Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-18 / 3. szám
99 GYERMEKEKNEK. Az ú tegyengető Mt 3,1—12 Egy híres festőművész festményé van előttem. Hatalmas tömeg. Sokan a földre telepednek, mások a fának támaszkodnak, né- hányan pedig földbe gyökerezett lábbal, feszülten figyelnek. A tömegből kiemelkedik valaki, aki egy farönkön állva prédikál. Vegyüljünk eb képzeletben a hallgatóság között. Húzódjunk egészen a szónok közelébe. Vegyük szemügyre külsejét, és hallgassuk őt érdeklődéssel, mert számunkra is tartogat fontos mondanivalót. SZEMBETŰNŐ, ÉRDEKES ÖLTÖZÉKE. Ruhája teveszőrből készült, és egyetlen bőröv rögzíti testéhez. Nézelődés közben elcsípünk egy mondatot: ... húst sem eszik, csak sáskát és mézet fogyaszt ... Ahogy közeledünk feléje, hangja egyre ércesebben cseng, keményen, határozottan beszél. Hiszen e± egy próféta! — súgja valaki. Valóban olyan, mint egy próféta,' de észre kell vennünk a próféták prédikációin túlmutató, egészen új gondolatokat is. ILYEN SZAVAK HANGZANAK: Ne gondoljátok!... térjetek meg! teremjetek gyümölcsöt! — Ne gondoljátok, hogy nyugodtan élhettek hibáitokban, nem számolva Isten elképzeléseivel Ne gondoljátok, hogy úgy élhettek, ahogy akartok, mondván: van „protekciónk” Ábrahámnál, majd ő elsimítja bűneinket; nem kell félnünk a felelősségre vonástól. — Térjetek meg! Rövidesen érkezik Valaki, aki nem tűri ezt az életmódot. Ö különbséget fog tenni ember és ember között, hite és élete alapján. Az jön, akit hosz- szú-hosszú ideje vártok már, csak nem helyesen! Lélegzetvételnyi szünet következik. Kérdések fogalmazódnak a szívek mélyén. Ki jön? Mit fog hozni? Hogyan várjuk őt megfelelően? Az igehirdető válaszol: Olyan valaki jön, akinek én még rabszolgája sem lehetek. Olyan valaki jön, aki új korszakot hoz, jelenléte egy új ország kiteljesedését jelenti. Mivel közel az a pillanat, térjetek meg! Várjátok Ót Isten akarata szerint! Forduljatok vissza vonzónak tűnő, de igencsak kétes értékű útjaitokról! Térjetek meg, vegyétek észre, hogy a látszólagos örömök, az Isten nélküli örömök halált hoznak. Életetek fájához fejsze közelít. Kivágásra kerül, ha nem hallgattok rám! Most a nagy lehetőséget hirdetem nektek, segítséget kínálva. A száradófélben levő fát is életre lehet kelteni, megfelelő kezeléssel megmenthető. Azért szólok hozzátok, hogy mostantól igaz szívvel várjátok a Messiást, mindig Isten szavára figyelve, megtérten, friss gyümölcsöt teremve. MI, KÉPZELETBELI UTASOK e mondatok után rádöbbenünk, hogy itt a mennyek országa eljöveteléről van szó. Ez Jézus szűr letésével vette kezdetét. Felismerjük, hogy ez a prédikátor, ez az evangéliumi próféta: Keresztelő János. Istentől kapta feladatát, hogy így prédikáljon, hogy így „reklámozza”, hogy így készítse elő Jézus útját. Jézus, amikor elkezdte működését, dicsérettel illette az „Előfutárt”, égő, világító fáklyaként jellemezve. A judea pusztájában tett kirándulás után feltöltődve érkezhetünk a mába. Tovább gondolkodhatunk a látottakon, a hallottakon. Keresztelő János szavai beigazolódtak. Jézussal a mennyek országa közöttünk van. Ebbe az országba állampolgárságot nyerhetnek mindazok, akik elfogadják teljes mivoltukkal annak szabályait. Akik engedelmes szívvel fogadiák a felszólítást: „teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt!” (Az említett kép, id/ Pieter Bruegel alkotása: Keresztelő Szent János prédikációja) Labnrc7,iné Sztankó Gyöngyi KONZULTÁCIÓ a misszióról ÉS AZ IGEHIRDETÉSRŐL Nemzetközi konzultációt ren-. dez a Lutheránus Világszövetség 1981 októberében Norvégiában a misszió és az igehirdetés kérdéséről. Ez alkalommal kívánják összefoglalni azokat a feismeré- seket, melyeket a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Osztálya által rendezett afrikai, ázsiai, latinamerikai és európai missziói konferenciákon szereztek. Mivel 1980-ban két missziói és evangelizációs világ- konferencia. is volt, Melbourne- ben (Ausztrália) és Pattayában (Thaiföld), ezek kiértékelésére is sor kerülhet. Risto Lehtnnen finn lelkész, az LVSZ Egyházi Együttműködési Osztályának igazgatója szerint „a konzultáció célja, hogy az egyházakat az igehirdetési feladatra ösztönözze; hogy a mai misszió és igehirdetés korszerű, lutheri teológiai megfogalmazását kidolgozza; és meghatározza azokat a területeket a világban, ahol ösz- szefogott erőfeszítésekre van szükség, hogy az ott élőkhöz eljuttassuk az evangéliumot”. ,,Irok nektek, ifjak... Aki dolgozik, annak keli a pikcacs 0 Tudatosan is tudnunk kell, hogy pihenésről csak a munkával szoros összefüggésben beszélhetünk. A rendszeres, lelkiismeretes, fegyelmezett munka nélkül igényelt és gyakorolt pihenés valójában nem pihenés, hanem tétlenség, naplopás, lógás, unalom, munkakerülés. Csapdájában ki-ki védekezik önmaga ellen, hozzátartozói, munkatársai és a „gondviselő” társadalom ellen. Viszont a pihenés nélkül, vagy rontó pihenés után végzett munka rabság, rabszolgaság, nyűg. Aki kellő pihenés nélkül dolgoztat másokat, kizsákmányol, végül gyilkol. Aki pedig önmagát hajszolja agvon, előbb-utóbb öngyilkosságot követ el. Igaz, az emberi szervezet, a fizikum, az idegzet, az értelem és lélek nagyon sokat kibír. Különösen is tévedésbe eitheti ez a fiatalokat. Ami késik ugvanis, nem múlik. A visszaélés gyakorta csak túl az élet derekán üt vissza, Ne felejtsük az emberélet teremtésben ritmusát! Azt nehéz volna megfogalmaznunk, mi az élet. Kibontakozik azonban előttünk tartalma szerint, ha megértjük és elfogadiuk jó rendjét már fiatalon, és tudatosítjuk a célját. Nem nontosan azonos az esves életkorokban, de mindig nélkülözhetetlen. — Isten a teremtéssel gondoskodott életünk ritmusáról. A tartalmas, értelmes, a célt szem előtt tartó élet folytatás érdekében. Erre utal a naonal és az éjszaka, valamint a napok, ünneoek. évek megkülönböztetése (1 Móz 1,14; 2,2—3). A vetés—aratás, hideg—meleg, nyár—tél, a nappal—éjszaka váltakozása — bibliai bizonyságtételként is — jeladás az emberélet ritmusáról (1 Móz 8,22). Ebben a ritmusban a munka kezdése, befejezése, a munka és pihenés, az alkalmazkodás szüksége, az életvitel fegyelme nem lehet önkényes, hanem emberségünk mellőzhetetlen tartozéka. A földi életben a percek, órák, napok, évek fegyelme az emberért van, és nem fordítva. Az egészséges, céltudatos életfolytatás a rendeltetésük. az ember nélkül értelmetlenek. Jézus igen világosan beszélt: A szombat lett az emberért. nem az ember a szombatért (Mk 2,27). Ami különben törvényként megkötözne, abból Jézus' Urunkban evangélium, örömhír lett. A munka és az elegendő pihenés csakugyan az életet szolgáló életritmus. A feladataink elvégzése. a hivatásunk betöltése csak az életritmus testi-lelki-szel- lemi egyensúlyt biztosító harmó- niáiábaTi lehetséges. Ebbe a harmóniába bizony fiatalon — vagv már gyermekként — kell belenőnünk. Minél előbb, annál jobb! Mindazoknak ezt kell tenniük, akik komolvan veszik az életet és rádöbbennek, hogy az minden másnál több. A jól végzett munka feltétele, de jutalma, is az üdítő pihenés A munkának kettős rendeltetése van. Egyrészt az a meeé1 hetesünk erkölcsi alania. Másrészt Olvassuk együtt a Bibliát 16. Ezen a héten Máté evangéliuma 12. fejezetét olvassuk. Kérdéseink: 1. Az útszéli gabonakalászok a szegények számára voltak fenntartva eledelül. Hol olvashatunk erről az Ószövetségben? 2. Mi a közös vonás a két szombatnapi esemény elbeszélésében ? 3. Mi „a Lélek káromlása”, ami nem bocsátatik meg? 4. Mi „a Jónás próféta jele”? Válaszainkat február 1-ig küldjük be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. Olvassuk együtt a Bibliát December havi megfejtések 10/1. 8,1—4., 8,5—13., 8,14—17., 9,1—7., 9,18—22., 9,21—31. 10/2. 9,1—8. 10/3. 8,5—17., 9,20—22. 10/4. Nem akarta, hogy híre elterjedjen és így ellenségei megakadályozzák őt munkájában. 11/1. 8,28—34. 11/2. Idegbetegeknek, vagy elmebetegeknek. 11/3. A disznó tisztátalan állat volt. 11/4. Anyagi javaikat féltették és nem tudták, milyen áldás fakad Jézus jelenlétéből. 12/1. 9,18—26. 12/2. A naini ifjú és Lázár. , 12/.3. Lázár feltámasztásánál. 12/4. Amikor harmadnapon feltámadt a halálból. 13/1. 9,9—13., 9,35—38., 8,18—22. 13/2. Jézusnak nem volt otthona. 13/3. Lévi. 13/4. Sok a segítségre szoruló elesett ember, de kevesen törődnek velük. hivatásunk betöltése is csak műn* kával lehetséges. Ez a hivatás a ránk bízottak és az embertársak érdekében végzett szolgálatunk. Közvetetten már a gyerekek, és majd az örégek munkájára is érvényes ez. A munkának éppen a kettős célja érdekében van mértéke, tempója, mennyisége, minősége, hasznossága. Ezt szolgálja a kellő mennyiségű és minőségű pihenés is. Akkor is, ha a munka jutalmaként is beszélhetünk róla. így bizonyos öncélja is létezik- A kényszerrel, terrorral, féktelen önzéssel, a kényszeredett, tessék- lássák hozzáállással eltorzított munkával mindig eltorzult pihenés jár együtt. A pihenés elmaradása vagy eltorzulása beárnyékolja a munka szépségét, értelmét, célját és lerokkantja áldását. Megrontja az emberségünk Istentől rendelt ritmusát. Magát az életet. Bűnné vélik és ítéletet provokál. Megfoszt az emberi adottságaink kibontakoztatásától. Csonka, torz. méltóságától megfosztott életre kárhoztat. Ijesztő, ha fiatalok már fiatalon levetkőzik az emberséget önző és célt tévesztett munkatempóval, megrabolt vagy eltorzult pihenéssel. — Persze, arra is szabad gondolnunk. hogy néha bizony az egyéni vagy közösségi körülmények kényszerítenek hajszolt munkára. Éppen fiatalokat. A munka és pihenés helyreállt ritmusa gyümölcsözik Ezt a ritmust sokkal könnyebb eldobni vagy elveszteni, mint visz- szaszerezni. Éppen fiatalkorban nagy és veszedelmes kísértés a mellőzése. Gyakran és könnyen megtéveszt, csapdába ejt az a hamis látszat, hogv fiatalon mindenre futja az erőnkből és időnkből. Nem igaz. hogy mindent kibírunk fiatalon. Az elmaradt vagy kificamított napi, heti. évi pihenés csalfa nyereségét általában nagyon drágán kell előbb- utóbb megfizetnünk. A munka- pihenés ritmust azért igen gondosan és céltudatosan őrizzük meg! Ha pedig máris kificamodott. állítsuk helyre, míg nem késő! Lehetséges ez? Igen. Egymásért ilyen szemszögből is felelősek vagvtok. Senki sem. a fiatal sem elég magának. A közösség ereiét nem nélkülözhetjük. Annak nincs pótléka. A közösen meghallott evangélium oldozó, szabadító, új vi- szonvt teremtő hatalom. Ifjú sziveket és életeket is kénes meghódítani és meggazdaeftani.' A helyreállt munka—-pihenés ritmus ne- dig békességben, -szabadságban, örnmszsrző eredményekben kamatozik. A fiatalok is csa-k fgv ’ebotnek áldássá. Arra rendeltettek! Szabó Gyula Két mozaik a Budai Szeretetotthonok karácsonyi ünnepélyéről „Példátlan szeretettel foglalkoznak itt a beteg gyerekekkel!” Mennyi gyermeki igyekezet és gondozói türelem testesül meg abban a meghívóban, amely a budai szeretetotthonok gyermekeinek karácsonyi ünnepélyére hívogat. Mert azokat a kis betegek díszítették maguk rajzolt, vagy kivágott kis munkájukkal, kezüket pedig gondozóik vezették nagy szeretettől fakadó türelemmel. Az ilyen meghívásnak nem lehet ellenállni: tele is volt a megjelölt alkalmon az otthon temploma a sok szülővel, hozzátartozóval, gyülekezeti és nem gyülekezeti tagokkal, lelkészekkel, egyházi elöljárókkal — mindazokkal. akiknek szívéhez közel áll a diakónia, az önzetlen szolgálat ügye. Az ünnepély A gyerekek ádventi és karácsonyi énekei, a jelenlevők felé szóló köszöntéseik, az általuk felolvasott bibliai részletek váltakoztak a Torockó téri református gyülekezet két fiataljának furulyajátékával. és a Pasaréti téri római katolikus templom énekkarának közreműködésével. Szívét melegítő volt ez az alkalom némesak azért, mert a beteg gyerekek fejlődéséről, tanulási készségéről tanúskodott, de a közös nemes szolgálatban kézzelfoghatóan megnyilvánuló szeretettől is vallptt az együttlét. A résztvevőket, szereplőket nem lehet, de nem is szabad sorolni, mert sokszor épp az a szép, ha csak az eredményeket figyeljük — és azokon keresztül csak Újunkra tudunk hálásabban tekinteni, hogv vannak, akik a kis betegeket olyan szeretettel gondozzák. ahogy csak azok tudják ezt tenni, kik erre valóban elhívást kaptak! A szobákban folytatódik az együttlét, ahol a családok, a gyermektestvérek, hozzátartozók letelepednek, az ajándékok az ízlésesen névre szólóan csomagolt kis dobozokból, papírjaikból a gyerekek kezébe kerülnek meggyulladnak a karácsonyfákon a gyertyák, önfeledt öröm a csillagszórók röpdö- ső fénylő szikráiért — és vidámság. öröm. játék az esti órákig. Futnak a kis autók a szobák padlóin, rakosgatják a most kapott kockákat, magukhoz ölelik a kapott kis játékokat. Azok most már az övék kinek-kinek a sajátja. azzal keil majd ma le is feküdni. Magam is belefeledkezem ebbe az örömkörbe, és figyelem a kis betegek fejlődését — mert hiszen van azért itt mindig valami kis fejlődés sokuknál, ha olykor csak mikronokkal mérhetően is! — Átmegyek a másik szobába is a folyosón keresztül és akkor látom, hogy egy asszony a falat támasztja, zokog. „Asszonyom, valami baja van? Tudok talán segíteni?” — Válasz nincs, csak könnyei peregnek. — Majd kitör belőle: „H. nénit jöttem itt látogatni, és fogalmam se volt, hogy itt ilyen kis betegek vannak . .. és, hogy itt ennyit tesznek ezekért” — mondja elcsukló szavakkal. — „Hát látja Asszonyom, ilyen is van. bála legyen Istennek és mindazoknak, akik ebbe a szolgálatba beállnak ma is” — mondom, mire elhangzik a kérdése: „...és én mit tudok tenni?” — „Annyit, hogy a maga helyén, a maga környezetében segíteni igyekszik önzetlenül, mindenkin, aki közelébe kerül” — felelem. És a válasz: megkönnyebbülő könnytörlés, szeriében a szeretet ígérete. — De megyek tovább, keresek valakit; a nevét nem tudom. Egy kisfiút, ágyacskája mellett az elmúlt évben többször megálltam. egyidős kis unokáimmal. Mindig csak alva találtam; a gondozók mondták, agyi sérült születése óta, eddig sehol nem tudtak rajta segíteni, szellemileg és testileg is erős „retardált”, a szülők minden lehetőt megpróbáltak vele, de eredménytelenül. Annyit tudok róla, hogy ideke- rülésekor — alig több, mint. egy éve — csak feküdni tudott, majd egyszer láttam, amint ülve játszott ágyában. De most az ágya üres. Szívemet valami összeszorítja: csak „nem’’... vág belém az ijesztő kérdés. — De közel az ágyacskájához fiatal Jiázaspár és nagymama ül, láthatóan nem ijedten, sokkal inkább örömmel: a nagymama szeme könnyes. De az öröm pattan ki belőle: „Nézze, ott mégy Márió!” — Melléjük telepszem, együtt melegszik a szívünk, igen, ezt a kisfiút kerestem, most. már tudom: ő a Márió — és ma már jár, sőt szinte szalad is! Mi ez ahhoz, amilyen állapotban megismertem. — A szülőkkel beszélgetek: mérnök az édesapa, kereskedelmi dolgozó az édesanya. Tele a szívük hálával mindazért, amit itt tettek a kisfiúkért. így summáznak: „Amit itt tesznek a kis betegekért, azt nem lehet megköszönni; példátlan szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel.” — Öröm a fejlődés a szülőknek, de legalább olyan a gondozóknak is, szinte együtt kiáltják, amikor őket kérdeztem; „Istennek hála, nekünk meg legnagyobb örömünk a Márió.” Kerestem valakit, és a kis Márió esetén keresztül találtam VALAKIT^ aki nagyobb mindannyiunknál! És nemcsak én, de sokan személyesen ismét találkoztak ezen a napon a szeretetre és szolgálatra elkötelező Orral, aki Űr és Szolga, a szegények és elesettek gyá- ryola. szolgálatra elhívó mindenki számára! Ó. I. ZSOLTIRA KARÁCSONYA ZSOLTIRA KISGYERMEK MÉG. Alig hétéves. Hétéves korukban a gyermekek általában iskolába, a második osztályba járnak — ha tudnak járni. Zsol- tika éppen abban különbözik ve(Folytatása az 5. oldalon)