Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-05 / 27. szám

GYERMEKEKNEK. András jelenlétére és szolgá­latkészségére mindig számítani lehetett a vasárnapi gyermek­istentiszteleten. Még- nyáron is, amikor pedig sok gyerek gondol­kodott így: nemcsak az iskolá­ban van szünet, templomba se „kell” menni! András mindig az első pádban ült, és ő hordta kö­rül istentisztelet végén a perselyt is a gyerekek között. Ha a lelkész kérdést tett fel a gyerekeknek, az ő keze' lendült elsőnek a magas­ba: ismerte és szerette a bibliai történeteket. Az egyik alkalom­mal a lelkész két ismeretlen gye­reket vezetett be az istentisztelet elején: „Jancsi és Éva először vannak istentiszteleten — mondta — fogadjátok őket szeretettel, hogy jól érezzék magukat közöt­tünk.” Intett Andrásnak, hogy adjon nekik helyet maga mellett. András komor arccal húzódott arrébb, sértődött tekintetéből szinte gondolatait is ki lehetett olvasni: „mit keresnek ezek itt az első sorban, a leghűségesebbek között”? A lelkész látszólag semmit sem vett észre. De amikor az igehirde­tésre került a sor a kijelölt sza­kasz helyett Jézusnak két példá­zatát olvasta fel a Bibliából. Mindkettő Isten bűnösöket kere­ső szeretetéről szól. Farizeusok­nak, írástudóknak, buzgó és val­lásos, templomba járó és imádko­zó embereknek mondta el őket Jézus, akik mérgelődtek és zú­golódtak, mikor azt látták, hogy szeretettel fordul a csaló vámsze­dőkhöz, a bűnös emberekhez, le­ül az asztalukhoz, együtt eszik velük. KITARTÓ KERESÉS. Amink van, arra vigyázunk, s ha elve­szik, kitartóan keressük. Mint az az ember, akinek a száz juha kö­zül veszett el egy. Szerette mind a százat, és sajnálta az elveszet­A Sajtóosztály értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÜL'US 1-TÖL augusztus 31-IG az iratterjesztés szünetet tart. Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1 -töl augusztus 31-ig — a készpénzért törté-ő eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel. „írok nektek, ifjak...” A fiatalok felelőssége Az Európai ökumenikus Ifjú­sági Tanács évente hívja össze az ifjúsági vezetők konferenciá­ját a Berlintől mintegy 60 km-re fekvő Hirschluchba. Az egyre bő­vülő és mind modernebbé váló üdülőt nemcsak a pihenésre és kikapcsolódásra vágyók keresik fel nagy számban, hanem az épü­letegyüttes gyakran ad helyet he­lyi és nemzetközi (főként ifjúsá­gi) konferenciáknak is. AZ IFJÚSÁGI VEZETŐK TA­VALYI ÜLÉSÉN a melbourne-i missziói világkonferencia témái kerültek elő. Egy nagy nemzetkö­zi gyűlés ugyanis csak akkor éri el igazán célját, ha az egyes or­szágok, egyházak és szervezetek a maguk helyi viszonyai között to­vábbgondolják, alkalmazzák, vagy megvalósítják a tárgyaláso­kon elért eredményeket. Mel­bourne után ezt célozta az idei, május 21-től 27-lg megrendezett hirschluchi nemzetközi ifjúsági konferencia is, amelyen 16 euró­pai ország mintegy ötven ifjúsági lelkésze vett részt. A Szentírás két nagy üzenete képezte a meg­beszélések középpontját: a tör­vény és az evangélium. A fő kér­dés az, hogyan látjuk, hogyan él­jük át Európában az evangélium és az isteni igazságosság elfoga­dása mellett a társadalmi igazsá­gosságot. Elhangzott a gyűlésen Edmund Chifamba, zimbabwei lelkész előadása is, mely nagy se­gítséget jelentett ahhoz, hogy né maradjon gondolkodásunk közép­pontjában a mi helyi helyzetünk és európai problémáink, hanem megnyíljunk a sokkal nagyobb nehézségek világa, a harmadik világ problémái előtt is. KELL-E TENNI VALAMIT NEKÜNK, magyarországi keresz­tyén fiataloknak a harmadik vi­lágért? Tudunk-e egyáltalán va­lamivel hozzájárulni az ottani problémák enyhítéséhez? A vá­lasz bizony nehéz. Az általános és legkényelmesebb vélemény ezzel kapcsolatban az, hogy mi itt hiá­ba gondolunk, teszünk akármit, azzal nem változik meg a tőlünk több ezer kilométerre levő igaz­ságtalanság, elnyomás, a multi­nacionális konszernek igazságta­lan emberszemlélete és érdekelt­sége. A konferencia résztvevői azonban egyetértettek abban, hogy ez a felfogás konzerválja az igazságtalanságokat. A mi éle­tünknek is vannak bizonyos terü­letei, ahol ha nem is közvetlenül, de lehet valamit tenni a harma­dik világért. ELSŐSORBAN A SAJÁT TÁR­SADALMUNKON BELÜL kell megtalálni a kivezető utat az egy­re inkább elharapódzó egoista életszemléletből. Ebben utat tud mutatni a keresztyénség, amely Jézus nyomán járva a másik em­bert helyezi előnybe. Másodszor fel kell ismerni, hogy gazdasági és erkölcsi problémáink nem egy­szerűen a „társadalomnak”, mint valami homályos, távoli szerve­zetnek az ügye, hanem a mi sze­mélyes ügyünk. Személyes síkon kell elkezdeni az igazságosság, a szeretet és a megértés program­jának megvalósítását. Ebben kü­lönösen a fiatalokra vár a feladat és a felelősség is elsősorban a jövő egyszerűen elvekről van szó az emberi együttélés jövőjére nézve, hanem hétköznapi gyakorlatról. A keresztyén etika ebben is út­mutatássál szolgál. A HARMADIK VILÁG KÉR­DÉSÉVEL KAPCSOLATOSAN a konferencián még a megfelelő in­formációszerzés került elő. Ezek nélkül az információk nélkül ugyanis leszűkül a „világ” fogai-' ma a mi életterünkre és ebben a leszűkült világban nem kapnak helyet mások. A mi világunk csak igazságtalan társadalmi és gazda­sági struktúrák miatt oszlik első, második és harmadik világra — valójában minden ember egy nagy társadalomban, az emberi társadalomiján él. Tudnunk kell egymásról, értenünk kell a távo­li népek problémáit éppúgy, mint amennyire a magunkét értjük. Az afrikai országok közül sok áll válaszút előtt — ismerkednek a szocialista társadalommal, mert menekülnek attól, ami ed­dig elnyomást, igazságtalanságot és kizsákmányolást jelentett szá­mukra. Érdemes mai magyaror­szági helyzetünket ebből a szem­portból is átgondolni, hiszen pél­damutatásunkkal segíthetünk azoknak, akik éppen most állnak egy igazságos társadalmi rend­szer felépítése előtt. Ez is hozzá­tartozik a . keresztyén felelősség fogalmához. Egy teljes hét tárgyalásait, be­szélgetéseit nem lehet néhány sorban idézni, de ez a néhány gon­dolat összhangban áll az ott el­hangzottakkal. A keresztyén kö­zösségszemlélet komolyan vétele sokban segítheti a világ nagy em­beri közösségének és jelenlegi megosztottságának megváltozását. Az életet formáló evangélium ma is hangzik. Próbáljuk meg követ­ni, hogy mások is követhessék! Zügn Tamás Két egyházmegye papnéinak találkozója * Miskolcon Május utolsó szabad szombat­ján Borsod-Heves és Hajdú-Sza- bolcs evangélikus papnéi talál­koztak a miskolci parókián. Közös úrvacsoravétel szentel­te meg együttlétüket, melyen Szabó Gyula esperes szolgált. Kedves vendégként köszönthet­tük ebben a sajátos gyülekezet­ben Bozóky Éva újságírónőt, Teo­lógiai Akadémiánk levelező hall­gatóját. Ö indította el azt az egy­más szolgálatát segítő beszélge­tést színes és gazdag tartalmú előadásával, ahol minden papné megszólalt. A nap témája így hangzott: Mit vár a gyülekezet és a társa­dalom ma a papnétól? Közben átéltük annak igazságát, hogy Isten is ugyanazzal az elvárással van szolgálatunk iránt, mint amelyet a körülöttünk élők el­várnak tőlünk. Legyen a papi háznak jó légköre, ahova min­denki szívesen betér, legyen a papné a szeretetszolgálat irányí­tója betegek, öregek, magányosok között. Legyen férje segítője az igehirdetés szolgálatában, hogy azok életközeliek legyenek. Ve­gyen át terhet a család életéből, hogy férje tudjon kellő időt for­dítani a készülés csendjében a prédikációkra s közben teológiai­lag is képezze magát. Legyen ve­le egészen egy a szolgálat terhé­nek hordozásában. Mind megany- nyi imperatívusz. Valójában a belülről fakadó, önként vállalt papnéi szolgálat természetes, kedves terhei ezek. Csak szívből és hitből vállalt módon szabad és lehet szolgálni — evangéliumi el­kötelezettséggel. Ez áldást hordoz felülről és hasznos az emberek között. Az együttlét Szebik Imre espe­res záróáhítatával ért véget, majd a miskolci gyülekezet látta vendégül a két egyházmegye oap- néit. Sz. I. Csigavonal 3. „Emberek, menjenek dolgaik­ra, nincs itt mit látni!” — intéz­kedett az őrmester. Egy kék szí­nű Moszkvics megfarolva állt az úttesten keresztbe, vezetője ide­gesen szívta cigarettáját, verejté­kezett, és megpróbált a rendőr közelébe férkőzni. Valaki csoma­golópapírt hozott a szemközti üz­letből és letakarta a 80 év körüli öregasszonyt. 1980-BAN A 636 ELÜTÖTT ÉS HALÁLOS VÉGŰ KÖZLEKEDÉ­SI BALESET KÖZÜL 286 hatvan éven felüli volt. Közel a fele! Az öregek figyelőképessége, sebesség­érzékelése elgyengül. A közleke­dés ritmusa idegen számukra. Koruknál fogva is lassúbbak s lassúbb élettempóban nőttek fel. A mai közlekedésben csak meg­osztott figyelemmel lehet részt venni. Hogyan lehet elvárni tőlük a megosztott figyelmet? Hiszen lelkűk tele van gonddal, feszült­séggel. Apró dolgokra kell kon­centrálniuk. egy levél feladására, élesztő vásárlására, hogy ne kell­jen még egyszer lecsoszogni az emeletről. Ha megszokott, mecha­nikus teendőiket végzik, bevásár­lást, takarítást, nincs különösebb probléma. De ha kizökkennek eb­ből, ezer veszélynek teszik ki magukat. S hányszor zökkenti ki őket váratlan dolog az élet meg­szokott rendjéből? Remegve állt előttem egyik hí­vem. Durván rászóltak a szom­szédok, mert nem takarította ab­laka előtt a folyosót. Ettől „kibo­rult”, olyan ideges lett, majd osz- szeeselt. Ha ilyen állapotban ut­cára kerül csikoroghatnak a fé­kek. De a hivatal „lelki kliniká­ján” levezethette feszültségét, s türelemre, békességre intetvén, lenyelte könnyeit. A KÖZÖSSÉGI ÉLETNEK, A LAKÓHÁZI EGYÜTTÉLÉSNEK írott és Íratlan szabályai vannak. De ki gondol ezekre a szabá­lyokra, amikor csalános nyelvvel oda-odamondogatják egymásnak magukét a bérház lakói. „Ha a kutyákat egy ketrecbe zárják, egymást marják”, mondja Vörös­marty. Az áldatlan emlékű társ­bérletek szűnőfélben, de a békés együttéléstől messze vannak még az emberek. Apróbb-nagyobb zökkenőkön átsegíti még a templom és a vallásosság az egy­szerűbb lelkeket, de a nagy hord­erejű kérdésekben tehetetlen az egyház is. Lakást cserélni vagy adni nem tud. AZ ÖREGEK UTOLSÓ MENE­DÉKHELYE A LAKAS. Egy élet fáradságának, robotjának ered­ménye az egy-két szoba, berende­zésével, összegyűjtött motyóiával. Amíg férj, feleség együtt élnek, mini-paradicsom lehet otthonuk egy kősivatag kellős közepén is. Gyermeket, ha adott az Isten, már régen önálló egzisztenciát teremtett (rendszerint a szülők segítségével!) s az 520 km2 terü­leten fekvő város távoli részén új lakásban lakik. A jólét szép la­kást, gépkocsit, nyaralót biztosí­tott a fiatalok számára. Program­juk zsúfolt, az öreg szülők alig férnek bele. Ök a csigavonal szé­lén helyezkednek el, nagy körö­ket húznak, Balaton, külföld, kerti szórakozás. „Az öregeknek mindenük megvan, lakásuk TV- jük, nyugdíjuk, mit kívánnak még?” — nyugtatják lelkiismere­tüket. De mi történik, ha a ma­nia vagy a papa meghal s magá­ra marad az egyik öreg? Maguk­hoz venni? Azt talán mégsem. Jön az eltartási szerződés gon­dolata. Ugrásra készen lesik az alkalmat a megosztásra váró ház­tartások. „Csak a fiamat jelentem be, Rózsi néni, s én majd úgy gondoskodok magáról, mint édes gyermeke.” Rábeszélnek, moso­lyognak, felkínálkoznak. A mé­zeshetek azután gyorsan elillan­nak, s marad az együttélés ke­serves nyűge. Rózsi néni bejön a lelkészi hivatalba, s ultimátumot helyez az íróasztalra. Ha nem se­gítünk rajta, leugrik az emeletről. A szerződés szigorú, a tanács is jóváhagyta, nehezen bontható. Egyebekben a fiatalok bizonyít­ják, hogy zuhanyozó! építettek, etették, gondozták Rózsi nénit, ennyit, meg ennyit költöttek rá, minderről számlájuk is van. Kü­lönben sincs hová menniük, s a tanács nem tesz senkit az utcára. Marad tehát a lélekőrlő állapot. Rózsi néni a templomban sírja ki magát, amíg a csiga vonal a végé­hez nem ér. Akkor „számlás” te­metést rendelnek, mert ez is bene volt a szerződésben. AZ ÖREG VÁROSRÉSZEK LAKÓI ÁLTALÁBAN ÖREGEK. Ilyen pl. a mi kerületünk egy része a Ferencvárosban. Az önki- szolgálóban öregek állnak sorba, halkan megjegyzik az árukról, „milyen drága”. Az utcán dél­előttönként ők tipegnek többsé­gében, s ha egy-egy földszintes udvaron végigmegyek, a függö­nyök mögül őszhajú emberek le­selkednek kíváncsian utánam. Ebben a környezetben viszont jól érzik magukat. Komfort né- küli ugyan a lakásuk, de alacsony bérű. A konyhában 25-ös égő vi­lágít, de legalább „nem spekulál senki a lakásukra”. Velük együtt öregedtek a szomszédok, csak át­zörgetnek, átszólnak egymáshoz, hogy „te, ha kimész a közértbe, hozz már egy liter tejet, negyed kiló kenyeret.” Rémülve gondol­nak a szanálásra és az új, mo­dern lakásra. „Inkább a temető­be!” Az ő közmondásuk: „öreg fát nehezen lehet már átültetni.” Külön világ az övék. Néhányat! télen az öregek klubját látogat­ják nyáron a tereken s az utcá­kon elhelyezett padokon sütké­reznek. A „tér” nálunk a Ferenc nevet hordja,, mint minden. Kö­zépütt kettémetszi a Tompa utca. Az egyik fele a gyerekeké, a má­sik az öregeké. De csak férfiaké. A törvényes rendet be kell tarta­ni. Itt ülnek délelőtt, délután, he­ves ulticsatákat víva egymással. Csak az ebéd- és vacsoraidő űzi haza őket. Közel a térhez van az evangélikus templom, de ott ke­vesebben vannak, mint az árnyas padokon. De egyszer végeszakad az ulticsatának is, és a közkato­nák, tábornokok hozzátartozói fekete ruhában ülnek hivatalom­ban. NEM MINDENKI MAGÁ­NYOS. Akadnak hozzátartozók, családosok. A magányosság in­kább közérzet, mert akinek csa­ládja- van, az is arról panaszko­dik, hogy egyedül van. Nem értik meg őket, nem tudják felfogni, mennyire fáj a1 lábuk, derekuk, szívük.. Akinek családja van, az az unokákkal törődik, viszi a ház­tartás gondját. Nem tud templom­ba jönni, mert a fiatalok elutaz­tak, neki a gyerekre kell vigyáz­nia. Pedig milyen beteg mégis minden a nyakába szakad. Van aki némán, szó nélkül, van, aki lázongva hordja az igát, de min­degyik hordja. Akinek nincs igája, szerez magának, hogy legyen mi­ről panaszkodni. L. A.-né a szomszédék gyere­két vette magához. „Legalább nem vagyok egyedül.” De mennyi gond van egy pulyával! Tessék elképzelni, mosok rá ebéddel vá­rom az iskolából s még szülői ér­tekezletre is én járok.” Elhozza a gyermeket templomba is, mert nem akarja, hogy olyan élete le­gyen, mint anyjáé. „Itt biztos, hogy jót tanul, mást lát, mint odahaza.” Szépen öltözteti, gon­dozza. mintha sajátja lenne. Neki egyetlen fia volt, az meghalt a háborúban, most felgyülemlett szeretetét erre kislányra paza­rolja. ' (Folytatjuk) Rédey Pál tet. Nem mondta: sebaj, van még kilencvenkilenc. Hanem ott hagy­ta őket elindult keresni a hiányzó századikat. Tudta, hogy magára marad, menthetetlenül elvész, bajba kerül, elpusztul. Nem is nyugodott addig, míg meg nem találta azt. Az asszony is keres. Megtaka­rított pénzecskéjéből, tíz drahmá- jából veszett el egy, amiért egy álló napig kellett keményen dol­goznia. Nem nyugodott bele ősem veszteségébe: söprűt vett kezébe, gyertyát gyújtott és gondosan kisöpört minden zugot a házban, míg csak meg nem találta az el­gurult drahmát.. NAGY ÖRÖM. Jézus a példá­zatokban nagy örömről is beszél. Az ember öröméről, aki vállára vette a megtaláut juhocskát és úgy vitte haza. Az asszony örö­méről, aki hosszas és kitartó ke­resés után megtalálta hiányzó pénzecskéjét. És a barátok, szom­szédok öröméről, mert egyikük sem tudta magának megtartani azt, hanem másokat is hívtak, hogy örömünkben osztozzanak! Isten országában nagy öröm van egy bűnös ember megtéré­sén! — fejezte be Jézus példáza­tait. Mert mindenkit szeret, mert bánkódik azokon, akik rossz útra tértek, mert azt akarja, hogy sen­ki se vesszen el. Ó ezért jött, hogy megtérésre hívogassa a bű­nösöket. De azt is akarja, hogv akik már ismerik ezt a szeretetet, azok ne őrizzék féltékenyen a ma­guk számára, ne zárják el azt mások elől! Tudjanak Jézussal örülni a bűnös megtérésén. András megértette az ige üze­netét. Vegyük mi is komolyan Isten határt nem ismerő szerete- tét, ne legyünk féltékenyek, ha­nem örüljünk Jézussal, ha más is meghallja hívását, és hozzá ta­lál! Keveháziné Czégényi Klára Örüljünk Jézussal! Lukács 15,1—10

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents