Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-23 / 51. szám
Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVAN GELIKU HETILAP XLIV. ÉVFOLYAM 51. SZÁM 1919. december 23. Ára: 6,— Ft Káldy Zoltán: Egyházunk karácsonya Divatossá lett az emberek kér- dezgetése. Ezt teszi a rádió, a televízió, az újságok. Jó módszer ez arra, hogy egy-egy kérdés kapcsán kitűnjék, kiről és miről mit gondolnak az emberek. Nemcsak az derül ki ilyenkor, hogy mit tudnak az emberek, hanem az is, amit nem tudnak. Izgalmas volna egész egyházunk számára megtudni miben látják az evangélikus keresztyének, a mi egyházunk tagjai a karácsony lényegét. Félek tőle, hogy sok általánosságokban mozgó feleletet kapnánk: „Jézus megszületett”, „a szeretet ünnepe”, „a család ünnepe”. Pedig az egyház tagjainak ennél sokkal többet, kell tudniuk. Csak így lehet egyházunknak tartalmas karácsonya, és csak így lehet a Karácsonyi Gyermekről is elmondani, amit Pál apostol más összefüggésben így vallott: „Tudom, kiben hiszek!” Csak Isten segíthetett Karácsony Istennek felülről való „belenyúlása” a Föld, a világ dolgaiba. Csak Isten tudott a Földön segíteni. Adám bűne kihatott az egész teremtettségre. így írja le ezt a helyzetet Pál apostol — idézve a 14. Zsoltárt: „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincs aki jót. tesz, egyetlenegy sincs” (Rm 3, 12). Ez a megállapítás is jelzi, hogy a földi világ sorsa radikálisan össze van kötve az emberrel. De ezen a helyzeten éppen az ember nem tudott segíteni. Hiába próbáltak egyének és emberi közösségek „kitörni” a bűn és halál hatalma alatt tartott világból, úgy jártak mint a monda szerinti Sziszifusz, akinek égy hatalmas sziklát kellett egy hegyre felhengeríteni, és amikor már-már elérte a csúcsot, a szikla mindig visszazuhant. Hiába kezdte elölről, mindig vereséggel végződött erőfeszítése. Ebbe a reménytelen helyzetbe „lépett be” Isten karácsonykor: Fiát küldte „felülről”, hogy Szabaditója legyen az emberiségnek. Ez a Jézus volt az, aki megtörte a bűn hatalmát, és rést ütött a halál által fogva tartott emberiség börtönén. Az első karácsony, ■majd ezt követő nagypéntek és húsvét után világunk, Földünk, többé nem egyszerűen a „bűnnek és halálnak világa”, hanem, megszabadított világ az, amelyben nem reménytelen már a bűn és annak minden következménye ellen való küzdelem, és amelyben már nem, a halálé, hanem az életé a -végső szó. Ezért nem hiábavaló és haszontalan az a munka, amelyet az emberek lelki és anyagi boldogulásáért, a békéért, az igazságosságért és a társadalmi haladásért folytatunk. De az sem, melyet saját bűneinkkel szemben folytatunk. Ogy kell néznünk sa- ' ját világunkra, mint amelybe „betört” Isten világa és dolgoznak ben.ne Isten erői. szívét. Az első karácsony óta nemcsak „mindenható, mindentudó, hatalmas, örökkévaló, szent Istenünk” van, hanem „szerető meny- nyei Atyánk”. Rajtunk nem az az Isten segít, aki „rendel és ragyog és amit elrendelt állni fog”, hanem az az Isten, aki bűnbocsátó irgalommal hajol le hozzánk, magával közösségbe von és megajándékoz az új élet örömével, békességével és szépségével. Luthert és az evangélikus keresztyénséget mindig jellemezte, hogy Isten arcán elsősorban az atyai vonásokat fedezte fel. És ezt azért tehette és teheti, mert az első karácsonykor a „Fiút odaadta”. Benne az Atya szeretete, kegyelme és irgalma jelent meg köztünk. Ez a bizonyosság meghatározza egész életvitelünket, mert abban az alapállásban nézünk szét a Földön, a kozmikus világban, és a magunk kisebb világában• hogy Isten atyai szeme rajtunk van, látja világunk égető kérdéseit is és csetekszik is értünk. „Tcsíté” lett Karácsony — az elmondottakat el nem felejtve — elsősorban a „testté lett Ige” ünnepe. Azt hirdeti karácsony, hogy az Atyánál öröktől fogva levő Fiú, isteni létét elhagyva, „testté” lett és itt élt közöttünk. Arról a Fiúról van szó, aki részt vett a világ teremtésében. Ez a Fiú belépett az emberi'töi-ténelembe, mint egy asz- szony fia és egy zsidó ház családtagja. Ez a „belépés” nem úgy történt, hogy magára öltötte, mint valami ruhát, az emberi testet és nem is úgy, hogy hosszabb-rövi- debb időre „átváltozott emberré”, mint a mondabeli ókori istenek, hanem valóságos „testté” lett. A „test” az egész embert jelöli meg! Faészen emberré lett úgy, hogy a bölcsőtől fogva a golgotái keresztig emberi sorsot vállalt, emberként élt és halt meg. Az. aki Isten volt és ezért felette volt minden időnek és változásnak, itt a földön időbelivé lett. alávetette magát a tér és idő korlátainak, „dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá és magatartásában is embernek bizonyult” (Fii 2. 7). Emberré lett tehát teljesen és maradéktalanul! Aki gazdag volt, a legnagyobb szegénységet vállalta. „Belépett” abba az emberi pozícióba. amely Ádám óta leterhelt volt, hiszen „bűn, a törvény és átok” alatt volt. Istennel való egyenlőség pozícióját cserélte fel ezzel az átok alatti emberi pozícióval, hogy megmentse az embert, levegye róla az átkot és visz- szahelyezze eredeti méltóságába azt, akit Isten a „maga képmására teremtett”. Csak úgy tudott seW cores Sándor: gíteni az emberen és az ember bűne által meghatározott világon, hogy Ö maga is teljes emberré -lett. Így felkereshette az embert a saját világában, találkozhatott ezzel az emberrel ott, ahol élt és ahol otthon volt. Leszállt a mélységbe, hogy a mélyben levő embert magához vonja. Amikor a mi magyarországi evangélikus egyházunk az új történelmi körülmények között utat keresett, „megakadt” a szemünk ezen a „testté” lett Fiún! És felragyogtak szemeink, amikor felfedeztük, hogy ez a mélyrehajló, embert átölelő szolgálat lehet a forrása a mi ugyancsak mélyrehajló, embert és emberi problémákat átölelő diakóniai szolgálatunknak az új Magyarországon. Számunkra az Ige „testté” létele nem egyszerűen „teológia”, hanem felszabadítás az emberekkel való szolidaritás vállalására, a segítésre, a diakóniára. Arra, hogy segítsük népünk előrehaladását, boldogulását, társadalmunk célkitűzéseit, az emberiség békéjének biztosítását, világviszonylatban a fegyverkezési hajsza megállítását és a leszerelés végrehajtását. az igazságtalanságok, a szegénység és kizsákmányolás felszámolását. Az „egészen emberré lett” Fiúnak az emberrel, az emberiséggel való közösségvállalása nemcsak fénylő példa, de nanon- díénti erőforrás számunkra ebben a fáradozásban. Egyházunk számára biztonságot és reménységet ad. hogy ez a „testté” lett Fiú azt mondotta: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28, 20).. Történelmi .utunkon a hozzánk csatlakozó Jézus óv meg az eltévelyedéstől és ö maga vezet a diakónia, tehát a segítés útján. A karácsonyfa alatt Amikor szenteste a karácsonyfa alá állunk, ebben a hitben örvendezzünk és .ezért adjunk hálát. Ebben a hitben és bizonyosságban álljanak egyházunk láthatatlan nagy karácsonyfája alá a hitvestársak, a gyerekek, az öregek. a betegek, az ifjak, a meg- szomorodottak. a gyászolók, a bűneikkel küszködök, az új életre vágyók, a falvakban, városokban és a fővárosban élő gyülekezeti tagok, tanyák és szórványok népe, külföldön élő magyar evangélikus testvéreink. És amikor karácsony este a meggyújtott gyertyák fényénél itt is, ott is felolvassuk a karácsonyi evangéliumot: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki...” — kívánjunk egymásnak és magyar népünknek békességes karácsonyt... l^trn Atyánkká lett Karácsony annak az ünnepe is, hogy Isten Atyánkká lett. A Fiát küldte a világra, hogy‘megszabadítsa és megmentse azt a „bűnnek és halálnak hatalmából”. Általában nagypénteken szoktuk idézni János evangéliumából: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesz- szen, hanem örök élete legyen” — pedig ez nemcsak nagypéntek, hanem karácsony eseményéről is vall. A „Fiú” odaadása hirdeti Isten szeretetét, irgalmas atyai Barokk templomi zene A világ magasán arany orgona szól, sípok, fuvolák körülötte, hegedűk sora zsong sűrű felleg alól, klavikord, lant, hárfa mögötte. Angyalsereg ünnepel ennyi zenével, hadd hallja az emberi fül: a távoli nappal, a mennyei éjjel sose-vélt hangokra derül. Felröppen a szív a világ tetejébe, a hang-zivatarban az Isten elébe, többé le se szállni, ahol szakadék árnyéka remeg, halovány tüze ég, Ama bizonyos éjszakán Ama bizonyos éjszakán látszólag semmi különös nem történt. Megszült egy asszony. Igaz, vándorút után, könyörületböl kapott hajlékban, ami egy volt az istállóval. De ez akkor nem volt olyan rendkívül különös. A szülés természetközelibb, hétköznapibb esemény volt, mint. ma. Volt, hogy mezőn szültek, munka közben, vagy nyájak nyomán hevenyészett pásztorkalibában, ahogyan az élet megtörhetetlen ritmusa éppen megkívánta. AMA BIZONYOS ÉJSZAKÁN ÍGY VOLT EZ BETLEHEMBEN IS. Lakás és istálló egyben volt, mint tucatjával a kis falúban és szerte az országban. A félig még nomád nép együtt éit állataival. Derékig étó fal választotta el az állatok állását a lakótértől. A fal onnan túl vályúszerűen volt kiképezve az állatok etetésére, innen emeltebb padka, ahova felsőruhát, prémeket terítettek alvásra. Mi sem volt természetesebb, mint hogy az újszülöttet a vályúba tették, szorosan pólyáivá, egyik felől a szüléstől kimerült anya. másik felől az állatok lehelete melengette. Ama bizonyos éjszakán ami történt, mégsem lett a hétköznapok végtelen sorában semmibe vesző jelentéktelenség. Olyan fény áradt onnan, amj ezen a napon messzi világokat ragyog be s változtat meg. Világszerte hangulata van ennek a napnak. Női a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt — szólnak Weöres Sándor muzsikáló sorai, s ezen az álomszerű hangulaton, ahol ünnep lépeget a fák közt, nem változtat az sem, hogy a napot Sem tudjuk igazán, hiszen csak. négy évszázad után kezdték ünnepelni, s az sem, hogy tudjuk: nem volt ritka jelenség a csillagjel sem, ami így miért is jelezné — a sok közül éppen az — a Megváltó születését. Ama bizonyos éjszakán — volt, ahogy volt — fény fakadt, s nekem ez a fény gyermekkorom távlatából egy félig nyitott ajtón át szüremlik felém, míg, kíváncsiságtól szorongó szívvel énekeltük: „örömdalok hangozzanak világszerte széjjel...” (Békéscsabán ezt a Haan- éneket énekeltük mindig szentestén). Romantika oldotta fel a magvas tényt, az Ő eljöttét, s karácsonyfagyertyákba, fényszóró-csillagokba oldódott fel az, ami nekünk, keresztyéneknek életünk fordulója, vízválasztója, sarkpontja: testté lett az Ige, szolgává az Isten. És micsoda hosszú utat kell bejárni ahhoz, vagy éppen milyen villamos felismerésre kell hökkenniink, hogy ez ne tűnjék kemény mondatnak! s Ama bizonyos éjszakán testet öltött a fény. Emberközelbe jött Isten. Vele, a Megszületettel mindent lehetett csinálni. Nemcsak újszülötten, a jászolban. Gyermek volt, mint minden gyermek, férfi, mint minden férfi. Szóval, egészen ember. Mégis kiszolgáltatottabb. Vitáztak vele, gúnyolták, rajongtak érte, és megtagadták. Együtt éhezett a követőivel, és szállástalan vándor volt. Egyetlen öntudata volt csupán: én és az Atya egy vagyunk. Tudta, hogy a kiszolgáltatottságból cselekvő szolgálattá minősül egész valója. Mert egyetlen lapra tett fel mindent: azért jött, hogy ő szolgáljon. Ebben ragyogott a fénye. A jászolban az istállólámpa imbolygó fénye mellé a művészet odafestette fénynek az angyalseregek röptét, a csillag ragyogását, az arany-tömjén-mirha értékfényét, s a kicsi fej köré a glóriát. Pedig az ő feje akkor tündökölt a legjobban, amikor minden elsötétült. s az ö feje is a halál sötétjébe hajolt. Akkor világait legjobban a magvas tény: szolgálata elvégeztetett. A FÉNY MA IS ITT VAN. A „Megváltó ma született”, s hol ember él a földön, a szeretet mozdulatával tudtára adhatjuk: velünk az Isten. Koren Emil Köszönni és Jókívánság Püspökeinket a karácsonyi, ünnepek és az újév alkalmából többen köszöntötték: levélben. A püspökök a jókívánságokat és köszöntéseket szívből köszönik. Szeretettel köszöntik a Teológiai Akadémia tanárait, a központi hivatalok munkatársait, az egyházmegyék elnökségeit, a gyülekezetek lelkészeit, felügyelőit, presbitereit és tagjait, Istentől gazdagon megáldott karácsonyt és boldog, békés, eredményes új esztendőt kívánnak. I t
