Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-09 / 10. szám

Evangélikusok éve Római katolikus hittudósok között Spanyolországban A® VASÁRNAP IGÉJE A hit harcában Jón 3,1—10 Hetek óta tanulgatjuk a vasárnap igéjéből, hogy mi illik elhivatá- sunkhoz. Járjunk szeretetbpn, munkában és megszentelt életben. Ezt az igét olvasva azonban megtorpanhatunk: talán csak nem példa nekünk az, ahogyan Jónás végzi szolgálatát? Valóban nem ő a példa, legfeljebb amolyan „negatív példa”. De ebben az igében kirajzolódik, az a fáradozás, küzdelem, harc, amelyet szolgálatunk során nekünk is meg kell harcolnunk, de jobb eredménnyel, mint azt Jónás tette. ISTEN fÉLÖLI KI SZOLGÁLATUNK HELYÉT. „Indulj, menj Ninivébe.1’ Ez már a második felszólítás, mert először Jónás nem oda indult. De hát miért Ninivébe? Erre is feleletet kapunk: „Ninive pedig nagy városa volt Istennek”. Ninive is, a többi városok is, né­pek és országok, az egész teremtett világ Isten világa. Az egész benne van Isten szeretetében. Szolgálatunk helyét Isten ebben az egész te­remtett világban és az egészért jelölte ki. Ez ellen a parancs ellen küzdött, harcolt Jónás, amikor először megpróbált Tarsisfia hajózni. Azután megadta magát — mégis el­ment Ninivébe. Az egyház népének ^meg kell küzdenie a harcot ön­magával, saját elképzeléseivel, míg megtalálja a helyét, a szolgálat­nak a helyét. Egyházunknak is-ezt a harcot kellett harcolnia, hogy hitében úgy erősödjön meg és úgy tisztuljon meg — megtaláljuk szolgálatunkat hazánkban, társadalmunkban. És ezt mindig újra meg kell harcolnunk újabb és újabb, kísértésekkel szemben. Mi hálásan vesszük Isten végzését és kirendelését, hogy ebben a társadalomban végezzük szolgálatunkat. SZOLGÁLATUNK TARTALMÁT IS ISTEN JELÖLI MEG: „hir­desd ott azt az üzenetet, amelyét én mondok neked”. Isten üzenetét hirdetni pedig többet jelent, mint hogy meghirdetem Isten ítéletét, pusztító haragját. Ezt az újabb harcot is meg kell harcolnia Jónás­nak, , az Isten üzenete helyességéért, valódiságáért. A „teljes” üze­netért is küzdeni kell. Jónás csak az egyik felét hirdeti: a törvényt, mely a bűn miatti pusztulástól, ítéletről szól. De nem hirdeti a meg­térést, a kegyelmet és irgalmasságot, pedig a következőkben kitűnik az, hogy „tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türel­med hosszú, nagy a szereteted és még a rosszat is megbánod.” (4,2) Jónás ebben is negatív példa, mert az egyháznak minden időben meg kell küzdenie Isten igéjének tiszta, érvényes üzenetéért, Isten meg­mentő szeretetének tolmácsolásáért. Nem menti Jónást — de bennünket sem —, az a tény, hogy Ninive népe mégis megtalálja a, helyes utat. A rossz prédikáció bizonyta­lan vagy éppen hamis kürtzengése ellenére Istennek rvan hatalma, hogy Lelke által reménységet és megértést munkáljon, de ez nem menti, hanem elítéli az engedetlen szolgát. A hitnek küzdenie kell Isten igéjének igazságáért, érvényes üzenetéért, Isten mentő szere­tetének meghallásáért. A nmiveiek félelmükben ráéreznek arra, hogv Isten nem lehet olyan kegyetlen, mint Jónás hirdeti: „talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el!” És nekik lesz igazuk! Mert Isten szeretetében, irgalmában lehet bizakodni és így lehet győzni a hit harcában. ISTEN JÓRA AKARJA VEZETNI AZ EMBERISÉGET. Ö ..nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen". Jónás nagy nehezen elfogadja, hogy oda menjen, ahová Isten küldte, de nem akarja a világot szerető, megmentésén mun­kálkodó, megkegyelmező Istent hirdetni. S amikor Isten mégis ezt teszi, ő sértődik meg. Nem vállaljuk Jónás „visszavonulását”, de a duzzogását sem. Sőt inkább vagyunk egyek Isten egész világot átölelő szeretetével. Nagy a mi reménységünk, mert tudjuk, hogy Istennek nem mindegy, mi lesz városok, országok és népek sorsa. Ezekben a napokban Európa népeinek — de mondhatjuk azt is, hogy a világ népeinek — tekintete Madrid felé fordul. A Helsinki Zárónyilatkozatban megfogalmazott ajánlások megvalósulásáról, az enyhülés következetes érvényesítéséről, békéről, biztonságról, mind­ezek „folytatásáról" kell tanácskozniuk a résztvevőknek. Lapunk Ha­sábjain olvashattuk nemrégen a „Tallinni Zárójelentést", mely sze­rint „az egyházak sürgető feladata, hogy a népek közötti bizalom erősítéséhez hozzájáruljanak”... és „az egyházaknak a maguk esz­közeivel támogatniuk kell a biztonságért és együttműködésért való fáradozásoknak ettől a konferenciától remélt folytatását”. Ez a vi­lágos feladatunk és egyben ez a reménységünk is, hogy ma is Isten jóra, békére, biztonságos, szép életre akarja vezetni az emberiséget, itt Európában is, de szerte az egész világon. NEM VONULUNK KI JÓNÁSSAL, HANEM NAGY REMÉNYSÉG­GEL EGYÜTT KÜZDÜNK és dolgozunk azokkal, akik ezt a békét, biztonságot és jó életet akarják a világnak, akkor is, ha nem velünk egyképpen hisznek, akkor is, ha más a világnézetük. Istentől kérünk ezért sokkal nyitottabb szívet, tágabb ölelésű szeretetet és bizonyo- sabb^reménységet, mint Jónásé volt. Tóth-Szöllős Mihály lanágfkozziüiEk! Mennyei Atyánk! Szüntelenül erősítsd hitünket, hogy elfogadjuk szolgálatra küldő parancsodat és elvégezzük szolgálatunkat itt, ahová küldtél minket, a mi társadalmunkban. AdÜ, hogy igédet, üzenete­det elfogadjuk, magunkévá tegyük és szeretetedet munkáljuk vilá­gunkban. Áldj meg minden közeledést ember és ember, nép és nép között, segítsd azokat, akik őszintén akarják a világ békéjét és biz­tonságát és használd fel az egyházadat arra, hogy híd legyen a bi­zalom erősítésében. Segíts minket erre, szerető mennyei Atyánk! Ámen. Az igazságos gazdasági rend... AZ ÁGOSTAI HITVALLÁS 450. ÉVFORDULÓJA a vártnál is nagyobb mozgásba hozta a világ keresztyénéit. Nemcsak Augsburg városa lett e nyáron az evangé­likusok Mekkájává — sőt egy időre ökumenikus központtá —, hanem számos ország kínált fel helyet tudományos teológiai kon­ferenciák számára. Történészek és rendszeres teológusok százai hajoltak a Confessio Augustana sok nyelvre lefordított szövege fölé, hogy felekezeti különbség nélkül együtt keressék és tárják fel a keresztyén , tanítás közös alapjait. A jubileumi évnek ta­lálóan adta valaki az „evangéli­kusok éve” nevet. Tavaly ősz óta magam is ál­landóan mozgósított részese le­hettem az Augustana-konferen- ciáknak. Októberben Elzászban, februárban Párizsban, májusban Herrnhutban, legutóbb szeptem­ber 22—27. között pedig a spa­nyolországi Salamancában ve­hettem részt izgalmas, ám mégis baráti légkörű' dialógusokon. SALAMANCA mégis rendha­gyó volt a sorban. Talán a római Mons Salamantina castruma köré épült páratlan műemlékegyüt­tes élménye okozta? A csodála­tos szépségű Plaza Mayor? Vagy az ősi Universidad Pontificia történelmi levegőjű falai és kö­zépkori előadótermei? Bizonyára mind együtt. Ami mégis a legmélyebb be­nyomást tette, az az ellenrefor­máció egykori fellegvárának, His­pánia legrégibb római katolikus egyetemének ökumenikus nyitott­sága és felkészültsége volt. Tudnunk kell, hogy a Luthe­ránus Világszövetség strasbourgi ökumenikus Intézetéhez hason­lóan Salamancában is működik néhány éve egy jeles római kato­likus intézmény: a XXIII. János pápáról elnevezett Keleti és öku­menikus Intézet. Kapuit először a maronita és más ortodox egy­házak felé nyitotta ki, de azután kitárta az egész keresztyénség irányában. A nagy pápáról elne­vezett és állandóan gyarapodó ökumenikus könyvtárában az or­todoxia, az anglikán egyház, és a kálvinizmus standard művei mellett fontos helyet kapott a vi­lág evangélikusságának alapvető teológiai irodalma is (hitvallá­saink, Luther összes műveinek és leveleinek weimari kiadása, dog­matikák stb.). A REFORMÁCIÓ, közelebbről a Luther iránti meglepően nagy érdeklődés kétségtelen jeleivel már megérkezésemkor, Madrid­ban is találkoztam. A meglepe­tés erejével hatott, hogy Nemzeti Könyvtáruk1 katalógusait átte­kintve, azok közt csak az utolsó 20 év terméseként több mint 25 Lutherrel foglalkozó spanyol mű­vet találtam! Meglepetésem fokozódott Sala­mancában. Az intézet vezetője, Jósé Sánchez Vaquero profesz- szor, egyben egy angol nyelvű „ökumenikus Egyház” (Ecume­nical Church) szerkesztője is. A konferencia római katolikus gaz­dája, az ökumenikus körökben jól ismert Miguel Maria Garijo Guembe professzor pedig Spa- nvolország legkiválóbb katolikus egyetemeinek és főiskoláinak Madridnak, Barcelonának. Bil- baónak, Burgosnak, Isturiasnak, Pamplonának és Granadának a hittudósait hívta meg erre az al­kalomra. AZ EVANGÉLIKUS RÉSZT­VEVŐK a konferencia mintegy 50 főnyi létszámának egyharma- dát tették ki. A strasbourgi „stá­bot” Vajta Vilmos és Harding Meyer professzorok, s dr. André Birmelé, a Lutheránus Világszö­vetséget a Genfben működő Pós- fay György, a francia evangéli- kusságot egyházunk nagy barát­ja, Albert Greiner püspök, a ke­let-európai lutheranizmust e so­rok írója képviselte, s jelen vol­tak dél-amerikai, német, svéd és dán delegátusok is. Az egy héten át, reggeltől késő estig tartó dialógussorozatát „Az Ágostai Hitvallás történetének politikai és teológiai kérdései” cí­mű francia nyelvű előadásom ve­zette be. A pergő spanyol kérdé­sek, amelyekre tüstént válaszol­nom kellett, mindjárt kezdetben jeleztek valamit abból a feszült érdeklődésből és egyben alapos felkészültségből* amely a jórészt jezsuita teológusok Ágostai Hit­valláshoz és a lutheri reformá­cióhoz való újszerű viszonyulását jellemzi —, sajnos erős fázisel­tolódásban a pápai Kúria és egyes püspöki karok még konzervatív állásfoglalásával. A további, részben dogmatör­téneti, részben szisztematikus jel­legű előadások témáit két oldal­ról dolgozták fel, és adták elő római katolikus és evangélikus tudósok. Ilyen témák elsősorban az Aurgustana alapvető kérdései voltak, mint a megigazulás, az egyház, a papi hivatal és az úr­vacsora; de élénk eszmecsere kö­vetett olyan előadásokat is, ame­lyek a hitvallások tekintélyének (autoritásának), vagy az Augus­tana esetleges katolikus elisme­résének a vitapontjairól szóltak. Ez utóbbi során vetettem fel magam is nyilvánosan — ez utób­bi, amúgy is tárgytalan kérdés- felvetésének párhuzamosaként — az evangélikus egyház (mint az Una Sancta egy része), közelebb­ről Luther elismerésének a fájó problémáját. Utaltam arra a tör­ténelmi analógiaként szolgálható tényre, hogy VI. Pál pápa annak idején annulálta Cerularius Mi­hály konstantinápolyi pátriárka XI. században történt római ki­közösítését. Elmondtam, és itt is megismétlem, hogy a salamancai Ökumenikus Intézet alkalmas eszköz lehetne Isten kezében ar­ra, hogy lépéseket tegyen Rómá­ban egy hasonló ökumenikus gesztus megtételének előkészíté­sére reformátorunk születésének közeglő 500. évfordulójára. 1983 akkor nemcsak evangéli­kus év, hanem ökumenikus év is lehetne. Fabiny Tibor (Foytlatás az 1. oldalról) nak. Mély fájdalommal látjuk, hogy a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a gazdasági függetlenségért harcolókat az uralmon levők milyen kegyetlen­séggel pusztítják, kínozzák, bör­tönbe zárják. Meg vagyok győződve arról, hogy az igazságot hosszú távon nem lehet elnyomni. A mi ma­gyar népünk történetében is sok szenvedéssel, áldozattal kellett megküzdenürtk népünk függet­lenségéért, a demokráciáért, de végülis eljutottunk az igazságos társadalmi és gazdasági rendhez". Hisszük, hogy Latin-Amerika né­pei sem hiába küzdenek. Kíván­juk, hogy minél előbb elérjék né­peik függetlenségét, a demokra­tikus társadalmi rendet és a gaz­dasági igazságosságot. Garai Gábor: EZÜSTFENYŐ Tüzet fogott az asszú fű a nyáron, futott a százlábú zsarátnok a tikkadó ezüstfenyő tövéig, ott fölcsapott a nyelve forrón, s a tűlevelek egy lehajló ágon tulajdon olajukban sültek porló rozsda-pirosra. S jött bár az eső, zúdult a víz, de az ág béna csontváz, húsa-lefosztott hal, száraz, arányos, szálkás tetem maradt. Ki tudja, milyen hajszálnál hajszálabb csöveken szivárgott át mégis az élet ebbe a tűzhalált halt ágba az új tavaszon? Ki tudja, hogy szült pihe-zöld csecsemőt a szinte szénelemmé leépült szikár rost? Ki tudja, ki tudja, mi költi föl — s fölkölti-e vajon valami ? — a lélek régi füzekben elizzott sarjait, s ha igen, mi tölti föl züllő szöveteit eleven zölddel, illő olajjal újra?! (Megjelent a költő „JÉGKORSZAK UTÁN” című kötetében, 1980.) Iteformüciói emlékünnepély A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa október 26-án, vasárnap este 6 órakor a Deák téri templomban REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT rendez, amelyre mindenkit szeretettel hív és vár AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS ELNÖKSÉGE Az emlékünnepély rendje: 1. „Erős vár a mi Istenünk...” 1. vers. Énekli a gyülekezet. 2. Igét olvas és imádkozik Szakács József, a Szabadegyházak Taná­csának elnöke. 3. „Mint a szép híves patakra ...” 1. vers. Énekli a gyülekezet. 4. Igét hirdet dr. Hafenscher Károly Deák téri lelkész. 5. Buxtehude: „Mindeddig vélem volt az Ür...” Előadja a Kálvin Kórus, vezényel Máthé Jánosné, orgonán kísér Máthé János. 6. Ünnepi beszédet mond dr. Csohány János református professzor. 7. J. S. Bach; „Der Geist hilft unserer Schwachheit auf”. Előadja a LutheráAla Ének- és Zenekar, vezényel Weltler Jenő. 8. Befejező imádságot mond Laczkovszki János, a Baptista Egyház elnöke. \ 9. „Tebenned bíztunk eleitől fogva..1. vers. Énekli a gyülekezet. A konferencia résztvevői

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents