Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-20 / 29. szám

Az Ágostai Hitvallást a birodalmi gyűlésen német nyelven a szász kancellár, Christian Beyer olvassa fel — rézkarc a 16. század közepéről Reményik Sándor: AZ ÓRIÁS A wormsi birodalmi gyűlés négyszáz éves fordulójára Lefojtott álmok, lenyűgözött vágyak, Zöldből szürkébe- halványult remény, Kiábrándulás, te keserű füst: Oltárok romján imbolyogva szálló. Gyász, mely hamuban tépi önmagát, Gyengeség, melyre egy világ zuhant, . Törpék mi mind, akiknek óriások álmát Álmodni adta Isten: Jertek ma velem. Jertek, kapaszkodjunk az óriásba! Ki hát az óriás? Az. kinek hom!okán Ijesztőn tündököl a büszke bélyeg: Ha kell : egy. világ ellen, egyedül. Egyedül. Hallottátok ezt a szót? Ügy Hangzik ez a szó, mint egy sirám. De úgy is, mint egy diadalkiáltás! Nézzétek őt. Ott áll a szörnyű körben. Egy vas- és aranygyűrű közepén. Sisakok, dárdák, kardok, koronák, Zászlók veszik körül. Egy embererdq, egy világvadon — És azzal szemben ő. Egy lélek. Milyen kicsi. — És milyen végtelen. Ó, mert a lelkében az Isten él. Valami, ami nála több, Amit meglátott önmaga felett. Amit nem lehet onnan kitörülni, És amit letagadni nem lehet, Ami tüzes korbáccsal kergeti Irgalom nélkül végig a világon És ösztökéli: tégy vallomást rólam. S ő vallomást tesz: Nem tehetek máskép. A vasmaroknak, mely kinyílt előtte, Szívét odaveti: Szorítsd hát, világ! Állítsd el lassan minden dobbanását. Vájjon amit dobog: azt is megfojtod-e? Istent dobogja — és az Isten él! Igazságot dobog — s az eszme él. Hitet dobog — s az nem hal meg soha. Szabadságot — s a szabadság örök. Látjátok nőni ezt az árva árnyat, A barát árnyát egy világ fölé? Hallotok döngő léptei nyomán Recsegni korhadt birodalmakat? Mert ami korhadt, azt a korhadásé! És ami lélektől lett: megmarad. Lefojtott álmok, lenyűgözött vágyak, Zöldből szürkébe halványult remény, Kiábrándulás, te keserű füst: Oltárok romján imbolyogva szálló. Gyász, mely hamuban tépi önmagát, Gyengeség, melyre egy világ zuhant. Törpék mi mind. akiknek óriások álmát Álmodni adta Isten: Jertek ma velem. Jertek, kapaszkodjunk az óriásba! Ágostai hitvallásé keresztyén vagyok Vélemény — vallomás — hitvallás Az evangélikus keresztyének nagy családja ezekben a napok­ban ünnepel. Névadó hitvallásunk 450. évfordulója minket, magyar evangélikusokat is véleményalko­tásra, vallomásra és hitvallásra késztet. Itt és most szolgáló evan­gélikus lelkészként - adom közre véleményemet, vallomásomat, hitvallásomat abban a remény­ben, hogy ezzel hittestvéreimnek segíthetek saját véleményük ki­alakításában, Jézus Krisztusnak mondandó vallomásukban és kor­társainknak szánt hitvallásuk­ban. Véleményem Tudom, véleményt valamiről csak úgy alkothatok, ha ismere­teim vannak. Az elmúlt év­ben újabb ismereteket gyűjtöt­tem az Ágostai Hitvallással kap­csolatban. Többször végigolvas­tam hitvallásunk szövegét külön­böző ' fordításban. Cikket, tanul­mányt, dolgozatot olvastam és ír­tam erőmhöz mérten. Figyeltem atyák és testvérek véleményére, hallgattam evangélikusok és nem evangélikusok szavát. Jártam a városban. Augsburgban, ahol 1530 júniusában felolvasták első ízben. Ha töredékesen is, de ismerem milyen erőfeszítéseket tett evan­gélikus egyházunk világszerte és hazánkban is, hogy megismerje é3 megismertesse másokkal is hit­vallásunkat. Belekapcsolódhattam így egy nagy család vérkeringé­sébe és elkötelezettnek tudtam magam, hogy egyre jobban meg­ismerjem én is és megismertes­sem másokkal is azt, amit örök­ségbe kaptunk és amit tovább kell adnunk, mert ránkbízott kincs. Kialakult véleményem így fo­galmazható: Az Ágostai Hitvallás korhoz kötött egyfelől, másfe­lől időtálló, felhasználható, mér­tékadó bizonyságtétel ma is, nem csupán múzeuális érték. Túlnőtt korán, a 16. század első harma­dán. Ez a véleményem megőriz attól, hogy csalódással tegyem le, hogy végleg idegennek érezzem. itt és most a 20. század harmadik harmadában, hogy olyasmit ke­ressek benne, ami képtelenség: mai világösszefüggéseket, korunk­ra jellemző gazdasági, politikai, tudományos áramlatokat, mai vallási és felekezeti helyzetle­írást, ma mindenkit foglalkoztató egyéni és közösségi erkölcsi kér­déseket vagy azokra választ. Az időbeli távolság, az eltelt 450 esz­tendő és az ebből adódó sokféle hiányérzetem miatt azonban nem teszem le kezemből az Ágostai Hitvallást. Keresem benne a ma­radandót, figyelek szavára, tanu­lom tanítását. Nem várhatom, hogy Melanchthon helyettem, he­lyettünk feleljen. Becsülettel vá­laszolt kortársainak. Felszólítást kaptak a császártól, mondják el, mit hisznek, indokolják meg ta­nításukat, mutassák be életgya- korlatukat. S amit 9 évvel előbb egy ágostonrendi barát tett és mondott, megismétlődött. Luther 1521-ben nem hősként, vagy a lelkiismeret bajnokaként, hanem megkérdezett emberként, sok benső vívódás után, az ige fog­lyaként, az evangélium által meg- világositott értelemmel és felbá­torított bizalommal mondta: Itt állok másként nem tehetek ... ezt ismételte meg Melanchthon, de most már nem a maga nevében, hanem a „részünkön levő gyüle­kezet nevében”. Mondanivalóját, iratát egy alkalomra szánta, mégis ez az irat, amit egy délelőtt el lehet olvasni hangosan is, idötállóvá vált, túlnőtt a gyűlés­terem falain és 1530 júniusán, már nemcsak egy csoport német­országi keresztyént határoz meg, hanem azóta több, mint négy év­százada meghatározza a keresz- tyénségnek egy önhibáján kívül külön felekezetié lett ágát a vi­lág evangélikusságát. Gondolkozom, töprengek, kér­dezem: Mi a titka ennek a kis iratnak? Titka, kincse az evangé­lium. Jézus Krisztus személye és műve; Hitvallásunk nem egy el­vét, tanítást, hanem egy sze­mélyt: az élő, tevékeny Jézus Krisztust állítja középpontba, il­letve felfedezi és másokkal is megláttatja, hogy ö van ott. Ezt a centrális helyét senki el nem foglalhatja. Ezzel a látásmóddal utat talál a Szentírásban és a ke­resztyén életben egyaránt. Meg­érteti mi az elsődleges és mi ke­vésbé lényeges, mi az alap. és mi a felépítmény. Zsúfolt, sok prog­ramú korunkban, világunkban és egyházi életünkben segít ez. Jé­zus Krisztushoz köt, hogy min­den másra szabaddá tegyen. Vallomásom Ugyanazt a Krisztust hirdeti az Ágostai Hitvallás, akit én is sze­retek és akit én is követni aka­rok. — A keresztyénségben nem elég a véleményalkotás. Szüksé­ges, de kevés. Több kell: vallo­más kell! Személyes és magas hőfokú. Olyan, mint az apostolo­ké volt. Péteré, Pálé, s a többie­ké. Te vagy a Krisztus! Követ­lek Uram! Kihez mehetnénk, örök élet beszéde van Tenálad!? — Te tudod, hogy szeretlek! — Nekem az élet Krisztus! Jöjj Uram Jézus! — Ezek nem véle­ménynyilvánítások, ezek vallomá­sok. Az Ágostai Hitvallásban ugyanezt a hangot hallom. A hit­ben, szeretetben, reménységben nem kell szégyellni, hogy az sze­mélyes, bennsőséges, magas hő­fokú. Ez a természete, mindhá­romnak. Édesanyámról, édes­apámról, feleségemről, gyerme­keimről, unokámról, gyülekeze­temről, egyházamról, hazámról nem véleményéin van csupán — ez hideg, szegényes, szánalmas és ijesztő volna. Személyes kapcso­latom van, nemcsak a fejem, a szivem is övék, értük dobog, egész egzisztenciámmal szeretem őket. Hitvallásunkban ugyanezt a szívdobogást érzem: Jézus Krisztusról nemcsak tanít, ha­nem vall. Az már csupán vér­ZIMBABWEI KÖSZÖNET AZ EVT-NEK „Eljött az a pillanat, hogy őszinte elismerésünket fejezzük ki az EVT-nek azért a támogatá­sért, melyet küzdelmünkhöz nyúj­tott” — mondotta Robert Muga­be, a független Zimbabwe első miniszterelnöke az Egyházak Vi­lágtanácsa delegációjának, melyet fogadott „Megtiszteltetés szá­munkra, hogy kifejezzük hálán­kat az Önök által vállalt szere­pért, és hogy Önökön keresztül üzenjünk az igazságosságért har­coló többi népeknek, hogy szilár­dan elkötelezzük magunkat azon elvek mellett, melyekért önök és mi együtt küzdöttünk, beleértve a rasszizmusellenességet is.” Az Egyházak Világtanácsa de­legációját Henry Okullu kenyai anglikán püspök, az EVT közpon­ti bizottságának tagja vezette, tagjai pedig Baldwin Sjollema, az EVT antirasszizmus programjá­nak igazgatója, Ninan Koshy, az egyházak nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának titkára és Max Rafransoa, az EVT se­gélyosztályának Afrika-titkára voltak. mérséklet dolga, hogy Luther tu­dott még magasabb hőfokon is írni és vallani. Melanchthon sze­lídebben, professzoro&abban, hal­kabban lépegetett, de az ő szíve is benne dobogott szavaiban. Szóval és élettel vallott a gyüle­kezetekkel együtt. Nem elvi tan­rendszert alkotott, nem dogmati­ka könyvet írt Ágostai Hitvallás címmel, nem keresztyén ideoló­giát vagy világnézetet alakított ki magának és másoknak, hanem vallott. Ezt a személyes vallo­mást értékelni kell és ismételni lehet a 20. században is. Így az Ágostai Hitvallást olvasva nem egy régi szöveg iránt lelke­sedünk, hanem Jézus Krisztus iránti szeretetünket vallhatjuk meg, aki előbb szeretett minket. Ő tölti meg tartalommal evan­gélikus keresztyénségünket, emelhet ki. üres Ielkendezásből bennsőséges, életes közösségbe. Egyéni és közösségi megújulás csak ilyen vallomásból születhet. Hitvallásom Őseink hitvallását újra birtok­ba kell venni. Tudatosan vállal­ni kell. Lehet is. 32 évvel ez­előtt tettem lelkészesküt, benne ott állt a mondat: „a meg nem változtatott Ágostai Hitvallás hit­elvei értelrtiében alkalmas és al­kalmatlan időben tisztán és iga­zán hirdetem az igét”. Rég elfe­lejtett formulává merevedhet, ha nem emlékezem erre tudato­san, ha nem ismételgetem, ha nem veszem újra birtokba. — Az Ágostai Hitvallással is így lehe­tünk: birtokba kell venni. Nem­csak lelkészeknek, minden evan­gélikus hívőnek. Hitvallásunkat nem pap írta és nem is papok ír­ták alá. Nem maradhat ma sem kizárólag papok ügye,' lelkészes­küjük egy mondata, konferenciá­juk témája. Az Ágostai Hitvallás a gyülekezeteké, az egész egyhá­zé. Őseinket a 16. században meg­kérdezték és ők'jól feleltek. Val­lottak hitükről, bemutatták sze- retetiiket (nyitottságukat, egység­re törekvésüket, békére készsé­güket — ez mind a szeretet je­le) és nem szégyellték remény­ségüket, hittek az egyház holnap­jában, mert bíztak Urukban. Vál­lalták a közösséget az ősegyház­tól kezdve az első 15 évszázad keresztyénségével és egy család­ban tudták magukat azokkal is, akikkel vitás kérdésük akadt. Tisztázták alapállásukat, megfo­galmazták mondanivalójukat. Mindez megérdemli az emléke­zést, megbecsülést. Legyen dicsé­ret Istenünknek értük, Krisztus pünkösdi Lelke hívta, megvilá- gosítota, igaz hitre vezette és megszentelte evangélikus ősein­ket. Hálával emlékezünk rájuk. Emlékezésünkben nem merül­hetünk el, nem Tévedhetünk a múltba! Ha ma kérdeznek, ma kell felelni. Nem elég őseink sza­vait idézgetni. Újra kell fogal­maznunk a mi korunkban, a mi szolgálati helyünkön. Gyakorol- , juk is. Nyitottan a tanulásra, új kérdésekkel birkózunk, keressük, formulázzuk hitünk válaszait a 20. században: belső egyházi kér­désekre és az emberiség mai nagy kérdéseire. De nemcsak felelünk, beszélünk, tanítunk, hanem élünk is, ebben a világban Jézus Krisztus erejével keresztyén éle­tet. Tisztázott véleménnyel, for­ró vallomással, szóban és életben formulázott hitvallással ünnepe­lünk. Az Ágostai Hitvallás 450. év­fordulóján tudatosan és egyértel­műen, boldogan és szolgálatké­szen írom le: Ágostai Hitvallású keresztyén vagyok. Hafenscher Károly

Next

/
Thumbnails
Contents