Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-06 / 1. szám
GYERMEKEKNEK. Bűn és büntetés 1 Kir 10—12 TALÁN EMLÉKEZTEK MÉG ÁRRA, hogy két hete egy bölcs bíróról írtunk. Salamonnak hívták. Szerényen csak bölcsességet kért, és Isten ezt bőségesen megjutalmazta. Milyen szépen indult tehát! Fiatal, bölcs király egy erős és gazdag ország élén. Ügy tűnt, dicső idők következnek. így is volt sokáig. De sajnos, Salamon nem tartotta meg élete végéig az Ür parancsát. Akit a múltkor fiatalon olyan szerénynek és engedelmesnek ismertünk meg, öreg korára nagyon megváltozott. A Biblia így írja: „Szíve nem volt teljesen Istené az Űré.” Hogy ez mit jelent? Nem szerette már Istent mindennél jobban és nem szolgálta a rábízottak javát. Sőt, Isten parancsával ellentétesen cselekedett. Szíve már nem volt teljesen Istené. Néhány hónappal vagyunk túl az olimpián. A tévében a nagy versenyek után sok győztes elmondta, hogyan is lett olimpiai bajnok. Mindnyájan hangsúlyozták, hogy minden erővel és teljes szívvel erre a versenyre készültek. Nem engedték, hogy bármi is letérítse őket erről az útról. VALAHOGY ÍGY KELLETT VOLNA TENNIE Salamonnak is. Sőt, mint királynak, százszorosán is nagyobb volt a felelőssége. De szívét megosztotta, Isten parancsa ellen tett. Hogy hogyan? Udvartartásába, nagy családjába idegen asszonyokat hívott. Ezek más isteneket tiszteltek. Élettelen és ezért nevetséges bálványok előtt hajlongtak naphosszat. Fadarabokat, köveket vagy különböző csillagokat imádtak. Izráel Istenében viszont nem hittek, sőt, magát a királyt is elcsábították tőle. Az uralkodót azután könnyen követte a nép is. Salamon vétkét büntetés kellett, hogy kövesse. Isten ítélete így „s^ólt: „ki fogom szakítani kezedből az országot”. Vagyis megszűnik korábbi biztos uralma. Az ország lakossága egymás ellen fordul. Hogy mindez még nem Salamon idejében következett be, az csakis apja, Dávid király emlékének köszönhető. ISTEN EGY PRÓFÉTÁN KERESZTÜL közölte szándékát. Ahijjának hívták. Egyszer hatalmas, vadonatúj köpenybe burkolózva ment az úton. Egy kies helyen egyszer,csak összetalálkozott a király egyik szolgájával. Jeroboámmal. Fogta a nagy köpenyt, s egy karddal felhasogatta. Éppen tizenkét részre — az ország ugyanis tizenkét törzsből állt. Ezután utasította a meglepett Jero- boámot, hogy tíz részt vegyen magához. Ez azt jelentette, hogy tíz törzs fölöst ő fog uralkodni, míg a király fiának a kisebbik rész, két törzs marad. Mondani sem kell, hogy amikor ezt Salamon megtudta, üldözőbe vette Jeoroboámot, de az elmenekült. Salamon azután negyvenévi uralkodás után meghalt, s fia, Roboám lett a király. De nem szerették őt. A visszatért Jero- boám ezért azt kérte a nép nevében, hogy ne bánjon olyan szigorúan és kegyetlenül az emberekkel. Az új király erre az öregek józan tanácsát elutasította, s helyette a heves ifjakra hallgatott A népnek ezt válaszolta: „Apám ostorral tanított fegyelemre benneteket, én pedig szeges korbácscsal foglak megtanítani.” Emiatt Izrael népe fellázadt a király ellen. Nem engedelmeskedett neki, elfordultak tőle. Sőt, új királyt választottak: Jeroboámot. Igaznak bizonyult tehát a próféta jövendölése, amikor felhasogatta a köpenyt. Új és keserves korszak vette kezdetét: a két hasonló nevű király háborúzni kezdett egymással. Ugyanannak az országnak lakói egymás ellen fogtak fegyvert. A harcot végül is csak az Ür parancsára hagyták abba, de az ország sorsa így is megpecsételődött: végérvényesen kettészakadt. SZOMORÚ TÖRTÉNET. De nem teljesen ismeretlen. Ma is vannak keresztyének, akik megosztják szívüket és nem teljes szívvel szolgálják Istent és felebarátaik javát. És vannak szétszakadt országok, ahol egymást ölik ugyanannak a népnek a tagjai, mert vezetőik nem jól töltötték be felelős szolgálatukat. Mi tudunk valakiről, aki a széthullás helyett az emberiség egységét és egymásért élését akarja megteremteni. Valamennyi emberért imádkozott így: „könyörgök, hogy mindnyájan egyek legyenek”. Jézus Krisztusnak hívják, aki úgy uralkodik, hogy mindenkinek szolgál. Fabiny Tamás Megjelent dr. Fabiny Tibor EVANGÉLIKUSSÁG A MAGYAR KULTÚRÁBAN Múzeumi kiállítási vezető 64 oldal, 60 képpel Ára: 20 — Ft. Kapható az Evangélikus Országos Múzeumban Budapest V., Deák tér 4. Nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig „írok nektek ifjak... ** A pályakezdés nagy pillanata Hosszú, leggyakrabban fáradságos munka — mondhatnánk szellemi és fizikai „befektetés” —, előzi meg azt a pillanatot, amikor megindulhat önálló útján egy ifjú. Hasonlítani tudnám ezt a pillanatot a megépített vasúti pályán első próbaútját végző szerelvényhez, vagy egy újonnan épített híd teherpróbájához. Építők és tervezők, a felavatásra érkezett vendégek lélegzetvisszafojtva lesik a sorsdöntő pillanatot, alkal- mas-e a pálya, mert megindult a szerelvény, kiállja-e a terhelést a híd. Át lehet-e adni őket a forgalomnak, átveheti-e a közösség? Most már évek, évtizedek verej- tékes munkája ködbeveszett, ki törődik velej az a lényeg, hogy átvághatják a szalagot, megindulhat a forgalom. EZEK A KÉPEK NÉMIKÉPPEN ILLUSZTRÁLJÁK A PÁLYAKEZDÉST, legalábbis a társadalom, a közösség oldaláról tekintve, amely e pillanatban szá- monkér, illetőleg vizsgáztat. Szá- monkéri a „befektetett tőkét”, az iskolázás, képzés szülői, közösségi, társadalmi hozzájárulását. Fürkészi a kezdő orvos, mérnök, tanár, agronómus, lelkész, szakmunkás, stb. (a felsorolás nem rangsorolást jelent!) hozzáértését, a fiatalnak a társadalmi „vagyonnal”, értékkel való elszámolását. Ez a pillanat hasonlít a példázatbeli tálentumok számonkéréséhez is, vagyis hogyan gazdálkodott a „hűséges szolga” a rábízott tálentumokkal. Mindez azonban csak az egyik oldala — de korántsem mellőzhető oldala —, a pályakezdésnek. A másik oldal a pályakezdő hozzáállása a munkához. A fiatalok oldaláról nézve az élet egyik legizgalmasabb, legidegfeszítőbb pillanata. Hiszen a társadalom „rivaldafényébe” kerülni önmagában hátborzongató, nagy pillanat. A magukkal hozott tarisznyát fenékig ki kell borítani, éveken át gyűjtögetett kincseket kell asztalra helyezni. Tudás, felkészültség, állóképesség, önálló, felelős helytállás ebben a heyzet- ben egy életet meghatározó szerephez juthat. Szülő vagyok, lányom közgazdász, fiam mérnök, menyem orvos. Mindegyiknél átéltem a pályakezdés nagy pillanatát. Intenzívebben, mint magamnál valaha. Gyermekes izgalommal vártam az első napokban gyermekeimet munkahelyeikről, milyen élménynyel, benyomásokkal érkeznek haza. Lányom az Egyesült Izzóban kezdett, főnöke külkereskedelmi feladatokkal bízta meg. Fiam első élménye az volt, hogy igazgatója kíséretében a vidéki gyáregységek munkájával ismerkedett. Menyem első feladata a proszektúrán végzendő szakmunka volt. Mondom, jobban izgultam gyermekeim pályakezdésekor, mint amikor magam álltam először szószéken. Talán azért, mert az már régen volt. Olvassuk együtt a Bibliát 13. Ebben a hónapban Máté evangéliuma 8—9. fejezetét olvassuk. E heti kérdéseink: 1. Melyik történetek szólnak e két fejezetben arról, hogy Jézus az embereknek is Ura? 2. Miért mondta Jézus, hogy „az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania”? 3. Hogy hívták azelőtt Mátét, mielőtt Jézus tanítványa lett? Nézzük meg a párhuzamos helyeket! \ 4. Mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés”? Válaszaitokat 1981. január 11-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. A FINN MISSZIÓI TÁRSASÁG ÚJ ELNÖKE A finnországi svédek egyházke- gyobb missziói szervezete, a Finn rületének vezetőjét, John Viks- Missziói Társaság elnökének. Hu....................... ... ,, . .... szonöt éven át Mikko Juva érsek tr om püspököt választottak meg a volt az elnök, aki most lemon- Finn Evangélikus Egyház legna- ddtt tisztségéről. DÁN PÜSPÖK VÉLEMÉNYE AZ ÖKUMENIZMUSRÓL Helge Skov lett Dániában a „Az ökumenikus munkának az a Ribe egyházkerület püspöke, öt- veszélye, hogy nem képviselik vennyolc éves, eddig iskolaigaz- következetesen saját álláspontju- gató volt. Skov püspököt úgy tart- kát, ez gyengeség. Ehelyett arra ják számon, mint aki bírálja a van szükség, hogy ezt megtegyék, szervezett ökumenikus munkát, akár veszekedjenek is és éles vi- Egy újságírónak így nyilatkozott: tát folytassanak...” Pedig, ha akkor nincsenek megértő „főnökök”, principálisok, ki tudja, milyen lelki sérülésekkel kellett volna esetleg félreállnom. A dolog tehát két oldafról vizsgálandó. Joggal kéri számon pályakezdéskor a társadalom a fiatalság teherbíró-képességét, miután roppant áldozatot hoz azért, hogy az ifjúság tanulhasson, felkészüljön az életre. De a pályakezdő izgalmát, produkálási készségét is megértéssel kell fogadni, tudnia kell a társadalomnak, hogy első érintése, szava és viszonyulása a fiatalhoz, pályakezdőhöz életre kiható nyomot hagy lelkében. A PILLANAT KÖLCSÖNÖSEN NAGY ÉS VISSZAVONHATATLAN erkölcsi felelősséget hordozó esemény. Mindkét „félben” lehet azonban lelki hajszálrepedés, alig összeforrasztott törés. „Anyám, én nem ilyen lovat akartam” —, csügged el nem egyszer a pályakezdő fiatal. — Az egyetem padja, meghitt légköre után a mezőn és falun térdig érő sár, a hivatalokban személyi torzsalkodás, szervezetlenség, a kórházban, rendelőben nem klinikai felszerelés, a szórványban elképesztően sok szolgálat, a műhelyben elavult vagy túl modern gép várja a kezdőt. De a másik oldalról is érheti meglepetés a pályakezdőt. A fiatalokról általában kialakított kedvezőtlen vélemény, bizalmatlanság, féltékenység, az oktatást, képzést lebecsülő kritika, stb. nem egyszer csigaházba kényszeríti a kezdő lelket. Magam még abban a korban kezdtem pályafutásomat, amikor a „főnöki' közvélemény” így hangzott: „na, fiam, most felejtsd el mindazt, amit az egyetemen tanultál, mert az élet más.” AHHOZ, HOGY A PÁLYAKEZDŐK BELEILLESZKEDJENEK MUNKÁJUKBA, abban örömet és megelégedést leljenek, hogy kifejthessék mindazt, amiért méhek módján összegyűjtöttek, tudást, lelki ,és fizikai talentumokat, amiért pályát választottak döntő szerepe lesz a fogadtatásnak, más szóval a kezdés pillanatában szerzett tapasztalatnak. Ma is áldom Istenben megboldogult Kemény Lajos esperes urat, első főnökeim egyikét, aki minden hétfő délelőttjét rám áldozta, végtelen türelemmel négyszemközt értékelte ki prédikációimat, felfedvén gyengeségeit, értékeit. Emberi, „főnöki” magatartása, hite és bizalma sokat segített „pályafutásomon”. Az kívánom, hogy minden pályakezdő első lépéseit ilyen megértő, szeretetteljes, bizalommal fogadó főnök és társadalom mellett és előtt kezdje munkáját. R. P. Százötven éve hivatalos nyelv hazánkban a magyar Manapság ugyancsak csodálkozna valaki, ha a hatóságoknál, hivatalokban, intézményekben magyarul elmondott panaszát, kérését nem hallgatnák meg, hanem arra utasítanák, hogy németül adja elő kérését. Az csak természetes, hogy itthon, Magyar- országon magyarul beszélünk, magyar a hivatalos nyelv. Sőt, mi több, az is -természetes mai társadalmunkban, hogy a velünk élő nemzetiségek is a maguk anya- nyelvét használhatják, tanulhatják, művelhetik. Amint azt a címben is kifejeztem, mindössze százötven éve „természetes” hazánkban a hivatalos érintkezésben a magyar nyelv használata. NÉZZÜK MEG AZ .ÉVFORDULÓN, milyen előzmények után sikerült elérni, hogy végre a „parasztok és jobbágyok” nyelve bevonulhasson az országgyűlésbe, a királyi helytartótanácshoz küldendő beadványok és bírói ítéletek fogalmazványaiba, a hivatalok szobáiba. Megszokott volt a Habsburg- ház uralkodása idején, hogy a királytól valamiféle' engedményt, könnyítést vagy újítást akkor lehetett kicsikarni, amikor megkoronázták. Az uralkodó trónrake- rülésekor tett ígéreteket lehetett megragadni, hogy azokból valamiféle eredmény megmaradjon a kcyonázás után is. így volt ez 183(Aban is, amikor V. Ferdinándot koronázták királlyá. Ekkor határozta el a rendi tábla, hogy a főrendekhez magyar nyelven küldi, felterjesztéseit. A főrendek értetlenül kérdezősködtek: mi szükség van erre, de a rendi tábla erre nem válaszolt, hanem továbbra is a magyar nyelvet használta. Végül is a december 30-án bezárt országgyűlés meghozta az 1830. évi 8. törvénycikket, mely kimondta, hogy a helytartótanács a hozzá magyarul felterjesztett ügyekben magyarul válaszoljon, rendeletéit magyarul bocsássa ki, a törvényszékek a magyarul kezdett pereket magyar nyelven folytassák és ugyancsak magyarul hozzák meg ítéleteiket. Közhivatalt csak magyarul tudók viselhetnek ezentúl. A koronázás előtt tett két ígéretből egyiket megtartotta Fer- dinánd, összehívta az országgyűlést. A másikat — hogy Magyar- országon fog lakni — nem tartotta meg, de helyette jóváhagyta az országgyűlés törvényét, mely Magyarországon hivatalossá tette a magyar nyelv használatát. S ez talán nagyobb jelentőségű volt annál, hogy hol lakik az uralkodó. A MAGYAR NYELV HASZNÁLATÁÉRT hosszú évek óta folyt már a küzdelem az ország- gyűlés mindkét házában. A jellemző csupán az volt, amit már fentebb is idéztem, hogy a rendek harcoltak a magyar nyelvért, a főrendek pedig ellene. Amikor 1825. november 3-án Széchenyi István a főrendek előtt bejelentette, hogy évi jövedelmét az Akadémia felállítására ajánlja fel, beszédét — először a történelem során — magyar nyelven mondta el és ez nagy felháborodást váltott ki a főrendi hallgatóságból. Az igaz, hogy a Habsburgok erőszakosan németesítet- tek, de legalább annyira felelősek voltak nagy uraink abban, hogy a magyar nyelv csak 150 éve lett hivatalos nyelvvé, mert számunkra a „parasztok nyelve” nem volt szalonképes. AMIKOR ARRÖL A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYRŐL MEGEMLÉKEZÜNK, nem tehejük ezt anélkül, hogy ne emlékeznénk íróink és költőink hosszú sorára, akik évszázadokon át bizonyították, hogy ez a nép anyanyelvén meg tud szólalni, ki tudja fejezni érzéseit, gondolatait. Nem szegény és nem sivár, prózára és költői megnyilatkozásra egyformán alkalmas, ugyanakkor hihetetlen erejű belső kapocs, mely összeköti a nép minden tagját egymással és magas hőfokra emeli a magyarság nemzeti tudatát, más népek közötti öntudatát, amelyen semmi szégyelnivaló nincsen. Éppen az ő munkájuk eredményeként voltak már korábban is morzsák, mélyek le-lehullottak az uralkodói kegy asztaláról. így kell gondolnunk azokra a királyi rendeletekre, melyek időnként féllépésekkel előbbre vitték a magyar nyelv ügyét. II. Lipót 1790-ben tett ilyen ígéretet, hogy „a magyar hazai nyelv jobban terjedjen, és csinosodjék, a gimnáziumokban, akadémiákon és a magyar egyetemen a magyar nyelv- és írástan számára külön tanár fog beállíttatni...” De ezeket a tanári állásokat ezután is úgy kellett kicsikarni a hatóságoktól. Hála legyen Istennek, hogy éppen ez a korszak adta íróink és költőink legjobbjait, akik a reformkor idején, majd a nemzet szabadságának kivívásakor bizonyították, hogy „nyelvében él a nemzet!” MINDEZEKEN TÜL — SENKI NE VEGYE DICSEKEDÉSNEK — azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az anyanyelv értékeinek felmutatásában az „ajtónyitást” a reformáció végezte el hazánkban is. Hiszen egyik döntő újsága volt „az anyanyelven hirdetett ige”. Ehhez pedig magyar nyelvű iskolák, magyar nyelvre fordított Szentírás és áhítatos irodalom, énekeskönyv stb. kellett. A reformáció magyarországi terjesztői ehhez való ragaszkodása igen nagy szolgálat volt népünk javára. Hálásak vagyunk azért, hogy őseink az ajtónyitás mellett a „faltörés” munkáját is elvégezték. Sajnos, csak nagyon lassan érett be e szolgálat gyümölcse, évszázadok teltek el közben és mindössze százötven éve érett be a magvetés. A királyi kegy mégsem volt egészen ingyen. A koronázás után az országgyűlés kimondta, illetve megerősítette újra azt, amit már oly sokszor tett, hogy eltörölte az Aranybulla 31. cikkelyét, mely megadja a nemzetnek a felkelés jogát, ha uralkodója nem tartja meg az alkotmányt. A másik ár pedig sok ezer magyar jobbágy áldozata volt: 48 ezer újoncot szavaztak meg 10 éves szolgálati időre. De a „gyarmati sorból” mégiscsak kezdett népünk kiemelkedni, mert a magyar nyelv használata alapot adott a nemzeti kultúra valamennyi kifejezési eszközének, hogy bátran mutassa meg önmagát a népek nagy családjában. • Tóth-Szöllős Mihály
