Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-12 / 28. szám
Nagytakarítás A Televízió 1. műsora június 21-én, vasárnap este 20.05 perces kezdettel Csurka István Nagytakarítás című darabját közvetítette a József Attila' Színház előadásában. Lehetett nallani. hogy a nézőközönség hogyan derült egy-egy erősebb „bemondáson”, egy-egy nagyon is „egyértelmű karlendítésen”. Nem vagyok prűd lélek, de ennek nem túlságosan örültem. Meg vagyok győződve arról, hogy Csurka István ezek nélkül is jó, sikeres darabot írt volna. Nem is a darab stílusával szeretnék foglalkozni, hanem azzal a — darabban is megfogalmazott gondolattal —, hogy többarcú emberek vágj unk. Több arca van a darab minisztériumi osztályvezetőjének, biztosan halad felfelé a ranglétrán, jó férj és családapa. Ez az egyik arca, de van egy másik arca is: a barátja lakásán szerelmeskedik, akinek jó apropót jelent az, hogy a barátja meggyógyult, hazajön a kórházból, emiatt ki kell takarítania az életének ezt a zugát, ami egy idő óta már úgyis terhes volt számára. És elkezdődik a nagytakarítás, ami egyáltalán r.em úgy végződik, ahogy előre elképzelte, elrendezte magában. Ha őszintén nézzük az életünket, az emberekkel való kapcsolatunkat, rá kell jönnünk arra, hogy mi magunk is sokszor többarcú emberek vagyunk. Van egy arcunk vasárnapra, s van egy arcunk hétköznapra, mint ahogy van ünneplő és munkaruhánk. Sajnos sokszor önmagunkat is megtévesztjük, becsapjuk ezzel. Van egy arcunk otthon, és van egy arcunk a munkahelyünkön. Van egy arcunk a család számára, és van egy arcunk a másik ember, a kívülálló számára. Van egy külön arcunk a feletteseink számára, de mennyivel má- sabb az a másik' arc, amelyikkel a munkatársaink, a beosz- totiamk találkoznak nap, mint nap. Van egy arcunk az esztendő nagy részére, s van egy másik arcunk az év két-három hetére: amolyan „szabadságos” arc, amelyről hiányoznak a gnndbarázdálta redők, a sokszor talán-szenvedőnek is látszó vonások. Ilyenkor csak a kikapcsolódás látszik ezen az arcon, s hajlandók vagyunk mindent másként venni, mint az év többi részében. Van külön egyházi, templomi arcunk, és van egy másik is, ami sehogyse illik az előzőhöz. Nem jó ez a többarcúság! Nem jó nekünk, de nem jó a családunknak, a másik embernek sem. Nem jó, mert nem igaz. Vagy nem igaz az egyik arc, vagy nem igaz a másik. Talán az egyikkel próbálunk szebbnek és jobbnak tűnni a másik ember előtt, s lehet, hogy éppen ez a nem igazi arcunk, mert más látszik kívül és más van belül. Jól fésültek vágyunk ugyan kívülről, de kócosak, rendetlenek vagyunk belül. Ahogy a színdarabban is meg kellett szabadulniuk a szereplőknek a többarcúságtól, úgy kell megszabadulnunk ettől nekünk is. Nagytakarítás. Ezt a címet adta darabjának a szerző, s ezt a szót szeretném most aláhúzni én is. Sokszor talán nekünk is szükségünk van a nagytakarításra. Arra, hogy megszabaduljunk sok mindentől, ami — így vagy úgy — bekerült az életünkbe. Bekerült azért, mert nekünk tetszett, vagy bekerült „csak úgy”, „magától”. A nyár hetei, hónapjai jó alkalmat jelentenek a számunkra a nagytakarí- tasra. Hogy körülnézzünk önmagunk körül. Hogy meglássuk azt. mi az érték, amihez mindenképpen ragaszkodunk, s mi náz a fölösleges teher, amit csajt cipelünk, pedig semmi értéket ' nem jelent a számunkra. Meg kell szabadulnunk sok fölösleges gondolattól, ami többarcúvá teszi a gondolkodásunkat, az életünket. Meg kell szabadulnunk sok fölösleges szótól, mondattól, amelyek hozzátapadnak ugyan az életünkhöz, de csak felvett szavak, nem hozzánk tartozó mondatok. Meg kell szabadulnunk be- idegzett mozdulatoktól, amelyek nem ■ mások, csak akarva- akaratlan magunkra vett pózok. Meg kell szabadulnunk otthon és munkahelyen, az emberek között, a társadalomban sok olyasmitől, ami — ahelyett, hogy összekötne a másik emberrel — csak elválaszt tőle. Meg kell szabadulnunk mindentől, ami nem igazi érték. Többarcú emberek vagyunk? Lehetséges. Jó, ha időben hozzákezdünk a nagytakarításhoz, hogy a másik emberben is csak az maradjon belőlünk, ami tiszta, becsületes, egyértelmű. Ami érték. H. L. A Szentlélek tanúvá tesz... Lelkészbeiktatás a Kisapostag—Dunafö ldvári Társgyülekezetben A DUNA JOBB PARTJÁN a fővárostól délre három település tapad szorosan a folyam partjához: Dunaújváros, Kisapostag és Dunaföldvár. A legősibb közülük Dunaföldvár. A nevében szereplő „földvár” egykor Pannónia határát őrizte. Fontos dunai átkelőhely, a kelet-nyugati kereskedelem forgalmas csomópontja. 1827 óta van evangélikus gyülekezete, temploma a magas löszparton, szőlőskertek és gyümölcsösök közepén épült,. 1904-ben. SORRENDBEN A KŐVETKEZŐ TELEPÜLÉS KISAPOSTAG. A 18. század során népesedett be itt a Duna melletti magaslat. A túlsó parton fekvő Dunaegyházá- nak szűk volt a határa, kelet felé nem tudtak terjeszkedni a zárt nagybirtokrendszer miatt. Ezért jöttek át a Dunán és előbb mint részes munkások, később mint kisbérlők biztosították megélhetésüket. 1775-ben vehették teljesen birtokukba a nagy kiterjedésű pusztát. Előbb a dunai révátkelést használták, később nyári szállást, tanyát építettek majd, a fiatalok települtek ki a tanyára és így alakult ki a falu, melynek neve először Egyházapuszta volt és csak 1860-tól szerepel Kisapostag néven. Volt iskolájuk, ide lévita-ta- nítót választottak, ünnepi úrvacsoraosztásra, esketésre és temetésre a dunaegyházi lelkész járt át hozzájuk. Templomát 1950-ben szentelték fel, 1952-től önálló, de első. lelkészét, Komoly Sámuelt csak 1957-ben iktatták be. Az utóbbi években fiatal segédlelkészek gondozták. A HARMADIK TELEPÜLÉS A LEGFIATALABB: DUNAÚJVÁROS. 1951-ben kezdték építését, amikor a Dunai Vasmű alapjait is lerakták, összeépült a régi Duna- pentelével és így azzal együtt a dunaföldvári lelkész gondozta az evangélikus gyülekezetét. A szocialista ipari bázis az elmúlt három évtized alatt jelentősen megerősödött, és politikai, társadalmi valamint kulturális vonalon erős hatással van az egész környékre. A ELMÚLT ÉV FOLYAMÁN az egy ház vezetőség javaslatára e három település evangélikusai társgyülekezeti forma mellett döntöttek s megalakult a Kisapos- tag-Dunaföldvári Társgyülekezet, melyhez szórványként csatlakozott Dunaújváros, Rácalmás, Apátszállás, Kisszentmiklós, Előszállás és Bölcske evangélikus- sága. A társgyülekezet első lelkészéül dr. Káldy Zoltán püspök Bízik László lelkészt küldte ki, akit pünkösd vasárnapján délután iktatott be hivatalába Tóth-Szöllős Mihály, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese. Iktató igehirdetésében — Jn 4,31-—38 alapján — arról szólt, hogy a Szentlélek Jézus tanúivá tesz. Lelkész és gyülekezet számára legyen „nagy ügy” az élet egész területén való felelős szolgálat, eledel fontosságú az Isten akartának cselekvése és adjon a Szentlélek örömteli aratást is! Bízik László lelkész igehirdetésében ApCsel 2,6 alapján a Szentlélek munkáját e háromban jelölte meg: kommunikál, vagyis közösséget segít, igaz megértést munkál és missziónál. Ezek megvalósulásához kérte .Isten Szentleikét, hogy szolgálata idején „sok kis pünkösd”-ben legyen részük. A KISAPOSTAGI BEIKTATÁSON a lelkészek, a gyülekezetek és a volt anyagyülekezet nevében szóltak a lelkésztársak. Dunaföld- váron a testvér református és a római katolikus gyülekezet vezetői köszöntöttek. Elkísérték az uj szolgálati helyére volt lelkészüket a gödöllői gyülekezet tagjai, akiknek nevében felügyelőjük szólt. Szuper György dunaföldvári gondnok és Varga András kis- apostagi felügyelő annak az örömének adott kifejezést, hogy a néhány éves átmeneti állapot után, bizonyára hosszabb közös együttmunkálkodás, közös szolgálat és gyülekezetépítés korszaka fog elkövetkezni. Segítse Isten Lelke a három Duna-menti település egy gyülekezetté kovácsoló- dását. T. Sz. M. Reflektorfényben: a komáromi gyülekezet MIÉRT ÉPPEN KOMÁROM? Mert ötven éves épületét, amelyben templom, lelkészlakás, hivatali helyiségek vannak, erejét felülmúlva megújította. Amikor a városi tanácselnök köszöntötte a gyülekezetei, méltán fejezte ki így magát: „Amit a hitükért tettek, azt a városukért is tették.” A húszezer lakosú város főútvonalán valóban szépen felújítva, friss színekkel áll a kis gyülekezet épülete. Komárom mint ’ipari' város, vasúti csomópont; dunai kikötő, forgalmas határátkelőhely Csehszlovákia felé — gyorsan fejlődik, s a középületek és az új lakóházak is emelik a városról alkotott összkép színvonalát. Az ÖTVEN ÉVES EGYHÁZI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA nagy esemény a gyülekezet életében, de énnek az alkalomnak van mondanivalója a többi gyülekezet számára is. Komáromban 220 lélek- ből'áll az evangélikus gyülekezet, de a szórványokkal együtt sincs több 340 léleknél, vagyis a törpegyülekezetek sorába tartozik. Mégis 330 ezer forintos költséggel végezte el az épület felújítását. A közegyházi segélyt leszámítva ennek kétharmadát a gyülekezet fedezte. Ez az adakozó készség magas fokáról tesz bizonyságot. PÜNKÖSD VASÁRNAP DÉLUTÁN végezte az ötvenéves templom renoválásával kapcsolatos hálaadó istentiszteletet D. dr. Qttlyfc tfrnő püspök. Ezen több Féjér-Kómárom-i és Győr-Sopro- ni gyülekezet képviselete is megjelent. A püspök igehirdetése a szív megújulásáról szólt. A KOMÁROMI GYÜLEKEZET egybegyűjtését csak olyan szeretettel lehet végezni, ahogyan azt lttzés Gábor lelkész teszi. Tipikus szórványgyülekezetről van szó. Komáromon kívül Ács, Almásfüzitő, Nagyigmánd, Szőny fillákban is rendszeresen van istentisztelet. A szórványokban csak a családi otthonokban érhetők el a hívek. A HITBELI ERŐ és nem a létszám a döntő egy gyülekezet életében. A komáromi gyülekezet tagjainak 30 százaléka nyugdíjas. Evangélikus család, illetve házaspár összesen csak 11 van. A legtöbb esetben tehát csak a család egy tagja evangélikus. A felnőtt keresőknek kb. 65 százaléka fizet egyházfenntartói járulékot. A gyülekezet tagjainak mintegy 15 százaléka gyermek, ill let vg nem kéreső'Hátai. Komáromban és egy filiában van gyermekbibliakör, ifjúsági bibliaórát is tart a lelkész a megkonfirmált fiataloknak. FIGYELMÜNK REFLEKTOR- FÉNYE olyan gyülekezetét világít meg, amely számbeli adatok tekintetében ugyan szerény, de a nit erejét mutató tényekben mégis jelentős. Ebben a fényben azok az eredmények és adatok világítanak, amelyek egyházszeretetröl, áldozatkészségről — és az alapról — Krisztus-szeretetről szólnak! Ottlyk Márta AJÁNLÁS A nyomdát két évenként elhagyó Soproni Füzetek ’80 második száma jelent meg a napokban. Már vártuk. Nem kis izgalommal, hiszen két év nagy idő az irodalom, a sajtó száguldásában, s ha véletlenül el- vagy kimarad, aligha tűnik fel a betűk roppant inváziójában. Nekem feltűnt volna, mert már az első szám olvasásakor is problémát okozott, hogy két évenként megjelenő periodika. Igaz, akkor szóba került hogy a széthúzott időben nem is annyira folyóiratként, mint inkább „antológia” címen kell kézbe venni. Vagyis olyan irodalmi, képzőművészeti termés bemutatásaképpen, amely jellegzetesen soproni, de legalábbis soproni alkotók műve. Nem irigyeltem a szerkesztőt, Sarkady Sándor költőt, akinek egy hallatlanul széles skálája szimfóniából kellett a vezérmotfvumokat megszólaltatnia. De ha nem is irigyeltem, azt meg kellett állapítanom, hogy sikerrel végezte szerkesztői munkáját. A Soproni Füzetek második száma előkészítettebb, ní- vósabb, alaposabb és gondosabb munka eredménye, mint az első. MINTHA A MÉRCÉT IS MAGASABBRA HELYEZTE VOLNA SARKADY, legalább olyan szintre, amelyet országosan is jegyezni kell, alig-alig akad a Füzetekben írás, költemény, amely átlagon aluli. Jól tükrözi a Füzetek az irodalom kötődését Sopron múltjához, de a jelen tempócsapásaira is fel kell figyelnünk, mert a szerzők nem akarnak lemaradni az országos szintet lesve, mert a és meglett korúak állnak önmagukkal versenyben, fél szemmel az országos szintet lesve, mert a követelmény egyre nagyobb, a kritikus szem egyre éberebb. Sarkady ebben a számban szerkesztői bravúrt alkalmazott. Hét csokorba szedte a kétéves termést: Soproni Kaleidoszkóp, Versek- műf ordítások, Novellák, Forrás, Dokumentum, Forum és Szemle. Az antológia így mégis folyóirat jellegűvé vált. Jó gondolat volt, hogy az anyagot gazdagította a soproni művészek jól kivehető képeivel. Nincs helyünk a negyvenkét munkatárssal — költőkkel, prózaírókkal, esszéistákkal, képzőművészekkel —, külön-külön foglalkozni, (bár mindegyiket elismerő kritika illetné,) magát a Füzeteket ajánljuk kézbevenni a szépet, lírait, erkölcsi mondanivalót szerető olvasónak. A Füzetekben mindenki talál magának való, tanulságos és felemelő írást. Közel kerülhet a „hűség városához”, újra valamivel többet tudhat meg múltjából, jelenéből. S mindezt irodalmi szinten. Nyilvánvaló, hogy a mozaikszerűen csillogó színes írásokból nem lehet a teljes városképet egyberakni —, nem történelmi fonalra fűzött gyöngyszemekből áll —, de mégis ízelítőt kapunk abból, hogyan gondolkodik, alkot ma a nyugati végekén élő író, költő, képzőművész, keresvén a „vox humanat”, s magát az embert, a dolgok, események mélyén vívódó, küzdő egyént. KÜLÖN EGYETLEN TANULMÁNYT EMELNÉK KI, Kovács József László: Nyugati Őrszem (1938—1944) címűt. Kovács irodalomtörténész, főiskolai tanár, régtől fogva kutatja Sopron és Nyu- gat-Dunántúl irodalmát. Ebben a tanulmányában egy olyan epizódot választott ki a város múltjából, amely szoros összefüggésben állt az evangélikus líceummal (jelenleg Berzsenyi gimnázium) és a soproni evangélikus hittudományi karral, a Teológiával. Mivel az ismertetett kprszak túlságosan közel áll hozzánk, sereg élő személlyel találkozunk benne. Kovács tehát a város történetének is egy drámai szakaszát érintette. Azt a korszakot, amikor az Anschluss-szal újra fenyégetővé vált a német behatolás, a város német érzelmű polgárai egy „soproni Anschluss-szal” kacérkodtak, amikor égetővé vált újra a nemzeti hűség. A szellemi barrikádo- kon ekkor megjelennek a fiatalok, gimnazisták és teológusok Csaba József tanár vezetésével. Csaba József ösztönösen nyújtotta ki segélyt kérő kezét a népi írók felé. Darvas, Kodolányi, Móricz, Németh László, Tamási Áron, Veres Péter és a többiek viszont jól érzékelték a veszélyt és siettek segítséget, nyújtani a fiatalok mozgalmának. Lapjuk, a Nyugati őrszem a jobboldali sajtó áradatában szinte egyedül álló hangot ütött meg. Következetesen magyart és következetesen népit. A népi irodalmon tájékozott ifjúság — az akkor divatos felfogás szerint —, a paraszti társadalomban vélte felismerni a nemzetfenntartó erőt, ezzel kissé leszűkítve szemléletét a nemzet egészét illetően. Nagy kár, hogy nem tudta kiszélesíteni mozgalmát a város munkásifjúsága irányába. De így is minden kétséget kizáróan forradalmi mozgalom bontakozott ki a Nyugati Őrszem hasábjain. A mozgalom módszeréhez irodalmi estek, re- gölés, falujárás, falukutatás, s a szorongatott helyzetekben tüntetések, röpcédulák terjesztése tartozott. Ezekkel a cselekedetekkel egyfelől a néphez való hűségükről tettek bizonyságot a fiatalok, másfelől tudatosították a magyarság szerepét itt a nyugati határok mentén, ahol közvetlenül fenyegette őket a német expanzió veszélye. A soproni evangélikus líceum és teológia e történelmi cselekedetével másodszor készítette elő a hűség városára való szavazást. Erre az eseményre ugyan nem került sor, de Ha bekövetkezett vona, a lelkekben a talajt előkészítette a haladó, ifjúság. Kovács tanulmánya Csaba Józsefen kívül kiemeli Káldy Zoltán, Sümeghy József, Dér Endre, Györffy Sándor és a többi teológus és licista szerepét, aláhúzza, hogy a Soproni Fiatalok közóit milyen tevékenyen vett részt az „Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Kara”. A Nyugati őrszem így krónikájává vált egy hősi korszaknak, amelyben a kezdeményezés a fiatalok, nem utolsó sorban az evangélikus középiskolások és egyetemisták kezében volt. Esszéjét így fejezi be: „A Nyugati Őrszem, a Soproni Fiatalok munkaközössége a népi irodalom elfogadtatásáért folyó harc, a bátor szembehelyez- kedés a hitleri terjeszkedéssel — Sopron irodalmi, szellemi életének jelentős fegyverténye. A legfiata- labbkori helyi irodalom-művelődéstörténet ismerete érdekében pontos feldolgozása szüksége?. Vázlatunk ezt a munkát kívánja előkészíteni.” SEREG ÍRÁST LEHETNE ÍGY RÉSZLETEIBEN ISMERTETNI. Ezt azért emeltem ki, mivel egyházunk két intézménye érintett bene. A művészi kivitelezésű Füzeteket — amely társadalmi munkában készült —, ajánlom olvasásra. R. P.
