Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-30 / 13. szám
99 GYERMEKEKNEK. Istentől kért lSám 1,1—2,10 ÉLT EGY ANNA NEVŰ ASZ- SZONY IZRAELBEN, akinek nem volt gyermeke, bár nagyon szeretett volna. Sokat szomorko- dott és sírt, életét nem érezte így teljesnek, gyermek nélkül. Hiába vigasztalta a férje is, nem tudott ebbe belenyugodni. Minden évben egyszer a lakhelyüktől távol eső városba, Silóba mentek, hogy az Űr templomában bemutassák áldozatukat. A zsidó ember valami ajándékkal fejezte ki háláját Istennek. Anna a templomban keservesen sírva imádkozott, könyörgött gyermekért. Megfogadta, hogy ha fiú gyermeke születik úgy neveli, hogy az Istent szolgálja egész életében. Éli főpap föl is figyelt rá, olyan elmélyültem hosszan imádkozott. Mikor eltávozott az asszony, a főpap ezt mondta neki: „menj el békességgel, az Isten teljesítse kérésedet”. Anna ezután egészen megnyugodott, nem volt többé szomorú az arca. Másnap visszatértek otthonukba, Rámába. ISTEN VALÓBAN MEGHALLGATTA IMÁDSÁGÁT, Annának nemsokára fiú gyermeke született. Sámuelnek nevezte el, ami magyarul azt jelenti: meghallgatott az Ür. Anna nem feledkezett meg ígéretéről. Amikor kisfia fölcseperedett, elvitte Silóba Éli főpaphoz, hogy egész életében az Ornak szolgáljon. Anna hálás szívvel, örvendezve énekelt és dicsérte az Istent jóságáért. Meglepő történet ez? Ha meglepő, azért, mert nem tartjuk természetesnek, hogy kérjünk Istentől. Különösen ilyen nagy dolgot, mint a gyermek. Az igazán hivő, Istenben bízó embernek azonban úgy kell az életre tekintenie, mint Isten ajándékára. Még meghök- kentőbb, hogy Anna ezt az ajándékot, gyermekét, az Isten szolgálatára szentelte. Mi leginkább olyan esetekkel találkozunk, hogy a gyermekére sokáig várakozó édesanya szinte magához láncolja kicsinyét. Anna fölismerte, hogy Isten nemcsak azért" adta gyermekét, hogy neki örömöt szerezzen. Kisgyermekként elvitte Éli főpaphoz, hogy az Űr szolgálatára nevelje Sámuelt. ANNÁNAK EZ VOLT A KÖSZÖNETÉ Isten jóságáért. Nem keserves áldozatot hozott, hanem tudta, hogy ezzel másoknak is jót tesz. Gyermeke az Űr szolgája lesz, aki sokaknak hirdeti az Isten szeretetét és akaratát, vezeti, tanácsolja az embereket az Ö útján. S hogy ez mennyire így volt, meg fogjátok látni Sámuel könyvének történeteiből. Tekusné Szabó Izabella Olvassuk együtt a Bibliát 1. Kedves Gyerekek! Ebben a gyülekezeti munkaévben (októbertől májusig) az eddigiektől eltérő jellegű feladatokat tűzünk ki számotokra. Ez idő alatt együtt végig olvassuk Máté evangéliumát. Minden héten egy rovidebb vagy hosszabb szakaszt. Az olvasott szakasszal kapcsolatban teszünk fel négy kérdést. A helyes válaszokat havonként közöljük, de a beküldött feladatokat csak júniusban értékeljük ki. A legjobb pontot elérők egy-egv új fordítású Bibliát és más könyvjutalmat kapnak. A fontos azonban nem is a jutalom, hanem az az áldás, amit Istentől kapunk a bibliaolvasás és a válaszok kere-* sése során. Szeretnénk, ha havonként egy- egy rajzot is beküldenétek a hónapban olvasott szakasz valamelyik történetéről. Ne másoljunk más képekről, hanem a magunk elképzelését rajzoljuk le. A rajzokat év végén külön értékeljük és jutalmazzuk. Kiállítást is rendezünk belőlük a Teológiai Akadémián. és a legjobban sikerűiteket közöljük az Evangélikus Életben is. Mivel az újságban csak tintával, vagy tussal készített rajzokat tudunk közölni, kérjük, hogy ilyen rajzokat is külje- tek be. E héten Máté evangéliuma 1. fejezetét olvassuk. Kérdéseink: 1. Jézus származását megtaláljuk Lukács evangéliumában is. (Lk 3, 33—38.) Mi a fő különbség a két nemzetségkönyv között? Könnyítésül: Ez a különbség is mutatja, hogy Máté a zsidókból lett keresztyéneknek. Lukács pedig a pogányokból lett keresztyéneknek írta evangéliumát. 2. Zsidó szokás szerint szokatlan, hogy a nemzetségkönyv négy alkalommal asszonyt is említ. Még szokatlanabb, hogy ezek az asszonyok nem voltak méltók arra, hogy Jézus ősei legyenek. Írjuk le a négy asszony közül legalább kettőnek a nevét! 3. Milyen két jelentős esemény fűződik a nemzetségkönyvben szereplő Salamon és Jósiás király nevéhez? 4. Józsefnek Isten angyala álmában jelent meg. Írjunk le legalább két esetet, amikor Isten álomban jelentette ki akaratát. Válaszaitokat október 19-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Elet Szerkesztősége. Budapest, Puskin u. 12. — 1088. A bibliaolvasáshoz és a válaszok kereséséhez sok örömet kívánunk. AZ NDK-EGYHAZSZÖVETSÉG ÚJ SAJTÓREFERENSE Szeptember 1-én lépett hivatalába Rolf-Dieter Günther lelkész, mint a Német Demokratikus Köztársaságban élő protestáns egyházak szövetsége sajtóreferense. Lutz Borgmann, aki eddig viselte a megbízást, most az egyházi rádió és televízióadások előadója lett. BUTHELEZI: AZ EGYHÁZNAK MA KELL HITÉT MEGY ALLANIA Manas Buthelezi dél-afrikai evangélikus püspök előadásokat tartott a koppenhágai egyetem teológiai fakultásán. A dél-afrikai keresztyének hitéről beszélt az Ágostai Hitvallás fényében. Előadásában több igen éles kérdést is fölvetett és heves bírálatot is gyakorolt: „A közös hitvallás arra szolgált, hogy igazolja azt a botrányt, amit a dél-afrikai evangélikusok megosztottsága jelent. Ez az örökség megakadályozta az egyházakat abban, hogy ökumenikus kezdeményezésekben vegyenek részt. (Evangélikusok) azt állították, hogy az egyházi szervezet nem fontos, hanem csak a hitvallás a döntő. Az egyházi szervezet azonban mégsem lehet teológiai szempontból közömbös, mivel mi hozzuk létre azokat és meghatározzák a körül mén veket, amelyek között kereszténységünket éljük.” Egyházi vezetők is kezdik lassan felismerni, hogy a politika világa az egyház sója és nem megfordítva, mondta a dél-afrikai püspök, majd így folytatta: ..Miközben az úrvacsorái közösségről (interkommunió) és a közös igehirdetői hivatalról beszélünk, létrejön a bázisökumené.” Buthelezi püspök az Ágostai Hitvallást kiindulópontnak nevezte: „Nem ez a cél, és Dél-Afrikában olyan hitre van szükségünk, amely az appartheidpolitika kihívására tekintettel van.” Az egyház üzenete akkor lesz hitvallássá, ha olyan egyháztól jön. mely szembenéz az ideológiai, anyagi vagy szociális problémákkal. Az elmúlt időkben megfogalmazott hitvallások megmutatják, hogyan kaphatunk ösztönzést a történelemből és hogyan válaszolhatunk ma korunk kihívásaira. „írok nektek, ifjak... Vehetünk-« úrvacsorát más hitvallású keresztyénekkel? AZ ŰRVACSORAI KÖZÖSSÉG megléte vagy hiánya a keresztyén egység, az egyház egysége kérdésének legszembetűnőbb pontja. Azonnal hozzátehetjük: legfájóbb pontja. Hiszen nincsen szinte olyan terület, ahol keresztyének ne tudnának közösen szolgálni és cselekedni. Szinte nincs olyan tanítás, ahol — ha egyetértésre, azonosságra nem is jutottak, de — megértésben ne tettek volna hatalmas lépéseket egymás felé. Együtt tanulmányozzák a Bibliát, de amikor az úrvacsorára kerül sor, akkor egyesek élhetnek vele, mások pedig csak vágynak rá, csak „éhezik”. Jogos a kérdés: miért nem jutnak már a különböző hitvallású egyházak egyetértésre ebben a középponti jelentőségű kérdésben? Ne gondoljuk azonban, hogy az úrvacsorái közösség hiánya egyszerűen csak az egyházak felekezeti megoszlásából adódik. Ügy tudom, a legtöbb baptista gyülekezetben úgy engedik úrvacsorához a másik«baptista gyülekezet tagját, ha meggyőződnek róla, valóban teljes jogú tagja-e annak a gyülekezetnek, noha hitvallásuk, úrvacsorái tanításuk azonos. A különféle ortodox egyházak tanítása is lényegében egyezői de komolyan veszik, hogy az egyház mindig a helyi egyházban ölt testet, ezért nem veszik természetesnek a másik helyi egyházhoz tartozóval való úrvacsorái közösséget. Evangélikus területen pedig, vannak olyan egyházak is (pí. Missouri Synod), melyek egyházfegyelmi és kegyességi okokból nem tartanak úrvacsorái közösséget minden más evangélikus egyházzal sem. FENNÁLLHAT VISZONT ŰRVACSORAI KÖZÖSSÉG különféle hitvallású keresztyén egyházak között is, ahogyan hazánkban hosszú múltra tekint ez visz- sza evangélikusok és reformátusok között, s ahogyan ezt európai szinten néhány évvel ezelőtt a Leuenbergi Konkordia is rendezte. • MI, EVANGÉLIKUSOK nyílt úrvacsorái gyakorlatot folytatunk, vagyis nem vizsgáljuk az oltárhoz járulók hitét egyenként, hanem az igehirdetéssel — mely jó lenne, ha az úrvacsorái istentiszteleten sem hiányozna —, és Gyermekek imádkoznak Néha Néha szeretnék már nagy lenni. A nagyok azt tesznek, amit akarnak, minden kívánságuknak eleget tehetnek. Vagy lehet, hogy ez nincs is így? Talán a felnőtteknek is megvan a maguk gondja-baja? Néha mintha ezt látnám Édesapán és Édesanyán. Tulajdonképpen szívesen vagyok ám gyerek! Köszönöm neked, Istenem, hogy a gyerekeket éppúgy szereted, mint a felnőtteket! Ámen. MÉG 300—500 KERESZTYÉN ÉL KAMBODZSÁBAN A norvég egyházi segélyszerve- tehető a számuk. Az egykori 25 zet információs megbízottjának, lelkészből ma kettő van életben. Svein Tornasnak az adatai sze- Most vallásszabadság van és a kennt, Kambodzsában a keresztyén resztyének irányában türelmet ;v'názak töredékei élnek még. gyakorolnak. A megmaradt ke- Pol-Pot hatalomra jutásakor resztyén csoportok Pnom Penh még 5000 keresztyén élt az ország- néhány pontján rendszeresen ösz- ban, ma körülbelül 300—500-ra szejönnek. a gyónás rendjével Isten elé állítjuk őket. Nem valami felvilágosult nagylelkűség indít erre, hanem az a meggyőződés, hogy Isten igéje, az evangélium üzenete a Szentlélek erejével jobban megvizsgál, megrettent és megvigasztal akárkit, mint formális kérdések. Feltételt, előzetes feltételt azonban mi is ismerünk az úrvacsorához bocsátásnál: az egyik a keresztség, vagyis csak keresztyének járulhatnak az oltárhoz, a másik, ha valakiről bebizonyosodik, hogy se nem hisz, sem jobbulni nem akar, szintén nem vehet készt. Mi, evangélikusok, nem tiltunk el a más hitvallásúakkal való úrvacsoravételtől, feltéve, ha ott is Krisztus rendelése szerint, és az evangéliumot hirdetve szolgáltatják ki. De kérdés marad, hogy a más hitvallású keresztyének megengedik-e, hogy részt vegyünk. S ezt is figyelembe kell vennünk, ha a közösséget valóban építeni akarjuk, és nem botránkoztatni. A RÉSZVÉTEL GYAKORLATI KÉRDÉSEI két különböző típusú eset körül csoportosíthatók. Ha valakinek nincs más lehetősége az úrvacsorában való részvételre, mint a más hitvallású közösség — ez az egyik eset. Evangélikus részről, ha a többi feltétel megvan, nem utasítjuk el őket. Az ilyen helyzetben levő evangélikus viszont, menjen bátran a másik közösséghez, ha erre tőlük hozzájárulást kap. Ha különféle hitvalláshoz tartozó keresztyének úgy érzik, hogy nagyon közel vannak egymáshoz még a hitben is, akkor beszélhetünk egy másik típusú esetről, ez az ökumenikus lelkesedés vagy türelmetlenség esete. Magam is megrendültén éltem át olyan úrvacsorái alkalmat, ahol a miséző katolikus pap — két szín alatt! — az oltárhoz engedte a nem katolikus jelenlevőket is, utalva arra, hogy tulajdonképpen, egyháza rendje szerint, el kellene utasítania őket. Megrendítő tapasztalni így is keresztyéneknek azt az erős váavát. hogy a testvéri és hitbeli közösséget, közös úrvacsoravétellel tegyék teljessé. ÉS MÉGIS: a keresztyénség annyira áhított egységét nem lehet azzal építeni, hogy más szakadásokat és meghasonl ásókat okozunk. Reuss András Mese ez, gyermek! Aquinoi Tamás hét főbűnt sorol fel: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség. A nyolcadik, mint árnyék, esetleg, mint a hét főbűn származéka, kísérte végig a középkor óta a hivő ember erkölcsi életét. Ez pedig a hazugság volt. A hazugsággal kapcsolatban a keresztyén etikának súlyos mondanivalója van. Annak lényege mindany- nyiunk előtt ismeretes. Jézus az ördögöt „hazugság atyjának” nevezte (Jn 8, 44). Van azonban a hazugságnak egy „területe", amelyet a keresztyén etika is kerülget. Azaz nincs vele kapcsolatban lényegbevágó egyértelmű állásfoglalása, vagy ha van is, rendkívül óvatos ez az állás- foglalás. Ez pedig a mese, amelyről néhány szót szeretnék szólni. A MESE LÉNYEGÉT ILLETŐEN „költemény”, nem igaz történet, tehát naiv „hazugság”. Szülőágya a képzelet, s bennünket is a képzelet világába sodor. Szórakoztat bölcsőnktől a koporsóig, bearanyozza gyermekkorunkat, s életünk alkonyán újra délibábos színeinek rabjai leszünk. Szegényebb lenne életünk, kultúránk nélküle, s egy népre mi sem jellemzőbb, mint mesevilága. Sivár az a gyermeki élet, amely nem találkozott tündérekkel, sárkányokkal és varázslókkal, amely nem jutott mérföldjáró csizmához, hogy megmászhassa vele az üveghegyeket, s elvigye az Óperenciás tengeren túlra. A mesék etikai mondanivalója külön is izgalmas kérdés, megszívlelendő dolog, hiszen a jó mindig győz, a rossz felett, a gonosz következetesen elbukik. Erkölcsi érzékünket így nagy mértékben fejleszti. Mégis azt kell mondapunk etikai szempontból problematikus kérdés a mese. Azért éppen, mert „nem igaz”. És ezért is, mert nehéz határt vonni a mese és a hazugság között. Garay János Obsitosa több, mint száz év óta „füllent” számunkra, Háry János, a nagyot mondó, kiszolgált katona, koholt történeteivel, kitalált meséivel, enyhén szólva „hazugságaival" mégis szórakoztatna bennünket! „Ki francia fejekkel sátrát körülraká És a világ végén lábát lelógatá.. bizony elképesztően „nem igaz”. Kodály csodálatos daljátékának, a Háry Jánosnak figurája az Obsitos, s aligha ütközünk meg a Garay szövegen vagy a Kodály-szvi- ten, amikor a főhős mondja a maga elképesztő, de bájos hazugságait. Igaz is, akkor mit kellene szólnunk a német mesevilág hazu- dozó lovagjáról, Münchhausen báróról vagy a népies irányzat képviselőjéről, Eulenspiegélről? És az Ezeregy éjszakáról? Vagy el lehet-e marasztalnunk etikailag Petőfit csodálatos János vitézéért? Az a véleményem, hogy nem. KRIZA JÁNOS többek között- összegyűjtötte a székely népmesék egy részét, Ortutay és köre a magyar folklór mesekincsére vetette magát. A feléledő mesegyűjtés újabb és újabb kincseket hoz napvilágra. Az irodalomtörténet a népi mesekincsben megnyilvánuló füllentést, hazudozást „háryádá- nak” nevezte el, s ezzel együtt kiemelte a közönséges erkölcsi vétség kategóriájába tartozó hazugság területéről. De ezzel egyúttal feladta nekünk a kérdést: mi ezzel kapcsolatban a keresztyén etikának az állásfoglalása. (Bizonytalan vagyok abban, hogy van-e állásfoglalásunk, mivel magam még nem találkoztam vele.) VÉLEMÉNYEM AZONBAN AZ A MESÉRŐL, a mese világáról, hogy az „ártatlanul” füllentő, naiv Háryk, s a mesékben szereplő figurák, akik bűbájosán, édesen, leggyakrabban a nép vágyait, álmait szövik kalandozásaikba, meséikbe, nem vétenek az erkölcsi normák ellen. Szeretem őket, s többségük az irodalom gyöngyszemeiként csillognak előttem. Számomra többek, mint egyszerű, szórakoztató, időt kitöltő elemek, nem botránkoztatnak meg, sőt képzeletemet színezik. Sivár annak az embernek az élete, akinek gyermekkorában nem mesélt az édesanyja, s nem mesével ringatta álomba nagymamája, s óvónénitől, tanitónénitől nem hallott, tanult néhány csodálatosan szép magyar népmesét. Akinek nincsen élménye a mese világából, az lelkileg szegényebb. És ha a mese erkölcsi mondanivalójára tesszük a hangsúlyt, akkor az idejekorán megtanít bennünket különbséget tenni a jó és rossz között, a szép és hamis között, az emberséges és embertelen között. Rédey Pál á
