Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-03-18 / 11. szám

J dek-jelképek-emlékek Alvórügyek Néhány éve késő ősszel, már lombhullás után, lefűrészeltük e egyik akácfa jó karvastagságú, hosszú ágát a templom előtt. Nem szívesen tettük, mert az élőfának még az ágát is kímélni kell. De nagyon útban volt már. Teljesen eltakarta a bejáratot és a ma­gasabb termetűek csak meghajolva mehettek el alatta, ha be akartak menni a templomba. Pedig soha jó nem származott abból, ha az Űr- östen közelében kényszerből hajtottak fejet az emberek. Ügyesen fűrészeltük, tőből, csonkot lehetőleg semmit se hagyva. Hadd forrjon be mielőbb a seb. Tavasszal a csonk körül kis rügyek fakadtak. Évek során szép kis gallyak nőttek belőlük. VagV három is. Alvórügyek voltak a csonk körül — mondták a kertészkedésben Háláin jártasabbak. A fa nedvkeringése bőven juttatott táplálékot arra a helyre, mintha még mindig élne a kivágott ág. Ezért éledtek fel, erősödtek hajtássá az addig- láthatatlanul rejtőző kis rügyek. Mintha a léleknek is volnának valamiféle titokzatos alvórügvei. Megpróbáltatások, szenvedések után kihajtók. Magabízásuk gyü­mölcstálén vadhajtásaiban visszametszettek, úrhatnám akarnokosko- dásukban vissza csonkítottak, szép és igaz megújulásának gyümölcsös hajtásai. Láttam már ilyeneket. Tudok arról is, hogy régen is sokszor nőt­tek ki az egyház életének öreg fáján alvórügy ékből friss hajtások. Csodaszépek. / Schreiner Vilmos Talvitie imádságai megkötésének éve volt. Dolgoza­Ezen a helyen heteken át megkapó, szívből fakadt s egé­szen újszerű imádságokat, el­mélkedéseket talált az olvasó. Alatta volt mindig a szerző ne­ve: Talvitie. Komoly lelki szol­gálatot végzett Schreiner Vilmos pestújhelyi lelkészünk, aki a má­sodik világháború után, az új szakaszban első tanulmányuta­sunk volt Suomiban, az imádsá­gok ízes átültetésével. Most, hogy befejeződött ez a sorozat, s az imádságok és el­mélkedések elvégezték a maguk láthatatlan szolgálatát az olva­sók szívében, illő bemutatnunk a szerzőt. Talvitie Simo János a finn egyházban éveken át erőteljes színt adó fiatal lelkészként szol­gált. Hazánkat már édesapja is szerette, s amikor fia megszüle­tett, éppen Magyarországon volt hivatalos kiküldetésben. Ennek emlékére kapta a fiú második keresztnevét így, magyar hang­zásban: i János. Fiatal teológus korában jutott kapcsolatba a svéd Frank Mangs nevéhez fű­ződő lelki megmozdulással s ez a találkozás egy életre eljegyez­te öt a személyes keresztyénség mélységeinek búvárkodásával. A negyvenes évek ízig-vérig mo­dern fiatalja volt. Még nem végzett a teológián, amikor fél évre hazánkba jött tanulmány­útra. Témája akkor merész vá­lasztás volt: az egyház és állam viszonya Magyarországon. 1948- at írtunk akkor. Az Egyezmény JAN WILLEBRANDS kardiná­lis, utrechti (Hollandia) érsek to­vábbi öt évre a vatikáni Keresz­tyén Egységtitkárság elnöke ma­rad. Ebben a megbízatásában erő­sítette meg nemrég II. János Pál pápa. (LWB Information) ta otthon még bővült, s teológiai licenciátust eredményezett. Rö­vid gyülekezett szolgálata köz­ben egyre jobban elmélyült az egyházi sajtó művelésében. Vé­gül az országos méretű, legna­gyobb finn egyházi lapnak, a Kotimaa-nak főszerkesztője lett. Sajtókapcsolataink az ő szer­kesztése alatt mélyültek el. Még mindig felfelé ívelő pá­lyáján, egészen fiatalon majd­nem végzetessé vált autó-sze­rencsétlenség érié. Eszméletlenül emelték ki a kocsiból s emberi­leg szólva egy fiatal, egészen kezdő ügyeletes orvos lélekje­lenléte mentette meg az életnek. Gyors helyzetfelismerés után egy kicsi, vidéki kórházban a kezdő orvos elvégezte rajta élete első koponyaműtétjét: kiemelt az agy­velő tőszomszédságából egy vég­zetesen tei'jedő vérömlenyt. Amint szállítható volt, Helsinki legnagyobb kórházába került, ahol hónapokig feküdt teljesen eszméletlenül. Betegágyát mér­hetetlen aggódás és imádság övezte. Felesége — neves ének­művésznő — hetek alatt meg­őszült, de töretlen reménység­gel „tudatra imádkozta” férjét. Talvitie Símo János fiatalon nyugdíjba került — és utazni kezdett. Bejárta a fél világot, s remek útleírásokat jelentetett meg. Sajtóvénája nem sérült, és sorban adta ki áhitatos könyveit, elmélkedéseit. Híres finn közéle­ti embereket vallatott Istenről, Imádságos könyve apró gyöngy­szemei íme nálunk is közkincs- csé lettek. Ma is fiatal. Helsinki előváro­sának erdőbe épült, blokkházai egyikében lakása nagy üvegfala dél felé, a tengerre néz. Arra, ahol messze a látóhatáron túl a Kárpátok vonulata húzódik. Koren Emil Istentiszteleti rend Budapesten, 1979. március 18-án Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenseher Károly, de. 11, (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Harmati Béla. Fasor de. 11. (úrv.) Vámos József, du. 5. Szeretet- vendégség: Vámos József. Dózsa György út 7. de. fél 9. Vámos József. Üllői út 24. de. lél 11. Karácsony Sán­dor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (urv.) Boros Károly. Rákosfaivá de. 0. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Károly. Kassák Lajos iit 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Drobina Erzsé­bet. Frangepán u. de. 8. /Drobina Er­zsébet. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtclcp de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz Lász­ló. Kispest de. 10. Bonnyai. Sándor. Kispest-Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota-MA V-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota-Kis- templom de. 10. Bodrog Miklós. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Mátyás­föld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rá­koshegy de. 9. Kosa László. Rákos- ligel de. 10. Ferenezy Zoltán. Rákos­keresztúr de. fel 11. Kosa László. Bécsikap ulér de. 9. (úrv.) de. fél 11. (német), de 11. (úrv.). du. 6. To- rockó tér de. 9. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII.\ Tart- say Vilmos u. 11. de. 9. Takács Jó­zsef, de. 11. Takács József, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Modori u. 8. de. 10. Turcsányi Károly. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. KeJen- völgy de. 9. Közse István. Budafok de. ll. (úrv.) Rózse István. Csillag­hegy de. fél 10. Kaposvárt Vilmos. Csepel de. fél H. du. 5. Szereletven- dégség. Koron Emii. ŰJ EÖLD. („Térré nouvelle”) címmel új egyházi lap jelent meg Nyugat-Svájcban, francia nyel­ven. A szerkesztők célja: a nyom­tatott betűvel is elősegíteni a ke­resztyén bizonyságtételt a mai vi­lágban és gyors, pontos informá­ciókat továbbadni az egyházi kér­dések iránt érdeklődő olvasók­nak. A Lusanne-ban évente öt­ször kiadásra kerülő újság 60 000 példányban, 28 illusztrált oldalon jut el a gyülekezeti tagokhoz. (EPD) evangélikus elet A Magyarorszóei Evansélíkus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő öizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányt László Szerkesztősé? és kiadóhivatal: 1038 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 143-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 2521) ISSN 0133—1302 SÍ 79.0832 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak ne­ki, hanem hogy Ü szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mt 20, 28). VASÁRNAP. — „Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket” (Rám 15, 8 — Ez 36, 9 — Lk 9, 57—62 — Zsolt 25, 12—22). Isten hány­szor megtehette volna, hogy végképp hátai fordít hűtlen né­pének! Ö azonban annyi emberi engedetlenség ellenére is ahhoz ragaszkodik, amit ígért.' Aho­gyan szere te te vei odafordul Iz­raelhez és az egész világhoz, amire megmentésünkért hajlan­dó, az túl van az emberiség leg­merészebb elképzelésein is: „is­tennek szent Fia Ember vaksá­gára Lejött a világra, Szolgai formába...” ,(724. ének 1. v.). HÉTFŐ. — „Azoknak, akik áll­hatatosan jót cselekedve törek­szenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad” (Róm 2. 7 — Mai 3. 18 — IPt 1, 18—21 — Mt 21, 23—27). A jót cselekvés állhatatossága ad maradandó szépséget az éle­tünknek. Isten előtt egyszer ki­derül majd ez, ha most sokszor azok élete látszik is csábítóbb­nak, akik „szabadon” futják éle­tüket A jó cselekvésére azonban ne magamra tekintő érdeinhaj- haszás mozgasson, hanem a há­la a megváltásáért. „... Kiben munkás a szeretet. . . . Az fut Jé­zus nyomdokán Mennyei szent cél után” (438. ének 2. v.). KEDD. — „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!” (Jak 5, 8 — Mt 21, 28—32, — Jón 2,7 — Ap Csel 8,1 — Ez nem mindenre jó fájdalomcsillapító szenvedőknek. Másról van szó. Isten azért visz bele „nemszere­tem” helyzetekbe is, mert vala­mit el akar érni velünk: Saját bajunk nagy alkalom arA, hogy részvétet tanulva megértsük a másokét. Mert Jézus Krisztus tanítványának nyitott szívvel kell beleölelnie saját imádságá­ba embertársai szenvedését. „Alázatos, szelíd voltál, Min­denkiért imádkoztál; Add, eb­ben is híved legyek..(418. ének 5. v.). SZERDA. — „Aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, életre kel­ti halandó testeteket is a betfne- tek lakó Lelke által” (Róm 8, 11 — Ez 37, 14 — Jn 10, 17—25 — Mt 21, 33—46) A keresztyén reménység nem valami lelki halhatatlanság sápadt .eszméje csupán. Testünk feltámadását .is várjuk! Mert Isten nem vetette meg azt, hanem inkább még ar­ra is méltatta, hogy Lelke temp­lomává szentelje, amint bűnbo­csátó . szeretet elfogadjuk! Re­ménységünk biztos aiapja: Urunk feltámadásának nagyszerű ténye. „Bízzátok! Éi! Feltámadott!...” (737. ének 4. v.). CSÜTÖRTÖK. — „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá min­den népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a S zen-déleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28, 20 — lMóz 17, 9 — Ap Csal 18. 1—11 — Mt 22, 1—14). Gyermekeinkre nézve halijuk meg: kereszteiés és tanítás el­választhatatlan. Csak akikor be­csüljük meg valóban a kéreszt- séget, ha gyermekeink általunk odatalálhatnak az Űr Jézus Krisztushoz, hogy hivő, szeretet­tel szolgáló felnőttekké legyenek ők is. „.. . Hit által Krisztus vált- sága Lesz részünk a szentség­ben . .(761. ének). PÉNTEK. —. „Űj éneket adott a számba, Istenünknek dicsére­tét” (Zsolt 40. 4 — Jak 3, 10— 11 — lKor 4, 9—16 — Mt 22, 15—22), Bűnös természetünknek egyáltalán nincs ínyére Isten di­csőítésé. Felszabadultan és őszin­tén csak akkor tudjuk dicsérni Isteni, ha a Megteszi lettről szóló evangélium ereje megújítja lé­nyünket. Mennyire hathat át be­lül minket Istenünk szeretete? Vagy az istendicséret ajkunkon csak üres szó, amellyel jól meg­fér szívünkben a gonosz indulat és szánkból mások életét meg- ro-ntö beszéd árad? ..Kész most az én szívem néked énekelni, Kész most jóvoltodórt nagy há­lákat adni...” (705. ének 6. v.). SZOMBAT. — „Légy erős, légy férfi! Tartsd meg, amit Istened, az ŰR rád bízott (1 Kir 2, 2—3 — Mt 4, 18—19 — 2Móz .12, 3— 14 — Mt 22, 23—33). Ránk azt bízta Isten, hogy evangéliumá­nak tanúi, emberek bajain kö­nyörülő irgalmának .szolgái le­gyünk a világban. „Férfias”, te­herbíró erő kell ehhez valóban. A felszólítás nekünk van címez­ve. Mégsem magunkból kell ezt a teherbíró képességet előterem­teni. Urunk mr.ga tesz erőssé, szorongató szerétében adja saját erejét. Csak kérjük és fogadjuk el tőle alázatos bizalommal: „Ha erőnk lankad, Segélj, vigy ma­gad ...” (785. ének 2. -v.). Adámi László AZ ENSZ FAJI MEGKÜLÖN­BÖZTETÉS ELLENI RÁD1Ö- PROGRAMJÁT a világ; szinte va­lamennyi rádióállomása közvetí­tette. A számos afrikai adó mel­lett átvette a műsort a moszkvai, berlini, budapesti és varsói adó,, számos nyugat-európai tv-társa- ság, a vatikáni rádió. (EPD) Másfél adag boldogtalanság A hatos villamoson mellükre csuklóit fejű emberek bóbiskoltak, amikor a sze­relvény hangos csörömpöléssel megérke­zett a Körút és Rákóczi út sarkára. De engedtem tovább, majd jön a következő — gondoltam — miközben ízleltem a nagyvárosi éjszaka illatát. Közben taxi fékezett a járdasziget mel­lett. A nő, aki kiszállt a gépkocsiból, szinte pánikszerűen közeledett felém, olyan határozott biztonsággal, mint régi ismerősök vagy barátok szoktak, akik nem rejtik magukba a találkozás örömét. Pedig benne is csak derengett valami, mert zavart mosollyal csak ennyit mon­dott: — Nem emlékszik rám? Márta va­gyok ... Persze. Márta. Valahol, valamikor egy társaságban futottunk össze. Két mondat között mutatták be. Akkor is csak egy villanás maradt belöl/e, meg egy neurasz- téniásan izzadó kéz emléke, mely pilla­natok rebbenésével a kezemben pihent. Eleinte nem tudtunk ott a járdaszige­ten egymással mit kezdeni, mivel nem volt semmiféle emlékfonál, amibe bele­kapaszkodhattunk volna. Ezért az adott helyzetben azt az egyetlen logikusnak tűnő kérdést tettem fel, hogy miért szállt ki a taxiból, hiszen éjszaka mindenki örül, ha kocsihoz jut, s ő miért adta fel mégis a kényelmét? Márta szémmelláthatóan örült, hogy adtam valami beszélgetési alapot, s kéz­séggel válaszolt: — Felesleges taxizni, ha nem siet az ember. Legfeljebb később érek haza. így megspórolok egy seduxent. Az is vala­mi... — Akkor minek ült mégis kocsiba? — Mert Tamás minden este taxit hív, hogy ne legyen terhemre a vilamosozás. Tamás. Beugrott egy arc. egy emberi magatartásforma, mely ezek szerint most meghatározza Márta egész életét. Csak futólag ismertem ezt a különcködő ala­kot, mégis furcsa vele Mártát elképzelni. — Fél éve járunk együtt... — közölte még Márta a világ legtermészetesebb hangján, teljes közönnyel, minden hang­súly, vagy érzelem nélkül. Tamás szobrász. De nem bohém mű­vész, hanem egészen sivár, kiégett al­kat. Állandóan „viselkedni” akar. s ez már eleve gyanús. Félszegség, sikertelen­ség, vagy határtalan önzés és húíság le­het az oka. Ez utóbbi vonatkozott Ta­másra, mint általában az olyan embe­rekre, akik szüntelenül igazolni akarják magukat. Márta kitárulkozás vágya visszatartha- tatlannak bizonyult. Érződött, hogy ak­kor és most — s talán soha többet — de egyszer valakinek beszélnie kell erről: — Tamással a hét minden napján együtt vacsorázunk a klubban. Ketten eszünk másfél adag rántott szeletet és megiszunk hozzá egy fél üveg ásványvi­zet. Sehol nem kapna másfél adag rán­tott húst — ez a saját találmánya és vív­mánya — csak ott és csak ő. Érre pedig rettenetesen büszke. Ezért minden este másfél adag rántott karajt eszünk, soha mást. Néha már ég a gyomrom a sok prézlitől. A patikában körülnevetnek mennyi szódabikarbónát veszek. Az ás­ványvíz felét megisszuk, akkor cédulát ragasztanak az üvegre, ráírják a nevét— erre szintén ellenállhatatlanul büszke — majd a maradék vizet másnap este is­mét kihozzák. Fényreklámok cikáztak a fejünk fö­lött. Márta közben rágyújtott egy ciga­rettára és öngyújtója lobbanásakor kiraj­zolódott az arca. A harmincon már jóval túl volt, de még innen a negyvenen, vo­násain azonban látszott az a keserű öreg­ség, mellyel maga emészti az ember a maga életét. ■ — És miért szállt ki mégis a taxiból? — tértem vissza az alapkérdéshez. — Már mondtam. Tamás minden este taxit rendel. A portáról telefonál, jó han­gosan, hogy mindenki hallja, taxit kér a saját nevére, azután beültet a kocsiba és hazaküld, mint valami csomagot. Csak­hogy én háromegyet keresek a tervező­intézetben és nem tudok minden este negyven forintot taxira kifizetni. Ezért mindig kiszállok, amikor az óra még nem mutat húsz forintot és így viszonylag ol­csón megúszom. .. — Ezt még soha nem mondta meg Ta­másnak? — Nem lehet. Fel sem tételezi, hogy valakinek ne legyen napi negyven forint­ja taxira... — De hiszen ő sem költ, másfél adag rántott szelet, fél üveg ásványvíz, ennyit áldoz egy estére. — Ez igaz — hagyta helyben Márta — de tudja, hogy milyen különbség, ha va­laki azért nem költ mert fukar, vagy azért mert nincs miből? Érti, érzi a kü­lönbséget? Hogyan kerülhetett össze ez a két em­ber? Miként sodródhattak egymás mel­lé? Különböző az értelmi, érzelmi tarta­lékuk, más más a nyelvük, nincs közös jelrendszerük, mégis kötődnek egymás­hoz. Mindezen tűnődve kikényszerült be­lőlem a kíváncsiság: — És maga megelégszik ezzel a kap­csolattal? Kitölti az életét? A felvillanó neonreklám fényében lát­ni lehetett Márta szemén az árulkodó, szemérmes könnycseppet: — Még mindig jobb, mint teljesen egyedül... — válaszolta, s közben fel­szállt a megérkezett újabb hatos villa­mosra. Ágh Tihamér * I *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents