Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-05-10 / 19. szám

GYERMEKEKNEK. Jézus igazi rokonai Mt 12, Talán veletek is előfordult már, hogy mosolyogva vagy bosz- szankodva hallgattatok a felnőt­tek megjegyzéseit: „Ez a gyermek szakasztott apja!” Mennyire ha­sonlít a szemed az édesanyádé­hoz!” Van alapja ezeknek a meg­jegyzéseknek? Van bizony! Akár tetszik, akár nem, sok minden árulkodik arról, hogy hová, kik­hez tartozunk. Néha külső arcvo­násaink, máskor mozdulataink árulják el ezt a rokonságot. Sok. szór még azok is, akik régen lát­tak benneteket, hamar meg tud­ják állapítani: kihez, melyik csa­ládba tartoztok. MEG LEHET ’UGYANILYEN könnyen Állapítani: ki tartozik Jézushoz? Van-e valami közös, észrevehető jelük azoknak, akik Jézushoz tartoznak? Két héttel ezelőtt volt róla szó: nem mondhatjuk, hogy csak a felnőt­tek tartoznak Jézushoz. Azt sem lehet mondani, aki Jézushoz tar­tozik, az mind egy nyelvet beszél, egy néphez tartozik, ahogy ezt so­kan Jézus kortársai közül gondol­ták. Nem azonos a bőre színe sem a Jézushoz tartozóknak, hiszen ti is tudjátok, az egész világon él­nek ma keresztyének. Miről lehet hát akkor felismerni, ki tartozik Jézushoz? Az első keresztyének is meg­kérdezték ezt. Az evangélisták Jézus szavaira emlékezve fogal­mazták meg a válaszukat. Jézus akkor már sok helyet bejárt. Be­tegeket gyógyított, tanítványokat hívett el, ellenségeivel vitatko­zott, tanítását Isten dolgairól so­kan hallották. Egy-egy városban egész tömeg vette körül. Voltak köztük kíváncsiskodók, segítségét várók, ellenséges indulatokkal f.ürkészők és életük célját kere­sők. Egyszóval: sokféle ember. Jézus ott volt a nagy embergyű­rű közepén és tanította őket. Szórta Isten igéjének drága mag­jait az emberszívekbe. Egyszer­esek az egyik oldalon mozgolódás támadt. Jézus édesanyja és test­vérei jöttek oda, Jézussal akar­tak találkozni. A sok ember miatt azonban nem tudtak odamenni hozzá. Valaki odaszólt Jézusnak: 46—50 „...anyád és testvéreid odakint állnak és beszélni akarnak veled.” Jézus azonban azt válaszolta: „Ki az én anyám és ki az én testvé­rem?” Vagyis: kik tartoznak leg­szorosabban hozzám? Kinyújtotta kezét a tanítványai felé és ezt mondta: „íme az én anyám és az én testvéreim! Mert aki teljesíti az én mennyei Atyám, akaratát, az az én testvérem és az én anyám.” NEM SZERETTE TALÁN JÉ­ZUS AZ ÉDESANYJÁT és a test­véreit, hogy ilyen elutasítóan vá­laszolt közeledésükre? Szerette őket, de világosan meg akarta mondani nekik és mindenkinek, aki szavait hallotta, hogy igazán az tartozik őhozzá, aki ugyanúgy keresi és cselekszi Isten akara­tát, mint ő. Ezt később édesanyja és testvérei is megértették. Tagjai lettek az első keresztyén gyüleke­zetnek. Isten igéje — amit Jézus hirde­tett — ma is sokszor hangzik kö­zöttünk : templomban, gyermek­bibliakörökön, . . . Nagy dolog, hogy hallgathatjuk, van lehetősé­günk rá. Jézus családjához azon­ban igazán csak az tartozik, aki nemcsak hallgatja, de meg is tartja Isten igéjét és cselekszi Is­ten akaratát. JÉZUSNAK EZT A NAGY CSALÁDJÁT más szóval egyház- nak nevezzük. Ebbe a nagy kö­zösségbe tartoznak mindazok, akiknek közös ismertetőielük. hogy figyelnek Isten szavára és ahhoz igazítják életüket. Ebbe a nagy családba, testvéri közösségbe hívogat titeket is Jé­zus igéjével! Sárkány Tiborné — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Kiss József és felesége, sz. Ba- looh Erzsébet, a nagvacsádi gyü­lekezet tagjai április 20-án ünne­pelték házasságkötésük 50. év­fordulóiét úrvacsorái istentiszte­let keretében csaiéd+ngioik és a gyülekezet szeretetétől körülvéve. Isten iránti háláinkat adoménv- nval felezték ki. „Mindeddig megsegített bennünket aj Űr!” „írok nektek, ifjak’ .. Az ember nélkülözhetetlen, de önmagában kevés Hétfőn, du. 3 óra. Befejeződött a 3. „bemutató foglalkozás”és bí­rálata. Még előttem á jegyző­könyv, így kezdődik: „A foglalko­zást vezeti: Bogár Agnes.” Cso­port: II. Tárgy: Mozgás.-ritmus. Néhány perccel később a nyír­egyházi Élim Gyermekotthon iro­dájában ülök Ágival. Egyikünk számára sem idegen a hely, több mint két éve dolgozunk itt együtt. A jogos felszabadultság helyett azonban szokatlan feszélyezettség vesz erőt rajtunk. „Riporter és riportalany” — furcsa, „sosem­gondolt” forróája sokéves kapcso­latunknak. Nehezen induló be­szélgetésünk előtt több kép villan föl bennem: az előző napi szere- tetvendégség — Ági verset mond csendes, kissé remegő hangon. Néhány héttel előtte a Nagy­templom oltára előtt a presbite­rek esküjét mondja. Sokszor is­métlődő mozaik: meghatott han­gon konferálja bibliakörös gyer­mekei műsorszámait a ragyogó karácsonyfa alatt: a szociális ott­honba szalad, Erzsiké nénihez. Máskor: Élim „kishálójában” ül, ölében a 6 éves 10 kg-os egészen béna kislány mosolyog; mellette az ágyon hátán fekszik, s „majd kiugrik bőréből” örömében a má­sik — megfordulni is képtelen — gyermek; a kiskocsiból meg két gyönyörű fekete szem csodál­kozik rá — „Ági néni” szabadon maradt kezében a léggömb egyre nő. Ez utóbbi kép már „főfoglal­kozásának”, hivatásának egy kis jelenete. Erről a munkáról így kezdi vallomását: — Első élményeim vasárnapi iskolás koromra nyúlnak vissza. A kistemplomi gyermekbibliakör tagjaként többször voltam Élim- ben. Műsort adtunk, meglátogat­tuk az itt élőket. Később, gimna­zistaként nyaranta dolgoztam, s mindig az otthon előtt vezetett el az utam. Bevallom, nem emlék­szem pontosan, mikor, milyen in­dításra, de ebj>en az időben nyi­tottam be újra. — Akkor, kívülről, milyennek láttad ezt a munkát? , — Érdekes, kettős érzés volt bennem. Én elsősorban azokhoz jártam, kikkel az árnyas lugasban nagyokat beszélgettünk, s akik helyesek, aranyosak voltak. De láttam a súlyos, sokszor torz, tes- tileg-értelmileg nagyon sérült gyerekeket is. Sosem tudtam el­képzelni, hogy lehet odabent, kö­zöttük dolgozni. S mégis volt az egészben valami megmagyarázha­tatlan vonzóerő. — Tulajdonképpen hogyan ju­tottál el a döntésig, hogy hívásun­kat elfogadd, és mint dolgozó lépd át az Élim kapuját? — Éreztem, hogy nem fogok az építőiparban megöregedni, ahol érettségi után irodai munkát kap­tam. Kerestem hivatásomat. Ak­kor már tudtam, hogy e keresés­nek Isten előtti csendben kell tör­ténnie. Ebben az időben olvastam Vidor Miklós: Kihívás c, köny­vét. Nagyon megfogott, ahogyan baleset következtében karját- vesztett fiatal fiút talpraállította hasonló sorsú (amputált lábú) szobatársa. Aztán sok tragikus életet látva, egyre erősödött a vágy bennem: jó volna valami­képpen segítségükre lenni, mellé­jük állni. Ezért határoztam el, hogy megpróbálom a gyógytor­nászképzőt. A folytatást már te is tudod. Még csak a felvételire ké­szültem. mikor egy telefonbeszél­getés során megkérdezted: „ha végzel, hozzánk jössz?” Váratla­Olvassuk együtt a Bibliát 32. Ezen a héten Mt 27, 1—30-at olvassuk. Kérdéseink: 1. Miért adták át Jézust a fő­papok Pilátusnak, miért nem haj­tották végre ők az ítéletet? 2. Mi a különbség Péter és Jú- dás bűnbánata között? 3. Miért ítélte halálra Jézust a főpapi tanácsi és mivel vádolták öt Pilátus előtt? 4. Mi volt a bűne Barabásnak, a „nevezetes fogolynak”? Nézzük meg a párhuzamos helyeket! Válaszainkat május 24-ig a kö­vetkező címre küldjük be: Evan­gélikus Élet Szerkesztősége, Bu­dapest, Puskin u. 12 — 1088. nul ért kérdésedre ösztönös „igent” mondtam. Csak a kagylót letéve döbbentem rá válaszom súlyára. Mivel nem sikerült be­jutnom a főiskolára, 3 évvel előbb kerültem Élimbe, mint gondol­tam. Közben ösztönös „igen”-em tudatossá, Isten által is megpecsé- teltté vált. — El tudnád-e képzelni mun­kádat, szolgálatodat Jézus Krisz­tusban való hit nélkül? — Nem. Hiszen ismersz. Sok olyan feladatot kell végeznem, amire természetemnél fogva nem lennék képes. Az említett könyv­ből azt tanultam meg, hogy az ember nélkülözhetetlen. Saját ta­pasztalatomból viszont arra jöt­tem rá, hogy önmagában kevés. Valaki Másnak is oda kell állnia, Aki az embernél sokkal több, s azt is megteheti, amire az ember képtelen. Ezt a Valakit találtam meg a Biblián és embereken ke­resztül Jézus Krisztusban. — Mi az, amit hiányosságnak látsz saját munkádban? — Az egyik: a gyerekekkel va­ló személyes foglalkozás. Szeret­nék sokkal több időt fordítani er­re, és többet továbbadni abból, amit én kaptam — testi, lelki jó­kat egyaránt. A másik: a tudás. Minél inkább megismerem e munkát, annál jobban látom is- meretbeli hiányosságaimat. Az egészségügyi ismeretektől a peda­gógiáig, a kézimunkától a zenéig, a logopédiától a gyógytornáig sokféle képességet, tudást lehetne felhasználni. — Kétféle iskolát is végzet pár­huzamosan: az egészségügyi szak­iskolát^ és az egyházi diakóniai tanfolyamot. Ezeket befejezve, elég lesz-e tudásod? — Nem szeretném „elég”-nek tartani. Továbbfejleszteni viszont igen, — hitemet is, ismeretei­met is. „Ági nénit”, „Ágikát” a gyere­kek és munkatársak is kivétel nélkül szeretik. De nemcsak ön­magáért, csendes, kedves egyéni­ségéért. Tudva, vagy inkább tu­datlanul azt a Valakit szeretik benne, Akinek. ő csupán egy esz­köze. Bálint Éva 125 ÉVE, 1856. május 6-án szu- letett (meghalt 1939) Sigmund Freud bécsi orvos, majd ugyan­ott egyetemi tanár, a modern pszichoterápia atyja, a mélylélek­tani irányzat megteremtője. A pszichoterápia a lélekgyógyászat mddern módszere. Vannak telki bajok, amelyeket sérülések, sebe­sülések, vagy szervi elváltozások okoznak. De vannak olyanok is, amelyekkel kapcsolatban az em­beri agyban, az idegrendszerben kóros elváltozást kimutatni nem lehet. Ilyenkor az idegrendszer nem jól működik. Ezek a neuró­zisok, amelyek ma annyi egyéni és közösségi kellemetlenseget, bajt okoznak. Ezeknek a gyógyí­tásánál Freud nagy jelentőséget tulajdonított a bennünk levő tu­dattalannak, a tudat alatti réte­geknek. Születésünktől fogva — tanítja — az élet folyamán el­szenvedett, talán már régen el is felejtett, vagy elfojtott — különö­sen a nemi ösztönnel összefüggő élmények, sérelmek — tudat alatt bennünk vannak. Ezek a tudat alatti rugók döntően befolyásol, ják tetteinket. Freud szerint minden neurotikus megbetegedés­nél ilyen tudat alatti lelki tartal­mak játszák a főszerepet. Álom­elméletében is nagy fontosságot tulajdonított a tudat alatti szexu­alitásnak. Túlzott jelentőséget adott az ember ösztönéletének. Elméletei ma már egyoldalúakká, meghaladottakká váltak. ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1931. május 15-én hirdette ki XI. Pius pápa főpásztori körleve­lét,a Quadragesimo annot. ame­lyet XIII. Leó encikliká.iának „negyvenedik évfordulójára” adott ki. A római katolikus egy­ház a 20. századi felgyorsult tár­sadalmi, gazdasági és politikai feszültségben ocsúdik! A körlevél­ben a római katolikus egyház megpróbálja megszólaltatni a ke­resztyén erkölcsöt a társadalmi Májusi krónika és gazdasági életre nézve. Róma rádöbbent arra, hogy a katolikus egyháznak egy olyan világban kell élnie, ahol a magántulajdon, a töke, a munka, a proletariátus, a bérkérdés teszültsegeket okoz. Az 50 éve kihirdetett papai kör­levél mintegy felülről, a pápai trón magasságából próbál taníta­ni, irányítani, hogy vezető szerepét és tekintélyét megőrizhesse. Meg­próbálja leszerelni a társadalmi osztályok közötti feszültségeket, meg akarja állítani a gyorsuló társadalmi haladást és konzervál­ni szeretné a katolikus egyház irányitó hatalmát. „Az egész gaz­dasági élet rettenetesen kémény, durva és kegyetlen lett” — de nem lehet lemondani a szociális igazságról és a szeretet parancsá­ról. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, mert az erősek, a gaz­dagok és a hatalmasok vajmi ke­veset hallgatnak az igazság és a szeretet szavára! A pápa akkor határozottan szembefordult a szocializmussal. Az osztályharc kiküszöbölésére felújítja a rendiség eszméjét. Ez a rendiség nem a születési kivált, ságokon alapul, hanem a külön­böző foglalkozási ágak, hivatások szerint tagolja a társadalmat. Ezek a rendek a közjót lennének hivatva szolgálni. A politikai pár­tok helyett, pl. Auszriában,. fog­lalkozási ágak szerinti rendek alakultak, amelyekben utóbb a nagypolgárság jutott hatalomra. Az enciklika úgy mutatta, hogy meg akarja érteni az új korszak égető kérdéseit, a legalsó, szám­ban legnagyobb tömegeket jelen­tő proletariátus sorsában azonban nem állt be javulás. A pápai hang gyenge volt. A milliós proletár tömegek ügyének megoldása csak később következett be — már ahol egyáltalában bekövetkezett. NÉGYSZÁZHETVENÖT ÉVE, 1506. május 21-én halt meg Ko­lumbus Kristóf, genovai hajós, Amerika felfedezője. 1476 körül Portugáliába hajózott. A korabeli kezdetleges térképre támaszkodva elhatározta, hogy megpróbálja el­érni Japán, Kína, India partjait. Úgy gopdolta, hogy nem hajózza körül Afrikát és így nem indult el keleti irányba India, Kína felé, hanem nyugat felé hajózva igyek­szik eljutni úti céljához. Portugá­liában nem sikerült térvéhez ál­lami, királyi támogatást kapni. Ekkor Spanyolországba ment, ahol hosszas harcok után Izabella királynő és Ferdinand király megadták a szükséges támogatást vállalkozásához. Három hajójával, Santa Mária, Nina (kicsi) és Pinta (tarka), 1.492. augusztus 3-án vá­gott neki az Atlanti-óceánnak, nyugati irányba haladva. Ez év októberében elérte a Bahama- szigetekhez tartozó San Salvador szigetét, majd Kuba partjait és Hispaniolát (Haiti). Ez az 1492. év Amerika felfedezésének az éve! Az emberiség életében új korszak ! kezdődött, az újkór, új felfedezésekkel és feladatokkal. Kolumbus nem tudta, hogy eddig ismeretlen, új földrészre lépett. Azt hitte, hogy sikerült eredeti úti célját eléenie — és Indiában van. Elszántság és bátorság kel­lett ahhoz, hogy az akkori primi­tív eszközökkel nekivágjon isme­retlen. titokzatos utaknak. Ä kö­vetkező évben, 1493-ban felfedezte a kis-Antiilákat, Jamaicát, Puerto Ricót és Kuba déli partvidékeit. Harmadik útján elérte Dél-Ame- rika partjait, Trinidad, szigetét és az Orinoco torkolatvidékét. Ne gvedik útjára 1502—04. között ke­rült sor. Viszontagságos hajózás után fedezte fel Közép-Amerika partjait. Amikor hazatért, test­ben-lélekben megtört ember volt. Néni érte meg 60. évét, amikor a spanyolországi Valladolidban meghalt. Holttestét többször is el­temették: Sevillában, San Domin- góban, később az új világban: Ha­vannában. Végül majdnem 400 évvel halála után a sevillai kated- rálisban helyezték „örök” nyuga­lomra. Bizonyára rendkívül érde­kes hajónaplója először 1825- ben jelent meg. HETVENÖT ÉVÉ — 1906. má­jus 23-án — halt meg a nagy nor­vég drámaíró, Henrik Ibsen. (Szül. 1828) Egy norvég kiváros­ban, elszegényedett családban született. Gyógyszerészinas lett, később afféle irodalmi „minde­nes” — rendező, fordító, drama­turg és színműíró. A magyar sza­badságharc bukása után lelkes­hangú verset írt hazánkról. Drá­máiban a hétköznapi emberek sorsát vitte színpadra. Azt ábrá­zolta, ami őt is körülvette. Embe­ri vergődéseket rajzolt, múló örö­möket, lázadásokat és kongó lelki ürességeket láttatott meg. Drá­máiban a hazugság, önzés, gyáva­ság ölt testet, — rámutatva a tár­sadalom erkölcsi válságára. Har­minchat éves korában elhagyja hazáját, Olaszorszába, ■ Németor­szágba megy. öreg emberként tért később vissza szülőföldjére. Jelentős drámái külföldön ké­szültek, de témájuk az otthoni, a norvég élet. Egyik legnépszerűbb drámája a Nóra. Világnézeti kü­lönbségből eredő konfliktus a há­zastársak válásához vezet. A Peer Gynt verses drámában a kereső ember jobbik énjét őrző halha­tatlan szerelmet mutatja meg Solvejg alakjában. A televízió képernyőjén és színházainkban látható Solmess építőmester, a Hedda Gabler drámái hazugságo­kat lepleznek le, lelkiismereti ösz- szeütközéseket mutatnak be. A kiábrándult, keserű hangulatok ellenére is „minden művemnek — írja Ibsen — szellemi felszabadu­lás és megtisztulás volt a célja, mert az ember sohasem élhet egészen felelősség és bünrészesség nélkül a társadalomban”. ÖTSZÁZÖTVEN ÉVVEL EZ- ELŐTT, 1431. május 30-án égették meg máglyán Jeanne d'Arc-ot, az Orleansi Szüzet, a franciák nemzeti sza'badsághösét. Százéves háború dúlt Franciaország es Anglia között. Az angolok rpár Franciaország közepén jártak és ha Orleansnál győznek — az or­szág egészen elveszett volna. A súlyos helyzetben jelent meg egy domrémy-i fiatal parasztlány, Je­anne d’Árc. Károly, francia trón­örökös mellé állt. majd kis sere­gével Orleans felmentésére indult. Megjelenése határtalan lelkese­dést öntött a csüggedő franciák szívébe. Franciország felszabadult a megszálló angoloktól. A francia főúri és udvari körök azonban megirigyelték a fiatal leány sike­reit. Üjabb parasztfelkeléstől fél­tek, látva Jeanne d'Arc hallat­lan népszerűségét. A Szüzet el­árulták és eladták az angoloknak. Ezek bosszút állva eretnekség és boszorkányság vádjával inkvizíció elé állították és kivégezték. Ami­kor a szerencsétlen leányt a máglyán álló oszlophoz kötözték és fellobbant a tűz, kétségbeeset­ten jajgatott. Istent hívta... Utol­só szava: „Jézus!” volt. Halála után sokan látták, visz- szavárták. Nem hitték el halálát. A római egyház, amely kivégez­tette, 1910-ben boldoggá, majd 10 év múlva szentté avatta. Tizenkir lene évet élt, 1412-től 1431-ig. de emléke minden francia szívében tovább él. Sümeghy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents