Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-03-09 / 10. szám

t

Szimbólumok világa — formák hitvallása

A templom előtere

Hogyan és mikor olvasom a Bibliámat?

Ügy tűnik, hogy ez annyira személyes, benső ügye mindenkinek, hogy erről cikket írni, ebbe „beleszólni”, vagy éppen erre nézve szabályokat felállítani nem lehet.

Írásomban nem is gondolok ilyesmire, csak néhány tanácsot szeretnék adni rohanó világunkban a rendszeres bibliaolvasóknak.

AMIKOR A BIBLIAOLVASÁSRÓL BESZÉLÜNK, tudnunk keli, hogy az a keresztyén élet egyik „műhelytitka”. Ha gyümölcsöző, mások számára áldást jelentő keresztyén életek titkát kutatjuk, szinte mindig rábukkanunk az igével való naponkénti élésre. A bibliaolvasás célja jóval több, mint a Biblia megismerése. Más dolog a Bibliát „ismerni”, és más dolog „élni” belőle. Persze, az igével való élés. a naponkénti igeolvasás egyik eredménye a bibliaismeret is. Milyen jó esetleg álmatlan éjszakákon egy-egy verset vagy szakaszt fejből elmondanunk, és ismételgetni magunkban. Egy idősebb testvérünk mondotta: „Ha nem tudok aludni, ABC-rendben sorban mondom magamban a bibliai »aranymondásokat"”. Vagy, ha késő öregkorban már nem tudunk olvasni, mekkora kincs a fejben és szívben őrzött ige!. Ide kívánkozik a zsoltáridézet: „Boldog ember az, aki ... az Ür törvényéről elmélkedik éjjel-nappal” (1, 1—2).

MIKOR OLVASSAM? Jó azzal kezdeni a napot, hogy Bibliát olvasok. Ez a reggeli csendesség (ha lehetséges), a legjobb elindulás egy napra. Hiszen az ige éppen a napi munkához ad erőt. De, ahol korán kell munkába indulni és előtte még kisgyereket bölcsődébe, óvodába vinni, az iskolást elkészíteni és esetleg még az otthon maradó öreget vagy beteget is ellátni —, ott természetesen nem lehet mereven a reggelhez kötni az igeolvasást. Kár lenne kapkodva, idegesen ..túllépni” rajta. Ez nem teher, nyűg akar lenni, hanem erőforrás'! A lényeg csak az: egy nap se teljen el igeolvasás nélkül. Valószínű, hogy délután vagy este is csak lemondás árán sikerül az igéhez leülni, de áldozat árán is naponta keresnünk kell az Istennel való kapcsolatot. Rendszeres bibliaolvasók azt tapasztalják, hogy az igére fordított időt Isten gazdagon megtéríti. A Zsidókhoz írt levél 11, 6 versében ezt olvassuk: „Isten . .. megjutalmazza azokat, akik Öt keresik.”

MIT OLVASSAK? „Ahol kinyílik” —, sokan gyakorolják ezt a szokást, de ez komolytalan dolog. Rendszeres, tervszerű olvasás kell. Egyik mód az, hogy sorban olvasom a Biblia könyveit. De igen jó, ha valaki az Útmutató alapján halad. Ez egyszersmind kiemel, összekapcsol sok hittestvérünkkel.

Ha időnk van, jó néha nagyobb adagokban is olvasni, de a leghasznosabb a lassú olvasás, amikor keveset olvasok, de meditálva, elmélyedve. Ilyen elmélyedő olvasásra való az Ütmutató „heti igéje” és a mindennapra kiírt két igevers. A meditálást gyakorolni kell. Hogyan kell meditálni? Egy mondatot, vagy egy fél mondatot, vagy talán csupán egy szót ismételten el kell olvasnunk, és várni, míg az a mondat vagy szó kinyílik előttünk: ítél, dorgál, felemel, vagy vigasztal. Sokszor csak egyetlen szó lesz az, ami megállít, nem enged továbbhaladni és esetleg egész nap a fülembe cseng, adott pillanatban erőt ad a döntéshez, cselekvéshez.

HOGYAN OLVASSAM? Tapasztalatból tudjuk, hogy az igéhez külső és belső csend szükséges. Hogyan valósulhat meg ez a csend?

Csakis úgy, hogy mielőtt kinyitjuk Bibliánkat, imádságban kérjük Istentől. A csend elsegít ahhoz is, hogy magunkra ismerjünk az igében. Tiltakozás, mentegetőzés nélkül kell olvasnunk. A farizeusok János 9, 40 szerint így szóltak: „Talán mi is vakok vagyunk?” Az ember mindig hajlamos arra, hogy elutasítsa az ige vádját, mint egy rossz orvosi leletet „ez nem az én szívem, ez nem az én tüdőm. Elcserélték a leletet. Én egészséges vagyok. Nekem nincs semmi bajom.”

A NAPONKÉNTI BIBLIAOLVAS ÁS GYÜMÖLCSE nem lelki gőg. fölényesség mások iránt. Aki találkozott már az igében Isten szeretetével, az tud igazán a másik ember felé fordulni. Az nem „kioktatja” a másikat, hanem szolgáló szeretettel veszi körül. 1. Korinthus 4. 20 versében azt olvassuk: „Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.” Ha naponként vesszük az erőt, akkor azt naponként tovább is adhatjuk. És milyen jó lenne, ha környezetünk is „megirigyelné” erőforrásunkat. Ha a családban a házastárs, a gyermek, az unoka életünket látva — megkívánná erőforrásunkat, és ő is rendszeres, naponkénti igeolvasóvá lenne. Gáncs Aladár

NAMÍBIÁBAN AKAR MARADNI A FINN MISSZIONÁRIUSOK TÖBBSÉGE

Luther Bibliája Wartburg várában

SZÁZHÚSZ ÉVES

A SZLOVÁK EVANGÉLIKUS ÚJSÁGÍRÁS

A Finn Missziós Társaság közel 50 pamíbiai alkalmazottjának többsége folytatni akarja munkáját az Owambokawango Evangélikus Egyházban. Ez év nyarán a Társaság vezetősége elhatározta, hogy a politikai helyzet rosz- szabbodása miatt, visszahívja alkalmazottait. Augusztus végéig nyolcán tértek haza, 38 továbbra is vállalja a missziós munkát.

A templomba lépőt minden esetben először a templomelötér fogadja; csak ezen keresztül lehet a templomba jutni. Egy olyan térrész ez, mely relatíve dísztelenebb, fénytelenebb és levegőtlenebb, mint a templom „igazi” belső tere, a templomhajó, s ezért a legtöbbször megfogalmazatlan és nem tudatosított a jelentősége önmagunk számára sem. Pedig — mint ahogy a templom egyetlen építészeti vagy képzőművészeti eleme sem — ez az egység sem véletlenül lett és maradt a templomok nélkülözhetetlen alkotórészévé. Felsejlik ugyan mindnyájunkban valami ebből, az előtérből a templomhajóba lépés pillanatának élményében, de mindig a templomhajóban elénk táruló látvány és pszichikai-lelki hatás háttérélményeként, s így elég hangsúlytalanul ahhoz, hogy jobban átgondoljuk azt. Most hát ne siessünk be a templomba, hanem álljunk meg az előtérben, és figyeljünk ^rra, amiről prédikál;

Százhúsz esztendővel ezelőtt, 1860 márciusában jelent meg Pesten az első szlovák nyelvű evangélikus egyházi lap az ,.Evan- jelické Cirkenvé Noviny” (Evangélikus egyházi újság). A lap szerkesztője és kiadója Podhrads- ky József pesti evangélikus lelkész volt, a szerkesztő munkatársa pedig Seberini János Mihály teológiai professzor.

A jubileum alkalmából Rudolf Kostial zólyomi püspök részletes tanulmányt írt a Cirkevné Listy- ben és összefoglaló cikkben méltatta a szlovák egyházi újságírás százhúsz esztendejét az Evanjehogyan, milyen értelemben akar

megszólítani minket?

■A TEMPLOMELÖTEREK MEGJELENÉSE valószínűleg az ókori lakás, és kultikus építészet területére vezethető vissza előképeiben. Tény, hogy már a legelső — s egyben a későbbiekben példaadó — ismert keresztyén bazilikák hangsúlyos része volt. Mégpedig messze hangsúlyosabb, i-int kései utódaiknál, hiszen egy ún. „átrium", oszlopcsarnokokkal körülvett, nyitott „templomudvarhoz csatlakozott, mint ún. „narthex”, keresztirányú előcsarnok, azzal szinte egybeolvadva. (Pl.: a római San Pietro Vecchio;

4. század.) Egyes értelmezések szerint e térrész a bűnösök, a meg nem kereszteltek és a cathe- cumenek tartózkodási helve volt; újabb feltevések szerint az akkori liturgikus szertartásokkal, jelesül az ünnepi körmenetekkel összefüggő értelmű térrész lehetett. Mindenesetre — bár az előblicky Posol sopd Tatier, kéthetenként megjelenő szlovák evangélikus néplapban. A százhúsz esztendő alatt 16 különböző országos, vagy gyülekezeti jellegű evangélikus egyházi újság és folyóirat jelent meg szlovák nyelven. Ezek részletes ismertetése mellett, Kostial püspök felsorolja a Szlovákiában megjelent német és magyar nyelvű egyházi lapokat is.

Testvéregyházunknak ebből a sajtójubileuma alkalmából az Evangélikus Élet munkatársai Isten gazdag áldását kívánják szlovák testvéreink sajtószolgálatára.

bi feltételezett funkciók ma már megszűntek — jelentőségére mutat, hogy míg az átrium a ké- sőbbiekoen eltűnik, mint építészeti egység, a narthex, az előcsarnok, illetve előtér mindmáig megmaradt a templomépítészetben.

Mindebből úgy tűnik, hogy e térrész léte csak szimbolikus tartalma felől érthető meg, mely azonban nem önmagában való, hanem csak a templomhajó jelentette szakrális térrel, szent hellyel és a külvilággal összefüggésben értelmezhető, s ezt nem látványa, díszei, szépsége adja meg, hanem hatása, benyomása.

SZIMBOLIKUS TARTALMA a profán előtérképzetből indul ki. A lakások előterei egyfelől hőszigetelő légzsilipek, másfelől közlekedőterek, ugyanakkor az utcai öltözetből az otthonira való átváltásnak (és fordítva) a helyei. A templomelőterek légzsilip funkciója csak jelen korunkban jelentkezik a fűtéssel kapcsolatban. Egyedüli funkciója a közlekedés, a bevezetés, de az átvitt értelmű „bevezetés” is; szerepe a hívőnek a lelki „átöltözésre” indításában fogható meg. A templom előterében „vákuumszituációba” kerül a hivő, hiszen sem nem a templomban (templomhajóban), sem nem a külvilágban, hanem a kettő határán, a „senki 'földjén” van, s így magára marad, önmagával kerül szembe, önvizsgálatra kényszerül, melyet a hely relatív puritán, dísztelen volta csak még jobban elősegít. E szembesülés tartalmát pedig a templomelőtérnek a templom egyébkénti méreteihez képest alacsony, rendesen szűknek ható, fénytelen, vaskosan súlyos volta motiválja; mint a lelkiismeret, úgy nehezedik ránk a kicsiség, a' bűntudat érzését keltve. Ebből fakadóan töredelemre és alázatra indít, melyet óriási erővel ellenpontoz ugyanakkor a templomhajó égbe törő magassága, ami éles ellentétével és Isten jelenlétére mutató voltával még jobban aláhúzza az előbbieket, megteremtve az Isten elé állás alaphangját: az áhítatot.

*

Uram, nem szeretem a nyilvánosságot. Nem szeretek előremenni. Szeretek hátul maradni. A templomodban is. De Te így is észreveszel, s látod, hogy csak ünneplőbe bújtam, de nem öltöztem át igazán. Látod, hogy ugyan vasalt és tiszta ez a ruha, de mégis, mintha mégis gyűrött, s foltos volna. S nemcsak kívül.. . Uram, Te öltöztesd ünneplőbe szívemet és életemet, s necsak egy napon, hanem mindig és mindenkor. Hogy merjek véore így előremenni — én, ki eddig szerettem hátul maradni. ..

Itj. Foltin Brúnó

Kesnéiiyieljes magvetés

Tvssodik gazdasági iskolát alapít Szarvason (1700)

Az évfordulók mérföldkövei: jelzések. Az már egyéniségünk dolga, hogy ki-ki milyen tanulságokat von le belőlük, vagy esetleg észre sem veszi őket. Ezért is jó, ha gondolatainkat olykor közöljük egymással.

AMIKOR TESREDIK ISKOLAALAPÍTÁSÁRA GONDOLUNK — annak 200. évfordulója kapcsán — minket az elsősorban hálaadásra indít Isten iránt, hogy ilyen jó példára emlékezhetünk. Nemcsak azért kell megköszönnünk, mert helyesen gondolkodott és cselekedett, nemcsak azért mert evangélikus lelkészi hivatása gyakorlásában tette, hanem azért is, mert ez a szolgáló magatartása hitéből következett és a mai szolgálatunkban erősít meg.

Féja Géza igazán nem valami vallásos elfogultsággal írja róla Viharsarok című könyvében: „Munkáját vallásos tisztasággal és elszántsággal csinálta, mint pap. Isten látható műveit akarta ismertetni s az Isten teremtményéhez méltó életet a földi életben megvalósítani.”

TESSEDIK HITTEL NÉZETT KÖRÜL az alig 50 év óta települő alföldi városkában, ahol nagy elmaradottságot, sok hiányt talált. „Kerestem cselekvő keresz- tyénséget és találtam a vallás álcája alatt borzasztó zavart, hamis néphitet, babo- naságot, előítéletet, ferde vallásos nézeteket, melyek a földmívelő nép lelkében

sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek.”

Más ember menekült volna innen, vagy átadta volna magát az egyéni élvezeteknek. A földeket a szik, a lelkeket az „az nem lehet” féle előítéletek tették terméketlenné: ha Isten így teremtette, nyugodjunk csak bele.

Igen, de nem Isten teremtette ilyennek, az emberek szívében megbújó bűn sokféle változata rontotta meg és tette ingoványossá, mocsarassá, fojtott levegőjűvé az alföldi rónaságot. Jól érezte Tessedik, hogy „be kell dugni a nyomorúság forrását, megmutatni az Isten munkáiban, a természetben megnyilatkozó nagyot, szépet és hasznosat”, ahhoz, hogy megújulhasson az élet.

DE EZ CSAK AZ EGYIK OLDALA MUNKÁJÁNAK. A másik az, hogy meg kell teremteni az új feltételeket, körülményeket, tanítani kell, ismereteket közölni és gyakoroltatni, önmagukban keveset érnek a legjobb ismeretek is, ha nem válnak életté.

Nála az iskola is gyakorlati ügy. Ezért háborodik fel minden értelmetlen IpifIá- zás, szajkózás ellen, a tétlen semmittevő

ülésben eltöltött egészségtelen iskoláztatás ellen. Arra törekszik hasznos és tanulságos beszélgetésekben „ami a gyermek értelmét megvilágosíthatja, a gondolkodást éleszti és a szívet nemesíti s minden jóra alkalmassá teszi”. Élethivatásra nevel.

Mire van szüksége a gyermeknek? Arra, hogy olyan gyakorlati ismereteket és ügyességet szerezzen, amelyeket az életben helyesen tud alkalmazni. Mire van szüksége egy falusi gyermeknek? Arra, hogy a természet ajándékait o maga és a haza javára felhasználhassa. így született meg Tessedikben a gazdasági iskola szükségének gondolata. <5 maga fáradhatatlanul kísérletezett, magát és népes családját nem kímélve, a szerzett jövedelmet újra és újra visszaadja a köz szolgálatába, hogy ország-világ lássa, szemlélje az emberi szorgalom, értelem, kitartás gyümölcseit. így igazolja, hogy a magyar paraszt valóban sokra viheti, ennek itt megvan minden lehetősége, ott van körülötte a természettől gazdagoh megáldott magyar föld.

Nagyszerűen virágzott, működött iskolája éveken át. Volt amikor közel ezer tanulója volt. Voltak jó tanárai, könyvtára, szertára, műhelyei. Voltak csodá- lói, elismerői és az egyszerű gazdától kezdve egészen a királyig. Voltak lelkes biztatások, csak éppen mozdulatlan maradt a még csak ébredező társadalom. Erején felüli munkát vállait, többet látott, mint amit kortársai felfoghattak.

A KEZDEMÉNYEZÉS ELALUDT. Hite azonban egy percre sem rendült még. Megkapóan írja: „A szorgalmi iskola megszűnik tehát, elszenderül s közben új erőket gyűjt, míg egyszer majd egy szerencsés hajnalsugár életre kelti.” „Örömmel s reményteljesen hintettem el a szorgalom magvait, hogy holnap vagy olimpiádok múlva sarjadjanak elő, mindegy most nekem; egészen nem fulladhatnak el s nem mehetnek veszendőbe. Kedvezőtlen éghajlat alól alkalmasabba hozva, talán teremnek és nemesednek. Próbálkozzatok vele, halandók! Tegyétek jobbá helyzeteteket, éljetek azzal, amit emberi ügyesség kieszelt s a természet nyújt nektek!”

Prófétai végrendelkezés. Kétszáz év távlatában is megszívlelendő és követendő. Mások a körülmények, a nehézségek, a feladatok, de időszerű a hitből fakadó, szorgalmas emberi igyekezet az élet, a természetnek az ember javára való fel- használására.

Kovács Pál