Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-05-03 / 18. szám

I XLVI. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1981. május 3. Ara: 4,50 Ft VA N GÉLIK US ÉTI LAP A diakónia egyházának nem kell pirulnia A hatodik. Gtjenesdiás megújulása Részlet dr. Káldy Zoltán püspök Gyenesdiáson elmondott igehirdetéséből Isten szeretete — kezdte a püspök igehirdetését Mt. 10.7—8 igék alapján —, hogy szabad ég alatt tarthatjuk istentiszteletünket. Ha nagyon aendben lennénk, még a Balaton, e természeti tünemény, csobogását is hallanák. Körülölel bennünket a tavaszi pompájában tündöklő természet. Örülünk, hogy messzi vidékről jöttek hívek és lelkészek, örülünk, hogy jelen vannak az NSZK-ból a Gustav Adóit Egyesület, a Martin Luther Szövetség és a Bajor Diakóniai Szervezet vezetősége és együtt ünnepelhetünk a három épület újjászületésén, ki­bővítésén. A püspök ezután rövid visszapillantást tett Kapernaum történetére, majd így folytatta: EZ AZ A HELY, AHOL ÖSSZEÖLELKEZIK ISTEN AJÁNDÉKA: az igehirdetés és a diakónia. A kettő itt együtt van és összetartozik. Bármelyik hiányozna, sánta emberhez hasonlítana az otthon, de ah­hoz hasonlítana egyházunk is. Hogy megálljunk a világban, két lábra van szükségünk. Mert fel kell .figyelnünk az evangéliumra! Jézus ki­küldi a tanítványokat — a történet szerint —, és azt parancsolja: menjetek, prédikáljatok és gyógyítsatok! Jézus ezt a kettőt mindig egy lélegzetre mondja. Sokáig az első kifejezésre tette az evangélikus egyház is a hangsúlyt. Lutherre hivatkozva azt mondtuk, az egyház feladata a prédikálás, az evangélium hirdetése. De tudnunk kell, hogy ez egy bizonyos harci helyzetben született elv volt. Viszont ma is akadnak, akik tévesen erre teszik.a hangsúlyt. Nem lehet itt megállni! A jó lutheránusban mindkettő egyformán hangsúlyt kap S én ezt Jézustól veszem — hangsúlyozta a püspök. ■— Mert Jézus nem azt tette, hogy csak prédikált, hanem sántát, va­kot, beteget gyógyított. Az evangélisták a maguk■ egyszerűségében, de a tények makacs igazságának következetes hangsúlyozása mellett írták le, hogy prédikált és gyógyított. A legnagyobb prédikációs gyűj­temény, a Hegyi Beszéd után is azt olvassuk, hogy Jézus csodákat tett. JÉZUS AZT KÍVÁNJA, KÖVETELI TANÍTVÁNYAITÓL, hogy ugyanazt tegyék, amit ö. Prédikáljanak és gyógyítsanak. A prédikálás tartalma, hogy elközelíttetett az Isten országa. Hogyan? Kiben? — vetette fel a kérdést a püspök. — Abban jött el az Isten országa, hogy jelen van Jézus. Benne és általa jött Isten szeretete közénk. Egy crszág az ö személyében! A csodálatos éppen az, hogy a világ meg­maradt világnak, de benne van az ő országa. Betört ebbe a világba. Nem vált mássá a világ, de egy otthonban, egy szívben, egy közösség­ben jelen lehet Ez számunkra óriási ajándék! És mert elközelíttetett, mondja azt Jézus: térjetek meg! Miközben tehát végezzük a világ dolgait, „betérhetünk” ebbe az országba. A másik parancs így hangzik: gyógyítsátok a betegeket! Nem „szé­díthetjük” magunkat, hogy eleget tettünk. Itt vannak közöttünk és körülöttünk a magukra maradtak, a gyengék, a betegek. Az lenne az egyház szava: mi közünk hozzátok? Mi csak prédikálásra küldet­tünk? Nem,, m. azért vagyunk itt. hogy gyógyítsunk is! A magyaror­szági evangélikus egyház 600 beteg, öreg tehetetlen embert karolt fel. Pirulnék — mondotta a püspök —, ha nem így lenne, és csak beszél­nénk, beszélnénk, kifogyhatatlanul beszélnénk! De azt nyújtjuk, ami hozzátartozik az egyház lényegéhez, a prédikálás mellett gyógyítunk. Amikor ezt tesszük, Jézus útján járunk. Van persze szélesebb út is, a társadalom szolgálata. Ez is diakónia hitünk alipján. VÉLEMÉNYEM SZERINT — hangsúlyozta a, püspök —, maga az xgehirdetés is diakónia. Jézus egész élete, halála és feltámadása dia­kónia volt. Diakónia azért, mert feloldotta az embert bűnei alól. Ami­kor evangéliumot hirdetünk, hogy tudniillik, az emberek szabadul­hatnak bűneiktől, az diakónia. Még hozzá a javából! S amikor Isten szeretetéröl szólunk, az különös hangsúlyt ad a diakóniának. Azt mondjuk ugyanis a Jelenések könyvé alapján — fejezte be a püspök különös szuggesztivitással elmondott igehirdetését —, hogy ott fenn nem lesz könny, bánat és halál. Mindezekből valamennyit előre hoz­hatunk és hoztunk. Ide. pl. Kapernaumba. ahol másfél tucat ember­nek a könnyét törlik, bánatát enyhítik, ahol sokan nyugszanak meg fáradságuktól. A német nyelv így fejezi ki magát: „Worthilfe” és ,,Tathilfe”. (A szó segítsége és a cselekvés, tett segítsége — a szerző.) A közös azonban mindkét szóban a „Hilfe”, vagyis a segítség, más­szóval maga a diakónia. Legyenek-.áldottak, akik idejönnek majd! A gondozottak és a gondozók, a vezetők. Az építők és akik majd karban­tartják az épületeket. És Isten áldja meg gazdagon egyházunkat, hogy aiakóniát tudjon gyakorolni. D. DR. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK NAGYHETI LÁTOGATÁSA SCHAUMBURG-LIPPÉBEN Dr. Joachim Heubach bücke- között látogatást tett a Schaum- b"'.i Hannover (Német Szövesté- burg-Lippei Evangélikus Egyház- g' Köztársaság mellett) püspök ban. D. dr. Ottlyk Ernő püspök a meghívására D. dr. Ottlyk Ernő nagyhéten igehirdetésekkel szol­püspök és félesége április 10—12. gált. KENYÉR HELYETT KÖVET? A Keresztyén Diákok Világszö- lata, valamint a fokozódó fegy- vetsége európai egyetemi leiké- verkezési verseny által okozott el- szek számára május 8—13. között idegenedés megvitatására kerül a fenti témáról rendez konferen- sor. A konferencián részt vesz ciát a svédországi Stjärnholmban. Szirmai Zoltán fasori lelkész is, Ezen belül a tudomány és etika aki tagja a Keresztyén Diákok szétválása, a felsőoktatás, kutatás Világszövetsége európai csoportja és az uralkodó hatalmak kapcso- vezetőségének. NEM LEHET REMÉNYTELEN AZ EMBER, egy kicsi egyház, egy kis nép, de a világ sem, amíg jelei .vannak megoldásoknak, fe­lelős szeretetnek, amíg diakónia, szolgálat lüktet az erekben, amíg nemcsak szóban, de áldozathoza­talban fejeződik ki a szeretet. Kaffka Margit impresszionista nesdiási Kapernaum —, kettő pe­dig közvetve, és ezek közé szá­mítjuk a Teológiai Akadémiát és az Üllői úti központi székha­zat. A gyenesdiási építkezés — amelyre majd egy másik írásban visszatérünk — tehát ugyanabba a határozott vonalvezetésbe tar­Ai ünnepség résztvevői sorai jutottak eszembe Gyenes­diáson, azon a pompás, hétköz­napi délelőttön, amikor dr. Kál­dy Zoltán püspök-elnök átadta rendeltetésének újjászületett ott­honunkat: „Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár, s én ennek is, an­nak is kiáltani vágyom, tip-top, megindult. . Igen, kiáltani vá­gyunk, hogy a furcsa sugarak ad­ják hírül négyszázezer evangéli­kusnak e kicsi országban, s zeng­jék a határokon túl, nem lehet reménytelen az ember sorsa, amíg hóna alá nyúlnak a gyen­gének! Az iramló sugarak hir­dessék fényesen: van reménye, az embernek, van reménye a vi­lágnak ! A nemes páthosz ne lepjen meg senkit! Ne lepődjék meg azon sem, hogy ebben az írásban egybeolvad az információ és ér­zelem, az értelmi és erkölcsi íté­let. A dolog rendkívülisége hatá­rozta meg a kifejezés formáját. A történelem szakadatlan folya­matát szokásos szakaszokra, kor­szakokra bontani. Az egyházét is. S bennem felvetődött a kér­dés, milyen nevet adhatnánk a mögöttük levő másfél, két évti­zednek. Hogyan fognak erről a korszakról unokáink beszélni? Lehet-e majd azt mondani, , volt itt valahol Európában egy kis ország, benne egy kicsiny szór­ványegyház, amelynek az „arany­kora” az 1960-as, 70-es évekre esett? Tudom, sokakat meglep ez a kifejezés, én mégis bátran -al­kalmazom, a sok kesergés, bán- kódá.s, megtorpanás, aggályosko­dás ellenére. Aki kissé is járatos egyházunk történetében, az tud­ja, hogy párját ritkító jelenséggel van dolga. „Aranykor”, mert lel­ki és anyagi téren meghökkentő dolgokat tudott produkálni. ÉS MOST CSAK EGYET, A LEGUTÓBBI ÉPÍTKEZÉST emel­jük ki, a gyenesdiásit. Sorrend­ben ez volt a hatodik nagy vál­lalkozás ú építkezése közegyhá­zunknak. Miközben meg ne fe­ledkezzünk a számtalan kisebb, nagyobb gyülekezeti építkezések­ről. A hatos szám kizárólag a közegyházi építkezésekre vonat­kozik. S hogy egyházunk teoló­giájához, lelfci életéhez hűség­ben maradjunk, a hat nagy vál­lalkozásból négy kimondottan a diakóniát szolgálta — a nyíregy­házi Élim, a győri Szeretetház, a piliscsabai nővérszállás és a gye­tozik, amelyet röviden így feje­zünk ki: diakónia. S ezáltal vá­lik teológiánk, törődésünk, gon­dunk, fáradságunk emberközpon­túvá. Az ember, az elesett rászo­ruló, magányossá vált ember áll a könyörület homlokterében, s hogy ez a törődés szakadatlan legyen, született újjá a hatodik ilyen jellegű intézmény, Kaper­naum, amely öregotthon, konfe- renciázó hely és pihenő-, üdülő­hely. ^ ENNYIT ÁLTALÁNOSSÁG­BAN! A részletek talán izgal­masabbak és megragad hatóbbak számunkra. Mert 1981. április 7- én, egy szürke hétköznapra, vá­ratlanul 150—200 ember sereg­lett egybe az újjávarázsolt és ki­bővített komplexum átadási ün­nepségére. Távoli vidékekről ■ s külföldről jöttek ünneplőben asz- szonyok, férfiak, lelkészek és es­peresek. Itt volt természetesen teljes létszámban . egyházunk ve­zetősége is. Pillanatok alatt ki­derült, hogy ekkora tömeg szá­mára nincs megfelelő helyiség, s így az udvaron, „szabadtéri is­tentisztelet” keretében zajlott le az ünnepség. S ebben volt valami felemelő. A tavaszi sugárözön- ben áhitatos arcok szegeződtek a rögtönzött oltárra, a kipattanó rügyek friss zöldjében, s a világ­háborúit gyümölcsfák tarka szőt­tesében egy fekete, de ünnepé­lyes folt, kétszáz ember Isten di­csőségéről énekelt. S ott ültek az otthon lakói, szélvédett helyen, az eresz alatt, öregesen, hunyo­rogva az áprilisi napfényben. Egyházunk püspök-elnöke, dr. Káldy Zoltán végezte a szolgá­latot, az országos főtitkár, dr. Karner Ágoston segédletével. DR. KÁLDY ZOLTÁN PÜS­PÖK IGEHIRDETÉSÉBŐL la­punkban bőven idézünk azért, hogy eljusson szívekbe, hajlé­kokba, betegágyakhoz és gyötrő­dő magányosokhoz. Hogy meg­halljanak valamit azok is belőle, akik ezen a napon kenyerünkért fáradtak, s azok is, akik majd későbben ' lépik át Kapernaum küszöbét. És itt még egy gondo­lattal bővítsük ki írásunkat: .a k.apernaumi építkezés nem lezá­rása egy „korszaknak”, mint aho­gyan nem is a kezdete volt, ha­nem pusztán mérföldkő egyhá­zunk szakadatlan diakóniai útján. Az ünnepség másik súlypontos eseménye a közgyűlés volt, ame­lyen dr. Karner Ágoston orszá­gos főtitkár ismertette az építke­zés történetét. Az ismertetésre később visszatérünk. A jelentés után az újjászületett otthont töb­ben köszöntötték. Elsőként dr. Fekete Zoltán, az országos egy­ház felügyelője, majd dr. Ottlyk Ernő, a diákoméért felelős püs­pök hazai részről, a külföldi ven­dégek közül pedig elsőnek a Gustav Adolf Egyesület főtitká­ra. H. Joachim Hoffmann köszön­tötte az újjáépített létesítményt. A FŐTITKÁR MEGEMLÍTET­TE, hogy többször látogatott Gye- nesdiásra, és megfigyelhette azt a változást, amelyen fokozato­san keresztülment az otthon. Örömét fejezte ki, hogy befeje­ződtek a munkák, az épületek megújultak, kibővültek. A jövő­ben az lesz a fontos, „ami a fala­kon belül fog történni. Mert, mint a múltban, úgy a jelenben is egyik feladata Kapernaumnak az lesz, hogy keresztyéneket gyújtson az ige köré.” A magyar evangélikus egyház szórványegy­ház, ezért nagy szüksége van kapcsolatokra országon belül és ■kívül. A kapcsolatok jegyében a buschütteni konfirmandusok bá­jos hangvételű levelét olvasta fel. A levél arról szólt, hogy Is­ten a Szentírásban íratta meg, mennyire szereti az embereket. „Azt kívánjuk — féjezte be a fő­titkár köszöntését —, hogy Isten­nek ez a levele mindig ott le­gyen a közösség asztalán.” Peter Schellenberg, a Martin Luther Szövetség főtitkára ugyan­csak meleg szavakkal köszöntöt­te az intézetet. Mind a saját szövetsége, mind pedig a Luthe­ránus Világszövetség üdvözletét tolmácsolta. ' A nagy diakónus lelkületű Bodelschwing szavait idézte: „nem a pénz jelenti az igazi hatalmat, hanem az irga­lom”. Ebben az ünnepélyes órá­ban a főtitkár azokra gondol, akik majd itt fognak dolgozni, s akik élvezni fogják az egyház szolgálatát. Háláját fejezte ki, hogy részt vehetett e felemelő ünnepségen és hogy a szövetség adományát eljuttathattál Egy idős házaspártól hallott egy ked­ves történetet. „Mert a diakóniá­nak emberi vonatkozásai is van­nak .Valaha itt ismerkedtek meg a szóban forgó emberek egymás­sal. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből házasság lett. S hogy ez ne csak emlék marad­jon, egy gumicsónakot hoztam ajándékba. Szövődjenek további kapcsolatok Gyenesdiáson, a Ba­laton vizén.” Dr. Karl Leipziger szenátor a Bajor Diakóniai Egyesület nevé­ben fejezte ki jókívánságait és örömét, hogy részt vehetett az ünnepségen. Megállapította, hogy alig ismer rá, olyan változáson ment keresztül az otthon. Boldog, hogy „az Egyesület csekély ado­mányával hozzájárulhatott az otthon változásához”. Itt kapcso­latok képződtek és jutottak kife­jezésre. „Ez azonban nem feje­ződött be azzal, hogy elkészült Kapernaum. Ez csak mérföldkő, mert mi a jövőben is igényeljük ezt a kapcsolatot. Hogy minden­kor jól megértsük egymást, ezért az Egyesület nevében egy bronz feszületet hoztam ajándékba.” Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök egy-egy ólomkristály vázával ajándékozta meg az országos egyház nevében mind a felszóla­lókat, mind pedig a külföldi ven­dégeket — H. Riess prelátust és feleségét, Brigitte Schrődter lel­késznőt, H. Joachim Seega és Jo­hannes Nordhoff lelkészeket, va­lamint Heinrich Reitinger osz­(Folytatása a 3. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents