Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-06 / 1. szám
A párhuzamok a végtelenben találkoznak Beszélgetés Paul Hansennal Valami vonzást éreztem első pillanattól kezdve részéről. S úgy vettem észre, hogy mások is vonzásába kerültek. Régen volt az én első pillanatom, legalább 20— 21 éve. A szikár, magas, az északi népekre jellemző típusú, szőke fiatalember nyílt tekintettel nézett akkor velem szembe. Kissé törte a német nyelvet, a világ legnehezebb és a mi észjárásunkkal homlok egyenesen ellentétes nyelvet. Ö dán volt, népe nyelvének sok köze van a német nyelvhez, de mert velem együtt küzködött a kifejezések nehézségein, úgy éreztem, rokon lélek, nem fog soha megbirkózni a germán logikával. Szikárságát, nyílt tekintetét megőrizte. Ősz haja, szakálla nem változtatott arcának karakterén. Ha nem ismerném és uniformot öltene, tengerész kapitánynak vélném. Azóta tökéletesen beszéli a német nyelvet, a reformáció lutheri hagyományának nyelvét. Súlyos autószerencsétlenség után, kissé megfáradva a munkától, honvágyat érezve,, nyugdíjba vonult, s most búcsúlátogatásra jött hazánkba. Magával hozta utódját. Szerkesztőségem megbizásából kerestem fel, hogy riportot készítsek róla. OLYAN EMBERRŐL ÍROK, akit egyházunk egész népe jól ismer, aki szívünkhöz nőtt, akit mindannyian megszerettünk a két évtized alatt. Legalább hússzor járt Magyarországon, felkeresett számtalan gyülekezetét, istentiszteletet tartott kisebb-nagyobb templomokban, gyűléseken vett részt, lelkészekkel, presbiterekkel tárgyalt, mint akadémiánk díszdoktora. teológiánkon is gyakran megfordult. Kissé önzőén úgy éreztük, bennünket, magyarokat szeret legjobban. S most faggatom erről is: igazolná-e érzésünket? PAUL HANSEN tekintete a tá- voloa réved. Látom rajta, hogy gondolatai Kelet-Europa térképét pásztázzak, majd hirtelen kényszerleszállást vegez, itt van velem a öport Hotel éttermében. — Meg kell mondanom, ugyanezt éleztek a lengyel, szlován, jugoszláv, romun evangélikusok. Munkámban annyi szeretetek barátságot eltem át, hogy teljesen megváltoztam. Halás vagyok Istennek, hogy ezt a munnát vé- geznettem. De két egyházzal, a magyar és román evangélikus egynázzal külön is összeköt a doktorátusom. Figyelem Paul Hansent, próbálok lelkében olvasni. Csend van körülöttünk, az ásztalon zizeg jegyzetpapíröm. Egy halálra ítélt pálma árválkodik az étteremben, s időnként püspöklila zakóban pincér suhan el mellettünk. Tk. nem érzem, hogy búcsúzunk. Mariborban, Prágában, Genfben ugyanígy ültünk kávé, cigaretta, pohár ital mellett. Hirtelen rákérdezek: mi volt a legkedvesebb élménye itt Magyarországon? — Bizony, ez régen volt. Káldy püspök valahol Magyarországon egy kis templomot avatott. Építéséhez az LVSZ is adott némi segélyt, így kerültem el az ünnepségre. Itt a felügyelő beszédet tartott, s bezsédében nem a Lutheránus Világszövetségről szólt általában, hanem következetesen azt hangsúlyozta: „a mi Lutheránus Világszövetségünk". Tehát a „mienkről” szólt. És én ezt Nyugaton sehol sem hallottam így. Ezzel az intonálással indultam neki munkámnak. Vajon feljegyezték-e nálunk annak a felügyelőnek a nevét, aki a Világszövetséget sajátunknak nevezte, s miért nem. ment át ez a kifejezés a köztudatba? Holott a Világszövetség valóban a mienk is! Miért tartjuk absztrakt testületnek még ma is, holott az akkori kisebbségi egyházak titkárát ez a kijelentés meghatározóan befolyásolta? Ez az ember a két évtized alatt több tucatszor megkerülte a Földet, annyit utazott, legalább egymillió emberrel találkozott, szolgálati idejéből mintegy öt esztendőt a szocialista államokban töltött — a nyugati egyházakból senki ennyi időt — s ezzel az egy gondolattal, amely egy kis magyar faluban fogant, tudta végezni szolgálatát. ÖT ÉVET KELETEN, szolgálatának negyed részét! Nagy idő! Ez alatt meg lehetett ismerni és szeretni a Keleten élő egyházakat. A titkár lelkének naplója nyitva. Elmondja, mennyi változást észlelt a két évtized alatt. Például hazánkban is. 1959-ben, röviddel az ellenforradalom után nyomottnak, bizalmatlannak érezte a lelki életet. Ma, a konszolidált helyzetben felszabadultak az emberek. Az életszínvonal-emelkedésről nem is akar szót ejteni. — Az az érzésem, hogy a sze- kularizmus azóta erőteljesebb — fűzi tovább gondolatait —, de véleményem szerint egyházuknak van annyi ereje, hite, hogy legyőzze ezt a nehézséget. A magyar evangélikus egyház úgy áll előttem, mint előkép, példa, amely az állami, társadalmi rendben megtalálta a helyét, építi azt. Talán példa lesz a szekularizmus feletti győzelemben is. — Majd így folytatja: A magyar állami vezetőkkel gyakran tárgyaltam. Az a benyomásom, ha csak annyit mondanék, mindenkor toleránsok voltak, keveset mondanék. Ennél jóval többet tapasztaltam! Ma pl. Miklós Imrével tárgyaltam, aki kijelentette, hogy alig van egyház. amely arányaihoz képest olyan külföldi kapcsolatokat tart, mint a magyar evangélikus egyház. Valóban Káldy püspök szinte az egész világgal kapcsolatba hozta kicsiny egyházát. Ez pedig többek között az állam és egyház jó kapcsolatára utal. • TUDTUK RÓLA, hogy jó diplomata. Azt is, hogy a nyugati világban egyike volt azon személyiségeknek, aki tárgyaligos képet festett rólunk. Aki megértette helyzetünket, és akitől nem azt kértük, hogy csak jót. de az igazat, a tényeket mondja el. Han- sent azért tartottuk elsősorban barátunknak, mert az igazat mondta. S ezzel a Kelet—Nyugat közeledésben, a koegzisztenciának és enyhülésnek sajátos munkakörében felmérhetetlen szolgálatot tett. Rátereltem a szót szovjetunióbeli útjaira: + — 1976-ban jártam először ott, aztán még négyszer. A szovjet állam segítségével jutottam Szibériába, Kazahsztánba, Kirgiziába, Tádzsikisztánba, Üzbegisztánba, a Kaukázusba. Nem, mint turista, bár csodálatos vidékeken utaztam keresztül. Nem lehet pontosan tudni, de mintegy 60 német evangélikus gyülekezet él ott. Én, mint evangélikus tarthattam velük a kapcsolatot. Ezekben a napokban a második biblia-szállítmány — 5000 db. — érkezik hozzájuk. Moszkvában azt a jelzést kaptam: „Az öreg Hansen jövőre majd bevezeti utódját, Dahlgren urat az ottani munkába”. Az ortodox egyház megbecsülését a Szent Szergej-rend kitüntetésében fejezte ki. Rágyújtunk. Hansen is, én is erős dohányosok vagyunk. „Valamiben meg kell halnunk” -— mosolyodunk el a közhelyen. De azonnal megállapítom, a szívós dánnak a nyugdíjazása „alibi”, névleges. Tele van aktivitással, tervvel. S ahogy terveiről, jövőbeni munkájáról beszélni kezd, arca kipirul, s újra a fiatal Hansen áll előttem. — Régóta készültem pedig, hogy hazamenjek Dániába. Három gyermekem, öt unokám él ott. Jól megvoltunk feleségemmel Svájcban, de Dánia a hazánk. Elérkezett az időnk, hogy hazamenjünk. Nyugdíjban vagyok, de ez aktív nyugdíj lesz. A Kelet—Nyugat kapcsolatot tovább viszem, á békéért is küzdeni fogok, sőt Dániában van egy szervezet „egyház a leszerelésért”, ebben is tevékenykedni akarok. Továbbra is informálni fogom Nyugatot Kelet dolgai felől, mert még mindig sokan vannak, akik nem, vagy félreismerik Keletet. Egyházamban változatlanul külügyi szolgálatban fogok állni. NEM TUDOM FÉLBESZAKÍTANI, árad belőle a szó. Ezek a tervek egy kezdő ember erejét is meghaladják. Tényleg közel állt hozzánk. Ügy érzem e pillanatban, hogy szíve magyarul dobog. Tökéletesen ismeri egyházunkat. Tudja, hány helyen van vasárnaponként istentisztelet, konferenciáinkat említi, sajtómunkánkról nyilatkozik elismerőleg, nagyra becsüli diakóniai teológiánkat. Rövidén így nyilatkozik egyházunkról: — Ez az egyház komolyan vette, hogy megtalálja helyét a szocialista társadalomban. Az az érzésem, meg is találta. Prototípusnak tartom, példaképként áll élőt-, t^m, noha tudom, megvannak sajátos problémái. Rámnéz. Tudtam, hogy igazat mondott, szívből szólt. Elétereget- tem kisunokáim képeit. Párás szemmel csókolta meg egyiket. S én ugyanígy küldtem csókjaimat a kedves barát öt unokájának valahová Dániába. Rcdey Pál Mátyás Ferenc: Tulajdonom, hazám Tulajdon sorsunk oly gyenge nád, ha hajladoz a szélben, nem vezet őrangyalod; anyád. ♦ Tulajdon sorsunk, ha eltérít valaki, s gyöngeségünk visz, oly szűk a szemhatár, ha lépsz, vak mezsgye vár. Tulajdon sorsunk, ha gépre száll, tízezer kilométer, avagy hatvan év, —• fölbuksz, az út hazárd. Tulajdon sorsunk, ha leng a szárny, bölcsőnktől koporsónkig meddig érhet, ha minden csupa árny? Tulajdon sorsunk megszenvedtetett, kiérdemelnénk, érv annyi van rá, nyugalmasabb tanyánk. Tulajdon sorsunk, hogy mégis védelmez, s meghalni nem muszáj. — A trapézt te tartod, tulajdonom, hazám. (Megjelent a költő EGYETLEN MENEDÉK című kötetében 1979-ben) Evangélikus vallásos félóráié a Magyar Rádióban 1981-ben Többek kérésére közöljük az evangélikus vallásos félórák idejét a Magyar Rádióban. 1981-ben összesen tizenhárom alkalommal lesz evangélikus istentisztelet. Ezeknek időpontja a következő: Január 11, február 22, március 15, április 26, május 17, június 14, július 5, augusztus 2, augusztus 23, szeptember 20, október 4, november 22, december 13. Az istentiszteletet a Petőfi Rádió közvetíti a megadott időpontban reggel 7 órakor. Miller Esztendő fordulóján 'mindig számadást készítünk és megpróbálunk előretekinteni. A számadás és tervezés idején mi, keresztyének Istenhez fordulunk imádságban. Most olyan imádságot veszünk ajkunkra. amit őseinkkel, és hisszük, utódainkkal együtt imádkozunk. Ezt kérjük Istentől: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zolt 90; 12). Ezzel azt is elismerjük, hogy a számadáshoz és a tervkészítéshez nem elég a tudás, a tartozik-követel rovatok összevetésével készített vagyonmérleg, az erők és lehetőségek felmérése, noha ez mind szükséges. Amikor bölcs szívet kérünk, akkor józanságot, belátást, az összefüggések felismerését, a jó és a rossz közti különbségtétel képességét kérjük. Azt kérjük, hogy az évek múlásával egyre gazdagabbak legyünk ebben a bölcsességben. ESEMÉNYEKKEL TELI, EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ESZTENDŐT ZÁRUNK. Amit egyházunk püspök-elnöke az országos közgyűlésen nemrég elhangzott jelentésében az elmúlt négy esztendőről mondott, az elmondható az 1980. évről is. Az események, amelyek mögöttünk vannak, nem mindig voltak örvendetesek. Visszaemlékezünk az elemi csapásokra, a földrengésekre és az árvizekre, amelyek emberek ezreinek életét követelték, és százezreket űztek ki hajlékukból. Eszünkbe jutnak háborúk, kisebb csoportoknak, vagy uralmon levő kormányoknak terrorakciói, amelyek nemcsak sokak halálát okozták, hanem a félelem és rettegés magvát hintették el a szívekben. Ugyanakkor emlékezünk azoknak hősies helytállására, akik az elemi csapások idején önfeláldozóan, a maguk egészségét és életét is kockáztatva siettek a bajba jutottak segítségére. Gondolunk azokra az államférfiakra, politikusokra, és azokra a tömegekre, akik minden tőlük telhetőt megtettek a háborús veszély elhárításáért, azért, hogy a gonoszságot megfékezzék. Isten iránti hálával gondolunk arra, hogy ebben a küzdelemben egyházunk is résztvett. MERT A BÖLCS SZÍV NEM HIDEGEN MÉRLEGELI AZ ESEMÉNYEKET, nemcsak tudni, látni, érteni akarja az összefüggéseket, nem oktatni akar felsőbbséges tudásával, hanem cselekedni akar. Mivel pedig különbséget tud tenni a jó és a rossz között, a jónak oldalára áll, azt akarja cselekedni. Ezt kérjük Istentől szilveszteri-újévi imádságunkban: hadd tanuljunk a múlt év eseményeiből, hadd jussunk bölcs szívhez, és maradhassunk azok sorában, akik a jót akarják, akik az emberiség békéjéért fáradoznak, akik az elnyomottak felszabadításán munkálkodnak, akik a bajba jutottakat segítik, hadd menjünk tovább, előre a diakóniának, a Jézust követő szolgálatnak az útján. Bölcs szívre van szükségünk ahhoz, hogy jól tervezzünk, és Isten akarata szerint végezhessük szolgálatunkat, mert a most következő esztendőben bizonyosan sok új feladatot kell megoldanunk. A bölcs szív tudja, hogy nem szabad régi sémákban gondolkodni, a holnap nem a tegnap megismétlése. NEM LESZ KÖNNYEBB A MOST KŐVETKEZŐ ÉV — EZT MINDEN JÓZANUL GONDOLKODÓ EMBER TUDJA. Megfontoltabban, komolyabban, takarékosabban kell élnünk, mint ahogyan eddig tettük. Lelkiismeretesen, becsületesen, minden tudásunkat felhasználva kell dolgoznunk. Kinek-kinek a maga helyén a tőle telhető legjobbat és legtöbbet kell nyújtania. A haza és a társadalom javára végzett becsületes munka minden evangélikus keresztyén ember számára hitből fakadó cselekedet, „a jó fa jó gyümölcse”. Aki megtanulta, hogy a munkájával mások javát szolgálja, az minden körülmények között minden erejét és tudását beleadja ebbe a munkába. BÖLCS SZÍVRE VAN SZÜKSÉG AHHOZ, HOGY EGYHÁZUNK IS JÓL VÉGEZZE SZOLGÁLATÁT A KŐVETKEZŐ ESZTENDŐBEN. Ezért imádságunkban gondolunk azokra is, akik ezt a szolgálatot irányítják: püspökeinkre, espereseinkre, lelkészeinkre, felügyelőinkre és presbitereinkre. Nagy bölcsesség kell a jó igehirdetéshez, a tanítói és lelkipásztori szolgálathoz, a gyülekezetek életének irányításához, mindazoknak az egyházi terveknek a megvalósításához, amelyekről országos közgyűlésünkön tanácskoztunk. A gyülekezeteknek még jobban segíteniük kell egész egyházunkat, mindenkinek még jobban kell látnia, hogy mennyi közös feladatunk és szolgálatunk van. Nemzetközi egyházi szolgálatunkban is helyt kell állnunk, az újabb és több feladatot is teljesítenünk kell: tanításunkkal és életünkkel bizonyságot kell tennünk arról, hogy Jézus tanítványait a világba, az emberek szolgálatára küldte. Két esztendő határán legyen egyházunk egész népének közös imádsága: Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Muntag Andor DAVID PREUS TOVÁBBRA IS EGYHÁZELNÖK További hat évig az Amerikai Lutheránus Egyház (ALC) elnöke marad az ötvennyolc éves dr. David Preus. Az egyház közgyű- gyűlésén a harmadik szavazási menetben, amikor már egyszerű többség is elegendő, a 968 leadott szavazatból 560 szavazatot kapott. David Preus alelnöke a Lutheránus Világszövetségnek, tagja az Egyházak Világtanácsa végrehajtó bizottságának. Néhány évvel ezelőtt látogatást tett hazánkban is. A GYERMEKEK PARTNEREK A Lutheránus Világszövetség, a Keresztyén Nevelés Európai Konferenciája és az Egyházak Világtanácsa rendezésében a keresztyén nevelésről megtartott nemzetközi konferencia felhívta az egyházakat és a gyülekezeteket, hogy gondosan figyeljenek a gyermekekre és a felnőttekkel egyenjogú partnerokként fogadják el őket, mert szükséges az ő hozzájárulásuk a keresztyén hit megszilárdításához és hirdetéséhez. A konferenciát a franciaországi Evianban tartották 1980. szeptember 24—30-ig a vasárnapi iskolai mozgalom kétszázéves jubileuma alkalmából. Ötvenegy országból száznegyven részvevő tanácskozott a témáról: „A gyermekek, mint aktív partnerok a keresztyén közösségben”. A zárónyilatkozat köszönetét mond mindazoknak, akik a keresztyén gyülekezetekben a gyermekekkel foglalkoznak és hitre segítik őket. Ez a munka nem új, de még sok hiányossága van. Az egyik munkacsoport így fogalmazott: „A helyzet — egyházon belül és kívül — országainkban olyan, hogy a gyermekek messzemenően kívülrekednek.” Ök a körülmények áldozatai, és az éhség, szegénység, elszigelteltség, jólét igazságtalanság, előítéletek, elnyomás és háború helyzetében 'tehetetlenek. A konferencia hangsúlyozta, hogy az egyházaknak vállalniuk kell a felelősséget a világ gyermekei és azok iránt, akik hitüket erősitik és őket az életre előkészítik. A gyermekeket az egyházakban is sokszor csak olyan edényeknek tekintik, melyeket meg kell tölteni, és saját hozzájárulásukat nem veszik komolyan és nem segítik. Az egyház nem tud eleget tenni küldetésének, ha a gyermekeknek nem biztosítja azt a kívánatos helyet, melyet az evangélium adott nekik. Felszólították a gyülekezeteket, vizsgálják meg istentiszteletüket, igehirdetésüket és szolgálatukat: vajon mennyire vonják be a gyermekeket? Fiatalok és idősek ösz- szetartoznak és az egyházak gondoskodjanak arról, hogy valamennyi korosztályú keresztyén közösen tudja megélni hitét.
