Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-02-25 / 8. szám

Hétköznapi imádságok

Nyitva a* ajtó

Az alkonyathoz érkeztem, Istenem. Életemnek fáradt óramutatói — mint az öreg ingaóráé itt mögöttem a falon — körbejárták, ezerszer már, az ismerős utat.

Köszönöm mindazt, ami lassan már mind a hátam mögé kerül. Életemet, ezt a csodálatos, nagy ajándékot. Köszönöm az örömet és a szomorúságot. A társakat és a magányt. A munkát és a pihenést. Az erőt és az egészséget.

Köszönöm a sok boldog élet-titokra nyíló ajtót. És most már azt is köszönöm, hogy sok ajtó kitartó kopogtatásom ellenére is mindig zárva maradt előttem.

Igen, Uram. Most már, az út végén, meg tudom köszönni a füstbe ment terveket, a meghiúsult reményeket, a valóra soha nem vált álmokat és ábrándokat is.

Köszönöm mindazt, amit adtál, és most már mindazt is, amit megtagadtál. Neked volt igazad, Uram. Nem vagy adósom semmivel.

Könyörgöm, légy velem mindabban, ami még előttem van. Légy velem, ha szenvedés, ha hosszú betegség, ha vigasztalan magányosság kíséri is majd az utolsó lépéseket. Ne emlékezzél meg hibáimról és bűneimről. Azokról sem, amelyeket már rég elfelejtettem, de azokról sem, amelyeket soha nem tudok elfelejteni már.

Maradj velem, amikor az erő, az egészség és életkedv ajtói egyre nehezebben nyílnak meg elnehezülő kezem nyomán. Köszönöm, hogy kegyelmed ajtaját úgy tártad szélesre előttem, hogy soha senki be nem zárhatja már.

Könyörgöm mindazokért, akik fiatalos és türelmetlen kíváncsisággal topognak az előttük még lezárt élet-ajtók előtt. Segítsed őket, nehogy idő előtt akarják kifeszíteni a jövendő zárait. Segítsed őket, hogy mindig a jó ajtókon kopogtassanak és zárd be előttük a veszedelemre nyílókat.

Segíts együtt örülni azokkal, akik előtt ott áll még az élet minden gazdag szépsége. Mindaz, ami lassan már mögém kerül.

Légy mindazokkal, akik félnek átlépni a holnapok küszöbét. Tudod, hogy sokunkat, fiatalokat is, meg-megszorongat a jövőtől való félelem. Okát se tudjuk néha, miért. És vannak, de hányán, akik előtt mások gonosz önzése zárja be az emberhez méltó, szép és nyugodt élet ajtaját.

Segíts, hogy szereteted erejével tudjak szólni és cselekedni azok között, akiket rám bígtál. Hadd örüljenek úgy az életnek, ahogyan én örülhettem annyiszor.

Kegyelmed ajtaját szélesre tártad, Uram. Nem félek átlépni már a legutolsó küszöbön sem.

De addig hadd tárjam ki. csendes derűvel, mások előtt, szereteted — a boldogság — ajtaját. Ámen.

Simo' Talvitie: Arkisia rukouksia (Hétköznapi imádságok) c. könyve nyomán Schreiner Vilmos

— SZÜLETÉS. Gáncs Péter rá- koscsabai-péceli lelkésznek és feleségének, Hafenscher Mártának február 16-án első gyermekük született. Neve: TAMÁS.

— HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ.

Erdélyi József és felesége, sz. Kovács Ida hatvanéves, Nagy István és felesége, sz. Gosztola Karolina negyvenöt éves, Szakonyi Sándor és felesége sz. Somogyi Karolina huszonöt éves házassági évfordulójukat ünnepelték. Mindhárom házaspár a kemenes- mihályfai gyülekezet tagja. Szeretteikkel együtt mondták el hálaadó imádságukat: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményérői!”

— Jäger Mihály, a soproni gyülekezet volt felügyelője és felesége, sz. Schneeberger Margit február 3-án hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg házasság- kötésük 50. évfordulójáról. Ez alkalommal igehirdetéssel az ünnepeltek veje, Lábossá László kölesei lelkész, úrvacsorával Joób

Olivér soproni lelkész szolgált. „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökké tart az ő kegyelme”.

— HALÁLOZÁS. Pálházi József a kőbányai gyülekezet egykori buzgó presbitere 61 éves korában Malmöben váratlanul elhunyt. Budapesten barátai és rokonai istentiszteleten emlékeztek meg az elhunytról. „Nincsen itt maradandó városunk...”

— Dr. Rohály Pál, a kondoros! gyülekezet felügyelője 80 éves korában elhunyt. Ötven évig volt a nagyközség orvosa és húsz évig a gyülekezet felügyelője, aki sokat tett az egységért és a viharkárt szenvedett templom helyre- állításáért. Temetése nagy részvét mellett volt 1978. december 28-án.

— Kasik János a kondorosi gyülekezet hűséges harangozója húszéves szolgálat után 70 éves korában elhunyt. Temetése 1978. december 1-én volt. „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen hív voltál, sokra bízlak ezután...”

Istentiszteleti rend

Budapest, 1979. február 25-én

Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla, de. 11. (úrv.) Káldy Zoltán, du. 6. Ta- kácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Muntag Andorné, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar). Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Fabiny Tibor. Rákosfalva de. 8. Fabiny Tibor. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Fabiny Tibor. Kassák Lajos út 22. de. 11. Drobina Erzsébet, du. 5. Szeretetvendégség. Váci út 129. de. negyed 10. Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula, Soroksár-Üjtelep de. fél

9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Ma- túz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest-Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota-MAV- telcp de. 8. Schreiner Vilmos. Rákos- palota-Kistemplom de. 10. Bodrog Miklós. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) ifj. Foltin Brúnó, du. 6. ifj. Foltin Brúnó. Torockó tér de. fél 9. ifj. Foltin Brúnó. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de.

10. Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ottlyk Ernő, de. 11. Ottlyk Ernő, du. fél 7. Csengődy László. Pest- hidegkút de. fél 11. Lehel László. Mo- dori u. 6. de. 10. Filippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de.

11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138, de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Nagytétény de. fél Rőzse István. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11.

— MEGVÉTELRE keres a Baranya Megyei Könyvtár 1955 előtti pécsi és baranyai kiadványokat: könyvet, folyóiratot, alkalmi újságot, térképet röplapot, plakátot, képes levelezőlapot, valamint 1900 előtt megjelent mindennemű baranyai nyomtatványt. Cím: Baranya Megyei Könyvtár, 7601 Pécs. Geisler Eta u. 8. Telefon: 10-929.

— KÖZGAZDÁSZ házaspár öthónapos kisfia mellé megbízható gondozónőt keres egész napos elfoglaltsággal. Lakás Budakeszin. Érdeklődéseket „Sürgős” jeligére kérjük a kiadóhivatalba.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—VTII Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25211

ISSN 0133—1302

79.0601

Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs masasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak” (Lk 18, 31).

VASÁRNAP. — „Ti akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszságot!” (Zsolt 97, 10 — Róm 6, 11 — Mk 8, 31—38 Zsolt 31,

2—9). Ahogyan a szeretetet nem lehet parancsolni, úgy a gyűlöletet sem. Igaz a jézusi mondás: „nem lehet két úrnak szolgálni”. Aki az Urat szereti, az kell, hogy gyűlöljön minden gonoszt. Mégsem avult el a zsoltáros felszólítása. Jó, ha ismételten is tudatosítjuk: Isten ügyéhez semmilyen gonosz szándék, elgondolás, tanítás, magatartás, elnyomó erőszak, meghátrálás nem tartozhat! „Tisztítsd meg szíved Jeruzsálem népe ... Karmazsin színű bűneidből tisztulj!” (788. é. 1. v.).

HÉTFŐ. — „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 150, 6— Róm

11, 36 — Lk 13, 31—33 —

Mt 16, 1—12). Az embert megszégyeníti a teremtett világ, mert az, amikor „engedelmeskedik” a természeti törvényeknek, a Teremtőt dicséri. Bennünket, keresztyéneket gyakran ugyanígy szégye- nítenek meg azok a nem keresztyének, akik példamutató és rendezett életükkel — anélkül, hogy Judnák — dicsőítik az Istent. A zsoltár tehát nem hallelújázásra buzdít csupán, hanem teljes Istendicséretre: „Jer dicsérjük Istent, szívvel, szájjal, lélekkel” (2. é. 1. v.).

KEDD — „Amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott” (Zsolt 33, 9 — Mt 8, 26 — Lk 9, 51—56 — Mt 16, 13—20). Istennél természetes, hogy a szót követi a történés, a cselekvés. Nekünk nemcsak csodálnunk kell ezt, hanem igyekeznünk kell őt követni abban, hogy ne csak szóban ígérjünk, hanem cselekedetekkel, szolgálatokkal is „beszéljünk”! „Mindent hálaadással vegyek, Embertársai mrpal jót tegyek” (35. é. 7. v.).

SZERDA. — „Az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Jézus Krisztusban” (Fii 4, 7 — Zsolt 136, 23 — Mt 6, 16—21 — Mt 16, 21—28). Ha komolyan vesszük Pál apostol szavait, amikor arról szól, hogy Isten rgnk bízta a békéltetés szolgálatát, akkor a „minden emberi értelmet meghaladó” békesség igazolja a keresztyéneket. Akinek a szívében és gondolataiban az ő békéje van, az szolgálja az ember és az emberiség békeügyét is. „Béke legyen

a nap alatt, Emberek közt jóakarat, Szerezz köztünk békét, Urunk, Melyért buzgón imádkozunk” (31. é. 1. v.).

CSÜTÖRTÖK. — „Amikor jól- lakásig eszel, szép házakat építesz és azokban laksz, akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről” (5 Móz 8, 12, 14 — Kol 2, 7 — 1 Móz 15, 1—6 — Mt 17, 1—13). A világnak ahhoz a részéhez tartozunk, amelyik nemcsak hogy jóllakik, de sokszor tékozol és pazarol. Isten nem azt várja, hogy éppen csak megemlékezzünk róla, hogy hálát adjunk a jólétért, hanem szívügyünkké kívánja tenni az éhezők sorsát. Az nem feledkezik meg Istenről, aki nem feledkezik meg az embertársról. Egy ifjúsági ének így figyelmeztet: „Ha délben étkezünk, azt is kell értenünk, hogy éheznek sokan, Akik testvéreink e gömbölyű bolygón!”

PÉNTEK. — „Szeretteim, ne minden léleknek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba” (1 Jn 4, 1 — Ézs 44, 25 — Ézs 58, 5—12 — Mt 17, 14—21). Isten őrizzen bennünket a „hamis prófétáktól”, de még inkább attól, hogy mi magunk legyünk azokká! Ne csak másokat vizs- gálgassunk, hanem a magunk életvitelét is mérjük mindig Krisztus szolgáló cselekedeteihez! „Bölcsességre megtanítson: Hogy ördög meg ne csalhasson” (764. é.

5. v.).

SZOMBAT. — „Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Ür” (Zsolt 41. 2 — Róm 15, 1, 3 — Jóéi 2, 12—19 — Mt 17, 22—27). Az ószövetségi gondolkodás még ma is jellemző sok keresztyénre. Világosan kell látnunk, ’hogy a keresztyén ember nem azért tesz jót, hogy biztosítsa magát. Mi azért gondolunk a „nincstelenre” és azért segítünk rajta, mert Isten már előbb segített, rajtunk, már előbb tett bennünket gazdaggá! „Soha én ez nem tudom Meghálálni Jézusom!” hangzik a 734. ének verseiben. — Meghálálni nem is kell, csak erőt meríteni belőle a nincstelenek szolgálatára.

Győri János Sámuel

— GYŰJTEMÉNYEMBE használt

könyveket, könyvsorozatokat, képeket vennék. „Gyűjtő” jeligére a kiadóhivatalba.

— MEGVÉTELRE keresem a Keresztyén Igazság és a Lelkipásztor évfolyamait, valamint kommentárokat, teológiai könyveket és folyóiratokat magyar és francia nyelven. Szilvást József lelkipásztor, Salgótarján, Ka- rancs u. 18. 3100.

Vándorlások kora

Kocsi, vagy vonat ablakából néztem a tovatűnő falvakat, ezeket a minivárosokat, ahonnan eltűntek a vendégmarasztaló sáros utak, a töppedt kis házak, melyek mintha csak guggoltak volna a ritka fogú léckerítések mögött, és parányi ablakaik úgy hunyorogtak a világba, mintha valaki hirtelen sötét szobába nyit be.

A falvak többségében ma már — szinte egymást túllicitálva — modern és korszerű házak épülnek, fürdőszobával és garázzsal, a tornác helyett terasszal, cifra vaskerítéssel és a tetőn tévéantennával. Kultúráltabb és kényelmesebb élet jelzi falvainkban a huszadik század utolsó negyedét. Könyvtárak nyílnak és kultúrhá- zak, a régi kármentős kocsmák helyén pedig eszpresszók és kisvendéglők.

S a falvakból mégis nagy az elvágyódás. A városoknak valami hihetetlenül misztifikált vonzásköre van Ma már nem ülnek ki az öregek az ámbitusra és nem pipázgátnak csendes toroköblítgetés közben, a bölcsességük megrekedt a múltban, nagyokat hallgatnak és mélyeket, mert különben sem figyelne rájuk senki, a fiatalok másként akarják alakítani az életüket, az életritmusuk olyan nyugtalan és zaklatott, mint a zenéjük, nem érnek rá töprengeni és cselekedetüket megfontolni, egymást, vagy önmagukat megismerni, igazságot keresni vagy életcélt kialakítani. Sietnek valami megfoghatatlan és feltartóztathatatlan irammal, mintha állandóan attól rettegnének, hogy lemaradnak valamiről, ami visszahozhatatlan és megismételhetetlen.

Egyszer a tévé egyik dokumentum filmjében faluról városba szakadt fiatalokat faggattak, hogy miért mondtak búcsút a szülői háznak, miért választották inkább a munkásszállás kopár örömtelenségét. A válasz egyöntetű volt. Mert otthon nincs szórakozási lehetőség — válaszolták a vaságyakon gubbasztva. Nem részletezték azonban — az az érzésem, nem is tudták volna — hogy tulajdonképpen mit is értenek szórakozás alatt, mi az a kielégítet- lenség, mely folyton lázad bennük. S a riporter bármit kérdezett, csökönyösen és minduntalan csak azt az érvet hozták fel, melyben talán nem is hittek — hiszen az illúziók a kőrengetegben oly hamar szertefoszlanák — csak ezt nem merték bevallani maguknak, mert ettől függetlenül még mindig élt bennük valami csodavárás.

Egy ilyen városba szakadt „csodának” nemrégiben magam is döbbent tanúja voltam. Kényszerű-kelletlen vendégeskedtem egy családnál, ahol néhány hónapja ment férjhez a lány. A kötelező udvarias- sági beszélgetés alatt kínosan feszengtek, de nem sokáig tudták tartani a magukra erőltetett pózt, s csakhamar önmagukat adták az igazi, elrugaszkodott, hétköznapi valójukban A nagymama meg is jegyezte:

— Így van ez, hajbakapnak, összevesznek, napokig nem beszélnek, aztán kezdődik minden elölről!

E rövidke tájékoztatás után a teenager éveitől nemrég búcsúzott férjre néztem és megkérdeztem az alma illatú Szabolcsból származó Ferikét:

— Ha ilyen viharos és szertelen az életetek, ennyire más a természetetek, akkor miért vetted el Erzsikét?

Ferike a legártatlanabb őszintességgel adta meg a választ:

— Mert még mindig jobb, mint a munkásszálláson lakni!

S ennél a kegyetlen vallomásnál hátborzongatóbb csak az volt, hogy a lány szülei ezt az egymondatos monodrámát egyszerűen elengedjék a fülük mellett, mintha nem is hallották volna.

Másik véglet, amikor a városi emberben támad valami olthatatlan nosztalgia a falu iránt. S ez egyre gyakoribb tünet. Azzal kezdődik, hogy tájjellegű bútorokkal rendezik be a lakásukat, népi hímzésekkel, szőttesekkel, tányérokkal, boká- jokkal, kancsókkal aggatják tele a falat, tilinkó hagulatú népszínmű falut varázsolnak maguk köré, olykor már csak azt várja az ember, hogy mint valami hangkulissza', magnóról hallani lehessen a hazatérő csorda kolompszavát, a kutya ugatását, a galamb bugását, a rosszul olajozott kertkapu nyílását. Következő lépésként a városi ember már nem elégszik meg ennyivel, a díszletvilág nem elégíti ki, ezért a legeldugottabb falvakban rozzant parasztházakat vásárolnak, melyet méregdrága pénzen helyrehozatnak, kívülről megmarad minden a maga ősi egyszerűségében, de — mivel a civilizáció áldásairól azonban nem tudnak lemondani — belül minden hipermodern, mint egy balatoni nyaralóban.

S ez a jelenség egyre feltűnőbb. Soha nem ott érezzük jól magunkat, ahol vagyunk, mert valami torokszorító szorongással mindig máshová vágyunk. Elindult egy vándorlási folyamat, faluról városba, városból falura, hogy a környezetváltozás rendbehozzon valamit az életünkben, amit elrontottunk. Persze helyes, ha a város és a falu keresi egymást, ha a különböző életformák, értékítéletek és szokások ösz- szefonódnak, megsemmisítik az előítéleteket és válaszfalakat. De nem megoldás, ha a városi ember csupán a falusi csendtől várja a feloldozást és megtisztulást, a falusiak pedig a kőrengetegben keresnek értelmet az életüknek. Mi lehet mégis ennek a pánikszerű népvándorlásnak az oka? Ügy vélem, hogy ezzel a mesterséges életmódváltással a magunk céltalansága és üressége elől menekülünk reménytelenül, mivel egyszer — előbb vagy utóbb — mindenki kíméletlenül rádöbben, hogy nem az tesz tartalmassá és teljessé egy életet, hogy falun lakik-e valaki, vagy városban.

Ágh Tihamér