Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-05 / 27. szám

Kérdőjeles mondatok Egyetlen rossz szót se? x A El VÁSÁRIM P IGÉJE „A megtérésre Jézusom, kérlek te adj erőt.. ” Lk 15,11—32 EGY EMBERNEK VOLT KÉT FIA. Egyik világgá ment, „szeren­csét próbálni” és eltékozolta örökségét, apja szeretetét, ahelyett, hc.gy azt embertársai javára fordította volna. A másik ott maradt apjánál, de testvére iránti irigységgel és apja iránti követelödzéssel „hálálta” apja szeretetét. Ügy hangzik Jézus példázata, mint gyerek­korunk meséje De hogy mennyire nem mese a mai vasárnap igéje, r.yilvánv le abból is, hogy sok ember ma is e két út valamelyikét jár ja: Istentől kapott szeretetét önzőn eltékozolva, szolgálat és se­gítés helyett; vagy Isten „közelében”, de embertársai iránt irigyen, szeretetlenül. Jézus szerint mindegyik út helytelen, mert Isten szere­tetét eltékozolva elpazarolja az ember az életet, emberszeretet nélkül pedig sivárrá, önzővé válik az élet, még ha Isten közelében hiszi is magát. Mindegyik út önző és hálátlan. A PÉLDÁZATBAN SZEREPLŐ „TÉKOZLÓ FIŰ” először nagyon is szabadnak érezte magát. A függetlenség, az erkölcsi normáktól való elszakadás elhitette vele, hogy valóban boldog. Minden sikerült neki, élvezte az életet. Nem is gondolt arra, hogy ennek a felelőtlen etetnek vege szakadhat, hogy a látszólagos szabadság gyötrő, esüg- gesztő rabsággá válhat. Az Istenhez kötődést rabságnak érző ember minden erejével szeretne „szabadulni” Istentől. Hányszor éreztük tehernek mi is Isten akaratát, amellyel a másik ember iránt való szolgálatra népünk, társadalmunk iránti felelősségre akart késztet­ni bennünket! A CSAK MAGÁVAL TÖRÖDÖ EMBERT HAMAROSAN CSALÓ­DÁS ÉRI Elfordulnak tőle az emberek, magára marad. Igen köny- v.yen végső csüggedésbe, elfásultságba torkollik az élete. Sok öngyil­kosság oka ett keresendő, hogy elszakad minden szál, amely az em­bert valakihez, vagy valamihez kötné, akibe, vagy amelybe fogódz­hat csalöaásában vagy csüggedésében. A példázatbeli tékozló fiú is eljutott a magára maradás leggyötrőbb mélységéig, de valami emlé­ke maradt abból, ami másként volt, amikor az apai ház melege igaz örömöket adott neki. Régi konferenciák, áldott igehallgatások, úr­vacsoravételek sok emberben keltenek nosztalgiát és vágyódást ma is megbékélt kiegyensúlyozott élet után. Az a kérdés, hogy ezek a vágyódások eredményeznek-e megindulást, megfordulást, megtérést az atyai ház felé. A tékozló fiú megtapasztalta, hogy megoldás, öröm, igazi békes­ség csak ott van, ahonnan elszakadt. A megjárt mélységek és távol­ságok is megtérésre késztető erővé váltak számára, s nem kellett csalódnia. Istennél nem a számonkérés, ítélet vár, hanem a megbo­csátás, az elénk jövő szeretet. Isten igéjének megtérésre hivó szava ma is élet megoldást jelent azoknak, akik meghallják a hívó szót. A PÉLDÁZATBAN SZEREPLŐ MÁSIK GYERMEKE AZ APÁ­NAK, a „jó fiú”, nem követett el semmiféle, látványos bűnt. Sőt ö maga hangsúlyozta apja előtt a hűségét és jóságát. De Jézus szerint, éppen az ilyen magatartás az, amely a keresztyén embertől a leg-1 messzebb kell. hogy kerüljön. Mert az ember sohasem lehet önma­gával elégedett Minden eredménye, hűsége, bűnön való győzelme egyedül Isten szeretetéből adatott meg neki. Csak hálát adhat az Istennek, és nem számon kérhet, mint ez a fiú is az apjától. Miiyen ismerős magatartás! Mi kitartottunk Isten mellett, hűségesen imád­koztunk, törődtünk a lelkűnkkel, miért nem tesz kivételt velünk az Isten? Mién nem bünteti meg a „bűnösöket”? Az embertárs felé pedig irigységbe és gyűlöletbe kerget az önelégültség ahelyett, hogy Isten nekünk adott szeretetét továbbadnánk embertársainknak és örömmel szolgálnánk neki. Isten sze^etete nélkül az emberek között és emberszeretet nélkül Isten közeiében egyaránt lehetetlen magatartás a keresztyén ember számára. Az előbbinek Istenhez, az utóbbinak az emberhez kell megtérnie Le ez a kettő egy, mert a gyökerük is egy: az önzés, és a megoldás is egy: az Isten megbocsátó szeretete. A példázatbeli apa befogadta a tékozlót, a másiknak pedig azt mondta: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd.” ISTEN MINDENKI FELÉ SEGÍTŐ, KIVEZETŐ, MEGOLDÓ SZERETETTEL. FORDUL, megbocsát és megbocsátásra ad lehetősé­get. Lehet tehát megtérés tékozlásból és önigazságból. Igazi öröm — az atyai ház öröme — ott van, ahol tékozlók elfogadják a bocsá­natot, az „igazak” pedig tudnak megbocsátani, s az Atya szeretőié­nek együtt örvendeni. Bárány Gyula I máflkozzu nk! Mennyei Atyák! Bocsásd meg, hogy tőled kapott, drága kincse­ket eltékozolíuk ahelyett, hogy szolgáltunk volna azokkal embertár­sainknak. Önzőn-önelégülten ítélkeztünk és irigykedtünk ahelyett, hogy együtt örvendeztünk volna felebarátainkkal. Köszönjük, hogy nem hiábavaló könyörgésünk. Köszönjük, hogy szereteted ereje, minket is képes hozzád téríteni és nálad megtartani. Ámen. „Egyetlen rossz szó ki ne jöj­jön a szátokon, hanem sokkal in­kább az, ami alkalmas az építés­re, ahogy a szükség kívánja, hogy áldást hozzon azokra, akik hall­ják” (Ef 4,29). A szó, az emberi beszéd a leg­csodálatosabb „találmány”. Mi a teremtő Isten drága ajándékának tekintjük. Olyannak, ami ember­voltunk különleges jele is egy­ben. Kérdés, hogy kellően megbe­csüljük-e és helyesen használ- juk-e? Istennek oly sok ajándéka megy veszendőbe általunk. Nem fenyegeti ez beszédünket is? Már az is nagy baj, hogy nem nagyon ügyelünk szavainkra, mindennapi beszédünkre. A régi közmondást tartjuk igaznak: a szó elröpül, az írás marad meg. Ezért beszélünk sokszor meggon­dolatlanul és felelőtlenül. Isten Igéje figyelmeztet: Ö minden szavunkat számon kéri! (Mt 12, 36). Nem repülnek el! Láthatat­lan „szalagra” kerülnek. Kelle­metlen olyan házban lakni, ahol minden szó „áthallik a szomszéd­ba”. Köztünk és Isten között — innét oda — tökéletes „áthallás” van. Még a ki nem mondott szó is áthallik Hozzá. Arra sem szoktunk gondolni, hegy a szó mennyire árulkodik rólunk. Lelepleznek bennünket, a szavaink. Ma is igaz a régi böl­csesség: „Az ember értékét beszé­de szabja meg .... ez az ember legjobb próbája” (JSir 27,5—7). Szavaink persze nemcsak az de­rül ki rólunk, hogy milyen embe­rek vagyunk általában, ha nem az is, hogy igazán keresztyén, iga­zán ..krisztusi” . emberek va­gyunk-e. Nemcsak Pétert árulta el beszéde a főpap udvarán. (Mt 26,73). Jézus Krisztushoz való tartozásunk, Benne való hitünk komolysága. Tőle kapott új éle­tünk realitása szavainkon, beszé­dünkön is lemérhető. Nem mellé­kesen ír tehát Pál, ismételten isv a keresztyén ember beszédéről: beszédünk minőségéről. Erre nézve is érvényes: „ ... nem él­hettek úgy. ahogy a pogányok él­nek ...” Nem is beszélhettek úgy! Minőség — milyen sokszor emlegetjük ezt manapság. Nem is ok nélkül. Népünk számára pl. létkérdés, hogy ipara minőségi árut produkáljon. Nem gondo­lunk rá, de létkérdés a minőségi beszéd is! Ennek érdekében kö­zösen kell küzdenünk. Mit is jelent hát beszédünkben a minőség? Itt most nem a szép magyar beszédről van szó. az is nagyon jó lenne, ha. minőségi szinten használnánk édes anya­nyelvűnket. Nincs szó valami ke­netteljes, kegyes, vagy pláne ke­gyeskedő beszédről sem. A minő­ségi beszéd mindenek előtt nyel­vünk fékentartását jelenti. Egyetlen rossz szót se! — írja Pál A fék nélküli jármű ön-, és köz- veszélyes. Nem kevésbé veszé­lyes a fék nélküli nyelv! Egyetlen rossz szó is nagy ártalom. Olyan, mint a rothadt gyümölcs: utála­tos ízű káros és fertőző hatású. Hány élet megy tönkre ártó szó miatt. Hány család élete válik po­kollá vagy hullik szét, hány mun­kahelyi légkör alakul elviselhe­tetlenné, hány gyermek kap so­ha be nem hegedő sebeket a rossz szó: a sértő és bántó, a goromba és trágár, gúnyolódó vagy rágal­mazó, hízelgő és hazúg, rosszin­dulatú vagy szeretetlen szó miatt. „Vigyázat! Méreg!” — olvassuk a felírást némely vegyszeres cso­magon. Nem kellene sokszor ilyen címkét ragasztani a szánk­ra is!? Van az éremnek egy másik ol­dala is. A minőségi beszéd ugyan­is nemcsak a rossz szó háttérbe- szorítását és kiküszöbölését jelen­ti, hanem a jó szó uralomra jut­tatását is. Nem elég korlátoz­nunk a rosszat. Teret kell bizto­sítanunk a jónak. Kertünkben sem elég a gyomirtás. Nemes ma­got kell vetnünk, jó növényeket kell palántáznunk és nevezet­nünk. Csak így lesz a parlagból kert. Ugyanez szükséges ahhoz is, hogy szavaink minőségi beszéddé nemesülienek. Milyen is ez a nemes „vete- mény”: a jó szó? Próbáljuk meg leírni néhány jellemzőjét Pál idé­zett levélrészlete nyomán. A beszéd az emberi önkifeje­zés eszköze. Azt találom ki vele, ami bennem van s amit a magam szempontjából tartok fontosnak. A jó szónál „súlypont áthelyezés” van. Az lesz a döntő: mire van szüksége a másiknak. A jó szó­nál mindig embertársam java és érdeke kerül előtérbe. Ezért az mindig önzetlen szó. Ebből az is következik, hogy a jó szó mindig segítség és szolgálat. Építő szó! Ezt a rendeltetését azért töltheti be, mert a jó szónak mindig „sze- retet-töltése” van. Nem robbant, mint a puskapor, hanem össze­köt, mint téglákat a malter. Nem sebez, mint a tőr, hanem gyógyít, mint az orvosság. Valóban „ál­dást hoz” annak, aki hallja. Milyen nagy szükségünk van szüntelen az ilyen jó szóra! A baj csak az, hogy az ilyen nekünk nem szokott sikerülni. Még tik­kor sem, ha törekszünk rá. Ezért beszédünkről egymás előlit, de még inkább Isten előtt csak bűn­bánattal beszélhetünk. Az ismert gyónó imádsággal valahogy így: Vallom, bánom, hogy sok rossz szót kimondtam, sok jó szót ki­mondani elmulasztottam . .. Hát nyelvünk idomíthatatlan? (Jak 3,8.) Járt itt valaki köztünk, aki minőségi szinten beszélt min­dig mindenkivel. Még azokkal is, akiktől csak rossz szót kapott (1 Pt 2,22—23). tud segíteni rajtunk. Az Ö „nyelviskolájába” kell be­iratkoznunk nekünk , isi Nála ki­derül, hogy az igazi baj nem is a beszédünkkel van, hanem a szí­vünkkel. Hiszen „amivel csor­dultig van a szív, azt szálja a száj” (Mt 12,34). Bensőleg kell megtisztulnunk. Csak így tisztul a beszédünk is. Ennek érdekében naponként el kell fogadnunk az Ö szolgálatát. Ez pedig akkor kezdődik el, ha megtanulunk csendben lenni Előtte. Ebben a csendben születik meg szívünk­ben az imádság, amely a jó szó észrevétlen, de valóságos'„háttér­zenéje”. „Zabolázd meg nyelvünket Uram. hogy ne mondjunk olyan szót, ami nem igaz, hogy ne mondjunk olyan szót, ami félig igaz, hogy ne mondjunk olyan szót, ami igaz ugyan, de kegyetlen — Jézus szavát add a szánkba . .. ” — LELKÉSZAVATÁS, SZOL­GÁLATBA BOCSÁTÁS AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET­BEN. Július 5-én, vasárnap dél­után 3 órakor Ajkán lesz Fábián Ferenc lelkésszé avatása. Július 11-én, szombaton délelőtt fél 11 órakor Ózdon bocsátja ki a lel- készi munkatársai szolgálatra Te- kus Andrásné sz. Szabó Izabella végzett teológust D. dr. Ottlyk Er­nő, az Északi Egyházkerület püspöke. Július 11-én, szombaton délután 4 órakor Miskolcon avat­ja lelkésszé Cserági István és Za- vecski József végzett teológuso­kat az egyházkerület püspöke. Jú­lius 12-én, vasárnap délelőtt Nyíregyházán a főistentiszteleten lesz Pecznyik Ilona lelkészi mun­katársi szolgálatra való kibocsá­tása. Ezt a szolgálatot is D. dr. Ottlyk Ernő püspök végzi. — MISKOLC. Egyházmegyei ének- és zenei konferenciát tartot­tak az egyes gyülekezetek kánto­rai és az éneklés ügyét felelős­séggel hordozó hívek, amelyen Trajtler Gábor országos zenei igazgató tartott előadást, a jövő évben megjelenő új énekes­könyvről. A résztvevők több új éneket tanultak meg és örömmel számoltak be a gyülekezeteikben a konferenciáról. Abaffy Gyula ar- nóti lelkész kezdő, Szebik Imre esperes záró áhitata fogta egybe az együttlétet. — Jubilate vasár­napján egyházzenei áhítaton Trajtler Gábor orgonaművész szolgált, alkalmi ifjúsági kórus korálokat énekelt! Igét hirdetett Vezán Pál diósgyőri leíkész. — Svédországból Stockholm egyik gyülekezetének vegyeskara láto­gatta meg a gyülekezetei, ahol egyházzenei áhitat keretében egész estét betöltő műsort adtak svéd szerzők műveiből június 8-án. Igét hirdetett Szebik Imre esperes. Laborczi Zoltán Friedrich v. Bodelschwing: A Újat, újat! Uram, vedd le rólunk mindazt, ami régi, s ajándékozz meg minket mindazzal, ami igazán új! Adj új, erős Lelket, új erőt, várni téged, újra betölteni ’ a mindig új parancsolatot, hogy szeressük egymást, és új éneket a te dicséretedre! Németből ford. Túrmezei Erzsébet Mozaikkockák Újra a könyvhétről. Három, évenként megjelenő könyv a slá­ger évről évre. Az egyik a Kör­kép, mely az elmúlt esztendő no­vellatermésének a javát adja. Itt most csak néhány névre hívjuk fel a figyelmet: Tatay Sándor, Galgóczi Erzsébet, Fekete Gyula. Az Irószemmel izgalmas szo­ciográfiákat hoz, jórészt az Élet és Irodalom utolsó oldalán meg­jelent termésből válogatva. Szép versek az elmúlt esz­tendő versterméséből válogat. Zelk Zoltán „bölcs, teknősbéka szeme” még nem gyászkeretből tekint ránk. A kötet nyomdába- kerülésekor még élt. Egyik két­sorosát, melynek Este a címe itt idézem: Most fogja' vagy most engedi el Kezem az Isten? Másik halottunkat — aki köz­vetlenül a könyvhét előtt halt meg — nem találjuk az antológiá­ban. Pilinszky János hiáijyzik. Az a néhány vers, amit 1980-ban pa­pírra vetett, nem volt szép vers? Azt hiszem Pilinszky hirtelen halála az egész magyar kultúrá­nak nagy vesztesége. Azt hiszem Pilinszky kimaradása a kötetből az olvasók vesztesége. * Az irodalom legjavát nyújtani akaró kötetek mellett most né­hány szót a giccsről. Itt Budapesten is számtalan formában, furfangos leleménnyel jelen van. Ajándék boltokban, magán és állami kereskedelem­ben egyaránt. Ügy látszik kiirt- hatatlan hétfejú sárkány. — Szentháromság ünnepe után a 3. vasárnapon az oltárteritő színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: 1 Pt 5, 6—11; az igehirdetés alapigéje: Lk 15, 11—32. A nyolcadik fejével is találkoz­tam. A temetőben. No nem a sír­kövekről akarok írni. Egy „egy­házi temetéseken fellépő” ének­karról. (A fenti meghatározást saját maguknak adják. S fel is lépnek.) Talán egy éve is van, amikor találkoztam velük. A ha­lálesetet bejelentő család kért, hogy ne vigyek kántort, mert az „Operaház kórusa” fog fellépni. Gyanúmat azzal oszlatták el, hogy egyházi éneket énekelnek. Temetésen a szűkös ravatalozó­ban azután — enyhén szólva — elemi erővel reccsent fel hat ko­rosán érces torokból a Végzet hatalmának nagy kórusa. Én Jézus hatalmáról hirdettem az igét. Valaki felesleges volt a gyász csendjében. Vagy a végzet, vagy Jézus. Vagy a kórus, vagy a lelkész. Természetes, hogy vannak, akik kórust igényelnek. A Luthe- ránia kiskara nem „fellép”. Ök szolgálnak. * A Magyar Nemzet folyóirat­szemléjében fóglalkozik a Dia- konia című folyóiratunk új szá­mával. Izgalmas összefoglalást közöl a valóban jó és izgalmas új számról. Öröihöm kettős. Részben azért örülök, mert a mint azt tudtuk — a Diakonia kulturális életünk egyik tényező­jévé lett. Igen hamar. Részben pedig azért, mert gyülekezeti tag­jaink egészen biztosan nagyobb érdeklődéssel fogják olvasni, ta­lán először kézbe venni a perio­dikát. Ruttkay Levente — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Jú­liusé 5-én, vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet SZABÓNÉ MÁTRAI MARIANNA vasasi lelkész.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents