt, mert, biz­tos volt benne, hogy Isten majd gondoskodik róla, hogy ne érje őt baj. Áháb igen dühös lett, amikor Illést meglátta: „Hát te vagy az? Te tetted tönkre Izrael népét!” Il­lés azonban nyugodtan így vála­szolt: „Nem én tettem tönkre Iz­rael népét, hanem te magad; mert elfordultál Istentől és bálvány­szobrot kezdtél imádni! De most megmondom, mit tegyél: Hívd össze az egész népet egy magas begyre és azokat a papokat is hívd oda, akiket a bálvány szol­gálatára rendeltél!” Áháb nem mert ellentmondani, összehívta a népet és a Baál papjait is. Az egész országból összegyüle­keztek az emberek. Ott volt a ki­rály és Illés is. Eljöttek a bál­ványpapok is. Mikor mind együtt voltak, Illés így szólt a néphez: „Meddig sántikáltok kétfelé? Most megmutatom nektek, hogy az Űr az Isten, hogy soha többé el ne hagyjátok őt. Isten mindent meg tud tenni, a Baál pedig tehe­tetlen. Készítsenek a Baál papjai oltárt és én is készítek. Mindent elkészítünk, de tüzet nem teszünk az áldozat alá. A bálványpapok kérjék Baált, hogy gyújtsa meg az áldozatot, én majd Istent ké­rem erre. Amelyik isten tüzet bo­csát az égből és meggyújtja az ál­dozatot, az legyen a mi Istenünk!” A népnek nagyon tetszett mind­ez. ELŐSZÖR A BÁLVÁNYPAPO­KON VOLT A SOR. Kövekből ol­tárt készítettek. Tűzifát tettek 'rá, majd levágtak egy bikát és azt helyezték a tetejébe. Amikor mindezzel elkészültek, imádkoz­ni kezdtek nagy hangon: „Baál, nagy úr, adj nekünk tüzet!” Egy­re hangosabban kiáltoztak: „Baál, nagy úr, felelj nekünk, kérünk té­ged!” Már egészen berekedtek a kiáltozástól, de semmi válasz nem érkezett. Tűz nem jött az égből. EZUTÁN ILLÉS KÖVETKE­ZETT. Ö is elkészítette az áldoza­ti oltárt, aztán több vödör vízzel meglocsolta az egészet. Az oltár körül az árok megtelt a lecsurgó vízzel. Azután letérdelt az oltár elé. Nagy csend lett erre. Illés nem kiáltozott, mint a bálvány­papok, hanem csendesen és tisz­telettel így imádkozott: „Uram Isten! Mutasd meg most kérlek az egész népnek, hogy egyedül te vagy Isten, hogy ez a nép soha el ne felejtsen téged!” Nem kellett többet imádkoznia. Az emberek ijedten rebbentek szét, mert tűz hullott alá az égből és meggyúj­totta az áldozatot. Nagy lobogás- sal égett a fa és a ráhelyezett ál­dozati állat. Amikor a nép ezt látta, térdre esett és így kiáltott: „Az Ür az Isten! Az Ür az Isten!” Láthatták, hogy Isten mindent meg tud tenni, Baál pedig semmi­re sem képes. Most értették meg, hogy milyen ostoba és gonosz do­log volt elfordulni a mindenható Istentől. Amikor aztán az emberek szét­osztották és Illés egyedül maradt a hegyen, újra imádkozni kez­dett. De most nem tüzet kért, ha­nem esőt. Isten meghallgatta ezt a kérését is. Még le se nyugodott a nap amikor esőfelhők gyülekez­tek az égen, aztán eleredt az ál­dott eső. A fű újra kizoldült, a vi­rágok újra kinyíltak, a fák lomb­ja is kinőtt. Kikelt és megnőtt a búza is és újra lehetett aratni. Aztán kicsépelték a gabonát és megőrölték és kenyeret sütöttek belőle. Újra volt mit enni. Isten megmutatta, hogy kenyeret is tud adni népének. Izrael népe pedig megfogadta, hogy soha többé nem lesznek hűtelenek a mindenható Istenhez. Selmeczi János Minden rendezvénnyel vagy programinál kapcsolatban nagyon fontos dolog azokat meghallgatni, akik mint résztvevők átélték azt. Így került sor a kétéves múlttal rendelkező ifjúsági konferencia utolsó csoportjával arra, hogy megkérdezzük a fiatalokat, mi tet­szett és mi nem az egyhetes gye- nesi tartózkodás alatt. A 64 fiatal véleményét teljes terjedelmében továbbadni nehéz lenne, de sok vélemény találkozott, így megpró­bálhatjuk őket összefoglalni. Akadt egy-két egészen speciális tartalmú és formájú vélemény. Ezek közreadásával szeretnénk el­mondaná, hogyan is értékelték a legilletékesebbek, a résztvevők a gyenesi konferenciát. Tetszett... „Nagyon meg vagyok elégedve mindennel. Igazán jó közösség alakult ki közöttünk ez alatt a rö­vid idő alatt. A bibliakörökben az én tapasztalatom szerint elég kö­zel kerlütünk egymáshoz, de jobb lenne, ha korban közelebb állók kerülnének egy csoportba” — eh­hez hasonlóan nyilatkoztak a résztvevők közül több mint negy­venen. Volt, aki az előadások témává­1. Mi volt a hegy neve, ame­lyen Illés a bálványpapokkal a nagy párbajt vívta? 2. Mire utal Illésnek ez a mon­data : „Meddig sántikáltok két­felé?” 3. Hogyan nevezi Jézus a He­gyi Beszédben a kétfelé sántiká- lást? 4. Az egyik apostol levelében Illést a buzgó imádkozás példa­képéül állítja: „Nagy hatása van lasztását tartotta nagyon jónak. „A kiválasztott témák nagyon tet­szettek. Különösen a közöny, a hazaszeretet és a „nem jó az em­bernek egyedül” című. Mindezek nagyon sok segítséget jelentettek nekem.” Sokat elárul a konferenciáról a következő vallomás is: „Nagyon jó volt, hogy ilyen rengeteg éne­ket tanultunk és hogy nagyon so­kat énekeltünk. Biztosan sokan vannak még olyanok, mint én, hogy amikor idejöttem, a 42 ének közül csak kettőt ismertem.” -.„Nekem nagy szükségem volt Gyenesre” — mondja valaki más — „és úgy érzem, megkaptam azt, amire vártam. Megerősödtem a hitben. Szinte azt is mondhatnám, hogy hitet nyertem ez alatt a né­hány nagyon vidám, boldog nap alatt”. Voltak, akik kissé humoros stí­lusban írtak véleményt, pl. így: „Jó volt a sok téma, a társaság, a légkör. Az ember mindig ko­molyodik.” Vagy: „Minden jó volt. Különösen az esti zsíros ke­nyér, meg első nap a kutya. Na­gyon tetszett a vezetőség közvet­len hangja és tréfái. Az étel is.” Sok lapon olvashattuk a követ­kező véleményt: „Nagyon tetszett, amikor ott volt közöttünk Káldy nek. Illés ugyanolyan-ember volt, mint mi és amikor buzgón imád­kozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott és az ég esőt adott és a föld meghozta termését.” — Melyik apostol volt ez? Alti tud rajzolni, rajzolja le a nagy párbaj jelenetét. Válaszai­tokat és a rajzot november 1-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. püspök bácsi és az ő meglátása szerint beszélt az ifjúságról. So­kat kaptam a vele töltött esté­ből.” Nem tetszett... „Rossz volt, hogy nem tudtuk megismerni egymást jobban”. „Túl hosszúak voltak az előadá­sok és kevés szabad időnk maradt. Ezen segíteni kellene”. „Az volt a rossz, hogy túl sokat kellett figyelni. Bár az előadások izgalmasak és érdekesek voltak, a jövőben mégis kicsit lazítani kellene a programon.” A vélemények természetesen különbözőek. Ugyanazt a dolgot is ellentétesen értékelték a részt­vevők. Így akadtam rá két egy­másnak tökéletesen ellentmondó elmarasztalásra: „Sajnos ritkán volt csend. So­káig beszélgettek még a takarodó után is a szobáiéban. Nem lehe­tett aludni.” „A vezetőik magatartásában azt kifogásolom, hogy esténként túl szigorúak voltak. Miért oszlattak szét minket este, ha csak halkan beszélgettünk és megígértük, hogy kifogástalanul felkészülünk a kö­vetkező napra?” Mérleg helyett javaslatok „Jó lenne még esetleg a Kaper- naum idős lakóival egy közös délutánt eltölteni. Valamilyen műsort összeállítanánk nekik, ez­zel kedveskednénk. Biztosan kel­lemesen telne el az az idő.” .Szívesen vállalnánk a korábbi ébresztőt, hogy hosszabb legyen a nap. ’ „Jó lenne több világi témát is megbeszélni, persze keresztyén szemszögből, keresztyén alapon.” „Jó volt a keresztyénség és ha­zaszeretet témájáról beszélgetni. De jó lenne még ezzel kapcsolat­ban az egyház és állam viszonyát is megtárgyalni.” Talán kiderül ezekből a véle­ménytöredékekből, mennyire iz­galmas és szép napokat töltöttünk együtt Gyenfesén. Az értékelések­ben nagy az aktivitási vágy, sok a kérdés, jellemző a vitatkozó kedv. Megtaláljuk a 1 szolgálatok vállalására való nyitottságot, a széles körű érdeklődést és sok más pozitív értékeket. Az őszinte hit keresésének vágya benne lük­tet mindabban, ami „tetszett” és ami „nem tetszett”. S az egész társaság véleménye tükröződik abban az egyöntetű véleményben, amely mindenkire jellemző és sodró erejű volt: „Jó lenne újra találkozni. Szeretnénk jövőre is eljutni a gyenesi konferenciára!” összeállította: Szabó Lajos NSZK EGYHÁZI KÉPVISELET MOSZKVÁBAN A Német Szövetségi Köztársa­ság protestáns egyházának (EKD) külügyi hivatala Hans-Peter Friedrich 36 éves bonni lelkészt küldte Moszkvába, hogy a fővá­rosban és Leningrádban élő 300 nyugatnémet állampolgár lelki­gondozásával foglalkozzék. Ezzel a küldetéssel egyúttal az Orosz Ortodox Egyházzal és a Szovjet­unió többi egyházával való kap­csolatot is elő kívánják mozdíta­ni. az igaz ember buzgó könyörgésé­Az Északi Egyházkerület felhívása Az Egyházkerület Elnöksége felhívja a lelkészek és segédlelkészek figyelmét a megüresedett Takácsi-Gecse-i (Veszprém m.) és az ugyancsak megüresedett Kerta-Veszprémgalsa-i (Veszprém m.) társ­gyülekezeti lelkészi állásra. A javadalom mindkét gyülekezetben megfelel az országos lelkészi átlagnak. Az érdeklődők levélben jelentkezzenek az Északi Egyházkerület püspökénél (1085 Budapest, VIII. Üllői út 24.). Kérdéseink II. JÓZSEF 1781. október 25-én adta ki a Magyarországra érvé­nyes Türelmi Rendeletét. Ráth Mátyás győri lelkész „Magyar Hírmondója’’ még ebben az évben közhírré is tette azt. A rendelet ugyan még számos megszorítást tartalmazott a gyülekezeti élet szervezésével és a templomok építésével kapcsolatban, (legalább 100 család vagy 500 lélek, vala­mint „megfelelő • anyagi teherbí­ró képesség” volt a leglényegesebb alapfeltétel), ezt azonban nem volt nehéz teljesíteni Kemenes­alján. Mihályfa, Alsóság, Magasi és Simonyi lélekszáma csaknem kétszerese volt a megkívántnak, de például Csöngének, Ostffyasz- szonyfának, Vönöcknek, Kissom- lyónak (Borgátával, Dukával, Helyével), Gércének (Miskével), vagy Bobánák (Nemeskoccsal) sem voltak problémái. Ám ennek ellenére közel két évig, 1783 kora őszéig látszólag — „nem történt semmi”. A látszat azonban — mint oly sokszor — ezúttal is csalóka. Rendkívüli erőfeszítések, komoly küzdelmek töltötték ki ezt a két esztendőt. A LEGNAGYOBB NEHÉZSÉ­GET ÁLTALÁBAN a helyi, me­gyei szervek akadékoskodása je­lentette. Maga II. József is csak 1783 nyarán jött rá arra, hogy el­gondolása pusztán papíron való­sul meg, s hogy kormányzati ap­parátusa elszabotálja a Rendele­tét. Erélyes intézkedései mozdí­tották el a holtpontról a gyüleke­zetszervezéseknek, építkezések­nek ügyét Kemenesalján is. Csak így vált lehetővé, hogy gyüleke­Kemenesalja megújulása a Türelmi Rendelet után zeteink végre papot, tanítót hív­hassanak és hozzáfoghassanak épületeik elkészítéséhez. Az önálló gyülekezeti élet szer­vezési gondjait jól mutatja két eset. Hogyész és Genes ugyanab­ban az időben adta be templom­építési kérelmét Magasival. A ha­tóságok pár hónapos megfeszített munka után ráütötték az enge­délyezés pecsétjét a kérvényekre, de úgy, hogy a három falu szá­mára — Magasiban jelöltek ki templomtelket. A falvak közelsé­gére hivatkoztak, s a legkevésbé sem zavarta őket az a tény, hogy a három falu evangélikus lakos­sága jóval meghaladja a 2000 lel­ket. Be kellett bizonyítani, hogy Magasi és Högyész között nagyobb a távolság a törvényben is szerep­lő „7000 lésénél”, ennélfogva a két kérelmet külön kell kezelni. Üj követjárások, új izgalmak, új költ­ségek voltak ennek az ügyintézés­nek természetes velejárói. A kissomlyói körzet evangéli­kusainak is voltak sajátos gond­jaik. Itt 1783 őszére megérkezett ugyan az engedély oskolamester alkalmazására, de Balogh József főbíró néhány hét elteltével szük­ségesnek látta eljárás megindítá­sát a gyülekezet ellen, arra hivat­kozva, hogy Kissomlyó a királyi leirat szerint csak „kántor” alkal­mazására kapott engedélyt, ezzel szemben az oskolamester tanít is az iskolában. Itt is újabb kilincse- lésekre volt szükség ahhoz, hogy a letiltás feloldassék. A PÉLDÁK SORÁT LEHETNE MÉG SZAPORÍTANI, a kirajzo­lódó kép lényeges vonását azon­ban már így is világosak. Nem volt egyszerű és könnyű dolog vágyaknak valósággá válni olyan időben, melyben még a császári akarat érvényesítéséhez is közel két év kellett. Nem volt gond az anyagiak előteremtése és nem volt hiány segítő munkáskezek­ben. Az meg éppen meglepő, hogy a hirtelen támadt személyi kérdé­seket: papok és tanítók kiküldé­sét a szinte egy időben szervezke­dő anyagyülekezetekbe és nagy fdiákba milyen gyorsan — és zök­kenőmentesen — meg lehetett ol­dani, pedig mintegy másfél tucat falu 20—25 klerikusáról volt szó. Adatok sora igazolja, hogy 1783 őszén, az első engedélyek kibocsá­tása után először papnak és taní­tónak, vagy kedvezőtlenebb eset­ben legalábbis a kettő valamelyi­kének meghívására került sor. Mert ez volt a legfontosabb. Ele­ink jól tudták, hogy egyházat és gyülekezetét elsősorban és döntő­en a hirdetett ige eleveníti meg, viszi előre az életben. Mindenütt akadt ideiglenes lakhely számuk­ra addig is, míg a végleges meg­épült. Közben persze folytak egyéb munkálatok is: telekvételek, anyagbeszerzések. Volt helye azonnal az igehirdetések, isten, tiszteletek alkalmainak is. Meg­felelt a célnak egy-egy na­gyobb pajta is (Hőgyé'i'J, vagy ahol ilyen nem akacA, fából néhány hét alatt felépítették. Tudunk arról, hogy Perlaki Gábor püspök első kemenesaljai „templomszentelése” 1783 őszén éppen egy ilyen szükség-oratórium volt. melyet a kissomlyóiak készí­tettek el. A templomok alapkőle­tétele általában 1784-ben történt, az első templomszentelések pedig 1785-86-ban (pl. Csönge, Magasi, Hőgyész, Simonyi, Boba), Párhu­zamosan épültek az oskolaházak, paplakok és tanítólakások is. Se­gélykérés eszükbe sem jutott, óha­tatlanul jelentkező „többletkiadá­sok” (követjárások, engedélykéré­sek, plébánosok fizetésének vál­tozatlanul megmaradó terhei) nem háborították fel őket; egysze­rűen hálásak és boldogok vol­tak azért, hoggy álmaik megvaló­sulhatnak és szabad odahaza is „gyülekezeti életet” élniük. Lé­nyegében mindennel elkészültek 1785-re. Két esztendő kellett hozzá. NEM LEHET CSODÁLKOZNI AZON, hogy más problémák is akadtak. Simonjában például már elkészült a templom és a parókia is, már a tetőzeten végezték az utolsó simításokat, amikor — vi­gyázatlanság következtében — tűz támadt és az átadás előtt álló épületek a falu egy részével együtt leégtek. 1785 októberében azon­ban újra készen volt minden. A kissomlyói körzet egymásra utalt apró falvaiban meg arról folyt a vita. hogy hol legyen a központ, hol épüljön templom, parókia? Először Dukára gondoltak (a Du- kai-Takács család tekintélyének lényeges szerepe volt ebbén), ám a helyei Berzsenyi família élénk tiltakozásának hatására a két fa­lu közötti Kissomlyóban állapod­tak meg végül. Íme, az érdek- ütközések elsimításának egy el. gondolkoztattó. szép példája. A Türelmi Rendelet után kőből épített templomaink közül a bo- bai készült el először, melyet 1784 augusztusában szentelt fel Per­laki Gábor püspök. Nem sokkal később a csöngeiek is birtokba vehették csodálatos fakarzatú templomukat. Nem lehet megha- tódottság nélkül nézni ezekre az egyszerűségük mellett is igényes alkotásokra. Tévedés az, hogy templomaink „sebtiben” készül­tek! Kedves, régi hagyomány Si­monjában, hogy a templomnak tulajdonképpen rendes alapjai sincsenek, s ezért ültettek egy „li­getet” köréje, hogy a sokszor vi­haros „főszél” el ne fújja a helyé­ről. Amikor pár éve belső mun­kálatokra került sor, kiderült, hogy az oszlopok alatt hatalmas malomkövek vannak, a vastag falak pedig csaknem egy méterre nyúlnak a föld szintje alá. Még az ajtók kovácsoltvas zárai, pánt­jai is komoly művészi ízlésről ta­núskodnak. HA BELÉPÜNK TEMPLOMA­INKBA, halljuk meg a „kövek prédikációját”. Beszélnek arról, hogy eleink a lehető legjobban, a lehető legrövidebb idő alatt, a le­hető legnagyobb igényességgel tették dolgaikat. Hálásan hasz­náljuk — szükség szerint fel is újítjuk — „kézzelfogható” öröksé­güket. Most már csak az a kérdés, hogy tudunk-e mit kezdeni szel­lemi, lelki, hitbeli örökségükkel? Magassy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents