Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-04-29 / 17. szám

^ öKumené öKumené ^ öKumené ^ Manila, Singapore... Dolgozgatunk vagy dolgozunk? SOKSZOR EMLEGETJÜK A MUNKA TERHES VOLT AT. Egyesek úgy akarják megoldani a teher kérdését, hogy csak félvállal igye­keznek a munkát vállalni. A „humoros” szólásmondás azt mondja: „a munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen”. A Bibliát felületesen ismerő keresztyén a munka terhes voltánál ezt hajtogatja: Isten büntetése ez rajtunk. Ö „büntette meg” Ádá- mot és Évát azzal hogy terhessé, fárasztóvá tette a munkát. Esetleg még azt a hibás következtetést is levonják egyesek, hogy minden munka terhes és minden munka a bűn következménye, tehát ke­rüljük, ahol lehet. Az életet, de az ige tanítását is jobban figyelők és ismerők részé­re ez a megállapítás joggal minősül tévesnek. A helyes gondolkodás itt mutatkozik meg, ha mi, emberek örülünk, hogy dolgozhatunk és al­kothatunk. Lehet, hogy a munkahelyen végzett munkánk nem is elé­gít ki, hanem ha hazaérkezünk, akkor is nekiállunk a házunkban- kertünkben fúrni-faragni, tevékenykedni, vagyis dolgozni. Nem is tudunk ölhetett kézzel élni! Ha betegség következtében tétlenségre vagyunk kárhoztatva, akkor éppen a tétlenség jelentkezik igen nagy teherként. A felszabadulás előtt éppen a munkanélküliség kénysze­rű tétlenségét tapasztalták meg sokan egyéniséget romboló erőnek. A BIBLIA A MUNKÁT ISTEN KIVÁLTSÁGOS AJÁNDÉKÁ­NAK tekinti. A bűneset előtt adta Isten nekünk a munkát, amikor a számunkra teremtett világot szabad volt gondozni és őrizni, sőt uralmunk alá hajtani (Móz 1, 28. 2, 15). Ez az eredeti állapot megromlott, s a munka, ha a bűnnel kötő­dik össze ítélet alá kerül. Sokszor ezért dolgozunk hiába és nem érjük el a kívánt eredményt, noha sok fáradtsággal és verítékkel végeztük azt. AZ IPAROSODÁS ÉS A NAGYFOKÚ MUNKAMEGOSZTÁS elő- segíheti a munkától való elidegenedést. Ha nem tudatosítjuk ma­gunkban a részletmunka fontosságát, közösségi felelősségét, talán az egész munkát hiábavalónak gondoljuk. Egy nagyvállalat meg­látogatása alkalmával csodálva szemléltük az ipar fejlettségét. A csarnok egyik végén vagonban hozták be a nyersanyagot, s a má­sik végén már szemre is tetszetős, csillogó termékként vitték a kész árút a raktárakba. Megkérdeztük, hogy a gyár dolgozóinak is így mutatják az egész termelési folyamatot, vagy csak az idelátogató iskolásoknak és csoportoknak? Akkor derült ki, hogy ott bizony elfelejtették az utóbbi években bemutatni a gyárat az új dolgozók­nak. Iliyen esetben nem is csodálkozhatunk, ha valahol panaszkod­tak a nagyfokú munkásvándorlásról. Ha nem értjük a nagyobb összefüggést, bizony terhes a részletfeladat és inkább odébbállunk. Ez a veszély akkor is fennáll, ha hiányzik az elismerés és a köszö­net emberi szava is. Az ellenkezőre is van számtalan szép példa. A Mecsek egyes szénbányáiba még a bányászfeleségeket és a nyugdíjasokat is levit­ték, hogy jobban megértsék ők is, mit jelent a nehéz bányamunka. A légkompresszor kezelője tudja, hogy a műszerek unalmas figye­lésén bizony a lent dolgozó emberek élete függ, a szállítókas keze­lője látja ,hogy a termelésben benne van az ő jó részletmunkája is. A KERESZTYÉN EMBERNEK TUDNIA KELL AZT IS, hogy a munkája a termelés közvetlen eredményén túl Isten világfenntartó munkájának is része, s munkájáért Isten előtt is egykor számadás­sal tartozik. Ezért nem csak azt nézzük, hogy hol fizetnek jobban, hanem azt is, hogy hogyan tudjuk küldetésünket leginkább meg­valósítani. Ha eleinte válogatunk is a munkahelyek közt, utána megtalálva helyünket, örömmel dolgozzunk ott Isten dicsőségére és az emberek javára. A teljes szívvel, két vállal, erőbedobással végzett munka eredménye adja azután a munka alkotó örömét, ami emberségünk megéléséhez, az egyéni boldogsághoz is oly na­gyon szükséges. Missura Tibor Kitüntették E. B. Lukac-ot A Lutheránus Világszövetség által rendezett manilai konzul­tációra és a singaporei ülésre egyházunk képviseletében utaz­hattam. Koppenhágában fagyos szél fújt, havazott, de másnap a Fülöp-szigetekfen banánt érlelt a trópusi napsütés. Manilában az ázsiai evangélikus egyházak és európai, észak-amerikai test­véregyházaik képviselői gyűltek össze (március 20—25), hogy az ázsiai misszióról tanácskozzanak. Afrika, Kelet-Európa és Latin- Amerika megfigyelőinek részvé­tele a kérdésnek világot átfogó távlatot adott. A misszió új ne­ve: egyházi együttműködés, hi­szen létrejöttek az önálló ázsiai egyházak ott, ahol korábban egyszerűen csak missziói terület­ről beszéltek. Előadásában Robert J. Mar­shall amerikai missziói igazgató a missziót úgy értelmezte, hogy annak tartalma Jézus Krisztus küldetése, melynek szociális kö­vetkezményei is voltak és van­nak. Hitvallásosan lehet csak végezni, de ökumenikus nyitott­ság is szükséges. Minden egyház önálló (autonóm), de egyúttal Istenhez kötött (theonóm). A cél az önellátás, az életképesség, de elengedhetetlen, hogy egymást kölcsönösen segítsék anyagiak­ban és szellemiekben. Az evan­géliumot minden népnek a ma­ga nyelvén, a maga fogalmaival, a maga kultúrájában kell meg­szólaltatni, de az evangélium mégsem lehet ezek foglya, ha­nem világot átfogóan, mindenütt érvényesen, univerzálisan kell hirdetni. Az ázsiai előadó, Jose B. Fü­lig professzor (Fülöp-szigeték) előadása a gyakorlati kérdéseket érzékeltette. Európa és Amerika nagy egyházai önállóaknak mondják már az ázsiai egyháza­kat, de még nem merik elvágni a köldökzsinórt, még félnek lel­ki „gyermekeik” önálló lépései­től. Attól tartanak, hogy a fia­tal egyházak nem tudnak majd jól élni szabadságukkal. Pedig nemcsak fiatalságuk és kicsiny­ségük a veszélyforrás, hiszen sok ponton éppen a „külmisz- szió” lendületében elkövetett hi­bák húznak vissza. Az evangé­likusok (is) exportálták európai és amerikai ellentéteiket, meg­osztottságukat, így aztán némely országban sok evangélikus egy­ház van, nemcsak az ott beszélt nyelvek, hanem a missziót vég­zők szervezetei szerint is. Az európaiak és amerikaiak sok esetben magukhoz kötötték a ke- resztyénségre térőket és nem ve­zették el őket a Krisztus-hit sza­badságára (megtörtént, hogy fia­talok új énekeit azzal vetették el a vezetők, hogy azok nincse­nek benne a misszionáriustól kapott énekeskönyvben). A misz- szió a nyugati életforma átülte­tésével is együtt járt: India né­mely részén, aki előkelő akart lenni, az anyanyelvét, a tamilt is „misszionárius-dialektusban” igyekezett beszélni. Mindez talán érzékelteti annak az állításnak a jelentőségét, me­lyet a konzultáción így fogal­maztak meg: minden egyház missziói terület és missziói szerv egyszerre. Az ázsiai keresztyén kisebbségben is szórványhelyzetű evangélikusok maguk is gazda­gíthatják a „nagy” egyházakat hitük mélységével, életük elkö­telezettségével, szolgálatuk len­dületével. Megerősített ebben az a vasárnap délelőtt, amikor egy manilai külváros evangélikus gyülekezetével találkozhattam. Singaporeban a Lutheránus Világszövetség Egyházi Együttműködési Bizott­sága tartotta évi ülését (március 26—április 1.). A világszövetsé­gen belüli munkamegosztás sze­rint ez a bizottság (12 válasz­tott taggal) és ez az osztály (a genfi stábbal) az egyházaknak az evangélium hirdetésében való együttműködését segíti elő évi 5 millió dolláros költségvetéssel. Aki a misszió és az evangélium­hirdetés túlhangsúlyozásától fél, az gondoljon a világszolgálati osztály munkájára, mely évi 20 millió dolláros költségvetéssel anyagi segítséget nyújt a világ különböző részein, nem is kizá­rólag evangélikusok vagy keresz­tyének között. Risto Lehtonen igazgatói je­lentése négy jellemző vonásra utalt: (1) Afrika több országá­ban az evangélikus egyházak gyors növekedése tapasztalható, különösen is Etiópiában. (2) A misszió kérdéséről tartott kon­zultációsorozat lendületet adott a missziói munkának és a mun­ka világosabb értelmezésének. (3) A nagy, nyugati egyházak­ban is terjed a felismerés, hogy saját hazájuk is missziói terü­let, melyen segítséget kaphatnak az ázsiai és afrikai „ifjú” egy­házaktól. (4) A kelet-európai egyházak tapasztalatai és teoló­giai felismerése is gazdagították a világ többi részén élő egyhá­zakat; békemunkájuk emlékez­tető, hogy a szociális felelősség is az egyház missziójának szer­ves része; életük bátorítás mind­azoknak, akik most élik a radi­kális társadalmi változások idő­szakát. — További feladat o tagegyházak közötti kapcsolatok és információcsere mélyítése, az együttműködés előmozdítása, va­lamint a misszió és evangélizá- ció fogalmának további tisztá­zása, mert ezeknek a fogalmak­nak az értelmezése meghatároz­za a többi felekezethez, a külön­Württemberg evangélikus püs­pöke, valamint az NSZK-beli protestáns egyházak (EKD) ta­nácsának elnöke D. Helmut Class bejelentette, hogy 1979. október féle vallásokhoz és a társadalmi rendszerekhez való viszonyt is. Az ülés helye, vagyis az ázsiai környezet kínálta két szerte­ágazó kérdés felvetését. Az egyik a Kína-misszió. Sokan úgy vélik, hogy a Kínában végbe­ment változások nemcsak az ottani keresztyénekkel való kap­csolatok felvételét, hanem misz- sziói munka megindítását is le­hetővé teszik. Az elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy nagyon keveset tudunk a valóságos hely­zetről. Az előadók óvtak attól, hogy az egyházak megismételjék a korábbi missziói munka hi­báit: a felekezeti ellenéteket, az agresszivitást és a kínai gondol­kodás figyelmen kívül hagyását. — A másik kérdés az iszlám­misszió volt. A személyes ta­pasztalatok alapján szóló elő­adók nagyobb megértést kértek a keresztyénség részéről az isz­lám tényleges tanítása és gya­korlata iránt. Ha valamelyik kelet-európai szocialista országból egy lelkész Singapore-ba látogat, akkor az ritka, szenzációs esemény. Így kaptam meghívást a tamil nyel­vű — indiai bevándoroltakból álló — methodista gyülekezet istentiszteletére. Angolul prédi­káltam böjt 5. vasárnapjának itthon előírt igéjéről és úrvacso­rát osztottam a háromszáz je­lenlevőnek. Ezúton szeretnék eleget tenni a manilai és singa- pore-i kérésnek, és átadni üd­vözletüket a magyarországi ke­resztyéneknek. Reuss András 31-ével nyugalomba vonul. Ad­digra ugyanis éppen betölti tíz­éves püspöki szolgálatát, s egy­házának rendje szerint a püspö­köt ennyi időre választják. EMIL BOLESLAV LUKÁC- RÓL magas kitüntetése alkalmá­ból megemlékeztek lapjaink, te­levíziónk, rádiónk. Az Elnöki Ta­nács határozata alapján a Po­zsonyban április 6-án átnyújtott Magyar Népköztársaság Zászló­rendje babérkoszorúval ékesített fokozata méltán került az érde­mes művész eddigi elismerései sorába. Régi barátunk ő, aki szlovák költőként szerelmese a magyar költészetnek, s rendkívüli szolgá­latot tett immár szinte egész élet­művével a magyar és szlovák köl­tészet kölcsönös megismerése, egymásra találása érdekében. Sel­mecbányán tanult, majd elvégez­te a pozsonyi evangélikus teoló­giát. de mégsem lelkészi szolgá­latra indult, hanem egész életét az irodalomnak szentelte. Tanul­mányai és tucatnyi verseskötete jelent meg. Doktori disszertációja Adyról szólt. Ö volt kedvelt ma­gyar költője. De megszólaltatta szlovákul, s tanulmányokat is írt Petőfiről, Aranyról, Madáchról, Jókairól, Gyóni Gézáról, sőt Tóth Árpádról, Kosztolányiról, Juhász Gyuláról, Bölöni Györgyről, s együtt Győry Dezsőről és Vozári Dezsőről. TÍZ ÉVE ANNAK, hogy a Magyar Pen Club emlékéremmel tüntette ki. Erről az útjáról in­terjú jelent meg Pozsonyban. Eb­ben olvassuk: „Minthogy előadá­somon jelen volt dr. Koren Emil evangélikus püspökhelyettes, őt is meglátogattam, valamint Óttlyk Ernő dr. püspököt, továbbá az evangélikus hittudományi kart, s ott szívélyes baráti beszélgetés keretében tájékoztattuk egymást munkásságunkról. Megilletődve néztem az ódon épületet, ahol még Ján Kollár működött...” öt éve könyve kíséretében vá­laszolt egy levelemre: „Azt hi­szem, hogy a magyar—szlovák kultúrvonalon a két nép kölcsö­nös megértéséhez és megbecsülé­séhez munkásságommal valami­vel hozzájárultam. Ezért szívből örülök, ha megértést és baráti, testvéri visszhangot hallok.” MOST BARÁTI, TESTVÉRI VISSZHANGKÉNT együtt örü­lünk vele. s köszöntjük munkás­ságát megbecsülő szép kitünteté­se alkalmából. K v A napokban elhagyja a sajtót a Diakonia című Evangélikus Szemle, egyházunk most megindult időszaki folyóirata. Akik még megrendelni óhajtják, sürgősen kö­zöljék igényüket levélben az Evangélikus Sajtóosztállyal (Budapest, Puskin u. 12. 1088). A folyóirat évente kétszer jelenik meg. Előfize­tési ára egy évre 100,— Ft. A 96 oldal terjedelmű egy-egy szám ára 50,— Ft. Az előfizetési díjat csak az első számhoz mellékelendő csekklapon kell befizetni. A folyóirat a fenti módom külföldi hozzá­tartozók részére is előfizethető. Fodor József: A MUNKA ÉNEKE Pajtás, kapd a kalapácsot, Verd az ércet, vond a gázt, Üllőd pengjen port, zsarátot, Hév szemmel a hőt vigyázd. Rejtő mélynek, rejtelemnek, Tikkadt titkát orv elemnek Faggasd, fúrjad, fogd, igázd. Tiéd mind, mit szül heved ma, Forr a perc és fő a tér, Víg jussod nevetve vedd ma, Szökkenjen szód, mint a vér. Túl hatolva tűzzel, ésszel Merjen minden, merre nézel. Keljen, amit kezed ér. Nézd a rotációst, nyílva, barátom. Boldog robotolva már sírna, látom, De szedd a betűt figyelve, hiba ne nyelje, Mint a szél, szálljon szárnyon, a hírt lehelve. Szájak száguldva adják — Dörögjön döngve a gép, mint dönti az ólom, S te tűz-fűző, ujjad reppenjen, mint a sólyom, A tét: a Szabadság. Óh. és sima síneknek büszke futtatói, Óh, a vérnek, a térnek mozgást juttatók, ti, Házak felrakói, fürdőn a forró porban, S kik gépcsapot csiklandtok, munkát kicsalni sorban, S fénylő óriások, mell-hegy-bolt fölött rőt pöröllyel, Világgal-birokra bőszen, ha kell, egy szál ököllel, S te. izmot pattintó földihányó, sárga, szürke, S csöngős utcaikotró, vagy mérnök, terv-, betűgyűrte, S ki termést hozni, hantba vág — S te finomabb útú szellem: versed versengve keljen, Mint fúvó. főjjön, emeljen, pattanjon meg a mellem — Ma miénk a világ! Földön és tengeren Kezünk ott zeng, terem, Átok és sírverem Nem árt, forrt förtelem, Versengve szent térén. Ki nekivág. A csillagokig, s hol az érckő lakik. Hol a nap vakít és a hósarkokig, , Üres tér előtt, amely várja erőd, Míg bírja velőd, ne lessed pihenőd. Csak rajta hát! (Megjelent: „A HAJNAL SZÍNEI”. Magyar költők tanúságtétele című kötetben 1975.) CLASS PÜSPÖK NYUGALOMBA VONUL ÜJ PÜSPÖK SCHLESWIGBEN Az északéiba! egyház zsinata Karlheinz Stell eddigi lübecki esperest választotta meg Schles­wig püspökévé. Alfred Petersen, az eddigi püspök nugalomba vo­nul.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents