Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-02-04 / 5. szám
GYERMEKEKNEK. Nem a mi dolgunk! Mt 13, 24—30 Az egyik legelterjedtebb rossz tulajdonság, hogy az emberek szeretnek mások fölött ítélkezni. A rosszat, a gonoszát sokkal hamarabb észreveszik mások életében., mint a sajátjukban. Ettől a rossz tulajdonságtól nem voltak mentesek még Jézus tanítványai sem. azért Jézus egy példázatot mondott el nekik, amellyel arra tanította őket, hogy az emberek megítélése nem az ő dolguk. EGY SZÁNTÖVETÖ EMBER kiment a mezőre — kezdte Jézus a példázatot — és tiszta magot vetett a földjébe. Még ma is az a és szeméttől. Éjnek idején azon- szokás, hogy mielőtt a magot elvetik, megtisztítják minden gaztól ban eljött a gazda ellensége és konkolyt vetett a búza közé. A konkoly gaznövény, amelynek fekete magja van. Ha konkoly kerül a lisztbe, élvezhetetlen, keserű lesz a lisztből sütött kenyér, vagy kalács. Amikor kizöldült a vetés és kalászba szökkent, meglátszott a konkoly a búza között. Amikor a szolgák ezt meglátták, odamentek gazdájukhoz és ezt kérdezték' Uram. ugye te jó magot vetettél a földbe? Honnan van benne akkor a konkoly? Az ellenségem tette ezt — válaszolt nekik a gazda. A szolgák erre megkérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kiszedjük a búza közül a konkolyt? ö azonban így válaszolt: Ne tegyétek, mert amíg a konkolyt szednétek kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig. Aratáskor megmondom az aratóknak : Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévékbe és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be a magtárba. A TANÍTVÁNYOK NEM ÉRTETTÉK. MIT AKART MONDANI JÉZUS ezzel a példázattal. Odamentek hát Jézushoz és megkérdezték tőle: Magyarázd meg nekünk a konkolyról szóló példázatot. Ekkor Jézus a következőképpen magyarázta meg a példázatot: A jó gazda maga Isten, aki az emberek leikébe mindig tiszta és jó magot vet, vagyis azt akarja, hogy az emberek békében és szeretetten éljenek. A rossz magot a sátán szórja szét, aki mindent elkövet azért, hogy békétlenség és zűrzavar legyen e világban. A jónak és a rossznak azonban együtt kell növekednie ebben a világban, mert a rossznak a kiirtása most nagyobb kárt okozna, mint amilyen haszonnal járna. A jó és gonosz szétválasztása majd az utolsó ítélet napján fog bekövetkezni. Ezt az ítéletet azonban maga Isten fogja elvégezni, nem bízza gyermekeire. Isten gyermekeinek, azaz a jó embereknek nein az a feladata, hogy ítélkezzenek az emeberek felett, hanem az. hogy engedjék megvalósulni a jót saját életükben, vagyis úgy éljenek, szolgáljanak ebben a világban, hogy amikor eljön az ítélet napja, ne kárhozatra, hanem örök életre jussanak. Sclmeczi János Egy tál lencse 1 Móz 25, 29—34 Van egy kis testvérem. Tamáska. aki mindig mellém ül, amikor az Evangélikus Élet képes feladatait próbálom megfejteni és lapozgatok a Bibliában. Mikor megtalálom a történetet, mindig elmesélem neki is. Az egy tál lencse történetét így mondtam el neki: Régen az volt a szokás, hogy a család vagyonát mindig az a gyermek örökölte, aki elsőnek született a családban. — Honnan tudod ezt? — kérdi tőlem Tamáska. — Édesanya mesélte, de a Bibiliában is így van leírva — válaszolom neki. Ebben a történetben két testvérről, Ézsauról és öccséről. Jákobról van szó. Ézsau nagyon szorgalmas volt. Eljárt az erdőbe vadászni és a mezőre dolgozni. Jákob inkább otthon maradt édesanyja mellett és segített neki a főzésnél. Egyszer Ézsau nagyon éhesen jött haza a mezőről. Jó étel illata terjengett a házban. Ézsau szólt Jákobnak, hogy adjon neki valamit enni, mert nagyon éhes. Ehetsz — felelte Jákob — de add el nekem az el- sőszülöttségi jogodat! Minek az nekem — gondolta Ézsau — amikor -én úgyis olyan beteges vagyok, az a fontos, hogy most jóllakhassam. Esküvel ígérte meg, hogy lemond az elsőszülött- ségl jogáról. Ekkor Jákob lencsefőzeléket és kenyeret adott neki. Ézsau jóízűen megette a lencsét és vizet ivott rá. így szerezte meg Jákob egy tál lencséért aiz elsőszülöttségi jogot, mivel Ézsau semmibe vette azt. Dákai János Bakonyszombathely EVANGÉLIKUSOK AZ NDK-BELI EGYHÁZI EGYSÉGÉRT A Német Demokratikus Köztársaság Egyesült Evangélikus Egyháza (VELK) is az egyházi szervezet megreformálásán fáradozik. Az evangélikusok idei, Wei- marban tartott zsinata döntött így. Célul tűzték ki, hogy az egység irányában fejlesztik a már meglévő három egyházi szervezetet. Az NDK nyolc tartományi egyháza együttesen alkotja az egyházszövetséget. öt egyház ezenkívül tagja még az uniált egyházak szervezetének (Evangelische Kirche der Union), három pedig tagja az Egyesült Evangélikus Egyháznak (Vereinigte Evangelische-Lutherische Kirche). Az egyházak közösségéről folytatott teológiai megbeszélések az elmúlt évek során eredményesek voltak és ezért most azon van a sor, hogy mindebből levonják a szervezeti következtetéseket. Mindhárom szervezet a nagyobb egység mellett foglalt állást. 1979 januárjában összeülnek tehát a három szervezet küldöttei, hogy megbeszélést folytassanak a jövőbeli összegyházi szervezettel kapcsolatos elképzelésekről. Most az evangélikusok is állást foglaltak amellett, hogy a jelenlegi három 'szervezetet új, minőségileg másik szervezet váltsa föl. ÚJ TEOLÓGIAI FAKULTAS FINNORSZÁGBAN? Finnországban a Helsinki egyetem teológiai fakultása mellett még egy finn nyelvű fakultásra lenne szükség — állapította meg a finn evangélikus egyház zsinata Turkuban tartott legutóbbi ülésén, és elhatározta, hogy ilyen javaslatot tesz az államnak. A zsinat véleménye szerint a legmegfelelőbb hely az új fakultás részére az észak- finnországi Oulu egyeteme lenne. Az új teológiai fakultás szükségességét mindenekelőtt a Helsinkiben levő fakultás nagyságával indokolják. Helsinkiben ugyanis 1300 teológiai hallgató folytatja tanulmányait. Másik érv a finn főváros kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedése az ország területén. Azonkívül a Helsinki - fakultásnak szüksége lenne egy finn nyelvet használó partnerre vagy összehasonlítási lehetőségre. Finnországban svéd nyelvű teológiai fakultás is van, az Abo- Akadémia Turkuban. „írok nektek, ifjak...” „Örvendezz, ifjú, míg íiaial tagi!" Kosztolányi Dezső „Sakkoztunk egyszer három nagydiákok" ci- mű versében visszaemlékezik ifjúságára: arra a csillapíthatatlan életszomjra. zabolázhatatlan vágyra, hogy egyetlen lélegzetvétellel magába szippantsa az egész világot. A fiatalság végtelen lehetőségének képét villant.ia fel „A bús férfi panaszar'-nak ebben a darabjába: az akkor talán nem is tudatosított, de a hátrate- kintés során annál inkább vonzóvá — de egyszersmind elérhetetlenné — vált lehetőségek gazdag skáláját, öreg. „bús” fejjel döbben rá, hogy milyen szép is volt az az életet élvezni tudó ifjúkor. amely azonban visszahiv- hatatlanul elszaladt: ..Jaj mit tudtuk, három diák az este. hogy térden állva nézni kell a szépet. csak én látom a múlt falára festve. mi nem láttuk még akkor ezt a képet. Türelmetlen vér nyargalt ereinkben, szerettünk volna mindig menni, menni, mit is sejtettük, hogy ez itt a minden, és ami aztán jött, a semmi, semmi.” MI TUDJUK-E TÉRDEN Állva NÉZNI A SZÉPET? Megbecsüljük-e az életet, mint ajándékot? Ha mindkét kérdésre igennel akarunk felelni, meg kell tanulnunk élvezni az életet, a szó eredeti, tiszta értelmében, amely mentes a mai kellemetlen felhangtól. Az ajándék megbecsülése azt jelenti, hogy egészen a magunkénak tudjuk. teljes énünkkel vállaljuk azt. S ha azt akarjuk, hogy életünk tartalmas legyen, hogy egykor majd ne arra kelljen rádöbbennünk. hogy a „semmi, semmi” vesz minket körül. hogy az ereinkben nyargaló vér ugyanilyen türelmetlen legyen továbbra is. ahhoz meg kell tanulnunk kikapcsolódni, szórakozni is. A Prédikátor szavaival: ..Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek” (3. 4). A nevetésnek! Az önfeledt örömnek. A szórakozásnak. Farsang közeledtével, a disoo- zene vérpezsdítő taktusait hallva vetődhet fel a kérdés: hogyan szórakozzunk? A tanulás és a munka után elfáradt idegeinknek és izmainknak hogyan adjunk megnyugvást? Jelent-e valami különlegeset mindebben az. hogy keresztyéninek valljuk magunkat? Hadd próbáljam megválaszolni először ezt az utolsó kérdést! Nem hiszem, hogy bármilyen alapvető megkülönböztetést kellene tennünk ilyen téren, nem hiszem, hogy magunkra kellene ölteni valamiféle tévesen értelmezett „kegyesség” álarcát, hátat fordítva mindannak, ami „profán”. Ellenkezőleg. Az élet — az Istentől kapott élet! — megbecsüléséhez hozzátartozik a szórakozás, hiszen ezzel bizonyíthatjuk. hogy jól érezzük magunkat ebben a kapott ajándék világban. Vidámságunk. életkedvünk, egészséges optimizmusunk így egyszerre összekapcsolhat Istennel. akitől mindezt kaptuk, és embertársainkkal, akik között élhetünk. Jézus sem utasította vissza a kánai menyegzőre szóló meghívást, olyat pedig végképp nem mondott, hogy „boldogok a besavanyodottak”. hogy kicsit kiélezzük a kérdést. FIATALOK VAGYUNK. Feladatokkal, lehetőségekkel és tervekkel vagyunk körülvéve. Ilyen körülmények között kínál a világ számtalan szórakozási, kikapcsolódási alkalmat, úgyhogy szinte elveszünk, elsüllyedünk a választók szédítő kavallkádjában. De hiszen éppen ez az! Amíg nem veszünk el benne, amíg nem lesz úr mirajtunk, hanem mi tudjuk szabályozni, addig nem okozhat lelkiismereti problémát, ha elmegyünk szórakozni: ifjúsági parkba vagy moziba, koncertre, társas összejövetelre vagy futballmeccsre. (A címként, mottókém választott prédikátori ige is „megengedi” ezt — 11. 9). Mindez hozzátartozhat életünkhöz, sőt, színesítheti, gazdagíthatja azt. A baj csak ott kezdődik, ha ezek egyensúlyvesztésre kényszerítenek bennünket, ha elveszítjük térérzékelő képességünket, ha a szórakozás legyőzhetetlen szenvedéllyé korcsosul, amely meg akarja folytam hitünket, erkölcsünket és emberségünket. Isten boldognak akar látni bennünket. Ezt a boldogságot megadhatja a jól végzett munka öröme, magunk, vagy mások problémáinak megoldódása — de elsősorban az a felismerés, hogy Istennek terve van velünk. S a nagy terv megvalósítása már itt a földön megkezdődött: önpusztító cselekedet lenne, ha ezt a tervet keresztülhúznánk. De amíg ebbe beletartozik értelmes, kulturált szórakozásunk, pihenésünk. addig azt nem akadályozzuk, hanem az ő szándékának megfelelően cselekszünk. Felfedezhetjük a szépet a világban, rácsodálkozhatunk a teremtés csodáira — és megtalálhatjuk helyünket benne. A fiatalságunkkal járó lehetőségeket azért is kell helyes mérlegelés alapján megragadni, hogy idős korunkra ne Kosztolányi bús, megfáradt sóhaját, hanem Pál csatakiéi tás- szerű felhívását visszhangozzuk: ..Örüljetek az Űrban mindenkor!” Ismét mondom, örüljetek!” (Fii 4, 4). Fabiny Tamás Chagall a Teológiai Akadémiánkon Az idei tanév elején a Teológiai Akadémia falai között összese- reglett hallgatókat művészi újdonság várta. Marc Chagall közel harminc, színes és fekete-fehér. biblikus témájú képének reprodukciója, melyek az Akadémia folyosóinak falát díszítik. CHAGALL NEVE KÖZISMERT. Néhány évvel ezelőtti budapesti kiállítása a nagyközönség számára is némi betekintést nyújtott művészetébe. De az Akadémiánkon látható képek ott nem szerepeltek. Néhány mondatban hasznos szólnunk Chagall biblikus művészetéről. Chagall e művei kettős meghatározottságúak. Egyrészt közvetlenül merített a keresztyén művészeti tradícióból; másrészt máig a közelmúltban volt kilencven éves — megőrizte szülővárosa. Vitvebszk zsidó gettója cha- szid kegyességének (a zsidó misztika 18. századi formája) szellemet, lelket alakító bensőségét. Kora ifjúságától — vallja — erősen hatott rá a Biblia, elsősorban az Ótestamentum. Később tudatosan tanulmányozta a textusokat, ószövetségi képciklusra készült. A keleti zsidóság, amelyből ő is származik, a felvilágosodástól és a racionalizmustól érintetlenül, megőrizte jámbor, elfogulatlan vonzalmát a Biblia emberei és eseményei iránt. Jóllehet. Chagall már ifjúkorában elhagyta hazáját és Franciaországban lelt új otthonra, ahol teljességgel más szellemi világot talált — mindmáig eleven maradt benne az élet megszentelésének és Isten közelségének megtapasztalása. Így válik érthetővé, hogy képei láttán nem az Ószövetség távoli évezredekbe tűnő világát, hanem a mi világunkat érezzük. Vitvebszk külvárosának háztetői felett megjelenik a megfeszített üdvözítő jele. éppúgy mint a franciaországi Vence városfalainak gyűrűié felett Jákób csillaga, és a Riviéra partjain a csodálkozó halász megpillantja a prófétáktól megjövendölt Immánuelt. ELSŐ BIBLIKUS KÉPE EGY GOLGOTHA, 1912-ből. A nagy megbízásra azonban várnia kell. Két évtizeddel később kéri fel az Ambroise Vallard kiadó a Biblia illusztrálására. Chagall Egyiptomba és Palesztinába utazik, hogy lássa a szent városokat, majd Hollandiába és Spanyolországba, hogy Rembrandtot és Grecót tanulmányozza. De a megbízás igazi jelentősége: „Keleten — Palesztinában — váratlanul a Bibliára találtam, s vele együtt lényemnek egy részére”. Az eredmény már 1931- ben harminchét, bibliai gondolatoktól gazdagon ihletett kép volt. Nyilvánvalóan csak a megbízás külső indíttatása kellett ahhoz, hogy Chagallt a benne régóta jelenlevő bibliai világ művészi megfogalmazására késztesse. A háború kitöréséig a művet megillető csendben hatvanhat rajzot készít el. Ezek a szigorúan textushoz kötött, szinte konzervatív fekete-fehér illusztrációk a művész mélységes Biblia-tiszitele- téről tanúskodnak. A háború irgalmatlansága munkájának abbahagyására és emigrációba kényszerítette. Ez időben készült merésznek tűnő keresztrefeszítés ábrázolásait csak akkor értjük, ha ezek hátterében ott látjuk a háború előtti és alatti zsidóüldözést. A „borzalom esztendei”-ben Jézus szenvedése a kereszten az ő népének sorsát is szimbolizálta. S ugyanakkor ezek az alkotások a kegyelem képei is. A nyomorúság és elátkozás egymásra toluló jelenetei közül merül föl a lel, a kereszt, amely Isten Szolgájának jelenlétét bizonyítja, aki aláveti magát Isten döntésének és magára veszi a világ szenvedését. Miután 1952-ben visszatért Franciaországba, s letelepedett Dél-Provence vidékén, folytatta biblikus képeit. Ma már elmondhatjuk, hogy ezek alkotják életműve egyik súlypontját. Az utóbbi két évtizedben készült műveit döntően az emberi közösségnek való elkötelezés jellemzi. Ez idő t-ájt alkotja nagy ószövetségi ciklusait is, melyek kifejezési eszköze elsősorban a litográfia és a tusrajz. De biblikus üzenetének koronája az a tizenhét festmény, melyeken 1954—1964 között munkálkodott. ÖNTÖRVÉNYŰ VILÁGOT LÁTUNK E KÉPEKEN, érzéki tapasztalatainknak ellentmondót, s mégis valódit. A színek elszakadnak a tárgyaktól és az ábrázolástól. Ügy tűnik, csak ez egyszer szökhettek be az életbe. De aki nemcsak a szemével lát, azt ellenállhatatlan erővel ragadja meg az öreg Chagall e műveinek jellegzetessége: a lenyűgöző bizalom és a majdnem misztikus intenzitás. Az ő világa: emberi világ. Képein, s különösen biblikus illusztrációinál mindig ragaszkodott az ember ábrázolásához. Éppen azért, mert ezek a képei határozott mondanivalót, üzenetet közvetítenek. Egy üzenetet az e világban élő. szerető, s Istént kereső emberhez. Chagall példája is bizonyítja — és rajta kívül még annyi más művészé —, hogy a Biblia üzenete nincs korhoz kötve, a mai, modern képzőművészet is hordozójává változik, ha az alkotó szivét megérinti. A sorozat reprodukcióit Németh Gitta művészettörténész, a budavári gyülekezet tagja ajándékozta az Akadémiának, ö ka- síroztatta a képet, melyek így nemcsak egy nagy művész hozzánk közálálló gondolkodását tolmácsolják, de egy szerény, cselekvő szeretetében leleményes testvérünk ismereteink bővítését szolgáló segítőkészségét is hirdetik. Köszönet illeti érte. Donáth László
