Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-03-04 / 9. szám
Jelek - jelképek — emlékek Más látószögből A környék lakói régóta várták az eseményt. A reggeli hírekben a rádió is bemondta, hogy sok milliós költséggel elkészült az új közúti felüljáró a vasúti sínek felett, örültünk neki. Egy távoli kerület közelebb került a város szívéhez. Feleslegessé vált az ostoba és értelmetlen kerülőút, amely jó tíz perccel meghosszabbította addig a városba jutást. Jó volt az is, hogy a megnyitás reggelén az autóbusz vezetője a felüljáró előtti utolsó megállóban mikrofonba mondta a megváltozott útirányt és az új megállókat. Azután elindult a busz az új útvonalon, alig párszáz méterre a régitől. Lassan fölébe emelkedett a kedves, kertes városrész kis családi házainak és őszi színekben pompázó gyümölcsfáinak. A zsúfoltan szorongó utasok — csupa környékbeli! — úgy néztek ki az ablakon! mintha turistabuszon lennének, idegen országban, távoli tájakon. Olyan más, olyan érdekes volt minden onnan a magasból. Milyen jó lenne, ha az életet, feladatainkat, kötelességeinket és főleg egymást néha a megszokottól eltérő látószögből néznénk. Jobban látva egymás életét, gondját, örömét, kísértéseit. Nagyobb áttekintést nyújtó magasságból. Nagyon elcsodálkoznánk, talán el is szégyellnénk magunkat. Pedig ehhez nem is kellene — sokmilliós költséggel — új közúti felüljárót építeni. Schreiner Vilmos Krónika a szegedi árvízről (Folytatás a 2. oldalról.) képtelenek voltak tárgyalni.” Délután Tisza Kálmán miniszterelnök bejelentette: „hajnalban vettem a hírt, hogy az égi vihar folytán a víznyomásnak a rögtönzött körgát nem volt képes ellenállni, s a víz a városba nyomult ... száth már ebben a számban vádolta a kormánybizottság korrupciós gépezetét „Több szegedit a bizottságba!” — követelte. Hírét vették, hogy Jókai és más nevezetességek Szegedre akarnak látogatni: „Valóban a művészeknek és költőknek elég anyagot szolgáltat most szegény városunk.” A SZEGEDI DRÁMA UTÓLAGOS ADATAI: A 75 ezres város lakosságának 96%-a magyar volt. A város a Tisza rendkívüli áradása miatt már március 5-től veszélyeztetett helyzetbe került. A petresi töltés átszakadása következtében a Tisza a város mögé került és Szeged meglehetősen mély teknőt képezett a körülötte magasan álló víz közepette. Az áradás 151 áldozatot követelt a rombadőlt házak száma 5585 volt. Épségben 334 lakóház maradt és néhány középület. A kár több, mint 11 millió forint volt. Március 17-én a várost meglátogatta Ferenc József és kijelentését, hogy „Szeged szebb lesz, mint volt”, sokáig visszhangozták a lapok. A Szegedi Napló csak június 1-én tudott megjelenni. Mik— JÚNIUS 3. RÖVID HÍR: „A belső víz a városban már a Tisza vizénél 28 cm-rel alacsonyabb ... A szivattyúzási munkát megkezdték, ám az aggodalom, hogy mint vasárnap éjszaka, a vihar délkeleti irányú volt, a körtöltés szádfalai ismét folyni fognak ... ” Szeged újjáépítése a mostoha körülmények miatt rendkívül lassan és csak a nyár derekán indulhatott meg. Az ország, sőt szinte az egész világ a katasztrófa sújtotta város segítségére sietett. A közadakozásból több millió forint gyűlt össze, de a leg- meghatóbb, hogy Brassótól Sopronig, Besztercebányától Újvidékig melegszívű családok jelentkeztek, hogy örökbe fogadjanak szegedi árvákat, s a hontalanoknak átmeneti szállást kínáljanak. Rédey Pál Istentiszteleti rend Budapesten, 1979. március 4-én Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du.6. Zenés áhítat. Igét hirdet: Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veö-reös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. 10. Boros Károly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Drobina Erzsébet. Frange- pán u. de: 8. Drobina Erzsébet. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjte- lep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc-Sze- mere telep de. háromnegyed 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest-Wekerletelep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos, du. 5. Szeretetven- dégiség: Boros Károly. Rákospalota- Máv telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota-Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11 Baráth Pál. Sashalom de. .9. Ba- ráth Pál. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. (szupp- likáció). Rákosliget de. 10. Kósa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. (szuppliká- ció). Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ottlyk Ernő, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. (úrv.) Muncz Frigyes. Kelenföld de. 8. Missura Tibor. de. fél 10. Mis- sura Tibor, de. ll. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. (úrv.) Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság a szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII„ Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIIT Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta index: 25211 ISSN 0133-1302 (Xl 79.0602 Athenaeum Nyomda. Budapest' Rotációs masasn.vomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató NAPRÓL NAPRA „Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy lerombolja az ördög munkáit” (ÍJn, 3, 8). VASÄRNAP. — „A szolgálatban munkálkodjunk: az adakozó egyszerűségben” (Róm 12, 8 — Mai 3, 10 — Mt 4, 1—11 — Zsolt 91). A szolgálat nem azért van, hogy dicsekedjünk vele, hanem hogy jó szívvel végezzük. A „kirakat”-adomóny csak önzésről beszél. Adjak hálás szívből, amely nem sajnálja sem Istentől, sem embertől azt, amije van. Azt tartsam számon, hol tudok szükségről mások életében, munkájában közel és távol. Tudunk-e egyszerűen, vagyis csendesen, örömmel és magától értetődően adni? „Ó, segíts mással tenni. Mit te tettél velem ...” (784. ének 7. v.). HÉTFŐ. — „Tudom, kiben hiszek” (2Ti.m 1, 12 — Zsolt 23, 4 — Jak 4, 1—10 — Mt 18, 1—14). Hitünk valódiságának mértéke ez a vallomás. Egyházunk tanításához ragaszikodunk-e csupán, vagy ismerjük az Urat is, aki emberré, mindenki szolgájává lett, akiről a. tanítás szól? Jézus Krisztus élő Ür, és evangéliuma szívet hódító hatalom. Az igazi hitben ezért bizonyosság van: „tudom”. Ebből következik: Tudom azt is, hogy az Űr Jézus szeretetének melegét kell továbbsugároznom az emberek életébe. És tudom, hogy Őbenne bízva még a halállal is nyugodtan nézhetek szembe. „Semmit nem félnék, mert ott is nékem Te volnál, Jézus, hű menedékem” (410. ének 4. v.). KEDD. — „Istenünk, az Űr, bármit cselekszik is, igaz” (Dán 9. 14 — Lk 8, 50 — Jak 1, '13— 18 — Mt 18.' 15—20). Saját sorsunk alakulása, közeli és távoli emberek, népek katasztrófája sokszor tölti el nyugtalansággal szívünket. Miért enged az Úristen ennyi bajt és igazságtalanságot? Jézus keresztjében és félelmet oldó szaVában azonban föltárul a világ kuszasága mögött, hogy igaz az Isten. Útjai kiszámíthatatlanok, gyakran elképesztők, de üdvözítő, az emberiséget boldogító akarata szabja meg irányukat. .. Szent cél felé visz erős karja, ö kormányoz!” (14. ének 4. v.). SZERDA. — „Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a népek, mert zászlóként ma- gaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz” (Ézs 11, 10 — Róm 3, 29 — 2Móz 24, 12— 18 — Mt 18, 21—35). Jézus Krisztus a mi Urunk az egész világot szerette. Ezért vállalnunk kell a szolidaritást mindazokkal, akik a béke megőrzéséért, igazságosabb rendért, az ember és világ megmentéséért munkálkodnak. Nem gyengülhet meg Krisztusban való hitünk az emberért való szolgálatunkban. Végső megoldást életünk valamennyi kérdésére az eljövendő Űr hoz majd hitünk szerint. „Királyi zászló jár elöl, Keresztfa titka tündököl...” (735. ének I. v.). CSÜTÖRTÖK. — „Támogass, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád” (Zsolt 51, 15 — Mt 4, 17 — Zsid 12, 1—7 — Mt 19, 1—12). Ha megismertem az Úristen elrontott életemet gyógyító irgalmasságát, kell, hogy hajtson a vágy, hogy másokat is vigyek hozzá. Nem a „hívő” gőg szavaival, hanem megéreztetve, hogy magam is sokszorosan hűtlen és vétkes ember vagyok. Másokat megtérésre segítenem csak úgy lehet, ha magam sem vonakodom bűneimet napról napra Uram elé vinni. Ezért imádkozzam. „Add szívünkbe tüzedet. Hogy megtérve Rád tekintsünk ...” (771. ének 3. v.). PÉNTEK. — „Az ŰRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsolt 24, 1 — Mt' II, 27 — Zsid 2, 9—18 — Mt 19, 13— 26). Úton vagyunk az „új ég és új föld” felé. De Istenünké ez a világ is. 'amelyben most élünk. A felelős szolgálat követelményével szemben az örök életbe vetett reménységünk soha nem lehet alibi. „Készséget ébressz követni igédet..(710. ének 5. v.). ! SZOMBAT. — „Elbeszéljük a jövő nemzedékének az ÜR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt”, (Zsolt 78, 4 — Mt 10, 8 — Jel 20, 1—6 — Mt 19, 27—30). A holnap keresztyéné csak akkor nézhet szembe a a jövővel, ha mi erős, hiteles keresztyénséget hagyunk rá. Olyat, amely a Szentlélek hatalmára épült. Van-e mit elbeszélnünk arról, hogyan teremtett, önző és hitetlen szíveinkben hitet és önzetlen, másoknak szolgáló szeretetet Isten kegyelmének ereje? „Nékün.k lett az .ígéret, s fiainknak...” (756. ének 3. v.). Adámi László Olvasóink írják Egy régi lelkészlakásról 1978. november 26-án felavatást nyert a nagyon szép mohácsi evangélikus lelkészlak, amelyhez alig van hasonló egyházunkban. Ezzel egyidöben a magyar- bólyi evangélikus lelkésznek Mohácsra történt áthelyezése folytán, s, a mohács- magyarbóly-siklósi gyülekezet területén történt társulás következtében Magyar- bolyban végétért az öreg lelkészlak rendeltetése. A mohácsi evangélikus papiak születésnapjának híre örömmel tölti el szívünket, hiszen a szolgálat tovább folyhat ismét Magyarbólyban is. Ugyanakkor emlékek elevenednek meg bennem. A MÚLT ÉRTÉKEIT ŐRIZZÜK MEG A JÖVENDŐ SZÁMÁRA! Ez a megállapítás indított arra, hogy mint egy visz- szapillantó tükörbe tekintve, néhány jellegzetes mozzanatot. írásban megörökítsek szülőházamnak, a hajdani magyar- bólyi evangélikus papiaknak életéből, gyermek- és ifjúkorom idejéből. A magyarbólyi evangélikus gyülekezetei — amely most a mohácsi gyülekezettel társult — az 1800-as évek elején beköltözött és ide települt német anyanyelvű evangélikusok alkották. Eleinte szórvány volt, amikor azonban elérte a törvényes létszámot 1847-ben, anyagyülekezetté alakult. Megkezdődött a fokozatos * fellendülés korszaka, melynek a második világháború alatti és utáni események vetettek véget. A német anyanyelvű lakosság Németországba való kitelepítése során az evangélikus gyülekezet úgyszólván teljesen elnéptelenedett, mindössze 60 hívőre csökkent. (Ezért kellett Mohácshoz csatolni!) Felemelő pillanat lehetett, amikor ezen dél-baranyai egyetlen evangélikus paplakot 1846. szeptember 8-án átadták rendeltetésének. A nemes egyszerűséggel épült négyszobás lelkészlak tizenegy lelkészcsalád otthona volt 1846-tól az épület felavatásától kezdve egészen 1978 novemberig, amikor az utolsó lelkészcsalád eltávozásával az épület mint lelkészlak befejezte rendeltetését. A lelkészek sorában az első és hatodik lelkész végezte leghosszabb ideig, 32. illetve 35 évig papi szolgálatát ebben a gyülekezetben. Roykó Károly lelkészék voltak a papiak első lakói. Roykó Károly lelkipásztori szolgálata alatt épült fel az evangélikus templom, amelyet 1858. október 10-én avattak fel. 32 évig tartó' hűséges szolgálata után a következő lelkészek rövid ideig álltak a gyülekezet élén. A lelkészek sorában a hatodik, az én édesapám. Vértesi Zoltán volt, aki a gyülekezet és a község jóvoltáért, két legfőbb eszményképéért: Istenért és a hazáért 1905— 1940-ig, 35 éven át fejtette ki a megpróbáltatások idején sem lankadó, hűséges, áldozatos lelkipásztori szolgálatát. MOZGALMAS ÉLET FOLYT EGYKOR A LELKÉSZLAKON hosszú éveken át. Ünnepek és egyszerű hétköznapok, munka, öröm és bánat kísérői- az emberi életnek. A munkatér nagy volt. Az anyagyülekezetet gondozni, két mesz- szeeső és 60 szórványközséggel, 2000-nél több jobbára szétszórtan lakó evangélikus hivővei nem volt könnyű feladat. Az Ige üzenetének hirdetésén kívül széles körű közösségi, nemzeti és társadalmi problémák felvetése és megoldásának keresése foglalkoztatták lelkipásztor édesapámat, így ez a lelkészlak jelentős szerepet játszott egyházi, társadalmi és nemzeti szempontból. Az első világháború nagy megpróbáltatást jelentett a gyülekezet életében, sok családban siratták a harctéren maradt apát, fiút. A reformáció négyszázéves évfordulójának megünneplése a reformátorok iránti hála és hiterősítés mellett, tiltakozás volt az embert és kultúrát ölő, vérontó háború ellen. Az első világháborút követő három évig tartó szerb megszállás több félelmet kiváltó eseményt hozott. 1926 júniusában kedves és felejthetetlen ünnepélye volt a gyülekezetnek. D. Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök egyházlátogatást tartott. 1928. október 7-én édesapám 25 éves lelkészt jubileumát a gyülekezet díszközgyűlés keretében ünnepelte meg. Ez alkalommal felolvasást nyertek D. Kapi Béla püspöknek a jubiláns érdemeit méltató üdvözlő sorai, melyekben többek között ezt írta: „szeretettel küldöm imád- sába foglalt áldásaimat. Hálával és elismeréssel emlékezem meg Nagytisztele- tűséged negyedszázados, hűséges lelkipásztori munkálkodásáról. mindarról, amit anyaszentegyházáért, nemzetéért és gyülekezetéért egyforma hűséggel cselekedett”. 1930 januárjában az egyetemes imahét bevezetése sikeres kezdeményezés volt és egyre növekvő érdeklődést váltott ki. Többször vendég igehirdetök is megfordultak a papiakon. A környékbeli református lelkészek templomi szolgálata, a vallásos esték, evangélizációs előadások, körzeti presbiteri és ifjúsági konferenciák, énekes istentiszteletek az anya- és leánygyülekezetek énekkarának közreműködésével Cantate vasárnapján a hívek hitbeli erősödését és a testvéri kapcsolatok kiépítését' szolgálták. A helyi hagyományokhoz tartozott, hogy Halottak napján az egész gyülekezet az énekkarral a templomtérről harangzúgás közt a temetőbe vonult és ott tartották meg a délutáni istentiszteletet. A felnövekvő ifjúság konfirmációi ünnepe, karácsonyestéken a gyermekek éneke, versmondása és megajándékozása a templomban felállított karácsonyfa alatt felejthetetlen élményeket jelentettek. A magyarbólyi lelkészlak műhelyévé vált a protestáns sajtót és irodalmat gazdagító alkotásoknak, melyek közül a „Lelki- pásztor” című prédikációs folyóirat ma is fennáll. EBBEN A PAPLAKBAN ' NŐTTEM FEL a szeretett család körében. Milyen jó volt a középiskolai tanulmányok céljából a városba került diáknak a vakációkban hazatérni a szülői házba! Ilyenkor a városban élés zártságát felváltotta az aranyszabadság. A lét játékos élvezése. A család mindennnapi életéhez hozzátartozott a zene, szakavatott kezek művészi zongorajátéka, korálok és az énekirodalom jeles műveinek megszólaltatása hangzott fel sokszor. Láttam a paplakot fénykorában, majd évek múltán külsőleg és belsőleg megváltozva. Itt nyertem egész életre szóló útravalóul Istenbe vetett hitet, mely mindenkor reménységül és vigaszul szolgál számomra. 1940 november vége felé egy csodálatos verőfényes késő őszi napon a magyarbólyi evangélikus lelkészlakot elhagyta 35 év után édesapám, a nyugalomba vonult lelkipásztor áldottlelkű hitvesével együtt. Ezzel lezárult három és fél évtized a magyarbólyi evangélikus lelkészlak történetében, hogy helyet adjon újabb évtizedek áldásos, munkájának, mely most is folyik. És ez a fontos! VISSZAEMLÉKEZÉSEM VÉGÉRE ÉRVE. elővettem a Bibliát és a következő igénél nyitottam fel: „Annak növekednie kell, nekem pedig alábbszállnom." Ján. 3, 30. Vértesi Jolán nyugd. gimn. tanár Pécs >