Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-14 / 41. szám
Mindennapi kérdések Mivel dicsekedhet««? Az emberi nagyravágyás egyik legismertebb bibliai példája a bábeli toronyépítés története, amikor emberek összefogtak, hogy egy hatalmas épület felépítésével nevet szerezzenek maguknak. Önmaguk dicsőségét keresték. Isten azonban nem adta áldását munkájukra, összezavarta nyelvüket, hogy ne értsék meg egymást és ne tudják befejezni az építkezést. Azért mondja el a Biblia a bábeli toronyépítés történetét, hogy megtanuljuk ebből: nekünk nem önmagunk dicsőségét kell szolgálnunk, hanem Istenét. Ö mindent megad nekünk az élethez, sőt Fiában Jézusban még az életét is odaadta értünk, de dicsőségében nem osztozik, másnak át nem engedi. A teremtő Isten és a teremtett ember közötti távolságot nem győzhetik le az emberi nagyravágyás alkotásai, sem a bábeli zikkurátok, sem fáraók piramisai, sem semmiféle öndicsőítésre emelt emlékmű vagy életmű akkor, ha ezek milliók vére, verejtéke és könnye árári épültek. A BÁBELI VÁLLALKOZÁS KUDARCA ELLENÉRE sem maradt utolsó próbálkozás arra, hogy az ember ,;nevet szerezzen” magának. A történelemből sok példát ismerünk, hogy egy-egy ember vagy embercsoport, hogyan kereste önmaga dicsőségét —, hogy legyen mivel dicsekednie; De mert ez csak sokak szenvedése árán valósulhatott meg, csak kétes dicsőséget szerzett magának. Sok ország gazdag múzeumai és képtárai — melyek ezrével vonzzák a turistákat — nem mindig tisztességes úton jutottak értékeikhez. Például a kincsek egy részét lopták, sőt öltek is érte, csak a vérfoltokat már lemosta az idő és feledés. Vagy gondoljunk a Buchenwaldban, Auswitzban vagy Hirosimában történtekre, ahol milliók pusztultak el azért, mert emberek istenekké akartak lenni embertársaik felett és állativá süllyedtek. Idézhetjük a latin közmondást: Hie transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicsősége. Vagy idézhetjük Madáchot, aki az „Ember tragédiájában így ír: „Pár évezred gúláidat elássa, / Homoktorlaszba temeti neved, / Kéj-kertjeidben a sakál üvölt, / A pusztán koldus, szolganép tanyáz”. A múlandóság törvénye alá vetett világban a szeretet az egyetlen érték, amelyik soha el nem fogy és megmarad a színről színre látásban. NE GONDOLJUK, HOGY A DICSEKVÉS ÉS AZ A VÁGY, hogy „szerezzünk nevet magunknak” csak azok bűne, akik helyet kaptak a történelem kétes pantheonjában és ez nekünk.kis embereknek nem kísértésünk. Mi is dicsekszünk és hivalkodó magatartásunkkal irigyeket és haragosokat szerzünk magunknak. Dicsekszünk anyagi lehetőségeinkkel, szellemi képességeinkkel, jól nevelt gyermekeinkkel, ragyogó összeköttetéseinkkel, nyaralónkkal, ezreket érő síremlékkel, gépkocsival, szépséggel, erővel, kinek mi van és mit szerzett. Dicsekszünk akkor is, amikor értékeinkre tekintve jóleső érzéssel megállapítjuk: vagyok valaki. Csak azt felejtjük el, hogy Isten értékrendje más mint a miénk, mert ő nem aszerint ítél meg minket, hogy mit szereztünk, hanem, hogy mit adtunk másoknak abból amit végső soron Tőle kaptunk. Aki tehát dicsekszik, az Isten ajándékaival dicsekszik. Ezért mondja Pál apostol, hogy „aki dicsekedik, az az Úrban dicsekedjék!” Az apostol is dicsekszik. Ö az Üjszövet-. ség nagy dicsekedője — de nem önmagával, hanem Isten erejével, aki őt „képessé tette mindarra, amit tett. •J QfTOd ......... • - • {HI ÁBAVALÓ HÁT ÉS ISTENTŐL MEGBÉLYEGZETT minden emberi nagyot akarás, és a talentumot jól forgató szolga éppúgy elítéltetik, mint aki eltékozolja azokat? Isten jól tudja, hogy szüksé- * günk van arra, hogy eredményeink legyenek. Kell az emberek megbecsülése, kell a sikerélmény és kell annak tudata, hogy nem hiábavaló az életem. Ö, aki név szerint ismer minket és személy szerint megváltott minket, egyáltalán nem azt akarja, hogy mi a névtelenség szürkeségében létezve sikertelen életüket álszerénységgel leplező irigyek táborához tartozzunk. Éppen ellenkezőleg, olyan élettel akar minket megajándékozni, amelyik szeretetre épül: nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel és nem a maga hasznát keresi, hanem másokat gazdagít. Ö akar dicsekedni velünk! Veczán Pál Egyházmegyei presbiteri konferencia Sopronban Ma már alig figyelünk fel a fentihez hasonló címekre, annyira megszoktuk, hogy hol itt, hol ott, összejönnek egyházmegyéink presbiterei tanulni, tájékozódni, egymás szolgálatából új erőt meríteni. Jó, hogy igy van! Jó, hogy természetessé vált az egymás örömeiben való részesedés, az „egymás terheinek” hordozása. Olykor egy egész egyházmegyére kiterjedően, máskor kisebb körzetekben jönnek össze presbitereink. Mindegyiknek megvan a maga haszna. Az egymással való találkozás, az ismerkedés lehetőségétől kezdve a komoly tanulásig, az ige körül való elcsendesedéstől a világproblémákra való figyelésig, erőgyűjtésre, hitünk felfrissülésére, a szolgálat lelkének fellángolására* egyaránt alkalmasak ezek a konferenciák. A Győr-soproni Egyházmegye soproni presbiteri konferenciájára az egész egyházmegye területéről eljöttek a gyülekezetek vezetői és sokan az érdeklődő egyháztagok közül is. Egész napos program keretében az ige, a szentség és a diakónia került a középpontba, a három olyan .szerves egységben, mint ahogy az az egyház egész életterületén és szolgálatában valósul. AZ IGE HALLGATÁSÁVAL kezdődött az egvüttlét. D. Dr. Ott- lyk Ernő püspök Fii 2,4—11 alapA brazil püspöki konferencia elnöke, Ivo Lorscheiter érsek bejelentette, hosv II. János Pál pápa 1980. júniusában Brazíliába látogat. Bejelentése szerint, a zenés Áhítat lesz október 14-én, vasárnap délután 6 órakor a fasori templomban (VII.. Gorkij fasor 17.) Műsoron: Pachelbel, Schütz, Buxtehude, Haendel és Bacri művei. Orgonái: Gáncs Aladár. Közreműködik: a fasori énekkar, dr. Tavasz Istvánná (hegedű), Somogyi Eszter (ének). Igét hirdet: SZIRMAI ZOLTÁN ján a Krisztus-himnusz mondanivalóját a ma szolgáló presbiterek számára szólaltatta meg. A zsúfolásig megtelt templomban a sokféléi érkezett gyülekezet újra hallhatta, hogy Krisztus értünk mondott le mennyei dicsőségéről és ma is szolgál nekünk. De azt is, hogy a szolgáló szeretet útjára hívja mai tanítványait, a mai presbitereket is. — Ugyanerre az ajándékra és feladatra mutatott rá Sümeghy József egyházmegyei missziói előadó is, aki igehirdetésében egészen gyakorlati módon, a mindennapi élet szintjén hívta felelős szolgálatra a presbitereket. Különösen a családban, a gyülekezetben és a társadalomban való életünket és szolgálatunkat húzta alá azok közül a területek közül, ahol Urunk bizonyságtevő helytállást vár tőlünk. — A befejező áhítatban is az igében _ kapott ajándékra került a hangsúly. Bárány Gyula esperes az ajándéknak való hálás örvendezésre, annak továbbadására és teljes megismerésére való törekvésre buzdított. AZ ŰRVACSORA SZENTSÉGÉNEK A KISZOLGÁLTATÁSA volt ,,az egész nap középpontia. Kétszáznál jóval többen éltek Krisztus testével és vérével. A szolgálatot régóta gyakorló, öreg presbiter, vagy erre a „tisztségre” most megválasztott fiatalasszony pápa tájékozódni kíván az indiánok helyzetéről és az ország északkeleti részében uralkodó visszás szociális helyzetről. zenés Áhítat lesz október 14-én, vasárnap délután fél 4 órakor az oroszlányi templomban. Műsoron: Handel Messiás című oratóriuma Előadja az oroszlányi gyülekezet ének- és zenekara. Közreműködik: Mohácsi Judit (szoprán), Kistétényi Melinda (alt) Prevoz János (tenor), Mezőfi Tibor (basszus). Orgonái: Nyirő Gábor Vezényel: Nagy Dániel egyaránt várakozó hittel és reménységgel térdeit az oltárhoz, hogy elfogadja a bűnbocsánatot. Elmulasztott lehetőségekre, vagy elkövetett bűnökre került fátyol újra, hogy tisztán és megújult erővel lehessen tovább menni a Krisztustól kapott küldetésben. Újra átélhette mindenki az „egy kenyérből” való részesedés ösz- szetartó erejét. Útkeresésekre, bizonytalanságokra kaphattak újra biztos útmutatást, külső és belső békességet. De a „hálaadás kely- h.e” is volt mindenki számára az úrvacsora, hiszen a megfoghatatlan csoda mégis megfogható valóság: a szent Isten elfogad bennünket munkatársaiul, megbocsát és ránk bízza szent ügyét országa építésében. Az újra megkapott kegyelem, az egy hit, az egy szolgálat ismeretleneket tett „ismerősökké”, testvérekké és szolgatársakká. A DIAKÓNIA SZOLGÁLATA közvetlenül és hangsúlyozottan kapott hangot az istentiszteletet követő, püspöki tájékoztatóban. Egyebek között hallhattak a résztvevők az Egyházak Világtanácsa múltjáról és mai szerepéről, a Lutheránus Világszövetség munkájához való rendkívül jelentős magyar hozzájárulásról és a Keresztyén Békekonferencia egyre terebélyesedő szolgálatáról, s más fontos külügyi és közegyházi szolgálatról. Az összkép minden vonalon diakóniai felelősségünk szükségét és fontosságát igazolta. Kiemelkedő eseménye volt az egész napnak — a „társadalmi” diakónia szempontjából különösen — dr. Friedrich Károly soproni presbiter délutáni, vetítettképes előadása. Miközben a művészi képekben gyönyörködtünk, s az irodalmi szinten, szabadon elmondott kísérőszóveget hallgattuk, nemcsak Sopron múltja, jelene, rohamos fejlődése, ember alkotta és természeti szépségei tárultak fel előttünk, hanem volt alkalmunk elgondolkodni is Isten megtartó hűségéről, mindennapi áldásairól és szolgálatunkat váró akaratáról. A szeretetszolgálat kézzelfogható jele volt a soproni presbitérium segítsége a konferenciához. Anyagi áldozatvállalásukkal is elősegítették a testvéri együttlétet. AMI SZEPTEMBER 9-ÉN SOPRONBAN történt, újra azt hirdette: Isten áldó szeretete veszi körül életünket, megerősíti, igényli és elfogadja szolgálatunkat. A tőle kapott megbízatással végezhetjük tovább szolgálatunkat egyházunk és népünk javára. Bárány Gyula II. JÁNOS PÁL PÁPA BRAZÍLIÁBA MEGY Képzőművészeti világhét a gyermek jegyében FURCSA, DE TALÁLÓ címmel adott előzetes, tájékoztatást a Pesti Műsorban Németh Erika a Képzőművészeti Világhét alkalmából rendezett, egymáshoz szorosan kapcsolódó két kiállításról. Az egyik címe: „Láthatóvá tett világ”. Közel 300 gyermekrajzot mutat be. A másiké: „A gyermek világa”. Érdekes kísérlet. Gyermekrajzok és mellettük az ihletésükre készült mai művészi alkotások. Mindkét kiállítást a budapesti Műcsarnokban rendezték meg szeptemberben. A tájékozatlanokat, vagy rosszul tájékozottakat két félreértés kísérti gyer- mekrajz-kiállítás hallatán. Tévednek, akik azt gondolják, hogy itt a jövő nagy művészeit állítják startvonalhoz. A másik félreértés szerint a kiállított gyermekraj- zoknak nincs közük a képzőművészethez. Irka-firkák, ákom-bákomok. Miért is mutogatják őket? Nyilván újabb modern hóbort. Érdemes idézni Lyka Károlyt, hogy megértsük: itt régi felismerések és szándékok teljesednek ki mind szélesebbb körben. Így írt a gyermekrajzokról 1906- ban (!): „A rajz bizonyos értelemben csak ürügyet, alkalmat szolgáltat eddig neveletlenül hagyott képessségek fokozására. Természetes, hogy e rajzok bizony kezdetlegesek, vagy — hogy e módszer ellenzőinek kifejezését használjuk; nem egyebek firkálásnál. Ne is legyenek egyebek. Mert. ismételjük, nem Rafaellókat akar az iskola nevelni, hanem embereket, akik már gyermekkorukban hozzászoktak ahhoz, hogy a maguk szemével nézzenek és lássanak.” (Kis könyv a művészetről. 6. kiadás, 1967.) A gyermek másképpen nézi és látja „a világ apró rebbenéseit”. Nehezen törődik bele a felnőtt. Pedig éppen ez teszi érde„Miért ne lehetne lila a paci?!” késsé rajzaikat. A gyermek amikor rajzol: dolgozik, de nem verítékezik. Munkája felszabadult, spontán tevékenység: játék. Csodálkozzunk rá néha mi is erre a „másképp világra”! — írja Németh Erika. „Fogadjuk el, hogy bizonyos helyzetekben a ló lehet lila színű is. és süthet, ha kell, egyszerre két napocska is az égen.” A KIÁLLÍTOTT GYERMEKRAJZOK témája gazdag: arcképek, állatok, cirkusz, iskola, népünnep, kirándulás, sár- kányeresztés, téli örömök és a mesék világa. Egy 6 éves gyermek a „Kis gömböcöt” láttatja velünk. A komlói úttörőház 12—14 évesei mesékből ismert figurákat zsúfolnak össze színes kavargásban hatalmas táblán, közös munkával. Bibliai történetek: egy osztrák kislány Ádám és Évát, egy finn a Noé bárkáját festi meg. A politikai változásoikat is észreveszi a gyermek. „Portugália felszabadul” — 8 éves gyermek rajza. Valamennyi kép színes. Vízfestékkel, színes ceruzával, krétával, temperával „dolgoznak” a gyermekek. Valamennyi földrész képviselteti magát. 3—14 éves gyermekek 36 országból. A nemzeti, népi különbségeket szinte észre se vesszük. Egy 8 éves magyar gyermek „Három zsiráftestvér” és egy 11 éves afgán fiúcska „Az én zsiráfom” című rajza között nincs döntő eltérés. A gyermek mindenütt gyermek. Sajátosan látja a világot. Nemcsak lila lovat látunk, hanem huszárt cilinderben, apró kis virágokból szerkesztett macskát is. Noé bárkájába tűzpiros szarvasok igyekeznek. A MÁSIK KIÁLLÍTÁS termeibe lépünk: „A gyermek világa” címen festők, szobrászok, iparművészek, textilesek és építészek alkotása viszi tovább a gyermekek által láthatóvá tett világot. Divattervezőt, színházi kosztümök tervezőjét ihletik meg a gyermekrajzokon látott színek, formák, vonalak. A kiállított ruha- modellek mellett ott látjuk az indítással szolgáló gyermekrajzokat. Váld Dezső a 4 éves Stibrik Lacika vonatos képe alapján két nagy táblát is festett. Az egyikre ráírta: „Megadom magam neked Lacika, a te vonatos rajzod jobb.” Lehet, hogy igaza van. Mintha a dekoratív stílussal dolgozók, pl. a zománcégetők könnyebben tanulnának a gyermekektől a grafikusoknál és a festőknél. Stefániái Edit úgy hajol le Noé bárkáját festő 8 éves Gabriellájához és Cousteau kapitány, meg Winettu igézete alatt álló 10 éves Miklósához, hogy zománctábláin, a maga felnőtt világába emeli és tovább álmodja gyermekálmaikat. A kiállítás széleskörű érdeklődést váltott ki. A megnyitást követő vasárnapon hatezren látogatták. Zsongott a terem. Amint elhangzott. Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes megnyitó beszéde, a látogató gyermekek nyomban rajzolni kezdtek a kosarakba előre kikészített filctollakkal a falat körös-körül beborító öles magasságú papírgöngyölegre. Ragasztgatták az asztalra’kitett tarajos papírcsákókat, vagy kis asztalokhoz térdelve buzgón festegettek a kiosztott rajzlapokra. A játék jobban érdekelte őket a kiállítás képeinél. Fel se merült közöttük. hogy ki a nagyobb „művész”. Szerencsére a felnőttektől se kaptak erre biztatást. A KIÁLLÍTÁSOK MEGTEKINTÉSE hozzásegített a mai képzőművészek megszokott látásmódunkat kissé zavaró alkotásainak jobb megértéséhez. Vekerdy László felnőttekhez intézett kemény szavai szinte megtérésre hívnak a reprezentatív kivitelű katalógusban: „Mi felnőttek, már korán tanítani és képezni akarunk. Sietünk. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy nézzen — kifelé megvakítjuk — befelé megbénítjuk a gyermeket. Látás — indulat és mozgás helyett: sablont adunk. Unalmat. Képmutatást. Hazugságot.” A kiállítás termeit járva az ember önkéntelenül is Jézus szavaira gondol: „Aki befogad csak egyet is e kicsinyek közül, engem fogad be.” És eltűnődik figyelmeztetésén: „Ha olyanok nem lesztek, mint e kicsinyek...” A gyermek nyílt, őszinte, csodálkozó, érzékeny tekintetével találkozunk a kiállításon. így állította Jézus a gyermeket tanítványai körének közepébe amikor azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közöttük. Végül említsük meg: hitoktatók, gyermekbibliakör vezetők gyakran biztatják a gyermekeket, hogy nem valamely illusztráció után, hanem saját elképzelésük szerint rajzolják le a hallott bibliai történetet. Érdemes és tanulságos lenne az ilyen rajzokat összegyűjteni és olykor kiállítani a gyülekezeti teremben, vagy a templom kijáratánál. Benczúr László k í
