Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-20 / 16. szám

I Istentiszteleti rend Tekintsen felfelé! Részletek egy hittestvérünk leveléből a szórványév kapcsán Az egyik vasárnapi istentiszte­leten akik jelen voltunk, gyász­ruhás asszonytestvér fel-feltörő zokogását hallottuk. Ügy éreztük, hogy a gyász ütötte sebet mélyen szántotta a hirdetett ige, bár a vigasztalás üzenetét akarta tol­mácsolni. A hirdetésből tudtam meg az asszonytestvér nevét, és hogy a férjét vesztette el, akit az előző héten temettek. A gyászo­ló úrvacsorához is járult. A zo­kogása ott még erősödött. Abban a szertartásban érezhető volt, hogy Jézus nála többet időzött. Megható volt, amint könnyhulla- tások között, kezében egy fény­képpel, kis időre még az oltár előtt maradt. A jelenlevők lassan távoztak a halkuló orgona kísé­rete mellett. Én néhány percre visszamaradtam, hogy a régen látott vendég lelkészt néhány szóval köszöntsem. Így én távoz­tam utolsónak az emeleti' imate­remből. A lépcsőn lefelé menve megláttam az erőtlenül és této­ván egyedül lépkedő gyászruhás asszonytestvért, kezében az előbb az oltár elé vitt fényképpel. Utolértem, egy közvetlen szóval illettem, mire csak az volt a vá­lasz,' hogy felém nyújtotta a fényképet ezzel a szóval: ő volt. Én sietve elléptem onnan. De éreztem, hogy annál az egy szó­nál többet kellett volna mondani az élet mélységét járó gyászoló­nak. A következő napokban több­ször gondoltam a templomban látott özvegyre. Aki talán sok részvétnvilvánítást kapott gyá­szában. de vajon az ilyenkor szo­kásos szavak tudtak-e vigasztal­ni? Volt-e valaki, aki rá tudott mutatni előtte a megvigasztaló- dás igazi forrására? Teltek a napok és visszacsen­gett fülemben az ádventi ige, ahogy Jézus szól: ..Aki jót 'tesz csak eggyel is az én kicsinyeim közül, velem teszi azt.” Ez azt jelenti, hogv Jézus ielen van a felebarát képében is és odaáll a rászorulók mellé a szeretet cc/i- lekedeteivel. Korábban pedig vallottam, hogy az egyház min­den taffiának — a laikusnak is — nemcsak joga. hanem köteles­sége is bizonyságot tenni az ő líráról. Krisztusáról ott. akkor és úgy. amint annak szüksége, vagy Tehetősébe van. Telkem munkálásSra jő volt elolvasni újra az eavik isment énekünket a felebarát javára végzett szol­gálatról, az egy csepp szárításá­ról és az egy seb kötözéséről. Közben kirajzolódott előttem egy újabb szolgálatom útja. Már csak az hiányzott, hogy a lelké- szi hivatalban megérdeklődjem a gyászoló testvér lakcímét és azt, hogy a tanyai lakóház a földes úton megközelíthető legyen. Egy napsütéses februári délután el­hozta ennek lehetőségét. A kívül-belül rendezett tanya­házban otthon találtam az öz­vegyet nőtlen fiával és férjes leányával és annak kisgyermeké­vel. A köszönést és a bemutat­kozást meg sem várva, a kétéves gyermek szólt elsőnek: miért jöt­tél? Én nemcsak neki, de az egész háznépnek elmondtam, hogy az egyház tagja vagyok. Jé­zus követe, hogy előttük és velük együtt tegyünk bizonyságot Ró­la a vigasztalás, a megvigaszta- lódás reménységéért. Beszélgeté­sünk során meg kellett ismerni az elköltözöttet, a fiammal egy­korú fiatalembert, eddig eltelt életét, munkásságát, a sok látha­tó és láthatatlan emléket, a be­tegség lefolyását, a gyógyulás re­ménységét, majd a szomorú el­válást. Hogy mennyire át tud­tam érezni a fájdalmukat, el­mondtam, hogy nekem is volt veszteségem. Régebben szüléimét, a közelmúltban pedig a nagy fiú­hoz hasonló kprú unokámat vesz­tettem el hosszú és nagyon sú­lyos betegség, műtétek után. Éreztettem, hogy gyászomban én is ugyanazon mélvségből kiáltot­tam. fel az esvedüli vigasztalás Urához. Éreztettem, át kell élni. milyen erőforrás, ha úgy tudjuk elfogadni a nehéz sorsot, hogy azzal Isten nem büntetni: hanem csak megpróbálni akar. Elmond­tam. hogy ez engem ért veszte­ségekben a Jézus Krisztushoz va­ló közelségemben érezhettem csak, hogv a gyász amennyire le­sújt, annyira fel is emel a hit által. Némi örömmel töltött el, hogy bizonyságtételem során az özvegy eseményeket sorolt fel az életük­ből. jó és balsorsrpl. a gyerme­keik sorsáról, a kis unokáról. Búcsúzásul csak azt mondhat­tam az özvegynek, ha úrrá akar lenni rajta a csüggedés, a fájda­lom, ha a kereszthordozásban erőre lesz szüksége, mindig te­kintsen felfelé... Hajdú József NAPRÓL NAPRA — ÁLLANDÓAN vásárolok bélyeg- gyűjteményeket, 1947 előtti használt képes levelezőlapokat, magyar és kül­földi üzleti és magánlevelezés borí­tékjait. Különösen érdekelnek az 1955 előtt Németországból iött levelek bo­rítékjai, . az első világháború tábori lapjai. Cornides Sándor bélyegkeres­kedő, 1067 Budapest, Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. — HIBÁIG AZlTAS. A lapunk augusztus 31-i számában közölt „Születés” hír helyesen: Pathó Gyulának és feleségének, Kepe- nyes Erzsébet csabdi lelkész: munkatársnak július 20-án Bu­dapesten első - gyermekük szüle­tett. Neve: GYULA, GÉZA. Budapesten, 1980. szeptember 14-én Deák tér: de, 9. (úrv.) Hafenscher Kárqly, de. 11. (úrv.), Harmati Béla, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor: de. 11., du. 6. Dózsa György üti.: de. lél 9. Üllői út 24.: de. lel li. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33.: de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Rutí- kay Levente. Thaly Kálmán ú. 28.: de. 11. Rédey Fal. KőDánya: de. 10. Vedres imre.Vajda Péter ú. 33.: de. Veoreós Imre. Vajda Péter u. 33.: ue. (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosialva: au. 3. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14.: de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22.: de. 11. Váci út 129.: de. negyed 10. Frangepán ú.: de. 8. Üjpest: de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet: de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep: de {él 3. Virágh Gyula. Pestlőrinc: de. 10. Matúz László. Kispest: de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle te­lep: de. 8. Bonnyai Sándor. Pestúj­hely: de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rá­kospalota MAV-telep: du. 5. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagytemplom: de. 10. Rákosszentmihály: de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom: de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld: de. 9. Cin- kota: de. {él 11. Szalay Tamás, du. iél 3. Kistarcsa: de. 9. Rákoscsaba: de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy: de. 9. Ko­sa Pál. Rákosliget: de. 10. Kosa Pák Rákoskeresztúr: de. fél 11. Kosa László. Bécsikapú tér: de. 9. (úrv.) Ifj. Fol­tin Brúnó, de. fél 11. (német), de. ii. (úrv.) Koren Emil, du. 6. Ifj. Foltul Brúnó. Torockó tér: de. fél 9. Koren Emil. Óbuda: de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vil­mos u. 11.: de. 9. Ruttkay Elemer, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Budakeszi: de. 8. Csengődy László. Pesthidegkút: de. fel 11. Csengődy László. Modori u. 6: de. 10. Kelenföld: de. 8. (úrv.) Bencze Imre. de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Német­völgyi ú: 138.: de. 9. Missura Tibor. Nagytétény: de. fél 9. (úrv.) Rőzse István. K(’lenvölgy: de. 9. Budafok: de. 11. Rozsé Isttván. Budaörs: du. 3. (úrv.) Rozsé István. Törökbálint: du. fél 5. Rozsé István. Csillaghegy: de. fél 10. Kaoosvári Vilmos. Csepel: de. fél 11. Mezősi Imre. — SZÜLETÉS. Mátis András sikátori lelkésznek és feleségé­nek, Siewert Christelnek hato­dik gyermekük született. Neve: GERGŐ. EVANGÉLIKUS ÉLET A Maevarorszáei Evaneehkus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412— Vin Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 311 ISSN 9133-1302 Q 80.2318 Rotációs magasnyomás Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető* Soproni Béla vezérigazgató „Minden gondotokat hagyjátok őrá, mert neki gondja van rátok” (lPt 5,7). VASÄRNAP. — „Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom” (Zsolt 38,10 — lPt 5,7 — Mt 6,25—34 — lPt 5,5c—11). Ha magunk aka­runk mindent megoldani, hatvá- nyozódnak a gondok. Arra is sokszor rádöbbenünk, hogy em­beri erőnk véges, ami aggodal­mat kelthet. Isten ettől akar bennünket megóvni, amikor gond­viselő szeretetéről biztosít. Biza­lomra, bátor hitre van szükség, hogy eléje tudjuk vinni egyéni és közösségi gondjainkat egyaránt. „Szegény fejem hozzád hajtom, Minden dolgom reád hagyom, Légy az én édes gyámolom, Előt­tem járó csillagom” (380. ének 3. vers). HÉTÖ, — „A hősök íjja össze­törik, de az elesettek erőt övez­nek fel” (ISám 2,4 — Mk 9,23 — Lk 12,22—32 — 2Kor 4,1—6). Ren­geteg elesett ember van a vilá­gon : öregek, betegek, kiszolgál­tatottak, éhezők, társadalmi igaz­ságtalanság miatt szenvedők ... Hála Isten, sokan vagyunk, akik őszinte együttérzéssel gondolunk rájuk, s imádságban hordozzuk őket. Igénk szerint Isten is az elesettek oldalán áll, s megkülön­böztetett szeretettel fordul felé­jük. „Légy csendes szívvel, légy békével. Bízzál ember az Isten­ben; Nála van öröm nagy bőség­gel, Véle boldogulsz mindenben. Ö minden boldogságok atyja, A bút örömre fordíthatja: Légy csendes szívvel!” (374. ének 1. vers). KEDD. — „Válaszoljon beszé­dedre nyelvem, mert minden pa­rancsolatod igaz” (Zsolt 119.172 — Ef 3,7 — Gál 5,25—6,3. 7—10 — 2Kor 4,7—12). A 12. zsoltárban ölvas’natjuk, hogy „az Űr ígére­tei tiszták, olyanok, mint a hét­szer tisztított ezüst..Igen, Is­ten parancsolatai, ígéretei, beszé­dei tiszták, igazak, melyekre az ember vsak „igen”-t mondhat. A szó azonban kevés. Isten paran­csolataira, tanácsaira tiszta éle­tünk jó cselekedeteivel kell ki­mondani az „igen”-t. Az az igazi válasz, ha az ember gondolkodá­sával, magatartásával mutatja meg, hogy helyesnek tartja, amit Isten parancsol — ezért .csélek- szi. „Keresztyén vagy mondod, Mert otthon s a templomban Ked­veled az igét. S szíved hálára lob­ban; De úgy élsz-e, amint A Szentírás tanít? Életed termi-e Az ige magvait?” (434. ének 4. vers). SZERDA. — „Tudjuk, hogy amiképpen részesek vagytok a szenvedésben, ugyanúgy a vigasz­talásban is” (2Kor 1,7 — Jer 31,16 — ApCsel 27,21—26. 33—37 — 2Kor 4,13—18). Isten egyetlen igé­je sem mondja, hogy nem része­sülünk szenvedésben. Időnként mi is megbetegszünk... A Föld lakóinak jelentős hányada szen­ved a kenyérínség miatt... A tá­volról szemlélődő komoly ember is szenved, népek elnyomása lát­tán ... Isten a szenvedőnek vi-- gasztalást ígér. Gondolunk-e azon­ban arra, hogy ebben Isten min­ket fel akar 1 használni? Nem, mint szánakozó, hanem mint se­gítő embereket! ,,E földön annyi a könny És annyi itt a seb, Mi volna boldogítóbb, Mi volna éde­sebb: Mint a könnyet szárítní, Habár egy cseppet is, Mint a se­bet kötözni, Habár csak egyet is” (446. ének 3. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békesség­nek Istene” (lKor 14,33 — Ézs 26,12 — Péld 30,5—9 - — 2Kor á-1 E kérdésnél messziről kell kiindulni: a teremtéskor Is­ten a rendezetlenségből rendet teremtett, s békés körülmények közé helyezte az embert. Ezt a nyugalmi állapotot törte meg az emberi bűn, ami békétlenséget eredményezett Isten és ember, ember és ember között. Igénk szerint, ez nem tetszik a békés- séget kedvelő és akaró Istennek. * Kérjük Istent: „Béke legyen a nap alatt, Emberek közt jóaka­rat; Szerezz köztünk békét, Urunk, Melyért buzgón imádko­zunk” (31. ének 1. vers). ' PÉNTEK. — „Rejtekhelyem és pajzsom vagy, igédben remény­kedem” (Zsolt 119,114 — lPt 5, ti—9 — lKor 7,20—24 — 2Kor á.H—15). A nagy ókori egyház­atya, Augustinus, Istenre gon­dolt, amikor így vallott: „Nyug­talan az én szívem, amíg meg nem nyugszik tebenned.” Luther úgyszintén, amikor így fogalma­zódott meg éneke: „Erős .yár a mi Istenünk...” A zsoltáriró az űr igéjére teszi a hangsúlyt. Ta­nítsanak ezek arra, hogy hall­gassunk Isten parancsolataira és bízzunk ígéreteiben. „Isteni evan­gélium, Te légy vezérem utamon, Én ismerem hatalmadat. Áldott legyen minden szavad” (296. ének 4. vers). SZOMBAT. — „Az Úristen, az én Istenem, veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Űr háza szolgála­tához szükséges valamennyi mun­kát” (lKrón 28,20 — lKor 3,5—6 — Lk 6,20—26 — 2Kor 5,16—21). Felbátorodhatunk arra a gondo­latra, hogy Istennek szándéka van minden emberrel, mindenkit fel akar használni jó ügyek ér­dekében — a mag helyén. „Kész­séget ébreszt, követni igédet. Szent ügyért éljünk! Szolgálatban égjünk! És erő híján erőt tőled kérjünk. Dicsérjük Istent!” (710. 5. vers). Péter Jenő Hol vannak a férfiak? OLYAN VOLT AZ A KICSI GYÜLE­KEZET, mint egy nagy család, a harmó­niában élő család tulajdonságaival. Mindenki pontos volt. Mindenki felké­szült lélekben a találkozóra. Mindenki is­merte egymást és örült egymásnak. Min­denki megtett mindent, hogy ez a szol­gálat is jól sikerüljön, hogy mindenki jól érezze magát, akárcsak otthon. Nem cso­da hát, ha első találkozóra én is nyom­ban a szívembe zártam mindenkit és ma­gam is úgy éreztem, családban vagyok,, olyan családban, amelyet már régtől fog­va ismerek. Az együtt töltött két órát is ez a családi légkör jellemezte, melegítet­te, tette meghitté. Adtunk egymásnak és kaptunk, mert ez a felszabadult, tiszta kö­zösségi érzés kioldott minden feszültséget vendégben és vendéglátókban egyformán. Mindenki vitt magával emléket, gondo­latot és egy tenyérnyi fényt is, volt mi­ről mesélni az otthon- vagy távolmara­dottaknak. Magam is hazafelé Indultam. Könnyű és vidám volt a szívem. Boldog voltam. Szeretnek, úgy éreztem. Kell-e ennél na­gyobb ajándék? Gondolatban még egyszer felidéztem a felém sugárzó tekinteteket, az immár barátokká melegedett arcokat. És akkor váratlanul valami eszembe ju­tott: Hol voltak a férfiak? Mert a sorokban csak 3—4 férfit láttam. AZ ELSŐ GONDOLATOT már követte a többi. Más összejöveteleken, szeretet- vendégségeken is mindig többségben vol­tak a nők. Ok szorgoskodtak, ők figyelmes- kedtek, ők rendeztek, ők készítették elő a találkozások színhelyét, ők hoztak virá­got, ők énekeltek, ők sírtak és nevettek, ők nyújtották felém a kezüket: köszön­jük, egyek vagyunk hitben, érzésben, szemléletben. De hol voltak a férfiak? És másutt... városokban, falvakban, nagy- és kisgyülekezetekben, mindenhol túlnyomó többségben voltak az asszo­nyok. Miért? Hol voltak ilye.nkor a férfi­ak, amikor fiaink, leányaink elé példa kell arra is, hogy tart össze a család, a kicsi is és az egyház nagy családja is. Ilyenkor mód nyílik arra, hogy meglát­tassuk, hogy az élet szűkebb, nehezebb napjaiban nem elég a megvett szép ruha, a színes tv, a több szobás ház, de még az autó sem, mert akkor valami olyasmire van szükség, amit éppen az ilyen igazi közösségben lát, kap az ember. Ilyenkor lehet megtudni, hogy harmóniában együtt lenni jó, megnyugtató, erőt adó, hogy a szolgálatba belefeledkezni gyógyí­tó csoda, a legjobb orvosság, hogy egy­más megtapasztalásaiból tanulni, Isten közelségét érezni olyan öröm, amivel sem­mi fel nem ér. Nem tudják ezt a férfi­ak? Már tisztelet a kivételnek! Nem akarnának asszonyaiknak segíteni, hogy ebből a szolgálatból fakadó harmóniából vigyenek haza ők is, hogy könnyebb legyen tőle a munka, könnyebb egyniás terhének hordozása, őszintébb legyen a szó, köny- nyebb az élet. Legyinteni: hogy ezek asszonyt dolgok? Bölcselkedni: hogy Isten csak a szenvedő emberiség találmánya? Mosolyogni: aki maga gondolkodik, az bölcs? Gyenge ér­vek ezek. De egyek lenni közös dolgaink­ban, együtt járni, családunkkal együtt menni az Isten házába és minden alkal­mat megragadni amiből valami kis csíra megfogamzódhatik az igazabb élet meg­ismerésére? Miért nem? Miért hagyják magukra az asszonyokat? Hol vannak ilyenkor a férfiak? A ZENEAKADÉMIÁN, a templomi hangversenyeken, a tudományos előadá­sokon, az Operában, a komolyabb színhá­zi estéken, mindenütt túlsúlyban vannak a nők. Hol vannak a férfiak? Hogyan be­széljenek, hogyan mondjanak kritikát gyermekeiknek valamiről, amit személye­sen nem tapasztaltak meg. És egyáltalá­ban veszik-e a fáradságot, hogy az ott­hon harmóniájához a maguk részét is le­tegyék. Biztos vagyok benne, hogy sok­szor és sokan. Aki nem tart lépést a kor­ral, lemarad. Akit nem látni ott, ahol a másikért tehet valamit, ahol hitéről ta­núbizonyságot tehet, ahol szolgálatával teljesebbé teheti az életet, ahol a mások bizonyságtételéből erősödhet, lassan­ként elsivárosodnak napjai, nem tud már örülni a mindennapok csodáinak, meg sem látja már őket, cinikus lesz, zsörtö­lődő vagy szótlan, világtól elforduló vagy éppen az ellenkezője: örömök rabja, amelyek soha kielégülést nem hoznak a számára. Szeretetvendégségeken, istentisztelete­ken, egyházunk más megmozdulásaiban hol vannak a férfiak, pontosabban, hol vannak a hiányzó férfiak? TEMETŐBEN JÁROK. S sírok fölé többségében asszonyok hajolnak. Asszo­nyok ültetnek virágot, gyomlálják a gazt, öntözik, szépítik, látogatják kedveseink sírját. Nem, nem a porló testért, de az emlékéért, amely olyan mint a feledés ten­gere, amelybe bármit is beledobsz, azt híve, megszabadulsz tőle, és egy napon megint ott úszik a felszínen. Az emlék elpusztíthatatlan, örök életű. Tegyük hát le a sírokra néha az emlékezés virágait, nők, férfiak, valamennyien. Kórházban járok. Tekintetek szegeződ- nek az ajtókra, látogatási napokon külö­nösen: jönnek-e hozzájuk? Asszonyok si­etnek munkaidő után megrakott szatyor­ral, tiszta fehérneművel kedveseik beteg­ágyához. Sietve kopogó lépteiket már messziről meghallja a várakozó és ettől a kis cipőkopogástól már könnyebbül a te­her, egy lépéssel közelebb a gyógyulás. Hol vannak a férfiak? Miért csak nagy ritkán, csak néha kukkantanak be a kór- házba-kényszerültekhez. Miért tagadják meg a betegtől azt a kis örömet, amit egy látogatás, egy pár biztató szó adhat? Nem folytatom. Messze' elkerültem az én kis gyülekezetem összejövetelétől. Nem túlbuzgó női öntudat, nem hántás, jó szándék vezetett abban, hogy papírra vessem ezt a néhány mondatot. Szeret­ném, ha azok, akik ritkán jönnek el kö­zös együttléteinkre, elgondolkodnának azon, mit veszítenek, mit mulasztanak és mit vesznek el gyerekeiktől, amikor nem mutatják meg saját példájukkal is azt az utat, amelyen csak kaphatunk erőt, támaszt egy életre. EZ A PÁR SOR NEM VÁD, hanem ké­rés szeretne lenni a férfiakhoz. Szelíd, alázatos kérés, hogy jöjjenek. Cáfoljanak meg tetteikkel, hadd legyen legközelebbi kéziratom címe: Istennek hála, a férfiak is itt vannak! Gyarmathy Irén t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents