Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-23 / 12. szám
Két presbiterkonfermia (lyőr-Suproni Egyházmegyében Szimbólumok világa — formák hitvallása A templomtorony órája Rábaközi gyülekezeteink presbitereit Csornára, a mosoniakat Mosonmagyaróvárra hívtuk konferenciára. Több mint kétszáz presbiter indult el hívásunkra. A KIS CSORNAI TEMPLOM zsúfolásig megtelt híveinkkel. Az örvendező találkozások alkalmával feltűnt: milyen sok presbiter ismeri egymást. Ez azt bizonyítja, hogy presbitereink kimozdultak szűkebb gyülekezetükből és készek nagyobb közösségben megbeszélni gondjainkat és örömeinket. Már az istentiszteleti igehirdetések (Ferenczy Vilmos és Sümeghy József) a presbiteri szolgálatra és örvendező, gyümölcstermő életre mutattak rá. A délelőtti program mindkét helyen előadásssal folytatódott: ., A presbiter ünnepnapon.’’ Szűcs Kálmán lelkész az ünnep lényegéről, megszentelése öröméről, Ráskai Ferenc presbiter a szolgálat bibliai tartalmáról és egyháztörté- neti fényéről emlékezett meg. A délutáni téma a presbiter hétköznapi életéről és szolgálatáról szólt. Gyekiczky János egyházunk missziói Szolgálatáról beszélt és ebben a presbiterek lehetőségét hangsúlyozta. Sümeghy József keresztyén hitünk és életünk örömeirő}, szolgálatunk jó szándékáról, igaz és tiszta ügyéről tett vallást. Ünnep- és hétköznapok gyakorlati dolgairól volt szó. A hangsúly nem a presbiteri felelősség, kötelességek. ' mulasztások és elvárások területére került, — hanem arra az örömteli elhívásra: Jézus Krisztus tanítványai és presbiterei lehetünk, békességes és igaz ügy szolgálatában állunk! Nem a szolgálat nehézségeit és terheit emlegettük, inkább gyümölcseit, áldásait, és örömét! KÉTSZÁZ PRESBITER érdek-' lődő, figyelő tekintete azt mutatta, hogy immár nem mindent eltűrő hallgatással: „Fejbólintó Jánosokként” öltek a helyükön, hanem szóltak, kérdeztek, segítettek, bizonyságot tettek. Egyik Isten gyógyító, megtartó szereteRekördösszeget, összesen 775 000 dollárt oszt ki az Egyházak Világtanácsa antirasszizmus programjának különalapja a folyó évben. A legmagasabb összeget két dél-afrikai szervezet, a namíbiai SWAPO (Délnyugat-afrikai Népi Szervezet és a dél-afrikai ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) kapja. Az együttesen 350 000 dolláros segítséget adminisztrációs és téről vallott, a másik a háborús borzalmakból megmentő Űrről emlékezett. Volt, aki a fesvéri találkozások láttán örvendezett, egy negyedik a lelkipásztori látogatások és betegek látogatását szorgalmazta. Egy presbiter lelkészválasztásuk gondját említette meg, a másik a gyülekezetben szükséges fizikai munkáról számolt be. ..Döntő: a Jézusban bízó hit!” „A legfontosabb, hogy Jézusban hivő presbiterek legyünk!” „Lesznek-e fiatalok, akik követnek minket?” — kérdezte valaki. „Isten Lelke támaszt hitet ifjú szívekben is!” — volt a válasz. „A gyülekezet legyen szeretetközösség például egy-egy szép kiránduláson is!” „Felelős állásban vagyok. Lelki- ismeretesen végzem munkámat. Nem bántanak!” — jelentette ki határozottan egy nő. „Sajnos jelenleg nincs lelkészünk. Mi, presbiterek összetartunk és összefogjuk a gyülekezetét.” „Szedjük össze gyülekezetünk területén az eddig ismeretlen evangélikus hittestvéreket.” Gondolatok, javaslatok hangzottak el. sok készséget láttunk a szolgálatba való bekapcsolódásra. Mennyi-mennyi jó szándék, amit be kell fognunk egyházunk vitorlájába! KÜLÖN „CSEMEGE” VOLT egv-egy új ének megtanulása együtt, közösen! Végül Pócza Zoltán egyházmegyei felügyelő személyes élete bizonyságtevését szőtte bele záró elmélkedésébe. „Harcold meg a hit nemes harcát!” Csornán Bárány Gyula esperes, Mosonmagyaróváron Zá- molyi Gyula lelkész, a házigazda foglalta össze a nap áldásait és köszönte meg Istennek a konferencia ajándékait. Csornai házigazdánk, Hubert István lelkész még egy történelmi „csemegével” is táplálta a konferencia vendégeit: Ráth Mátyás magyar nyelvű hírlapja megjelenésének 20(í éves évfordulója alkalmából gazdag kiállítást mutatott be magyar evangélikus egyházunk újságaiból, folyóirataiból. Sümeghy József ra, valamint sa.ilokiadványokra és a fekete lakosság mozgósítására használhatják. 21 szervezet első ízben kapott ilyen segítséget. Ezek között van a külföldiekkel házasságot kötött német asszonyok érdekvédelmi szövetsége, amely a Német Szövetségi Köztársaságban működik és háromezer nyugatnémet márka segítséget kap. Talán meglepő, hogy az egyházi, keresztyén szimbólumok kapcsán, azokkal összefüggésben szóba kerül a toronyóra, ez az aránylag késői keletkezésű mechanikus szerkezet, mely a legtöbbek számára úgy van a templomtornyokon. mint nem odavaló, disszonáns és periférikus kellék, melyet a technizált világ profán igénye helyezett oda. Kétségtelen, hogy nem szokásos a toronyórát keresztyén szimbólumnak tekinteni. Mégis azt tartom, hogy szerepe több a templomok tornyainak egyszerű díszítésénél, de több annál a társadalmi szolgáltatásnál is, hogy ti, a közeibe lakókat a pontos időről informálja. Éspedig hangsúlyozottabban több. mint ahogy azt tudatosítani szoktuk. Amilyen régen — az őskortól kezdve — mérte az ember az időt egy-egy napon belül is nap-, víz-, homok-, tűzórákkal, oly későn találta fel — épp bonyolult, magas technikai szintet igénylő volta miatt — a mechanikus órát, mely külső adottságoktól,, környezettől végeredményben függetlenül, elvileg bárhol elhelyez- hetőén. nagyobb apparátus nélkül működik. Valamikorra az 1300-as évek elejére tehető e korszakalkotó találmány keletkezése. Természetesen ekkor még — a mai méretekhez képest — óriási szerkezet volt egy-egy ilyen óra, sokszor. teljesen fából készült alkatrészekkel, hiszen jó száz év múlva találták csak fel- a rugó-meghajtású órát. s még száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1510-ben Peter Hein- lein müncheni lakatos feltalálja a hordozható órát. AZ ELŐBBIEKBŐL NYILVÁNVALÓ, hogy a toronyóra használatának kezdete valahonnan a XIV. század közepétől datálódik, s olyan központi nagy templomokon jelenhetett meg először — valószínűleg németországi területeken — melyek rendelkeztek akkora anyagi erővel, hogy megfizethették ezt. az akkor nagyon drága szerkezetet. Kétségtelen, hogy egyfelől egy reprezentációs, gazdagságot demonstráló, másfelől egy információszolgáltatási igényt hozta létre őket, de rövidesen — épp jelentőségükből. funkciójukból és elhelyezésükből következően — óhatatlanul szimbolikus jelentőségűvé is váltak. Erre mutat, hogy a toronyórák megmaradtak a tornyokon azután is, mikor már közkeletűek lettek (tehát nem jelentettek reprezentációt), és a hordozható és karórák elterjedésével háttérbe szorult és megszűnt a társadalmi időinformációs szerepük is. EZ A SZIMBOLIKUS TARTALOM pedig az idő és Isten kapcsolatára utaló volt és maradt, nyilvánvalóan figyelemfelkeltő és figyelmeztető jelleggel a hivő lélek számára. Arra mutat, hogy az idői lét, mint életünk változtathatatlan adottsága. Isten teremtési rendje, kizárólag Isten kezében van. Ő adja az éveket, hónapokat, napokat és órákat minden élőlény és ember számára,, s ő szóiitja el őket, amikor r.eki tetszik. Az ókori görögök által istenként tisztelt Kronosz, az idő. Isten hatalmának része, mely múlásával fegyelemre int: nem lehet hát akárhogyan élni, a hétköznapokba, tervekbe, gondokba belefeledkezni. Ezekre figyelmeztet a toronyóra, s annak hangja, az óraütések, melyek a harangokat kondítva Isten figyelmeztető hangjaként érik el a füleket és szíveket. Az ítéletre, az emberi élpt véges voltára mutat ugyanakkor az az -egybeesés is, hogy a toronyórák a tornyokkal együtt a keietelt templomok nyugati homlokzatán állnak, mely a keresztyén égtájszimbo- iika szerint az utolsó ítélet égtája. Innen hangzanak az idő, a kegyelmi idő (!) múlására figyelmeztető óraütések Isten hangjaként, szelíden, idézve a zsoltáros mindig, és egyre időszerűbb szavát: „Taníts úgy számlálni napjainkat. hogy bölcs szívhez jussunk!" (Zsolt 90. 12) Uram mindig időzavarban vagyok. Ahogi/ fölnöttem, fölgyorsult az idő körülöttem. Tele vagyok gonddal, tervvel. problémával, amiket nincs időm bevégezni, megoldani. Nincs időm, hogy Rád gondoljak, hogy veled bebeszéljek, igédre, szavadra felhőtlenül odafigyeljek. Taníts meg hát kérlek arra. hogy kilássak problémáim közül. Hogy felismerjem; mi nagyon, s mi kevésbé fontos. Hogy jól tudjak gazdálkodni az időmmel, amit kapta in, s amit még Tőled kaphatok. S arra, hogy tudjam mindig: arra van időm, amire csinálok .. . If,j. Foltin Brúnó Jelentkezés négyhónapos kántortanfolyamra A Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Szolgálata Foton, kezdők és haladók számára négyhónapos kántortanfolyamot ren- dez. A XXXVII. tanfolyam ideje: 1980. november 19-től 1981. március 21-ig. Hívjuk I. évfolyamra a teljesen kezdőket, II. évfolyamra azokat, akik már elvégezték az alapfokot és akik részt vettek már nyári 2—3 hetes tanfolyamon, III. évfolyamra azokat, akik kántori oklevelet szeretnének nyerni. Továbbképzésre minden évfolyamra lehet jelentkezni elsősorban azoknak, akik már kántori szolgálatban állnak, de még nincs képesítésük. A tanfolyamon mind bentlakóként, mind bejáróként részt lehet venni. Bentlakók részvételi dija havonta 1200,— Ft (teljes ellátás, lakás, tandíj). Részleges bentlakók részvételi díja kéthetenként 500,— Ft. A bejárók tandíja havonta 250,— Ft; ellátási és szállásköltségeiket esetenként térítik. (A bejárók részvétele megbeszélés szerint, az orgonisták tanítása szombatonként történik.) Jelentkezési határidő: 1980. november 1. Jelenkezési cím: Kántorképző Szolgálat, Főt Mária u. 3. 2151. A felvételi kérvényhez mellékelni keli az illetékes lelkész ajánló levelét, a felvételt kérő önéletrajzát (miért jelentkezik, eddigi gyülekezeti szolgálata, részletes zenei előképzettsége). A felvételről részletes felvételi értesítést küldünk. Szeretettel hívjuk és várjuk a gyülekezetek kántorjelöltjeit. EVANGÉLIKUS KÁNTORKÉPZŐ SZOLGALAT ÜJABB SEGÉLYEK AZ EGYHAZAK VILÄGTANÄCSA ANTIRASSZIZMUS PROGRAMBÓL bírósági költségekre, rádióadások„Áhítattal ejtsétek a szót Romániai magyar költők antológiája A KOLOZSVÁRI DACIA KIADÓNÁL jelent meg ebben az évben a Múlt, jövő mezsgyéje n című válogatás, amely a romániai magyar költészet keresztmetszetet adja 1919-től 1979-ig. A két kötet gazdag anyagát olvasva — benne negyvenhat költő, negyvenhat érzékeny műszer, negyvenhat tükör, egy kicsi, de annál inkább fennmaradni akaró közösség történelme, sajátos lelkisége tárul felénk. Negyvenhat költő. Magyarul írnak. Egyszerű kiállítású, puhafedelű könyv — mégis mennyi titkot rejt! Ha felnyitjuk, mintha mélységes tengerbe szállnánk lé, hogy egyedien értékes kavicsokat, gyöngyöket — megannyi verset — hozzunk tel onnan. Minél mélyebbre megyünk, annál különlegesebb darabok mutatkoznak. Érdemes ajászállni erre a kincskereső útra: szavakat, mondatokat, verseket találunk itt. A költők elkötelezik magukat a leírt és kimondott szó igaza mellett, verseikkel hitvallást tesznek az anyanyelvről. Az első különlegesen értékes gyöngy: Áprily Lajos. Halk szavú, befelé forduló líra az övé; minden modernkedés helyett a magyar irodalom legszebb hagyományait viszi tovább. Szeme hosszan időz az erdélyi tájon, de még inkább az emberen, amely életet visz abba. Versei a külső és belső világ érzékeny mutatói; akár két sorban is képes bonyolult érzelmi folyamatokat összesűríteni, pl. „mint a mónda tóba hullt harangja-, / a mélyben él az ember-fájdalom” (Vallomás). Szavai máskor szelíd, de határozott vallomások hazájáról, Erdélyről. A fájdalmasan rövid ideig élt Dsida Jenő is ama tengerfenéken rejlő kincs. Dsida hatása döntő az utána következő költőnemzedékre; személyéről, művészetéről nemrégiben külön cikkben emlékeztünk meg. NEKÜNK, EVANGÉLIKUSOKNAK különlegesen sokat jelent princeps poe- tarum transylvanorum — Erdély költőfejedelme —, Rományik Sándor. De nem kell ehhez felekezeti elfogultság: egyetemes igazságokat mond ki fojtottan zárt szenvedéllyel égő költeményeiben. Ha kell, kemény ítéletet mond, mint Mohács után című példázatszerű versében: „E nemzedék lelkében meghasonlott, / És azért érett meg a lehullásra.” Ha kell, invokációt intéz Petőfihez, ha kell, népe nevében tesz esküt az ősi hagyományok továbbadására: „fis esküszünk / Mindenre, ami szent nekünk: / Egymásból oly nemzedéket nevelünk. / Hogy mind az idők végeztéig / Megemlegettetünk” (Ha nem lesz többe iskolánk . . .) Legnagyobb ügye a szó. a nyelv tisztaságának megőrzése, ami egy nép fennmaradásának ■ alapja. Döbbenetes erejű, szinte zokogó féltéssel írt verse Az ige: „Vigyázzatok ma jói, mikor beszéltek, / És áhítattal ejtsétek a szót, / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / a nyelv ma tündérvár és katakomba, / Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!” A HÁBORÚ UTÁNI LÍRIKUS NEM: ZEDÉK — kilábolva az ötvenes évek válságából, amikor az elvárás többnyire az esztétikumtól idegen agitatív versekben merült ki —, aztán továbbvitte a nagy elődök hagyományait A népi irányzat képviselői mind bátrabban vállalták Petőfi szellemét, de közvetlenül kimutatható József Attila. Szabó Lőrinc, sőt Weöres Sándor hatása is. Ez a könyv is bizonysága annak, hogy a romániai magyar költők szinte egyedülálló népművelő munkát is betöltenek: általában egy személyben szerkesztők, irodalómszerve- zök, közéleti emberek, de legfőképpen az anyanyelv féltő ápolói, őrzői. Kányádi Sándor halad talán leginkább — lelkűidével és humorával — Petőfi nyomdokain. Rege című versében a csodaszarvasűzők nem veszitk el hitüket, nem lankadnak: Kazinczy is a nyelv és a lélek tisztaságát óvja a börtönben: „Nyelvébe, nem húsába vágott a lánc” (Kufsteini grádicsok éneke); a drága, értékes szavakat szenvedéllyel meg akarja menteni: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, ’ egy tájszó se maradjon kint. Semmi sem tölösleges / ... / mert leapad majd a víz / és fölszárad majd a sár.” (Noé bárkája felé.) Ezt az igazi költői feladatot, a nyelv megőrzését vállalja Székely János is: Szutyokból, sárból, pöfögő mocsárból bugyborog felszínre a szó.” (Tiszták vallatása.) AZ ÜJABB ROMÁNIAI MAGYAR IRODALOM talán legnagyobb költője, Szilágyi Domokos aztán fenséges mestere a szónak. Ízes, számunkra alig ismert kifejezéseket ment meg újszerű verseivel; művészete egyetlen nagy játék hangokkal, szavakkal — és azelettel. Így lett halála is olyan tragikus, mint József Attiláé, Kondor Béláé, Latinovits Zoltáné. A Radnótit megidéző Törpe . eclogájában így ír: „Most csak a szó, költő szava számít...”; a csonka ceruzájával a sötétben makacsul araszolgató mártírkpltő sorsát pedig így teszi általános jellegűvé: „költő, kortanú szóval messzekiáitja a kort, miben él, s amiben hamarost meghal — költő, ki nem ismer más fenyítést, csak a szó, a szép szó és betű aljas elorzását”. Ezt az elorzást akarja megakadályozni Herray Gizella is: ..egy nap hazamegyünk két maroknyi szóval” (Nosztalgia); „Nincs szavam. Hallgatok a fulladásig.” „Szájam tele földdel, szavam tele csönddel” (ítélet). A szintén igen fiatalon meghalt Szöcs Kálmán is az igazmondást teszi aiapeiv- vé: „Költő, segíts e vad fajon, küldd el okos szavad.” Talán rendhagyó könyvismertetés volt ez a tenger mélyére lemerülő gyöngyhalászat. A szó, a költői szó becsületét tükröző versek az olvasót is kötelezik. Sütő András így 'mondja: „Engedjétek hoz- zámiönni a szavakat!”. Reménvik pedig: „A nyelv ma néktek végső menedéktek.” Nemzeti létünk értelmét és jövőjét csak szép beszéddel, szép írással alapozhatjuk meg. Áhítattal ejtsük a szót. Fabiny Tamás
