Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-13 / 37. szám
Kezedben a mécs ?? 5? LACKNER KRISTÓFNAK, a NAPRÓL NAPRA híres lutheránus, humanista polgármesternek neve örökre ösz- szeforrott Sopron városával. A jómódú ötvösmester egyetlen fia a csepregi kollégium fiai között szívta magába a tudományok friss levegőjét, majd végvári harcosnak áút, miután pedig Padová- ban megszerezte doktori címét, kapitányként és hosszú időn át polgármesterként állt városa élén. Népszerűségének és bölcs politikájának köszönhette a város, hogy amikor Bocskai, később Bethlen csapatai a város alá értek, nem került sor véres ostromra, vagy nagyobb összetűzésekre. A kor, amelyben élt, hazánknak nehéz időszakai közé tartozik — az országot egyszerre több oldalról fenyegette veszély. Különösen nehéz volt a kiegyensúlyozott politika Sopronban, amelyen állandóan ott csüngött a Habsburgok fürkésző tekintete, hiszen ez a város képezte szinte Bécs küszöbét. Lackner magyarnak vallotta magát és vele együtt Sopron is a magyarság ügyét képviselte a német nyelvűség ellenére is. Hogy a várost ezért nem érte a Habsburg császártól büntetés, az ő ügyeskedésén múlott. Sőt 1622-ben és 1625-ben itt tartották az országgyűlést a császári udvar megjelenésével. Lackner Kristóf nevéhez fűződik annak az akadémiaszerű tudós társaságnak a megszervezése is, amely a polgárok feleségei számára is szabad belépést biztosított. A soproni evangélikus gyülekezet múzeumában az év végéig megtekinthető a Lackner emlékét idéző, nyomtatott műveit, drámáit, rajzait bemutató kiállítás. A VÁROSNAK E BÖLCS POLITIKUSÁRÓL írt életrajzot a a fenti címen Horváth Marietta, a soproni származású, Celldömöl- kön élő zenetanár, elismert festő, szobrász és írónő is. A múlt évben megjelent pergő stílusú könyvében végigkíséri Lackner munkásságának főbb állomásait és méltó emléket állít e sokoldalú gondolkodónak, Sopron felejthetetlen jótevőjének. Az ő szájába adja az írónő azokat a szavakat, amelyek Lackner egész életének hitvallását tükrözik: „...hiszek abban, hogy az emberek talán hosszú évszázadok pusztításai, rombolásai és. gyűlölködései után megtalálják majd a -bölcsek kövét-, amelyet már napjainkban is annyira keresnek: annak fölismerését, hogy az ember egymagában semmit sem érhet el. Csak embertársaival való szoros együttműködésben, csak közös akarattal, összefogásban, együttérzéssel, egymás megbecsülésével és kölcsönös szereteté- vel...” TANULHATUNK A KÖNYVBŐL és példát vehetünk mi, mai magyarok, evangélikusok és közösségért élők is nagy soproni elődünknek ebből az életszemléletéből. Bárcsak minél többen tudnánk küzdeni az élet sokfrontos küzdelmében ezzel a szilárd meggyőződéssel ! December 29-én lesz Lackner Kristóf halálának 350. évfordulója. Zügn Tamás — PUSZTASZENTLÁSZLÓ. A hívek áldozatos összefogásának eredményeképpen új kerítést készíttetett a gyülekezet a parókia előtt mintegy harmincezer forint költséggel. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felei: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszám laszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 240,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 81.1968 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Istentiszteleti rend Budapesten, 1981. szeptember 13-án Deák tér de. 9. (úrv.) Ifj. Foltin Brúnó, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11, du. 6. Dózsa György út 7. de. fél 9. Üllői út 24/ de. fél 11. Ruttkay Levente.- Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovsz- ki Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosfalva de. 8. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispesl- Wekerletelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de fél 11. Karner Ágoston.' Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rákoshegy de. 9. Fe- renczy Zoltán. Rákosliget de. 11. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Fe- renczi Zoltán. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Nagy László, de. fél 11. (német), de. 11, (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tar- tsty Vilmos u. 11. de. 9. de. 11. du. fél 7. Budakeszi de. 3. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) de. 11. (úrv.) du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. (úrv.) Rozsé István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. .(úrv.) Rő- zse István. Csillaghegy de. fél 10. Ben- kő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi • György. — HALÁLOZÁS. Pécz Elek, a csöglei gyülekezet volt felügyelője, a celldömölki gyülekezet presbitere, lapunk hűséges olvasója. 78 éyes korában elhunyt. Temetése augusztus 26-án volt nagy részvét mellett. Jézus vigasztaló igéje: „Én vagyok az élet kenyere.” — Kunfalvi János, a kőszegei gyülekezet tizenhat éven át hűséges gondnoka életének 76. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése augusztus 25- én volt Ittzés János lelkész szolgálatával. Ravatalát a gyászoló családon kivül a presbitérium és nagy. gyülekezet vette körül. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám — Űj éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét.” „... Bizony, mondom - néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfia! közül, velem tettétek meg” (Mt 25,40). VASÁRNAP. — .........Karoljátok fel az erőtleneket...” (1 Thessz 5,14 — 3Móz 19,14 — Lk 10,25—37 — Zsolt 119,17—24.) Nincs annál visszataszítóbb, mint amikor a gyengébbet akár fizikailag, akár lelkileg bántalmazzák azért, mert nem tud visz- szaütni. Az erőtlent inkább segíteni kell, más kérdés, hogy sokszor a legjobb szándékú segítség is eredménytelen. A fogyatékosok, rokkantak évének hátralevő hónapjaiban ezt különösen is szívleljük meg. „ ... Hogy példádat kövessem, Szívből imádkozom ..(446. ének4.). HÉTFŐ. — „Szivárványívemet helyezem a felhőkre az lesz a jele szövetségemnek, amelyet én a világgal kötök” <lMóz 9,13 — 1 Thessz 1,10 — 2 Sám 9,1—11 — 5 Móz 33,1—3.26—29). Gyakran eszünkbe jut ez, amikor eső után látjuk a szivárványt. Istennek Jézus Krisztusban megmutatkozó szeretete azonban ne csak az egyik, vagy éppen talán legszebb természeti jelenség láttán jusson eszünkbe. „Isten, ó szent Isten, Ó végetlen kegyelem.,. ” (29 ének 1.). KEDD. — „Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Ür házában lakom egész életemben” (Zsolt 23,6 — Kol 21,0 — Mk 12,41—44 — 5Móz 34,1—12). El tudjuk ezt mondani a zsoltáríróval? Ha minden nap egy kicsit jobban figyelünk arra, hogy semmi sem történhet véletlenül, akkor előbb-utóbb a mi életünkben is ezt fogjuk tapasztalni. Ne várjunk életünk utolsó napjáig, nehogy mások esetleg szenvedjenek miattunk. „ ... Szentlelked- nek örömében, Részt adsz énné- kem nagy bőven ..(368. ének 4.). SZERDA. — „... a2 új szövetség közbenjáróimhoz, Jézushoz és a meghintés véréhez ... járultatok” (Zsid 12,24 — Jer 31,33 — 2Móz 22,20—26 — Ezsd 1,1—11). Üj szövetség... Újszövetség: a Biblia 27 könyvből álló második része, amely arról szól, hogy Isten hű marad (t) az emberekhez, akiknek hűtlensége miatt Jézusnak meg kellett halnia, Ö azonban feltámadt és él. Ennek biztos tudata töltse be életünket. Jézushoz járulunk, azért hogy bűneink bocsánatával erőt kapjunk embertársaink szolgálatára. „Ha eljutok majd egykoron Országod örömébe, Szent véred legyen bíborom. Lelkemnek öltözéke...” (767. ének 8.). CSÜTÖRTÖK. — „Az Ür letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent?” (Zsolt 14,2 — Lk 11,42 — ApCsel 6,1—7 — Ezsd 3,1—13). Az egész emberiség érzi, hogy élete nincs rendben, a történelemben soha nem is volt. A különböző népek a maguk módján mind-mind találkozni akarnak vele, így keletkeztek a vallások. Mi azonban tudjuk, hol keressük ót, és az utánunk jövők is sokan keresni fogják. „ ... Nem élhet az új nemzedék E régi ige nélkül...” (760. énk 3.). PÉNTEK. — „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és öröksége te maradsz Istenem örökké!” (Zsolt 73,26 — Zsid 13,9 — Ézs 58,7—12 — Ezsd 4,1—24). Földi, anyagi létünknek meg kell szűnnie, csak így kezdődhet valami más. Egyetlen reménységünk, hogy Isten mindazt megteszi, amit ígért Jézus Krisztus által. Mi következik ebből? „Üj testem fényljék, mint a nap. Mely sugárról sugárra kap...” (765. ének 9.). SZOMBAT. — „De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak” (ApCsel 26,22 — Zsolt 121,12 — Jer 22,13—19 —Ezsd 5,1—7). Ha számot vetünk eddigi életünkkel, akkor legtöbben, ha őszinték vagyunk, mi is valószínűleg így gondoljuk, legalább a mondat első felét. Csak az a kérdés, hogy ezt valóban nyíltan és bátran merjük-e tanúsítani, megintcsak nem annyira szavakkal... „Üdvöm az Űr! Lelkem mit aggódnál? Ne félj, el nem feled...” (14. ének 2.). Ifj. Szentpétery Péter Szabó Pál: Az eljövendő idők zsoltáraiból Részlet a „Papok, vasárnapok” című regényből Vasárnap reggel volt és az asszonyok söprűkkel karcolták bele az utcákba az ünnepi napnak kezdőbetűjét. Libák szaladgáltak ide-oda a sepregetés elől és porfelhők kavarogtak a söprűk nyomában. A por leült a házak falára, a tenyérnyi virágoskertekbe és fakóra festette a mályvát. Mintha tiszta inge volna a napnak, csillogva pattogtak le róla a fénygombok és szertegurultak a kisöpört utcán, az udvarokon. Hunyorogva, majd izzadva olvadtak szét a gombok és folytak, terültek a földön, a föld felett aszerint, ahogy feljebb lépett a nap. Frissen fésülködve ácsorgóit a fényben az utca, mintha valakit várna, valamit várna, amely a vasárnappal együtt lesz eljövendő. A fáradt levelű akácfák beledermedtek a nagy várakozásba és újabb csalódást szült minden pillanat. Nem csoda, egy hónapja már, hogy nem volt eső. Zákány István, a fiatal pap kinyitotta a kertre néző ablakot és ránézett a toronyra. A torony, mintha tudta volna, hogy rajta csüng a nap és a fiatal pap szeme, odább nógatta a nagymutatót.- Nyolc óra volt és bent kibontotta szárnyát az acélpille, az óra ütéséhez kászálódott. — Egy óra múlva harangoznak —, gondolta a pap és betette az ablakot. Elővette a Bibliát, hogy még egyszer átnézze a prédikációt az Igéhez. Igen, itt tán jobban kidomborítani a keresztelés jelentőségét, itt meg többet beszélni a kisdedekről... A harangozó kopogott végig a folyosón, leakasztotta a templomkulcsot és megindult a templom felé. Egyre feljebb került a nap, hátra, a ház eresze mögé és a torony tikkadva cipelte tova homlokán az időt. A harang megkondult és pillanat alatt letakarta a falu minden házát, minden fáját egy végtelen alázat szent tenyere. Kongott az érc hívón, hívogatón és az udvarokat csattanásig betöltötte ez a kongás. Végtelen izgalom feszítette tőle az emberek mellét. A torony felé néztek, kiálltak az utca közepére és azt mondták: harangoznak. A falu beteg szívének dobbanása volt benne a harangzúgásban, amely hétről hétre adogatta egymásnak a vasárnapokat. Nincs más, csak szürke, ténfergő élet van az örök romok között. A grófi húszezer hold teríti a falura fekete, beláthatatlan árnyékát, amely árnyékban süppedők, gondozatlanok lesznek a sírok. Mivel nemigen halnak, mert egyáltalán meg se születnek... De jó így összemelegedve, összebújva a gyermektelen, csóktalan sors szomorú mellén, a templomban. Kiváltképp, mióta ez a fiatal pap van itt. Jó egy nap a vértelen valóságtól elmenekülni és hinni abban, amit a pap beszél. Hogy keresztelő lesz, híre volt az egész faluban és itt volt a templomban mindenki, aki csak eljöhetett. Vastag zuhatagban ömlött ki a nyitva- hagyott ajtón a zsoltár, de a kertbe se fért meg. Végigdobogott a sikátorokon, a szőlődombokon és megbújt valahol az érett búzatáblákon. Borsi néha mellé hajolt az orgonának és újra visszabillent a kanyargó akkord felé a feje. — Ez az én népem... — nézett szét a fiatal pap a gyülekezet fölött és felment a szószékre. Már az imát is úgy mondta, ahogy eddig soha se mondta és az egész leikével hitte azt, amit mond. Mikor elővette a Bibliát, úgy érezte, hogy ő valójában nem a templomban van, hanem az egész faluban van, a búzavetések között van és a lelke betakar minden földet, ahol parasztok lába járt valaha. Felnyitotta a Bibliát és mondta: — Szeretett keresztyén testvéreim! Azok a szent igék, amelyekről elmélkedni fogok, írva találhatók szent könyvünkben, Sámuel próféta második könyvének hetedik rész tizenkettedik versében. írva találhatók továbbá Jeremiás próféta kilencedik részének huszadik és huszonegyedik versében. Ahol is írva van a megnevezett helyen: „Mikor a te napjaid betelnek és clalvazol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magzatodat. Bizony, halljátok meg, ti asszonyok, az Úrnak szavát és vegye be a ti fületek az ő szájának beszédét és tanítsátok meg lányaitokat a sírásra és egyik asszony a másikat a jajgatásra. Mert feljött a halál a mi lakóházainkba, hogy kipusztítsa a gyermekeket utcákról, az ifjakat az utakról.. Soha nem élt még úgy a prédikációban a hite és a lelke, mint most. A gyülekezet szeme teljesen kinyílt, várakozva és mohón itta a szavát a sok csüggedt, szomorú lélek. De bejött a templomba a kisdedekkel a bábaasszony, a két keresztanya és megálltak a szent asztal mellett. Derült öröm csillant keresztül a fáradt szempillákon, mintha a megváltott parasztélet küldte volna őket előlegül Az örök föld szaga szállt, terjedt szét a pántlikás pólyákból és minden arcon ott lebegett az égre síró kívánkozás a gyermek után ... Ni, kisgyermek... — suttogta szomszédjának a bíróné és előrehajolt székében. — Kisgyermek ... kisgyermek ... — bólogatott egy fáradt, fogatlan öregasz- szony és tétován nyújtotta előre a kezét. Húsvéti színek tülekedtek a dohos templom hajójában és távoli mezők csi- rás remegése dobogtatta az emberek szivét. A gyülekezet úgy érezte, hogy künn szent nevetéssel hancúroznak a szőlődombok és a Duna a parasztélet örökkévalóságáról zenél. A jó Isten tenyere ál- dólag terül a templom födele fölé és im, itt van tőle a kettős szent pecsét... — Kisgyermek ... kisgyermek ... — borzongott meg a lányok válla, de forró volt és édes volt ez a borzongás. Arcaikról pillanatra lesimult az anyák bűneitől rárakódott fagyott vonaglás. Szépek voltak, élők és elevenek voltak, asszonyok voltak, tiszta szent, ígéretei voltak a magyar jövendőnek. Mintha nem volna minden lánynak ikertestvére a temérdek diókopáncs... Most az volt a falu újra, ami ezelőtt évezredekkel volt: büszke, diadalmas Embercsoport a legfelsőbbrendű lények osztályából. A pap elvégezte a szertartást, de kicsit reszketett a keze. Aztán újra prédikációt mondott és azt hitte, hogy most már tökéletesen övé a nép. Gyerekek születnek, szaporodni fognak... Ezt a két gyereket csak előre küldték hozzá hitének és beteljesülésének szent zálogául. Zsoltár következett még és tódult kifelé a nép a templomból. Hogy szó szerint legyen meggyőződve prédikációjának igazában való sikeréről, a kurátort magához intette és azt mondta neki, hogy a presbiterek gyűljenek össze az irodában. Ö maradt utoljára és boldogan lépkedett le a lépcsőn. Hittel és Istennek tetsző élettel várja, várja jövendőben ez a falu és tiszta, szép családi életet él a Kató oldalán. Nekik is gyerekeik lesznek. Borsiéknak is. Mindenkinek. Csengő kacagással lesznek tele az iskolák, udvarok és az örök élet felé fog haladni a nép. Mindazonáltal némi szorongással lépett a presbiterek közé. — Kereszteltünk az Isten nevében, kurátor uram! Tudja, mikor volt a faluban az utolsó keresztelő? A kurátor elgondolkozott. — Biz én nemigen emlékszem, tiszteletes uram, csak tudom, hogy régen volt. Tán három esztendeje __ — B izony, régen volt. De majd lesz itt keresztelő, meglássa csak! — Tamás vagyok benne, tiszteletes uram. Nehezen fog az sikerülni. — Ugyan, kurátor uram! Hogy mondhat ilyet? — Mán én csak így mondom, tiszteletes uram, ahogy tudom. Lesz még néhány gyermek, mivel olyan szépen tudja tiszteletes uram mondani. De egyszer majd nem ér semmit az a szép beszéd. Mert kevés a föld, nincs mire szülessenek itt a gyermekek. — Persze, a gróf és a húszezer hold hitbizomány... — döbbent a papra a falu gyilkos keserűsége és nem tudott mit mondani többet a kurátornak egy égibetüt sem.
