Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-14 / 24. szám

Szerencsés csillagzat alatt

Az egyik reggeli rádiójegyzetben hallottam e héten azt a megállapítást, hogy a mai fiatalok szerencsés csillagzat alatt születtek. Tételének igazolására a jegyzetíró elmondta, hogy sok minden olyan életkörülményt és lehetőséget készen kapnak és természetesnek tartanak a mai fiatalok,, amelyért nekünk, idősebb nemzedéknek, keményen meg kellett küzde- nünk. A fiatalok gondolkodásában azonban nagyon helyesen mégsem a megelégedettség érzése dominál, hanem inkább azokkal a problémákkal foglalkoznak, amelyeket nekik kell megoldani. Ilyen elsősorban a fiatalok lakásgondja, a pályakezdéssel kapcsolatos nehézségek, nem kevésbé gazdasági nehézségeink problémái. A szerencsés csillagzat alatt való születés valójában azt jelenti, hogy a siker reményében lehet venni a küzdelmet ezeknek a problémáknak a megoldásáért. Azonban ehhez a fiatalok helytállására, céltudatos munkájára van szükség.

Én nemcsak a fiatalokra, hanem egész nemzedékünkre érvényesnek tartom azt a megállapítást, hogy szerencsés csillagzat alatt születtünk. Melyik nemzedéknek jutott osztályrészül az a kimondhatatlan szép élmény — amelyet nemzedékünk átélhetett —, hogy szemtanúja és részese lehetett évszázados álmok megvalósulásának? Igaz, nemzedékünk sokat harcolt, küzdött ezért, de amikor kezébe vehette a saját sorsának irányítását, ez az izgalmas feladat minden régi, hiábavalónak látszó küzdelmet elfeledtetett vele. Nem hiszem, hogy a történelem folyamán volt még egy olyan nemzedék, amelyik ennyi társadalmi, politikai és technikai változást élt át, és amelyiknek ennyi izgalmas feladat jutott osztályrészül, mint nemzedékünknek. Azonban egész nemzedékünkre érvényes az á megállapítás is, hogy egyetlen pillanatig sem pihenhetünk babérjainkon. Nem elég valamit megszerezni, meg is kell tartani azt. A történelmi és gazdasági fejlődés szinte naponként újabb és újabb társadalmi, gazdasági és politikai problémákat vet fel, amelyek elől nem bújhatunk el. Következetes helytállással és leleményességgel meg kell oldani azokat.

A ma élő keresztyénekre, a gyülekeztek tagjaira is érvényes a megállapítás, hogy szerencsés csillagzat alatt születtek. Nemcsak azért, mert a hívők is benne élnek a társadalomban, s a társadalom gondjai és örömei elől ők sem zárkózhatnak el. De mint keresztyénekre külön is érvényes a megállapítás, hogy szerencsés csillagzat alatt születtünk. Melyik keresztyén nemzedékinek jutott osztályrészül az az izgalmas feladat, amelyet a mai keresztyének kaptak hazánkban, hogy teljesen megváltozott körülmények között kellett megkeresnünk az egyház útját? Sokat harcoltunk, vitáztunk de végül is meg találtuk egyházunk helyes útját, a diakónia útját. Ez az út nemcsak szimpatikus és emberi, hanem igazán krisztusi is, mert az egyháznak az útja sohasem lehet más, mint a segítő s zog Iá lat. Ennek az útnak az eredménye, hogy kiegyensúlyozottan folyhat egyházunkban a gyülekezeti munka, és hogy társadalmunk is egyre jobban megbecsüli egyházunk szolgálatát. De mi sem pihenhetünk babérjainkon. Társadalmunk és egyházunk élete napról napra új feladatok elé állít minket. Ezeket úgy kell megoldanunk, szolgálatunk stfétabotját az utánunk következő nemzedéknek úgy kell átadnunk, hogy ők is elmondhassák majd magukról: Szerencsés csillagzat alatt születtünk.

—i—s

A LUTHER-KUTATÁS „HÉZAGAI”

Az ír kedves esztendeje az, amelyben élünk

Lelkésziklalás Kőszegen és Ősagárdon

A Német Demokratikus Köztársaságbeli történészek munkaközösségének az a feladata, hogy a Luther-jubileumra dolgozzák ki és mutassák meg, marxista szempontból, hogy Luther személyének, működésének mi a jelentősége. Horst Bartel, az NDK Tudományos Akadémiája Történettudományi Intézetének igazgatója szerint „fontos, hogy a nagy reformátor életéről, hatásáról, teljesítményeiről, jelentőségéről korunkban még szélesebb áttekintést nyerjünk”. Különösen a parasztháború vége és a Luther halála között eltelt időben vannak még hézagok a kutatás számára. A jubileumra Luther életrajzának, a reformáció röpiratainak és dokumentum-gyűjteménynek kell megjelennie.

Kőszeg

A kőszegi gyülekezet felügyelője a középkori kódexek különös gonddal megrajzolt kezdőbetűihez hasonlította azt az istentiszteleti alkalmat. melynek keretében Ittzés Jánost beiktatták a gyülekezet lelkészi állásába.

Takácsiból és Gecséröl sokan vettek részt ezen az istentiszteleten, és ha valakinek oka lett volna arra, hogy szomorkodjék ezen az örömünnepen, akkor azok a takácsi és gecsei hívek voltak, hiszen Ittzés János éveken át közöttük szolgált, nagy megelégedéssel. De lehetett-e bánatnak helye, akkor, amikor kézzelfoghatóan meggyőződhettek arról, hogy milyen nagy szeretettel fogadták az Ittzés családot; a kőszegiek. De nemcsak a kőszegiek, mert az ország különböző részeiről jöttek el rokonok, barátok, lelkésztársak, és gyülekezetek tagjai, hogy emlékezetessé tegyék ezt az ünnepet..

D. dr. Ottlyk Ernő püspök, igehirdetéssel szolgált, Ezékiel próféta könyvéből választott ige alapján, és mint mondta, ezen az istentiszteleten, ahol minden tényező adva lenne az emberi oldal kihangsúlyozására. ez az ige magára Istenre fordítja a figyelmet. Öt állítja a középpontba, aki legelteti nyáját. — „A kőszegi gyülekezet ennek az Istennek a kezében van. Ö indítja el, és vezeti ifjú lelkésztestvérünket a szolgálatban, és ez a mi reménységünk nem hiábavaló.”

A szolgálatba indítás szavai Fehér Károly esperes részéről, es egy egyértelmű „elhatároztam” válasz Ittzés Jánostól, aztán 26 lelkész áldó igéi, majd a megerősítő „Confirma”, és a kőszegi gyülekezet új lelkésze az énekkar szolgálata után beköszöntő igehirdetést mondott. Jézus názáreti beköszöntő szavait választva alap- igétil. — A lelkészi szolgálat alapjáról. tartalmáról és reménységéről beszélt. Elmondta, hogy nevelőeszköz volt számára az. hogy lelkészcsaládból való, és a számára külső elhívást jelentő személyek sorában megemlékezett Szabó Lajosról, lelkészelődjéről is. Meggyő— ANGYALFÖLD. A gyülekezet presbitériuma május 21-én meglátogatta a Teológiai Akadémiát. A presbitériumnak dr. Sel- meczi János ott hon igazgató előadást tartott lelkészképzésünk örömeiről és gondjairól. Az előadást kövei óén, eleven eszmecsező erővel tett bizonyságot arról, hogy minden lelkesítő külső elhívás ellenére sem tudta volna végezni ezt a szolgálatot a Szentlélek belső elhívása nélkül. Hitből fakadó határozottságból hirdette, hogy az Úr kedves esztendeje az, amelyben élünk, és ebben a reménységben élve senkinek sincs oka félelemre. Ha ezt nem hinném — mondta —. nem végezhetném a szolgálatomat.

Az ünnepi közgyűlésen az egyházkerület püspöke elmondta, hogy fogadta őt kíséretével, és az új lelkésszel együtt a városi tanács elnöke. Megemlékezett Szabó Lajos szorgalmas, esperest és lelkészi munkájáról. Valóban gyönyörű ennek a napnak a kezdőbetűje — mondta. Ez serkentsen gazdag templomlátogatásra, hogy legyen folyamata ennek a szép kezdetnek.

Szakái Elemér református lelkész, és Seregély István római katolikus lelkész is köszöntötte Ittzés Jánost.

Fehér Károly felkérésre tolmácsolta a város tanácselnökének, és Gyergyák Ferenc egyházügyi titkárnak a köszöntését is. A Vasi Egyházmegye nevében pedig egy szólással köszöntötte: „A kapu nyitva van, de a szívünk még inkább”. Elmondta, hogy így igénylik a szolgálatát a gyülekezetben és a lelkészi munkaközösségben lelkésztársai.

Talán valóban igaz a megállapítás, hogy évtizedek óta nem volt arra példa, hogy ilyen sokan lettek volna a kőszegi templomban, de ha így van is, ez alkalommal sem az ember magasztalására, hanem Isten irántunk tanúsított kegyelmének és szeretetének a kifejezésére szolgált, hogy mindenkor övé legyen a hálaadás és dicsőség.

K. T.

Ösagárd

Győri János Sámuel ötéves békéscsabai segédlelkészi szolgálata után került megválasztott lelkészként az ösagárd-felsöpetényi gyülekezetbe. Anyai ágon — a Gáncs

re folyta arról, mit tehetnek gyülekezeteink és híveink a lelkészképzésért. A presbiterek megtekintették a Teológiai Akadémia és Teológus Otthhon épületét, és elbeszélgetek a teológiai hallgatókkal.

család révén — hetedízig voltak lelkészek a családjában. Apja, Győri János, a nemrég nyugdíjba ment nagytarcsai lelkész. Fia éppen azzal rokonszenves, hogy frissen, jókedvvel és temperamentumos munkabírással éli meg a fiatal lelkész életét. A hagyományos kegyességű Nógrádban mindez szokatlan lenne, ha már nem szolgálnának más gyülekezetben is egészen fiatalok. Amikor egyházunkban három korosztály él együtt — idősek, középkorúak, fiatalok -—, akkor éppen az egyház életerejét és jövőjét mutatja, hogy Isten gondoskodik a fiatalításról és megújításról is.

A lelkészi beiktatás szombaton volt, hogy a lelkészek és gyülekezeti tagok a vasárnapi istentisztelet elmulasztása nélkül is részt vehessenek az ünnepségen. Csupán Békéscsabáról két autóbusszal jöttek a hívek, három lelkész vezetésével. Természetesen a nógrádi gyülekezetek népe. és lelkészi kara is eljött közelről, és távolról. Dr. Ottlyk Ernő püspök igehirdetése «ez evangélikus lelkészi szolgálat előremutató erejéről szólt, arról a prófétai feladatról, amely megvilágítja a gyülekezetnek Isten aktuális, mai emberszerető akaratát. Garami Lajos esperes beiktató szolgálata előtt és után a békéscsabai, lucfalvi, ösagárdi, felsöpetényi énekkarok műsorszámai gazdagították az istentiszteletet.

Az ösagárd-felsöpetényi gyülekezet ereje tükröződik abban, ahogyan látogatják a hívek az istentiszteletet. A lelkész minden vasárnap tart délelőtti istentiszteletet Ősagárdon, Felsőpetényben is. Ugyanez érvényes a délutáni szolgálatokra is. Hitoktatás és ifjúsági munka mindkét faluban van. Ez utal a gyülekezet jövőjének a biztosítására is. Az egyházi épületekre nagy gondot fordít a gyülekezet. Az ősagárdi lelkészlakást nagy költséggel újították fel, még az előző lelkész, a Balassagyarmatra megválasztott Kalácska Béla idejében.

A múlt, jelen és jövő sajátos kapcsolópontja Ösagárd. Temploma csaknem kétszáz éves. 1785— 1786-ban épült, II. József Türelmi Rendelete után. Erős. vastag falai időtállóak, az akkori gyülekezet áldozatkészségét mutatják. A jelenben is jellemző, ahogyan Ösagárd is, Felsőpetény is ragaszkodik lelkészéhez, ahogyan figyelnek szavára, és ahogyan körülveszik szeretetükkel. Ez pedig ígéret a jövő számára is.

O. M.

Két könyvről

Kultúrkincsek mentése és természetvédelem

A BIBLIA ELSŐ LAPJAIN OLVASSUK a „kultúrparancsot”: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a terger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (1 Móz 1,28.) Hogyan kell értenünk ezt az igét? Jelentheti az uralkodás azt, hogy ké- nyünre-kedvünkre tehetünk akármit ezen a földön?

A hirosimai atombomba felrobbanása óta mindenki számára világos, hogy a technikai fejlettségünk alapján képesek vagyunk az egész földünkön egyszerre elpusztítani az életet, vagy környezet- szennyezéssel lasan tönkretenni azt. Isten „kutúrparancsa” természetesen nem erre biztat! Nem tehetjük tehát mindig azt, amire talán a technika képessé tesz. Felelősen kell élnünk! A felelős élet pedig azt jelenti, hogy számolunk tetteink követelményével, s a káros hatásokat igyekszünk csökkenteni (pl. a közúti balesetek számát csökkenti a sebesség- korlátozás és a biztonsági öv használata).

KAROS KÖVETKEZMÉNYEK ELHÁRÍTÁSÁRÓL szól Rex Keating: Mentőakció Núbiában című könyv, mely a Gondolat könyvkiadónál jelent meg. , Ez a könyv az emberi felelősség kérdésén túl azért is érdekes nekünk, mert az Egyiptomot és Szudánt — tehát bibliai meghatározással Kus Földjét — érintő nagy átalakításról szól. A Nílus folyón Asszuánnál hatalmas gátat építettek, és így egy 400 km hosszú, néhol 60 km széles tó keletkezett, ami számtalan eddigi települést, ókori műemléket vízzel borított el. Núbia „szabadtéri múzeuma” 20 ókori kőtemplomból és szentélyből, ltígalább egy tucatnyi ókori vályogtégla

erődből, jó néhány város és település romjából, köztük 30 korai keresztyén templomból és több tucat síremlékből állt. A két ország reálisan mérte fel, hogy anyagi ereje kevés a műemlékek megmentésere, s ezért felajánlották az egész világnak, hogy végezzenek ásatásokat, s a felfedezett emlékek felét elvihetik. Sőt az UNESCO főigazgatóján keresztül 1960-ban drámai felhívást is tettek közzé a legnagyobb műemlékek nemzetközi megmentésére:

„Megkezdődtek a nagy asszuáni gát munkálatai. Öt éven belül a Nílus középső szakasza hatalmas tóvá válik. Az a veszély fenyegeti a világ legnagyszerűbb emberi alkotásai között számon tartott csodálatos emlékeket, hogy eltűnnek a víz alatt. A gát hatalmas sivatagi területet tesz termékennyé. De szörnyű nagy ára van annak, hogy a traktorok előtt új szántóföldek táruljanak fel, a jövő gyárai számára pedig új energia- források nyíljanak meg.

Nem vitás, hogy ha a szenvedő emberek boldogulása forog kockán, habozás nélkül fel kell áldozni a gránit- és poríír- szobrokat. De senki, aki ilyen elhatározásra kényszerül, nem gondolhat szívszorongás nélkül döntésének szükségességére. Nem könnyű a választás a múlt öröksége, illetve a történelem legnagyszerűbb emlékeinek árnyékában élő nép jóléte között...”

Nemzetközi összefogással sikerült is 23 régi templomot megmenteni: lebontották, illetve a sziklába vájt Abu Szimbel-i templomot „felapritották” s pár kilométerrel távolabb, most már biztonságos helyen újra felépítették azokat.

A könyv függelékében olvashatunk a 2 hónapos magyar ásatások munkájáról is. Ez a munka nem hozott látványos sikert, világraszóló felfedezést, de megismerhettük egy, a VI. században kereszténnyé vált falu életét és kultúráját.

A könyv az egyes munkahelyek életéből villant fel kis mozaikokat és epizódokat, de nem sikerül egy összefüggő képet adni erről a nemzetközi mentőmunkáról.

HAZAI TAJAKRA VISZ Sterbetz István: Élő múzeumok című könyve, mely a Natura sorozatban jelent meg. A magyarországi vadvédelmi területek kérdésével foglalkozik.

A motorizált modern ember szombatvasárnaponként az ország minden területére eljut. Vágyik a csendre és találkozni akar újra a természettel. Ez jogos igény. De szüksége van a madárvilágnak is a zavartalan nyugalomra, hogy költ- hesse és nevelhesse fiait, pihenhessen és gyülekezhessen az őszi és tavaszi nagy madárvonulások idején. Az ember elől is kell tehát védeni a természetet, hogy majd az utódaink is tudjanak gyönyörködni a természet világában. Ezért alakítanak ki a közönség elől elzárt vadvédelmi területeket.

Nagyobb azonban az olyan vadvédelmi területek száma, ahová viszont hívogatják a városlakókat. Számukra utakat, magasleseket építenek, hogy onnan, az állatok zavarása nélkül, figyelhessék meg az őzek legelését, a vaddisznócsalád életét vagy a gólyák és gémek halászatát. Látva a természet sokszínűségét, az állatvilág „hétköznapi csodáit” (pl. a madarak vonulása, az emlősök párkeresése) bizonyára sokunkban íel- íetlámad a Teremtő dicsérete: „Nagy vagy te Isten, nagy a te hatalmad . . .”

A nagyüzemi mezőgazdaság átalakította a szántóföldjeink képét. Pipacsos, búzavirágps gabonatáblákat ritkán találunk. Meg is fogyatkozott a gyommagvakat fogyasztó állatok száma (fürj, fogoly). Ezt az átalakulást lehet mesterséges tenyésztéssel ellensúlyozni. Sokkal több elővigyázatot, emberi lelkiismeretességet kíván azonban a vegyszeres növénytermesztés. Régen is permetezték a fákat, mérgezték a pockokat, műtrágyázták a földeket. Ha valaki vétett az előírások ellen, az egy-két fa helytelen permetezése vagy a 2-3 hold felületes trágyázása nem jelentett nagyobb veszélyt. Azóta mi is olvashattuk a balatoni hal-, a kardoskúti vadlibapusztulást. Ezeknél kimutatta a könyv a nagyfokú emberi felelőtlenséget, s érezteti, hogy a nagyüzemileg elkövetett hibák bizony még állatfajok kipusztulásához is vezethetnek.

Sterbetz István könyve ezért a felelősségteljesebb életre szólít fel. Tanuljunk meg a természet világával is „békésen és egymás mellett” élni, hogy utódaink is örülhessenek a csodálatosan szép, teremtett világnak: a gólyák kelepelésének. a vadludak repülésének és a pacsirták szárnyalásának.

Míssura Tibor