Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-03-04 / 9. szám
öKumené öKumené ÖKumezié @ Megjegyzések egy rosszul sikerült Újszövetség-fordításhoz „Ajánljuk a magyar nyelvű népnek hitvallásuk különbözőségére való tekintet nélkül” — olvassuk annak az Űjszövetség- fordításnak az elején, amelyik „A puszta létnél többet...” címen jelent meg az Univerzális Bibliaiskola kiadásában 1978-ban Ausztriában. Az előszó szerint Csia Lajos igehirdető és biblia- kutató negyven évi munkája nyomán készült, a kiadás és az Univerzális Bibliaiskola (World Bible School, Palos Verdes Estates, CA. 90 274) ingyenesen kívánja terjeszteni. Gyülekezeteinkben itt is, ott is találkozunk ezzel az Újszövetséggel. Amint tudjuk, 1975-ben jelent meg a Magyar Bibliatanács megbízásából évtizedekig tartó ökumenikus együttmunkálkodás eredményeképpen az az ú], eredetiből fordított Szentírás, amelyet örömmel, használnak evangélikus gyülekezeteink. Ez a fordítás a magyar protestáns egyházak közös, ökumenikus kincse. A régi Károli-féle fordítást alapul tekintő ún. revideált Károli-féle Biblia kiadásai után ez az új Szentírás mai magyar nyelven szólaltatja meg Isten igéjét. A magyar római katolikus egyház is megjelentetett egy új Bibliát 1973-ban a Szent István Társulat kiadásában több szakember közös fordítói munkája eredményeképpen. ANNAK ELLENÉRE, HOGY A LEGUTÓBBI ÉVEKBEN KÉT ÚJ MAGYAR TELJES SZENT- 1RÁS JELENT MEG és kapható hazánkban, mégsem mondhatjuk azt,' hogy a Biblia lefordítását ezekkel a fordításokkal befejeztük. Hiszen minden kornak újra törekednie kell arra, hogy a maga alakuló nyelvi-kifejezési világa számára érthetővé tegye Isten üzenetét. Ezért nem tartjuk hiábavalónak az Ószövetség eredeti héber és az Újszövetség eredeti görög nyelvének tanulmányozását és időről időre új fordítások megjelentetését, ha ezek jobbak mint a régiek. A baj azonban ott^van, hogy ez a bevezetésben említett Újszövetség-fordítás igen rossz. Feltűnő például, hogy mennyire a magyar nyelv szabályaival ellentétben használja a névelőket a fordító. „A Krisztus Jézus származásáról írt könyv” — kezdődik a szöveg, másutt pedig az „egy” névelő' a felesleges sokszor. „Amikor a mágusok a csillagot meglátták, igen nagy örömre gyulladtak” — olvassuk tovább. Szentlélek helyett „Szent Szellem”, leprás helyett „bőr- poklos”, megtérés helyett „térjetek új felismerésre” szerepel. A hegyi beszéd jézusi boldogmondásai például így kezdődnek: „Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek királyi uralma.” Itt tegyük mellé a mi új fordításunkat: „Boldogok, akik szegények lell^i értelemben, me»t övék a mennyek országa.” A régi revideált Károli-féle fordítás így hangzott: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa’.. Még egy példát vegyünk János evangéliuma elejéről: „Kezdetben már volt az Ige, az Ige Isten felé fordult és Isten volt az Ige. Ö kezdetben az Isten felé fordulva volt.” LEHETNE MÉG SOROLNI A PÉLDÁKAT ARRÓL, mennyire helytelen és sokszor bántó fordulatok kerültek be a szövegbe. Az előszó szerint: „A görög szöveghez való értelem szerinti ragaszkodás • hozta magával, hogy némely kifejezés szokatlanul és újszerűén hat...” Arról a szakembereknek kellene vitatikozniok, melyik kifejezés mögött milyen eredeti görög gondolat rejlik, ahogyan bibliamagyarázati könyveinkben ismertetni szoktuk a különböző véleményeket. Az is gyakran megtörténik, hogy egy- egy helyen két lehetséges fordítás közül egyik kutató az egyiket, másik a másikat használja. Számos régebbi kísérletet tartunk nyilván, egyes Biblia-fordítások megpróbáltak új szavakat is alkotni. A reformáció hagyományai azonban arra köteleznek, hogy mindig a legjobbat, a legtökéletesebbet igyekezzünk nyújtani a Szentírás fordításánál. Sajnáljuk, hogy ez a fordítás így, ebben a formában megjelent. A kiadó bizonyára nem volt abban a helyzetben, hogy megítélje, mennyire jó magyar fordítás az, amit kiadásra ajánlottak. Reméljük, hogy azok a külföldön élő keresztyének, akik magyarul olvassák a Bibliát, nem ebből a fordításból fogják majd megérteni Isten üzenetét, hiszen az rendelkezésre áll jobb megfogalmazásban is. ' MA SOKSZOR EMLEGETJÜK AZ ÖKUMENIKUS? ÖSSZEFOGÁST, a közös keresztyén fáradozást sok területen és éppen a Biblia fordítása és terjesztése olyan ügy, amelyikben mindenféle egyházhoz, felekezethez tartozó keresztyénnek együtt kellene működnie. E néhány sor azért jelent meg, hogy az ismertetett fordítás kiadása- és terjesztése ne zavarja meg ezt az ökumenikus együttműködést. (Folytatás az 1. oldalról.) gyermekek jogairól, békére neveléséről, szüleik életkörülményeinek javításáról és 'jövőjükről. Igen nagy élmény volt számomra. hogy a jóakaratú emberek világnézeti különbség nélkül, hogyan tudnak összefogni a Bé- ke-világtanács keretén belül az enyhülésért, a leszerelésért és az emberiség békés holnapjáért. Káldy Zoltán Lovász Pál: ZSOLTÁR EGY KISGYEREKHEZ Ügy szeretlek, mint anyám engem csecsemő koromban, mint én anyámat búcsúcsókjaimban. Ügy féltelek, mint szerelmetes ember gyenge társát, mint vén katona legkisebb bajtársát. Úgy nézem arcod, mint most hullott hó tiszta fényességét, mint lágy tavaszban bimbó ékességét, Ügy csodállak, mint kisgalambszárny első suhanását, mint ég alján a hajnal glóriáját (Megjelent a költő „ARCKÉP” című kötetében) Miált - meghallgatom (Folytatás az 1. oldalról.) fundis... Amerikai néger változata az ismert spirituale; „Nem tudja senki. mi fáj nekem csak Jézus egyedül...” Kiáltás Augustinus vallomásainak egy része, Berzsenyi Fohászkodása. Istent-hívó isten- hivők gyülekezete az egyház. Kiáltok. Biztatás is ez a zsoltár. Eszünkbe jut az Újszövetség sok kiáltozó embere Jézus körül. Jézus nem hallgattatja el őket. „Jézus, Dávid Fia könyörüli rajtam” hangzik a kiáltás különböző változatban Jézus nem némítja el azt sem, aki magáért könyörög, azt sem, aki gyermekéért, testvéréért, szolgájáért, hozzátartozójáért. Megérti és segíti a kiáltozókat. — A mai embert, önmagunkat is biztatni kell: csak ki vele! ne fojtsd el, ne tartsd magadban, fogalmazd szavakba, öntsd ki szívedet, kiálts. Gyakori panasz ma, hogy emberek egyszerűen nem tudják feldolgozni ami történik velük — s belebetegszenek. Kiálts hangosan Isten népe. Urad nem veti meg kiáltásodat. MEGHALLGATLAK — ARANYFEDEZETŰ ÍGÉRET. Isten nem unja imádságainkat, nem fáradt bele, nem telt el kiáltásunk szavával. Nem fojtja belénk a szót. Őseink és mai hívek tapasztalata egybecseng: Ö meghallgat. Meghallgatta Ábrahám kiáltását fiáért, Mózest népéért, Salamont bölcsességért, Ezékiást gyógyulásért, Zakariást gyermekéért mondott imádságakor. Korhéliusz házanépéért, Pál az efezusiakért imádkozott. Nem hiába. Jól hall Ö, aki a fület plántálta — vallja a zsoltáros (Zsolt 94.). Heinrich Böllnek van egy gazdag tartalmú kötete: Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai. A címadó karcolat egy rádióstúdióban dolgozó technikusról szól. Foglalkozása: hallgatja és vágja a szalagokat. Szenvedélye: egy dobozban szalag darabkákat gyűjt: „Hallgatást gyűjtök. Ha szalagot kell vágnom, melyen a beszélők néha szünetet tartanak, akár sóhaj, akár lélegzetvétel — nem dobom szemétkosárba, hanem összegyűjtöm, egymáshoz ragasztom őket, s lejátszom a szalagot, amikor este otthon vagyok...” Kísérteties, szörnyű eset. Valakinek elege van az emberi beszédből, csak a csönd érdekli. Isten nem Doktor Murke! Nem csöndünk kell neki, hanem szavunk, kiáltásunk is. Figyel ránk. Kiáltás — meghallgatlak. Mai misztikusok — vagy keleti misztikus valláspótlékokat ajánlók a csendben, elnémított emberségünkben látják, keresik és ajánlják a megoldást. Jézus ehelyett imádkozni tanít, a csönd helyett kiáltani. Tudja, amit a zsoltáros ismert és átélt: ha az ember kiált — Isten meghallgatja. Hiszem üdvösségünk nem a némaságban van elrejtve, hanem a beszédben. Az Isten beszédében, az igében és az emberi válaszban. a beszédben, a kiáltásban, az imádságban. A böjt nemcsak a fölösleges szavaktól megtartóztatás — az is, hanem a szavak, a kiáltás helyes irányba fordítása: „Ha hozzám kiált — meghallgatom!” — ezt mondja az Úr. Hafenscher Károly Oszlopok koszorúkkal Tanyai iskolába jártam elemibe. Édesanyám minden reggel féltve indított útnak, hiszen egy darabon az országúton vezetett az út. Igaz, nem emlékszem, hogy három esztendő alatt, míg ezt az utat jártam, találkoztam volna autóval. Akkor még a lovaskocsi volt a „menő” jármű. Mégis minden reggel édesanyám így indított útnak: „el ne tévedj! Ahol a kereszt van, ott kell befordulnod!” Ez a kereszt volt ugyanis a mi dülőútunk jelző „táblája”. Ha féltem, mert egyedül mentem hazafelé téli délutánon, ez a kereszt adott eifőt, mert innét már csak egy dombot kellett megmásznom, s a túloldalon már várt rám édesanyám. Ezt az útszéli keresztet még ma is „látom”, ha gyermekkoromra emlékezem. AZÓTA IS SZERETEM EZEKET AZ ÚTSZÉLI KERESZTEKET. Ki tudja ki miért állította azokat. Egyik csak fából készült, megdőlt már a szára is. A másik díszes kőből, s a pléh Krisztust évente újra festtte a kegyes arra járó. Volt, amelyre mécsest állítottak, a másikat díszes kerítéssel vették körül. „Az ország útján függ, s a földre néz, Arcán szelíd mosoly a szenvedés. A falu népét nézi csöndesen, Amint ballagva munkából megyen” — énekelte meg a tápai keresztet Juhász Gyula csodálatosan szép versében. Aztán szélesítették az utakat, s sok útszéli keresztet el kellett távolítani. A modern úttesten sebesen repülnek a gyors gépjárművek ezrei. Eddig nem is lenne semmi baj. A poroszkáló lovaskocsikat felváltotta a gyorsabb és kényelmesebb autó, az útszéli keresztek helyét, melyek egyben az útjelző tábla funkcióját is betöltötték, világító táblák kerültek. ELKERÜLTEK AZ ÚTSZÉLI KERESZTEK, S MEGJELENTEK MAI ÚTJAINK MELLETT AZ EGYSZERŰ FÁBÓL VAGY VASBÓL KÉSZÜLT OSZLOPOK. Ezek egyike se olyan díszes, mint voltak azok a régi keresztek. Nem bekötőutak mellett állnak, hanem szabálytalanul elhelyezett útjaink mellett. Tizenegynéhány esztendeje járom az ország különböző útjait. Kezdetben mint utas, majd mint autóvezető. így évente többször is utaznom kellett a Mátrába, Pásztón keresztül. Aki már járt arra, tudja, hogy hazánk egyik legszebb útvonala ez. Jobbra kékesen húzódik a Mátra vonulata, balra a termékeny nógrádi táj. Én is elcsodálkoztam oly sokszor e táj szépségén és varázsán. Aztán,, szinte egyik napról a másikra más vonta el a figyelmemet. Megjelentek e nagy forgalmú út mellett is ezek az oszlopok. Először csak egyet láttam valahol Hatvan előtt, aztán mind több lett. Néhány hete újra jártam erreflé, s hóval megterített útpadkák mellett már tízet számoltam meg —, de lehet, hogy több is van. S mindegyiken hervadt koszorú. EZEKRŐL A KOSZORÚKKAL DÍSZÍTETT OSZLOPOKRÓL akarok most szólni. Hiszen bármerre is járunk az országban, sokasodnak ezek a halálos közlekedési baleseteket jelző oszlopok. Ki tudja, kik lelték ezeken a helyeken halálukat? A rohanó motoros? Az ittas gépkocsivezető? Kivilágítatlan kerékpáros? De lehet, hogy „csak” a motoros utasa. Vagy a vezető mellett ülő, aki az éles kanyarban mesélte éppen a legizgalmasabb filmet a vezetőnek. Ki tudja. Egyre azonban mindenképpen figyelmeztetnek ezek az oszlopok. Éspedig azt, hogy valaki vagy valakik, akiknek errefelé vitt az útjuk, nem jutottak célhoz. Árván maradt a család, társ nélkül a házastárs, gyerek nélkül a szülő. Az elmúlt hetekben, amikor „életveszélyes” volt autóba ülni. vidéken jártam szolgálati úton. Kezdett esteledni, siettem haza. Előttem egy „T” jelzéses kocsi haladt, félve az úttest szélére húzódva. Megelőztem. A volánnál meretd szemmel az utat figyelve fiatalasz- szony ült. Kezdő vezető. Mellette hanyagul, félig hátradőlve egy férfi. Talán a férj, a gyakorlott vezető. Nem siettem, igyekeztem a tempót tartani. Úgy nyolcvan körül járt a mutató, amikor észrevettem, hogy a mögöttem haladó kocsi felgyorsul. Jelzett, előzésbe kezdett. Lassítottam. Amikor elhaladt mellettem, szinte hallani lehetett, hogy emelkedik az asszony szívverése. A mellette ülő férfi gúnyosan'végignézett a kocsimon, s mintha mondta volna: mit gondolsz, megelőzöl minket? Szerintem a tanulóvezető semmire sem tudott gondolni. Ki tudja, hogy a sokasodó útmenti oszlopok hány embertársunk halálát jelzik, hány keresztyén testvérünk közúti halálos balesetét is? Persze, nem az a fontos, hogy keresztyének, evangélikusok, vagy egyházon kívül élők voltak-e azok akik után síró családok maradtak. Egy a fontos: emberek voltak. Közénk valók. Lehet, hogy vétlen vezetők, kiránduló családok, hazafelé igyekvő utasok. Lehet, hogy teljesen ártatlanok, s mert a másik nem figyelt, nem vigyázott rájuk, csak ez az oszlop „maradt” utánuk. ESZÜNKBE JUT-E, AMIKOR VOLÁN MÖGÉ ÜLÜNK, vagy vitetjük magunkat az 5. parancsolat? „Ne ölj!” Hogyan? Hiszen én autót vezetek, s nem tankot, munkába, kirándulásra megyek és nem harctérre! Ez igaz, s mégis utunkat ilyen emlékeztető, halálos balesetek helyét jelölő oszlopok szegélyezik. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a közlekedési baleseteknek csak mintegy 5%-dt okozzák a műszaki hibák. A többi 95-öt mi, közlekedő emberek. Luther ezt mondja a Nagykátéban az ötödik parancsolatról: „Nem csak az vétkezik ez ellen a parancsolat ellen, aki rosszat tesz, hanem az is, aki tudna jót tenni felebarátjával, megvédhetné, megóvhatná és megmenthetné őt, megelőzhetné és megakadályozhatná azt, hogy testét kár, vagy fájdalom érje, de nem teszi." Amikor, útrakelünk, emberek életét bízza ránk Isten — s már nem csak a magunk életéért vagyunk felelőssek. Mindenkiért felelőssek vagyunk. Előzés közben a szembejövő jármű utasaiért is. A több lóerős motor helyett nekünk, embereknek kell gondolkodnunk. Minket, evangélikus keresztyéneket a KRESZ előírása mellett Isten parancsolata is figyelmeztet: Ne ölj! LASSAN BENÉPESÜLNEK ÚTJAINK. Mi is volán mögé ülünk. Vajon érezzük-e, tudjuk-e, hogy a messzibe futó szürke szőnyeg, a végtelenbe futó országút is Isten szolgálatának az útja. amelyen úgy kell „járnunk”, közlekednünk, mint akik az Élet megbecsülésére és védelmére kaptunk megbízatást?! Karner Ágoston Mórunk kulcskérdése A GUSTAV ADOLF-WERK ÜJ ELNÖKE Hermann Riess prelátust (Stuttgart) választották meg a Német Szövetségi Köztársaságban működő Gustav Adolf-Werk új elnökévé. Az eddigi elnök, a 74 éves D. Günter Besch lelkész többször is járt hazánkban és gyülekezeteinkben.