Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-23 / 47. szám

GYERMEKEKNEK, „Ki vagy, Uram?” Biztosan hallottatok már kö-' zépkori alkimistákról, olyan ve­gyészekről, akik megkísérelték, hogy különböző értéktelen anya­gokat összekotyvasztva aranyat, a legértékesebb fémek egyikét állítsák elő. Persze, többnyire csak egy-két szemfényvesztő trükkre futotta az erejükből, de „sárból aranyat” egyikük se tu­dott varázsolni. Erre a csodára egyedül Isten képes! Már az előzőekből megtudhat­tuk, hogy a megrettent menekülő tanítványok lettek az evangélium előfutárai a környező pogány vi­dékeken. De Isten ereje és sze- retete még ennél nagyobb cso­dákra is képes. Ez a csoda kö­vetkezett be Saul életében is a damaszkuszi országúton. HOGY MILYEN CÉLLAL IN­DULT JERUZSÁLEMBŐL DA­MASZKUSZBA, már jól tudjuk, a Bibliában így olvassuk: „el­ment a főpaphoz, és levelet kért tőle Damaszkuszba a zsinagógák­hoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Ür útjának hívei, akár férfia­kat, akár nőket, megkötözve vi- hesse azokat Jeruzsálembe.” Ilyen ádáz harag, bosszúvágy űzi, hajtja Sault és kísérőit a damasz­kuszi országúton. Foglyokat ejte­ni Damaszkuszban, s közben nem veszik észre, hogy ők az igazi rabok, embertelen gyűlölet tart­ja kilincsben egész életüket. Sza­badító kellene, aki leoldja a ha­rag, a gyűlölet kötelékeit. S a Szabadító nem késik! Idéz­zük megint magát Sault, aki így emlékszik élete legnagyobb pilla­nataira: „Déltájban az úton lát­tam, amint a mennyből a nap fé­nyénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársai­mat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hal­lottam. amely így szólt hozzám: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” És Saul teljesen érthetően teszi föl a sorsdöntő kérdést: „Ki vagy Uram?” S a válaszból kiderül, hogy maga az élő, feltámadott Jézus Krisztus állította meg a vérszomjas csapatot. SAUL DÖBBENETÉT ALIGHA TUDJUK ELKÉPZELNI. Ez az első igazi találkozása Jézussal, s ez rögtön összedönti egész eddigi életét, gondolkozását, elképzelé­sét, terveit. Mit tudott ő eddig erről a Jézusról? Hogy néhány évig járta az országot, sokat pré­dikált és gyógyított, de aztán el­fogták és kivégezték, mert úgy tűnt, több akar lenni egyszerű vándorprédikátornál. A nép egy része kezdte Messiásként, Isten várvavárt piaként tisztelni. De ez tarthatalan elképzelésnek tűnt Saul szemében is. Hogy az Isten Fia ilyen egyszerű formában, ilyen szelíden és szegényen jöjjön el?! Semmi pompa, erőszak, földi ha­talomvágy, uralkodás helyett szolgálat, trón helyett kereszt. Nem, ilyen Messiás Saulnak nem kellett, ezért is gyűlölte annyira azokat, akik azt állították, hogy feltámadt és él. S most egyszer­re kiderül, hogy mindez mégis igaz! Hogy Jézus nemcsak volt, nemcsak élt, hanem van és él, sőt mi több, őt is megszólítja. DE AZ IGAZI MEGLEPETÉS CSAK EZUTÁN KÖVETKE­ZETT. Minden bizonnyal átfutott Saul agyán, hogy most jön inaid a leszámolás, a jogos bosszú az ártatlanul legyilkolt tanítványok véréért. S ezt Saul feltétlenül igazságosnak tartotta1 volna, hi­szen jól tudta az ószövetségi tör­vényt: „Szemet szemért, fogat fogért.. .” De szó sincs bosszú­ról. leszámolásról.' Jézus így foly­tatja: „Kelj fel. és állj a lábad­ra. mert azért jelentem meg ne­ked, hogy szolgámmá tegye­lek ...” Saul még semmit sem ért, hát hol marad a jogos bosszú, hát Jézus nem akar „törleszteni”?! Valami egészen újat kell megta­nulnia Saulnak: a szeletet törvé­nyét, a szeretet erejét, mely a legnagyobb csodára is kénes. A sárból mégiscsak lehet aranv, el­lenségből munkatárs, Saulból Pál apostol! G. P. — A VASAS—MARAZA— KOMLÓI gyülekezet elnöksége közli, hogy lelkészi hivatalának postai címe megváltozott. Feb­ruár 1-től mindennemű postai küldeményt az alábbi címre ké­rünk : Pécs—Vasasi Evangélikus Lelkészi Hivatal, 7621 Pécs, Di- schka Gy. u. 6. Telefon: 15-749. — MEZŐLAK. Istentisztelet keretében mondott köszönetét a gyülekezet a templomgondozói szolgálatért Gőgös Gyula presbi­ternek és feleségének, Horváth Rozáliának, akik hittel és áldoza­tos szeretettel végzik szolgálatu­kat. Gőcze Sándor gondnok-pres­biter nyújtotta át a gyülekezet ajándékát. „Hadd teljünk be há­zad javaival, templomod szentsé­gével!” „írok nektek, ifjak...” Legyen meg a Te akaratod - ne az enyém Emberi akarattal Nagy lehetősége az embernek, hogy lehet akarata. Eltervezheti életét, irányíthatja azt. Nélküle cérnán mozgatható báb lenne. Már a pólyában felsíró kisgyer­mek ösztönösen ezt az akaratot mondja ki, ha valamit szeretne. De későbbi életünkben is ez a tu­dat, hogy irányíthatom életemet és dolgaimat — állandóan szí­vünkben van. Istennek nagy te­remtésbeli ajándéka ez, de mér­hetetlen felelősség is egyben. Sokszor magam dönthetek az életben előttem álló dolgokról. Minden ember boldog akar lenni! Akaratunkkal is ebbe az irányba állunk be, amikor vala­mi ellen vagy mellett döntünk. Fiataloknak és időseknek egy­aránt problémákkal kell szembe­nézniük szinte életünk minden napján. Hogyan tegyem? — Va­jon jól tettem? Kisiklott életek bizonyítják, hogy az emberi aka­rat nem mindig a helyes lehető­séget választja. A családban, a Kapernaum kicsi város a Holt­tenger partján. A zsidó helyőrség parancsnokának a fia súlyosan megbetegedett. Amikor az ezre­des meghallotta, hogy Jézus Ka- pernaumba érkezett, hozzá ment és így kérlelte: „Uram, a fiam bénán fekszik otthon és szörnyű kínjai vannak. Jézus így szólt: Elmegyek és meggyógyítom. Erre az ezredes így felelt: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy házam­ba jöjj. Csak mondd és meggyó­gyul a fiam. Mert én is engedel­mességhez szökött ember vagyok, és vannak alárendelt katonáim. Ha azt mondom az egyiknek: menj el! — elmegy. És a másik­nak: jöjj ide! — eljön. És, ha A svéd kormány ősszel kine­vezett új egyházügyi minisztere, Karl Boo, a Centrum Párt tagja, híve az egyház és állam folytató­dó kapcsolatainak Svédországban. Támogatja az egyház által már korábban elfogadott tervezetet az egyház és állam új viszonyára vo­natkozólag, de úgy érzi, hogy re­formokra van szükség az egyhá­zon belül, és ezeknek a refor­moknak magából az egyházból kell jönniük. munkahelyen, de világméretű dolgokban is. Állandó bizonyta­lanság ez, mert az ember akara­tában is megromlott. Így, ebben a tudatban kell imádkoznunk az Űrtől tanult imádságnak ezt a kérését. Isten máshogyan akarja Akkor van igazán probléma, ha az ember felismeri, hogy a maga akarata mellett van más akarat is. Az első kudarcok rá­döbbentenek arra, hogy Isten máshogyan akarja. Sokszor erre csak akkor jövünk rá, ha azt Tő­le kapjuk. Nemrégen így álltam ott egy kétnapos csecsemő sírjá­nál. Csak azt tudtam mondani, hogy Isten máshogyan akarta, de hiszem, hogy így a jó. Isten boldoggá akarja tenni az embert. Ez már nem az én aka­ratom, hanem ennél sokkal több. Ezért küldte el Jézus Krisztust, mert az egész világot szereti és gondja van minden emberre, korra, fajra való tekintet nélkül. szolgának szólok: tedd meg ezt! megteszi. Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott és így szólt kísérőinek: Senkinél sem találtam ekkora hitet Izraelben! Az ezredesnek pedig ezt mond­ta: Eredj, és legyen hited szerint! És meggyógyult ’ a fia abban az órában.” A leírt bibliai történetben négy apró hibát rejtettünk el. Keres­sétek meg, és megfejtésként feb­ruár 24-ig küldjétek be a követ­kező címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088. Megfejtésetekre lak­címetek mellé azt is írjátok oda, hány évesek vagytok! A miniszter alapvetően rossz­nak tartja, hogy a kormánynak kell a püspököket kineveznie. Így most éppen az ő feladata, hogy két megüresedő püspöki tiszt kérdésében döntsön. Karl Boo vé­leménye szerint az ilyen döntése­ket a Svéd Evangélikus Egyház országos vezető testületének és nem a kormánynak kellene meg­hoznia. Tanított, gyógyított, sebeket kö­tözött — ezt teszi ma is. Nem magára néz, hanem csak az em­bert látja, aki segítségre szorul. Az Isten akarata mindig jó! Ta­lán sokszor nem így látjuk, meg­kérdőjelezzük, de végül mégis el­jut oda az ember, hogy ezt beis­meri. Aki megtapasztalta az Isten­nek ezt a világba jövő szeretetét, az tudja, hogy jó az Isten akara­tára bíznunk magunkat. Édesapa­ként gondoskodik gyermekeiről. Legyen meg a Te akaratod Idáig kell eljutnunk. Talán mindegyikőnknek más úton. Em­beri akarattal megérteni az Iste­ni akaratot. Megérteni, elfogadni és megélni — ez a mi feladatunk életre szólóan. Egyfelől ráhangolódni Istenre. Ne két egymással harcoló akarat legyen bennünk, hanem egy, amely megtalálta az isteni hul­lámhosszt. Jézus példáját követve cselekedni akarom a reám bízott feladatot. Mert mindnyájan fel­adatokkal vagyunk megbízva. Személyes életünkben, csalá­dunkban, társadalmunkban és vi­lágunkban. Itt kell elmondanunk, megélnünk, amit rajtunk keresz­tül Ő akar átadni. Teljes lé­nyünkkel kell végeznünk ezt a szolgálatot, melyre nagy szüksé­ge van a világnak. Amikor családok bomlanak fel, amikor az éhezés pusztít millió­kat, amikor háborúra készül a világ sok országa, az Isten azzal bíz meg bennünket, hogy bizony­ságot tegyünk arról, hogy ez nem az Ö akarata, hanem csak emberi akarat. Ezt kell életünk minden területén minden eszközzel bele­kiáltani világunkba. Másfelől biztos lehet az az em­ber aki a felelősséget így az Istenre hárította. Az Ö akaratát kérni azt is jelenti, hogy minden­ben elismerem hatalmát, és ezt kérem mindenben. Lehet, hogy egy más alapállás­ból is eljutni idáig. Ha az ember már mindent kipróbál, és sehol nem talál megelégedést, békessé­get, boldogságot, akkor elérhet idáig. Célba jut, mert elérheti, amire vágyott, de- ehhez le kell mondani a naponta elhangzó „Legyen meg áz én akaratom” imádságairól, s helyükbe az Is­tenre hagyatkozás kerül. így lehetünk hordozóivá saját életünk, társadalmunk és egész világunk problémáinak, ha az Is­tenre bízzuk azt. Éljünk ennek a szolgálatnak és meglesz az Isten akarata. Kis János Keresd a hibát! ' ) ÜJ SVÉD EGYHÁZÜGYI MINISZTER Hármas szorításban Thököly fővezérsége egykorú levelek és naplók tükrében Labancok „Én, Késmárki Gróf Thököly Imre, esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú, Szent Lélek, egy bi­zony örök Isten engem úgy se- géllyen, s úgy adja lelkem üdvös­ségét, jó szerencsémet, hogy mi­vel az én bujdosó nemzetem az generálisságban engem confir- mált, én is kötelezem magamat arra, hogy kit-kit maga rendiben s becsületiben megtartok, mind közönségesen, mind személy sze­rint az ő kelméket törvényesen igazgatom; törvénytelenséggel, szabadságtalansággal senkit meg nem bántok; hírek s akaratjok el­len nemzetem közül semmi szín alatt ki nem megyek fejem fenn állásáig, s az dolog Vége szakad­táig el nem állok. Nemzetem ja­vát tevén fel, mindenek felett bujdosó nemzetemmel együtt élek, halok; Isten engem úgy se- géljen. Melyrül adtam ez kezem írását, pecsétemmel megerősítvén. Datum in generali congratione in is oppido Szoboszló celebrata die 8. jan. A. 1680. G. Thököly Imre m. p.” A bécsi Állami Levéltár őrzi Hungarikái között a fenti eskü­szöveg patinás sorait. Kerek 300 éve mondta el fennhangon a 22 éves Thököly az „Isten dicsősé­géért, s hazájok testi lelki sza­badságáért fegyverben levő buj­dosók” nevezetes gyűlésén, Haj­dúszoboszlón. A Bécsi és az Országos Levél­tár mellett szlovákiai és erdélyi archívumokban is ott porosodnak az értékes levelek és okiratok. Ezek sokszor még a történészek számára is új színben világítják meg a kuruckor kezdetének ese­ményeit. Kíséreljük meg ezek alapján új szemszögből nézni ar­ra az emberfeletti, bátor harcra, amely az egyik legnagyobb evan­gélikus politikusunk és hadvezé­rünk 300 év előtti diplomáciáját jellemezte. A Wesselényi-féle összeesküvés után Erdélybe menekült bujdo­sók 25 főnyi csoportja Gyulafe­hérváron, 1679. december 2-án pecsétes, ünnepélyes nyilatkozatot tett közzé, amelyben’megerősítet­te az erdélyi fejedelem és a tö­rök porta iránti hűségét. A do­kumentum így zárul: „az mi ke­gyelmes urunk és az fényes porta hűsége mellől semmiképpen el nem állunk, az jövendő 1680. esztendőre, mindaddig, míg az hadakozásnak és táborozásnak ideje lenne, az mi kegyelmes urunk és az fényes porta segít­sége és dolgainknak jó végreho- zására elvárakozunk, lévén Iste­nünknek kegyelmességében nagy reménységünk.” Azt hihetnénk mindezekből, hogy egyértelműen Habsburg-el- lenes egyfrontos harcra hívták el a bujdosók a már fiatalon nagy reménységre jogosító, szabadon választott fővezérüket. Az egyko­rú iratok elárulják, hogy a való­ságban három fronton kellett el­lenfeleivel megküzdenie. A fő ellenség természetesen a császári zsoldosok hadserege, a Királyi Magyarországot megszál­ló, s annak parasztságát kizsák­mányoló labanc sereg volt. Thö­köly jól tudta, hogy életre-halálra megy a küzdelem. Lángra is gyújtotta a visszafoglalt Gömört, Szepest, Sárost, ha szíve fájdal­mával írja is Teleki Mihály kan­cellárnak, hogy „Lipót vármegyé­től fogva senki erősségeken kívül házában nem lakhatik, még ily télnek idején is.” A decemberi szikszói győzelemről is azt jegy­zi fel naplója, hogy két hatalmas halomba rakták a hullákat: 518 test volt a két rakáson, s ezek még Megyaszóra is ellátszottak. Ilyen előzmények után, az ak­kor már csaknem 150 éve három részre szakadt ország ilyen tra­gikus helyzetében vállalta a buj­dosók által ráruházott nehéz tisz­tet. „Az keseredett magyarság ... desperációban levő elmék... az religiónknak szabadsága...” Thö­köly leveleinek e mindig vissza­térő szavai értetik meg velünk elszántságának tántoríthatatlan indítékait. Törökök Thökölynek I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemhez, részben rejtjelesen írt levelei azt is bizo­nyítják, hogy a „fényes portához” való hűségével milyen nehéz volt összeegyeztetni mindazt az erő­szakot és megaláztatást, amit a törököktől is el kellett szenved­nie. A szoboszlói gyűlést megelő­ző héten írja Apafinak Mezőtúr­ról, hogy fegyveres harcra kény­szerültek a törökkel. Panaszolja, hogy az agri törökök elvitték 8 katonáját, a váradiak pedig egy nemes emberét és 1 vitézét ejtet­ték fogságba. Kvártélyt sem ad­nak nekik a törökök sehol, pedig a budai vezér, sőt, maga a szul­tán is utasította már őket. „Az egri török, az hol katonát talál, fogja, vágja, kettőnek vitte bé feleségét is ... Az megbúsult el­me íratja ezt velem” — olvassuk 1680. január 7-i, ezúttal Teleki Mihályhoz címzett levelében. A „szegény, együgyű”, a porta által kiválasztott fejedelem, Apa­fi Mihály is tehetetlen volt a túl­kapásokkal szemben. Ö maga is így fakadt ,ki egyszer: „Az nyo­morult hazára török bírót hozó­nak, mint farkast a bárányok közé.” Irigyek A kétfrontossá kényszerült harc mellett Thökölynek egy harmadik ellenféllel is meg kellett küzde­nie. Ez pedig irigyeinek, rossz­akaróinak a tábora volt. Tudjuk, hogy az „elégületlenek” egységét részben elvi ellentétek, részben személyi ambíciók veszélyeztet­ték. Sérelmezték, hogy Erdély, 'ahová kibujdosni kényszerültek, idegeneknek tekinti és irányítani akarja őket. Másrészt mindaddig, amíg Thököly személyében had­vezetésre és uralkodásra termett vezérre nem leltek, belső szemé­lyi villongások emésztették ere­jüket. Sem Wesselényi Pál, sem Teleki Mihály nem könnyen mondott le a vezető szerepről. E belső harc során Thököly rosszakarói azt a hírt terjesztet­ték, hogy Zrínyi Ilona kedvéért, akit 1679 elején kért nőül, haj­landó volna katolizálni is. 1680 elején e vádakat két levelében is visszautasítja, s irigyeinek, szét­húzó társainak tulajdonítja. Írja is Telekinek,, hogy „bizony hitem­mel nem játszom, sem magam nem prostituálom”. Apafinak pe­dig fájó szívvel panaszolja, hogy „naponként nagyobb-nagyobb la­birintusban folynak dolgaink. Nagyságodnak is nehézsége van ellenem — gonosz akaróim hamis és istentelen vádjokkal méltat­lan személyemtül Nagyságodat most is idegenítik.” E fennmaradt és kevesek által ismert források mozaikszerű, de hiteles képet adnak a 300 év előtt történeti esemény hátteréről. Csá­szár és szultán kettős erőterében kellett Thökölynek megkísérelnie a lehetetlent: az irigyek és szét­húzok táborát egyesíteni Istenért és hazáért. Fabiny Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents