Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-20 / 29. szám

Szolgáljatok as Urnák örömmel A Pestmegyei Egyházmegye gyülekezeti énekkarainak találkozója Pilisen A Pest megyei Egyházmegye gyülekezeteinek énekkarai arról tettek bizonyságot a pilisi temp­lomban tartott találkozón, hogy a keresztyén ember ujjongásának és örömének kifejezésére kiváló­an alkalmas az éneklés, az ének­kar szolgálata. Ott volt Alberti, Fát, Iklad, Irsa, Maglód és Vecsés gyülekezeteinek énekkara es ter­mészetesen a vendéglátó pilisi gyülekezet kórusa is. A hét gyü­lekezetből közel kétszáz ujjongó szívű, éneklő gyülekezeti tag. A találkozó alaphangját Kiss Pál egyházmegyei felügyelő meg­nyitójának egy mondata igen he­lyesen ütötte meg: „Szolgálja ez a találkozás egyházunk misszió­ját. mely a legszebb diakónia nemcsak egyházunk- népe és tár­sadalmunk felé, de saját magunk felé is.” Erre mutatott rá az énekkarok bemutatójának szüne­tében Marschalkó Gyula egyház- megyei zenei előadó is előadásá­ban: ,,Az énekkar nem önma­gáért van: épül és épít.” Az énekkarok vezetői néhány szóban bemutatták együttesüket. Kitűnt, hogy van közöttük 10—30, sőt 37 éves szolgálatra viszate- líiritő, de akadt olyan is. amelyik két-három éve szolgál, bizonyára az 1977-ben kiadott Karénekes- könyv inspirálta őket a közös éneklésre. • Az énekkarok nem „verseng­tek”. hanem szolgáltak. Nem volt rangsorolás vagy díjazás, de szolgálatukkal példát mutattak egymásnak. A gyülekezetei pedig áhítatra csendesítették, majd uj­jongó örömre hangolták. A leg­több kórusmű Bach János Sebes­tyén műveiből hangzott, de „megszólalt” a régiek közül Schütz, Vulpius, Roselli, Duran- dus és Schmidlin, a mai magyar szerzők közül Szokolay Sándor, Kapi Gyula, Sulyok Imre és Za- lánfy Aladár egy-egy kórusműve is. Az énekkarok nem mentek ha­za útravaló nélkül. Az útravaló egyik része „szakmai” volt. Csor­ba István a budavári gyülekezet Schütz-kórusának karnagya kü- lön-külön minden énekkarnak adott tanácsokat az elhangzott éneklésük alapján. Kiss János a fóti otthon igazgatója mutatott rá arra. hogy Szentlélek nélkül még énekkarban sem lehet éne­kelni. E sorok írója pedig arról szólt, hogy nem volt hiábavaló az énekkari munkára szánt idő és fáradság. Rámutatott arra is, hogy az új énekeskönyvünk be­vezetése újabb feladatokat ad majd az énekkaroknak. A másik útravalót Keveházi László esperes .igehirdetése adta a jelenlevőknek. A 100. zsoltár 2. verse alapján prédikált arról, hogy „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” Amint, a mondat kö- .zepén az Ür van, úgy a keresz­tyén élet, az egyházi élet és az énekkari munka közepén isjaz Űr van! A hitből mindig szolgálat következik, mégpedig gyülekezet és a társadalom számára egyfor­mán. Tóth-Szöllös Mihály Kórusok együtt A budai énekkarok közös szolgálata A gyülekezeti éneklés közössé­get igényel, de teremt is — gon­doltam, mialatt a Budai Egyház­megye gyülekezeti kórusainak közös szolgálatát hallgattam a kelenföldi templomban. Egyszer egy évben összesereglenek a kó­rusok tagjai valamelyik budai templomunkban, hogy együtt énekelve „Isten egyik leggyönyö­rűbb s legdicsőbb ajándékával” (Luther) szolgáljanák. Korén Emil esperes a 105. zsol­tár első öt verse kapcsán szólt a hálával és örömmel telt emberi szívről, mely Isten jóságát meg­tapasztalva keresi a szót és kere­si a hangot. Ö is azzal a tíz igé­vel biztatta hallgatóit, mellyel egykor a zsoltáros serkentette né­pét. Minden imádság és ének a telített szívből csordul ki. E mélyen igaz gondolat szólalt meg Sulyok Imre megrendítően szép 130. zsoltárfeldolgozásában is; melyet 1946-ban Lettország­ban írt, eredetileg csak férfikó­rus számára. A kórusok ezen kí­vül még ( Gárdonyi Zoltán 62. zsoltár, Kodály Zoltán 114. genfi zsoltár és * Bárdos Lajos Szívbéli zsoltár című művét adták elő Su­lyok Imre és Csorba István veze­tésével; valamint Händel: „Ó, Uram árva lelkem” című kantá­táját, melyben Szemere Erzsé­bet, Blazsó Sándorné, Basky Ist­ván és Blazsó Sándor énekelt szólót, az ének- és zenekart Re- zessy László vezényelte. Az egyházzenei áhítatot szere- tetvendégség követte, ahol a vi­dám" beszélgetést csak az újra felcsendülő éneklés szakította meg. Valóban: az ének, s az éneklés közösséget teremt, igazi emberi kapcsolatokat. B. I, LELKLSZI ELLÁTOTTSÁG AUSZTRIÁBAN Oskar Sakrausky osztrák evan- szerint a 179 lelkésá állásból 57 gélikus püspök zsinati jelentése betöltetlen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1980. június 15-én Dealt tér de. 9. (urv.) Takácsné Ko­vácsházi Zfclma, de. 11. fúrv.) Hafen- ocíier Károly du. 5. Négyszázötven evtx. az Ágostai Hitvallás ünnepély. Fasor de. 11. (urv.) Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Arxior- ne. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Le­vente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente Rákóczi út 57/b. de. lő. (szlovák) Csek>vszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Reüey Pál. Kőbánya'de. lő. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Kakosfalva du. 3. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. SmidéLmszné Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Smidé- iiuszné Drobina Erzsébet. Cjpest de. 10. Biázy Lajos. Pesterzsébet, de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fel 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matüz László. Pestlőrinc Erzsébet te­lep de. 8. Matüz László. Kispest de. lü. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestúj­hely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep du. 5. Schrei­ner Vilmos. Rákospalota Nagytemp­lom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákosliegy de. 9. Kosa László. Rákosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ko­sa László. Bécsikapu tér de. 9. (.úrv.) Madocsai Miklós, de. fej ll. (német), de. H. (úrv.) Ifj. Foitin Brúnó, du. 6. lVLado- csaá Miklós. Torockó tér de. fél 9. Ifj. Foltin Brúnó. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tart- say Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. TaKá<is József, du. fél 7. Csen- gődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Ottlyk Ernő. Modúri u. 6; de. 10. Ke­lenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Donáth László. Németvölgyi út 138. de. 9. Do­náth László. Nagytétény de. fél 9. Ke­len völgy de. 9. Rozsé István.' Buda­fok de. ll. (úrv.) Rozsé István. Buda­örs du. 3. (urv.) Rozsé István. Török­bálint du. fél 5. Rozsé István. Csillag­hegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. .fél 11. Mezősi György. Meg kaphatp D. dr. Ottlyk Ernő: A* egyház története című könyve Ára: 230,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon. evangélikus elet A Magyarországi Evaneélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VUJ.. Puskin a. 12. Telefon: 14 Csekkszámlaszara: 516—20 4Í9—VTU Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN »133-19«$ 80.1Ö30 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős ve?erő: Soproni Béla vezérigazgató „Jöjjetek énhozzám mindnyá­jan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). VASÁRNAP. — „Öreg koromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el!” (Zsolt 71,9 — lKor 13,10 — Lk 14,16—24 — Ef 2,17,22) Sokáig szeretnénk élni, de megöregedni nem akarunk. Az öregkortól félünk. Hogyan lesz, amikor a testi, lelki erő fogytával másokra szorulunk, amikor az öregkor betegségei jönnek? Más­részt nem éleződnek-e ki még jobban a rossz szokásaink, nem fokozódik-e az önzésünk? A hivő szív az öregkort is Isten kezéből fogadja, ő minden életkorunk Ura és gondviselője. A megfo­gyatkozott erővel is szolgáló. Is­ten elé készülő, ezért az emberek­kel is a békességet, a jót kereső öregkor mélyére Isten sok áldást helyezett. „Ha erőnk lankad. Se- gélj, vígv magad, így bár vészbe borul egünk, Velünk vagy te, nem rettegünk. Tenger harcon át Visz az út hozzád” (785. ének 2. vers). HÉTFŐ. — „Itt az ideje, hogy cse­lekedj, Uram, mert megszegték törvényedet!” (Zsolt 119,126 — 2Pt 3,8 — Préd 4,17—5,6 — 2Kir 16,1—16). Isten számon kéri tör­vényének megszegését, egyszer elhőzza az ítélet napját. E gondo­lat lehet nem kellemes, ez azon­ban nem ok arra, hogy ne is fog­lalkozzunk vele. Minél bizonyo­sabban áll előttünk, annál ko­molyabban készülünk rá: napon­ként odaállunk Isten ítélete alá, és naponként kérjük és elfogad­juk a kereszten szerzett bocsána­tát. „Édes Jézus, szánj meg en­gem, Aki jöttél énérettem, Tartsd meg ama napon lelkem!” (594. ének 9. vers). KEDD. — „Akkor majd megtud­játok, hogy én vagyok az Űr. Az én nevemert, nem pedig a ti go­nosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek” (Ez 20,44 — lKor 1,4 — Mt 10,7—15 — 2Kir 17,1—23). Amilyen az „adjon Isten”, olyan a „fogadj Isten”, leginkább ez a szabály járja közöttünk. A jóra jóval, a rosszra rosszal válaszolunk. Mint keresztyének azonban ezzel az elvvel most már felhagyhatunk. Istenben hiszünk, aki bűneinkre bocsánattal, gonosz tetteinkre sze­retettel válaszolt. Jézus Krisztus keresztjével, kegyelmével. Ezen az új alapon épül az új közösség ember és ember között is. Száll­jon szivemből háiaadó ének! Ir­galmasságod áldom, amíg élek. Mert nem nézhetted örök vesz­tem : Szent Fiad értem halt a ke­reszten” (782. ének 4. vers). SZERDA. — „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt” (Pél,d 15,1 — Mt 11,29 — Jn 4,4—14 — . 2Kir 17,24—41). Embertársainkkal való kapcsolatainkat nagyban be­folyásolja a beszédünk. Áltaia Közelebb kerülhetünk egymás­hoz, de el is távolodhatunk egy­mástól, A szívből jövő szónak vonzóereje van. S ha Krisztus 3 kereszten a gyűlöletre szeretet­tel, a gúnyra imádsággal vála­szolva győzött, akkor kérdéseink megoldását nekünk is ezen az úton kellene keresnünk. Már a mai napon meg kellene próbál­nunk a bántó, indulatos hangra csendes szóval, a civódásra bé­kességgel válaszolni. „Add, hogy szívből szelíd legyek, Igaz, fedd­hetetlen: Senkinek én kárt ne te­gyek, Szómban és tettemben” (431. ének 10. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Ragaszkodik hozzád lelkem Jobboddal támo­gatsz engem” (Zsolt 63,9 — Jn 17,12 — Mk 6,32—44 — 2Kir 18, 1—12). A jobb kéz az erősebb. Amikor támogatunk, vezetünk valakit, amikor adunk, a jobo kezünket használjuk. A zsoltár­írót az Isten segítő, ajándékozó jobbjára emlékezés hálás ragasz­kodásra indítja. Az arra emléke­zésből fakad a mi hálánk is, s ez teszi a mi kezünket is segítő, -ki­nyújtott kézzé felebarátaink felé. „A te gyógyító szent' kezed Or­vosló fájdalmimat, Elbágyadt tag­jaimat. Midőn azok sokasága Szinte lenyomott engem, Jézus, _ én remény ségem! (411. ének 4. vers). PÉNTEK. — „Megismertetem szent nevemet népemmel” (Ez 39,7 — 2Kor 3,3 — Jón 3,1—10 — 2Kir 18,13—37). A név nem közömbös, magát a viselőjét illeti mindaz, ahogy bánunk a nevével./ A jóérzésű embgr tiszteletben tartja mások nevét, s .vigyáz a magáéra is. A jiálás gyermek vi­gyáz, hogy magatartásával szé­gyent ne hozzon szülei nevére. Minden név között a legszentebb Isten neve. Az ő gyülekezetének úgy kell élnie, hogy Isten nevé­nek magasztalására szolgáljon a kívülvalók előtt is.. ..Szenteltessék meg a te neved! Tanuljuk szent beszédedet, És míg a sír ránk nem borul. Éljünk, mint hívek jámborul. Tévelygéstől óvd nyá­jadat, Hű pásztorunk te légy ma­gad” (27. ének 2. vers). SZOMBAT. — „Uram, ha meg­nyerted jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!” (lMóz 18,3 — Jn 1.11 — Jel 22.12—17 — 2Kir 19,1—19). A magyar embernek, mondják, ősi erénye a szíves ven­déglátás, népünknek szép jellem­vonása ez. De nemcsak ismerő­seinket, barátainkat, rokonainkat hívhatjuk meg magunkhoz, ha­nem Jézus Krisztust is, s benne a világmindenség Urát. Ha igéje előtt megnyitjuk fülünket, s ki­tárjuk szívünket, betér hozzánk, így a holnapi, vasárnapi isten­tiszteleten is. az igében jön és marad közöttünk. „Jer azért, Uram jer közelembe. Ruhád szé­lét kezem hadd illesse! Jer, drága vendég. Veled tér be hozzám a békesség” (414. ének 7. vers). Szekeres Elemér Szeretni kell! HATALMAS BÉRHAZAK KÖZÖTT TENYÉRNYI TÉR. Kétoldalt padok ke­retezik, közöttük egy-egy ládába kény­szerűéit délszaki növény. A másik olda­lakon a Földalatti Vasút rácsos betonfa­la. A járda szélén egy-egy csenevész fa kapaszkodik az életet adó földbe. Bekö­szöntött a tavasz. Melegen süt a nap. fe­léje fordul ember, állat, növény. Napimá­dó ma mindegyik a maga módján. A kis téren húsz három-négy éves gyermek. Formaruhában: fehér ingecské- ben, kék nadrágban mindegyik. Próbál­gatnak vezetés nélkül futni a világban. Nekiiramodnak, aztán megtorpannak. Egy madárka ül a földön, nézi döbbenten ezt a nagy „forgalmat”. Kik ezek? Kéknad- rágós óriások? Néznek egymásra: az óriá­sok és a madárka. A gyermekek ámulva. a madár repülésre készen. Most egy óriás leguggol, de a mozdulatra, huss, és nincs madárka. Három gondozónő választja szét a ve­rekedőket. A legyőzőitek ott hevernek a földön. Sírnak. Ellenfeleik elégedetten nézik őket. A betonkerítés rései közé ipiiekszik az egyik a lábát beszorítani. A többi nézi és utánozza. Mindent a rések közé duónak, kenyeret, kezet, cipőt. Az egyik megiramodik, nagy köröket ír le. De leállítiák. Egy csoport sértődött leány­ka süvetül egy sarokban. Ki tudja miért? Nézem őket mosolyogva. De a legjobban azt a kis fiút. aki ott áll a tér közepén szetvetett lábakkal, kis pocakjai előre­tolja és kitárja karját mindenki felé. Az­tán megcélozza egyiket és megindul fe­léje. Meg szeretné ölelni, ez nyilvánvaló, de az eltolja és faképnél hagyja. De azért ő nem adja fel. Hát nem látja a vi­lág, hogy ő boldog és mindenkit meg szeretne ölelni! Újra indul egy barna szemű leányka felé. de nem néz a lába alá és már el is hasalt. Ejnye, no! f'eltá- pászkodik és már új alanyt keres. Na. végre! Valaki viszonozza! Ölelik egymást és nagyokat nevetnek jóízűen. Aztán el­válnak. és futnak tovább, kitárt karral, most már ketten, két irányba, ölelésre lelni. SÜRGET AZ IDŐ. Kitekeri nyakkal megyek, a kis ölelővei nem tudok betel­ni. Eszembe jut, hogy amikor én is ilyen , kisnadrágos voltain, németül tanultam. Az első szó. amely a fejembe ment na­gyon tetszett: die Blume! (a virág). Le­téptem egy százszorszépet és rohantam édesanyámhoz kitárt karral: Mutti. Blume! Magasba emeltem a virágot, mint aki valami csodálatosat fedezett fel. amit úgy hívnak Blume! És anyám kitárta fe­lém a karját és felkapott és együtt mond­tuk: Blume! Blume! Blume! És ez így mar nem is volt csak viragnév, hanem azt jelentette: Élni jó, élni szép! És ha ma letépek a mezon egy szál virágot, ki­tárom a karom es magamban százszor is mondom.: Mutti, Blume! Ö meg felém jön. kitárt karral és mondja velem együtt. Már munkaasztalomnál ülök. Kinyitom a nemrég érkezett külföldi szaklapot. Öngyilkossági járvány. Ez a vezércikk címe. Tavasz van, süt a nap, van kenyér, van állás, dolgozhatunk és mégis, férfiak, asszonyok és serdülő korúak öngyilkossá­got követnek el. Miért? Milyen körülmé­nyek között? Mit lehet tenni? Mi az oka annak, hogy látszólag erős. egészséges emberek szabad akaratukból a halált vá­lasztják, amikor komoly, gyógyíthatatlan bajban szenvedők vállalják az életet. Idegen ország statisztikáját olvasom, amely évenként 14 000 öngyilkosságról beszél, és ez a kép nem is teljes, mert nincsenek benne azok. akik megkísérel­ték az öngyilkosságot és nem sikerült nekik. Egy másik állam statisztikája ar­ról tudósít, hogy napi nyolc öngyilkos­ságnál csatlakozik a többihez. És részle­tesebben . ... hogy több közöttük az öz­vegy. mint az elvált vagy agglegény. Hogy a házasemberek között kevesebb az öngyilkos, de a fiatalok és az idősebbek között a gyakoribb. Az okai: jellemzavar, télelem, hitetlen-rég, unalom, a semmi- hez-sem-kapcsolódás a kilátástalanság, a zsákutca, a menekülés, a családtól, új kapcsolatok keresése és a depresszió, OTTHON LEVÉL VÁR. Egy 85 éves asszony irta. Elhatároztam — olvasom —, hogy vidám maradok, bármi történjék is. A világ borzalmas helyzetben van és any- nyi szomorú dolog történik naponként. Nekem magamnak kell hát vidámnak maradnom, boldog sejtté lennem ebben a sötétségben. Mert végül akármilyen nagy a sötétség, akármennyire átlátha- tatlanvl fekete, egy kis gyufa lángja is jelenthet valami fényt. Az ablakom tárva. Levél és virág bo­ntja a iákat. Győztünk! Kiűztük a hideg napokat, a kis Tavasz Dávid szelíd erő­szakkal vállra kényszerítette Tél Góliá­tot. mert mindennek megvan a maga ideje, és akkor a másiknak menni keU az útból. Boldog vidámság van bennem. Már maga a tudat is örömet ad. hogv a télből a tavaszba kerültünk, a halálból a feltá­madásba, hogy kicsinyeink között min­dig akad. aki kitárt karral indul a má­sik felé. mert szeretni akar. Ovarmth? íren

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents